Nógrád. 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)
1975-02-02 / 28. szám
Az utazás szellemi haszna A közösségi művelődés forrásai A Coopturist irodák és kirendeltségek szervezésében egyre több ember utazik belföldön és külföldre. Az utazók száma örvendetesen emelkedett Nógrád megyében is. A salgótarjáni kirendeltség különösen szép eredményt ért el az „Ismerd meg hazádat!” gondolat jegyében szervezett belföldi utazások terén. Az 1973. évi bázist 61 százalékkal teljesítették túl, s közel 30 állami, vállalati, szövetkezeti és iskolai csoport résztvevői ismerkedtek meg hazánk szép tájaival, nevezetességeivel. De nagy sikerük volt a külföldre, a szocialista és nyugat-európai országokba irányuló utazásoknak is. A fokozódó érdeklődést. számos tényező befolyásolta és alakítja ma is. Az eredmények azonban mindenekelőtt az utazás kényelmének, a szolgáltatások színvonala emelkedésének, a tapasztalatok cseréjét segítő szakmai találkozók rendszeres biztosításának, a vonzó kulturális programoknak köszönhetők. ★ Több községben heteken át tartó és igen szórakoztató téli program volt az, hogy felelevenítették a közösen tett utazások emlékeit. Ügy folyt le egy-egy ilyen esti „műsor”, hogy a tsz-utazások valame- lvik résztvevője — általában fiatal agranómus, pedagógus, szakmunkás — tartott egy kis bevezietőt arról, hogy milyen irodalmi mű játszódik a megismert tájon vagy országrészben, milyen történelmi események zajlottak le ott, milyen mezőgazdasági vagy ipari termékekről ismert, hogyan ápolják a műemlékeket, milyenek a kapcsolatod hazánkhoz. Az estet igyekeztek jói előkészíteni: a könyvtár ajánlott olvasmánylistát készített, a megyei könyvtárból megfelelő folyódinatanyagot, a szóban forgó országról készült ismertetőket is beszereztek stb... Érdékes klubestek, vitaműsorok kerekedtek így. Hiszen a résztvevők többségének volt élménye és emléke arról a tájról, városiról, vidékről, amely körül a beszélgetés forgott. Tudjuk, hogy iparvállalatok, termelőszövetkezetek nyaranta milyen, gyakran szerveznek közös utakat a baráti szocialista országokba. Ilyenkor, január táján már rendszerint el is határozták, hogy merre mennek majd a nyáron. Arra már kevesebben gondolnak előre, hogy miképp lehet értelmesen, hasznosan kiaknázni ezeket az utazásokat a közösség művelődésének érdekében. ★ Miről van szó tulajdonképpen? Arról talán, hogy a közös kirándulások előkészítői mintának vegyék a nagy utazási irodák programját, s azoknak valamiféle „mini változatát” készítsék el a maguk számára? Elsőként mondanánk nemet az ilyesmire, mert olyan időtöltésekre kényszerítené a résztvevőket, amelyhez nincs kedvük. Nemhogy feleslegesen, kifejezetten káros és elriasztó lehet egy — a munkában, a mindennapi életben összeszokott — közösség számára az utazás „művelődési programjának” bürokratikus értelmezése. Nincs ellenszenvesebb dolog, mint — teszem azt —, amikor az Adria homokján napozó turistákat felkurjongat a csoport- vezető azzal, hogy a program szerint múzeumlátogatás következik, indulás az öltözőbe, tíz perc múlva találkozó a kapunál, aztán rohanjunk megtekinteni a fegyvertörténeti gyűjteményt. Nem, nem; ez „kellemetlenséggel egybekötött művelődés”, távol álljon tőlünk ilyesmire ösztönözni bárkit is. Amikór vannak a művelődésnek — az utazási alkalmakkor növelhető műveltségnek — kellemes és népszerűvé tehető formái is. Főleg, ha időben gondolunk ezekre. Amit a pápai járásban megcsináltak utólag — meg lehet csinálni előre is. A közös utazásokon igen gyakran részt vesz a falu, nagyközség művelődési intézményének vezetője, vagy munkatársa. Az iskolákból néhány pedagógus. A vezető mezőgazdászok szinte kivétel nélkül mindig. Olvasó, művelt szövetkezeti tagok, képzett vezetők, akik alkalmasak arra, hogy előre átgondolván a programokat, valamelyes „enyhe befolyást” gyakoroljanak a résztvevőkre. Mit érdemes olvasni arról az országról, vidékről, ahová készülnek? Elővenni néhány néprajzi gyűjteményt, útikönyvet, történelmi munkát, képzőművészeti albumot. Céltudatosan felhívni a figyelmet egy-egy televíziós, vagy rádióműsorra, amely az illető országról szól, annak szerzőitől származik. Hosszúak a tél végi esték, sor kerülhet esetleg egy-egy közös beszélgetésre is a művelődési házban vagy másutt, — afféle előzetes „ki mit tud”-ra a meglátogatandó országról. kiváltképpen ma már, amikor igen kevesen vannak, akik ne jártak volna valamelyik (de inkább több) szomszédos baráti országban. Szervezhetők — ezt egyébként itt-ott már csinálják is — előzetes élménybeszámolók, afféle kedvkeltő előadások. Amelyek, természetesen nem programokat írnak elő. egyszerűen csak elhangzanak: S kit ez, kit amaz a motívum ragad meg belőlük. Nem szabad kifelejteni az előzetes tervezésből azt a lehetőséget sem, hogy a baráti szocialista országokban igen gyiakran tánsiinitázmények, testvérszö vetkezet ek várják az utazó kollektívákat, s nekik is. sok, hasznos ötletük lehet a napok értelmes eltöltésére. Egy-egy levél: mit javasolnak esetleg útba ejteni, mi az, amiért érdemes egy kis kitérőt tenni. A variációk a felkészülés változatai szinte megszámlálhatatlanok. ★ Tengernyi látni- és tapasz- talnivalót kínálnak a szocialista országokba tett közös utazások. Még akkor is. ha nem „tanulmányi” célból történnek, hanem mint nyaranta legtöbbször: azért, hogy a résztvevők pihenjenek, üdüljenek. Az elszóródott napokért azonban kár. Hiszen minden utazásnak vannak olyan napjai, órái, amelyekre utólag visszagondolva az ember azt mondja: bizony azokat jobban is el lehetett volna tölteni. Hasznosabban, értelmesebben. Az élmény ugyanis nem ismételhető meg: esetleg évek múlva, esetleg sohasem vetődünk már arra a vidékre, s utána évekig nyugtalanít a gondolat, milyen kár volt nem megnézni ezt vagy azt... Mert minden hasznos ismeret élménye is az embernek, s ezek nem csekély része az utazások során szerezhető meg. Az előkészületben csak néhány gondolat jusson a kulltúragyarapítás lehetőségeire. S utána: mennyi témát, tárgyat ad majd! Mennyi újra átélni- és mesélnivalót! Az utazás jó forrása a közösségi művelődésnek, — s „külön ráfordítás” /nélkül — olyan szellemi haszonnal tetézhető meg egy-egy út, amilyennek a megszerzésére ritkán kínálkozik mód. Érdemes erre is gondolni, amikor a nyári terveket készítjük. T. I. A beszélő madár Kinyitottam az ajtót. A lépcsőházban egy nem bizalomkeltő figura állt, és jókora papagájt tartott a kezében. Mindketten úgy festettek, mintha tegnap alaposan beszívtak volna — az ember és a papagáj is. — Érdekli önt egy beszélő madár? — kérdezte szigorúan a férfi, a papagáj pedig leplezetlenül megvetéssel nézett rám. — Nem — feleltem. — Egyelőre, tudja.,, valahogy meg voltam nélküle... — Vegye meg ezt a madarat — mondta még szigorúbban az árus. — Nem bánja meg. — No igen... csakhogy ezek mindig káromkodnak. — Ez a madár nem káromkodik. Csak okos dolgokat mond. Ugye, Toto? — Igenis! — rikoltotta a papagáj olyan meggyőző hangon, hogy szégyenkeztem a gyanakvásom miatt. — Látja? Ráadásul Totónak remek irodalmi ízlése van. Vegye meg ezt a madarat, amíg mag nem gondolom. Hiszen szinte ingyen adom. Csakis önnek. Tiszteletből, hogy úgy mondjam... — No és ez a hölgyike, illetve uracska... illetve izé... Mit szokott mondani? — kérdeztem. — A színtiszta igazságot — felelte az árus, és megnyalta cserepes ajkát. — Totocskám — simogatta meg a papagáj porlepte fejét — ki nálunk Bulgáriában a legjobb szépíró? — Kokicskov! — rikoltotta a papagáj szenvedélyes meggyőződéssel. — És ki nálunk a legjobb drámaíró? — folytatta ügyészi hangon az árus. — Kokicskov! — sivította harsányan a papagáj. — És ki a legjobb gyermekíró? — Kokicskov! — kiáltotta sietve a madár, mintha sürgősen elnökségbe akarna javasolni valakit. — Nos — jegyeztem meg mosolyogva — Toto valóban rendkívüli madár. Talán meg is veszem. — No látja, Kokicskov elvtárs — dünnyögte az árus. — Mondtam én, hogy nem bánja meg... Téli szerelem Nógrádi meqye ipari szerkezetének változása N ógrád ipara a múlt század második felében alakult ki. A tőkés jellegű fejlesztés feszültségek forrása lett. Az ipar kizárólag a szénbányászatra, és az erre épülő kohászati és üvegiparra korlátozódott. Kiépült a salgótarjáni iparmedence. A megye többi területe viszont iparilag elmaradott maradt. Létrejött tehát az iparon be- Lül a szerkezeti, a megyében pedig a területek közötti aránytalanság. A felszabadulás után — az ' ötvenes években — a megye iparának belső feszültségei tovább fokozódtak. Növekedtek az energiaigények, fejleszteni kellett a széntermelést. A bányászok száma a korábbi hétezerről tizenkétezerre emelkedett. A beruházás jelentős részét — mintegy egymilliárd 900 millió forintot — a szénbányászatban használták fel. Az iparban felhasznált összeg viszont csak felújításra volt elegendő. A megye fejlődésében az országoshoz hasonlítva a lemaradás kézzelfoghatóvá vált. Fennmaradtak a területi aránytalanságok. Ez szükségszerűen következett az exten- zív iparfejlesztési politikából. A megye szocialista ipara a belső ellentmondások ellenére dinamikusan növelte termelését. Növekedett a foglalkoztatottak száma, emelkedett a termelékenység. A párt tevékenységében az ellenforradalom után a gazdasági kérdések egyre jelentősebb helyet foglaltak el. Ám a megye ipari szerkezetében lényeges változás 1965-ig nem következett be. Sőt, az extenzív fejlesztés üteme növekedett, 15 ezer új ipari munkahely jött létre, A megye szocialista iparában a termelés 1965-ben több mint 24 százalékkal haladta meg az 1960-as szintet. Az ipari és építőipari keresők száma több mint 11 százalékkal növekedett az aktív keresőkön belül. Erősödött a munkásság gazdasági és politikai súlya. A második ötéves tervben az extenzív fejlesztés jellege mellett sajátos vonások is kialakultak. Előtérbe került a műszaki fejlesztés. Hatására a termelékenység 27 százalékkal emelkedett. A műszaki fejlesztés alapvetően, rekonstrukciós jellegű volt. Elkészült a salgótarjáni acélárugyár hideghengerműve, a rotnhányi cserépkályhagyár új üzeme, megkezdődött a salgótarjáni öblösüveggyár és a ZIM rekonstrukciója. Üj termékösz- szetétel kialakulásának lehetősége teremtődött meg. A nők foglalkoztatása érdekében főleg a tanácsi és szövetkezeti szektorban ' helyi, ipari üzemek alakultak ki. A tervidőszakban növekedett az üzemek szakember-ellátottsága. Öt év alatt a műszakiak létszáma 25 százalékkal, a mérnökök aránya 40 százalékkal növekedett. Az időszak sajátosságai közé tartozott, hogy a szénbányászat visszafejlesztésére vonatkozó elképzelések konkrétan megfogalmazódtak, és felkészültek megvalósítására. Az összes foglalkoztatott 94 százaléka dolgozott 1955-ben a nehézipari ágakban. Az arány az extenzív fejlesztés mellett, illetve ennek ellenére 1965-ben 88 százalékra esett vissza. A technikai bázis aránya a fenti időszakokban azonban még nem mutatja a változást, hiszen mindkét periódusban a nehéziparban koncentrálódott, és 97—98 százalék között mozgott. Az ipar szerkezetében levő adottságok miatt a mezőgazdaság átszervezéséből keletkező munkaerő-felesleget a megye ipara nem volt képes felszívni. Ezt a kialakult helyzetet még tovább rontotta a demográfiai hullám első „lépcsőjének,” munkaképes korúvá válása. A megyei párt- és állami szervek intézkedései ellenére a megye eltartó képessége romlott. Ennek nyomán megyénk arányait tekintve, az egyik legnagyobb munkaerőt kibocsátó megyévé lett. Ezt jelzi, hogy az 1960-as 3870 fős kiingázók létszáma 1965-re 11 600 főre emelkedett, ameljg az összes keresőnek majdnem 10 százaléka. A megye iparának 1966-tól történő átalakulását a harmadik ötéves terv céljaihoz, és az energiaszerkezet korszerűsítésére hozott határozat végrehajtásához kell kapcsolni. A megyei pártbizottság, a gazdasági és társadalmi szervekkel együtt felmérte az e feladatokkal összefüggő szükséges és lehetséges megoldásokat. A Központi Bizottság titkársága 1965. november 9-én tárgyalta a megye helyzetét, és megfelelő határozatot hozott. Megoldandó feladatok: a szénbányászat visszafejlesztésével összefüggő kérdések komplex megvalósítása a termelésben, a foglalkoztatásban, a műszaki fejlesztésben. Javítani az ipar szerkezetét. Megvalósítani a termelőerők . arányos területi elhelyezkedését. Emelni a foglalkoztatás, ezen belül a nők foglalkoztatási színvonalát. Az egész iparban az intenzív, hatékonyabb gazdálkodás feltételeit kellett megteremteni. A szénbányászat visszafejlesztése nem volt egyszerű tennivaló. Az 1964-es 14 ezer 291 fős létszámot 1973-ra 6500-ra kellett csökkenteni. A humánus 'megoldás csak a pártszervek irányításával volt lehetséges. A szénbányászat visszafejlesztését a pártszervek nem csupán gazdasági kérdésnek tekintették. Ellensúlyozni kellett a bányászcsaládok jelentős jövedelemcsökkenését. A megoldás nem lehetett más, mint extenzív jellegű új munkaalkalmat teremteni. A megyei pártszervek a rendelkezésre bocsátott 299 millió forint iparfejlesztési alapból a megye adottságaival összefüggő beruházásokat szorgalmazták. A támogatási alap felhasználásával egymilliárd 200 millió forintból új üzemek épültek, a meglevők termelési kapacitása bővült. Az új üzemek 1972- ben már 18,5 százalékkal részesedtek az ipari termelésből. Növekedett a gépipar és textilipar részaránya. Főleg nők és fiatalok számára, 1965-től 10 ezer új munkahely létesült a megyében. Kormányhatározattal sikerült megoldani a szénbányászatból felszabaduló munkások részbeni nyugdíjazását és átirányításukat más iparágakba. A harmadik és negyedik ötéves tervet e feladatok megvalósítása jellemezte. A végbement változások összhangban voltak a nép- gazdasági igényekkel és a megye adottságaival. Az ipar szerkezetében meggyorsult a változás. A nehézipar az 1965-ös 88-ról 1974-re 72 százalékra csökkent. A köny- nyűlpar viszont 7,5 százalékról 20-ra emelkedett. Kedvezően hatott a szerkezet változására a kohászatban, a gépiparban és az üvegiparban megvalósított rekonstrukció. E folyamat eredménye, hogy lehetőség nyílt a gazdaságtalan termelés felszámolására. E kedvező változások olyan üzemek telepítését tették lehetővé, melyek a megye ipari fejlődésének dinamizmusát hosszú távon biztosítják. Megteremtődött a híradás- technika ég a műszeripar alapja. Vezető iparággá vált a fémtömegcikk- és a gépgyártás. A megyei pártbizottságnak sikerült a népgazdasági és megyei érdekek egyeztetésében a követendő elveket gyakorlattá változtatni. A beruházások hatására javult a megye iparának technikai ellátottsága. Az állóeszközök bruttó értéke 1973-ban 28 százalékkal meghaladta az 1970-es szintet. Jelezte, hogy a megye szocialista ipara az intenzív fejlődés szakaszába lépett. A pártszervek a rekonstrukciók végrehajtását összekötötték a termékszerkezet korszerűsítésével. Hatására a megyében a gyártmányok 42—70 százalékban kicserélődtek. Űj elem volt a köny- nyűipar. ezen belül a textil- és bőrdíszműipar letelepítése. NÓGRÁD - 1975. Javult, a nők foglalkozta fási aránya. Az átalakulás tényét és tendenciáját értékelte az 1970-es megyei pártértekezlet. Megállapította, hogy feloldódott az a politikai, társadalmi feszültség, amely a harmadik ötéves terv első éveit jellemezte, Nagyobb politikai megrázkódtatás nélkül megoldottuk a szénbányászat visszafejlesztését. Üj gyárak építésével, a régiek rekonstrukciójával a megye történetében egyedülálló ipari fejlődésnek vagyunk részesei. Felépült a FÜTÖBER, a VEGYÉPSZER, a BRG, a harisnyagyár, a fi- nomkötött-árugyár, a kábelgyár, a Ganz-MÁVAG mátrai nováki gyára. A megyei pártszervek a területi aránytalanság felszámolását is szorgalmazták.' Kedvező tendenciák bontakoztak ki. Míg 1965-ben a balassagyarmati, pásztói, rétsáJ gi és szécsényi járásban, az összeg foglalkoztatottnak! 10 százaléka dolgozott, az aránya 1974-ben 20 százalékkal emelkedett. Balassagyarmaton 1960—1974 között az ipari foglalkoztatottak aránya 1.7 százalékról 11 százalékra növekedett. így tavaly a korábbi, iparilag teljesen fejletlen területeken az ipari foglalkoztatottak egyharmada kereste kenyerét. A végbement változások nem voltak mentesek az ellentmondásoktól. A gazdasági szerkezet átalakításának üteme több területen lassúnak bizonyult. Néhány tervezett létesítmény nem valósult meg. Mindezek hatására Nógrád nem került el a közepesen fejlett megyék kategóriájából. Korábban a megye az iparilag fejlett kategóriában szerepelt. Helyi intézkedésekkel, üzem- és munkaszervezéssel, a gondokat enyhíteni sikerült. A cél érdekében számos kisüzemet is létre kellett hozni, melynek gazdaságos termelése hosszú távon kérdéses. A szénbányászat visszafejlesztésével együtt járó kiesést azonnal nem tudták pótolni az új üzemek. A politikai érdek az átmeneti visszaesések vállalását követelte. A pártszervek minden területen rendkívüli erőfeszítéseket tettek a visszaesés felszámolására, az intenzív gazdálkodásra való áttérés gyorsítására. Az iparszerkezet változása felhívta a figyelmet a munkásságon belüli átrétegződésre. A szénbányászok száma 15 ezerről 6500-ra csökkent. Az inán foglalkoztatottak közül 1960-ban 50,5 százalékot jelentettek a bányászok, 1974-re az arány 16,5 százalékra esett vissza. A másik folyamat, hogy a női munkások létszáma jelentősen emelkedett. Az ipari munkások 42 százalékát 1973-ban már a nők jelentették. A fizikai munkásokon belül szakképzettség szerinti átrétegződés is megfigyelhető. A megye iparában a szakmunkások aránya némileg csökkent, csakúgy, mint a segédmunkásoké. A betanított munkások aránya viszont 36 százalékról 43 százalékra emelkedett. Ezek a számok a betanított munkahelyre épülő textilipari fejlesztéseket jelzik. A női szakmunkások aránya ugyanis nem éri el a 20 százalékot. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai igazolják, hogy az iparfejlesztés szerves része a megye általános fejlesztési politikájának, amelyben egyes területek fejlesztése csak komplex módon érhető el. A gondokat felvető időszakban a pártszervek operatívabb bekapcsolása a gazdasági, társadalmi folyamatokba gyorsította a megoldást, javította a párt tömegkapcsolatát. Az is világossá vált az elmúlt évtizedekben, hogy a megye fejlődésében az ellentmondások újratermelődhetnek. melyek feloldása csak a szocialista termelési viszonyok között, a tervszerű gazdálkodás alapján visítható meg. Mészáros Ottó A közelmúltban Salgótarján' ban megrendezett országos felszabadulási emlékülésen elhangzott előadás rövidített szövege. ár 2., vasárnap 7
