Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)

1974-03-31 / 76. szám

Miizol-keloti jeientés Washingtonban tárgyalások, az izraeli kormány által jóvá* zott a Biztonsági Tanács soros az ENSZ New York-i székbe- hagyott osapatsaétválasztási elnökénél Izrael súlyo6 provo- lyén tiltakozó nyilatkozat, a tervet ismertette partnerével, kációi miatt. Közel-Keleten pedig folytató- Kissinger pedig annak meg- Abba Eban izraeli kültigy- dó összecsapások — így fog- állapítására szorítkozott, hogy miniszter, a Tel Aviv-é te- lakható össze a szíriai—izraeli ez a terv részletesebb és sok- levízióban kijelentette: érte- fronttai kapcsolatos pénteki kai kidolgozottabb, mint az sütései szerint az Egyesült események mérlege. izraeliek bármely korábbi ja- Államokat aggasztja a Golan­Rissinger amerikai külügy- vaslata. miniszter és Dajan izraeli New Yorkban Kurt Wald­hadügyminiszter pénteki há- heim ENSZ-főtitkár ismételten romórás megbeszéléséről csu- sajnálkozását fejezte ki a Go- pén két szűkszavú nyilatkozat tan-fennsík térségében kiala- állt a hírügynökségek rendel- kult helyzet miatt, kenésére. Dajan a találkozó Szíria ENSZ-küldottsége után csak annyit közölt, hogy ugyancsak pénteken tiltako­így látja a hetet kommentátorunk, RÉTI ERVIN- Húsz éra magaslatok térségében 18 nap­ja meg-megújuló tüzérségi párbaj. Elképzelhetőnek mon­dotta, hogy Kissinger amerikai külügyminiszter ismét a Kö- zel-Keltetre utazik, hogy előse­gítse a csapatszatválasiztás mó­dozatainak kidolgozását. A HŰSZ ÓRA ezúttal nem az emlékezetes művészi al­kotást, hanem a világpoliti­ka legidőszerűbb filmkockáit idézi. A héten Moszkvába látogató Kissinger amerikai külügyminiszter alaposan „túl­órázott”, Brezsnyevnek, az SZKP főtitkárának és Gromi* szovjet—amerikai kereske­delemnek olyan beállítást igyekeznek adni, hogy az ki* zárólag „Moszkva javát” szol­gálja. A Szovjetunió termé­szetesen hajlandó a szélesebb gazdasági együttműködésre, de az Egyesült Államoknak ez legalább ugyanilyen érde­kű szovjet külügyminiszternek ke. (Mindenképpen figyelmez­T űzsiüaetsértés A DIFK külügyminisztéri­uma pénteken bejelentette, hogy a saigoni egységek már­cius 21-e és 25-e között össze­sen 3466 tűzszünetsértést kö­vettek el. A Thieu-rezsim lé­giereje az említett időszakban 254 bombatámadást, illetve felderítő repülést hajtott vég­re a felszabadított területek felett, öt nap alatt csaknem 300 bombát szórtak le Tay Minh tartomány két kis fa­lujára. A brutális támadások több mint 30 halálos és sebe­sült áldozatot követeltek és súlyos anyagi károkat okoz­tak — közölte a DIFK kül­ügyminisztériuma. (MTI) Lengyelországi látogatás előtt Olof Palme svéd miniszter- elnököt hétfőn lengyelországi hivatalos látogatásra várják. A Trybuna Ludu pénteki szá­ma ez alkalomból közölte a miniszterelnök nyilatkozatát A svéd kormányfő konti- r 'ik helyzetéről szólva megállapította, hogy „az össz­európai biztonsági s együttmű­ködési értekezlet nagy nem* zetközá jelentőségű esemény”. A genfi tárgyalások menete azt mutatja, hogy a konst­ruktív és reális erőfeszíté­sek eredményeként a konfe­rencia konkrét és tartós ered­ményeket hoz. Optimista va­gyok — mondotta a svéd kor­mányfő. Véleményem szerint a genfi tárgyalási szakasz legkésőbb ez év június végén — július elején befejeződik és nyomban ezt követően az ál­lam- vagy kormányfők alá­írhatják az európai biztonsá­gos lét kartáját. Ez meg kell hogy teremtse a feltételeket a nemzetközi együttműködés érdekében teendő újabb bé­kés lépésekhez a leszerelés, a gazdaság, a kultúra és a tu­domány területén. Olof Palme Jaroszewicz mi­niszterelnök 1972-es svédor­szági látogatását viszonozza majd. társaságában összesen húsz órát fordított beható tárgya­lásokra. A tanácskozások el­ső napján még a hagyomá­nyos munkavacsora is elma­radt, néhány szendviccsel pó­tolták a rövid tárgyalási szü­netben. Magam is többször tapasz­talhattam, hogy különlegesen fontos nemzetközi párbeszédek tetőül nem árt felidézni az tat. A saigoni csapatok — mindössze öt nap alatt! — 69 tüzérségi támadással, 92 bom­bázással és légi felderítő re­püléssel sértették meg a tűz- szüneti egyezményeket. A DIFK újabb hatpontos tervet terjesztett elő a két dél-vietnami fél Párizs környé­ki megbeszélésein, s ezt a re­ális kezdeményezést a VDK elmúlt napok két érdekes hí- kormánya is messzemenően rét. Moszkvában járt, népes küldöttség élén, Uemura, a japán gazdasági csúcsszervek vezetője, a japán nagytőke árnyékkormányának feje és kölcsönösen hasznosnak mon­dott beszélgetést folytatott Brezsnyevvel. Bonnban pedig bejelentették, hogy a kurszki során, az izgatottan várakozó erőműrendszerrel kapcsolato­Több mint húszezer ember tüntetett a Jugoszláviai Nova Gort városban Olaszország Jugoszláviával szembeni területi követelése ellen. Olaszország a volt trieszti „B”-zónát követeli Jugoszláviától, tudósítók szinte stopperórával mérik az együtt eltöltött időt. A pontos témák és az érde­mi részletek ismerete előtt, már ez a látszólag technikai­nak tűnő körülmény is sok mindenről árulkodik. Ez a húszórás tárgyalási időtartam valósággal kihangsúlyozta, hogy van miről eszmét cse­rélni a magas szintű szovjet— amerikai megbeszélések során. Akadnak jócskán megoldás­ra váró feladatok, előfordul­nak nézeteltérések, sőt össze­ütközések is. De megvan a törekvés arra, hogy rendezzék a vitákat és kölcsönös érde­kű egyezményeket' kössenek. A viszonylag rövid moszk­vai közlemény kulcsmondata, hogy „a felek a vállalt köte­lezettségek szigorú betartása alapján tovább követik az el­határozott irányvonalat, azzal a céllal, hogy a szovjet—ame­rikai kapcsolatok javításának visszafordíthatatlan. jelleget adjanak”. A burkolt utalá­sok elsősorban arra vonatkoz­nak, hogy az amerikai politi­kai és katonai vezetésen, az amerikai monopóltőkén belül heves küzdelem bontakozott ki. Az egyik szárny ma már. elismeri a kényszerű realitá­sokat, s ennek értelmében cselekszik, a másik csoport viszont szeretné visszafordíta' ni, de legalábbis gátolni, las­sítani a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kap> csolatépítést. A jelek szerint vannak wa­shingtoni körök —, s vélemé­nyüket fejtette ki több ízben például Schlesinger hadügy­miniszter —, amelyek teljes' séggel szem elől tévesztik a meglevő stratégiai egyensúlyt, s egyoldalú előnyöket próbál­nak kicsikarni a Salt-tárgya- lásokon. Hasonlóképpen van­nak szépszámmal szenátorok, képviselők és mások, akik a san megtörtént az eddigi leg­nagyobb szovjet—nyugatné­met üzletkötés, csaknem egy- milliárd dollár értékben.) A SZOVJET—amerikai pár­beszéd során napirendre ke­rült a közel-keleti helyzet, a genfi konferencia folytatása is. A rendezés menetében megtorpanás történt, hiszen majd minden nap tűzharcról tudósítanak a Golan-fennsík térségéből. Bizonyos nehézsé­gek mutatkoznak az arab so­rok rendezésében, is. Az olaj­embargó feloldása kapcsán ki­alakult viták, más területeken folytatódtak. Tuniszban. az Arab Liga ülésén elnapolták a következő arab csúcsot, Egyiptom helyeselte, Szíria ellenezte ezt a lépést. (Fel­keli figyelni azokra a liba­noni és más sajtóhangokra is, amelyek Szadat elnököt a masszeri útról történő letérés­sel vádolják.) A helyzet nyugtalan Délke- let-Ázsiában is. Laoszban ugyan rendeződni látszanak a dolgok, s küszöbönáll egy nemzeti koalíciós kormány megalakítása. A dél-vietnami statisztika azonban mást mu­támogatta. A javaslat két részből áll, három rövid lejá­ratú feladatból (a tűzszünet megerősítése és következetes betartása; a fegyveres erők csökkentése, a politikai fog­lyok szabadon bocsátása jú­nius 30-ig), valamint három távlatibb teendőből, amelyek logikailag szorosan kapcsolód­nak egymáshoz. (A tűzszünet garantálása után három hó­nappal a nemzeti megbékélés tanácsának megalakítása. a demokratikus szabadságjo­gok biztosítása, majd egy év múlva általános választások kiírása). A saigoni kormány­zat —, s ez aligha meglepő — egyelőre érvek. indokok nélkül, visszautasítja a nagy jelentőségű tervet. EBBEN a helyzetben foko­zódik a diplomáciai élénkség a vietnami probléma kapcsán is. Pham Van Dong vezetésé­vel VDK párt- és kormány- küldöttség tett eredményes látogatást Havannában, útjá­nak következő állomása Algír lesz. A VDK, külügyminiszte­re hazánk fővárosába érkezett, s a tárgyalások fontosságát növeli az a tény is, hogy a Magvar Népköztársaság tagja a NEFB-nek. A magyar tár­sadalom képviselői azonban Stockholmban is jelen van­nak, a svéd fővárosban a nemzetközi Vietnam bizott­ság ülésezik, s a közvéle­mény teljes súlvával követe­li a nárizsi egvezménvek ma­radéktalan. valóra váltását. Az elnöki palota homlokza­táról már eltüntették az ost­rom nyomait. A patinás épü­let, amelynek falai között ta­valy szeptember 11-én a be­nyomuló puccsisták meggyil­Santiago rémnapjai A juntának bőkezűen nyűj­kolták Chile törvényesen meg- tott észak-amerikai hitelek el­választott államfőjét, látszólag lenére is súlyosbodik a gazda­helyreállítva magasodik az ég sági válság. Az infláció re- felé az Alkotmány téren. A kordmagasságra emelkedett, tát: ha tovább folytatja meg­torlásait a kereszténydemok­rata politikusok ellen, politi­kai menedékjogot kérnek Svájc santiagói nagykövetsé- állítják, hogy „Peru fenyegeti gén. Ebből természetesen nagy Chile biztonságát”. Így pró- belső és nemzetközi botrány bálnak ürügyet találni arra, keletkezne. Így a tábornokok hogy tovább duzzasszák a inkább egy időre visszakoztak, puccs óta létszámában immár a junta urainak főerőit környező, magas épületekből elérte immár az 1200 száza- négyszeresére emelt fegyveres mo8t a Népi Egység vezetői és azonban látni lehet, hogy a lékot. Több százezer a mun- erőket, és újabb tankokat vá- az alkotmányhoz hű katona­belső, udvari szárnyépületek kanélküliek száma abban az sárolnak az Egyesült Álla- tisztek elleni perek előkészíté­beomolva, kiégetten — úgy, országban, ahol a Népi Egy- mokban. 6e köti le. Nemrég Valdiviá­ahogy a repülőbombák és ség háromesztendős kormány- Az elnyomó gépezet fejlesz- ban egy lovassági laktanyá- tankágyúk lövedékei a harcok zata majdnem mindenkinek tésével természetesen a dikta- ban rendezték meg a perek idején összerombolták — me- biztosítani tudta a kenyérke- túra belső helyzetét szeretnék főpróbáját. A bírói eljárást a redeznek továbbra is. reseti lehetóséget. A diktatúra szilárdabbá tenni. Már nem- junta óital létrehozott „hadi­A chilei fővárrvűvm «ev urai azzal Próbálják magya- csak a betiltott Népi Egység tanácsok” egyike folytatta le. mherel nVZ« h*úv rázgatni e nyomorúságos hely- partjainak aktivistáit üldözik, A szocialista párthoz tartozó zitre fellelnek mond lé ka zetet' ho%y Chile kénytelen hanem a puccsot előkészítő hét volt helyi vezetőt hurcol- MonedánaT^zt a látványát jelenleg a hadigazdaság” vi- kereszténydemokrata part elé- ták vasra verve a junta négy ^mfaerVnan nevanU = fei«í szonyai között élni, mert a kor- gedetlenkedo politikusait is. Ez tagjának hatalmas, színes port- nen nvuealom^ és a fővá mányzatnak „belháborút” kell a párt, amelynek jobboldali réja alatt helyet foglaló bíró­JJ21 minderma- folytatnia a ”marxista felfor- vezetői oly nagy szerepet vál- sag elé. Az előkészítés gondos Tevőit gatós” ellen, és kívülről is „tá- laltak a katonai rendszer ha- volt: a „nyilvános” per hall­kül^ alatt fLüllégek lap- madás ve*z«ye” fenyegeti. ^ÄIsÄben nemÄ Ä ™gválo­panganak, amelyeknek látvá- A junta a „külső ellenséget” fathat ma sem politikai tevé- L„i'1^ kenységet. Tekintve azonl hogy vagyonát nem kobo: el, és a kereszténydemokra Az ostromállapot, amely nak ‘Parl. mezőgazdasági és ták sí&u“£t tf^vasMarattf ?ka­tudja megakadályozni. folytatják előrehaladásukat a A *aK0SSaS fitatt&wonó« a társadalmi eA\es a KeresztenyaemoKrataK- tüntetését azonban nem tud­tvís usuuoiMMiaiAsv, dia«/ •auy^ians^úa ervénvesítésének lpar*» mezőgazdasági és ták megakadályozd 4 szinte korlátlan jogokat bizto- pend^wetók több- kereskedelmi vállalko. próbából” levonták sít a diktatúra urainak, to­vábbra is érvényben van: a szőr tiltakoztak a chilei tábor­nokok véres terrorja, a töme­megakadályozni. A „fő­, „ , ------------ ------------ a tanulsá­z asaik vannak, a junta urai gokat: Pinochet tábornok, a engedélyezték, hogy a pártve- junta feje bejelentette, hogy a tábornokok éppen féléves ural- -rá zetöségek tagjai — csupán ezek- Népi Egység Dawson szigetén műk jubileumát használták fel f“ táborok « "ek “ ü/leti ügyeknek meg- fogva tartott vezetőit „zárt aj­arra, hogy újabb hat hónapra meeszeez-p pjlen as szó+ emel- targyala:<;ár,a ~ }d6nkent ta- tok” mögött ítélik majd el. meghosszabbítsák. Mindennap , ■,. . L . n • nacskozasokat tartsanak. Ami- Jgy akarják elkerülni — úgy­hajnali egy órától kezdődik a katonaság a terülten kívüli- vezetőül mond hogy egy kijárási tilalom reggel fel ha- A b-mfaia: resztenyaemokrata vezetőről per „felkavarja az índulato­tig, és csupán az őrjáratozó egre behatolv fo„1a el nemJ kiderítették, hogy üzleti ősz- kát és szenvedélyeket”. A jun- katonák szórványos géppisz- s a szejovetel _ urugyen politikai ta mindenesetre szabad kezet tolysorozatai törik meg a egyszer áldozatait. Santiagó- megbeszélést folytattak, bőr- kíván biztosítani magának a „szellemváros” némaságát. ban — erre hivatkozva — azt tönbe vetették őket. Frei és terrornerekhez, a terrorítéle­Aylwin volt szenátorok és a tekhez. 1 jobboldali szárny más vezetői azzal fenyegették meg a jury, Arkus István Lyoni gyűlés Egységesen a tőkések ellen Dobsa János, az MTI tudó- jainak — a januári brüsszeli sítója jelenti: értekezlet határozatainak meg­... . felelően — egységes akciókkal Mintegy tízezer ember^ tol- kell síkra szállniok a dolgozók tot te meg szombaton délután védelmében, meg kell szervez- a lyoni sportcsarnokot azon a niök a tömegek harcát a nem­nemzetközi nagygyűlésen, me- zetközi monopóliumok ellen. a“» különböző részeiből érkezett tortenelml Jeient06,-oei. r/iso francia dolgozók mellett ott voltak több tucatnyi nyugat­német, olasz, belga, svájci és angol nagyüzem munikásainak delegációi is. A nagygyűlés témája az volt, hogy az európai tőkés ízben került most sor arra, hogy hat nyugat-európai kom­munista, és munkáspárt veze­tői egy fórumon szólnak a hat ország dolgozóinak képvise­lőihez. Ez a tény azt a hatá­rozott akaratot tanúsítja, hogy e pártok közös erőfeszítéssel országok egyre mélyülő válsá- szállnak szembe az országaikat ga közepette a kommunista, sújtó közös válság okozta és munkáspártok a tömegek problémákkal, mozgósításával, valamennyi e tőkésországok burzsoá- demokratikus erővel való ziója ugyanis — ha vannak is együttműködésre törekedve, köztük érdekellentétek —.lé­hogyan védelmezzék meg kö- nyegében egy olyan közös po- zös akcióikkal a dolgozók ér- utika kialakítására törekszik, dekeit a monopóliumokkal meiy a reakció hajdani szent szemben, hogyan, harcoljanak szövetségének újabb kiadása együttes érővel az európai lenne. A tőkésországok dol- enyhülés kibontakoztatásáért, gozóinak egységesen ke'jl szóm- a béke és biztonság megszilár- be szállniok e törekvéssel — dításáért. hangsúlyozta Marchais —, A nagygyűlés szónokai — ugyanakkor együttes erővel Herbert Mies, a Német Kom- kell szembe szállni az ameri- munista Párt elnöke, Louis kai imperializmusnak azzal a Van Geyt, a Belga Kommu- kíséretével is, hogy rákény- nista Párt elnöke, John Goi- &zerítse hegemóniáját Nyugat­iam Nagy-Britannia Kommu- Európára, nista Pártjának főtitkára. Nem lehet arra számítani- Gian Carlo Pajetta, az Olasz hogy Nyugat-Európa burzsoá- Kommunista Párt Politikai Bi- ziája hatékonyan, szembesze- zottságának tagja, Jean Vin- gül ezzel a törekvéssel, csak a cent, a Svájci Munkáspárt or- széles néptömegek egységes szágos titkára és Georges fellépése teremtheti meg Nyu- Marchais, az FKP főtitkára —, kat-Európa igazi függetlensé- beszédeikben részletesen is- gét, csak ez biztosíthatja a mertették, hogy országaikban szociális haladást, a demokra- a kapitalizmus általános válsá- elét és a békét. „Á monopóliu- ga milyen súlyos következmé- mok Európájával mi a dóligo- nyekkel jár a dolgozókra, rá- zók Európáját állítjuk szem­mutattak arra, hogy a nagy be” — hangsúlyozta Marchais, nemzetközi monopólista társa- majd rámutatott arra, hogy a ságok a kapitalista államgépe- nyugat-európai munkás- és zet támogatásával, hogyan fo- demokratikus erők hozzájá- kozzák a dolgozók kizsákimá- rulnak a nemzetközi kommu- nyolását. Valamennyien hang- nista mozgalom egységének súlyozták: ebben a helyzetben #rős.ítéséhez, valamennyi im- az európai tőkésországok perialistaellenes erő tömörí- kommuaista éa ^jitnkáspárt- léséhez is. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents