Nógrád. 1974. november (30. évfolyam. 256-280. szám)

1974-11-10 / 263. szám

( A SALGÓTARJÁNI öblös­üveggyár automata üíí-.te :n 6+2-es munkaidő-beosztás­ban dolgoznak az embereit. Vagyis 6 munkanap után két szabadnapot töltenek. A bri­gádok kétnaponként cserél­nek műszakot. Az üzemelte­tés folyamatos; a gépek nem állhatnak le, ez nem lenne gazdaságos. Az automata üzem egyik legjobb szocialista brigádja Nógrádi Sándor nevét viseli. 1969-ben, — amikor az üzem­részben megindult a terme­lés. — alakultak. Kezdettől fog­va felelősség telj esen dolgoz­nak, vigyáznak az értékes gépekre. A présáruk, kelyhek, villanybúrák mintegy nyolc­van százalékát exportra ké­szítik. A szocialista brigád- versenyben egymás után há­romszor az első helyet sze­rezték meg. A vállalások idei féléves értékelésekor is az elsők voltak. A har­madik negyedév eredményei alapján azonban a második helyre szorultak vissza. Az okát keressük. Őrlik Gyula művezető, a brigád támogatója szerint: — Néhányan egy kicsit elkényelmesedtek, az hiszem, a siker fényében. A legfőbb ok azonban mégis az, hogy a Komarov Szocialista Brigád, amelyik tavaly hódította el az elsőséget, észrevette a lema­radást és ráhajtott. Az üzem­ben már évek óta e két bri­gád között dől el az elsőbb­ség sorsa. Október 31. kivételesen mozgalmas nap volt a Nóg­rádi Sándor Szocialista Bri­gád életében. Reggel hat órakor fejezték be a műsza­kot, máris mentek társadal­mi munkára, majd délelőtt tíz órától vért adtak. A húsz tdolgozó közül 16i-an jelent­keztek. Hogy miért ily’ so­kan, arra Őrlik Gyula így válaszol: — Nem akarunk lema­radni mások mögött. Hajt bennünket a versenyszellem. De az igazsághoz tartozik az is, hogy több brigádtársunk­Mai tévéajánlatunk 21.35: Tévébérlet Smetana: Moldva A tévé hangversenysoroza­tának téli évadját indítja Smetana Hazám című szim­fonikus költeményének Mold­va című részével. (Négy al­kalommal — havonta egy­szer jelentkezik ez a műsor.) A XIX. századi cseh nemzeti gondolat és romantikus zene­művészet legnagyobb kép­viselője Smetana. Az Eladott szabad idő kellemes és hasz­nos eltöltéséhez./ Heten bejáró dolgozók. A brigád „életrendjét”, kultu­rális tevékenységét a viszony­lag magas életkor' mellett ez is meghatározza. A legna­gyobb problémát azonoan mégiscsak a műszakbeosztás jelenti. Egy hét alatt minden lehetséges műszakformát „vé­gigjárnak” a dolgozók. — Ilyen körülmények között hogyan teljesíthetik azokat a vállalásaikat, amelyek nem közvetlenül a termeléshez kapcsolódnak? — Ez gond még, nemcsak a gyárban. hanem minden olyan más üzemben, ahol ha­sonló rendszerben dolgoz­nak. A jelenlegi gyakorlat a következő: a társadalmi mun­kavállalásoknak közvetlenül az éjszakai műszak után tesz­nek eleget, vagy — ha na­gyobb munkáról van szó — a szabadnapokon. Kulturális rendezvényekre a délelőttös műszak után, vagy szabad­napokon járnak. A kirándu­lásokra is a szabadnapok al­kalmasak. Az ’ olvasásra, a tanulásra pedig mindenki maga választ órákat a sza­bad idejéből. Ez a gyakorlat, úgy érzem, megfelelő és jól igazodik a brigád sajátossá­gaihoz. A későbbiekben ezért inkább a kulturális tevékeny­ség tartalmi oldalát kell fej­leszteni. Olyan vállalásokra van szükség, amelyek szakí­tanak a formalitással, nem­csak szórakoztatnak, hanem korszerű ismeretekkel gazda­gítanak, fejlesztik az "egyén személyiségét, a közösség •lartó-kovácsoló erejét erősí­tik. Hasznos lenne a felada­tokat személyenként is meg­határozni. Búcsúzáskor megismételjük a kérdést: — Mi lesz az első­séggel? A BRIGÁDVEZETÖ ezúttal már határozottabban válaszol: — Vissza akarjuk szerez­ni, becsületes, tiszta eszkö­zökkel. Visszaszerezzük! — o. k. — ciklusa. E műben, melyben Smetana legegyénibb hang­ján szólal meg, lírai pátosz, hősies lendület, bensőséges humor és melegség egyesül. A cseh tájak, folyók, hegyek lekottázott rajza a mű, amely Smetanát a legnagyobb ze­neszerzők közé emelte. A művet Lehel György ismerte­ti, s ő vezényli a Magyar Rádió és Televízó szimfoni­kus zenekarát. Jánossy Ferenc festőmű­vész és Hadik Gyula szob­rászművész közös tárlata lát" ható most Salgótarjánban., a Megyei Művelődési Központ üvegcsarniokébajn. A két mű­vész kapcsolata a főiskolai évekre nyúlik vissza, azután pedig többször állítottak ki együtt Budapesten és Balas­sagyarmaton is. — Miért? — A közös szemlélet abban nyilvánul meg, hogy a tér; m esze tel vűséget válljuk — jegyzi, meg Hadik Gyula. — Természetesen, nem az úgy­nevezett naturalista termé­szetei vűséget. Szobraimról szóivá például ez azt jelenti, hogy nem másolom . a forrná" kát. Kandallóik ugyan egy-egy arc, vagy fej részformáiból, de mindig egy egész szellemi szerkezetben felépítendő mű lebeg előttem a munka során. A törökbálinti Józ&efhegy- ről érkeztek ezek a szobrok Salgótarjánba. Itt él Hadik Gyula. Személyesen ugyan nem jártam a József hegyen, de ezek között a szobrok kö­zött az az érzésem, hogy mindenképpen nagyon tiszta ott a levegő. A művek ezt a légkört hozták magukkal mindenekelőtt. Néhány szó először a port­rékról, ezek vannak túlsúly­ban. A magyar képzőművé­szet és irodalom nagyjairól szívesen és termékenyen be­szél. Anélkül, hogy műtörté- neti fejtegetésekbe bocsátkoz­nék, az a benyomásom: leg­főbb értékük a közérthető formai megoldáson túl, a jól megválasztott típusban rejlik. Főiként aromásszobrokról van szó, amelyekben külön meg­ragad a típusalakítós bizton­sága. Említettem a közérthe­tőséget, pedig aligha beszél­hetünk e művekről szólva az úgynevezett szabályos szép­ségről. A művész inkább a kifejező motívum megraga­dására törekszik erőteljesen. Hadik Gyula fegyelmezett formavilágé szobrok alkotó­ja, a nyugodt formarendszer mélyén azonban ott munkál­nak az újabbkori képzőmű­vészeti formatörekvések is. (Itt emlékszem a művész egyik megjegyzésére: Párizs­ban sokat tanult Picasso mű­veiből.) S még egy megjegyzés: ezek a portrék szóba állnak a nézővel. Csak egy példa. Tersánszlky Józsi Jenővel egyszer alkalmam volt be­szélgetni. Rövid beszélgetés volt egy dunántúli városban, faragott botokból, biciklikről, füttyről, nem irodalomról. Itt egy róla készült portré előtt állva eszembejut ez a beszél­getés. Szinte mellékesaz ar­ca is „'hasonlít”. De főleg a szellemére hasonlít a portré. Egyébként Csomtváryról, Medgyánszkyról, Julianus" barátról, Krúdyról, készültek portrék, többek között. ★ Hadik Gyula: Ló foglalkoztatja a környezete. amelyben él. S az emberek, akikkel együtt él. Most ő is több portréval jelentkezett. A karneválokból ig van itt egy új (Baseli új karnevál). Ez a Legnagyobb méretű, amit ed­dig csinált. A karneválban roppant fontos az is, ami mögötte, a vidám — színei­ben is hangsúlyozott — for­gatag mögött van. Vagy ta­lán ez a legfontosabb. Kiállított művei lényegé­ben figurálisak. Amikor „fan- tasafcilkusabbá” váliky akkor is figurális marad, azaz kül­sődleges és belső mondandó­ja által lesz fantasztikus. Ilyen például a Lie&táli kar­nevál című rézkarc is. Az újabb portréknak első­sorban azért örülhetünk, mert — amint azt a művész is gondolja — túlvezethetnek a figurális festészetben egy újabb periódusba Jánossy Ferenc munkásságában. A tájképek nem ezzel az ígérettel kecsegtetnek, más szempontból tanulságosak. A művész élete és munkássága három tájdarabhoz kapcsoló­dik, Svájchoz, Gyenesdiéshoz és Balassagyarmathoz. Mi­lyen karakterűek? Talán mondani sem kellene, de azért megjegyzendő, a tá­jakról beszélve mindig az emberekről is szó van. A gyen,esdiásá tájak, a régi, pusztuló falu rekvizítumaival jelennek' meg (Disznóól.) Vagy egyszerűen a fákat, ‘a növényzetet mutatják fel, amelyek között a művész nyaranként él, s megnyug­szik. A Birs folyó a művész régebbi tájfestéséből ad ízle- Lítőt, kubisztikusabb meg­oldásokkal, ez azóta lazábbá vált. Erősebben színes va­lóságot jelentenek ezek a tájak, mint a valóságos vi­lág, verista, életszerető hang­súllyal. Bár már esett .szó a karne­válokról, egy megjegyzés g.zért még ide kívánkozik. Nyilvánvaló: a művész itt hosszasabb küzdelem után ér el olyan valóságot, amely már nem is teljesen valóság. Tá­volabb esik ez — mondjuk — a portréalanyról festett valóságtól, vagy a tájképek­től. Ez inkább a művész bel­ső valósága. Ügy vélem, min­denképpen ez a legizgalma­sabb. El ne apadjon ez a forrás. Érdemes felmenni az elő­csarnokba a szürke térről. Tóth Elemér 6. Másnap, augusztus 21-én, hétfőn jöttem haza. Véget él­tek a feledhetetlen Ipoly- menti napok. II. Szeptemberben már szovjet gépek is fel-feltűntek vidé­künk légterében. Szeptember 7-én légiriadó volt. Egy gép jött és ledobott hat Sztálin- gyentyát. A csendőrök más­nap nagyon kutattak a határ­ban. Szeptember 21-én, csütörtö­kön, este a Csente tetejére ül­tünk ki, s onnan figyeltük a repülőik zaját és a távoli bombázás fényeit. Gyakran megtettük, kicsit abban a re­ményben, hátha érkeznek jó emberek a gépeken. Szeptember 29-én, már Bu­dán voltam a tanítóképzőben. Kicsit késve kezdtük volna a negyedik osztályt. Az uszí­tó propaganda hatására, egy­más után jelentkeztek az is­kolák diákjai katonának. Mi sem voltunk kivételek. A Mária-Terézia laktanya udvarán tartották a sorozást 1944. október 13-án. Ezrével voltak ott fiatalok. A hatal­mas. udvaron alig akadt hely. Már 'a mi osztályunkat so­rozták, amikor — máig sem tudom, hogyan keveredett -oda — m<^itettotta:m Nagy Endrét, gyerekkoi'i baráto­mat, ki a gyalogosoknál szolgált. Kisterenyéről jött. „utolsó” szabadságáról. Mi­kor megtudta; hogy mi van, Eélrevont, s közölte, hogy azonnal menjek haza, mert a bányászok már mozgolód­nak a tarjáni medencében. Nincs értelme további áldo­zatoknak! Azután eltűnt mel­lőlem és soha többé nem láttuk! Senki nem sejti, ho­vá lett. , Cs;ak. három társamnak tudtam szólni, s együtt sur­rantunk ki a laktanyából, Október 14_én, szombaton már otthon voltam. Községünk tele volt néme­tekkel, mert szeptember vé­gén már teljes erejével fel­lángolt; Szlovákiában az anti­fasiszta felkelés. A bányák mélyén fokozó­dott az ellenállás, de a kül­színen is. Szinte névtelenül, csendesen, titokban. Ezekről nak van olyan családtagja, aki rászorul erre a segítség­re. Az én édesanvám is háromszor esett mar át vér­átömlesztésen. A brigád tagjai közül töb­ben rendszeres véradók. Szá­lai Menyhért, Polareczky La­jos már kétszer adott vért ebben az esztendőben. A brigád átlagéletkora va­lamivel több mint negyven év. Nyolc osztállyal csak az idősebbek nem rendelkeznek. Szakmai tanfolyamokkal kí­vánják ellensúlyozni általá­nos műveltségük hiányossá­gait. Az elsőség visszaszerzésé­nek lehetőségét latolgatjuk. Csik Mihály gépész, a 41 éves brigádvezető bizakodó: — Termelési vállalásunkat túlteljesítettük, a selejtszáza­lékot is csökkentettük. Több lapáttal teszünk a tűzre, rá­kapcsoltunk. A közelgő párt- kongresszus és felszabadu­lásunk 30. évfordulója tiszte­letére 8 óra plusz társadalmi munkát vállaltunk. — Vajon elég lesz_e az el­sőséghez csak a termelésben kiválót elérni ? ŐRLIK GYULA válaszol: — Nem minden a termelés. Az értékelésnél a más jellegű vállalásokat is komolyan ve­szik. A pártszervezetek ami­kor megtárgyalták a közmű­velődési határozatot, akkor mindenki előtt tisztázódott, hogy amit ezen a téren eddig csináltunk, az kevés. A szo­cialista brigádoknak jobban ktell törődniük a kulturális vállalásokkal. — Valóban jobban is törőd­nek? — Ami bennünket illet, igen. Politikai oktatáson min­denki részt vesz, szakmai gépkezelői tanfolyamokra mindazok járnak, akiknek az most szükséges. Redszeresen olvassuk a lapokat, pártfo­lyóiratokat. A „Szabad Idő” című új folyóiratot pedig kö­zösen rendeltük meg, mert úgy gondoljuk, sok hasznos tanácsot adhat nekünk a menyasszony című. máig si­keres operája tette Európa- szerte ismertté. Üjabb ope­rák, színpadi művek növelték népszerűségét. Alig ötven­éves, amikor elveszti hallá­sát, visszavonul a társasági élettől, a nyilvános szerep­léstől, de a komponálást nem hagyja abba. Ekkor születik legnagyobb hatású szimfoni­kus rrtűve, a hat részből' álló Má Vlasta (Hazám) című az emberekről a krónikák csak névtelenül beszélnek. A bányászok a vizslásiak- kal. kazáriakkal együtt — kik a kisterenyei üzemnél dolgoztak — egyre kevesebb szenet termeltek. A frontfej­tésekén beszélgetéssel. vi­tával telt az idő. Bartha Róbert. Baasó Pál, és a többi bányai lakatos, villanyszerelő keze nyomán szétestek a szivattyúcsövek, leégtek a motorok. Kovács István (etesi), az öreg 19-es és kiváló szakember, a villa­mos műhelyben végzett a sze­relőkkel szabotázs munkát. Bódi bácsi, a kovács, ako- vácsműhelyben gondoskodott arról, hogy a csilléik kerekei, tengelyei felmondják a szol­gálatot. Fodor csendes István, és Szomszéd János 19-es. — ki annak ideién a kistere­nyei vörösszázadban harcolt — a tordasi üzemben soroza­tosan csinált üzemzavart. Fő­leg a kábeleket rongálták meg. A gének hajtószíjait össze­keverték. Pedig milyen szak­munkások voltak ezek 1945- ben: megmutatták, hogy éhez­ve is mire kénes a felszaba­dult bányász és inaros. Napló: 121. oldal. 1944. október 15.. vasárnan. „Elszállt a nyár! Kukoricá­ból. krumpliból olyan termés volt. amilyen még soha. Keli is!” 1944. október 15-én azt gon-* dőltük, hogy a végső Dilla- natban észhez tér a horthvs- ta-kormány. de várhattuk. A remény 24 óra alatt összeom­lott. Egy olyan horda sza­badult október 16,-áin ed or­szágra. mely a tatárdűlás óta nemigen volt hazánkban, s ráadásul még ..magyarnak” mondták magukat. Elszabadult a pokol Szálasi és nyilas bandája nyomán! Ráadásul október 29-én megjelent a házunk előtti közben egy német rádiós au­tó. Négy fiatal „gyerek” ke­zelte a berendezést. Köztük volt Rommel unokaöccse is. Közölték, hőgy Szlovákiából egy egész hadosztály német van útban Kisterenye felé. (.Folytatjuk) Jánossy Ferencet mindig Is 4 NQGRÁD - 1974, november 1.0,, vasárnap t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents