Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)

1975-03-16 / 64. szám

Nemzeti előreKalaMsunfc,' $>olitikai, gazdasági eredmé­nyeink elérésének , vezető, szervező ereje az MSZMP, amely a mufikásosztály törté­nelmi céljait kifejezve mun­kálkodik a fejlett szocialista társadalom megteremtésén. Az elmúlt négy esztendőben, a párt céltudatosan törekedett a X. kongresszus határozatai­nak végrehajtására, követke­zetesen érvényesítetté fő pali- nek részt a párt politikájának HÁROMMILLIÓ MUNKÁS tikai iráflyvonalát. Megszilár- végrehajtásában. Élni kíván­onaresszusti dúltak a szocializmus társa­dalmi, gazdasági pozíciói, ja­vultak az életkörülmények, nőtt országunk nemzetközi tekintélye, befolyása. A két kongresszus közötti Időszakban politikailag és szervezetileg is fejlődött, erő­södött az MSZMP. A párt több mint 24 ezer alapszerve­zetében a párttagok száma jelenleg 754 ezer, mintegy 92 ezer fővel több, mint a X. kongresszus idején. Hazánkban és Nógrád me­ll alt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a pártdemokrácia, a szociálisig demokratizmus szélesítése nyújt Az utóbbi két évben a Nógrád megyei új párttagok mintegy három­negyede fizikai dolgozó. Az alapszervezetek fejlődéséről szólva a megyei pártértekez­let a pártmunka mozgalmi jellegének további erősítésére, a határozatok még következe­tesebb előkészítésére, végre­hajtására és ellenőrzésére, valamint a pártvezetőségek gyében is a politikai helyzet munkájának hatékonyabb tá­Az előző kongresszus óta mintegy 150 ezerrel gyarapo­dott a munkások száma, így ma az összes foglalkoztatottak közel 60 százaléka, hárommil­lió dolgozó tartozik a mun­kásosztályhoz. Megyénkben jelenleg 73 ezer munkás él, ez a keresők 66 százaléka. A munkásság létszáma 6 ezerrel emelkedett. A szövetkezeti parasztság száma a kiörege­dés, valamint a népgazdaság más ágaiba történő elvándor­lás következtében az utóbbi években is csökkent. Közéletünkben jelentős hely illeti meg a különböző társa­dalmi szervezeteket, mozgal­makat, amelyek a párt irá­nyításával teljesítik sajátos feladataikat. A csaknem 4 millió dolgozót tömörítő szak- szervezetek eleget tesznek ket­tős hivatásuknak: mozgósítják, szervezik, nevelik tagjaikat a szocialista építés feladataira, egyben képviselik, védelme­zik a dolgozók érdekeit, tör­vényekben biztosított jogait. A KÖZÖSSÉG SZOLGÁLATÁBAN < A tanácstörvény végrehajtá­sáról szóló parlamenti be­számolóban hangzott el: „A tanácsi szervezet, a tanácsok munkája társadalmi fejlődé­sünk követelményeinek meg­felelően alakult. A törvény kedvező hatása egyre határo­zottabban érződik a tanácsok mpnkájábar, munkafeltéte­leik javulásában. Korszerűsö­dött területi beosztásuk és igazgatási szervezetük. Nőtt a tevékenységük iránti közér­deklődés.” A tanácsok sze­repe elsősorban a gazdasági szervező munkában, a terület- és településfejlesztésben, va­A balassagyarmati középiskolai kollégium is a X. kongresszus után épült, de átadtak nyolc községi művelődési otthont, fel­épült Salgótarjánban a TIT.székház, Rétságon a művelődési központ kedvező, a párttagság eszmei, politikai egysége, aktivitása tovább erősödött. A kohgresz- szusi készülődés időszakában megyénkben is jelentős mun­kasikerek születtek, a tíz leg­nagyobb üzemünkben több Országunkban az öntözhető területek nagysága megközelíti ban avatták fel a Tisza II. vízlépcső duzzasztómüvét a 450 ezer hektárt. Kiskörén 1973. munkájában, felelős posztok betöltésében. A fiatalok köz­életi tekintélyének, .tevékeny­ségének fokozódását eredmé­nyezte az 1971-ben elfogadott ifjúsági törvény. A múlt év­ben első ízben megrendezett ifjúsági parlamenteken közel egymillió fiatal vett részt, il­letve mondta el véleményét. A forradalmi ifjúsági napok növekedés több mint 90 szá- megértsék: a gazdasági szer-' zaléka a munka termelékeny- kezet változása fontos politi­ségének emelkedéséből szár- *ai feladat' A negyedik ötéves terv során megyénkben 4,2 mazak. A termelekenyseg milliárd forintos beruházással kedvező alakulását előmozdí- tovább fejlődik az anyagi- totta a termelés technikai technikai bázis. A kitermelő­színvonalának, a dolgozók |P" (szénbányászat) részará­műveltségének, szakmai kép programjain évente mintegy szolgáló tevékenységben je­lentős. A tanácsok államigaz­gatási szerveihez évente öt és fél millió beadvány érkezik, a közösséget szolgálva átlago­san másfél millió ügyben dön­tenek, és kb 30 millió esetiben adnák felvilágosítást, eliga­zítást az állampolgároknak. A különböző szintű taná­csok száma, a közigazgatás korszerűsítése és a területát­2 millió fiatal vesz részt. A dolgozó fiatalok közül fél­millióra tehető azoknak a száma, akik részt vesznek a szocialista brigádmozgalom­ban. A KISZ-védnökséggel épülő nagy létesítményeken 150 ezer főnyi fiatal dolgo­zik. A tanulóifjúságból 100 ezren munkálkodnak különfé­le szakkörökben. Az elmúlt öt év alatt közel 200 ezer diák zettségének emelkedése, az üzem- és munkaszervezés fej­lődése, valamint a szocialista brigádmozgalom eredményei, a felszabadulásunk 30. év­fordulójára és a kongresszus tiszteletére kibontakozott munkaverseny. Az elmúlt négy év alatt folytatódott a megye társadal­mi szerkezetének átalakulása. A szocialista építőmunka, az nyának csökkenése mellett jelentősen megnőtt a feldol­gozóipar aránya. A megye legnagyobb iparága ma a gép- és fémtömegcikk-ipar. Az új beruházások tovább erősítik az építőanyag-iparnak nagy hagyományokkal rendelkező üzemeit. A síküveggyár fej­lesztésével új alapanyag-ter­melő bázis létesül. A fejlesztés hatására Nógrádban nőtt a könnyűipar, ezen belül a tex­tilipar aránya. Gyorsult az ipar műszaki fejlődése. A re­konstrukciók, szervezések miatt, lényegesen sza^a<^ idejének egy ipar és a mezőgazdaság fej- modem technika ................................................ részét arra, hogy nyári építő- iődésének eredményeként to- vei jártak. mogatására hívta fel a fi­gyelmet. Négy év alatt 100 ezerrel nőtt az aktív keresők száma és elérte az 5 millió százez­ret. Ma már a keresőképes nők több mint kétharmada mint 100 millió forint értékű dolgozik hazánkban és ők al- többletterméket adtak. A kotják a foglalkoztatottak kommunisták tudatosan vesz- mintegy 45 százalékát. csökkent. A tanácsok külön­böző bizottságaiban a ta­nácstagok 55 százaléka tevé­kenykedik. A tanácsok mun­káját társadalmi aktivisták serege segíti, akiknek száma eléri a félmilliót. TÁRSADALOM A FIATALOKÉRT - FIATALOK A TÁRSADALOMÉRT A X. kongresszus óta ifjúsá­gunk nagyobb szerepet játszik a közéletben, mind nagyobb számban és arányban vesznek részt különböző testületek technológia, bevezetésé­és árvízvédelmi dolgozzon. HATÉKONYABB MUNKA - GYORSABB NÖVEKEDÉS A szocialista gazdasági épí­tőmunkánk eredményeként a nemzeti jövedelem az 1970— 1974. között átlagosan 6,5 szá­zalékkal nőtt évente. A nem­zeti jövedelem öt év alatt a tervezett 30—32 százalék he­lyett várhatóan 35 százalékkal növekszik. A termelés haté­konyságának javulása révén, a táborokban vábbi változások mentek vég­be az alapvető osztályok és rétegek egymáshoz való vi­szonyában és az egyes tár­sadalmi csoportokon belül is. Nőtt a munkások, az értelmi­ségiek és a nyugdíjasok, csök­kent a mezőgazdasági dolgo­zók száma és aránya. Megyénk pártszervei ered­ményesebben léptek fel az egységes szemlélet és cselek­vés érdekében, illetve az olyan nézetek és gyakorlat ellen, amelyek lebecsülik a fejlődést, elválasztják egymástól a po­litikai és gazdasági feladato­kat. A pártszervezetek arra törekedtek, hogy a dolgozóik Az elmúlt nigy é/bsn hazánkban 430 ezer lakás épült. Nógrád megyében öt év alatt mintegy 9700 lakás épült, ebből 4500 többszintes lakóház. Fényképünk Salgótarján város központját mutatja be KÖZPONTI IPARFEJLESZTÉSI PROGRAMOK Az ipar átlagánál gyorsab­ban — évente átlag mintegy 11 százalékkal — fejlődik a vegyipar. Üj gyárak és terme­lőberendezések üzembe helye­zésével — legutóbb például Leninvárosban — erőteljesen bővül a műanyagok, a szinte­tikus szálak, a műtrágya és a kénsav termelése. A terve­zettnél nagyobb mértékben növeli termelését a gépipar, megvalósulnak a közúti jár­műprogramnak a tervidőszak­ra kitűzött céljai. A számító- gépgyártás megszervezésével új termelési ág alapjait te­remtettük meg. A bútor- és a papíripar, a textil- és a tex­tilruházati, valamint a cipő­ipari rekonstrukciók sikeres megvalósításával a tervezett­nél gyorsabban fejlődik a könnyűipar. Az előzetes szá­mítások szerint az élelmi­szeripar termelése is megha­ladja majd a tervezettet. Az ipar az előirányzottnál ki­sebb létszám igénybevételével oldotta meg növekvő felada­tait, így 1970—1974 között termelése növekedésének — a tervezett 75—80 százalék helyett — 96 százaléka szár­mazott a termelékenység ja­vulásából. KENYÉR ÉS HÚS Népgazdaságunk másik dön­tő ága, a mezőgazdaság is eredményesen fejlődött. Tér-

Next

/
Thumbnails
Contents