Nógrád. 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)
1974-05-08 / 105. szám
ASSZOM YOK a szurdokpüspöki határban i i Aranyat ért a májusi eső. A fák tövében nylonkedőben ül*ek az asszonyol^—! "" | ÚJ MÓDSZEREKKEL EGY MONDAT a KISZ salgótarjáni városi bizottságának nemrégiben elkészített intézkedési tervéből: „Több területen fokozottabban jelentkezzenek az agitáció különböző módszerei és formái!” Amikor a KISZ-bizottságok az agitációs munka fontosságával foglalkoznak, mindig helyénvaló a felvetés, hogy újabb, és még újabb módszerekre van szükség. Nem azért, mintha a régi forma nem vált volna be. de az ifjúság széles rétegének megnyeréséhez mindig szükség van eddig nem használt eszközökre. Milyenek lehetnek az új módszerek? Első számú követelmény, hogy mindig az aktualitásokhoz kötődjenek. Amikor tehát készülünk a XI. pártkongresszusra, s hazánk fel- szabadulásának 30. évfordulójára, akkor mindenképpen meg kell ismertetni a fiatalokat három évtized eredményeivel, a fiatalok életében történt változásokra kell felhívni a figyelmet, és ösztönözni arra, hogy az eredmények eléréséért folyó munkából mindenki vegye ki a részét. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a helyi sajátosságokat, ez minden ifjúságpolitikai rendezvény fontos követelménye. A helyhez és évfordulóhoz, nevezetes dátumhoz kötődő akciók lehetőségeit még jobban ki kellene használni. Az agitáció intenzív formájának legjobb — de eddig még kevésbé alkalmazott — módszere a szóbeli agitáció, kisebb csoportok, egy alapszervezet tagjai közti, vagy egyéni beszélgetés. Ez annál eredményesebb lehet, minél inkább személyhez, és érzelmekhez kötődő. Éppen a városi KISZ-bizottság állapította meg, hogy az értelmi ráhatás mellett a korábbinál bátrabban kell hatni az érzelmekre is. A közös kirándulások, utazások, táborozások, kulturális programok élménye, és az ezekhez kapcsolódó viták mindig pozitív hatással vannak a résztvevő fiatalokra. Az agitáció írásos formáját ugyancsak érdekes tevékenységgé lehetne tenni, főként akkor, ha ehhez a szokástól eltérő rendezvények is kapcsolódnak. Egy politikai kiadvány elolvasása akkor jelent igazán ismeretbővítést, ha ehhez gyakorlati teendők is kapcsolódnak. Az ifjúsági, vagy politikai lapokra pedig úgy lehet tartósan felhívni a figyelmet, ha gyakran, és széles körben rendeznek találkozókat a fiatalok, és az újságírók, szerkesztők között. Az új módszerek közt szerepel az is, hogy ösztönözni, támogatni kell a KlSZ-szervezeteket saját írásos tevékenységükben. Természetes, hogy új módszerek és formák bevezetése, és egyáltalán, az új ötletek megtalálásának gondja nem egyedül a KISZ- vezető szerveié. Az alapszervezeteknek ugyanilyen aktivitással kell hozzájárulniuk az agitációs munka eredményességéhez. Rendszeressé kell tenni ennek a munkának az ellenőrzését. Az önálló alapszervezetekben alakuljon külön agitációs csoport, s taggyűlésen évente elemezzék munkájukat. Az agitációs bizottságok egyik fontos feladata az legyen, hogy kis közösségekben is színvonalasan szervezzék a nemzeti és munkás- mozgalmi évfordulók méltó megünneplését. AZ AGITÄCIÖNAK nagy szerepe van az ifjúság tudatformálásában. Üj módszerekkel, használható ötletekkel pedig még növelni lehet ezt a fontos szerepet. O. J. Ózd adja az acél egyharmadát A múlt év végi adatok szerint 24 dolgozó öt, 17 tíz, 11 tizenöt, 8 húsz, 1 dolgozó pedig huszonöt évet töltött el eredményesen a vállalatnál. Ebből az alkalomból mindany- nyiukat megjutalmazták. Velük együtt az összlétszám 40 százaléka a törzsgárdához tartozik. Jutalmazás Magasabb a merce A tudományos-technikai forradalom előszele egyre érzékletesebben megnyilvánul a megye élelmiszer-gazdaságában. A vezetőkkel szemben támasztott követelmények' rohamosan növekednek. Nem egyoldalúan, hanem sokoldalúan képzett elnökökre, főmezőgazdászokra és főkönyvelőkre van szükség. Tavaly emelkedett ugyan a gazdálkodás színvonala, ám több szövetkezetben a még dinamikusabb előrelépést a jól képzett szakkáder-ellátott- ság hiánya hátráltatja. E jelenségre több példa akad a salgótarjáni járásban. Gyakori a fluktuáció az első számú vezetőknél. Alig ismerik meg az embereket, a földet, a gazdálkodás lehetőségeit, máris odébb állnak -A a legkülönbözőbb okok miatt. Az elmúlt hét év alatt a járásban a szövetkezeti elnökök — kettő kivételével — kicserélődtek. Hasonló a helyzet a főagronómusok és főkönyvelők esetében is. Több gazdaságban meleg kilincsváltás következett be. A káderpolitikai határozat, a megyei határozat magasabb mércét állít a szakemberek politikai képzettségével szemben. Erre nagy szükség van, mert politikai műveltségük jelentősen elmarad a más területeken dolgozó szakemberekétől. Nincs mit dicsekedni azzal, hogy a járás tíz szövetkezeti elnöke közül egy, a főagronómusok közül viszont még senki nem végezte el a marxista—leninista esti egyetemet. A járási pártbizottság látja el a tennivalókat és hatékony lépéseket kíván tenni a mezőgazdasági szakemberek politikai képzettsége színvonalának emelése érdekében. (r) Az Özdi Kohászati Üzemek acélművében az elmúlt esztendőkben bevezetett különböző műszaki és szervezési intézkedésekkel, valamint az oxigénbefúvatásos eljárás elterjesztésével sikerült a termelést évi egymillió tonna fölé növelni. így ma már az ózdi gyár adja az ország acéltermelésének az egyharmadát. A termelés további növelésére még ebben az évben nagyobb arányú fejlesztést hajtanak végre. Bővítik az oxigéngyártó üzemet, új — adagonként száztíz tonna befogadóképességű — marA fiatal képzőművészek számára nyújt rendszeres bemutatkozási, szereplési lehetőséget Budapesten, a Stúdió Galéria. A május 8-án nyíló és május 25-ig nyitva tartó tárlat Havas Eszter grafikusművész munkáival ismerteti meg a képzőművészet iránt érdeklődőket. A tinkemencét és egy nyolcszáz tonnás keverőkemencét építenek. Ezzel kilencre emelkedik a gyár nagy teljesítményű olvasztókemencéinek a száma. Ezeken kívül az úgynevezett hozag-anyagok, vagyis az acélgyártáshoz szükséges vashulladékok tárolására előkésztő telepet, a dolgozók munkakörülményeinek javítására pádig különböző szociális létesítményeket alakítanak ki. A bővítés eredményeként 1975-ben már 1,16 millió tonna acél készül Ózdon. (MTI) fiatal művész 1967-ben szerzett diplomát a Képzőművészeti Főiskola sokszorosított grafikai szakán, ahol Ék Sándor, Raszler Károly és Ro- zanits Tibor voltak a tanárai. Havas Eszter a csoportos kiállítások mellett már több önálló kiállítást is rendezett Budapesten és vidéken. Vízügyi kiállítás Szentendrén Az Országos Vízügyi Hivatal Vízgazdálkodási Tröszt Kiállítási Irodájának rendezésében állandó vízügyi kiállítás nyílt Szentendrén. A kiállított tárgyak műszaki és tudományos megismerését, szakemberek tapasztalatcseréjét, a nagyközönség tájékoztatását szolgáló kiállítás a vízügy, népgazdasági szerepéről is számot ad. Bemutatnak korszerű építési-gyártási technológiákat, késztermékeket, gépeket, berendezéseket, optikai és elektromos műszereket, terveket, kutatási eredményeket, gyógyfürdőket, strandokat, hévizek ipari hasznosítását, vízügytörténeti emlékeket, maketteket és működő modelleket. A kiállítás a már megvalósított és gazdaságosan üzemelő termelőeszközök és technológiai folyamatok megismertetését és elterjesztését szolgálja. V. P. Havas Eszter kiállítása i A Béke Tsz asszonyai kapálnak. Köztük volt a 76 éves Annus néni A hazaindulás pillanata. Pásztó körzetében a kialakult helyzetben a termelés bővítése elképzelhetetlen az egyre korszerűbb növénytermesztési és állattenyésztési technológiák folyamatos bevezetése nélkül. Különösen fontos az iparszerű, zárt növénytermesztési rendszer meghonosítása. A tö- bővüljön, amilyen mértékben megtakarmány termesztésé- a jövedelembiztonsági alap nek, tartósításának moderni- is változik. Ez nagyon éssze- zálása. A kötetlen tartású ál- ra- Mindennek az alapja az lattenyésztés megvalósítása, elvégzett munka eredményes- És így sorolható tovább. sége. Az elfogadott bérpolitiEzek megteremtése nagy kai elvek szerint az V. ötéves kiadással jár, amely csak ak- terv végére lehetőség lesz kor térül meg, ha ehhez op- arra, hogy a mindenkori ter- timális nagyságú területek melési érték 20—25 százalé- csatlakoznak. A mi hegyes- kának megfelelő biztonsági dombos vidékünkön ez az op- alap képződjön. Ez az összeg timális nagyságrend a hét- rendkívül széles lehetőségeket nyolcezer hektár kialakítását 'Sér. amely nemcsak a jöve- jelenti. Nem könnyű. De Pász- delmezőségi politika kialakítón és környékének üzemei- tását, hanem a gazdálkodás ben felismerték, hogy ott ki- Pozitív jellegét is fokozza, alakítható. Nagy előnyük: ha- Megváltozik tehát Pásztón és társzomszédosak, többségében környéké i a mezőgazdálko- egy tájegységbe tartoznak. óás. de ezzel egyenes arány- A külön-külön való gazdái- óan fejlődik a gazdaság és kodásnak — amellett. hogy a tagság anyagi helyzete. En- egv helyben topogtak — volt nek a társulás útján létreho- a következménye: 1973-ban a z°it nagyüzemi gazdálkodás- tsz-tagoknak a négy üzem- nak tulajdonképpen ez a légben átlagban évi huszonegy- főbb feladata, ezer forint béralapot biztosi- Még arról kell szólnunk, tottak. Megjegyzendő, hogy ez ami a közgyűléseken elhang- részleteiben rendkívül meg- zott felszólalásokból szinte oszlik. A tagság is érezte az egyhangúlag kicsengett. A ennek következtében kialakult tagság munkakörülményeiről, feszültséget. Az egyesülés után szociális, kulturális ellátásá- következő egy esztendőre vi- ról. Az állattenyésztési és szont a tagok béralapja 24— szakipari telepeken korszerű 25 ezer forintra emelkedhet, öltözők, fürdők, mosdók, a A számítás szerint 1980-ig ez létesítményekkel egyidőben az összeg eléri, vagy túlha- épülnek meg. A munkahelve- ladja az átlag 32 ezer forin- ken a fűtés, világítás, a biz- tot. A jövedelempolitika ala- tonságos munkavégzés felté- kításánál a tsz vezetői abból teleit biztosítják. Megépül az indultak ki, hogv az éves bér- üzemi étkezde az egész gaz- I alap csak olyan mértékben daság ellátására. Bevezetik a tatai a nagy optimizmusban, hogy a kezdeti nehézségek leküzdésére is készüljenek fel. Kiváló szakemberekre van szükség. Nem állunk ennek bővében. Köztük is néhánynak az irányítása határozott , , ,, , , vezetést igényel. A múltkoridolgozok munkahelyre és ha- ban egy kisebb beszélgetés za szállítását. A további mun- alkalmával Taron merült fel kahelyeken korszerű mene- többek között, hogy az egy dékházakat létesítenek. tájhoz tartozás ellenére mind A négy termelőszövetkezet a négy község lakossága feltagsága tehát a legutóbbi fogásban eltér egymástól. Nem tervtárgyaló közgyűlésen erre. antagonisztikus eltérésekről a jövő esztendőben kezdetét van szó, egyeztethetőek ezek. vevő nagyarányú fejlődésre de léteznek, számolni kell ve- adta le szavazatát. Ahogyan lük. Politikai kérdések ezek, ott megtárgyalták a jövőt, az és ha a gazdasági vezetők kimeg is valósul. Az állam, a dolgozták programjukat, a pomunkásosztály nevében. eh- litikai feladatok is megoldás- hez a kellő anyagi támoga- ra várnak, tást biztosítja. Mindennél fon- A mezőgazdaságban az el- tosabb azonban, hogy a sző- múlt években olyan fejlődés- vetkezet tagsága szilárd egy- nek lehettünk tanúi, amelyet ségben, kemény elhatározás- a történelem még nem iegy- sal, két kezével teremtse meg zett fel. Egy minőségileg új ennek a fejlődésinek a lehe- szakasz kezdődött a falu életőségét. Ez a legfőbb biztosi- tében. A mezőgazdaság most téka a nagyszerű célkitűzés indult el valójában a nagygyors és egyre eredménye- üzemi gazdálkodás igazi út- sebb valóra váltásának. Erről ján. Ennek a fejlődésnek megbeszélt Bata Pál tsz-tag is, nyilvánulása a Hasznos. Mát- amikor a közgyűlésen azt raszőllős, Pásztó és Tar ter- hangsúlyozta, hogy minden- melőszövetkezeteinek egyesüllek a feltétele a tagság szó- lése. Az ilyen kezdeményezés ros összefogása és munkája, minden támogatást megérde- Fekete Ferencné az asszonyok mel, mert a fejlődést képvi- nevében ígérte, hogy ahol seli. A segítségadásból nem munkáskézre szükség lesz. ott lesz hiány. De ez nem pótol- rájuk számíthatnak. Így le- ja a tagság munkáját, amehetne a tagság megnyilvánu- lyet már ebben az évben is lását felsorolni. a holnap érdekében kell véLel’kesítő még a kívülálló gezni. számára is. ami Pásztón és Ez a jövő sokat ígérő, érkörzetében kezdetét vette, demes érte fáradozni. Nem ünneprontás megkockáz- Bobál Gyula NÓGRÁD — 1974. májas 8„ szerda 3 Négy tsz — egy nagyüzem (II.) Mindennek alapja a munka Herbst Rudolf felvételei