Nógrád. 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)

1975-02-16 / 40. szám

fiz alkotói közérzet — vidéken Könnyű az írónak, költőnek — mondta a minap egy vidéki színész, — forintos bélyeg se­gítségével kapcsolatot tarthat bármelyük fővárosi napilap­pal, vagy folyóirattal, írásai bárhol megjelenhetnek, de mit csináljon, aki a szakmája miatt helyhez van kötve, át­menetileg legalábbis, mint a színész, a képzőművész, az iparművész, és a többi,... A kérdésfeltevés, s áltál­ban az egész problémakör megközelítésének torz volta miatt idéztem egy személyes beszélgetésnek ezt a részle­téit. Példaként az olyan szem­léletre, amely „igazi”-nak mégiscsak a fővárosiban vég­zett alkotómunkát tartja. Ilyenfajta szemlélet mindig volt, ma is tapasztalható, és nem valószínű, hogy a közel­jövőben megszűnjön. Olyan országban, amelynek a felsza­badulásig tulajdonképpen csak Budapest volt az egyet­len nagyvárosa, természetes, hogy ennek a szemléletnek és ma.ga tartásformának a nyo­mai sokáig élnek. Kár volna a jelenséget szigorú szavakkal ostorozni, attól nem szűnik meg. Tényéktől, érvektől előbb. Mostanában gyakran írnak e kérdésről folyóiratok, me­gyei lapok. A szerzők általá­ban nem a fővárosi és a vi­déki lehetőségek között von­nak párhuzamot, hanem azt vizsgálják: milyen az alkotói közérzet vidéken, a megyék, városok mit tesznek a kultu­rális légkör teremtéséért, az­ért, hogy az irodalmi-művé­szeti élöt felpezsdüljön, vagy ahol korábban is élénk volt, ne veszítsen erejéből. S elem­zik: mi az oka annak, hogy több városból alkotók „szök­nek” el más városokba, vagy éppen Budapestre. A kérdést tehát helyesen teszik fel, a felelősségteljes megnyilatko­zásokban nyomuk sincs a „vidék—főváros” gyakran mesterségesen ébremtairtott, s nem egyszer oly sok bajt okozó ellentétének. ár Magyarázatot — bizonyíté­kot. ha tetszik — ott keres­sünk, ahol van: a városok, a megyék miként becsülik a maguk alkotóművészeit, igye­keznek-e otthont — szellemi otthont is értve ezen — te­remteni számukra, vagy ter­hes feladatinak tekintik a ve­lük való foglalkozást? Mind az összetett kérdésekre általá­ban, erre sem lehet kereken igennel vagy nemmel felel­ni. Nem lehet olyanjaiékép­pen minősíteni, hogy vidéken támogatják a művészetet, vagy nem támogatják, esetleg közepesen támogatják. Ez ne­vetséges volna. Valamennyi írásból' — még a panaszoknak hangot adókból is! — kitűnik, hogy egy-egy terület felelős párt- és állami vezető testü­letéit manapság mind jobban foglalkoztatja az ott folyó szellemi (szőkébbre vonva a kört: művészeti) élet, s ere­jükhöz mérten támogatják annak erősítését. Ez a támogatás azonban néha még túlságosan hivata­los jellegű, kötelezően „távol­ságot tartó” bizonyos helye­ken. Rendszerint ott, ahol mostanában kezd kialakulni művészeti, irodalmi élet, szer­veződik a táj szellemi erőit összefogó helyi közlöny, fo­lyóirat. egvéb kulturális fó­rum. Gyakorlatlanság, bizal­matlanság néha eggyenlő árnyban keveredik. — de az első sikerek és eredmények általában eloszlatják ezeket. Gyakran nagyobbak a prob­lémák ott, ahol nagy tradíció­ja van a szellemi életnek, de a pillanatnyi anyagi, vagy egyéb lehetőségek gátolják a fejlesztést. Például: hány országrész van, ahová szívesen menné­nek Budapestről képző­művészek, iparművészek, — nem csak átmenetileg alkotni. hanem , megtele­pedni, de nincs megfelelő művészlakás. Nyilván ebből a felismerésből adódik, hogy a legtöbb megye és nagyvá­ros — gyakran kisebb váro­sok is — ebben a tervidő­szakban több művéseiakás építését tervezik. Néhol ezek már meg is valósultak. S egyik sem áll bérlő nélkül: a tanácsok megmondhatói, hogy hiányán — főleg fiatalok! — jelentkeznek. Néhány város­ban, ahol különösen élénk a zenei élet, zenetanárok szá­mára létesítettek — némi túl­zással „lakótelepet”. (A Dél- magyarország című szegedi napilapnak egyik cikke — tanácsi jelentés alapján — megemlíti például, hogy „bár a főváros szívóhatása mindig is erős volt, most új tényező­ként kezd hatni Kecskemét zenei életének fejlődése. ..”) Maga az elvándorlás, ha szellemi értékekről van szó, nem kedvező, kiváltképpen annak a területnek, amelyet elhagynak. De természetes, hogy ahol jobbak az alkotás körülményei — ezen any.égi feltételek is értendők — oda szívesen, mennek. ♦ A vitát követve (amely még korántsem fej eződött be) úgy látszik, ma már vá­rosok versengéséről is szó van. Név nélkül megemlítjük annak a nagy iparvállalatnak a példáját, amely gazdasági­lag ugyan szabályszerűen, sőt felettes hatósága engedélyét és támogatását megnyerve, alkotóházat létesített, és két művésziházaspárt hívott meg — a megyeszékhelyről. A mód, nem vitatható, kissé ön­kényes volt, meglehet nem is hagyják szó nélkül, de a ma­ga „bürokráciiametn*e6” lebo­nyolításában mégis jelez vala­mit. A kulturális szemlélet erősödését. Törekvést arra, hogy az iparvállalat alkotó­kat nyerjen meg, munkásai körébe művészeket telepít­sen. S nem is önző célokból, nemcsak azért, hogy az ott folyó munkát ábrázolják — erre egyébként bajos paran­csot adni —, hanem mert re­mélik, hogy a művészek részt vesznek az üzemi közművelő­dési munkában, fogékony em­berekkel megszerettetik a művészetet, segítik az amatőr képzőművészeti körök tevé­kenységét. Amint a témával foglalko­zó cikkekből, tanulmányokból látszik: vannak városok, ame­lyek tervszerűen, szívósan dolgoznak azon, hogy minél több irodalmárt, művészt vi­gyenek a városukba. Tudják, hogy a szellemi élet széles körben gyűrűzik, «felpezsdíti a közéletet, és tudják azt is, hogy az alkotóművésznek ha­gyományteremtő ereje van. Nemcsak a mára gondolnak, hanem a holnapra, sőt, a hol- naputlánra is: a példa vonzó lehet, a következőkben töb­ben jönnek majd, s mind szí­vesebben. Igaza van. a/nnak a cikkíró­nak, ki azt mondja, hogy tu­lajdonképpen. nem is a befo­gadó megyén, vagy városon múlik egy-egy vidékien élő művész sorsa, hanem a sa­ját tehetségén. Igaza van, — de csak részben. Tény, hogy a tehetség az elsődleges, de igen sok műi ük a közegen, amelyben a mű útjára indul. Mennyi mindent tehet egy vár azért, hogy az ott szü­lét« ' alkotások szélesebb kör i.i ismertté váljanak, hogy az alkotónak közönsége, méltányoló tábora legyen! Ne csak a „hivatalos” propagan­da’ehetőségeket említsünk, hogy a mű ismertetése helyet kaphat a városról szóló köny­vekben, prospektusokban stb. hanem azt is. hogy példának szolgáljon másoknak, ösztön­ző, követendő példának a ve­le való foglalkozás. (Gondol­junk a Pécsi Balett és Pécs város viszonyára: létrejöhe­tett volna-e ez a ma már vi­lághírű vállalkozás anélkül, hogy a város a kezdet kez­detétől nem segíti, támogatja az együttest, jó szóval, anyagi eszközökkel, bizalommal és figvelemmel ?!) Az alkotói közérzet két legfontosabb komponense, hogy miként tekinti közegé­nek, alkotói keretének az il­lető művész. író a városát. — s miként tekint rá az. Utób­bi — a közönség megbecsülé­sén kívül — elsősorban ter­mészetesen a vezető testüle­tek magatartásában iut kife­jezésre. Figyelemmel követik- e munkáját? Kap-e jó szót, megbecsülést, bátorítást; er­kölcsi és anyagi ösztönzést? Nagyon sok múlik munkájuk elismeréséin, szeretetten, vagy közömbös fogadtatásán. ifi ma roppantul szer­iem cf leágazó; a most folyó elmélkedések, viták is csak egy-egy részletkérdést ragadnak ki. Alig esett még szó a vidéki művészek mun­káját követő kniitükai meg­nyilatkozások — a néha ért­hetetlen visszihiaegfcalanság — elemzéséről, a fiatal művé­szek sorsáról, a velük szem­ben támasztott helyi követel­ményekről. Később nyilván sor kerül ezek taglalására, és felmerülnek majd közös to­vábbgondolásra érdemes új motívumok is. E közbeszólás- sa.1 mindössze azt kívántuk jelezni, hogy fontos társadal­mi kérdésről folyik a szó amikor a vidéki alkotói köz­érzetről beszélünk. Kívána­tos volna, hogy mind többen szólaljanak meg, mert az érett mérlegelés és az azt kö­vető cselekvés csak úgy kép­zelhető el, ha minden valós gond terítékre kerül. Tamás István Március közepére elkészül a magyar repüléstörténet egyik legeredményesebb kisrepülőgépe, a Lampich L.2—Roma, amely 1925-ben épült. A mindössze 18 lóerős gép 8 éves pályafutása alatt kategóriájában három világbajnokságot nyert. 1033 km-es távolsági rekordja még ma is érvényes. A gép 1944-ben, egy bombatalálat következtében erősen megsérült, a Közlekedési Múzeum felkérésére, mintegy 1200 óra ráfordítással a gép volt pilótája, Bánhidi Antal útmutatásai alapján újjáépül. (MTI-fotó — Bisztray Károly felv.) MÁTYÁS FERENC: Tükörben Kócsag száll föl a nádas tóból, fehér vitorla-szárnya lebben, emelkedik véle a táj is, táncol a nád dárdás seregben. Erdőmből egy sármány kiáltoz, dallamát a tó veri vissza, tisztább, mint ahogy fülem hallja, — a sármány ősibb folklórista. Dada vár. . . mama hív. .. jelzi csöpp csőrkürtjében felém megriadva, harmonikus zengés most a csönd, kondul a nyár rozsdás harangja. Füstben, zajban megfáradt város irtózatából szabadultam, . ide a tóhoz, mint eszelős, hogy benned vadon megfogódzam. A mezőn virágok borzongnak; földre kényszerült csillagképek, — az ősz torlódó hullámain szeptember kék gyertyái égnek. Alkonyba zuhan a bronztollú nap, mint egy lelőtt ‘fácánkakas, fénytolla rögökre hull, hogy majd éjszaka rőzsetüzet rakass. S száll a képből a kócsag, csalja új nyár, — mint a parasztlányka itt, e tóban engem. Még nem látja tükrében vén arcom ráncait. Vajon hány faluban toppa­nunk be tollfosztóba, fonóba, télkergető, télbúcsúztató ösz- szejövetelre, ha jó pár évvel ezelőtt járunk ezen a tájon? A falusiak és a faluról el­származottak nosztalgiával emlegetik ezeket a régi falusi estéket. Nagyot fordult a világ — a változás sodrában tömérdek szokás kihullott, el­tűnt. Közben valahogy meg­nagyobbodtak a házak, apró ablakszemeket is alig látunk, a rolók mögött, a tágas laká­sokon nagy ablakok fényle­nek. Az emberek többsége nem a mezőről, az istállóból ballag hazafelé, hanem a délutáni busz, a munkásjárat hozza őket. De a lakóhely és a munka­hely szétválása feltétlenül széttördeli a falusi közössé­geket, a szórakozás, a mű­velődés régi formáit? Ég ha igen; mit ad helyette? „A falu gazdasági, társadalmi szerkezetének átalakulása a falusi lakosság körében vég­zendő közművelődési munka elé is új feladatokat állít.” — fogalmazza meg a közmű­velődési határozat. „Elő kell segíteni, hogy a műveltségi színvonalban és művelődési lehetőségekben meglevő vi­szonylagos hátrányt — az eddigi eredmények alapján — falun is leküzdjük ” Szép eredményeink vannak: új művelődési otthonok, klu­bok épültek. De vajon be­épültek-e a falusiak életébe, mindennapjaiba? A művelő­dés lehetőségeit, gondjait ku­tatva látogattuk meg egy csütörtök este a Szécsény és Pásztó között vezető út men­tén fekvő négy települést. 1. Á nagylóci művelődési ház előcsarnokában már égnek a lámpák. Néhány kisgyermek bukdácsol a kiszűrődő fény­Faluról falura ben. A kenyeresszatyrok földig húzzák a karjaikat. Elolvassák a moziplakátot. Veronika és a bűvös zsák, zenés román mesefilm — mondogatják egymásnak lel­kesülten. Ez jó lehet. A kul túrház hangszórója Horváth István cigánynótáit röpíti szét a havas cserepű házak között. Kedvcsináló, moziba csalogató nóták. A pufajkás ember nagyon készséges. — Hét közben csak az ifjú­sági Klub tart nyitva — mondja. — De most még ko­rán van. A fiatalok úgy hat­óra körül gyülekeznek. — Maga mit csinál itt? — Segítek az asszonynak fűteni, ö a takarítónő. — A kuitúrház igazgatója hol van? — Űg.y hallottam, hogy most jött haza Balatonfüredi­ről. Beteg. A szívével van baj. A sötétség lassan szétfolyik, befeketíti az egész völgyet. Gépkocsink reflektorai fényes csíkot hasítanak ki a fekete­ségből. . 2. Megállunk a zsunypusztai párthelyiség előtt. Gál Tibor pedagógus siet elénk. Ö a könyvtáros, az iskolavezető, afféle helybeli mindenes. Mint ahogyan a párthelyiség is többféle funkciót szolgál egyszerre. Ez a könyvtár és az olvasóterem is. — Hatszáz kötet könyvünk van — mutat végig a poléo- kon a könyvtáros. — Most még a szécsényi járási könyv­tár letétje vagyunk, de nem­sokára már a nagylóci könyv­Este a völgyben tárhoz tartozunk. Mert ott van a tanács is. — Mennyi olvasója van? — Száznyolcvan lakosból 45 beírákozott. Minden negyedik lakos tehát könyvtári tag. Ez na­gyon szép arány. — És kik olvasnak? — Főleg a gyerekek. A felnőttek a munkával foglalják el magukat. Jórészt a holló­kői Petőfi Téeszben dolgoznak. A fiatalabbak pedig a szécsé­nyi ELZETT-ben és a keres­kedelemben. Negyedórája ég az olajkály­ha. Kezdjük érezni a mele­gét. A szomszédban található a KISZ-helyiség, magnóval, lemezjátszóval felszerelve. — Lehetne egy harmadik helyiségünk is, de a téesz. az ő tulajdona, legényszaü <-ak rendezte be. Most már h >sz- szabb idő óta nem lakik ben­ne senki. Egyszer jó lenne klubot csinálni belőle. A fiatalok szombat-vasár­naponként a KlSZ-helyiség- ben szórakoznak. Esetleg át­jönnek a „mindenes szobába” olvasgatni. — A váltóműszak megne­hezíti az összejövetelüket. Hét közben csak a könyvtár tart rendszeresen nyitva. Kölcsönzés: minden csütör­tökön délután 5—7 óráig. — Ma van a zárszámadó köz_ gyűlés a téesznél. Úgyhogy most nem számítok különö­sebb forgalomra. Beszélgetésünket nem is zavarta meg egyetlen látoga­tó sem. A polcok regényekkel, ifjúsági könyvekkel vannak tele. Lexikonok, kézikönyvek nincsenek. Ezekhez csak a nagyobb községekben lehet hozzájutni, ott, ahol a diákok tanulnak, az idősebbek dol­goznak. Zunypusztáról öten járnak középiskolába, s na­ponta utaznak. Kocsink elől idős férfiak húzódnak félre, az útpadkára. Ünnepi öltözékükről ítélve, a zárszámadó közgyűlésről igye­kezhetnek hazafelé. Jobbra, a domb tetején Hollókő fényei sárgállanak. 3. Felsőtoldon, egy kivételé­vel, minden közhelyiség zár­va. Benyitunk az egyetlen fényes ajtón. A hosszúkás terem közepén, a falhoz tá­masztva rexasztal. össze­koccannak a golyók és a po­harak. — Húsz éve tanítok a falu­ban — mondja Sándor György tanító. — Ismerem az embe­reket. Dolgosak, szorgalma­sak. A férfiak nagyrésze ki­jár dolgozni. Építőipari mun­kások, gyáriak. Reggel ötkor már mennek, eßte hat körül érkeznek haza. Felsőtoldon szinte minden férfi szakmunkás. A fiatalab­bak alább már nem adják. Egészséges, törekvő akarás feszül bennük. A lakosság számához viszonyítva jelentős az érettségizettek száma. — Hét közben hogyan szó­rakozhatnak itt az emberek? Az egyik , lehetőséget most személyesen tapasztalhatjuk. — A közösségi szórakozásra nincs nagy lehetőség. A mo­zink már egy év óta nem működik. A könyvtárba fő­ként a 23 éven aluliak jár­nak. Ök járnak az ifjúsági klubba is. Az idősebbek a munkával törődnek. Az ifjúsági klub itt is hét végeken üzemel, program szerint. Időnként világnézeti, etikai ismteretterjesztő elő­adásokat tartanak a KISZ- eseknek. — Nagyon nehéz progra­mokat szervezni —• mondja Kucsik József, a helyi téesz autószerelője. A klub két kulcsa közül az egyiket ő tartja magánál. — Két község fiataljaiból áll a KlSZ-szer- vezet, a legtöbben máshol dolgoznak. Aztán rosszak a felszereléseink is. A televí­ziót, a rádiót, a magnót mind meg kellene már javítani. — De olyan kicsi az a he­lyiség — teszi hozzá Fekete István gépkocsivezető —, hogyha bemegy 15 fiatal, ak­kor már tele is van. A könyvtár — mondják — jól felszerelt. A pásztói já­rási könyvtár letétje. Csak a könyveket kellene már fel­frissíteni, több olyan könyvet hozni, amelyek a szakmai műveltség fejlesztéséhez ad­nának segítséget. Alsótoldon, a vegyesbolt és a kocsma fölött, a kis mel­lékutca elején. fehérük a művelődés háza: itt találjuk a könyvtárat és az ifjúsági klubot. Illetve csak találnánk — az ablakok sötétek. A pásztói járás egyik legjobb klubja. vonzza a fiatalokat az egész Cserhát-völgyből — hallottuk a pásztói művelő­dési közipontban. Hét közben ez sincs nyitva. Visszakanyarodunk a kö- vesútra, megkeresni Kabács Józsefet, a klubvezetőt. A környék összes kutyája se­gít egy csaholókórussal, míg ki nem jön a házból Jóska édesapja. — A fiam nincs itthon. De ilyenkor nem szokott kinyitni. Csak szombat-vasárnap sza­bad fűteni... Az alkalmanként összehí­vott irodalmi színpad az öre­gek napjára készül egy-két s órás műsorral. A fiatalok kedvence a pingpong és a sakk, de van, aki zenét hall­gatna, táncolna, beszélgetne, Minderre csak két este jut. Ahol van a fiatalokban kez­deményezőkészség, energia, ott talán nem a fűtőanyag­csökkentéssel kellene elkez­deni az energiatakarékossá­got. .. 5. Az űtbaeső négy települést nemcsak a kövesút köti össze, hanem a hasonló adottságok is: az alacsony lélekszám, az eljárók (többségében fiatalok) nagy aránya, a művelődési otthonok, klubok közel azo­nos működési rendje, eszköz- ellátottsága. Legnagyobb sze­repet az önművelés kap — ezért érdemes lenne szorga - mazni a megúnt könyvök gyorsabb cseréjét. A más'iá szintúgy fontos tényező az alakulgató, új művelődési közösségek együtt-tartása, életének gazdagítása. Fonóház helyett jó klubot, jó szakkört — mondhatnánk leegyszerű­sítve, ha visszakanyarodunk a kiinduláskor feltett kérdés­hez: mi van a régi falusi esték helyett? Mert ha a la­kóhely nem csupán „alvó falu”, az visszahat az itt élők közérzetére, életmódjá­ra, szemléletére. És mint a lakásokat, ezt is egyre tága­sabbá, gazdagabbá kell ten­ni. G. Kiss Magdolna Sulyok László r NÖGRÁD = 1975. február 16., vasárnap *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents