Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)

1974-12-25 / 301. szám

Fejlődésünk harminc éve

Tárlatok, dokumentációs kötet, pályázat

E hónapban ünnepli Nógrád megye lakossága felszabadulásának harmincadik évfordulóját. A Nógrád megye története című négykötetes monográfiasorozat harmadik kötete foglalkozik a történelmi sorsfordulóval. Többi között ezt írja: „A szovjt hadsereg 1944. december 5-én kezdte meg Nógrád megye felszabadítását, és még abban a hónapban, december 31-én be is fejezte. A megye felszabadítása beletartozott a Budapestért folytatott harcba.”

Dr. Molnár Pál megyei múzeumigazgatóval arról beszélgetünk, hogy a megyei múzeumi szervezet' milyen rendezvényekkel, programokkal kapcsolódik a felszabadulás 30. évfordulója ünnepi eseménysorozatához?

— Rendezvényeink sora változatosnak ígérkezik — jegyzi meg dr. Molnár Pál. — Arra nincsen mód, hogy valamennyi rendezvényről szót ejtsünk, amelyekhez a megye igen sok helységében valamilyen módon kapcsolódik a megyei múzeumok tevékenysége, illetve a rendezvényhez nyújtott segítése. Csak a legfontosabb eseményekkel kívánok foglalkozni.

— Melyek ezek?

—t A vonatkozó megyei párthatározat értelmében fel- szabadulásunk évfordulóján Nógrád megye harminc éves fejlődéséről megyei dokumen- I tációs kiállítást rendezünk a járási székhelyeken. E kiállítások megnyitója a szóban forgó járási székhelyek fel- szabadulása napján történt, illetve történik. Balassagyarmaton, Rétságon. Pásztón már megnyíltak ezek a tárlatok, amelyekhez a helyi vonatkozású dokumentációs és egyéb anyagot a múzeumi szervezet egységei adták. Nyílik ilyen kiállítás még Szé- csényben. A megyei kiállítás pedig, — s ez egyúttal Salgótarján város és járás anyagát is tartalmazza — január 21-én nyílik Salgótarjánban, a megyei munkásmozgalmi múzeumban, egyidőben azzal az

országos rendezvénnyel,

amelynek házigazdája az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága lesz.

— Mit láthatunk ezen a megyei kiállításon?

— A rendezési munkákat

már elkezdtük. Ez a tárlat — egyében túl — foglalkozik a megye politikai fejlődésével, a gazdaság két nagy ágazatával, az iparral és a mezőgazdasággal, illetőleg a harmincéves fejlődés fontosabb állomásaival. Találkozhatnak

majd az érdeklődök például a demográfiai mozgás megyei alakulását, az életszínvonalat, az urbanizációt bemutató tablókkal, foglalkozik a tárlat a megye társadalminak különböző rétegeivel, a településfejlődéssel, a kulturális, a tudományos élet eseményeivel, a sport, az egészségügy eredményeivel, s még hosszan sorolhatnám. Egyébként, április 4-ig átrendezzük *a , karancs- berényi Nógrádi Partizáncsoport Emlékmúzeumot, az ellenállási mozgalmat bemutató terméket. A két terembe rézkarcsorozatot helyezünk el> amely az ellenállási mozgalommal, « felszabadulásunkkal kapcsolatos.

— Terv szerint, április 4-re

tanulmánykötetet jelentet

meg a megyei múzeumi szervezet Alit tartalmaz ez a kötet?

— A kötet szántén felszabadulásunkkal, illetve a harminc évvel foglalkozik, részletesen szól az eltelt időszak politikai, gazdasági, kulturális

fejlődéséről, tizenöt fv terjedelemben, gazdag illusztrációs és képanyaggal. Címe: Tanulmányok, dokumentumok Nógrád megye harminc éves' fejlődéséről. A kötet a megye társadalomtudományi kutatói által feldolgozott, eddig még nem publikált tanulmányaiból áll. Dr. Szabó Béla Adalékok a Nógrád megyei ellenállási mozgalomhoz című írásával szerepel a kötetben. SzVirosek Ferenc a tőke kisajátításának nógrádi eseményeiről ír, megyei sajtóközlemények alapján. E. Kiss Sándor a salgótarjáni öblösüveg- gyári szocialista brigádmozgalom történetét írta meg. Jómagam a kulturális forradalom Nógrád megyei eredményeivel és problémáival foglalkozom 1948-tól 1956-ig.

Dr. Gáspár János a megyei ipari struktúra változásait elemzi a felszabadulástól napjainkig. Dr. Birta István tanulmányának címe: Adatok Nógrád megye felszabadulás utáni agrártörténetéhez. Tamás Pál a megyei társadalmi változásokat elemzi.

A Hazafias Népfront honismereti bizottsága és a Megyei Múzeumok Igazgatósága közösen hirdeti meg a hely- történeti pályázatot, amely szintén a felszabadul'ással kapcsolatos. A pályázók ezúttal mindenekelőtt a harminc éve6 fejlődést elemezhetik pályamunkáikban. A pályázathoz gyűjtés is kapcsolódik.

Természetesen a múzeumok

ismeretterjesztő tevékenysége is az ünnepi eseménysorozat jegyében zajlik. Elsősorban a nagyüzemek szocialista brigádjai, az ifjúság számára számos előadás hangzik majd el, múzeumi foglalkozásokat szerveznek, tárlatvezetéseket tartanak az évforduló méltó ünneplése jegyében.

T. E.

Karácsonyi öröm

« « » —«■ UK ................ »■» «■»«■»» I ■■ ■■■■ ■ ■ >1 I

L

étbiztonság és előrehaladás

A karácsonyi —“ -J*. SS

bér tekintetét Enyhülésit keresünk ilyenkor, s a vüággaá a családi körből kitekintve keressük a kapcsolatot. De a való világ mégis úgy telepszik mellénk, úgy vesz részt életünkben, mint talán soha azelőtt. Ilyenkor sugározza a tv egyébként is az év egyik leghosszabb műsorát, ilyenkor van. legtöbb időnk rádió mellett ülni* vastag újságköteget átlapozni: ilyenkor beszéljük meg szűkebb körben, ami foglalkoztat bennünket.

Ezen a karácsonyon — mindnyájunk örömére — nem a feszült és mind jobban feszülő nemzetközi helyeiről kapunk hírt —, ha maradt is még elég háborús góc. A vészterhes és nyugtalanító fronthírek helyett most inkább a béke irányában végrehajtott „front- áttörés”-női cikkeznek a lapok — ahogyan például a vlaigyivosEitoki „csúcs” eredményét néhány nagy amerikai újság is kommentálta. Valóban, a SALT Ilinek nevezett megállapodás elvi alapjainak lerakása először kecsegtet azzal a reménnyel, hogy fékeződik a fegyverkezési hajsza és csökkennek a vele kapcsolatos terhek mindenki számára. Beérőben tehát a Szovjetunió, a szocialista országok kitartó békepolitikájának kitartó törekvése. S van már egy közös szóhasználat is: „visszafordíthatatlanná tenni az enyhülés irányzatát”. Aimi mindnyájunk számára legfontosabb; a béke kilátásai tehát jót ígérnek életünkben.

De azért világunk képe távolról sem idillikus. A „harmadik világ” számos országába most csap vissza a hosszú gyarmatosítás következtében lefékeződött fejlődés minden következménye: éhínség gyötör tízmilliókat, és az elemi létfenntartási eszközökhöz is alig jutnak további százmillióik.

Ha meg a vezető tőkés országok felé figyelünk — a legcsekélyebb káröröm érzése nélkül mondhatjuk: jobban hasonlítanak olykor mi.gróngyötörte emberhez, mint a „bőség társadalmai”-hoz. ahogyan nem kis önelégültséggel nevezték magukat néhány évvel ezelőtt.

Amikor Ford elnököt az egyik amerikai

(képes magazin szerkesztői az elmúlt hónapban a kilátásokról kérdezték, azt a nem túlzottan lelkesítő prognózist adta: „Ha a kormányzat most megteszi mindazt, amit kell, akkor 1975. második felében fordulhat a kocka. Addigra talán csökkenhet az infláció üteme is. Ha azonban hibásan lépünk — teszi hozzá — 1976-ra potenciálisan rendkívül rossz gazdásági kép alakulhait ki, az infláció legalább olyan magas, ha nem magasabb lesz, mint most és a gazdasági helyzet még bizonytalanabbá válik.”

Ami ezt a nem tttiságosan optimista helyzetmegítélést tovább árnyékolja, arra James Reston, ismert publicisita mutat rá: „A munkanélküliek száma az Egyesült Államokban 5,5 millió volt, a munkaerő 6 százaléka... A munkanélküliség a fizikai, munkások körében októberben 6,8 százalékról 7,3 százalékra, a négerek körében 9,8 százalékról 10,9 százalékra emelkedett.” Azt talán már részletezni se kell, hogy mik a következmények máris az USA-énál jóval- gyengébb európai tőkés országokban, mint Anglia, Franciaország és Olaszország, hiszen a napi hírek bőséges tájékoztatást adnak e lehangoló statisztikáról.

Igaz, a teljes képhez hozzátartozik, hogy a

világot ma soha addig nem látott arányú munkamegosztás köti össze, s így a szocialista országok nemzetgazdaságainak se közömbösek a további kihatások. S ha ezzel kapcsolatban nekünk is vannak és lesznek gondjaink, alapúéiyzetünk azért merőben különböző a kapitalizmusétöl. Ha nem is vagyunk — és nem lehetünk — sziget a világgazdaság tengerében, a szocialista tervgazdálkodás, a KGST egyesített ereje, szoros együttműködése és kölcsönös segítőkésasége — bárhogy is alakuljanak a dolgok — megőrzi tagországainak biztonságát és továbbra is megteremti a dinamikus előrehaladás feltételeit.

Hazai viszonyaink .jól tükrözik ezt a képet. Mindenkinek van munkája, és mindenki tudja: a jövőben is lesz. Valóban annyira távolivá és idegenné vált fogalmainktól a folyamat, ami a nyugati országokban nap mint nap lejátszódik; munkások és alkalmazott . tömege veszti el munkáját annak reménye nélkül, ho-gy újat kapjon helyette; kis egzisztenciák tömege megy tönkre és zárnak te boltjaik, műhelyeik, vagy eladják farmjuk ... Ilyen lehetőséget latolgatná nálunk, elképzelhetetlen, hiszen a szocializmus nyújtotta létfeltételek garantálják a társadalmi biztonsagot és a munkát.

Való igaz az is, hogy gazdasági növekedésünk üteme nem produkál látványosan magas számokat. Fejlesztés-politikánkban • ' arányos, biztos és hatékonyság növekedé.- ;i alapuló előrehaladásra összpontosítjuk erő két. Az élet változásai, a minőségi tényez, javulása azonban annál kézzelfoghatóbbak. gazdasági biztonság fokát mutató statiszü mérés lehetőségeinek legszélesebb skáláján is azt az eredményt kapjuk, hogy az ember, á hosszú távra és bizakodva terveznek. Az idei ház-, és lakásépítési előirányzatokat túlteljesítjük. A tartós fogyasztási cikkek vásárlás i minden eddiginél nagyobb arányú — kezdve a lakberendezéstől a gépkocsiig, vagy házt i - tási gépesítésig. A fogyasztási struktúra kimutathatóan javult, táplálkozás és ruházkodás dolgában is. A reáljövedelmek az utóbbi három esztendőben a vártnak megfelelően növekedtek, jóllehet áremelések is voltak.

Igen módszeresen került sor az elmúlt

években a társadalmi rétegek helyzetének

vizsgálatára is, és'több nagyjelentőségű intézkedés született. A munkások, a nők, az ifjúság, a termelőszövetkezeti tagok, a nyugdíjasok körülményeinek fejlesztése érdekében fontos gazdasági, pénzügyi és jogi döntések születtek. Ezek a statisztikailag kevésbé mérhető dolgok, a társadalom tagjainak közérzete, biztonsága, a személyes boldogulás feltételeinek javulása szempontjából azonban nagyon is fontosak. Mindezekhez járulnak most a további előrehaladásnak azon tényező:,, amelyekre az MSZMP Központi Bizottságának irányelvei rámutatnak, s amelyek alapul szolgálnak az MSZMP XI. kongresszusának munkájához.

De természetesen a képhez más is tartozik. A viliág,gazdasági feltételek romlása önmagában is azt diktálná, hogy jobb, hatékonyabb és áttekintőbb munkával kell amennyire csak lehetséges kiegyensúlyozni a hátrányokat és az ebből adódó elkerülhetetlen veszteségeket. Minthogy céljaink nem szorítkozhatnak csupán erre, hanem változatlanul fejlődni és előre haladni akarunk, ez az erőfeszítések növeléséit követeli. Ha fenn akarjuk tartani a fogyasztás színvonalát — és nem csak fenntartani, hanem egészségesen és arányosan növelté akarjuk —, akkor a termelés oldaláról, nézve többet, olcsóbban és hatékonyabban kell előállítanunk. Azzal, mindenkinek tisatá'ban kell lennie, hogy exportpiacaink igényesebbé, és sok esetben nehezebben megtartbatóvá váltak mint azelőtt. Gazdaságunk pedig — éppen a tőkés inflációs nyomás miatt — a lehető legésszerűbb mértékig takarékoskodni köteles mindennel, amit devizáért kell beszerezni. Ennek elbírálása é6 okos szelektálása a gazdasági szakemberekre, vezetőkre tartozik. A hozzáállás, a közszellem, a dinamikus gazdasági magatartás, a jogos „fogyasztói szemlélet” kiegészítése a felelős állampolgári szemlélettel és a szocialista „termelői szemlélettel” viszont valamennyiünk leckéje.

Gazdaságunkban- ££2?«

kellő rugalmasság, hogy alkalmazkodjék a kialakult új feltételekhez, társadalmi-lélektani értelemben, s magatartásunkban megfogalmazott válasz, alakjában is. Kemény, dinamikus, realista gazdasági magatartással, szocialista lendülettel kell folytatni munkánkat. Legjobb üzemeink, vállalataink, amelyek a kongresszus tiszteletére ilyen célok érdekében kezdeményeznek, már sok jó példát mutattak erre. Hiszen a szocialista társadalom lehetőségei, minősége, éppen abban. rejlik, hogy akaratát, fő erőit és fő figyelmét a legfontosabb- célokra képes összpontosítani.

Rózsa László

acsonyi vacs

Az én legemlékezetesebb

jézuskám egy jókora gránát volt. Mennyből érkezett ez is, de csöppet sem mennyei parancsra. 44 karácsony estéjén a képzeletbeli vacsora kellős közepébe pottyant. Akkor már napok óta erősödött a tél eleji ágyúzivatar, de az igazi égzengés, a város ostroma karácsony estéjén kezdődött. Előrehozták hát az éjféli misét az isten létezésében nálunk alighanem még jobban kételkedő katyúsázók, mivel feltehetően úgy gondolták, ha már a németek elvették a vacsorát is a gyerekektől, kapnak hát érte büntetésből egy kis égi csillagszórótáncot, s olyan muzsikát hozzá, amit még nem pipáltak.

Mondom: képzeletbeli vacsorát kóstolgattunk épp akkor, nővéremmel főztük a fantázia lábaskájában emlékből, vágyakozásból. Nagy menü készült, azt elmondhatom: volt benne zsíros kenyér, volt benne sárga, ropogós. békebeli lángos. Harmadnapja nem ettünk, ízlett hát nagyon ez az ünnepi terüljasz- talkám, még a morzsákat is

Nádor Tamás:

Kar

elképzeltük a falatozás utánra.

Álltunk a ' konyhában, volt persze, aki üldögélt, nem tudom, mennyien lehettünk, talán tízen, talán tizenöten, lehet az is, hogy ötvenen, százan. Egy szélütött aggastyán furcsa, tagolatlan hangokat hallatott, azt hittem, mókás az öreg, azért csahol. Villogtak a szemek, mert sötét volt és bizonyára soványak voltunk, hogy elfértünk. Anyám úgy élt akkoriban, mint a nagybeteg gyerek, jár- tányi ereje sem maradt, alig lélegzett, ült csak a földön és reszketett. Mosdattuk, kézen fogtuk, észre sem vette. Fölmásztam a háztetőre, néztem az égő utcákat, repeszekért kapaszkodtam, mint boldogabb kölykök, ha légyre, másutt persze, más időben. Anyám

sosem szólt érte, nem szólt ő akkor semmiért sem. Eljött az apám is egyszer, nagy szürke ember: szürke szemű, szürke arcú, szürke ruhájú, még a megtépett, hasadt, szájú bakancsa is szürkéllve tapadt a földhöz. Elment aztán az apám, s láttam nem szürke már, de hamuszínű. Csak mi maradtunk és anyám, lélekben alighanem ugyancsak elhamvadva.

Ültünk, vagy álltunk a konyhában, s akkor érkezett meg az én szörnyűséges jézuskám. Kiszakadt a szívem, úgy jött, mellbe taszított, ködöt hozott. Mire újból feltápászkodtunk, eltelhetett egy perc is. Zokogást hallottam először vagy sikoltozást, nem tudom már. Csak a bedőlt konyhaajtót láttam, s a folyosó vaskorlátját megtépve, földre taszítva,

mintha egy gigászi kéz itt próbálta volna ki mesebeli erejét. Nem mese volt ez persze, csupán csodával határos véletlen: a gránát vízre hajított kavicsként pattogott az emeletek között a földszintig, átszakította a pincefödém tojáshéját és bezuhant egyenest”" az alattunk kuporgó, robba- náskész német katonai raktárba. A gránát alighanem így gondolkodott: jön még a kutyára dér, hagyjuk ezt a kis arzenált holnapra. Bezuhant hát két lőszeres láda közé és elfelejtett felrobbanni. Jól tette: mi befejeztük a vacsoraálmot, a lőszerraktár pedig — így beszélik — két nappal később, mikor mi már motyóinkat szorongatva más utakon jártunk — nos, a muníció a németekkel, s az üres házzal egyetemben a hetedik

óra

pokolba röppent. Ma is park van a legyalult házhelyen, játszótér, gyep, s fák férfikorban.

Akkor persze minderről sejtelmünk se volt. Csak remegtünk, sírtunk és valaki, talán egy igen-igen öreg asz- szony, aki a halállal komaság- ban lévén már meglehetősen ismerte az életet, nos, ez az öregasszony nem sírt és nem sikoltozott, csak csöndben megjegyezte, s némi diadal is volt a hangjában:

— Megkezdődött.

Nem tudom már pontosan, mi történt később. Mennyezetek szakadtak, üvegfalak röpültek. Fülünkben mégis, mintha harangoztak volna. Kerestem aztán anyámat, de

ha csontvázsoványak voltunk is — oly sokan, hogy sehol meg nem találhattam. Sötét folyosókon mentem, barlangszerű szobákon, átléptem testeken: élőkön-e vagy holtakon, ki tudná ma már azt megmondani. Sötét volt, elsötétítés kint és bent is, a lélekben. Imákat hallottam csak és kezemet, lábamat letépő, lélegzetemet kettéhasító sü- vítéseket.

Aztán hirtelen világosság támadt. Egy szál gyertya égett csupán, s ott volt csudák csudájára anyám, békés Mária- arccal. Ott volt valahonnét a pokol szakadékaiból föltámadt, kezében parányi galy- lyal. Semmi ág volt, de zöl- decske, tüskés, de fenyőé, az volt csakugyan. Valami zsoltárt is énekeltünk, nem tudom melyiket, csaupán arra emlékszem : hirtelen, istentagadó, s mégis rajongó, áhitatos éneket. S falatnyi kenyérhajat is ettünk, ahogy az már a mesék igazságtétele szerint kijár az elesetteknek.

NÓGRÁD — 1974. december 25., szerda 9