Nógrád. 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)

1975-02-04 / 29. szám

/ Államosítások Etiópiában LövaldVs 'aelt Aantarában Addis* Abeba-i megfigye­lők a* államosításokról hétfőn bejelentett intézkedést a leg­jelentősebbnek tartják a múlt év december Ifi óta, amikor az ideiglenes katonai kor­mányzótanács meghirdette az ország fejlődésének szocia­lista útját. Az intézkedés nyo­mán v mintegy 70 magánválla­latot teljes egészében államo­sítottak, és hasonló számban a kormány ellenőrzése alá vontak más vállalatokat is, oiv módon, hogy az állam többséggel (legkevesebb 51 százalékot) részsedik tőkéjük­ből. A teljesen államosított vál­latok között találhatók töb­bek között a Barratolo olasz társaság textilgyárai, amelyek a legfontosabbak közé számí­tanak Etiópiában, valamint bőrgyárak. (A bőripar is rendkívül fontos iparág, mi­vel az ország jelen ős expor­tőr ebből a cikkből). Az álla­mosított vállalatokat közvetle­nül a fejlesztéssel foglalkozó minisztérium irányítása alá rendelik. Rövidesen közzéte­szik azt a törvényt, amely az állami ellenőrzés alá vont külföldi érdekeltségek" kárta­lanításáról rendelkezik. Az ideiglenes katonai kor­mányzótanács közleménye bejelenti, hogy minden államo- sított vállalatnál öt—kilenc dolgozóból álló bizottságot hoznak éleire, amelyet a kato­nai tanács által kijelölt sze­mély irányít. A bizottság fele­lősséggel tartozik a vállalat tevékenységének megterve­zéséért- a termelékenységért, a beruházásokért, és a mun­kások jólétének biztosításáért. A többségi részvétellel ál­lami ellenőrzés alá vont szektor főleg olajtársaságo­kat (Shell, Agip, Total, Mobil), továbbá bútorgyárakat. két fontos holland cukortársasá­got stb. foglal magában. A katonai tanács felszóllította az ezeknél a vállalatoknál dolgozó külföldieket, hogy maradjanak helyükön, mivel munkájuk folytatásához meg­vannak a feltételek. Ugyan­akkor a közlemény hangoz. tájjá, hogy katonai bíróság elé ^állítják mindazokat a kül­földieket, akik a központi in­tézkedések meghiúsítására- az államosított vállalatok műkö­désének szabotálására tenné­nek kísérletet. A kormányzótanács közle­ménye hangoztatja: a hozott intézkedések azt a célt szolgál­ják, hogy „az országban ne legyen hiány semmiben, ami a népnek a legszükségesebb”. A hozott intézkedések egy­úttal a fejlődés meggyorsítá- tás és a külföldi devizatarta­lékok növelését is célozzák. A kommüniké bejelenti, hogy rövidesen törvényt hoznak a hazai és külföldi beruházá­sokról, amelyeket különösen a kőolaj- és szénkutatás terüle­tén szorgalmaznak. Megfigyelők úgy értékelik, hogy az etiópiai gazdaság ál­lami ellenőrzés alá vonásá­ban az ideiglenes katonai kormányzótanács sokkal messzebb ment. amint azt eddig nyugati körök várták. A forradalmi folyamat ilyen ütemű meggyorsítását többen összefüggésbe hozzák az erit- reai eseményekkel. Nyugati hírügynökségi je­lentések szerint a vasárnap­ról hétfőre virradó éjjel — a kijárási tilalom ellenére — szórványos lövöldözések vol­tak hallhatók Asmarában. Az etiópiai fővárosból jelentős erősítések tartanak az eritreai tartományi székhely felé, hogy a kormánycsapatok eredményesebben vehessék fel a harcot a szeparalisták el­len. (MTI) Lesoncxi Pdl fogadta a francia képviselőket Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke hétfőn hivatalában fo­gadta a Francois le Douarec- nek, a Francia Köztársaság nemzetgyűlése alelnökének vezetésével hazánkban tartóz­kodó parlamenti küldöttséget. Ott volt Raymond Breisser, a Francia Köztársaság Budapes­ten akkreditált nagykövete is. (MTI) Indokínai helyzetkép A saigoni rezsim vasárnap a dél-vietnami fővárosban meg­jelenő 11 napilap közül 9-et elkoboztatok, mert közöltek egy Thieu diktátor elleni vád­iratot. A vádiratot Tran Huu Thanh „a korrupció ellen, a béke megvalósításáért és a nemzet megmentéséért küzdő népi mozgalom” elnöke fogai mazta meg. Az elkobzott la­pok tíz munkatársát letartóz­tatták. A Lón Nol-rezsim minden erejét arra összpontosítja, hogy feltartóztassa a hazafias erők Phnom Penh ellen folyó offenzíváját. Phnom Penhtől 3, kilométerre, a Mekong ke­leti partján elkeseredett har­cok robbanlak ki. Phnom Penhtől nyugatra és északnyugatra a frontvonal kilenc, illetve 13 kilométerre húzódik a város határától. Sú­lyos harcok folynak a fővá­rostól 24 kilométerre északra fekvő területen is. A hazafias erők alakulatai sikeres tórna- dóhadművelet u'.án körülzár­ták egy hadosztály-parancs­nokságot. (MTI) Befejeződött as Indiai Kontmunisa Párt kongresszusa Az angolai felszabadítás! mozgalmak vezetői, valamint a portugál kormány képviselői aláírták azt az egyezményt, amelynek eredményeként az ország november 11-cn elnyeri függetlenségét. Az angolai főváros, Luanda lakói ebből az alkalomból örömtüntetést rendeztek. A kongresszus konkrét ak­cióprogramot adott az indiai kommunistáknak a tömegek mozgósítására a reakcó és az impérializhnis ' ellen, vala­mennyi baloldali és demok­ratikus erő egységének kiko­vácsolásáért, az India és a szocialista országok, valamint a független ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok közöt­ti baráti és együttműködési kapcsolatok további erősíté­séért. A kongresszus más határo­zatai leszögezik, hogy az Indiai KB hűen kitart a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionaliz­mus elvei mellett eltökélten folytatja harcát a nemzetkö­zi kommunista és munkás­A győzelem pártja Negyvenöt évvel ezelőtt, 1930. február 3-án alakult meg a vietnami kommunisták egységes pártja, amely kezdetbe.» Indokína Kommunista Pártja, 1951 óta pedig Vietnami Dol­gozók Pártja néven szervezi, vezeti a vietnami munkásosz- :ály és a dolgozó parasztság forradalmi harcát. A francia gyarmati uralom idején zászlót bontott part 10 napos politikai programja szerint: a vietnami forradalom­nak egymással szorosan összekapcsolódó két feladatot kell megoldania. Egyrészt meg kell döntenie az imperialista és feudális elnyomást, másrészt meg kell teremtenie a feltéte­leket. hogy a függetlenség kivívása után áttérhessenek a szocializmus építésére. A párt programjában kitűzött első feladatot, a francia gyarmati uralom lezárását, a független­ség kivívását csaknem 30 éve. 1945. szeptember 2-án végre­hajtották. Vietnam népe. kommunista pártja vezetésével 1346 decemberétől 1954 júliusáig még nyolcéves ellenállási háborúra kényszerült, bogy a gyarmati uralom helyreállítá­sát a törekvő francia csapatokkal szemben megvédte sza­badságát. függetlenségét. Az Egyesült Államok uralkodó körei alig tízévnyi lélegzetet hagytak Észak-Viemam népének, hiszen 1965 ele­jén a VDK ellen is megindították a rendszeres légi agresz- sziót. S a vietnami nép. miközben megtámadott hazáiét védte, a VDP irányításával végrehajtotta a társadalom szoci­alista atalakítasát, megkezdte a szocialista gazdaság építését. Vietnam népe —a Hadszíntérré változtatott Dél és a hát­ország szerepét betöltő Élszak —. a VDP vezetésével, a világ haladó erőinek támogatásával kudarcra kárhoztatta az ame­rikai imperializmus agresszióját. Az USA kormánya 1973. január 27-én kénytelen volt aláírni a vereségét bizonyító oátizsi egyezményt. Egy francia polgári tötíenész. Philippe Devillers írta • • óbb mint két évtizede: a holnap Vietnamja csakis a Viet­nami Dolgozók Pártjával épülhet. A történelem igazolta _ e . megállapítás igazságát. — ó Sikeres év Orhalotnbun mozgalom egységének és ösz- szeforottságának erősítésé­ért, a békéért és a társadal­mi haladásért. A küldöttek forró rokonszenvükről bizto­sították az SZKP és a szovjet kormány által folytatott eny­hülési és békepolitikát. Hatá­rozottan síkraszálltak az ázsiai kollektív biztonsági rendszer létrehozása mellett, az Indiai-óceán térségében levő imperialista katonai je­lenlét fokozása ellen- az im­perializmus valamennyi ag­resszív haditámaszpontjá­nak felszámolásáért. Az indi­ai kommunisták. ezenkívül kinyilvánították testvéri szoli­daritásukat a hazájukat szabadj ságáért, a fasiszta junta el­len harcoló chilei hazafiakkal. (MTI) tjakb SA LT-lór<lu ló Genf. A színhely századunk jó néhány száz világpolitikai tárgyalásának színhelye volt már. Szorgalmas politika-sta­tisztikusok azt állítják, hogy 1864 ösae óta, amikor az el­ső úgynevezett vörös-keresztes megállapodást megkötötték a Rhone partján, a Léman-tó mellett. a hósipkás Mont Blanc-ral szemben épült ősi városban, több mint kétszáz nemzetközi szerződést nevez­nek úgy: genfi egyezmény. Természetesen egyáltalán nem biztos, hogy a napokban folytatandó úgynevezett SALT—II.. azaz a hadászati támadó fegyverrendszer kor­látozásáról . folytatott új mevállapodés hamarosan alá­írható egyezménnyel zárul. Mégis a SALT—II. új sza­kasza megkezdésének rend­kívüli jelentősége van az egész nemzetközi légkör megjavítása szempontjából, A múlt esztendő novem­berében amikor a szovjet és am-,rivai vezetők. Leonyid Brezs-'yev é? Gerald Ford V '..agy ivosztokban talál koztak, ügy döntöttek, hogy folytat­ják a tárgyalásokat, olyan új SALT-megállapodásról, amely az 1972-es ideiglenes, és 1977 októberéig érvényes megá T: portást 1985-ig meg- h -'ss ’abbítja. A szovjet— amerikai közlemény akkor azt is kimondta legkésőbb 1980—81-ben már meg kell kezdeni az 1985 utáni idő­szakra szóló hadászati fegy­verkorlátozás és esetleges csökkentés témáiról szóló tárgyalást. Aligha felejthette még el az újságolvasó, milyen derű­látó volt a világ visszhang Vlagyivosztok után. A szov­jet sajtó például azt írta: a nemzetközi enyhülés olyan folyamat, amely a nukleáris konfliktus veszélyének csök­kenését jelenti és az enyhü­lés „haszonélvezője” nem egy állam, vagy államcsoport, hanem valamennyi nép, va­lamennyi ország. Azt sem szab-d azonban elfelejtenünk, hogy már a Vlagyivosztok: csúcstalálkozó idején látható volt: a tőkás világban, min­denekelőtt az Egyesült Ál­lamokban vannak olyan erők. amelyek nem az enyhülés­ben, hanem a feszültség fenntartásában, sőt bizonyos hidegháborús tendenciák új­já é'észt; sebén érdekeltek. Az elmúlt hónapok világ­politikai eseménysora iga­zolta az efféle elemzéseket. Éppen a feszültség fenntar­tását kívánó csoportok nyo­mása hozta létre az 1972-es szovjet—amerikai gazdasági NÓGRÁD - 1975. február 4., kedd megállapodások egy részének megbénítását. A teljes képhez hozzátartozik: az enyhülés el­len fellépő amerikai politikai erők hosszú hetek óta arról elmé kednek: „valami vál­tozott a szovjet politikában”. Egyenesen azt állítják: a Szovjetunió „irányt változta­tott” a szovjet—amerikai vi­szony dolgában”, „visszafor­dulás, vagy kanyar van Moszkva kelet—nyugati el­képzeléseiben”. Kár' lenne ezekre a célzatos megjegyzé­sekre részletes cáfolatot ad­ni. Elég 'annyi, hogy a fele­lős szovjet politikai vezetők, a szovjet sajtó világosan ki­fejtette: a szocialista külpoli­tika alapja változatlanul a békés egymás mellett élés lenini koncepciójának meg­valósítása. De sem most. sem előbb sekinek nem lehetett olyan reménye, vagy elkép­zelése, hogy a békés egymás mellett élés jegyében a szo­cialista országok, mindenek­előtt a Szovjetunió belügyeä- be való beavatkozás, vagy az iideo’ógiai fellazítás bárminő próbálkozása sikerrel ke­csegtethet. ­Ezekkel a meggondolások­kal kell a genfi SALT—II. új szakasza megkezdését is a teljes világpolitikai képbe illeszteni. Schlesinger ame­rikai külügyminiszter nem­régiben nemcsak megerősítet­te sajtóértekezletén Kissinger külügyminiszter és Ford el­nök korábbi állásfoglalásait igennel válaszolva arra, hogy katonailag lehetséges-e ame­rikai beavatkozás a közel- keleti kőolaj kutaknál, de egyúttal azt is bejelentette, hogy február derekán rekord- hadiköltségvetést fog előter­jeszteni: ennek összege 105 milliárd dollár lesz. Ezt aztá' aligha lehet a jól látható amerikai inflációval indokol­ni — a növekedési arány annál jóval nagyobb. A szovjet politika most Géniben is ugyanazokon az a’apelväken nyugvó állásfog­lalással indítja útba kül­döttségét, mint eddig, Vagy­is: olyan megállapodást akar kötni, amely megakadályozza a hadászati támadó fegyver- rendszerek vonatkozásában a továbbá fegyverkezési haj­szát. Egészen természetes azonban: minden megállapo­dásnak az egyenlő biztonság elvén, a kölcsönösségen kell alapulnia, és semmiképpen sem okozhat kárt a Szov­jetunió. a szocialista közösség biztonságának. Előrelátható tehát minden­féle jóstehetség nélkül: a Léman-tó partján nem afféle galopptempójú tárgyalásso­rozat kezdődik. A szovjet fél komolyan és felelősségtelje­sen, az atomkatasztrófa fel­tétlen e'kerü'ése, az emberi­ség jövője érdekében teszi meg javaslatait. Ezt várja az amerikai féltől |s. Gárdos Miklós (Folytatás az l. oldalról) tottakat, hallottakat a gazda­ság dolgpzói igyekeztek minél sikeresebben hasznosítani. A szövetkezetben folyó szocialis­ta brigádmozgalom szintén nagy erőt jelentett az elmúlt évben. Különösen a traktoro­sok és fogatosok jártak élen a munkában. Az állattenyésztésben dolgo­zók is derekasan kivették ré­szüket- a gazdaság előtt álló feladatok végrehajtásából. Elmélkedett az egy tehénre ju­tó átlagos 'tejhozam, sokat ja­vult a tenyésztői munka, melynek továbbfejlesztésére, a balassagyarmati termelőszö­vetkezettel történt évközi egyesülés után még szélesebb lehetőségek adódnak. A ser­téstenyésztésben már mond­hatni: megszokták a nagy számokat. Tavaly a malac­szaporulat 2369 darab volt, a tervezett 1800 darab ellené­ben. Egy kocára 19,6 darab malac jutott, amellyel kevés sertéstartó gazdaság dicseked­het. A sikeres évzárás főszerep­lői voltak a termelőszövetke­zet szerelői is, akik a gép­park rendszeres karbantartá­sával járultak hozzá, hogy a munkákat időben és jó minő­ségben végezhették el. A beruházások közölt első helyen szerepelt az üzemen belüli vízrendezés, a központi major útjának megépítése és a talajjavítás, amelyeket a tervnek megfelelően végeztek, illetve kezdtek el. Az őrhalmi termelőszövet­kezet vezetői és tagjai az el­múlt évben elsősorban az adottságok megfelelő kihasz­nálásával, a hatékony gépek alkalmazásával, a korszerű technológiák meghonosításával érték el eredményeiket. Bállá István hangsúlyozta, hogy mindez a vezetők és tagok között kialakult jó kapcsolat nélkül elképzelhetetlen lett volna. Az álatlenyésztésben, növénytermesztésben végzett; munka hatása az árbevételek­ben is kedvezően, jelentkezett. Az utóbbi ágazatban ez tíz­millió forinttal volt ‘magasabb az előirányzottnál. Az összes árbevételt pedig 136 százalék­ra teljesítették. örvendetes, hogy az 1973- ban 80,1 százalékos költség­szint. 1974-ben 70 százalékra csökkent. Az eredményes gazdálkodás lehetővé tette, hogy a terme­lőszövetkezet biztonsági alap­ját több mint 5 millió forint­tal növeljék, s így jelenleg ezen az alapon 8,6 millió fo­rint van. A jövedelem elosz­tása után fejlesztési alapra 5,5 millió, szociális és kultu­rális alapra 140 ezer, község­fejlesztési hozzájárulásra 230 ezer forint jutott. Az eredmények, mint az a zárszámadó közgyűlésen el­hangzott, nem teszik elbiza- kodottá az őrhalmiakat. A beszámolóban szó esett az idei feladatokról is. Elsősorban a takarékosságról, a meglevő gépek, eszközök és munkaerő hatékonyabb felhasználásá­ról, a termelőszövetkezet gaz­daságos korszerűsítéséről. Mindezek a tényezők, vala­mint az őrhalmiak közismert munkaszeretete feljogosítanak arra, hogy az idei esztendő eredményei hasonlóan alakul­janak a tavalyihoz. Sz. Gy. Általános iskolát végzett, vagy a 8. osztályt most végző fiúkat Ipari tanulónak szerződtetünk az 1975/1976-os tanévre, az alábbi szakmákban: kőműves, ács, asztalos, burkoló, festő, villanyszerelő, víz-gázszerelő. A kőművestanulókat iparitanuló-otthonban helyezzük el. Jelentkezés írásban vagy személyesen: Április 4. építőipari szövetkezet Budapest, VIII., Aurora u. 23. Munkaügyi osztály.

Next

/
Thumbnails
Contents