Nógrád. 1974. október (30. évfolyam. 229-255. szám)
1974-10-06 / 234. szám
•\ Képzőművészeti kör aiakult Rétsávon A napokban tartotta alakuló összejövetelét a rétsági Asztalos János Művelődési Központ új amatőr csoportja, a képzőművészeti kör. Diákok és üzemi fiatalok egyaránt -jelentkeztek a tagok sorába. Az, első alkalommal rögtön rátértek a lényegre: gyakorlati foglalkozást tartottak, a linómetszés fortélyaival ismerkedhettek a kör tagjai. Sor kerül majd a festés, a grafikai műfajok munka- módszerének megismerésére is. Az amatőr alkotók egy- egy alkalommal művészettörténeti előadásokat is hallgathatnak, megbeszéléseket tartanak. A képzőművészeti kör vezetését Németh Árpád járási művelődési felügyelő vállalta. Évek és színek Nem lehet nem elfogod ottan nézni a kiállítást. Leheletfinom horgolások, csodás színű hímzések, pirosban, kékben, sárgában tobzódó subák. .. Sainte a harsogó, pompás tavasz jut egyszerre az ember eszébe. Lehet, hogy bennük is, készítőikben, a régen volt fiatalság nosztalgiája élt, amikor mintákká álmodták a fonalat? Lehet, hogy hajdani emlékek tolultak elő a lassan-fe- ledésből. amikor vékonyodó, göcsörtös ujjaik között bujkált a tű? Nem tudhatom, s ők sem mondták. Csak a szemükben láttam a csillogást, amit a falak előtt állva, immár so- kadizben, nézték meg kezük munkáját, és pillantásaikból éreztem az el nem hangzott, tétova sóhajt: voltunk egyszer, mi is fiatalok. Sajót Készítésű népművészeti munkáikból tartottak árusítással egybekötött kiállítást a kisterenyei öregek napközi otthonának lakói. A befójyt összeget közös autóbusz-kirándulásra. fordítják. — karácsony — Kétszeres hozamok A pásztói, a salgótarjáni és. a szécsényi járás mezőgazda- sági üzemeiben a korszerű technológiák és módszerek meghonosításával 1980-ig megkétszerezhetők a gyepterületek hozamai. Jelenleg a legelők 39,9 százalékban fedezik a szarvas- marha- és juhtenyésztés tömeg takarmány-szükségletét. Ez asz arány eléri négy-öt éven belül az 50 százalékot, azaz a mostani 12 mázsás hektáronkénti átlagos gyephozam 23 mázsára növekedik majd. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban, az Arany János üt 3-as számú házban ma reggel 6 órától este 6 óráig dr. Ráth Dezső, este 6 órától hétfő reggel 6 óráig dr. Cserkuti Gábor az ügyeletes orvos. Az ügyeletet indokolt esetben a 11-44-es telefonon lehet hívni. Balassagyarmaton, a városi kórházban ma egész nap hétfő reggel 7 óráig dr. Sárvári János az ügyeletes orvos. A salgótarjáni járás orvosi ügyeletét Salgótarjánban, az SZTK-rendelőben dr. Harczos Géza látja el. Nagybátonyban a 3-as számú körzeti rendelőben dr. Magyarfalvi András az ügyeletes orvos. Fogorvosi ügyelet van Salgótarjánban, a kohászati üzemek rendelőjében. Gyógyszertári ügyeletet lát el Salgótarjánban a Pécskö Üzletházban levő gyógyszertár. J-------------------------------------------A Salgótarjáni Táros! Tanács ügyfélfogadási rendje A tanács tisztségviselőinek ügyfélfogadása: A tanács elnöke, elnökhelyettesei és a végrehajtó bizottság titkára csütörtöki munkanapokon 8 órától 15 óráig hetenként felváltva fogadnak. A tisztségviselők személy szerinti fogadási rendjét a NÖGRÁD havonként íközli. A szakigazgatási szervek ügyfélfogadása: A szakigazgatási szervek vezetői — osztályvezetők — pénteki munkanapokon 8 árától 15.30 óráig fogadnak. A szakigazgatási szervek ügyintézői hétfőn 8 órától 12 óráig, szerdán 13 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 15.30 óráig" szombaton 8 órától 12 óráig fogadnak. Az ügyfélszolgálati iroda ügyfélfogadása: Az ügyfélszolgálati iroda a hét minden munkanapján a teljes munkaidőben fogad. Lakásügyi ügyfélfogadás: A lakásügyi társadalmi bizottság az igazgatási osztály vezetőjével együtt pénteki munkanapokon 8 órától 15.30 óráig fogad. Rendkívüli ügyfélfogadás: Azonnali életveszély elhárítása, kiskorú sürgős biztonságba helyezése, halálesettel kapcsolatos sürgős intézkedések megtétele és városf főorvosi engedélyhez kötött gyógyszerki- váltás ügyében a teljes munkaidőben fogadnak. nők az aktuális politikai, gazdasági és kulturális kérdések mellett sokakat érdeklő egészségügyi, családjogi stb. előadásokat hallgathatnak. Már az első, október 3-án megtartott előadás számos érdeklődőt vonzott. A férfiak előadássorozata október 10-én kezdődik, Gazdaságunkról népszerűén címmel. Az előadásokat a gyár klubtermében tartják, az előadókat pedig a TIT balassagyarmati városi szervezete biztosítja. Röviden Éréekvadkertről Két orvosi körzet található Érsekvadkerten. A tanács a közelmúltban a két orvosi rendelőt és lakást felújította és korszerűsítette. A munkálatok elvégzésére 400 'ezer forintot költöttek. A napokban megkezdik Érsekvadkerten az Iskola út építését. A tanács erre a célra 200 ezer forintot fordít, és hasonló értékű társadalmi munkára számít. Ifjúmunkás míiuészetí fesztivál A feszítiválkiírást a napokban kapják meg a szécsé- nyi járás munkahelyi és területi KlSZ-alapszervezeteinek öntevékeny művészeti csoportjai és szólistái. Az ifjúmunkás év keretében október 27-én rendezik meg az ifjúmunkás művészeti fesztivált A művészeti seregszemlének a karamcssiági művelődési ház ad otthont. Nem véletlenül esett Karancsságra a választás. A művészeti fesztiváltól a Karancs-völgy kulturális életének fellendülését várják. Befejezték a vetőszántást A nagybátonyi közös, gazdaságban befejezték több minit 700 hektáron a kalászosok vetőszántását. Végeztek a műtrágyázással is. Egy hete elkezdték az őszi búza vetését. Eddig 50 hektár földbe került a vetőmag. Úgy tervezik, hogy ha az időjárás engedi október 20—25 között befejezik a búza vetését. Megtörtént a vetőmagvizsgálat is. A minőségvizsgáló intézettől kedvező jellemzést kaptak a vetőmagról. 160 vagon műtrágya A pásztói termelőszövetkezetben jól haladnak az őszi munkák végzésével. Elvégezték a Vetőszámtást 1400 hektár területen. A műtrágyát is kijuttatták a földre. 160 vagon került a kalászosok területére. Eldöntötték a vetésre kerülő, búza- faijtákat is. A búzaterület nyolcvan százalékába a tavaly jó termést hozott Ljubi- lenaja faj,la kerül. A vetésterület két százalékán a termelőszövetkezet különböző búzafajtákat vet kísérleti célokra. — Koszorúzás. Ülést tartott tegnap* a kisterenyei nagyközségi pártbizottság, melyen többek között a nemrég lezajlott palóc nap politikai jelentőségét értékelték. Az ülés után a,bizottság tagjai autóbuszra ültek, és felkeresték a karancsberényi Nógrádi Sándor Felszabadulási és Partizán Emlékmúzeumot. Ennek megtekintése után az épület falán levő emléktáblánál koszorút helyeztek el. Előadássorozat — nőknek, férfiaknak gozó nők és férfiak részére. A A balassagyarmati Fémipari Vállalat vezetősége komolyam veszi a közművelődési határozat végrehajtásának feladatait. Ennek nyomán ősszel nemcsak az általános iskola és a szakmunkások középiskolája iránt nyilvánult meg fokozott érdeklődés, hanem az ismeretterjesztő előadások iránt is. Ez tette lehetővé és szükségessé, hogy egy-egy heti, illetve nyolc ismeretterjesztő előadásból álló sorozatot szervezzenek a gyárban dolSzocialista szerződés sí Mindkét fél számára rendkívül előnyös szocialista szerződést kötött a MÁV és a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyára. A vasút kellő mennyiségben biztosít teherkocsikat a késztermékek időben történő elszállítására, amely főleg exporthatáridők tartása terén bír nagy jelentőséggel, a gyár pedig soron kívül elégíti ki a MÁV kábeligényét Salgótarjánban, a Rákóczi i— ennyi idő alatt éri el szi- sorban a csatornaműdé illően, út és a Pécskö út találkozó- lárdságát az anyag —, lerövi- Ezúton is felhívjuk tehát a sónál, már napok óta útjaví• díti egy pár napra, s azután gépkocsivezetők figyelmét, tásra utaló terelőoszlopok hív- indulhat a forgalom. A kör- hogy óvakodjanak ebben a ják fel magukra a figyelmet, bekerítés is sikerült, csakhogy kereszteződésben! Ha már az Egyszerű a dolog: az útke- az éj beálltával jönnek a ba- építők nem találtak ki w.la- resztezödésben a szennyvizei- jók. A lámpa ugyan díszeleg, mi még gyorsabb kötőanyavezető csatorna födémje el- csak nem mindig világít. A got, mellyel hamarabb végez- törött, megrongálódott, ki kel- szél felborította az oszlopo- ték volna munkájukat! öröklett javítani. A szakemberek kát — ez is előfordult —, s a mécses híján a bajt szenvedő mindent megtettek, hogy a hét végi autós, aki ugyancsak autós pedig ne a szenteket cement, illetve, beton alap- gyakorlatlan a kivilágítatlan, emlegesse, hisz’ a közeli temp- anyagai közé olyan siettető ledőlt oszlopok elkerülésé- lomból csak nem hozhattak adalékot is tegyenek, mely a ben, bajt okozhat a kocsiban világítóberendezést?! közel egyhónapos kötési időt is, magában is, s nem utolsó- —kj — NAPTÁR 1974. október 6., vasárnap, Brúnó napja. A Nap kel: 5.49, nyugszik: 17.15 órakor. A Hold kel: 20.04, nyugszik: 11.14 órakor. ★ 1974. október 7., hétfő, Amália napja. A Nap kel: 5.50, nyugszik: 17.13 órakor. A Hold kel: 21.03, nyugszik: 12.10 órakor. 10-15 fok Várható időjárás ma estig: jobbára erősen felbős idő, többfelé ismétlődő esővel. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő változó irányú szél. A hajnali és a reggeli órákban párásság, helyenként ködképződés. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 10—15 fok között. Mines fitos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 40. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 42 fogadónak volt, nyereményük egyenként 112 033 forint. Három találata 4632 fogadónak volt, nyereményük egyenként 508 forint. A kéttalálatos szelvények száma 153 593 darab, ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. A nyeremények á nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. , ( Állami . támogatással Az elmúlt négy évben a szé- csényi, pásztói, és a salgótarjáni járás mezőgazdasági üzemei az államtól több mint 12 millió forint támogatást kaptak a/ rétek és legelők felújítására. Évente erre a célra ötmillió forint várható, amely lehetővé teszi, hogy a termelőszövetkezetek ebből az ösz- szegből és saját fejlesztési pénzükből 1700 hektáron végezzenek gyeptelepítést, felújítást. Egymás után készülnek Sok utca kap ezekben a napokban korszerű aszfaltszőnyeget Salgótarjánban. Az Egri Közúti Építő Vállalat egész gépparkkal vonult fel, hogy mielőbb elkészüljenek az oly’ régen várt munkákkal. így hozzákezdtek a Kossuth Lajos utca, a Dimitrov út, a Malinovszkij út, valamint a Hősök útjának aszfaltozásához. Ha az idő engedi — a tanács' műszaki osztályának tájékoztatása szerint — két héten belül elvégzik a korszerűsítést. — Bemutató Szolnokon. A szolnoki Szigligeti Szánház október 11-én tartja évadnyitó előadását, melyen Csehov: Három nővér című darabját mutatják be. Növelik a gyepterületet Jelenleg több mint 19 ezer hektár területen termesztenek gyepet a salgótarjáni, a pásztói és a szécsényi járás termelőszövetkezetei. A tervek szerint a gazdaságok rét- és legelőterületei a közeljövőben meghaladják a 24 ezer hektárt. Ebből 20.5 ezer hektáron kell a hasznosítást megszervezni. Intenzív gyepgazdálkodásra 5 ezer hektáron lesz lehetőség, míg a többi területről elsősorban a szarvasmarha- és juhállományok tömegtakarmány-ellátá- sát biztosítják. — Előadás ipari tanulóknak. A balassagyarmati 217. számú Szondi György Szakmunkás- képző Intézet klubjában október 8-án TIT-előadást tartanak „Szerelem, házasság, család” címmel az iskola tanulói számára. — Előadóest Rétságon. A rétsági Asztalos János Járási Művelődési Központban október kilencedikén lesz Vedres Tamás előadóestje: Címe: Akarsz-e játszani? — Hétfőn délután egy órakor a salgótarjáni Kohász Művelődési Központban a METESZ Nógrád megyei szervezetének szervezési, vezetési tudományos tagcsoportja előadást rendez. Címe: A tudomány és technika fejlődésének hatása a gazdasági életre. Idegenforgalom — Hollókő A héten átadott turistaszállás műszaki átvétele alkalmából a megyei idegenforgalmi hivatal tárgyalást folytatott a helyi művelődési ház, valamint a Röpülj páva kör vezetőivel, az ide látogató csoportoknak bemutatandó folklórműsorról. ★ Háziipar eredeti környezetben. Négy szövőszék beállítását tervezi a szécsényi Palóc Ht&z az egyik műemlék jellegű hollókői palóc házba. Ezeken az oda látogató idegenek szeme láttára készül majd a híres palóc szőttes. Ha megoldható, célszerű lentne a termékeket a helyszínen árusítani. Balassagyarmatról jelentjük Társadalmi munka a városért. A napokiban ül össze a város tanácsának társadalmi munkákat szervező és koordináló bizottsága, hogy értékelje az 1973. évi munkákat. Az összmunka értéke az elmúlt évben 2 132 056 forint volt. A bizottság a munkában legaktívabb intézmények között 10 —25 ezer forintos jutalmat és emlékplakettet, a kimagasló tevékenységet folytató személyeknek kitüntető jelvény átadását javasolja. ★ Lakásíiévjegyzék. Lapunkban is megjelent a balassagyarmati lakáskiutalások névjegyzéke. Ezzel kapcsolatban tizenöt ügyfél kereste meg bejelentésével a tanácsot. A bejelentéseket a tanácsi hatóság és a társadalmi bizottságok megvizsgálták, s ennek alapján a holnapi végrehajtó bizottsági ülés elé terjesztik a végleges névjegyzéket. Baleset Salgótarjánban Kiégett az autóbusz Péntek este 22 óra 40 perckor Salgótarján belterületén a 21-es műút és a Eaglyasal- ja felé tartó út kereszteződésében baleset történt. Kertesí Imre 19 éves salgótarjáni lakos a Volán ZIL tehergépkocsijával Baglyasaija felől érkezett a védett útkanyarhoz. Kifordult a 21-es műútra, nem biztosítva az elsőbbséget a Zagyvapálfalva felé haladó helyijárati autóbusznak, melyet Cseh Gyula 36 éves salgótarjáni lakos vezetett. A Skoda busz elejével a teherautó üzemanyagtartályának ütközött, s azt összenyomta úgy, hogy a sérült tartályból sugárban permetezett a benzin. Mindkét jármű , lángra lobbant, és az autóbusz belső része, válamint a másik jármű vezetőfülkéje kiégett. Cseh Gyula súlyos — életveszélyes sérüléseket szenvedett, kél utas könnyebben sérült. Az anyagi kár az autóbuszban 850 ezer, a tehergépkocsiban 40 ezer forint. A baleset ügyében a vizsgálat folyik. A rendőrség kéri, hogy azok. akik a baleset előtt közvetlenül a sérült autóbusz mögött haladó gépjárműben ültek, valamint minden szemtanú jelentkezzék személyesen vagy telefonon a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályán. NOOItAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Fűszer Resztó: GOT VAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi n. t. Telefon: 22-94, 32-95, 22-96, 22-91 Főszerkesztő: 12-94. 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-116. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petői! u 1. Telefon: 10-39. Telex: 229 109 Iráuyítószám 3101 terjeszti: • Magyar Fosia. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizptési díj egy hónapra 20 fo ríni. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari. Vállalat 3101. Salgótarján, Petőfi u. 1, W.: 96. I'v.: Kelemen Gábor igazgató. Index-szám 25 OT2. i