Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)
1974-12-08 / 287. szám
KAFKA JÓZSEF: Téli álmainkban Téli álmainkban főimerednek hajótörött-délutánjaink. Kiáltásnyi folyópart sodródik ilyenkor ablakunkhoz és izgalomtól forrón arcunkba zúg a nyár. Ez nekünk való hely — mondjuk, eldobáljuk fegyvereinket, zűrzavar-ruhánkat Behunyt szemmel fekszünk a homokon, lábunk elfelejti az utak sokaságát pirosra festi bőrünket a nap. — ' * » QjLJL — pjciessutHiiT — úri ui5„wi anyjától. aád a noeeérkezese- kor a szokásos meghatottság után már a korpát keverte a íőtt krumplihoz, mentegetőzve, „ment aa. állatoknak enni kell”. — A temetőben — ütötte szíven anyja ártatlan, tényközlő válasza. Megmondta azt is. kit temetnek, de a fiü nem emlékezett az elhunytra. Anyja mindig azzal kezdte a mondandóját, ha hazavetődött. hogy ki halt meg. ki házasodott, kiknél van szaporulat. A kezdeti években még számon tartotta a változásokat. de az anyja híradásaiban szereplők elkeveredtek emlékeivel. Sosem tudta biztosan, azt látja-e maga előtt, akikről éppen szó van. Az is előfordult, hogy résen Sósét whrife még jók tesznek valamire. Akár apja, aki mindent, jobb kinézésű tűzifát, rozsdás vasat. használhatatlan vackokat a ki tudja mikori használhatóság reményében félre rakott. Ha valamiben diákköri gyűjtögetéseinek hasznát látta, akkor talán ezekben a váratlan hazautazásokban. Az a majdnem révült kényelmi állapot, ahogy ügyeimét és gondolatát kikapcsolva ismert szagokat. ízt látványt m igába fogadott, mindig félti issitette. Ahogy távolodott az autóbusszal, a szándékta- lan emlékezés azonossága a valósággal. amely tulajdonképpen nem is volt emlékezés. hanem a sokat megélt élmény újbóli közvetlensége. »ósoSyaí SalsaJfta AnBorK élcelődését, amiből a fiának jutott A fiú elnézte az öregeket nemigen válaszolhatott inkább velük nevetett. Divatjamúlt parasztos kurta, báránybőr galléros téltkabát- j ukban. szükségből lett eré- nyű megfontoltsággal lépegettek. Nevetéshez rendeződött mélyszántásé ráncaikat nem zavarták a kapák hangjai. Mivel alig szólt, az öregek elfeledték. mintha ott se lenne, és a maguk dolgára tértek. — Aztán félsz-e már? — kérdezte valamelyikük. — Hallod-e, már nem... Eddig féltem, de most már nem — tette hozzá apja kis megfontolással. — Ejnye; Tolat agnLíMm tudja-e maga. hogy Mengyi bácsi meghalt? El te temettük szegényt. Inkább azt kérdezze. hová megyünk, A fiúit mindig szórakoztatta a falunak ez a különös szokása. A köszönés legfeljebb a gyerekeknél volt szokásban. akiket már az iskola nevelt. De közülük is sokan mihelyt nagyobbacskák lettek, köszönés helyett, vagy inkább ez volit a köszönés, azt kérdezték: honnan lön?, hol volt?, hová megy? A válasz, ha a kérdezett nem volt közeli rokon, vagy ló ismerős, rendszerint nem volt több egy-egy kurta ..csak innen”, „csak ide”. Katona- korában. amikor hazalátogatott. mihelyt a buszról leszállt. megörvendeztette ez a PALÓCOK elhunytat vélt élőnek. Ahogy a szülei előtt járó néhány generáció fogyatkozott. mind gyakrabban tévesztett össze holtat élővel. Az apja elé Indult, szerette volna, ha még kint éri a sínnél. Sohasem tudta egészen pontosan, hányadán van a szüleivel. Elhatározásaival való szembeállásuk sohasem volt több. mint a gyenge szélé — el keltett indulnia és az öregek különvéleménye kellemes ellenerővé vált, megakadályozni nem tudlta semmiben. és valójában nem is akarta teljes meggyőződéssel Szeretett hazajönni, igazabbul mondva. Időnként haza kellett jönnie. Aiminjt felszállt a buszra, orrát megcsapta a fűrészpor olajjal keveredett szaga. Olajjal kenték be a padlót, és fűrésziparral hintették fel az elcsúszás és a sár ellen. Emlékezett rá hogy októbertől az első kemény fagyokig, hóesésig. majd később a tavaszi esőzések idején használták a fűrészpont. November végétől a fenyőillat volt soron. betöltötte a buszt A falubeliek a városból vitték haza a takaros fákat a csomagtartóban. spárgával ösz- szetekerve, Nvár végén szárított gomba terjesztette az ázott avar fanyar szagát. Középiskolásként a napi buszozások alkalmával azzal a tudattal szívta magába és rögzítette ezeket a jelentéktelen amely nem járt meglepetésekkel hanem befutotta a maga megszokott oálváiát. úgy parányi tattá el a várost Az utolsó kanyarból, ahonnan még látszott a város, tisztán kivehető volt hogy ami ott lent akaratos ipari Iáinak látszott innen felülről oax cigaretta rudacska-kémény, üzemi épület, ami minden határozottsága ellenére is öntudatlanul illeszkedik a táiba és belevész a dombok fel- térkéoezbetetten szövevényébe. Olyan volt számára mindig ez az út mintha üzemük derítő tornyainak folyamatát élné meg. Tisztító el- lenáramban úszott Eljutva a folyamat féléig, a hegygerincig. ahonnan már a másik oldalon a falu felé tekergettaz út. biztos lehetett az eredményben. A sírt már elhagyták, mire a temetőbe ért A sírdombot szabályosra formáló kapák lapjának csattanásai fogadták. A kapák zaja máT hátba érte a rém közvetlen rokonokat akik számára a temetés befejeződött Az a fogadtatás, amiben apja részesítette, az évek során az anyjáéhoz hasonult Az utóbbi időben apjának felén még több nedvesség gyűlt össze a szeme sarkában, mint anyjáéban. Apja amíg fel nem ocsúdott behúzta nyakát, nehogy elárulja a többiek előtt gyengeségét ■ Felemás, torzult — Látod, én nem engedek! Egyél, igyál! Én nem engedek! — heveskedett az előbbi — Ha hamarább megv el legalább egy hónappaL nem kellene várni neki a gyertyákra egy évet Mindenszentekkor még a feleségének égette — mondta apia ballag- tában. mintha nem is hallaná a másik makacskodását Apja öregedését attól kezdve tartotta számon, amikor elmesélte feledékenvségét. Nyugdíjazás előtt eevre feledékenyebb tett. Megtörtént hogy hazafelé tartott a majorból és nem jött rá miért tűz a szemébe a lenyugvó nap. annak ellenére. hogy lejjebb hajtotta fejét. Mire az első házakhoz ért akkor vette észre, hogy a sapkáját ott felejtette, nem védheti szemét sapkája sildjével Máskor a lába izzadásától nem tudott szabadulni Szerencsére ennek okát még a műhely közelében felfedezte, amikor véletlenül a lábára tekintett Az az egész cipő volt rajta, amit a műhelyben viselt a szikra ellen. Így nem került nagy fáradságába visszamenni. és az áttüaesedett lábbelit arra a könnyű, szellős szandálra cserélni, amiben nyár- időben munkába járt — Honnan löttök. Jani- kám? — görnyedt öregasszony jött velük szemben. pletykás kiváncsiságű l.hon- nan jössz”: „csak innen e”. Akkor éjszaka álmában is visszatért a kérdés. A falu szabálytalan főterén nemes tartásban, egyenes derékkal asszonyok és lányok sétáltak párban, vagy egyedül és azt kérdezték — a felső test választékos odafordulásával, a kezek és a fej összehangolt mozdulatától kísérve —,. ..Honnan jössz?”. Hol voltál?”. „Hová mégy?” Válaszra nem emlékezett nem is hallotta, hangzott-e el válasz... Nem is kutatta azzal a finom akarattal amivel álmainkat szerencsés. ritka esetekben befolyásolni tudjuk. A tartás kötötte te a figyelmét ha szabad Ilyesmit mondani az álmainkkal ösz- szefüggésbeni; bár kétséatele- nül tudta, hogy most figyeli az álombéli kosztümös nők gesztusait. Otthon az anyja rántottét tett eléjük, a platni szélén tartotta, míg hazaértek. Az apja félig ivott üveget szedett elő a konyhaszekrényből Ittak, az anyja csak úgy állva. belenyúlva a maga poharával az emberek első koccintásába. — Megvagytok, fiam? — tette le az apja a poharat. — Csendesen, apám. Pál József j 1 Különös próféták X Csuzi Csefi családból ketten is holland egyetemre kerülték : Jakab és János. Jakab volt az idősebb, aki 1639-ben született, tehát több mint négy évtizeddel korábban, mint János. Mindketten Losoncon látták meg a napvilágot, ismerték meg a nógrádi szegénységet, és jutottak arra az álláspontra, hogy ebben a krumplit is szűkösen termelő megyében a református tiszteletesnek nem sok babér terem. Mindketten a papi pályát választották, és titokban hatalmas ambíciókat melengettek a szivükben. Szegény családból indultak és táten- tumuk révén sokra akarták vinni. A nógrádi hegyek-völ- gyek, erdőik és babonák fogékonnyá tették lelkűiket a romantika és a költészet iránt, gyermekkoruk gyökereiből táplálkoztak vallásos ihletésű verseik. Abban azonban egyetértettek, ha valamire vinni óhajtják, ki kell verekedniük magukat a koldus Nógrádból. mert senki se lehet próféta a maga hazájában, s különösképpen az a pap, aki nem hozott vagyont otthonról. 1. Az ambíc1 azonban még nem minden, nég ha tálenSumfPal párosul te. KetL ahhoz nagy adag szerencse is. Szerencse dolgában azonban nem mutattak irigylendő példát Ha vitték is valamire, art kizárólag bámulatos kitartásuknak köszönhették. János volt a nagyiravágyóbb és belesebb is: árgus szemmel figyelte Jakabot, hogy sorsából tanulságot ég erőt merítsen. Egyelőre azonban nem örökölhetett tőle egyebet, mint a szólásmondást: „segíts magadon és az isten is megsegít”. Vagyis, hogy senki se bízhatja élete sorát istenre, hanem magának kell sorsa intézését kezébe vennie. No, Jakab mondásának megfelelően kézbe is vette. Így tett református, tiszteletes és oktató Komáromban, állandó gyűlöletben és civódásban élve katolikus környezetével. Addig szította a tüzet, addig feszítette a húrt, hogy 1673- ban kiűzték a városból lelkésztársaival egyetemben. Sőt Hofkirchen, a komáromi vár- parancsnok keze méjg Losoncra is utána nyúlt, ahová el- üldöztével prédikátornak szegődött. 1674-ben a pozsonyi vésztörvényszéik fej- és. jószág vesztésre ítélte, s csak a csoda mentette meg a haláltól, így meg,úszta tizenmégy- havi börtönnel, amiből két hónapot Pozsanybfen, egy esz8 flÓGR/.D - 1974. december 8., vasárnap téridőt pedig Sérvérótt töltött A halálos ítéletet ugyanis kegyelemből étetfogytiiglani gá- lyamalbságra mérsékelték. De még a gályáig sem jutott ®l mert útban Trieszt felé jóakarói, a foglyokat kísérő kapitánytól borsos áron kiváltották. így azután 1676-ban új'ból elfoglalta losonci hivatalát S János a holland egyetemen hallotta, hogy rokona hányattatásai és sikertelenségei után milyen bámulatos karriert futott be. a kocsi és debreceni prédikátorságtól, a pápai lelkészkedésen át, egészen a veszprémi püspökségig. Tehát az akarat és kitartás megteremti gyümölcsét Elhatározta tehát János, hogy feledteti családja korábbi szegénységét, és oly sokra viszi, hogy a szobái telistele lesznek arany téglákkal és arainypornal teli zsákokkal. 2. Pályájának eleje egyáltalán nem azt mutatta, hogy számára az élet napfényesebb oldalát jelölték volna ki, ahol az út nyílegyenesen vezet temérdek diadalok, a meggazdagodás felé. Ácson és Győrött, ahol megkezdte, illetve ahol folytatta lelkészt pályafutását, bizony1 éhen veszhetett volna, ha külföldi ta- nulmánvútján el nem sajátítja az orvostudományt. Mert még a gyógyftgatSsért esumantcseppent valami, de a prédikációt sehol se fizették busásan. Lelki vigaszért ritkán keresték föl, köszvényes bán- talmákkal annál inkább. Egy napon azonban váratlanul hithű látogatója akadt, egy tönkrement szön.vi polgár személyében, aki végső kétségbeesésében fordulta poétái szívű paphoz, aki amellett orvostudor is. — Mi járatban, uram? — kérdezte látván a lerongyolódott embert, akinek megjelenése hajdan volt jobb napok emlékét őrizte. — A végső kétségbeesés hozott ide, uram. — Tehát lelik! vigaszra van szüksége. — Nagyobb szükségem lenne pénzre, vagy orvosra, de hát csakugyan a lelkészhez jöttem, minthogy nem lelek már vigaszt istenben sem. Az üres levesf.«tál, a lyukas erszény nem kedvez a békességnek. — Mi történt? — Ritka nagy csapás, tisztelendő uraim. Feleségem, az áldott Sarolta ikreket szült... — No. áz szép. — Szép, szép, ha fiú. De bizony nagy baj, ha csak lány és ráadásul nem is egészséges. — Szívük, vagy tüdejük’ — Ő, szörnyűbb átok nehezedett rám, uram. A két csecsemő összenőtt, s egyik se tud meglenni vagy megmozdulni a másik nélkül. Nyomorékok és életképtelenek. Odajár az egész falu, s a sok kiváncsi utas, aki keresztülhalad Szörnyön a nyugati, vagy a pesti piacokra. Lesik a két szerencséttent. Ha belépti díjait sízedtem volna, már régen meggazdagodom. De hát megbüntetne az isten, ha nyomorult gyerekeim szörnyűségét próbálnám hitvány bankókra, vagy ezüstre váltani, Tehetetlen vagyok, tisztelendő uram. Csuzi Cseh János elállimél- kodott és ábrándosán nézte a porlepte ablakot, amit a pók-. háló szőtt át, és ahol a pók nem védte, vastagon ült a légypiszok. — Nézze uram. — mondta nagyon határozottan —. az efféle helyzeten aiz imádság mér nem segít. Én magányosan élek, van némi megtakarított pénzecském is: megveszem az ikreit, ha ezzel segíthetek — Adom én őket ingven is. Isten szolgájának ne adinám! — Csak pénzért Árat mondjon! — Egy arany sok lenne? — Tíz aranyat adok — mondta Csuzi Cseh ( János, s egymás tenyerébe' csaptak, mint a lóvásáron, de a szőnyi polgár még a kezét is megcsókolta a papnak, hogy ily önzetlenül megszánta egy népes. de szegény család kínlódását. 3. Néhány hónap múlva a szunyj polgár újfent kopogtatott a parókia ablakán, mivel hogy látni óhajtotta két örökre eladott, összenőtt leányét. Egy Idős neme csoszogott elő az árván maradt házból — A ifcteBtétemdő úr? Bíz az elment — De hová? — Eladta mindenét, még az ímádságos könyvet te és elment. Nem vitt az magával egyebet, mint a két nyomorék leányt. Mondják, megbomlott valami az agyában, beiletele- pedett abba aiz ördög. — Mégis hová mehetett? Ki tudja? — Azt bizony csak a jóisten, aki. egymaga kíséri figyelemmel a fáradt vándorok útját. Hej, pedig Csuzi Cseh János most fogta meg igazán az isten lábát 1 4, Senki se gondolta, hogy Csuzi Cseh János már Amerika útjait rója a megvásárolt két csodagyermekkel, A kis szörnyetegek említésére az futott át az agyán, hogy az Üjvilágban ahol a hírek szerint óriás bálnák és együgyű törpék mutogatásával vagyont leheit keriesnii, a szőnyi leány- ikrek lennének a nyolcadik csoda: puszta hírükre csordulna a dollár az üres ládákba. Ha minden úgy les®, ahogyan eltervezte: külön hajó kell, hozza hazafelé a rettenetes nagy vagyont, amelyhez hasonló kincse senkinek se lesz szeles e hazában, s király, császár, nádorispárw t