Nógrád. 1974. november (30. évfolyam. 256-280. szám)
1974-11-20 / 271. szám
Munkakezdés előtti megbeszélés Novemberben teljesítik tervüket >A Ganz-MÁVAG mátrano- Tá'ki gyáregységének József Attila Szocialista Brigádja novemberben befejezi éves tervének teljesítését. A nyolctagú kollektíva, melynek vezetője Bérezi László, a> forgácso- lóműhelyben darukhoz készít alkatrészeket. A brigád 1972- ben alakult, az átlagéletkor 26 év, A dinamikusan fejlődő gyáregység egyre nagyobb feladatok elé állítja a brigádot, de 1974-ben sikerült az élenjárókhoz felzárkózni. Eredményüket jó munkaszervezéssel, a munkafegyelem szilárdításával, újítással, szakmai és általános műveltségük emelésével érték el. Bérezi László brigádvewető: összetartó kollektíva. Éves tervünkből esak 10 százalék van hátra. Decemberben már a jövő évi terven dolgozunk Szoó Vencelné, a brigád egyetlen nőtagja, a daru és a fűrészgép kezelője Gecse Imre: ... nem akartam lemaradni, áprilisban megszereztem a szakin unkaskepesitést Kiss Cs. József: a feladatok megkívánják a sokoldalú munkavégzést. Esztergályosból lettem marós Szabad József esztergályos, kiváló dolgozó: az igényes munkavégzéshez szükséges a műszaki rajz ismerete, ezért elvégeztem a szakközépiskolát — Sturman Béla képriportja — Mai kommentárunk Munkaverseny és értékelés Az év elején a mátrasziőöJlős.i termelőszövetkezetben — talán elednek a megyében — határoztak úgy a tsz tagjai, hogy az üzemükön belül szocialista mumkaversenyt kezdeményeznek hazánk felszabadulása és a XI pártkongresszus tiszteletére. A gondosan megszerkesztett versenyvállalás akkor napvilágot látott. Ezt követően már a megye legkülönbözőbb vidékéről érkeztek a szőllösihez hasonló vensenyvál- ialésok. Az üzemek többségében ezek a megmozdulások komolyain megalapozottak voltak. A termelés magasabb színvonalon való végzésére, jobb pénzgazdálkodásra,, az anyagtakarékosságra és más hasznos dologra ösztönözitek. És legtöbb helyen a dolgozók vitatták meg, tehát nem az úgynevezett „íróasztal mellett született” versenyváilalások voltak. Az utóbbi hónapokban viszont — a vállalásokhoz mérten — egyre kevesebbet lehetett hallani a mezőgazdasá-gi üzemekben folyó munfcaiversenyről. Nincs meg az a nyilvánossága ennek az ösztönző mozgalomnak, mint azt megérdemelné. Politikai vezető szerviekben úgy szokták megfogalmazni, nem is kicsi rosszallással, hogy sokkal több érték van a mezőgazdasági versenyimozgialomban, mint amennyi szó esik arról. Hogy ez így van, természetesen a sajtóinak is le kell vonnia a következtetéseket. Ebből viszont az is következik, hogy azoknak a termelőszövetkezeti vezetőknek is, akiknek elsősorban kötelességük a versenymozgalmat figyelemmel kísérni, meghatározott időközönként teljes részletességgel értékelni, az eredményeket a versenyzők körében nyilvánosságra hozni, a-rró.1 minden körülmények között véleményt‘alkotni hivatalos formában, tehát a jól dolgozókat anyagi és erkölcsi elismerésbe részesíteni. A mezőgazdaságban nagy lelkesedéssel induló munka- verseny, ha elszürkült, akkor annak elsősorbán abban kell keresni az'álcát, hogy mindezeket, vagy ezek közül a fontos "tennivalók közül sokat elhanyagoltak. A mezőgazdaságban folyó munkavemenyről kialakult téves nézeteket kell elsősorban feloszlatni. Mátraszőliősön volt arról már szó még az aratást követően, hogy összefoglalják a verseny eredményeit. Az aratáson kívül már mód lett volna a bogyósgyümödcs-termesatésiben elért eredmények értékelésére is. Az az álláspont lett az üralkodó, hogy nem értékéin As, majd csak az év végén. Sajnos, ezt a szemléletet sokáig a tsz-szövetségak sem ostorozták, hanem szemet hunyt á- mögötte. Később felismerték, hogy az aratást követően elkerülhetetlen aratásiverseny-értékelés és amint ázt a Cserhát és Karancs Hegyvidéki Tsz Területi Szövetsége is tette, a legjobb aratóbrigád okát jutalmazta. Ä mezőgazdasági üzemekben folyó munkaversenynek azonban nem csupán az a legfontosabb előre lendítője, hogy jutalmakat osztanak — jóllehet ez nagyon fontos —, hanem az is, hogy sűrűbb időközben értékeljenek, jelezzék a versenyzőknek az elért eredményeiket, vagy a vállalás teljesítésében levő lemaradásukat, hogy tudják magukat mihez tartani,. Jelenleg ezzel adósak az illetékesek. Nemrégiben Rom- hányiban a tsz főagronómusa fogalmazta meg a legőszinitéb- ben: „A tehenészbrigádon kívül nem értékeltünk, mert az őszi munka ezt nem engedte meg...” Most .azonban — hála azoknak, akik keményen dolgoztak, — sikeresen befejezéshez közeledik az őszi mezőgazdasági munka. Soha jo' i alkalom nem kívánkozik a versenyben vállalt feladatok nyilvános értékelésére. Brigád-, csoportgyűléseken pontról pontra ismertették, ki mit, milyen mértékben teljesített abból eddig amit hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára és a XX. kongresszus tiszteletére vállait. De ha értékelnek, akkor a jókat jutalmazzák is, a lemaradókat pedig figyelmeztessék. A munkaverseny nem öncélú. Nagyon is csoportérdek. Magasabb, jobb, teljesítményre ösztönzi a dolgozót, amely a közösség érdekeit szolgálja, de az egyénnek is erkölcsi és anya® elismerést jelent. — B — APÓ A MŰLT EMLÉKEI.;: Számos meglepetést készítenek elő a restaurátorok a turisták számára, akik ezrével látogatják a Moszkva környéki Zagorszkot. a történelmi múltjáról és kulturális hagyományairól nevezetes várost. A jövő év végén befejezik a múlt összes műemlékeinek a helyreállítását, köztük a nevezetes Szergijevi Szentháromság főkolostorét. Ezt a városszerű kolostort a XIV. század derekán építették Moszkva előtt. Nagy hadászati jelentősége volt: észak felől védte a fővárost. A kolostor falainak magassága 8—14. vastagsága 6. hossza 1284 méter. Épületei az akkori kor építőművészeiének csúcsát jelentik. A kolostor székesegyházainak freskóit a nagy orosz festőművész. Andrej Rubljov és tanítványai festették. Valamennyi freskót restaurálják. A tornyok és á bástyák a várat körülvevő árokrendszer gátjai és a lóistállók visszakapják eredeti külsejüket. A televízió képsorai sokáig emlékezetesek maradnak: a szemerkélő, hideg esőben, szinte térdig érő sárban szorgos kezek szedték a gyümölcsöt. izmos karok lendítették a nehéz ládákat. A kamera mutatta az arcokat is: gyermekes és kemény vonások vésődtek a nézőkbe, egyenruhás, mosolygó lcatonaarcok. Már-már hozzászoktunk, természetesnek tartjuk, hogy a természet erői elleni küzdelemben a fegyveres alakulatok tagjai válnak főszereplőkké. Ott voltak a gátakon, harcolva a mindent elsöpre- ni akaró ár ellen, s elsők között- érkeztek a mezőgazdasági üzemek segítésére, hogy az egész évi munka jutalma, a termés minél előbb biztonságos helyre kerüljön. Nógrád megye termelőszövetkezetei annyival voltak kedvezőbb helyzetben az ország más vidékein levő gazdaságoknál. hogy a fagytól veszélyeztetett szőlőből, almából kevés területen termesztenek. Annál nagyobb gondot jelentett a cukorrépa, mert a modern, répaszedő gépek á nagy sár miatt nem tudtak a táblákban dolgozni. A 21. számú főközlekedési út mellett. a szurdokpüspöki termelőszövetkezet cukorréoaföld- jén hét végeken és hétköznapokon százak és százak igyekeztek pótolni a gépek okozta kiesést a betakarításból. Az elsők között is éleniártak a szovjet hadsereg ideiglenesen hazánkban állomásozó egyik alakulatának katonái. Mások már elfáradtak a hajlongásban. ők azonban azt hajtogatták: majd lesz idő a pihenésre éjszaka, s amit kiszednek. azt már nem kell holnap. A szovjet katonák testvéri segítsége addig terjedt, hogy Mátraszőliősön az egyik vasárnap még a sűrűn szemerkélő eső sem tudta .elzavarni” őket a cukorrépa- földről. S ha nem ment a szedés az erre a célra készített ásóval, villával, megragadták és kézzel húzták ki a földből a termést. Lendületük. amit a tőlük megszokott HŐSEI végtelen nagy munkaszeretet hatott át. erősebben doppingolta a mellettük dolgozó tsz- tagokat. mint egy esetleges célprémium. Gimnasztyorká- juk. csizmájuk sártól tapadt, de másnap újra úgy jelentek meg.* . mintha ..díszszemlére” készülődtek volna. Nem túlzás ez. Sokat tudnának munkájukról beszélni azok. akik látták, akiknek lépést kellett velük tartani, s akik mélyen szívükbe zárták őket. „Szpasziva tavárisi!” — Köszönöm elvtársak!” Ezt a két szót gyorsan megtanulták azok is. akik eddig sohasem ejtettek ki orosz szavakat. A katonák őszi segítése a mezőgazdaságban csak folytatása volt a nyárinak, amikor szállítóeszközeikkel vitték 1 a gabonát a tárolóhelyekre. Most a szükség azt kívánta, hogy a földeken álljanak helyt, s a fegyvert néhány hétre réoaásóra cseréljék fel. Ott a földeken a hétközna- «pok hőseiként dolgoztak. — sz. gy. — v Hozzátartozik az ember életéhez Az akna. helye még mindig látszik, bár 1936-ban betemették. Szomszédságában a ház. a felolvasó, vagy ahogy mondják. a ferezoló volt. Ebben számolták műszakkezdés előtt a bányászokat, osztották be a csapatokat. Innen indultak nap mint nap a föld mélyére a szénért. Az épületet átalakították tipikus kolóniái bányászlakássá. Benne lakik feleségével nagyon régóta Csontos János, a nyugdíjas vájár. — Tulajdonképpen gyöngyösi vagyok. Ott dolgoztam egy betonárugyárban. A feleségem vizelési, de ott szolgált. Megismerkedtünk. azután, hogy is moindjam — közben szemével a feleségét keresi — a szerelem hozott ide. ’■— Pedig először azt mondta. hogy hányába csak akkor megy. ha ablak lesz raita — szól közbe Bözsi néni. az élete párja. — A rokonok itt dolgoztak, hát jöttem. — Mikor? — Még 1928-ban. Csillés voltam 5 évig. azután segédvájár. Hosszú idő kellett ahhoz. hogy valaki vájár legven. Jánosalcnán kezdtem. aztán Kisteleken, majd Gusztávaimén dolgoztam. Ebbén a kis körzetbén. Egyszer voltam csak távol néhánv hóna- Dig. Már a mi rendszerünkben. A Dunántúlon,. Oroszlányban bányáit nyitottak és kellett a segítség. Akkor voltam távol Jánosaknától hosz- szabb időre. Dolgoztam én rokonokkal, azután Budavárival is. a Kosv A suth-díjassal. Később csoportvezetőként. de mindig a szén- falnál. Volt olyan idő. amikor egy héten csak négy nap mehettünk, pedig az a kis kereset nagyon szükségles lett volna. Háború alatt már nagyon kellett a szén,. Délelőtt letöltöttük az időt. este újra le kellett menni. Adtak egy darabka rágós szalonnát pótlékként. Füstös, gázos volt a munkahely, majd szétment a fejem, azután szóvá tettem, hogy ezért a darab szalonnáért minek kell még egyszer leszállói. Nem szólt akkor senki. Másnap kihívattak a bányából az irodára. A két nappal előbb elvett katonai behívót a kezembe nyomták, így ment az akkor. A esend- őrárnvék állandó volt a telepen. Mi'a moszkvai adásból tájékozódtunk. Ha munkán voltunk, a feleségem hallgatta és hozta a híreket, — mondja Csontos János. Beszélgetés közben egyre szélesebbre tárul a hosszú munkásélet, a maga gondjaival. ^sikeveivel együtt. Mert sikerek is voltak. Az elsők között megkapott élmunkás jelvény, később a 'Bányászat Kiváló Dolgozója kitüntetés, a becsületes munka jutalma. Nemcsak a szántainál volt megbecsült ember, hanem közéleti tevékenységével is rászolgált erre. A haza szolgálatáért kapott kitüntetés, az MSZBT ezüst- és aranvkoszo- rús jelvényg jelképezi. — Munkásember voltam mindig és 45-ös párttag. Hamarosan vezetőségi tagnak választottak, és azóta mindig volt valamilyen tisztségem. Voltam párttitkár Kisteleken,, szakszervezeti vezető, sőt iskolán is jártam. A telepről tanácstag, községi vb-tag. Két évig beteg voltam. Megjártam a kórházakat. Azután 1955- ben rokkantsági nyugdíjba kellett mennem, 1293 forintot kaptam. Azóta emelkedett, de így sem sok. A fehérnemű- gyárban éjjeliőrködéssel még jön egy kis pótlás hozzá. Tíz évig aktív munkásőr voltam, és Jánosaknán 1955. óta párttitkár. Az ellenforradalomkor onnan, a domboldalról. kettőt eleresztettek a fejem felett. Tanácsolták, hogy menjek el valahová, de maradtam. Azután hamarosan újjászerveztük a pártot. Most 53 tagú az alaoszerve- zet. Sok az öreg. Közülük huszonkettő már mentesített a rendezvények látogatásától. Én is 69 éves vagyok, és úgy érzem, már fiatalabb kell a helyemre. Nem azért, mert lábhoz akarom tenni aj fegyvert. de az idő bizony eljárt. — Legutóbb nagy megtiszteltetés érte .. . — Valóban, és meghatottság nélkül erről még ma sem tudnák beszélni. Az előzménye is érdekes. — Tarjánban volt értekezlet. és ünnepség november 7. előtt. Többen kaotak egy kis jutalmat, párttitkárok is. Nekem semmit mem mondtak. Hazafelé még gondolkoztam is. hogy — ejnye, azért legalább egv-két ló szó nekem is elkelt volna. Itthon már várt a meghívó a Parlamentbe. Vőlegény koromban sem készültem még ilyen izgalomban. Amikor Losonczi elvtárstól átvettem a kitüntetést — nem is tudom, hogy történ —. de úgy megszorítottam a kezét, mint talán még soha senkinek. Nekem úgy tűnt. mintha egy kicsit meglepődve nézett volna rám — mondja, maid az acélos munkásarca ellágyul, szeme kifényesedik. és halkabban, mintha önmagának mondaná, megszólal: — Én esetleg a bronz fokozatra gondoltam, de a Munka Érdemrend arany fokozata nagy megtiszteltetés, megbecsülés. A kitüntetéshez gratulálunk. Azokkal, akik ezt már szóban, dísztáviratban kifejezték, Búcsúzóul pedig Bözsi nénivel együtt mindkettőjüknek jó egészséget, hosszú életet kívánunk! — Bodó János — NÓGRÁD — 1974. november 20., szerda 3 I /
