Nógrád. 1974. április (30. évfolyam. 77-99. szám)

1974-04-28 / 98. szám

I Mérkőzés előtt „Nagyon tartok az SBTC-től” Dalnoki Jenő, a Ferencvá- kiállította Petri játékvezető). B-ben szereplő Komló lesz az ros edzője mondta a íentie- Azon a mérkőzésen a magyar ellenfele. Így aztán „félláb­ket a hét végén akkor, ami- labdarúgás minden gyengesé- bal” a pesti együttes már a kor a salgótarjáni mérkőzés- ge megmutatkozott a ferenc- Kupagyőztesek Európa Kupá­ról beszélgettünk vele. És városiak játékában. Lassú tá- jának az őszi mezőnyében még azt is hozzátette: — A múltban, a Népstadi­onban is sok szomorú percet szereztek nekünk, s ebben a bajnokságban sem tudtuk le­győzni a fővárosban a Stécét, az őszi találkozón. Akkor sem volt más a helyzet, amikor madásszövés, rengeteg oldal- érezheti magát... passz, tehetetlen támadósor, De Dalnoki edző aggodal­számos rossz lövés, hibás láb- ma az SBTC elleni mérkőzés dakezelés stb... És természete- előtt azt is megmutatta, hogy sen nagy mezőnyfölény, amit nagyon fontosnak tartják a képtelenek voltak kihasznál- Fradiban a vasárnapi bajnoki ni a pesti zöld-fehérek. A mérkőzést, szurkolók fütyültek, alapo- Ügy hiszem, ez érthető IX mint rátékn^\-íizö«ttem 83,1 nekikeseredtek. Egyszóval, folytatta az edző. — Most Vasas Mihály ék és Tüligáék aapi°n nyomott volt a han- négy ponttal vezet előttünk gúlát a Ferencvárosban. az Újpesti Dózsa es kozvet­Aztán következett a szerdai len a nyomunkban van, a nem kevésbé fontos mérkő- mienkével azonos pontszám­es nem a legjobb összeállítá­sunkban szerepelhetünk Tar- jánban sem. ellen. Tehát teljes csapatunk­kal sem mehettünk volna biz­tosra, hát még így! Hét köz- . „ , .. . ­ben, illetve a hét második fe- Csepel ellen. Magyar mai, a Videoton, az ETO es lében, nem kevesebb mint öt Népköztársaság. Kupa-elodon- a Tatabanya, s csak egy pont játékosunk volt harcképtelen í°' ugyan“ak: a. Népstadion- az előnyünk az Bp Honvéd hiynnvosnak látszik hoffv ban> allg 6000 nézo elott! Ks elott ls- Szeretnénk tehat jó y ’ - ■ ez a mérkőzés sem indult a eredményt elérni Salgótarján­legjobban: a Csepel vezetett, ban, nehogy leszakadjunk, a 81. percig döntetlenre állt — gs milyen lesz az összeál- a mérkőzés. Branikovits gólja iftás? Egy héttel ezelőtt az FTC nemcsak a győzelmet, hanem _ £n azt tudnám. Re­a Népstadionban 2:l-re ki- azt is jelentette, hogy az FTC mélem a körülményekhez kapott a 87 percen át 10 em- bejutott az MNK-döntőbe, képest' a legjobb... berrel játszó Rába ETO-tól amelyen május elsején — óri­(Horváthot már a 3. percben ási meglepetésre — az NB L Nagy József Helytállási várnak az SBTC-től A Zalaegerszeg ellen itthon SBTC a Népstadionban. A bajlódik. A népszerű tarjáni tartott két pont úgy látszott tarjáni csapat 2:2-re mérkő- középhátvéd három perccel a visszahozza a Stécé-iátékosók zött a zöld-fehérekkel és di- befejezés előtt Pécsett rúgást önbizalmát és mindenki bi- cséretére legyen mondva, kapott a lábára és erősen zakodva gondolt a pécsi ta- mindkét gólt ferencvárosi ve- fájlalta, még hét közben is. lálkozóra. Sajnos, nem sike- zetés után érték el. Sokan Kérdés, tudja-e vállalni a já- rült a pontrablás, a hazaiak mondják: ha a mai találko- tékot? Az is biztos, hogy megszerezték a győzelmet, zón sikerülne két gólt lőni, Gecse és Répás nem játszhat Az SBTC nem játszott alá- akkor az egyik pont már a Ferencváros ellen. A soká­rendelt szerepet ezen a talál- biztos Tarjánban marad! Sok ig sérüléssel bajlódó Miklós kozón, de mint az idei ta- függ attól, milyen együttessel is úgy néz ki, hogy a csapat vasszal annyiszor, ismét ha- tud pályára lépni az SBTC rendelkezésére áll, de nála dilábon álltak Kovácsék a a bajnokaspiráns Ferencváros is, csakúgy mint Kmettynél helyzetek kihasználásával. A ellen. Nézzük mi a helyzet a és Vargánál csak az utolsó gólszegénység változatlanul csapatnál. edzés dönti el, hogy ott le­tart! Kérdés, sikerül-e gólt ^ sérülés után vég- hetnek-e a kezdő 11-ben. vagy gólokat lőni a mai Fe- re’ tisztulni kezd a helyzet” Kovács Imre mesteredző- rencváros elleni találkozón, mondta Kovács Imre aki uek 18-as kerete van a Fé­mért a hazai mérkőzéseken arra célzott, hogy Magyar rencváros' ellen, és közvetle- az idei tavaszon eddig csak rendbe jött' nem beteg és a mérkőzés előtt jelöli egy gólt látott a közönség, egészséges Horváth is, akit a Pályára lépő csapatot, azt is 11-esből rúgta Básti. a pécsiek ellen sérülés miatt A keret: Magyar, Szőke, Ke­Az őszi fordulóban a Fe- le kellett cserélni. A csapat Sye, Vertig, Horváth, Bartha, rencváros ellen nagyon szép rendelkezésére áll Vertig is! Berindán, Básti, Szoó, Kajdi, bravúrt hajtott végre az Varga és Kmetty sérüléssel Kovács, Jeck, Kmetty, Varga, Miklós. A szurkolók tisztes helytál­lást várnak az SBTC-től. A szakvezetők is reménykednek, a játékosoknál is jó a hangu­lat és bíznak abban, hogy legalább az egyik pontot itt­hon tartják az izgalmasnak ígérkező találkozón. Segédedzői tanfolyam A Megyei Testnevelési és lyam díja 600 forint. Kihely e- Sporthivatal az 1974/75-ös év- zett oktatás azonban a járási ben is indít segédedzői tan- ékh l k , . , , folyamot azokban a sport- fekhelyeken lesz, ahol leg ágakban, amelyre jelenthez- alabb húszán jelentkeznek a nek. A tanfqlyam egyéves, az tanfolyamra. A jelentkezés elméleti képzés hetenként feltétele: 18 év betöltése, 8 vagy kéthetenként a délutáni általános iskola, sportegyesü- órákban történik. A hallga- leti tagság, gyakorlati jártas- tók 80 órás elméleti képzés ság az adott sportágban és mellett 10—15 napos bentla- sikeres felvételi vizsga. A kásos gyakorlati táborozáson segédedzői tanfolyamra je- vesznek részt. Sikeres vizsga lentkezési lapokat a járási­esetén segédedzői képesítést városi sportfelügyelőségeknél szereznek, amely edzői tévé- lehet beszerezni. Jelentkezési kenységre jogosít. A tanfo- határidő 1974. július 15. (sz. 1.) Ötletesebben játszottak a vendégek Rudabányai Ércbányász—SKSE 3:0 (2:0) Scailigófcarjáin, 400 néaő, v.t bal oldaikm futott el Konyha, aaiíalk ereje is. Á vendégek Balogh. Rudabánya: Barkas — alapvonal közeléből kö- szervezettéit, jől védekeztek. Tires (Somogyit), Bitó, Takács, zépre gurított és a jó ütem- Az SKSE csatárai pedig túl- Békiet, Madalina, Oláh, Rutt- ben érkező Bálint közelről a kombiinál,talk minden tárna- kai, Bólint (Tóith), Konyha, hálóba gurított. 1:0. öt perc- dá&t. Több esetben kiejtette a Baifii. Edző: Virág István, oel később szinte megisimét- kapus a labdát, de nem volt SKSE: Vári — Kasiza, Tajfi, lődött az előző eset. A gyen- egy élelmes csiatár, aki a hó­Nagy. Bartha, Szeberényi géllkedő Kohász-védők közül lóba továbbítja. A 86. pereiben (Szolnoki), Pálmai, Tóth Bálint lépett ki és ezúttal a egy ártalmatlannak látszó ru- (Gáspáir), Szóiké, Antal, Mar- kapu jobb oldalába lőtt. 2:0. , dabányiai támadás bon taká­csok. Edző: Wahllkampf La- Szünet után nagy iramban zott ki a pályán. Az. elfutó jós. támadott a hazai csapat. Az csatár lábát Vári elhúzta. A Az első negyedóra álmos 52. percben Tóth jobb alsó sa- megítélt büntetőt Oláh a bal játékkal telt el. Ezután feljöt- rokba tartó lövését védte Bír- felső sarokba juttatta. 3:0. ték a hazaiak, de sem Bartha kás, majd Pálmai lövésiét hó- A mind,végiig ötletesebben, és Marosok nem tudta érté- rította szögletre. Sorozatos szervezettebben játszó vendé- kesíteni az adódó helyzeteket. SKSE-tóimadósok után a 60. gok a gyenge bíráskodás el- A vendégeik ötletesen játszót- percben Vári egy ellentáma- lenére is megérdemelten taik a mezőnyben és rajta- dóst kifutással tisztázott. Az- győztek. Jó: Takács, Békéi, ütéssizerű támadásokat vezet- tán Szőke bombáját védte Bálint. A hazai együttesből teik a széleken. A 28. percben Bimkás. Lassan elfogyott a ha- senki nem dicsérhető. (d.) Német rendesek Salgótarjánban Ma érkeznek a BSG Freital labdarúgói A Salgótarjáni Kohászati Üzemek és a Drezda melletti Freital város ipari üzeme között évek óta jó a kapcso­lat. A közelmúltban felme­rült, hogy a gazdasági együtt­működés mellett a sport te­rületén is jó lenne találkoz­ni, kiépíteni az együttműkö­dést. A német városból levél érkezett az SKSE-hez, majd létrejött a megállapodás, mely szerint ötnapos látogatásra Salgótarjánba érkezik az SKSE vendégeként a BSG Stal Freital labdarúgócsapa­ta. Az NDK-beli együttes azonos osztályban játszik, mint a tarjáni csapat és ma érkezik meg Salgótarjánba. Délután megtekintik az SBTC —Ferencváros mérkőzést, majd az elkövetkező négy nap során több érdekes program várja a húszfős sportdelegá ciót. A vendéglátók gondos­kodtak arról, hogy a sportta­lálkozó mellett a gazdasági program se hiányozzon a programból. A vendégek má­jus elsején délután mérkőz­nek az SKSE-stadionban az NB II-es Kohászokkal, meglá­togatnak a későbbiek során több tarjáni üzemet, ismer­kednek a várossal és környé­kével. Edzők továbbképzése A megyei labdarúgó-szövet­ség edzőbizottsága április 29-én, hétfőn Salgótarjánban, az MTSH földszinti tanács­termében továbbképzést ren­dez a megye edzői számára. Dávid Róbert oktató, az Óz­di Kohász edzője tart elő­adást a formában tartó idő­szak gyakorlati és elméleti kérdéseiről. Pályaavatás Kist erényén A nemzetközi gyermeknap ló ad majd számot erejéről, alkalmából május 20-án avat- fegyelmezettségéről. ják fel Kisterenyén a Kos- f ,A f°r‘palJa birtokba vé- ... televel lehetove válik, hogy suth Lajos iskola sportpálya- a tanulók a testnevelési órák ját, amely nagyrészt társa- nagy részét szabadban tölt- dalmi munkával épült. Ez sék. Értékes perceket nyer- al halomra a község iskolái nek, hogy nem kell a kastély­nagyszabású tomaünnepély- kertben levő pályára vonul- re készülnek. Több száz tanú- niuk. Verseny hírek ASZTALITENISZ TORNA A megyei szövetség az or- • A megyei tornaszövetség szagos serdülő és ifjúsági ku- az 1974. évi férfi- és női tor- pa, valamint a serdülő sereg- nász csapatbajnokságot és a szemlét Salgótarjánban, a megyei tornász seregszemlét Malinovszkij úti szakmun- áprilisban, illetve májusban kasképző intézet tornatermé- rendezi. A nők április 30-án, ben rendezi meg május 5- a közgazdasági szakközépis- éo. vasárnap délelőtt. Három- kola, a férfiak május 4-én, fős csapatok mérkőznek a a Bolyai Gimnázium torna­serdülő egyéni számok mel- termében találkoznak. Ne­lett. vezni a helyszínen kell. NÓGRÁD - 1974. április 28., vasárnap 1 l'rpi ífai* riK % ■ 1 '* .''P'r-í*|'r!;:! 'rMK i1 > í" 1 HÍM ,-Xijj i, m'v/(i!íi! , Mi1' ! ; " ■ ;Mli 1! 1 iirfe« jiff jíjiijl «tó i! Rendszeresen látogatják a város ötödik osztályos diákjai a salgótarjáni Gagarin Álta­lános Iskola úszómedencéjét. Nagy István testnevelő tanár vezetésével sajátítják cl az úszás fortélyait. — kj — A Somoskőújfalui Tsz SK múltja, jelene és jövője Somoskőújfaluban több tartalékcsapatot. Arra törek- mint négy évtizeddel ezelőtt, szünk, hogy saját nevelésű 1931-ben alakult meg a köz- ifjúsági labdarúgók álljanak ségi sportkör. A kék-fehére- az első csapat rendelkezésé­ket hosszú ideig a Kőbánya re. Nem zárkózunk el azon- támogatta, patronálta. Hét ban attól, hogy valamelyik évvel ezelőtt vette át irányi- nagyobb sportegyesületnek tását a termelőszövetkezet, kiadjuk a jobb képességűe- Először csupán a labdarúgás, két, hiszen a fejlődésüket majd később a női röplabda- nem állíthatjuk meg. Koráb- sport foglalkoztatta a község ban erre volt már több pél- fiatalságát. Az egyesület el- da. Antalt, az SKSE, Oláht nöke Pápai János közel más- az NB I-es Csepel igazolta fél évtizede irányítja, nagy sportkörünktől. Jelenleg is lelkesedéssel, hozzáértéssel a három fiatalunk szerepel községi sportkör munkáját, mindannyiunk megelégedé- Vele beszélgettünk a kék-fe- sére az NB IXI-ban. bérek múltjáról, jelenéről, jö- Községünkben hosszabb vőjeról. _ ideje megérlelődött a gondo­Somoskőújfaluban is, lat, hogy tekeosztályt is ala- csakugy mint máshelyen a kítunk. Ebben a sportágban labdarúgás hódítja a legtöbb az idősebbek is jól érvénye- embert. Ennek ellenére a síthetik képességeiket A kö- röplabdás lányok értek el a zös törekvésnek, úgy érzem, felszabadulástól eltelt idő- rövidesen beérik a gyümöl- szakban a jelentősebb sikere- Cse, mert az ősz' folyamán két. Bejutottak az NB Il-be szeretnénk bekapcsolódni nyertek országos spartakiadot a megyei nagy golyós teke- és számos nagy mérkőzést csapat-bajnokságba. Ezt na­vívtak a vidéki városok — gyon várják a teke szerelme- Szeged, Debreceni, Miskolc —, sei. vaÍam a‘ nőfaPrtlabdáPsaink , Egyesületünkben 200 tagot szakmai irányítója5 dr. Danis í^! -f'en Antal. Kezdettől ő fáradozik ,,-+ P,° tolna,k- ^etesit­e szép sportág művelőinek ^nk- -+ kalönö­kénzésével Sainos a női S?n 3 felszabadulas óta jelen­m?« I m. “la­léssel felsőbb osztályban is P° „an a Palya további kor- lessei telsoDb osztályban is szerusitése, felújítása is napi­oregbitik majd a Somosko- c..„’ „ ,J f újfalui Tsz SK hírnevét. * *eJe­T ahdárii£r)-s7akr>s7tálvnnk- üzemeltetjük a roplabda- Labdarugó szakosztályunk- pályát és a korszerűsítés ba" .n%y .^yuttes tevekeny- folytán lehetőséget teremtünk kedik. Első csapatunk az NB - ■ ... nr-ban szerenel A? étszer- kezllabdazasra is. Nincs mar ui ban szerepel. Az atszer messze az az idő amik0r át­vezes folytan jovore újra a , • . , megyében rúgják majd a mi- rendeltetésének. vele­eink a labdát. Ennek ellené- mesy.enk re fenntartjuk majd mind az A , e ecsarn“KaL ifiúsáai mind a serdülő- és a A <.ketpalyas tekecsamokban ujusagi, mina a serauio es a automata jelzőberendezést építünk be a jövőben. — Mind a sportkör tagsá­ga, mind a játékosok nagyon lelkesei^. Ez azonban még nem minden. Külön ki kell emelni a községi tanács és pártszervezet, valamint a ter­melőszövetkezet támogatá­sát. Mind anyagilag, mind erkölcsileg azon fáradoznak az említett szervek képvise­lői is, hogy Somoskőújfaluban mind jobb lehetőségeket te­remtsenek a községi fiatalok sportolására. A labdarúgó- pályán megépített klubházban ma már olyan öltözőt tu­dunk biztosítani a sportolók­nak, ahol hideg-melegviz van. Már a múlté az, amikor kinn az udvaron mosdótálban tisztálkodtak a labdarugók. A létesítményfejlesztés lehetne gyorsabb is, de ahhoz meg kell teremteni a lehetőséget. Az anyagiak viszont határo­sak. Ezt be is látjuk, ennek szellemében dolgozunk. Sze­retnénk azt, hogy Somoskőúj­falu, a határ menti község vi­rágzó sporttal rendelkezne. Ehhez, úgy érzem, adottak a lehetőségek és rendelkezésre állnak a sportot kedvelő fia­talok is — mondotta végeze­tül Pápai János, a népszerű elnök. Örömmel tolmácsoljuk a Somoskőújfalui Tsz Sportkör elnökének nyilatkozatát. Jó példáját adták annak, hogy ahol összefognak a község állami, társadalmi szervei, ott az új létesítmények építésé­vel, vagy a régiek felújításé- • val meg lehet teremteni a sportolási lehetőséget. Dcmény László /

Next

/
Thumbnails
Contents