Nógrád. 1975. január (31. évfolyam. 1-26. szám)
1975-01-15 / 12. szám
/ rA;: /\ x Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP ?. * 0 GRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA M XXXI. ÉVF., 12. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1975. JANUÁR 15., SZERDA Takarékosabban A takarékosságról az utóbbi Időben sok szó esik mindenütt. Téma az utcán, a munkahelyen, a vállalati központokban és a felsőbb szerveknél egyaránt. Az MSZMP Központi Bizottsága december 5-i állásfoglalása óta több központi intézkedés megjelent, amelyek a hatékonyság fokozását a tartalékok feltárását, hasznosítását és az élet minden területén a takarékosabb gazdálkodás ügyét szolgálják. A gyárakban, vállalatoknál is készülnek az intézkedési tervek, de az idő sürget. Az eddig elkészült felmérések egyértelműen bizonyítják: mindenütt van tartalék, amit hasznosítani lehet. Most, amikor nagyobb gondossággal elemzik egy-egy üzem, részleg helyzetét, kiderül, hogy az eddiginél szervezettebb, és tegyük hozzá, fegyelmezettebb munkával nemcsak többet lehet termelni,, hanem hatékonyabban is. Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy a takarékosság, mint kötelesség, elsősorban a fegyelemmel összefüggő kérdés. Nemcsak a vezetőktől, hanem minden1 egyes munkástól többet kíván. Ezer és ezer módja van a takarékosságnak. Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a nagy dolgokra gondoljunk. Közben megfeledkezünk a régi közmondásról, arról, hogy sok kicsi sokra megy. A vasas üzemeknél számolnak a szabási tervek tökéletesítésével, a hulladék csökkentésével. Sokat jelenthet ez is, de a minőség javítása, a selejt csökkentése legalább ennyire fontos. A ZIM-ben például évente 12 milliót jelent a selejt. Ennek 80 százaléka műn- I kaselejt. Ha ezt felére lehetne csökkenteni, már 6 milliós megtakarítást eredményezne. A gépek kihasználása sem megfelelő, túl sok az üresjárat. Az intenzitás sem megfelelő. Tartalékot jelent ez is az e n ergiatakarékosságr a. A szénbányászattól több szenet várnak, nem véletlenül. A hazai szénnel például importolajat lehet helyettesíteni, a több szén tehát egyben takarékosságot is jelent. Gyakran lehet hallani, hogy kevés a munkaerő, létszám- hiány van. Az élőmunkával való takarékoskodás eddig mégsem kapta meg a megfelelő helyet a vállalati gazdálkodásban. Kétségtelen, ahol hiányzik az ember, emiatt értékes gép is áll. Ugyanakkor az üzem más területén kevesebb is elég lenne. Vannak még munkahelyek — ahol könnyen, keresik a pénzt — vélekednek egymás között a munkások. Pontos felmérések tanúsítják, hogy a 8, órás műszak egyes helyeken-csak 6, vagy 7 óra hasznos munkát jelent. Sok az üresjárat, és ennek nem is annyira objektív okai vannaki hanem sok esetben a kialakult, helytelen szokások. A későbbi kezdés, korábbi abbahagyása a munkának, a hosz: szúra nyúlt pihenők, kávészünetek és egyebek. Anyag, energia, idő egyformán drága érték, amivel takarékosan kell bánni. Hol, mit lehet és kell tenni a takarékosság érdekében? Erre a kérdésre mindenki a saját' munkahelyén adhat leginkább választ. A központi irányelvek végső sorön csak a figyelmet irányítják a legfontosabb kérdésekre. Rosz- szul értelmezik ott a takarékosságot, ahol csak fentről várják az intézkedéseket, előírásokat és közben nem veszik észre, hogy a brigádnál a munkahelyen mit kell tenni. Késlekedni nem szabad, máma szükséges a takarékos«-s. B. J. Vizsgálták a Szál jut—4. utasait Közérzetük, egészségük jó Horváth Béla, az MTI tudósítója jelenti: Folytatja tudományos munkáját a világűrben a Szai- jut—4 jelzésű szovjet űrállomás. Kedden magyar idő szerint 7 óra 30 perckor befejeződött Alekszej Gubarev és Georgij Grecsko űrhajósok harmadik munkanapja, amelyet orvostudományi kísérleteknek szenteltek. Az űrhajósokat fokozatos fizikai megterhelésnek vetet- ( ték alá, s komplex orvosi vizsgálatot végeztek rajtuk állóképességükkel kapcsolatban. A kísérlet célja az volt, hogy meghatározzák és prognosztizálják az űrhajósok szív- és vérkeringési rendszerének állapotát, valamint munkabíró képességét. A szükséges információkat egy sokfunkciójú klinikai berendezés felhasználásával nyerték, amely feljegyzi a szív munkájának, a véredények tónusának és a vénás vérkeringésnek adatait. Ezzel egyidejűleg kutatásokat végeztek az agyvelő véredényeinek feltöltődésével kapcsolatban. Ez a kísérlet különösen a repülés első napjaiban érdekes a .tudósok számára, amikor az űrhajósoknál még jól érezhető a vértódulás az agyban. A repülés irányítását végző földi űrközpontban az orvosi ellebőrzés és a legénység által adott jelentések alapján megállapították, hogy az űrhajósok egészségi állapota és közérzete jó, Gubarev pulzusa 66-ot, Grecskóé pedig 58- at ver percenként. A parancsnok vérnyomása 120/70, a fedélzeti mérnöké 120/60. BliS^lfpoGi&ilcsKro&c ISJS-iien A Magyar Nemzeti Bank elnökének sajtótájékoztatója T>r. László Andor államtitkár. a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden tájékoztatta az úiságírókat az 1975. évi hitelpolitikáról. Rámutatott, hogy a magyar népgazdaság fejlődése — a nehéz tőkés külpiaci körülményiek ellenére — meggyorsult. A termelés és az áruforgalom növekedése, a felhalmozások nagyobb üteme, az életszínvonal emelkedése, külgazdasági kapcsolásaink bővülésié kifejeződik a pénz- és devizaforgalom növekedésében. a bitelifongalom emelkedésében, is. Ez a gyors ütemű növekedés azonban egyensúlyi problémákat is felvetett, í gy az idei banki munkában is a népgazdasági egyensúly megjavítása került előtérbe. Fokozott figyelmet fordítanak arra. hogy a nemzeti jövedelem növelésének nem a termelés mennyiségi növelése az egyetlen eszköze. hanem ugyanebben az irányban hala termelés szerkezetének változása is. amely az elavult, gazdaságtalan termékek gyártásának visszaszorítását, a nemzetközileg versenyképes, minden relációban exportképes és a lakosság igényeit is jól kielégítő termékek előállítását teszi lehetővé. Igen fontos feladat az ésszerű takarékosság anyaggal és pénzzel energiá- vaL SZIGORÚBB GYAKORLAT Mindezt figyelembe vette a Minisztertanács az 1975. évi hitelpolitikai irányelvek kidolgozásaikor. A korábban érvényben levő hiteipoliiitikiax irányelveket és hitelezési feltételeket néhány kivételtől eltekintve a kormány továbbra is fenntartotta, annak alkalmazásában azonban a bankot következetesebb és szigorúbb gyakorlatra utasította,. Az egyensúlyi helyzet javítására fokozott tervszerűséget kell elérni a vásárlóerő szabályozásában, nagyobb szelektivitást kell alkalmazni a fejlesztések finanszírozásában, ezzel is gyorsítva a gazdaságos termékszerkezet kialakítását. Az anyagi és pénzügyi eszközök hatékonyságának, a készletek forgási sebességének növelésére szigorúbban kell alkalmazni a forgóeszköz-hitelezés szabályait. A bank hitelt elsősorban a népgazdaság szempontjából legfontosabb fejlesztések megvalósításához nyújt. 1975-re 129—130 milliárd forint népgazdasági beruházást terveztek, ami az előző évhez képest majdnem 10 százalékos növekedést jelent. A vállalatok beruházásait a bank az 1974. évihez hasonló összegű — körülbelül 18 milliárd forint — hitellel is segíti, Az újabb hitelengedélyezéseknél a folyamatban levő beruházások gyors befejezésével, a valamennyi piacon j ól érfekesíihető árualapok bővítését szolgáló kapacitások létrehozásával és a gazdaságos tenméksfamtotúra kialakításával kapcsolatos hlitedkérelmeket részesítik előnyben. TÖBBET A SAJAT ERŐBŐL A vállalatoknak számolniuk kell azzal, hogy a beruházási hitelek nyújtásánál a bank törekedni fog a vállalati saját erő nagyobb mérvű bevonására. A beruházási összeseknek minimálisan 30 százalékát eleve biztosítaniuk kell a vállalatoknak ahhoz, hogy hitelt kaphassanak. A termelés és a forgalom nagymértékű, a tervezettet meghaladó bővülése jelentős készletemelkedéssel járt (Folytatás a 2. oldalon) Fejlődik a rétsági járás Csaknem 2,5 millió forint társadalmi munka Az elmúlt évet kedvező eredményekkel zárták a rétsági járás községei. Bár a végleges zárszámadás még nem készült el, de Adamcsek Mihály, a Nógrád megyei Tanács VB rétsági Járási Hivatalának elnökhelyettese arról Tájékoztatott, hogy az eddig beérkezett eredmények a járás további fejlődését bizonyítják. Számos kiemelkedő és nagyon fontos beruházást hajtottak végre az elmúlt évben a községi tanácsok. Rétságon például célcsoportos beruházásból nyolc lakást építettek 2.5 millió forint értékben. Ugyanitt a November 7. lakótelep vízellátásához a kút- és vízrendszer éDÍtésére 150 ezer forintot költöttek. Közös beruházással készül 1,2 millió forintért a sportöltöző. Erire a munkára a tanács félmillió forintot biztosít, a többit társadalmi munkában végzik el. Sor került egy kény- szervágóhely kialakítására a járási székhelyen, mintegy 600 "'zer forint értékben. De gazdagodott a járás többi községe is. Bánkon például a hétvégi terület villamosítására 1,2 millió, az úthálózat építésére 500 ezer forintot használtak fel. Diósjenőn a 100 személyes óvoda felújítására, korszerűsítésére került sor az elmúlt évben. Erre a munkára több mint 1 millió forintot költöttek. Romhányban a legnagyobb gond a szennyvíz csatornahálózat megépítése. A romihányiak most öt községi tanácstól kérték kölcsön mintegy 3,2 millió forintot, s ezzel megkezdték a munkálatokat. Számítanak az üzemek segítésére is. Nagyoroszi sem maradt el a fejlődésben. A községiben ifjúsági klub és könyvtár kialakítására került sor. Megkezdték két nevelői lakás építését, mintegy 700 ezer forint költséggel. Befejezését erre az évre tervezik. Horpácson a törpevízmű- vet bővítették. Szendehely új postahivatallal gyarapodott, de elkészült a községben, akárcsak Nőtincsen is. 1—1 pedagóguslaikás. A szendehelyibe az idén költözhetnek be, Szentén ifjúsági klubot és orvosi rendelőt építenek, befejezését ebben az évben várják. Az utak, járdák építésére, korszerűsítésére 1.1 millió forintot használtak fel a járás községeiben. Az idén tovább bővült az óvodái hálózat Diósjenőn, Rétságon és Teresként összesen 53 férőhellyel bővítették az óvodákat. Hogy a rétsági járás községei ilyen rendkívül nagy ütemben gazdagodtak, az a falvak lakosságának is köszönhető. Az elmúlt évben ugyanis a járás dolgozói csaknem 2,5 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek a községekben. A fejlődés az idén sem áll meg. Utak, járdák korszerűsítésére ebben az évben 1 millió forintot költenek. Befejezik az áthúzódó beruházásokat. Rétságon a belső vízellátás további javítására 1,2 millió forintot biztosítottak. Kétbodonyban a közvilágítás bővítésére félmillió forintot költenek. Felsőpetémyiben elkészül az orvosi, rendelő, csaknem 300 ezer forintból. Diósjenőn tűzoltószertárat, Nógrádsápon ravatalozót építenek. Bánkon a tó mellett sportolásra alikialipas kispályát hoznak létre. Erre a munkáira a tanács 200 ezer forintot biztosít, és úgy számolnak, hogy mintegy 400 ezer forint értékű társadalmi munkával is segítik az építkezést. A Finomkerámiai pari Művek romhányi gyáregységében automata gépsoron mázolják a padlólapokat. Egy műszak alatt több mint 25 ezer darab kerül a gépsorról az égetőkemencébe. Képünkön: Varga Istvánná csoportvezető, az automata gépsornál — bábéi — Rapai Gyula látogatása Katusevnél Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára kedden fogadta Rapai Gyulát, a Magyar Nép- köztársaság moszkvai nagykövetét. A nagykövet kérésére létrejött beszélgetést meleg, baráti hangulat jellemezte. (MTI) Felújítják a SÁLI-tárgyalásokat Mint hivatalosan közölték a létrejött megállapodásnak megfelelően január 31-én Genfben felújítják a stratégiai fegyverzet korlátozásával foglalkozó tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség munkáját. (MTI) Whitlam I eningrádbál Moszkvába érkezitt Horváth Béla, az MTI tudósítója jelenti: Kedden a szovjet kormány meghívására feleségével hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Gough Whitlam ausztráliai miniszterelnök. Az ausztráliai vendégeket a repülőtéren Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, Kirill Mazurov, a minisztertanács elnökének első helyettese és más hivatalos személyek fogadták. Az ausztrál kormányfő és kísérete vasárnap érkezett a Szovjetunióba és két napot Leningrádban töltött, ismerkedve a városnak és környékének nevezetes látnivalóival. A hivatalos tárgyalások még a nap folyamán megkezdődtek Moszkvában. Whitlam felkereste a Lenin-mauzóleu- mot és megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sírját. Kedden este a szovjet kormány vacsorát adott Ausztrália miniszterelnökének tiszteletére. Wilson a Szovjetunióba látogat Moszkvában hivatalosan be- los látogatásra Moszkvába jelentették, hogy Harold Wil- utazik. A brit kormányfőt son angol miniszterelnök feb- "^kvai htjára elkíséri Jaruar második feleben hivata- miniszter. (MTI) Huszár István, a kormány elnökhelyettese (bal oldalt) a hivatalában fogadta Rudolf Rohliceket, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, aki a magyar—csehszlovák gazdasági, műszaki és tudományos együttműködési vegyes bizottság XII. ülésszaka alkalmából tartózkodott hazánkban. A delegáció, befejezve tárgyalásait hazautazott.