Nógrád. 1974. július (30. évfolyam. 152-177. szám)

1974-07-18 / 166. szám

Három évtizede szabad Lengyelország (2.) Üt ban New Yorkba. Makariosz elnök szí dán megszakította útját Angliában Kosz5gin és Jaroszewicz beszéde A harmincéves népi Lengyelország kiállítása Moszkvában Szerdán Piotr Jarosze* mez miniszterelnök vezetésé* vei lengyel párt- és kormány* küldöttség érkezett Moszkva* ba. A delegáció részt vesz a ..Harmincéves a szocialista Lengyelország” címen rende* zett kiállításon. A lengyel vendégeket a m >szkvai Belorusz pályaud* varon Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertaná* csának elnöke és több más hivatalos személyiség fogad* ta. Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke szerdán Moszkvában, a • „Harmincéves a szocia­lista Lengyelország” elneve­zésű kiállítás ünnepélyes megnyitásán mondott be­szédében hangsúlyozta: „A népi Lengyelország, mint szuverén szocialista ország, mint a hatalmas szocialista közösség tagja és a nemzet­közi béke fontos tényezője, megérdemelt tiszteletet és te­kintélyt élvez világszerte.” — A Lengyel Népköztársa­ság megalakulásának 30. év­fordulóját olyan viszonyok között ünnepli, amikor a fe­szültség enyhülésére irányuló tendencia a nemzetközi hely­zet fejlődésének uralkodó vo­násává vált. Ebben pedig mi mindenekelőtt a szocialista közösséghez tartozó országok együttes erőfeszítéseinek ered­ményét, minden nép érdekei­nek megfelelő egybehangolt külpolitikai irányvonaluk eredményét látjuk —, muta­tott rá a szovjet kormányfő. — A népi Lengyelország si­kereiben érzékelhetően és meggyőzően bebizonyosodik a munkásosztály marxista—le­ninista élcsapata — a Len­gyel Egyesült Munkáspárt — politikájának helyessége, a szovjet néphez, más szocialisr ta országok népeihez fűződő erősödő barátsága. Jarosewicz, a lengyel mi­nisztertanács elnöke beszédé­ben rámutatott: „a kiállítás, amelyet megnyitunk ma Moszkvában, sokoldalú ered­ményeink szintézise. Ugyan­akkor a lengyel—szovjet po­litikai és gazdasági együtt­működés gyümölcsöző ered­ményeinek és bátran felvá­zolt perspektíváinak bizonyí­téka. — Teljes joggal elmondha­tó, hogy a kiállítás jelentős mértékben tükrözi testvéri or­szágaink közös eredményeit —, jegyezte meg Jaroszewicz és rámutatott: Lengyelország élenjáró ipar­ral és fejlett mezőgazdaság­gal , rendelkező ország­gá vált. A miniszterelnök hangsú­lyozta : Lengyelország gazdasági jövője szoros összefüggésben van a KGST-vel, a szocialista gazdasági integráció fejlődé­sével., Nagy elismeréssel szólt a tervezett közös vállalkozá­sokról, köztük az Uszty-Ilimi cellulózé kombinát és a dcl- urali azbesztgyár építésé­ről, valamint az Orenburgtól a Szovjetunió nyugati hatá­ráig terjedő gáztávvezeték létesítéséről. Mint mondotta ezek a tervek elsőrendű je­lentőségűek a lengyel nép­gazdaság számára. A Moszkvában rendezett lengyel jubileumi kiállításon Lengyelországból Moszkvába szállított több mint 7500 ki­állítási tárgyat mutatnak be, főként gépeket és gépi be­rendezéseket. Ugyanakkor nagy mennyiségben kaptak helyet a lengyel fogyasztási cikkek is. Július második felében óha­tatlanul a nagy döntések hó­napja kezdődik a világ egyik legfiatalabb független orszá­gában Bangladesben. A haj­dani Kelet-Pakisztán területén véres belső harcok és az in­diai-pakisztáni összecsapás zi­vatarából 1971. decemberében ’megszületett független állam két és fél esztendő alatt elju­tott a gazdasági és politikai szakadék szélére. Arra a pontra, ahol az ország egyet­len nagyvonalú és gyakorlati­lag ' abszolút hatalommal ren­delkező politikusa, Mudzsibur Rahman kormányfő kénytelen a hadsereg és a, fegyveres tes­tületek .segítségét igénybe ven­ni, hogy széthulló országát összetarthassa. Banglades válságának gyö­kerét at uralkodó párt, az Avami Liga köreiben uralko­dó káoszban, szabotázsban és korrupcióban kell keresni. Az Avami Liga, Mudzsibur Rah­man pártja Brit-India ketté­osztásától kezdve egészen a függetlenségig, tehát a pa­kisztáni uralom egész szaka­szában a keleti országrész nemzeti burzsoáziájának párt­ja volt, amely eredetileg csak önkormányzatot követelt, nem függetlenséget. Az Avami Liga pártjának nem volt semmiféle társadalmi-gazdasági prog­ramja. A tragédiát voltakép­pen az okozta, hogy ez a tel­Megalakult az új portugál kormány Spinola tábornok, portugál államfő, szerdán este nyilat­kozatban jelentette be, hogy Vasco Goncalves ezredes ve­zetésével megalakult az új portugál kormány. (MTI) Kadhafi kedvező értékelése Kadhafi ezredes, a líbiai forradalmi parancsnokság ta­nácsának elnöke az Izvesztyi­ja című moszkvai lapnak adott interjújában hangsúlyo­zottan kedvező értékelést adott Líbia és a Szovjetunió kapcsolatainak helyzetéről. Ki­jelentette, hogy véleménye szerint a két ország között igen jó viszony alakult ki, s a kapcsolatok a hagyományos barátság szellemében fejlőd nek. „Nagyra becsüljük a Szovjetunió elvi állásfoglalá­sát az arab népek igazságos küzdelmének támogatásában. Álláspontunk az, hogy mélyí­teni és gazdagítani kell ba­rátságunkat, mely fontos sze­rep betöltésére hivatott a közel-keleti probléma rende­zésében” — mondotta. Makariosz (Folytatás az 1. oldalról) Ecevit török miniszterelnök szerdán délelőtt találkozott a török szárazföldi hadsereg, a légierők és a haditengerészet parancsnokaival. A találkozón hozott esetleges döntésekről semmit sem hoztak nyilvá­nosságra. Hírügynökségek emlékeztetnek a török kül­ügyminisztérium szóvivőjé­nek kijelentésére, amely sze­rint, amennyiben a Cipruson állomásozó brit csapatok nem lépnek közbe, Törökország egyedül fog cselekedni. Ecevit ugyancsak szerdán megbeszéléseket folytatott Macomber amerikai nagykö­vettel, aki kedden érkezett 2 NÓGRÁD - 1974. július 18., csütörtök Líbia belpolitikai helyzeté­ről és terveiről szólva Kad­hafi elmondta, hogy kormá­nya, amely haladó katonatisz­tek fellépése eredményeként került hatalomra, figyelmét és erőfeszítéseit a legégetőbb gazdasági problémák megol­dására fordítja. Következete­sen végrehajtják a külföldi társaságok vagyonának teljes, illetve részleges államosításá­ról hozott törvényeket. Ebben a tekintetben Líbia nyíltan vallja, hogy végcélja az olaj­iparra gyakorolt külföldi be­folyás teljes felszámolása. Kadhafi hangsúlyozta, hogy kormánya komoly erőfeszíté­seket tesz a mezőgazdaság fellendítése érdekében is. A mezőgazdasági reform részle­ges földosztást is előirányoz. Angiiéban vissza Washingtonból állo­máshelyére. A NATO nagyköveti tanácsa szerdán délelőtt — két na­pon belül immár harmadíz­ben — ismét összeült, hogy megvitassa a ciprusi válság legújabb fejleményeit. Az AFP francia hírügynök­ség athéni jól értesült forrá­sokra hivatkozva azt jelen­tette. hogy szerdán is folyta­tódtak a harcok Cipruson. Ugyancsak a francia hír- ügynökség becsléseket közöl a ciprusi harcok áldozataira vonatkozóan, A meg nem ne­vezett athéni források szerint a harcokban eddig több mint háromszázan vesztették életü­ket. (MTI) Á fekete Szilézia A „Jan” bánya agyközpontja A Katowicét övező zöld Szi­léziába két négyzetkilométer területre behatolt a fekete Szilézia. Andzrej Salamon, a Trybuna Robotnycza külpoli­tikai szerkesztője mondja hogy itt Sziléziában él a len­gyelek mintegy 15 százaléka, de az ipari termelés negyedét ezen a területen produkálják Elképzelhető mennyire kon­centrálódnak itt az üzemek, s az ezzel együtt járó környezet- szennyezés is. Nos hát ezért a fekete Szilézia elnevezés, de innen ered a „zöld” is. Len­gyelország legnagyobb erdősé­geit telepítették ide, s a szinte teljesen összeépült nagyváro­sok, Glywicze, Katowice, By­tom, Chorzów, Zabzre, Dobro- wa Górnicza 2,5 millió lakosa viszonylag tiszta levegőben él. Nos a „Jan” bánya, Len­gyelország első automatizált kísérleti bányaüzeme a zöld övezetbe épült, de az üdülőre, motelra emlékeztető narancs- sárga, fehér, zöld csíkoskockás pavilonok alig hasonlítanak bányaüzemre. Mindössze a to­ronyban ( forgó aknakerék árulkodik: a vasvázas akna egyébként egészen a kerékig szintén festett lemezekkel fe­dett. Katowice belvárosában lép- ten-nyomon bányaüzembe botlik az ember: az új város- központban nem lehet úgy el- kattdntani a fényképezőgépet, hogy a képmezőben aknato­rony ne látszana. A „Katowi­ce”, a „Gottwald”, a „Wujck” a „Kleotas” bányaüzemek a szó szoros értelmében az ut­cák alatt épültek. Nagyon elkalandoztam a „Jan” bányától. Amikor a kapun beléptünk, Andzrej Sa­lamon azt mondta: mostantól szerepelünk a tv műsorában. Később, amikor Fryderyk Kulczycki mérnökkel, a bánya­irányítás szervezési főnökével leültünk a bánya agyközpont­jában, megértettem a „Tv- műsort”. A tucatnyi képernyő közül ugyanis az egyik a por­tót mutatja. A lesötétített te­remben félkör alakú „asztal” mögött ül a hiedelmem sze­rinti diszpécser. Később kide­rült, hogy a nagy tapasztala­id, magas képzettségű mérnök abban a pillanatban a bánya igazgatója. Szolgálata alatt ugyanis az agyközpontból egy­maga irányítja az egész üze­met. A szemközti falon a bá­nya axonometrikus rajzán ezernyi sötét karika: így jó, ha sötét. Amikor kigyullad va­lamelyik, jól láthatóvá válik a rajtalevő jel: CO gáz, metán, füst, tűz, víz, oxigénhiány. A bányában ezernyi érzékelőt helyeztek el, amelyek az agy­központban jeleznek. Az igaz­gató gombnyomásra intézke­dik: növeli a szellőztető kapa­citását, légajtókat nyit és zár. Közvetlen kapcsolatban áll a bánya valamennyi „munkásá­val” (azért írom idézőjelbe, mert a 230 dolgozó közül tu­lajdonképpen csak 30 a mun­kás, a többi technikus és mér­nök) mindenkit lát, hall, s mindenkivel. beszélhet. A má­sik táblán a szállítási utak, a 160 méteres fejtési front és a szénkombájnok láthatók. Most mindössze két ember tartóz­kodik a fejtésben. A 2500 ton­na szenet termelő kombájno­kat irányítják. — Látom csodálkozik — mondja Fryderyk Kulczycki. Mi a bányászat nemzete va­gyunk. Félmilíiárd tonna ér­cet, szenet, ként bányászunk. 160 millió tonnás fekete- és 40 millió tonnás barnaszén-ter­melésünkkel a negyedik he­lyen állunk a világon. A lengyel energetikai ipar­ág alapját a szén biztosítja. Így természetesen rohamos ütemben fejlesztik a bányá­szatot: csak a legutóbbi idők­ben hat magas szinten gépesí­tett bányát adtak át, ’ többet pedig korszerűsítettek. A „Bierun” akna napi termelése 24 ezer tonna lesz, a „Visz­tula” ennél is nagyobb: 40 ezer tonnát termel naponta, a Lublin melletti új bánya ak­nái 70 ezer tonna szenet kül­denek a felszínre. — Ilyen bányákat építünk majd, mint a „Jan” — mondja a mérnök. Itt a termelékeny­ség ötszöröse mint a hagyo­mányos bányákban, sokkal kevesebb ember kell, egy ton­na szén önköltsége 231 zloty, — 40 százalékkal kevesebb, mint másutt. Az irányító mérnök mögött állónk néhány pillanatig: az asztalba épített képernyőn a számítógép írja a bánya ada­tait. Létszám, termelés, a gé­pek termelékenysége, kihasz­nálása, a javítások állása, a bánya hőmérséklete. Az „igaz­gató” elégedetten végigfutja — egy pillantás a képernyők­re: a „Jan” bányában minden rendjén... Lombos! Jenő (Következik: Reformok — tervek) Vádemelés fasiszták ellen A római helyettes főügyész 119 személy ellen emelt vá­dat kedden, akiket a betiltott új rend elnevezésű fasiszta párt újjászervezésének kí­sérletével gyanúsítanak. A belügyminisztérium ál­tal tavaly novemberben betil­tott új fasiszta csoport tagja­inak tárgyalását ősszel kez­dik. A vád szerint a „nulla­dik év” 2 néven szereplő cso­porthoz tartozó vádlottak az új rendet próbálták más né­ven újjászervezni. A nyomozás néhány hónap­pal ezelőtt kezdődött, június elején a vádlottak közül ti­zenegyet letartóztattak, nyolc vádlott tartózkodási helye is-- meretlen, százan pedig sza­badlábon védekezhetnek. (MTI) Sangüaeles» neSiez napjai jesen alaktalan, programnél­küli politikai alakulat a világ egyik legszegényebb országá­ban (ahol az egy főre eső jö­vedelem még az indiainál is 30 százalékkal alacsonyabb) hatalomra jutva, korrupt és nyerészkedő testületnek lSizo- nyult. Az államosított ipar élére állított új vezetők, — rendszerint az Avami Liga fő korifeusai — a kormánypárt köntösébe kapaszkodva gyor­san akartak meggazdagodni a koldusszegény országban. Az ország ipari termelése ennek következtében ma 30 százalékkal, mezőgazdasági termelése 18 százalékkal ala­csonyabb, mint a gyűlölt pa­kisztáni hegemónia korában és a közszükségleti cikkek árai 200—500 százalékkal emelkedtek! Mudzsibur Rahman felis­merte az Avami Liga korha- dását és ez kényszerítette né­hány héttel ezelőtt arra, hogy a hadsereget és a milíciát be­vesse a korrupció megfékezé­sére és a rend helyreállításá­ra. Ügy látszik azonban, hogy ez a kampány nem hozott ko­moly eredményt. A hadsereg és a milicia a jelek szerint nem volt elég erős ahhoz, hogy megfékezze a fővárostól távoli vidékeken garázdálkodó fegyveres csoportokat. A kor­rupció és a csempészés elleni hadjáratot pedig mindeddig az ítélte kudarcra, hogy nem ment elég „magasra”. Azaz: Mudzsibur Rahman nem tud­ta rászánni magát az Avami Liga uralkodó köreiben vég­rehajtott könyörtelen és gyö­keres tisztogatásra. Márpe­dig, ha a rendszer belső rot­hadása tovább folytatódik, ak­kor ez Mudzsibur Rahman te­kintélyét és befolyását is alá­aknázhatja. S, ha ez megtör­ténnék — akkor Banglades is­mét egy világpolitikai méretű válság gyújtópontjává válhat. Emlékeztetni kell arra, hogy amikor a hajdani Kelet-Pa­kisztán függetlenné vált — ez teljesen megváltoztatta az in­diai szubkontinens erőviszo­nyait. India és a Szovjetunió erőteljesen támogatták és tá­mogatják ma is az ország füg­getlenségét. A maoista Kína viszont a függetlenségi harcot elnyomó Pakisztán oldalán ál­lott, s akkoriban ez volt az amerikai külpolitika fő irány­vonala is. Már ebből is kitű­nik, hogy Banglades születése részben az amerikai, de min­denekelőtt a kínai hatalompo­litika egyik nagyszabású ve­resége volt. Az akkori vereség nem szüntette meg a kínai nyo­mást, csak formája változott. Peking az utóbbi két és 1 fél esztendőben a lassú behatolás módszerét alkalmazta. Nem annyira a távoli vidékeken még mindig garázdálkodó maoista fegyveres csoportokra épít, mint inkább a szívós, bel­ső gazdasági és politikai akna­munkára. Magától értetődik, hogy Mudzsibur Rahman rendszerének belső korhadé, sa, a gazdasági helyzet romlá­sa, a korrupció és a csempé­szés elhatalmasodása ideális táptalaj a maoista agitáció számára. A „szakádéig szélén” Bang­lades csak úgy állhat meg, ha Mudzsibur Rahman , szemé­lyes erkölcsi és politikai te­kintélyének teljes bevetésével elszánja magát a nagytakarí­tásra. Ez nyilvánvalóan nehéz, fájdálmas operáció. De ez az egyetlen lehetőség, amely egy­szerre szolgálja Banglades éhező millióinak érdekeit és a robbanékony Délkelet-Ázsia politikai és katonai megszilár-. dulásának ügyét. — 1. — c.

Next

/
Thumbnails
Contents