Nógrád. 1974. augusztus (30. évfolyam. 178-203. szám)

1974-08-19 / 194. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ; MSZMP NÓGRÁD MtGYH BIZOT TSÁGA ÉS A MlGYtl TANÁCS IARZA XXX, ÉVF., 194. SZÁM ÄRA: 1 FORINT 1974. AUGUSZTUS 19., HfTFÖ Alkotmányunk cin népén ÍRTA: HOFFER ISTVÁN Augusztus 20-án, huszonöt év óta mindig együtt ün­nepeljük alkotmányunk évfordulóját, és az új kenyér ünnepét. Ez évben külön is emeli az ünnep jelentőségét az alkotmány megalkotásának 25. évfordulója. A negyed- százados jubileum alkalmat nyújt arra, hogy emlékez­zünk múltúnkra, számvetést végezzünk jelenünkről és bepillantsunk jövőnkbe. , Országunknak 1949-ig — a Tanácsköztársaságot ki­véve — az európai polgári államokhoz hasonló alkotmá­nya nem volt. Az uralkodó osztályok — a sokat hangoz­tatott „ezeréves alkotmányra” hivatkozva — meghiúsí­tottak minden alkotmányos törekvést, elvetettek minden írott polgári alkotmánytervezetet. Az első szocialista alkotmányban, a Tanácsköztársa­ság alkotmányában foglalt elvek és célok a hazai és a nemzetközi reakció támadása miatt nem válhattak való­ra. Ahhoz, hogy a második szocialista alkotmány meg­születhessen, népünknek meg kellett szabadulnia belső és külső elnyomóitól, amelyet mindenekelőtt a Szovjet­uniónak köszönhetünk. E történelmi jelentőségű tényt al­kotmányunk soha el nem múló hálánk jeléül bevezető­jében külön is méltatja. Az 1949-ben elfogadott, majd 1972-ben — a több mint kétévtizedes fejlődés eredményei alapján — módo­sított alkotmány a magyar nép hatalmas történelmi vív­mányainak eredménye, társadalmi rendünk alaptörvénye. 1949-ben az alkotmány kimondta, hogy a Magyar Nép- köztársaság a dolgozó nép állama, 1972-ben pedig már kinyilváníthatta, hogy hazánkban uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. Hazánkban a társadalom vezető osztálya a munkás- osztály, amely a hatalmat a szövetkezetekbe tömörült parasztsággal szövetségben, az értelmiséggel és a társa­dalom többi dolgozó rétegével együtt gyakorolja. Alkotmányunk negyedszázados jubileumán arról ad­hatunk számot, hogy munkásosztályunk pártja vezetésé­vel szebb és boldogabb életet teremtett az egész társa­dalom részére, biztosította, hogy minden becsületes em­ber nyugodtan, javuló körülmények között élhessen. Megyénk szocialista hazánkkal együtt fejlődik, gya­rapodik. Negyedik ötéves tervünket sikeresen teljesítjük — melynek egy-egy jelentősebb és konkrét eredményéről rendszeresen tájékoztatjuk a lakosságot. A tervszerű ipa­ri és mezőgazdasági fejlesztés egyre jobban érezteti kedvező hatását megyénk társadalmi, gazdasági életében. Számában és politikai súlyában nőtt a munkásosztály ereje, vezető szerepe szilárdan érvényesül, becsülettel helytáll termelőszövetkezeti parasztságunk. Szilárd a munkás-paraszt szövetség, társadalmunk politikai alapja. Egyre jobban fejlődik, szélesedik a szocialista nemzeti egység. Gazdasági eredményeink biztatóak. Az ipari termelés jó ütemben növekszik, mezőgazdaságunk termelési ered­ményei kedvezőek. A párt életszínvonal-politikájának megfelelően tervszerűen javulnak a lakosság életkörül­ményei, egészségügyi és kulturális ellátása. A tanácsok sokat tesznek a települések fejlesztéséért, városaink, köz­ségeink építéséért, szépítéséért. Bízunk benne, hogy a párt XI. kongresszusára és felszabadulásunk 30. év­fordulójára indított szocialista munkaverseny a termelő­munkában új sikereket eredményez. Minden településün­kön kibontakozik a településfejlesztési társadalmi munka­verseny, mely megyénk lakosságának széles körű össze­fogásán, közös ügyünkért érzett felelősségén alapszik és mindannyiunk érdekét szolgálja. Alkotmányunk ünnepe hagyományosan az új kenyér ünnepe is. Az aratás mindenkor nagy erőpróbája volt mezőgazdaságunknak. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy az elmúlt évi rekorderedményeket mintegy 25—30 százalékkal meghaladó termést, jól szervezett munkával, kiváló minőségben és kellő időben takarították be gazda­ságaink. Sikerült ez mindenekelőtt azért, mert a gabona­aratásban résztvevő dolgozók nagy lelkesedéssel, felelős­ségérzettel, fegyelmezetten, sokszor éjt nappallá téve dol­goztak. E munkában is élen jártak a szocialista brigá­dok, a kombájnosok és a szállítók fáradságot nem isme­rő munkát végeztek. A sikeres aratási munkák befejezése alkalmából a megyei pártbizottság és tanács nevében köszönetün^et fejezzük ki a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok dolgozóinak, vezetőinek. Ugyanakkor tisztelettel gondo­lunk azokra az ipari munkásokra is, akik korszerűsödő mezőgazdaságunk e nagy feladatához a szükséges felté­teleket és eszközöket biztosították, e szép eredmény cse­lekvő, alkotó részesei voltak. Az alkotmányban foglaltak nem csak elvek marad­nak, hanem a gyakorlatban is megvai>julnak. Alkotmá­nyunk nem csak deklarálja a jogokat, hanem meg is teremti ennek feltételeit. Nálunk a munkához, a műve­lődéshez, a pihenéshez, a társadalombiztosításhoz való j°g nem marad írott malaszt, hanem valósággá válik. Úgy gondoljuk, hogy erről soha — még ilyen ünnepélyes alkalommal sem — feledkezhetünk meg. Szűkebb hazánk, Nógrád megye dolgozói is — híven a történelmi hagyományokhoz — tevőleges résztvevői e nagy társadalomátalakító folyamatnak, a szocializmus magasabb szinten való építésének. Az ország dolgozóival együtt bizakodva tekintünk a jövőbe, tettekkel készülünk a párt XI. kongresszusára. A XI. kongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója méltó megünneplésére kezdeményezett szocialista munkaversenybe megyénk szinte valamennyi dolgozója bekapcsolódott. Ez pedig azt bizonyítja, hogy ,az elmúlt években jelentősen nőtt a dol­gozók öntudata, a szocializmus magasabb szinten történő építésében megnyilvánuló felelősségük. Meggyőződésünk, hogy a párt soron következő kong­resszusa megerősíti a gyakorlatban is bevált politika tő irányvonalát, még következetesebben vezeti munkásosz­tályunkat, népünket a szocializmus teljes felépítésének útján: Fotókiáll ítós Salgótarjánban Jugoszlávia harminc esztendeje Érdekes, színvonalas fotóki­állítást nyitottak meg tegnap délután egy órakor Salgótar­jániban a József Attila Műve­lődési Központ üvegcsarnoká­ban. Az ünnepélyes megnyi­tóra Nógrád megyébe érkezett dr. Ziga Vodusek. a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztár­saság magyarországi nagykö­vete. A kedves vendéget a dél­előtti órákban fogadta Dev- csics Miklós, a megyei párt- bizottság titkára és Hoffer István a megyei tanács elnö­ke. Rövid tájékoztató hang­zott el Nógrád megye és Sal­gótarján. fejlődéséről, az itt lakó emberek mindennapi életéről. Ezt követően a ju­goszláv nagykövet ellátogatott a Karancsberényi Munkás- mozgalmi Múzeumba. A Jugoszlávia harminc esztendeje című fotókiállítást Fekete Nándor, Salgótarján város Tanácsának elnöke nyi­totta meg. Elmondotta: Salgó­tarján városa örömmel fogad­ta a kiállítás megrendezését, hogy ezzel is erősítsük né­peink barátságát és kölcsönös megbecsülését. Az érdekes kiállítás alkal­mából kifejezte, hogy Ma­gyarország dolgozói — közöt­tük Nógrád megye lakói — nagy tisztelettel tekintenek Jugoszlávia néoeire. akik a második világháborúban elis­merést kiváltó partizánhar- ookban szereztek megbecsü lést önmaguknak és teremtet­tek új hazát. Ezeknek a har coknak a szervezői és irányí­tói a jugoszláv kommunisták voltak, élükön Tito élvtárssal, aki ma is azon munkálkodik, hogy Jugoszlávia népei előre haladjanak a szocialista épí­tés útján. A kiállítás képei felidézik a bátorság, a helyt­állás és a hősiesség példáit déli szomszédaink mindenna­pi életét. a szebbnél szebb tájakat, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság­ban élő népek testvéri szövet­ségét és együttműködését. Ezt követően dr. Zlga Vo­dusek méltatta a kiállítást. Köszöntötte Nógrád megye és Salgótarján lakóit és örömé­nek adott kifejezést. hogy Budapest után Nógrád megye székhelyén is bemutatkozik Jugoszlávia. Beszélt a máso­dik világháborút követő esz­tendők nehéz harcairól, a kö­vetkezetes építőmunkáról, őrhely a mai Jugoszláviát jel­lemzi, és amelyet a harminc esztendő fejlődését bemutató kiállítás nagyszerűen szimbo­lizál. Közművelődési dolgozók kitüntetése Tegnap délelőtt a salgótar­jáni TIT-székház dísztermé­nek széksorai zsúfolásig meg­teltek az augusztus 20-a al­kalmából rendezett népműve­lők napjára érkező vendégek­kel. A Nógrád megyei Tanács VB művelődési osztá­lya és a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsának kulturális, agitációs és propagandabi­zottsága szervezte ezt az ün­nepi összejövetelt. Gulyás Já- nosné, a megyei művelődési osztály vezetőhelyettese meg­nyitójában üdvözölte a közön­ség soraiban helyet foglaló közművelődési dolgozókat és az elnökség tagjait, megyénk állami és társadalmi szerve­nikotmanyncipi nagygyűlés Kecskeméteii Losoncai Pál mondott ünnepi beszédet A Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei, Kecskeméti városi és járási Bizottsága vasárnap délután Kecskeméten ünnepi nagygyűlést rendezett az alkotmány születésének 25. évfordulója tiszteletére. Kecskemét dolgozóin kívül a megye városaiból, járásaiból is több ezren érkeztek az ünnepségre. A nagygyűlés elnökségében, a Szabadság téren felállított díszemelvényen, helyet foglalt Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Horváth István, a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkára, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke, a megyei, járási és városi párt-, tanács- és népfrontszervek, a társadalmi és tömeg­szervezetek több vezetője, a munkások, parasztok, értelmi­ségiek képviselői. A Himnusz hangjai után dr. Bodöczky László, a Bács- Kiskun megyei népfrontbizottság elnöke köszöntötte a me­gyei nagygyűlés több mint huszonötezer résztvevőjét. Ezután Losonczi Pál mondott ünnepi beszédet. Tisztelt ünnepi nagygyűlés! Kedves elvtársnök és elv­társak! Kedves kecskeméti és Bács- Kiskun megyei barátaim! Alkotmányunk napjának, az új kenyér hagyományos, szép ünnepének előestéjén tiszte­lettel köszöntőm nagygyűlé­sünk minden résztvevőjét, Kecskemét, Bács-Kiskun me­gye lakosságát és egész dolgo­zó népünket. Örülök, hogy a mostani ünnepet, alkotmá­nyunk megszületésének ne­gyedszázados fordulóját együtt tölthetem el — a költő szavai­val élve — „az Alföld tenger­sík vidékének” munkásaival, parasztjaival, értelmiségeivel. Megtiszteltetés számomra, hogy augusztus 20-a alkalmá­ból átadhatom valamennyiük- nek — országunk minden dol­gos emberének, egész ünneplő népünknek — a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a kormány szívélyes üdvözletét, legjobb kívánságait. Ügy érzem, jogos derűvel, elégedetten tekinthe­tünk a közösen végzett mun­ka eredményeire, s úgy ünne­pelhetünk, hogy büszkén mondhatjuk: szocialista társa­dalmunk — amelyet azért hoz­tunk létre, amelyen azért munkálkodunk, hogy az em­ber javát szolgálja — mind­inkább kiteljesedik, mind több érett'- gyümölcsét kínálja népünknek. Az idei, mostani ünnepsé­günknek és megemlékezésünk­nek a 25 éves távolság, a ne­gyedszázad alatt megtett út sajátos fényt és jelleget ad. Huszonöt esztendő telt el az­óta, hogy a magyar ország- gyűlés 1949-ben ünnepélyesen törvénybe iktatta Népköztár­saságunk alkotmányát, azt az alaptörvényt, amely — a nép akaratából, a nemzet prog­ramjaként — szentesítette a munkásosztály, a dolgozó nép kivívott hatalmát, és törvény­be foglalta a szocialista tár­sadalom megteremtésének szándékát. Szocialista alkotmányunk elfogadása — ezt akkor is éreztük, tudtuk, s ma ember- öltőnyi távlatból nézve, még inkább megerősíthetjük — tör­ténelmi tett volt; az új hon­foglalás és az új államalapí­tás nagy munkáját hozta tető alá a nép. Ezzel a jogi. lépés­sel a magyar nép ezer eszten­(Folytatás a 2. oldalon) NÉPMŰVELŐK NAPJA SALGÓTARJÁNBAN zetelnek vezető munkatársait. Rövid megnyitóját egy ünne­pi műsor követte, amelyben a megye néhány amatőr cso­portjának tagjai léptek fel. A színvonalas összeállítás után dr. Horváth István, a megyei tanács elnökhelyette­se mondott ünnepi beszédet. A közművelődési munka né­hány fontos kérdéséről, a közművelődési párthatározat fogadtatásáról, az abban ki­tűzött feladatok végrehajtá­sáról szólt. Beszédét követően a leg­eredményesebb munkát vég­zőknek díjakat adott át. Szo­cialista kultúráért kitüntetést Bózvári József, a Pásztói nagyközségi közös Tanács művelődési felügyelője, Czin- ke Ferenc, a Bolyai János Gimnázium tanára, Kajánk Sándor, a maconkai művelő­dési otthon szakkörvezetője, Kiss Aurél, az MSZMP Nóg­rád megyei Bizottságának munkatársa, Kocsis László, a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat csoportvezetője, Lász­ló László, a Karancskeszi Ál­talános Iskola tanára, kórus­vezető, Lenkey Károlyné, a szuhai művelődési otthon igazgatója és Schneider Mik­lós, a Megyei Levéltár igaz­gatója kapott. Két technikai dolgozó — Gyalog Józsefné, a Balassa Bálint Megyei Könyv­tárból és Sántp, László, a pásztói Lovász József Műve­lődési Központból Kiváló Dolgozó kitüntetést vehetett át. A kulturális miniszter di­cséretét tízen, a Nógrád me­gyei Tanács elnökének di­cséretét tizennégyen érdemel­ték ki. A szocialista magyar könyvtárügy megalapításának 25. évfordulója alkalmából három könyvtárost, a műve­lődési otthon mozgalom 25 évében eltöltött munkáért négy művelődési otthoni dol­gozót jutalmaztak jubileumi emlékéremmel. A kitüntetet­tek egy része már előző nap. Békésen, az országos rendez­vényen átvette munkája ju­talmát.

Next

/
Thumbnails
Contents