Nógrád. 1975. január (31. évfolyam. 1-26. szám)

1975-01-26 / 22. szám

Bemutatjuk az új Madách- emlékérmeseket

„Több es

mint kösönségsservesés'9!

Csongrádi Mária, Jászai-díjas Csohány Kálmán, Munkácsy- Molnárné Merczel Erzsébet, rendező díjas grafikus a balassagyarmati Madách

Imre Irodalmi Színpad vezetői«

Az idei érdeklődés, azt hiszem teljes joggal állíthatjuk, nagyobb volt az előző évinél. Állításunkat igazolja az is. hogy az idei Madáeh-em- lékérmek és alkotói díjak átadásának ünnepségén többen vettek részt a tavalyinál. Nemcsak a párt- és állami szervek, a közművelődési in- lezmények vezetői jöttek el, hanem a hallgatóság soraiban ültek a munka társak is, az emlékplakett korábbi kitüntetettjei. A bensőséges díjátadó ünnepség a hagyományokhoz híven az újonnan kitüntetettek önvallomásával ért véget. Pár mondatban mindenki elmondta, mit végzett az eddigiek során, milyen tervek foglalkoztatják. E nyilatkozások alapján mutatjuk be olvasóinknak az 1975. évi Madách- emlékérem kitüntetettjeit.

Csongrádi Mária, az Állami Déryné Színház Jáezai-dijas művésze, rendezői munkássága elismeréseként részesült a kitüntetésben. A színház eddig mintegy 60 általa rendezett diarabot mutatott be megyénk helységeiben, Az előadások tartalmas színházi programokat biztosítottak a falvak közönsége számára, s a sajátos eszközökkel jelentős mértékben járultak hozzá, közművelődési feladataink megvalósításához. Január elején Csongrádi Mária rendezésében tartották Mikszáth Kálmán A becsületes Gyuri története című novellája színpadi változatának ősbemutatóját, Pásztón.

— Színészdinasztiából

származom — mondja a rendezőnő. — Nagyapám a felvidéken volt színházigazgató. Édesanyám színésznőként, édesapám rendezőként dolgozott Színésznő lettem én is, aztán rendező. A színházha- gyomány egyébként folytatódik családunkban, mert a lányom is a színi pályát válaszszínház vezetését ez a siker inspirálta a folytatás bemutatására. A premiert májusban tartjuk.

Csohány Kálmán, Munká- csy-díjas grafikus megyénkből elszármazott művész. Pásztón született, Salgótarjánban. végezte el a középiskolát. 1947-ben került a képzőművészeti főiskolára, azóta él Budapesten. A szülőföld élményei azonban ma is elevenek, meghatározó módon épülnek művészetébe. Munkáin megjelennek az ismerős nógrádi tájak és emberek, nem egy esetben a maguk személyéhez kötődő konkrétságában is.

— Évekkel ezelőtt a Dürer- teremben állítottam ki.. — meséli. Nemsokára felhívott telefonon Pekáry István és azt kérdezte: Hová való vagy te öcsém, mondd csak! Nem nógrádi? De igen. vallottam be büszkén. Pista bácsi megérezte rajzaimon, pedig semmiféle szövegutalás nem volt rá, hogy honnan származom. Ez minden művész számára nagyon nagy dolog.

Csohány Kálmán a főiskolán Hincz Gyula, Ék Sándor és Konecsni György tanítványa volt. A mesterektől tanulta a szakmát, az igaz emberséget.

— A főiskolán igyekeztem mindenkitől tanulni, valamit ellesni. Nagyon sok hatás ért, de amit csinálok az, úgy érzem, sajátos, rám jellemző munka.

1964-ben grafikáival a Velencei Biennálén hazánkat képviselte, önálló kiállításokkal külföldön is szerepelt, többek között Ravennában, Varsóban, Szófiában. De szívesen emlékszik a hazai tárlatokra is, különösen a szű- kebb hazában, a szülőföldön rendezettekre. Pásztón három. Salgótarjánban két alkalommal mutatkozott be önálló kiállítással. Szülőfalujának grafikai gyűjteményt ajándékozott Az elmúlt esztendőben a megyei amatőr képzőművészeti tábor művészeti vezetője volt. Kitüntetése tehát a megyei hagyományokat elevenen őrző és ápoló művésznek, részben a művészpedagógusnak szólt.

A balassagyarmati Madách Imre Irodalmi Színpad másfél évtizedes eredményes tevékenysége alapján szolgált rá a kitüntetésre. A művészeti munka mellett jelentős a közösségen belüli nevelés. Rendszeresen szerepelnek helyi és tájelőadásokon, hazai és külföldi amatőr művészeti fesztiválokon, aktív részt vállalva az irodalmi ismeretterjesztésben, a közízlés formálásaiban, fejlesztésében. Az együttes számos Madách-mű- vet szólaltatott már meg a színpadon. 1974-ben a balassagyarmati országos irodalmi színpadok első díját nyerték. Most József Attila műsorral készülnek a rádió felszabadulási vetélkedőjére.

Az emlékérmet Molnárné Merczel Erzsébet, a csoport rendezője vette át. Többek között ezt mondta:

— Tudom, mindazoknak szól ez a kitüntetés, akik a 15 év alatt dolgoztak az együttesben. Sok siker ért bennünket az elmúlt esztendőkben. De értek sikertelenségek, csüggedések is. Mindezek ellenére tovább dolgozunk, mert dolgoznunk kell. Ez adja létünk értelmét.

A Nógrád megyei Tanács idei Madách-emlékérmesei- nek, az olvasók nevében is gratulálunk, munkájukhoz sok sikert kívánunk,

— ok —

FEKETE GYULA:

MEG A KATONÁK

tóttá.

Csongrádi Mária jó felkészültségű, igényes rendező. A művészet egyik lényeges vonásának a közérthetőséget tartja. Ennek szellemében dolgozik. 1964-ben Jászai-díj- jal tüntették ki, A hivatalos indoklás szerint: különös tekintettel az Ifjúsági és gyer- mekdarabok rendezéséért.

— Minden műfajt szeretek rendezni, de nekem is, mint a rendezőknek általában, van egy hobbym-: a gyermekirodalom, a gyermekdarabok rendezése. Életem nagy célja ez. Legutóbb a Péti-sorozattal értünk el jelentős sikert. Annyira megszerettem ezt a kisfiút, SánmándL Pál és Dénes Margit „gyermekét”, hogy úgy érzem Peti már az én gyermekem is.

— Jelenleg egy NDK vígjáték színpadra állításán dolgozom. Rudi Strahl, Éva és Ádám című vígjátéka akkora sikert aratott az NDK-ban, hogy a szerző megírta a folytatását. A darabot mi is bemutattuk, s nagyon kedvezően fogadta a közönség. A

(21.)

— Nem én. Református.

Ezen is mosolygott a tiszt.

Aztán megint szigorúra váltott a hangja:

— Egyszóval, mik vannak azokon a... plakátokon?... tudsz te olvasni egyáltalán?

— Persze hogy tudok. Olvasásból kettesem volt nekem.

— Miket írtak a plakátra a kommunisták?

— Miket?... , Hát, hogy gyűlés lesz, meg szabadság, meg ilyesmiket. Meg hogy földet osztanak.

— Kiknek? A zsidóknak?

Ezt a nyilas kérdezte, aki bekísérte az irodára.

— Lehetséges. Lehetséges, hogy a zsidóknak, én, ugye, azt nem tudhatom. Bár nemigen csak a zsidóknak... itt se igen van, a faluban, annyi zsidó, mert itt is kidobolták. .. tegnapelőtt vagy mikor. Hogy földreform lesz, csak még hadműveleti terület. De utána lehet íratni, ha megjön a rendelet, azt dobolták.

— Itt dobolták?

— Itt hát. A községháza előtt. Meg a templomnál is.

— Ilyesmivel aztán megbo- londítják a népet — mondta a legidősebb, a kopaszodó. — Nekünk kellett volna ezzel kezdeni, rögtön az elején. Nesztek, a nagybirtok a tié4 NÓGRÁD - 1975. január 26., vasárnap

Függetlenített népművelő

L'ígozik Balassagyarmat két üzemében — közöltük a hírt mintegy fél éve. Vajon észlelhető-e változás az itt dolgozók kulturális helyzetében, lehetőségeiben? Érzik-e a hatását ennek a kezdeményezésnek?

E kérdésekkel kerestük fel a két üzem egyikét, a Budapesti Finomkötöttárugyár. (népszerű nevén: a Bufi) helyi gyáregységét.

Növekvő igények

— Tájékoztat, plakátol, jegyet szerez, növeli az érdeklődők táborát. Emellett segít a szakszervezet és a KISZ kulturális munkájában. Szerintem ezek a feladatai Demus Jóskának — mondja Horváth Imréné KISZ-titkár.

— És ezt jól csinálja! — fűzi hozzá a Dobó Katica brigád vezetője, Koplányi Pálné. A Bessenyei-estről például mindenki tudomást szerezhetett és ha érdekelte, jegyet is kaphatott rá. Néhány belépőt a szakszervezet és a KISZ is igényel és kioszt. Ez ugyanígy van a színházi előadások, a műsoros estek, a mozibérletek esetében is.

Látszólag ez nem olyan nagy dolog: a balassagyarmati brigádtagok maguk is beszerezhetik a jegyeket, ha érdekli őket valami. De... nem biztos, hogy a munkába siető, a bevásárlásból hazafelé tartó lányok, asszonyok felfigyelnek a reklámtáblákra, hogy megfogalmazódik bennük: no, erre jó lenne közösen eljönni1. Ezt a ki nem mondott gondolatot erősíti meg a két fiatal- asszony.

— Több ez, mint közönség- szervezés, hiszen mióta itt dolgozik, észrevehetően nagyobbak az igények is. Közösen mérjük fel az érdeklődést, így könnyebben segítünk a választásban,

— Nem megyünk el együtt mindegyik előadásra — persze, nem is ez a cél. De mindig tudjuk, mi jön legközelebb, ketten, hárman eljutnak. Amikor bekapcsolódtunk a fel- szabadulási brigádvetélkedőbe, abban is sokat segített ez a folyamatos tájékoztatás, figyelemfelkeltés. Például a tárlatok látogatásában. Voltunk mi a Czinke-kiállításon, megnéztük Szabady Veronika szobrait — ezt többször is, hiszen arra járva vonzotta a tekintetet — és szinte mindegyiket a régi munkahelyünkön, a mostani Horváth Endre Galériában.

— Itt az üzemi ebédlőben nem szerveznek mini tárlatokat?

— Kézimunka-kiállítás és -termékbemutató volt már a gyárban — lehet, hogy képző- művészeti anyagot is hoznak.

„Szemlélet kérdése...”

— Gazdagodik az üzem egy klubkönyvtárral — rövid időn belül átadják ezt a helyiséget. Most 300 kötetnyi az állományunk. Ez tovább fog bővülni és folyóiratok, újságok is lesznek a könyvtárszobában. A kölcsönzés is a népművelő dolga lesz. Jelenleg a

Ültem a parkban egy pádon, és gyönyörködtem a cső- dilatosan szép nyári estében, és a mellettem ülő nőben. De inkább az estében.

Egyszer csak a nő váratlanul felkelt. mintha hirtelen eszébe jutott volna valami és gyorsan elment.

De mi ez? Hunyorogtam. Hm, úgy látszik, a nő itt felejtette a táskáját. A tömött, magányos táska ott feküdt mellettem a pádon.

Elmosolyodtam. Ilyenek a nők: lehet, hogy beletette egész vagyonát, és csak úgy ottfelejti akárhol.

A szomszéd pádon egy férfi ült. ö is a táskára nézett. Aztán rám pillantott. Nem tudtam, mire gondol, de az arckifejezése elég kellemetlen volt.

Kinyújtottam a kezem és megfogtam a táskát. Ebben a pillanatban a msemben tevő pádról felpattant egy nő és gyorsan rám szólt:

— Elnézést, 'de jobb lenne, ha nem nyúlna ahhoz a tás- kához.

— Ügy gondolja? No jó. Legyen úgy.

Aapeli:

14 női

táska

Ültünk szótlanul a helyünkön: a nő, aki szerint jobb, ha nem nyúlok a táskához, a kellemetlen arcú férfi és én. Nem volt kétséges, hogy készek vagyunk igy ittülni akármeddig, nem hagyjuk egymást egyedül a táskával.

Végül a szomszéd pádon ülő férfi hozzám jött és így

szólt:

— Elnézést, én ismerem azt a nőt, aki az imént ment el. Ha ön siet, én vigyázhatok a táskára és...

Angyali mosolyt küldtem felé.

tek. Felosztani mind. ötszáz vagy ezer holdon felül, mind.

Ebből parázs veszekedés támadt.

— Mi a magántulajdon alapján állunk, vagy nem?

— Ohó, testvérem, a programban is benne van! A nagybirtok benne van

— Most a győzelem a program!

— Ez az! Épp ez az!

— Testvérek, hagyjátok ezt a fenébe, nem fogjuk itt eldönteni. Ez sokkal bonyolultabb ügy... A zsidóbirtokot elvettük, nem igaz? De a parasztnak minden kéne.

— Persze hogy minden kéne. A plutokratáknak meg a zsidóknak is minden kell!

— Testvérek, elég! Befejeztük. ..

A karszalagos tiszt most már kiabált. Aztán lecsendesedve feléje biccentett, és kellemetlen hangon mondta:

— Nagy csirkefogó vagy te. Megérdemelnél a seggedre most rögtön huszonötöt, de meg is kaphatod, ha nem tanulod meg, mi a tisztesség. No takarodj a szemem elől! Azt a tetves sapkát meg hajítsátok be a kályhába. Mert amint a mellékelt ábra mutatja. .. eltetvez bennünket is. Csak akkor merte elbőgni magát a sapka miatt, amikor kifordult az ajtón.

A bilgeris nyilas utána- ment.

— Mit bőgsz. örülj, hogy ilyen könnyen megúsztad... Értesz te a lovakhoz?

Szipogott még egyet-egyet.

— Értek hát.

Bevitte egy udvarra a biil- gieris. Egyenesen hátra, az istállóba.

— Nézd csak, itt van ez a két lő. Meglátom milyen falusi gyerek vagy, igazat mondtál-e. Rendesen kigana- jászol, meg egy viliaheggyel vethetsz is nekik később. De közel ne menj, mert agyonrúg. Aztán sírhatnak a Bénáid, az egész regiment... Ha nem lesz semmi hiba, te is megkapod a takarmányt.

Nem volt rossz, ember különben ez a bilgeris nyilas.

Visszajövet déLtájban szép fehér házikenyeret hozott, meg egy jó darab paprikás kolbászt.

— Megéheztél, fiú?... Zabái jél, aztán le is dőlhetsz ha

KISZ-klubban van az „Irodája”. Ha éppen nincs bent a városban, nem a jegyek utál jár, itt lehet megtalálni. Ez jót tesz a klubéletnek is... Kicsi ez a helyiség, de jól ki lehet használni. Nem „hivatalból”, magánemberkéit

mondom: itt a Butiban oda .- gyelnek a dolgozók problémáira, lehetőséget, segítséget a<'- nak minden olyan kezdeményezéshez, ami a jobb munkahelyi légkört, a szociális, kulturális ellátást szorgalmazza. Szemlélet kérdése, mit tartanak jó befektetésnek egy vállalatnál. Nálunk az orvosi rendelő létrehozását. a függetlenített népművelő státuszát is annak tartják.

Kórust szerveznek

—: Van-e súlya, értéke n kulturális vállalásoknak a brigádmozgalom elbírálásakor?

— Ha valami miatt nem sikerül elérni a kitűzött termelési százalékot, de a brigád közösségi élete, művelődése színes, tartalmas, akkor ez kiegyenlíti egymást. Szerintem ez a természetes...

— Mi az, ami még kiesik a kulturális lehetőségek hatóköréből itt a gyárban?

— A zene. Igaz, most szer-} vez Jóska egy kórust, reméljük, sikerülni fog. Szóba került egy másik út: kisebb koncertek rendezése üzemen belül, az ebédlőben. Azt hiszem, senki sem bánná, ha csak később vonulna be katonának — bár itt akkor is elindult a pezsgőbb, kulturális élet.

G. K. M.

— Nem sietek — feleltem)

De jobb, ha nem nyúl a táskához — mondta a nő. —• Egyébként van a rendőrségen egy ismerősöm és ha hazamegyek, fel tudom ...

Pimaszul megragadtam «« táskát és ráültem. Azok kelJ ten majd megöltek a tekinte-j tűkkel, én azonban ültem nyugodtan, és nem törődtem <t szúrós pillantásokkal.

Ebben a pillanatban meg.ie-i lent a szórakozott hölgy. Szí* pogva. vörösre sírt szemekkel.

— Hol van a táskám? —» kérdezte.

— Itt ülök rajta — feleltem.

— Hála istennek .'.;

— Nos, látja — szakította félbe a férfi, a szomszéd pádról, — Valamennyien vigyáztunk a táskájára.

— Nem értem, miért. Elég volt, hogy vigyázott rá a férjem! — kiáltott fel a no, s elbűvölően elmosolyodott.

Mert a feleségem olyan elbűvölően tud mosolyogni, ha akar.

Fordította: JUHÁSZ LÁSZLÓ

akarsz. Csak semmi hiba ne legyein.

Megitatta a lovakat, s elment.

Délután szemközt az iskor laudvaron akasztások voltak.

ő nem tudott róla, hogy akasztanak; nyugodtan aludt a szénatartó mellett, a dikón. Arra riadt fel, hogy dobognak a lovak a hídlásdeszkán. És valaki vérfagyasztóan ordít odakint.

— Testvérek!!... Magyarok vagyunk! Én kitüntetést kaptam a fronton!... Emberek!.. velem! ! ! Én kitüntetést kaptam a frontot!... Emberek!... Hát legyenek belátással... én kitüntetést kaptam...!

És hirtelen más hangon — vagy nem ugyanaz a hang? — még erősebben:

— Dögölj meg Szálas!! !.. J Dögölj megl... Dögöljetek meg mind!... Dögöljetek...!

Felugrott a dikóról, de nem mert kimenni az udvarra.

Tudta most már, hogy ez csakis kivégzés lehet, ha ilyeneket kiabálnak. Még aztán, őt is elővennék a sapka miatt. Vagy a lovak miatt, amiért magúikra hagyta a lovakat. (Folytatjuk)