Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)
1975-03-22 / 69. szám
Vá10£alás a Tanárs1 ö/tá’saság megyei dokumentumaiból r A dicsőséges Tanácsköztársaság kikiáltásának ötvenha- (:>dik évfordulójára emlékezünk. Népünk, a Kommunisták Magyarországi Pártja vezetésével megszerezte a politikai hatalmat, s hozzálátott, hogy társadalmi tulajdonba vegye a termelőeszközöket, a földet. A demokratikus választások eredményeként a dolgozók legjobbjai kerültek a községi, a járási, a városi és a megyei tanácsokba. A forradalmi kormányzótanács intézkedéseket tett a nép szociális helyzetének javítására, kulturális elmaradottságának felszámolására. A magyar nép életében —, amelynek az elmúlt századokban csak a munka és a szenvedés volt osztályrésze — új, szocialista korszak kezdődött. Az új típusú hatalom, a proletariátus diktatúrája csakhamar felkeltette a nép ellenségeinek haragját és elfojtására szövetkezett a külső- cs belső ellenség. A túlerő győzött — ideiglenesen. Negyedszázad kellett Ismét ahhoz, hogy — a szovjet nép segítségével — véglegesen megszerezze és meg is tartsa a hatalmat. Nógrád megye öntudatos munkássága, parasztsága, haladó értelmisége elévülhetetlen érdemeket szerzett az első munkáshatalom kivívásában, a szocialista haza védelmében. Összeállításunkban eredeti dokumentumok, sajtócikkek, fotók közrebocsátásával adunk képet a hősi harcokról, megpróbáltatásokról. Az a nem titkolt szándék vezetett bennünket, hogy az eddigi ismereteket bővítsük, és emléket állítsunk a magyar dolgozó osztályok, benne megyénk forradalmi harcosai cselekedeteinek. Dicső elődeink elévülhetetlen tetteinek. Nógrádi Vörös Újság, 1919, április 23. Népgyűlés Dejtáron Nógrádi Népszava. 1919. június 22. A szocialista-kommunista kultúra felé Választási jegyzőkönyv Felvételeit Karancsalja községben 1919. évi április 9 én Jelen voltak alulírottak: Tárgy: a Forradalmi Kor- i mányzótanácsnak XXVI. száMegindult az egyéni agitá- ...Ezen munkálatokkal szer- mú rendeleté alapján Ka ció a keddi és csütörtöki elő- vesen párhuzamban halad a rancsalja községben a Mun tyás és Csornák Sándort választják meg. Elnök felolvassa a rendelétet és a választást megnyitja. Leszavazott 329 választó, adások látogatottsága érdeké- Szellemi Termékek Országos kás- és Földmíves Tanács k''szaváltót^nyer* ben. Tanácsa által kiadott propa- tagjainak (1150 lélek után) 16 & Az elmük héten mozgalmas gandaífásainak terjesztése is. tagnak megválasztása, volt Balassagyarmat munkás- A párttilkárság ugyanis meg- szervezeteinak élete. Mozgal- állapodott a Szellemi Termé- massá tette a Szocialista- ^ek országos Tanács kerületi Kommunista Munkások Part lak: szavazatot főmegbízottjával, hogy a jáE1 járás: Csornák Gáspár ideiglenes munkástanács elnökének inja szervezetéből kiinduló ak- ° díivánvára a választók a vációprogram, amely a párt rási székhelyeken létesítendő „nó-ó* ,»«*Acäp0 »i. lasztási eljárás vezetésére elnöknek Jarosek János elvtársat választják meg, aki a elörevinni. fejLesztani lehet a forradalom belső közepén is szocialista-kommunista 1. Tóth Pál 272 2. Tóth Mátyás 263 3. Cserfták Gáspár 259 4. Menczel János huszár 238 5. Jarosek János 218 6. Szöllős János huszár 191 7. Godó János 181 8. Mencael János honvéd 172 9. Menczel Mihály eszmekörébe tartozó tudások propagandaírásokat elosztó mély terjesztését tűzte ki fel- és terjeS2tő telepek vezetését adatul, aminek segítségével egy_egy régi kipróbált jó megbízatást köszönettel fokezé- Sadja, az egybegyűlt válasz. , , , , tékát üdvözli és falkéri őket, 1°- Kozik Ferenc a szocialista-kommunista kul- be teszi le, aki egyszersmind hogy úgy a választás alatt, 11- Szöllős Gáspár baka turat~ a járás párttitkári munkáját mint a szavazatok összeszám- 12. Híves István látása. nem különben az 13- Csernák Sándor A múlt vasárnap a munká- is ellátja. A beszervezett já- sok gyermekbarát egyesülete rások községi pártszervezetei- alakult meg. Ekkor volt a nek egy-egy embere kezébe Termesze barátok Turista .......... , , . . E gylete és a helyi Testneve- k«rult ‘SV a propagandaíra- lésügyi Direktórium alakulása sok, -füzetek, -könyvek és is--- szocialista-kommunista újsáUgyancsak a múlt vasárnap Sok terjesztése... történtek lépések az ifjú- , . munkás mozgalom szocialista- ^ köze.múltban megindított kommunista szellembe tere- szervezési munka is és a lése tárgyában, valamint ab- szocialista-kommunista neve- .^_aZ_,Tán,yban.Í&.h.?Sy_a2 lés kérdése is, amint látjuk, immár kezd kibont akozni és eredmény kihirdetése alkalmával higgad'an, nyugodtan és fegyelmezetten viseljék magukat. Elnök felkéri a választókat, hogy a választás ellenőrzésére saját kebeléből válasszon 4 bizalmi férfiút, akik közül 2 a választásnál folyton jelen kell. hogy legyen. 131 128 123 118 112 111 111 108 14. Pál András 15. Nagy János 16. Rückschloss János Ennél fogva fent nevezettek a Munkás- és Földimíves Tanács tagjaivá megválasztat’ tak. Elnök a választás eredményét ilyen értelemben kihirdetiEzzel a választási eljáráa aláíratott a ifjúmunkások szervezete minél előbb megalakuljon. A hétfői nap emlékezetes napja marad a dejtári proletároknak. Délután 3 órára népgyűlést hívtak egybe, amelyre kivonult a Deitáron levő különítmények minden szolgálatmentes vöröskatoná- ja. A vöröskatonák vörös lobogói alatt és cigányzene hangjai mellett lelkes hangulatban és fegyelmezett sorokban vonultak fel a gyűlés színhelyére. A -rvülés az úi Interntacionélé eléneklésével kezdődött meg. amelyet a Balassagyarmatról kivonult Fog arassy.század 30 legs tram - mabb katonája adott elő. Kó- pácsy Lajos elvtárs Petőfi-da- lokat szavalt és lelkes felhívással fordult a dejtári földműves proletárokhoz, fölszólította őket a Vörös Hadseregbe való belépésre. A gyűlés előadója Fischer József elvtárs volt. aki háromnegyed órás beszédében ismertette a helyzetet és a szocializmust. Beszédét mindvégig lelkesen fogadták. Különösen megnyugvással vették tudomásul azt a kijelentését, hogy a kisgazdák és törpebirtokosok földjét senki a tulajdonosától el nem veszi. Csakis a nagybirtokosok földjét kobozzák el és odaadják közös művelésre a dolgozó földmíves proletároknak. A gyűlés a proletárdiktatúra és a Vörös Hadsereg éltetésével véget ért. ... Ugyancsak kedden este volt az első nőnap. A nagyszámban megjelent nők megválasztották ez alkalommal a nőmozgalom intéző bizottságát. .. Szerdán a szabók, kereskedelmi. magán- és pénzintézeti alkalmazottak tartottak népes szakszervezeti gyűlést Csütörtökön a postások, vasutasok és kisiparosok csoportjai gyűltek össze nagyszámban szocialista, kommunista munkára. • •.Az agitátorképző iskolába 35 elvtárs jelentkezett. Az iskola ünnepélyes megnyitása pénteken este 8 órakor volt a gimnázium földszinten levő VI. osztályú tantermében... Választók jogukkal élve, bizalmi férfiakul Csornák befejeztetvén Gáspár, Tóth Mátyás. Szöllős jegyzőkönyv. János huszár és Menczel Já- Kelt mint fent. nos választókat választják Tóth Mátyás sk. meg. Menczel János sk. Elnök felkéri a választókat. Szöllős János sk- ció, amely a falut, a járást és hogy a szavazatok összeszám- Csernák Gáspár sk. a megyét egy nagy de jól látására a saját kebeléből Jarosek János sk . égj nagy, ae jói válasszon 3 ,agú bizottságot. elnök. mozgo, szervesen kapcsolódó választók ezen. jogukkal Tóth Pál sk. szocialista-kommunista szerv- élve a szavazatszedő bízott- Csernák Mátyás sk. vé kalapálja össze. ségha Tóth Pál, Csernák Má- Csernák Samdior sk. előre is látható immáron az az egységes, hatalmas organizáVöiös Újság, 1919. május 18. A bányászok harca Salgótarjánért Nógrádvármegye Hivatalos Lapja 1919- április 24. Bányamunkáé, 19i9. április 8. Mi a teendő Nógrádvármegye intézőbizottságától. 3563—919. szám. Mindaddig, amíg a közigazgatás teljes átszervezése tárgyában készülő kormányzótanácsi rendelet megjelenik, a vármegyei munkás-, katona- és föld mi vés tanács intézőbizottsága a következő változásokat rendeli el: Az összes megyei, járási és községi ügyekről minden intézőbizottságnál egységes iktatókönyv vezetendő. Kivételt képez a vármegyei árva- szék, amely egyelőre külön iktatókönyvet vezet. A vármegye volt összes tisztviselői egyelőre rendelkezési állományba kerülnek és közülük a megyei munkástanács fogja kijelölni azokat, aktkeit a Tanácsköztársaság szolgálatába átvesz. Nem számíthatnak újabb alkalmazásra azok a tisztviselők, akik az elmúlt politikai rendszerek exponált képviselői voltak, valamint azok sem, akiknek eddigi közéleti és hivatali működése, valamint gondoi- kozásmódja kizárja azt. hogy ők proletár államnak hasznos munkásai tudjanak lenni. Azok az eddigi tisztviselők, akiket a megyei tanács nem vesz át. amennyiben koruknál, vagy más oknál fogva munka- képtelenek — a tanácskor- mánytól állandó ellátást fognak kapni: azok az át nem vett tisztviselők azonban, akik munkaképesek, nyugellátásra igényt nem tarthatnak. Mindaddig azonban. amíg ebben a kérdésben a megvei tanács intézkedni fog, minden tisztviselő megmarad a ielen- legi helyén és köteles mindazt a hivatali munkát elvégezni, amelyet az intézőbizottság részére kijelöl. Az eddig használt összes hivatali címek és hatósági megjelölések már most megszűnnek, minek folytán a községi ügyekben kizárólag a községi, járási ügyekben a járási és megyei ügyekben a megyei tanácsok, illetve ezen tanácsok intéző- bizottságai lesznek az eljáró illetékes hatóságok és ígv az összes beadványok, valamint a rendelkezések is ezekhez a hatóságokhoz küldendők be... 8 NÖGRÄD - 1975. március 22., szombat A banyák szocializálása folytán az üzemek vezetésében lényeges változások történnek. A Kormányzótanács rendeletéi értelmében az üzemek élére termelőbiztosok jönnek, mint üziemvezetők: e termelőbiztosok mellé szer- veztetik egy Munkástanács, amely a kisebb telepeken öt. a nagyobb telepeken hét tagból áll. Ez a Munkástanács nem az egyes telepeken választandó meg, hanem aiz egész bányakerületben... A Munkástanács úgy állítandó össze, hogy abban lehetőleg minden telep képviselve legyen. Az altisztek, műszaki tisztviselőknek szintén egy hely biztosítandó. A Munkástanács tagjául csak az választható meg, aki a szervezetének legkevesebb hal hónap óta tagja. Az eddig létesített üzemi választmányok és e"véb szervek a jövőben megszűnnek. Megmaradnak a bizalmi férfiak és a helyi csoportok vezetőségei és a Munkás- tanácsok. Az északmagyarországi bányavidéken. helyreállott a normális termelés. — Négyszáz vaggon a napi széntermelés. Északi front, május 17. (A Vörös Újság kiküldött tudósítójától.) Böhm hadseregfőparancsnok elvtársinak május 15-én kiadott hadsereg- parancsa. amelyben a salgótarjáni és füleki harcokban részt vett proletárhősöket elszántságukért és proletáröntudatukért megdicséri. az itteni fronton levő katonák között nagy örömet okozott. Ezek a katonák, akik hosszú idő óta szinte pihenés nélkül, fáradságot nem ismerve, harcban állottak a Tanács- köztársaság életére törő ellenséggel. olyan jelét adták a proletár ön tudatnak és fegyelemnek. amely kell. hogy a hadsereg minden katonáját áthassa. Május elsején ők mentették meg Salgótarjánt: ők tették lehetővé, hogy Salgótarjánban ma már a széntermelés normális mederben folyik; ök voltak azok. akik a salgótarjáni bányászokat egy heti védőharcok után sietve felváltották. Salgótarján védelméről csak keveset tudtunk meg eddig. Május elsején kapták a salgótarjániak azt a hírt, hogy a csehek már a Salgótarjánhoz legközelebb fekvő községet. Somost elfoglalták és csapataik közelednek. Délben a salgótarjáni bányákban megállt a munka. Mindössze néhány munkás maradt lent. hogy a bányafenntartáshoz legszükségesebb munkát folytassa. A többiek fegyvert kaptak és úgv. ahogy voltak, kormosán. piszkosan Salgótarjántól északra raivo- nalba fejlődtek. így várták az ellenséget. Velük együtt fegyverbe állott a salgótarjáni acélgyár, az üveggyár és a Nógrádi Vörös Újság 1919 március 6. (Readkívüli kiadás) Kun Béla hadügyi népbiztos köszöneté Balassagyarmati proletárok, vörösőrök és vasutasok! A legnagyobb elismeréssel és hálámmal adózom Nektek bátor cselekedetekért. Elvtársak, kitartás az utolsó csepp vérig. A győze'em napja közel van, hogy felszabaduljatok a körülöttünk levő ellenséges imperialista hódítók igája alól. Tartsatok ki elvtársak és bízzatok a kormányzótanácsban, mert a proletárság sohase alkudhatiík meg a kizsákmányoló burzsoáziával. Es nem nyugszunk addig, amíg eszméink diadalra nem jutnak. Budapest szervezett munkásai mintegy százezer fegyverkezik, hogy nektek se gítségre menjen, hoev felsza badítson benneteket a gaz el nyomóitok és árulóitok nvo mása alól. Testvéri üdvözlet tel Kun Béla hadügyi népbiztos elvtárs megbízásából Singer Ignácz hadügyi pol. megbízott Hirsch és Frank-féle gvár munkássága. Egy teljes hétig védték Salgótarjánt. Ez idő alatt a salgóbányai bányák teljesen a tűzvonalban voltak, az egercsehi bánya pedig a csehek kezén volt. Amikor azután a bányászok segítségére megérkezett a 6. hadosztály, amely a cseheket Füleken túl kergette. Salgótarjánban újra megindult a munka. Beszéltem Bata elvtárssal. a bányász-szövetség itteni kiküldöttjével. aki a széntermelés ügyét Salgótarjánban vezeti és a munkát ellenőrzi. Bata elvtárs a következőket mondotta: — Bányászaink egv hétig valóban kemény munkát végeztek. Ez idő alatt a bánva szünetelt. Május 8-án azonban teljes apparátussal ismét megindult a munka. úgy, hogy 9-én már 162 vagon szenet tudtunk termelni. Tegnap ez a szám 265-re emelkedett és naponta fokozódik, úgy hogy remélem, rövidesen eléri a 280 vaggonos maximumot. A salgótarjáni bányák. amelyek sokáig tűzvonalban voltak. most már szintén megkezdték a munkát és a normális fokot érik el a termelésben. Az északmagvaror szági bányaterületre eső bányák szintén dolgoznak már és napi 100 vaggon szenet termelnek, úgy. hogy most már naponta körülbelül 400 —450 vaggon szén kerül az itteni bányákból Budapestre. Az egercsehi kőszóntoánva, melyet a mi katonáink szabadítottak föl a megszállás alól. már szintén üzemben van. Góliáth (Gólián) András elvtársat a direktórium elnökét. aki Salgótarjántól északra a cseh csapatok ereiét akarta kipuhatolni, az ellenséges katonák elfogták és elhurcolták.