Nógrád. 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)

1974-05-09 / 106. szám

AZ OLVASÓK FÓRUMA Jelzőtáblák keresletnek L e v e I e s ő i n It jelentik Vácott járt veteránok Kismama-találkozó emlékesnek “ k«rhA*h“" Bensőséges ünnepség szín­Lapunkban már korábban Együtt koszorúztuk meg a helye volt május 3-án a ba- is hírt adtunk arról, hogy a szovjet hősi emlékművet, va- lassagyarmati kórház dísz­váci járás és Vácott lakó lamint a munkásmozgalom- terme, ahol hatvan gyermek- Szocialista Ha2áért Érdem- ban mártírhalált haltak em- gondozási szabadságon levő renddel kitüntetett elvtársak lékművét, a szakközépiskolá- kismamát köszöntött a párt-, viszontlátogatásra hívták ban elhelyezett Lőwy Sándor- állami és szakszervezet veze­meg megyénk, illetve váró- emléktáblát. Ugyanitt az is- tősége. A többgyermekes csa- sunk veteránjait. A rangos- kola dísztermében a tantes- ládok és gyermekeiket egye- nak ígérkező veteránok ta- tület vezetőivel, tanulókkal, dűl nevelő szülők segítésére a lálltozójára április 28-án Vá- iíjúgárdistákkal találkoz- kórház vezetősége összesen cott, a Lenin úti' pártszék- tunk, örültünk annak, hogy 25 ezer forintot fordított, házban került sor. a múltat és a jelent átfogó Fogadásunkra a párt- és a kérdésekben velünk egyetér- ITázafias Népfront valamint tenek. Munkájukban a szoci- Büszkék az ifjúsági szervezetek helyi alista eszmék és tapasztala- képviselői, mozgalmi vezetői tok folyamatosságát testesítik jelentek meg. Reprezentatí- meg. Kifejezetten szimboli­van dekorált, és ízlésesen zálta ezt az az emléklap, Több ceredi fiatal nevében rendezett teremben csaknem amelyet találkozásunk alkal- szdiok az Qj sokat és sze­száz veteránt (feleségestül) mára a tanulóifjúság készí- retettel emlegetett Pálinkás üdvözölhetünk a viszontlátás tett és megemlékezeskent ne- sándorné népművelőről. Ju- ...ii i—..i i itj. i fg_ kiink^ ünnepélyesen átnyúj- lika és nagyon kedves mindenkihez, szüntelenül vagyunk rá Nógrád megyében szűkölkö- Hatvan és Pásztó között tábla se itt. se ott nem kö' dünk idegenforgalmi, művé- egyetlen eligazító táblát sem szönt az idegenre, szeti emlékekkel, s bizony fedeztek fel. mely mutatta meglevő dolgainkat sem érté- volna megyénk egyik legne- keljük méltóképpen. Arra vezetesebb községébe az utat. gondolok, hogy nevezetessé- Pedig Hollókő megérdemelne geink szinte „rejtve” marad- ennyi tiszteletet. Én Szécsény nak a hozzánk utazók előtt, felől közeledtem a kisköz- hisz’ eligazító táblák, a fi- séghez, csak jó helyismere- gyelmet felkető transzparen- temnek köszönhetem, hogy el- sek úgyszólván mindenünnen jutottam Hollókőre. szervez, újítja a kultúrház programját. Minden szomba­ton színes előadásokra hívja össze a falu fiatalabb kor­osztályát, de emellett a fel­alkalmából. Várakozást lülmúló vendéglátásban ré- tottak. szesültünk. Szeretetünk szim- A városnézéssel és a Duna- bólumaként fogadóinknak a parti sétával kialakult csó­rét év a városért” c. albu- portos beszélgetések, a mun- mot adtunk át, amely 1971— kásmozgalomról szóló vissza- 73. évig a város fejlődését il- emlékezések helytörténei vo- lusztrálja. Tisztelettel és sze- natkozásban is gazdag isme- nőtökről sem feledkezik meg' retettel szorítottunk kezet a reteket szereztünk. hiszen nekik is előadásokat teremben uio idős es ifjú ba- A győzelem napja alkal- szervez, s nem csalódik ben- ratsunkkal, elvtarsainkkal. mából köszöntjük Vác és nük, mert a közönség min- Az udvozlo es koszonto Salgótarján város párt-, ifjú- dig örömmel hallgatja az ér­beszedek elhangzása után sagj mozgalmának vezetőit, a tékes előadásokat, gondos tartalommal összeál- szervezetek minden tagját, a lított program teljesítésére két város és iaras veteránjait, indultunk. A teljesség igényé A salgótarjáni veteránok ne- nélkül ezekből csak a legion- vében: tosabb állomásokat említjük itt meg. Tóth Gyula hiányoznák. Oda talán már eljutottunk, hogy szépen díszített prospek­tusok viszik megyénk hírét az utazni szeretőknek, azonban, ha útra is kelt a turista, ugyancsak nehezen talál maid céljához. A múltkoriban pél­dául pesti kollégáimmal be­széltem meg randevút Holló­kőn. A találka? Persze, hogy De így lenne ez. ha Somos­kőre, vagy a salgói hegy tö­vébe készülnénk is. S nem mutatja egyetlen tábla azt sem, hogy hol található Kö­Honnan kerítsünk — és per­sze ki kerítse — a tájékoz­tató táblákat? Talán a ven­dégeket váró és hívó hivatal feladata lenne ez is. Az ide­genforgalmi szezon előtt még el is készülhetnének az eliga­zító feliratok. Képünk egy út­kereszteződésnél készült. Szé- csénytől néhány kilométerre — Salgótarján felé —. ahol gépkocsivezetők találgatták, merre visz az út Benczúrfal- vára. Itt még egy picinyke zép-Európa-szerte híres salgó- tábla sincs, mely legalább az tarjáni bányamúzeumunk. So- út számát jelezné, hogy a tér- rolhatnék még kirándulóhe- képpel rendelkező autósok ki- lyeket. sajnos mindenhová silabizálják további útvonalu- csak az igazi felfedezés örö- kát. csak jókora késéssel sikerült! mével juthatunk el. útjelző — Kulcsár József — Körünkben már oly sokak­nak ismert előadók jelennek meg egy-egy ilyen esten. Pél­lesréiyes Idős emberek ürömé ^ 9? lyvar pásztón 1971-ben a tanácsi ünnepelése, igaz, csak örege­..t szervek segítségével megnyílt sen, este 6 óráig a húsvét és , a gotarjan legrövidebb ut- az öregek otthona. A nagy tá- sorolhatnám a nőnaptól raja az Állomás utca. Kettes ­dául Csukly László, Hargitai számmal gas udvarról világos, jól fű- május A dicséret is köteles A Balassagyarmat és Vidé- te. Az elmúlt 5 év alatt ke ÁFÉSZ, az 1973. évi új kereskedelmi egységet lé- kereskedelmi és szövetkezet- tesített. A kenyérellátás javí­pólitikai eredményes munká- fása érdekében saját sütő- fiatalokat' ~*N*em sajnálja ja elismeréseként április 29- üzemet létesített, mely ma jdd^ s a fáradságot . amit . , .. . . o— --------—o—, j— — —1-i ünnepségek meg­A ttila. Julika nagyon sokat fcött szobába lépünk, körül rendezéséig. Ezekhez az anya­dolgozik azon, hogy egy-egy ü , , , » , e - , Kor~ heverők, rekamiék biztosíta- gi fedezetet a nagyközségi ta­ünnepély alkalmávfl mindig i l "u- nak kényelmet az idős embe- nács, a Faipari Ktsz. az legyen program a közönség p®,*1-. v?8“íi reknek. Van aki olvas, ké- ÁFÉSZ, a Szerszám-és Készü­számára. Színesítse az ünne- *^8°®p“let“ek ‘ÖIdszi»lt* zimunkázik, vagy éppen szu- lékgyár KISZ-szervezete, a Bé­Pélyt a kultúrműsor, irodalmi ™ ay<jkáL ke Termelőszövetkezet adja. •-n megoldottak. A kiürített Szórakozásukra rádió, teie- A napközi otthon lakói most MÁVMagaseSVáUaíat vízió> napilapok, 200 darab is eseményre készülnek. A kö­íviagasepito vaüaiat könyv án rendelkezésükre, zeli napokban megnézik a melyet időnként cserélnek. Helytörténeti Múzeumot, a Íj’ összeállítás és vers, illetve szavalat. Nagyon szorgalma­san patronálja a tizenéves kirendeltsége iroda és raktár, valamint munkásszálló minő­én kapta meg a Belkereske- már jó minőségű kenyérrel elrabolunk tőle oly delmi Minisztérium és a látja el a körzet lakosságát. A - " KPVDSZ Elnökségének Di- vendéglátás terén a Balassa iokbdl irodalom szeretőket -SÍ-?,k,íÜBSÖny, árulkodik az ben^hogy 'az^'emberek jól terjesztő sorozat kezdődik, cséro Oklevelet. Az oklevél etterem jo _ hírnevet szerzett. nevelien a műsor alaníán épületben visszamaradtakrol. 9’.. 8y ,lVo, -. Távolabbi terveikben — a sokszor sésben továbbra is fenntartja. Még néhány ablakon fehér Az otthon vezetője, Fekete művelődési ház keretein be- Lászlóné minden lehetőséget lül pedig az őket érintő prob- megragad annak az érdeké- lémákkal kapcsolatos ismeret­n JU mi nevet, szeizem neveijen a műsor alapján is. A reg! étterem rövidesen Min(W korszerű és nagy befogadó­dolgozója vett nátban kap helyet, ahol a di nem’ könnvű három fa nak körülményeiről szó esik. hn' rozók meeeléee- szövetkezet. .Venesz” szocia- Pedig nem könnyű három fa- ... 0, gitseget kap. átadásával kapcsolatban ren <lezett ünnepségen a szövet­kezet félszáz törzsgárdatag- képességű vendéglátó kombi­ja, illetve részt. A dolgozók megelége- szövetkezet, „Venesz” szocia- déssel hallgatták végig a rö- lista brigádja további bizo- vid számvetést, mely a sző- nyitást tehet szakmai ráter­vetkezet több éves dinami- mettségéről. gyon szeretiük őt ahol csak kus fejlődéséről adott szá- Gajdos János, a szövetkezet J mot. elnöke örömmel vette át a Amíg 1968-ban 51 millió Dicsérő Oklevelet, s szeré- forint volt a szövetkezet for- nyen bár, de magabiztosan galma, addig 1973-ban már mondotta a dolgozóknak: — 89 millió forint. A szövetke- A dicséret az elmúlt évi mün­zet tiszta nyeresége 1968-ban kőnk elismerését jelenti, de 1.8 millió forint volt, de egyben kötelez is bennünket, 1973-ban már 3,8 millió fo- és még jobb munkára ösztö- í'int. A szövetkezet vagyona nöz. ugyanezen idő alatt 16,2 mii- A szövetkezet dolgozói is lió forintról 28,4 millió fo- csatlakoztak a kongresszusi itntra emelkedett, melyből a munkaversenyhez, melynek 'a'' .. fH, tik , tagság vagyoni részaranya keretében tovább javítják a F. . ” UJ táiéknrtafntt Ku 2,6 millió forint. kereskedelmi munka színvo- rtaszatot tájékoztatott Ku­A szövetkezet tevékenységi nalát, az áruellátás és ki­körében a legfőbb feladatnak szolgálás terén egyaránt, a lakosság ellátását tekintet- Dudás Pál T ... , ... ... érezzék magukat a közösség- Távolabbi terveikben Mindent megtesz az érdé- családos anya es két idő- ben. a község vöröskeresztes nyár folyamán — kirándulni künkbe, sokszor tudja gon- sebb V*SUJ1 özvegy sírja el titkára Fülöp Gyuláné köz- szeretnének. Ezt a gondolatot dolatunkat, kívánságunkat, ma?aü ha lakásgondjairól, an- benjárása folytán hathatós se- a múlt évben jól sikerült ki­luban a fiatalság életét ősz-- Alíg "Vi^tatja meg őket az szehangolva dolgozni. Büsz- epiUct szanálására utaló ví- kék vagyunk Julikára és na- Sasztalás. éretjük őt, ahol csak . Az <‘pü.let nacyon ..bbssz.u ________ _____________ __ t udunk —, segítünk munká- £vfk5e iyisszanyü|ó külső cs iddnkdnt elmennek szórakoz- rádsasváron az üveghutában jában. rándulás adta, ugyanis a Szer- Patronálójuk dr. Kiss Sán- szám- és Készülékgyár és a dorné és Kádárkúti Józsefné járási hivatal autóbuszával tanárnők vezetésével a Dobó Párádon voltak, ahol megte- Katica őrs, melynek tagjai kintették a múzeumot, Pa­Cene Piroska Cered belső' elhanyagoltságot visel tatni az ldős embereket, de az ólomkristály készítését, magan. A gazdátlannak tuno ha társadalmi munkáról van Galyatetőn, Mátraházán, Fejlesztik a juhászától épület barátságtalanul illesz­kedik a fő utca környezeté­hez. A váratlan veszély nyo­maira szeretnénk az illetéke­sek figyelmét felhívni. A forgalmas járdatestre ki­szó, azt is szívesen vállalják. Gyöngyösön is jártak. Feke- Megpróbálom ecsetelni a téné ezúton mond köszönetét társadalmi erők összefogd- a maSa és a gondjaira bízott sát, az emberi érzések csokor- idős emberek nevében mind- ba kötését, amely mind mind azoknak, akik részt vettek eb- az emberi szeretet megnyil- ben a szépen összeforrott nyúló creszszerkezet igen la- vánulásából adódnak. A Mi- munkában, bilis állapotban A sze- kujdSi a karácsonyi ajándék, Tóth Istvánná A vanyarci termelőszövet- Belyig lecsúszott fedocserepe- a szilveszter, a farsang meg- Pásztó ...„fi— JS 21 .1:1. .. 1. . Imi n*> 1 n nrrnl VTÁmiol/ nf ni • k te lik János tsz-elnök. A ter­melőszövetkezet elnöke azt is elmondta, hogy az előző ál­ket, palaszelvényeket már csak a „szentlélek” tartja, sőt a lepotyadozott darabok már a járdán is megtalálhatók. Jő magam is a napokban az Egészségügyi verseny A Ludányhalászi általános elmélet ismerete. Főként a lományt teljesen felszámolták ilyen „áldásnak” majdhogy és helyükre nagy gyapjúhoza- nem áldozatul estem, mú és húsjerkéket vásároltak Még élénken emlékezhetünk közel hatszázezer forint érték- a Jóbarát vendéglő homlok­ben. A négyszáz darab jer- zatának tragikus kimenetelű kénél május és júniusban leomlására. Szolgáljon az eset iskola tanulói is szerepeltek feltételezett sebek kötözése, kezdődnek az elletések. A meg ma is szomorú tanul­azon az egészségügyi verse- illetve a mérgezésben szén- ííyaPjunyirast mar elvégeztek, Ságnak, a „bagolyvári vé­nyén, amelyre összesen ti- védő ember gyógyítása volt mely darabonként öt kilo- szély pedig jóindulatú figyel­zenkét község fiataljai ne- a diákok feladata. Közsé- Sramm gyapjuhozamot ered- meztetésnek. veztek. A vetélkedő előtti günkből egy csoport vett menyezeü. T. Gy. napokon a versenyzők foglal- részt a versenyen, s az ötö- kozásokon vettek részt, ahol dik helyezést érték el. Sutor megkapták tudnivalóikról a Zsuzsa, Pusztai Béla, Pesák szükséges egészségügyi felvi- Erszébet, Oravecz Katalin, lágosítást. A verseny két és Zara Gyöngyi. A zsűrinek . _____. ,,,,, .... r észből állt. úgy mint gya- tetszett a mi kis csoportunk . , • . , , . „ ___ „ k orlati munka, valámint az kollektív munkája. Sén S"Ä ^ m ‘-melőszövetkezet dez = tagjai- Meg az aranyat erő eső Kitettek magukért a nézsai tanulók A tavaszi kulturális versenyek mindig megmozgatják az iskolás gyerekeket, a nevelőket, a szülő­ket. Az újságban gyakran olva­sunk iskolai vagy körzeti ver­senyről, hogy szépen szerepeltek Ebben az évben a nézsai iskola tanulói kitettek magukért. A já­rási versenyről 3 arany-, 1 ezüst-, 2 bronzéremmel jöttek haza. Igv a megyei versenyre jutottak a kis másodikos bábosok Csikós a gyerekek, továbbjutottak. A to- Tiborné vezetésével és bronz ok- vábbjutók sorsáról, a nagyobb, levelet nyertek. Szarka Péter V. megyei versenyről azonban már osztályos tanuló prózamondásban nem kapunk teljes £épet, mint képviselte a rétsági járást, ezüst- az úttörők vers- és prózamondó érmes lett. Az éneklő rajok já- megyei versenyéről. A rétsági rási legjobbja címet a Nézsai Ál­Ünnepeltek Vanyarcon Asztalos János Művelődési Köz­pontban egyszerre, egy terem­ben zajlott a megye legjobbjai­nak jó színvonalú versenye. talános Iskola VI. osztályának ta­nulói szerezték meg. Szarka Lajosné Nézsa Ser égsz em I c Kiállítás Rintócon Április 28—május 11-ig te- A kiállítás felkeltette a la­a szövetkezet idős nyug- „ , _____________________ d íjasainak. Ez évben is meg- elótt elvégezték a kalászosok kintheti meg a közönség azt kosság érdeklődését, mivel rendezték az öregek találko- vegyszerezését. Elültették a a kiállítást, melyet a Megyei Rimóc községben eddig ilyen zóját, ahol a helyi KISZ-esek és kukoricát, valamint harminc Művelődési Központ rendezett tárlat megnyitására nem ke­A szécsényi járás általános tek. Vidám énekekkel és sza- a Röpülj páva-kör énekkel és holdon az uborkát is Rimócon. A kiállításon tíz rült sor. Reményünk megvan iskoláinak részére Ludányha- valatokkal tették széppé, tánccal szórakoztatta a mun- ‘ __ festőművész tizennyolc alko- arra, hogy a művelődési köz­lásztban rendezték meg a színvonalassá a műsort. Ez- kában elfáradt öregeket. A Az aranyat érő májusi eső tását állították ki. pont segítségével a jövőben kulturális seregszemlét. El- után került sor az eredmény- termelőszövetkezet pedig után pedig nagy ütemben a megnyitón részt vett So- is találkozhat a rimóci kő­sóként a szécsényi II. Rá- hirdetésre. Elsők a szécsényi nyugdíjas tagjainak negyven- végzik a dohány palántázását, moskői Ödön festőművész, zönség, s láthat más alkalom­kóezi Ferenc Általános Is- II. Rákóczi Ferenc Általános ezer forintot osztott szét, melyet kézi erővel végeznek akivel a látogatók a modern mai js képzőművészeti alko­idős ember el. Naponta 30—35 asszony művészeti törekvésekről, a f., , 2—300 forintot kapott. A kis szorgoskodik a fontos nö- közönség és a modem képző- cas0Kat­háziünnepség befejező aktu- vény ültetésével. Az idén a művészet kapcsolatáról be- Kiss Béla saként a társadalmi munká- közös gazdaság húsz hektáron szélgetett, vitatkozott. Rimóc ban kitűnt 13 fiatalt könyv- foglalkozik dohánytermesztés­jutalomban részesített a tér- sei. | ------- ■ m előszövetkezet vezetősége. Human Imre 1 NÓGRÁD — 1974, május 9., csütörtök 5 kola tanulóinak énekkara lé- Iskola tanulói lettek, Ka- melyből egy-egy idős ember el. Naponta pett a színpadra, melyet rancsság, Ludányhalászi Nóg Endrefalva, Nógrádsipek, rádsipek és Endrefalva tanú ,, > , - lóinak produkcióját pedig ok Nogradmegyer, Ludányhala- levéllei jutalmazta a zsűri. szí, Nagylóc, Karancsság ál- Rubint János talános iskolás tanulói követ- L.-halászi

Next

/
Thumbnails
Contents