Nógrád. 1974. augusztus (30. évfolyam. 178-203. szám)

1974-08-19 / 194. szám

Jacque Rémy

JÉKELY ZOLTÁN:

H. Lelle emlékére

Két szál rózsát tettem a sírra; egyik bimbózó, már holnap kinyiló, üde-hamvas.

Másik, a régi-kibomolt, hervadó, szíved fölött

hullassa rendre szirmait el,

s mint könnyeim, most, a szempillámon: ragyogjon rajtuk a hűvös hajnali harmat

A precíz igazgató

A* Igazgató kivételesen korán ment be az irodájába. A gyárkapunál zilálva-fújtátva Michel bácsi, az éjjeliőr fogadta imára kulcsolt kézzel:

— Igazgató úr, az ég szerelmére, azonnal hajtson vissza. Azt álmodtam, hogy a családja nyaral, s ön az éjszaka nyitva felejtette a televízióját, és az egy hiba folytán begerjedt és kigyúl- ladt tőle a ház. Higyjen nekem, Igazgató úr. Ha én megálmodok valamit, még a jósnő is elbújhat mellettem.

Az igazgató legyintett, de aztán gondolkodott: valóban nyaral a családom és valóban nem emlékszem rá hogy elzártam volna tegnap este a tévémet. Beugrott a kocsijába,

hazaszáguldott. A ház előtt már ott állt a nagy piros tűzoltókocsi. pontosan az ő ablakáig nyúlt ki a hosszú létra. alul ponyva volt kifeszítve, s az ablakból éppen Elvira, az éjjel ott aludt szeretője ugrott ki.

A megpróbáltatásokat három napig heverte ki az igazgató a kórházban. Ez idő alatt a lakását rendbe hozták. A negyedik napon újra korán hajtott be irodájába gépkocsijával. A kapuban odaszólt Michel bácsinak:

— Michel úr! Magát csak 6-kor váltják. Addig is szeretném kifejezni magának hálámat Milyen jól esett, hogy négy napja szólt nekem. Képzelje: tényleg égett a házam és tényleg a begerledt

tévémtől gyulladt ki. Hát én magát Michel bácsi ezennel megjutalmazom és még ma kiutalok magának 200 Frankot

— Köszönöm! — hajolt meg az éjjeli őr a gépkocsi lehúzott ablaka előtt

— Ezzel még nincs vége. — szólt az igazgató. — A precizitás ugyanis megkívánja. hogy ugyanakkor megbüntessem és áthelyezzem magát Michel úr nappaliőmek. Éspedig azért, mert »maga kérem, mint éjjeliőr éjszaka alszik és mindenféle marhaságot összeálmodik-.. Nna. végeztünk.

Franciából fordította: Dénes Géza

Utcánk zöldségese

Nagy eső zuhoghatott azon

a tájon, méteres kolbászokat tölthettek azon a vidékein,

ahol a mi utcánk egyetlen

zöldségese emberré cseperedett. Mert olyan hosszú ő. mint egy kisebbfajta villanypózna, dagadt, mint a káposztás hordó. arca piros az egészségtől. mint a jonatánalma. Nos, a mi utcánk egyetlen 7>- végesét immár egy esztendő _■ ismerem — ő az őslakó. én vagyak a jöttment idegen —, s immár esztendeje észrevettem, hogy ellenszenves vagyok neki. Amikor először beléptem, nagy megdöbbenést láttam a szemében. Kértem egy kiló cseresznyét. Nagy műgonddal kiválasztotta a legcsúfabbakat.

Jó üzletember különben, kedvében jár a vásárlóinak, még olyan hajmeresztő dolgokat is megenged, hogy a kedves vevő maga válassza ki a neki legmegfelelőbb portékát. A következő alkalommal magam is válogatni kezdtem. De emberem, a pózna. a káposztáshordó, s a jonatánalma szerencsés egyvelege rámmordult.

— Maga csak ne válogasson!

Hónapokkal később: nagy eső zuhogott a mi vidékünkön, bokáig ért a sár. 6 mert ugyebár előbb a tyúk. aztán a tojás, a mi vidékünkön is előbb a lakótelep, aztán épült az út. Sáros lábbal léptem az üzletbe. Mindenki így tett. de a pózna csak rám ordított:

— Talán megtörőlnénk a cipőnk talpát!? Hogy micsoda emberek vannak! Szebbnél szebb árut tartok én maguk is megmondhatják hölgyeim és uraim, de ez válogat, turkál és furkál. bejön ide sáros lábbal, és ráadásul még tolakszik is. nem is értem magukat hölgyeim és uraim, miért engedik tolakodni.

Haragosan előugrott a pult mögül, és három később jött asszonyt is elém rángatott.

Nemrég úgy hozta a sors. hogy az üzletben csak négy- szemközt találkoztam a mesterrel. ö zord volt hozzám, mint rendszerint, én behúzott nyakkal kértem egy kiló barackot. szintén mint rendszerint. ő kiválasztotta a legcsú- fabbját és megeresztett végre valami emberiféle hangot, igaz, meglehetősen agresszíven.

— Ugye. maga abban a sarokházban lakik?

— Nem — mondtam — én nem lakom abban a sarokházban,

A pózna, a káposztáshordó

és a jonatánalma szerencsés keverékéből kitört a jóízű nevetés.

— Akkor vissza az egész! Akkor itt tragikus tévedésről van szó. Nagy szerencséje, hogy nem maga az. aki abban a sarokházban lakik.

— Mit vétett az a sarokházas? — kérdeztem megköny- nyebbülten.

— Most már nem érdekes — mondta a mester —. ha nem maga az. akkor tárgytalan.

Kapcsolatunk egy csapásra

megjavult. Már névszerirat ismerjük egymást, mondhatni barátok vagyunk. De a sarokházas hasonmásom történetét harapófogóval sem tudom kiszedni belőle. Ha belépek, nyájasan mosolyog, s bűbájos öniróniával megfenyeget: maga csak ne válogasson! És barátsága jeléül kiválasztja nekem a világ legcsúfabb gyümölcseit.

Simon Lajos

VERES PÉTER:

Tele lesz-e a mi zsákunk is?

(Részlet az író Szülőhazám „Hortobágy mellyéke” című könyvéből)

A

mikor a csapat kivonul, a bandagazda előveszi a névsort, és négy vagy öt kisebb csoportba osztja a csapatokat aszerint, hogy negyven vagy ötven pár arató van-e a keze alatt. Tíz- tizenkét ember elég egy kis csapatba. Ha többen volnának, a hátulja túl soká ácso- rogna a dűlő végén, amíg a többiek kaszálva behaladnának. aztán meg túl hosszú pasztát kellene fogni, hogy minden kaszás beférjen a rendbe.

A kisebb csoportok élére rendesen egy-egy javakorabeli, de nagyon jó kaszás embert állítanak. Olyat, aki tudja is, bírja is.

A legtöbb ilyen első kaszás egy kicsit rátarti, büszke ember. Az ember amíg eleven, sohasem tud élni egy kevéske hiúság nélkül, s itt az első kaszás rangja a legnagyobb rang. Nem az arató- gazdáé. azt titokban lenézi mindenki, mert ritkán is dolgozik, a nehéz gaztól meg valami ürüggyel mindig meglóg; Azt mondja, hogy az intéző vagy az úr hívatja, megnézi, hogy melyik tábla következik. Vagy pedig elmegy a másik aratógazdával széjjelmémi a következő táblát. Az a rend ugyanis, hogy minden artócsapat kapjon minden táblából, mert az egyik tábla jobb, mint a másik. Aztán nyilat húznak rá. hogy melyik csapatnak melyik oldala esik.

Mondom, az első kaszások kicsit rátarti emberek, és kajánul mosolyognak a bajuszuk alatt, mikor a dűlő végén megfenik a kaszát. ..Megrázom egy kicsit a bandát, hogy lehull rúla a ruha” — gondolja gonoszul, és megindul. Megindul, s mint a csonka bika töri magát előre, hasítja

a rendet a búzatáblában. Hátra sem igen néz. csak előre, hogy egyenesen haladjon a rend. és oldalra pislog, hogy a szomszédos csapatok vezetői nem előzték-e már meg.

A gabona gaza az aratás elején még rendesen nyers, szívós, nem dűl szépen a kasza alá. hanem hajladozik erre-arra, és rátekerőzik a csapóra.

De mindegy: ha benne vannak. menni kell. Aki elöl megy, az csak a szomszédos vezetőket nézi. az utána jövőkkel nem törődik. Aki nem bírja, dögöljön meg vagy álljon ki. Ne jöjjön csapatos aratásba, aki gyenge, vagy aki nem tud kaszálni.

Ha aztán valamelyik kis csapat mégis lemarad, annak nem az az oka, hogy gyengébben dolgoznak, hanem az, hogy őt rossz helyre szorították. s hogy ez mindig így szokott lenni: nincsen igazság. Az aratógazda a saját csoportját mindig a legjobb helyre állítja, ahol vékonyabb. egyenesebb és haladó- sabb a gaz.

De még ha egyforma is a tábla, akkor is van veszekedésre ok. Ravaszkodni mindig lehet A bandagazda a saját csapatát, ami mindig első csapat, a tanyahelvhez közel állítja be. S mialatt a többiek tovább caflatnak a gyepes dűlőn vagy a gur- dinvos. töviskes árokparton, az ő csapatja már jól belehaI

ladt a rendbe. Mire a negyedik csapat helyre ér. sokszor ki is vágnak egy rend táblát.

Amikor vége a munkának, ebéd vagy vacsora előtt, akkor megint a távoliak szenvednek többet. A közeli csapat. a „híres első csapat” már régen a tarisznyáját bontogatja, mosdik és főz. amikor az utolsó előkerül.

És micsoda veszekedések vannak ebből! A korábban érkező marokszedők megrohanják a tűzrevalós szekeret, és szétcibálják az egészet. Nem törődnek vele. hogy jut-e majd a hátuljának. Jutni kellene, mert van tűzreva- ló. de senki se gondolkodik rajta, hogy mennyi elég neki, hanem beleölel. és viszi, amit bír. Akik későn érkeznek. azoknak már nem marad, csak kaparék. az idő pedig drága.

Amelyik markosnak nem jutott, annak a többitől kellene kérni, de ez gyalázat, mert mért nem igyekezett? Csak a lusta marékszedőnek nincs tűzrevalója, ez a törvény. A kaszások kegyetlenek és szigorúak a marékszedőkhöz, akárcsak a kaszárnyában a káplárok az újoncokhoz. Nemcsak a munkában kell ügyesnek és gyors kezűnek lenni a marékszedőnek, hanem a főzésnél is.

Kinn a munkában az a rendes marékszedő, aki mindig elérkezik a gazdájával. Ez nemcsak az ő dolga, hanem a kaszása becsülete is. Amelyik marékszedő elmarad, az

nemcsak a saját késedelmes munkájával károsítja a többit. hanem akadályozza az utána jövőket is. Itt a főzésnél meg amelyik marékszedő késedelmes, az a csapat gúnyolódásának a céltáblája kaszásával együtt, mert itt megint az a törvény. hogy mindenki főzzön még gyorsan. hogy pihenhessenek egy keveset. A késedelmesek ne zavarják a bogrács csörgeté- sével és a kasza kalapálásával a többit. Az aratóbanda szigorú közösség. amelyben vad versenv és kegyetlen törvények uralkodnak. Aki nem bírja, ne vállalja.

A szegény marékszedőknek hát az a gondjuk, hogy amikor elhagyták a munkát, s letették az utolsó kévét akkor nvúllá váljanak és szaladjanak a tanvahelyre: tűzreva- lóért és vízért. Hogy mire a kaszás megérkezik — aki sohase szalad, de mindig halad —. akkorra víz legyen a korsóban, tűz legyen a főzőfa alatt, szalonna legyen a bográcsban.

A jó lábú lányok és a süldőfiúk hát szaladnak, mint akiket a tatár kerget. Kezükben a ..gaguccsal”. rohannak egyenesen a tűzrevalóhoz. ölelik és viszik a saját főzőhelvük- re. Ha ezt letették, kapják a korsót, és futnak a lajthoz vízért.

A laitnál ugyanaz a tolongás és veszekedés kezdődik. Meleg időben egy lajt víz mindig kevés egy étel sorjára. Minden markos igyekszik hát.

hogy jő előre tele vegve a kis korsóját. Tele színig, hogy ne csak mosdásra és ételiének legyen elég. hanem majd a forró étel után inni is maradion egy kevés. Mert mire a bivalyos a laitot megint telehozza, akkorra sokszor gebedésig szomjasak.

Az első szeresek hát teie- viszik a korsójukat friss vízzel. az utolsóknak meg csak a hordó fenekéről jut kotus, zavaros víz. A markos ezért dörmögést vagy szidást kap a gazdájától. Ezt nem szereti. siet hát és tolakodik.

Hiszen valójában a víz is elég volna. De a tolongásban kifolyik és szétpocskolódik. Megeresztik a csapot, és amíg egvik odatartja a másik mellédugja. Lökdösődnek, veszekednek emiatt. a víz meg kifolyik a földre. Korsó korsót tol ki a helyéből, és egyik se telik.

De miért is sietnek ennyire még az ebédidőben is, miért rontják el ezt a pár pihenő órát felesleges izgalmakkal. tolakodással és veszekedéssel.

Hát éppen ezért: a pihenésért. Az ebéd itt nemcsak pihenés hanem munka is. Főzni kell, mert kenyéren nem bírnák a munkát, de a szalonna is kevés a száraz koszthoz. A gyomor se bírja, és az otthoni háztartás se bírja, hogy mindennap főtt ételt küldjenek vagy hozzanak, még ha volna is. aki hozhatna.

Az állandó testi-lelki izgalom, a forróság és a rossz

víz, amit nem az étel kíván, hanem a hőség, s ami úgy kotyog az ember gyomrában, mint a korsóban, erős ételeket, savanyú vagy paprikás ételeket kíván maga után.

A savanyút hetenként kétszer — kedden és csütörtökön — a faluból hozzák vagv küldik, a paprikást maguk főzik naponta legalább kétszer.

Az ebédidő alatt hát főzni és kalapálni is kell. A marékszedő főz, a kaszás kalapál. Kalapál, de ha gyenge, ügyetlen vagv tanulatlan a marékszedő, akkor a tűzre és az ételre is ő ügyel. A tűzre azért, mert nagyon veszélyes itt a tarlón, a keresztek közt tüzelni, de százszorosán veszélyes a nőcselédeknek. mert azoknak a ruhája is mindjárt tüzet fog. s aztán ha a tüzet kjikapja a szél a bogrács alól. mindjárt fejüket vesztik.

Még csendes időben is vigyázni kell. A repceszalma nagyon pattog, de a búza- szalmában is vannak búzaszemek. amelyek ha a tűzbe kerülnek, elpattognak messzire. Szemesnek kell lenni a markosnak, hogy azonnal elfojtsa, ha valahol lángra- lobbant a tűz.

A

ztán a szalmával való tüzelés is külön tudomány. Érteni kell hozzá. hogy a bogrács alatt mindig annyi legyen. amennyi éppen szükséges. A tüzet is tartani kiéli, hogy magasra ne csapjon a lángja. Mert akkor elég a főzőfa, forró lesz a bogrács füle. megég a bogrács felső oldala, és belehull a sok szálló pernye a levesbe.

Nagy mesterség hát iól tüzelni. és sok kis kezdő marékszedő measiratja néhányszor. amíg megtanulja. Még olyan is van. aki megszökik a kaszása kegyetlen szigorúsága miatt.

8 NÓGRÁD — 1974. augusztus 19., hétfő