Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)

1974-03-24 / 70. szám

I Dávid Antal: MEGVAN MINDEN Hát, fiam amióta aluljárón traktoros, azóta senki se járt napköziből. Az egyik hízó lesz másfél mázsás. Elég az ne­künk. Délután süttetem a há­tam a nappal, mert a vállam egész télen szaggat. Krumplit főzök a régi katlanban.. Em­lékszel, amikor beléestél? Es­Kiss Attila rajza MELü Gsatakos, esős1 idő volt. a gig az úton, de a kenyeres csoport asszony behúzódott az bárkát nem vélte fölfedezni, áruház eresze alá és türelme- — Még nem jön. — rohant sen várta, hogy megérkezzen, vissza csuromvizesen, a maszek pék kis teherkocsi- Egy új, kenyérre váró pá- ja. amelyre egy asztalos ba- ciens ripakodott rá. rátja barkácsolt tetőt és olda- — Elment a jó dolga, jó­laltat, hogy kenyérszállításra asszony?! Kap egy olyan alkalmassá tegye. A kisváros- tüdőgyulladást, hogy attól ban a Sütőipari Vállalat is jó, olykor finom kenyeret sü­tött, mégis sokan akadtak, főképpen idősebb asszonyok és nyugdíjas férfiak, de né­hány fiatalabb háztartásbeli vagy anyasági segélyes nő is, akik sorban álltak, vagy sor­ban vártak a magánkisiparo­sok zamáncos hátú, drágább kenyeréért. Hagyomány és divat kerekedett itt, a ke­nyérért vívott bőkezű versen­gésben. Nem volt abban tehát sem­viz. — Mért nem áll beljebb! — szólt rá egy hárász,kendős, sokszoknyás, falusi asszony, aki már egy vonatot elenge­dett maga előtt a foszlós, 5,60-as fehér kenyér kedvéért — jut itt már mindenkinek. Nem vagyunk sokan. friss kenyérről álmodni rosz- szat jelent. :— Rosszul tudja, kedves — utasította helyre a falusi asz- szony. — A friss, foszlós kenyér mindig jót jelent. Bőséget, gyarapodást, meglepetést. Va­lami jót. A halál friss szele suhin­totta meg őket az áruház lép­csőházában. Vajon valóban olyan jó-e már nékik, akik csekély időeltéréssél búcsút mondtak minden minőségű kenyérnek? Valaki meg is jegyezete. — Ez sem eszik már több kenyeret. Egy másik asszony ráírom - folt. — Szegény édesanyja is hiába álmodott. S akkor a villanytűzhelyét bekapcsolva hagyott asszony­ban fölserkent, hogy a tragé­dia ellenére az élet üteme nem állt meg. Meglátta, hogy ismeretlen, új arcok tüleked­nek a pék négy keréken nyug­vó bódéjánál. — Mi már előbb itt voltunk — kiáltott és kirohant az koldul. A vörös nő sáljával töröl- gette magát. \ — Csak az édesanyám ked­véért — kezdte el újból a mesét — Képzelje, arról ál­modott szegény, hogy jó me­leg, friss kenyeret evett Nagy fehér szelet zsíros kenyeret Megígértem, hogy viszek neki. De úgy látszik, hogy a pék már harmadik fordulóra nem jön... Többen is tiltakozva vág­___ tak közbe, hogy a pék meg­m i csodálatos, hogy a csapat ígérte, különösképpen a falusi asszony eltökélten és elszán- asszonY sapítozott, aka már tan várta a bányatelepi pék egy vonatot is elkesett a ke- kocsiját. Egy vöröses és gyen- nyér kedvéért ge bőrű, ötven év körüli asz- , az még. Megmondta szony annyira féltette első világosan, hogy már be van helyét, hogy kívül állt az ve^ve a harmadik tránszport ereszen és az sem zavarta, Másfél órát mondott — hogy a széles ereszről olvkor magyarázta egy fiatalabb asz- esőbe. A többiek sértett had- r.vakáha zúdult a hűvös eső- szony, ki váltig azon sopán- ként utána. kodott, hogy a villanytűzhe­lyet sem zárta eh annyira biztos volt benne, hogy a pék már a standján lesz. Delet verte a Szentlélek temolom harangja, amikor a bárkaszerű, kis kenyérszálíító autó megérkezett. A pék le­vette a kocsi hátsó falát, le- hajtotta a pultot helyettesítő “ voltam az első — paddeszkát és előkészítette az erősködött a vörös nő. aprópénzt. A vörös asszony — Nem vitatja el magától ott tolongott, porolt az első senki — szólt egy idősebb sorban. férfi. — De rossz nézni, ahogy __ Mért tolakszik, asszo- ázatja magát. nyom? — tartotta vissza a A nő visszalépett a falhoz, pék. — Jut itt mindenkinek. * igyekezett magyarázatát ad- _ Megígértem szegény ni mohóságának. édesanyámnak. Ilyen szép — Anyám azt álmodta az kenyérről álmodott szegény. éjjeL hogy gyönyörű, meleg Már az előbbi kocsinál is itt kenyeret vittem és ő hatal- voltam. más szeletet evett. Zsírosán. __ Milyet adjak? F rissen. Olyan jóízűen beszélt _ Egy K2áp háromkilósat. — Ez jó lesz? Az asszony már nem. vála­szolt. A szomszéd lány jött lóhalálában, nagy lába alól csúnyán fröcsögött a sár. — Körösi néni! Körösi né­ni! A vörös nő rosszat sejtve Egy idős bányaszasszony emelte föl fejét, tette le a garast. — Mi baj van ? Én és az uram, sohase vol- — Rohanjon haza! Vilma tünk válogatósak. De az egy- néném meghalt, re. a kenyérre mindig kénye- _ Anyám! — üvöltött föl a S amikor a mentők elmen­tek, hátrahagyva a lépcsőház­ban a csomagolópapírral leta­kart élettelen testet, még min­dig ott cívódtak a kenyérért, s minden másodpercért, amennyivel hamarabb tudnak hozzájutni a mindennapihoz. Halmai Albert vele. A régi világban földre száznyolcvan kiló, a másiik is gyűjtöttünk valami keveset, annak volt akkor becsülete. Anyád is a mezőn, napestig. Egyszer a hordásban segített, akkor roppant meg benne va­lami s eírekként a leányka, a húgod. Azután már nem akar- te nézzük a seánclariabot, de én tűnik több gyermeket, minek? mindig elalszom, anyád szo- Elég egy, amit szerzünk neki kott felkölteni, hogy oltsam el, marad. Legyen mindene. Az új mert vége. Olvasok is, persze, világban is csak azt néztük. A néplapot. Könyvet inkább Gimnáziumba adtunk s kezd- csak anyád, ha ráér. Télen, tűk felhúzni az új szobát Pa- Én már öreg vagyok az effé- lával fedtük be az egész há- léhez. A nyáron itt volt egy zat, eleget volt szalmás. Ami- írófiéle, megkínáltam borral, s kor megcsinálták a vízvezeté- ő adott egy könyvet, amit ő nak a faluban. A többi szana- két a faluban, azt is behozat- írt. Azt se tudtam végigoi” szét. Mérnök, esztergályos, ka- tűik. Fürdőkád, vízmelegítő, vasni, mert leragad a szemem tonatiset, szerelő, tanár, híva- porcelámvéce. Minden évben a sok betűtől. Megvénültem, talnok. Nekem is sokszor valami, ahogy kiterveztük, mondták, hogy büszke lehetek Építhetnénk még egy szobát, azt mondtad, hazajössz dok­tornak. Most megvan minden. Én már alig dolgozom valamit. Nyugdíjas vagyok. Nyugdíjas paraszt! Ilyent nem hallottam azelőtt Csak az öreg Nagy Gyurit tartotta el a fia. aki állatorvosnak tanult. De a csudájára jártak. Nekünk elég, ami van, megélünk. Nyugdij, földjáradék, háztáji szőlő. Az idén olyan volt a must, hogy felárat kaptunk érte. Pedig nem tettem belé egy dekát sem, megmondhatja a boltos, hogy havonta egy kiló cukrot veszünk, azt is a tejesikávéba, anyádnak. „ ™ Reggel megnézem, milyen , .. a csűrben, még a tavaszon az idő, iszom egy pohárka tör- «ÍV nuíL. _„ megvettük. Ne mondják, hogy még egy kocsi ‘sincs a hóz ______....-----------------------------­m ögött! Engem 'ne szóljon vos, hogy annyit nyugodtan hetbek^a föld alá^ ^ch esős egem - meg senki, nem szoktam hoz­zá. Tervező embernek ismer a falu, amit én kiterveltem, meg is csináltam. Tiszta új, csak amíg hazahozta az egyik kell kijönni a Déii-vasútról, megbolondul a magamfajta vidéki ember, össze-vissza já­rok a sok lépcsőn, folyosón s mégsem találom azt a villa­most, amelyiket keresem. Ki tud pontos lenni, ha csak ide- oda futkos, azt se tudja, mit akar? Nem való ez nekem. Megvénültem; s legjobb ott” hon. Éjszaka kinézek, látom a Göncölszekerét, tudom, há­nyadán áll a világ. Még egyet szundítok kakasszóiig, s akkor felbődül valamelyik motor, mennek munkába. Nappal csak öregek s kisgyerekek van­rád­Nekem már csak a dohány, meg egy fél liter bor legyen, az is elég. Nem kívánok mást. Termőre fordult az a rizling­szilváni, amit még ketten ül­tettünk. Gondoltam, amire doktor leszel, szégyélni fogod ezt a munkát. Sokan lenézik az apjukat, sokfélék az embe­rek. Kocsikáznak, kergetik a pénzt. Néha nekimennek va­laminek. Szekér, teherautó, minden jár az utakon, csak győzzék forgatni a kormány- kereket jobbra-balra. Én már nem forgatom. Te nem tagad­tál meg. Megértük, amiért annyit küzdöttünk szegény anyáddal. Az autód is ott áll na. Elfáradtam. De minden megvan, amit terveztünk. Megvettük a rendelőt is. Jó vásár volt. Üveges szekrény, fehér ágy, amire a beteget fek­tetik, ha vizsgálják. Üvegtete­jű asztalka, mindenféle kések, ollók, csiptetők, ki tudja, mi­féle szerszámok, amiket ti használtok. Elköltözött a gaz­dája, olcsón adta. Minden megvan. A ház. a szőlő, dip­loma, rendelő, autó Minden a tiéd, nem osztozol senkiveL Azt már nem tudom, hogy újra kezdeném-e. Minek? Ha a húgod megmaradt volna, születik még vagy három gyermek, eszünkbe sem jut, hogy neked jobb lesz egyedül. Akkor kezdtünk másképpen, tervezni. Sikerült. Most meg­van minden, nem k kölypólinkát. Kívánja a szer- gürcölni. Hát, hogy a fenében vezetem. Azt mondja a köror- volnék buszke. Akár me- íyu "ódban hetek a fóld alá dicsőség«— ihatom, «ven öreg csontnak ben- Megrohadni! Most itt a jót tesz. Megkeverem a hízók reved, doktor Magyart János, mos’ékját. a szomszédból ide- Márványon, arany betűkkel... adják a maradékot, ángyod is üogy éltél huszonnyolc évet hoz egy-egy vödörre valót a Nem osztozol senkiivel. Nekem hozzon egy kávét, a vendégemnek pedig öt kiló zabot a jobbikból — mond­tam előkelőén a pincérnek. Ráró udvariasan patát nyúj­tott, mintegy jelezve, hogy hajlandó válaszolni kérdé­seimre. Megsimogattam a sö­rényét. Idegesen felnyihogott: — Ne borzoljon össze! Most tupíroztattam. — A kedves családja? — A muter most konflisló Debrecenben. Mindenáron Pestre akar jönni. De hát, kérdem: minek? Itt, sajnos, maradinak tartják a fiákért Pedig, ha az igazgatók autó helyett vállalati konflison járnának, sokat megtakaríta­na a népgazdaság! Az unoka­öcsémnek jól megy a sora, a Szakmai gőg bábolnai ménesben. A bátyám az ismert nevű vidéki lo­vaglóiskolában munkálkodik. Nem csekély konvertibilis va­lutát hoz az országnak. Meg­mondom őszintén, ha valaki forintért akar ráülni, azt le­dobja... — És magának hogy megy a sora? — Nem panaszkodhatom. Menő vagyait. Egész télen nem fáztam egy pillanatig sem. Mindig volt valaki, aki rám tette az utolsó télikabát­ját. Ha győzök a lóversenyen, éljeneznek, kockacukrot ka­pok. Ha lemaradok, szidják még a nagyfateromat te, aki pedig annak idején huszárló volt Doberdónál. — Végül arra válaszoljon, milyen érzés lónak lenni 1974-ben? — Nem akarok panaszkod­ni, de az emberek ma egy Trabantot többre tartanak, mint egy telivér paripát. Igaz, hogy én csak egylóerős va­gyok, de sarkantyúzzon meg egy Opel-Rekordot, ha nincs benne üzemanyag. Én zab nélkül is letrappolom azt a pár kilométert. Nehéz ma ló­nak lenni. Pincér, fizetek! — Hagyja csak. A vendé­gem volt. — Köszönöm. A viszontlá­tásra! Galambos Szilveszter róla. hogy magam is megkí­vántam. Itt voltam az előző kocsinál is, de elvitték az or­rom elől az utolsót. Nem aka­rok kenyér nélkül hazamenni. Édesanyám súlyos beteg: na­gyon vágyik a friss kenyér­re. sek voltunk. A párom, most vörös _ Édesanyám! is elvárja, hogy jó kenyeret Az idős férfi fél kézzé! a vigyek. Nem baj, drágább, csak jó .legyein,. — Pedig a sok kenyér nem egészséges. Attól van a sok pocakos, elhízott ember — szólt az iménti férfi. A vörös nő fölkacagott, — Mégis itt vár maga is a kényéire. — Várok, várok. De nem kenyér a főétel. Mi sok főze­léket is fogyasztunk! Az eső még inkább nekike­seredett. A vörös nő kilépett az eresz alól, elfutott a taxi­állomásig és onnan nézett vé­ha hóna alá nyűit, de nem bírta megtartani. Kifordult az be­lőle. és elnyúlott a sárban. A hírt hozó lány a postára futott, hogy mentőt hívasson. A jelenlevők bevonszolták az áruház személyzeti bejárójá­hoz. A falusi asszony szakér­telemmel állapította meg! — Ez már halott A fiatalabb asszony, ki a villanytűzhelyét nem zárta el otthon, tudálékosan állapítot­ta meg. — Nem akartam mondani. de nagyanyámtól tudom, hogy a e KOCKÁD — 1974. március 24., vasárnap Bihari Klára: A SZEMÜVEG F ábiénné bal kezében mereven tartotta a levelet jobb kezével a térdére vett nyitott táskájá­ban motozott. — Mindjárt.™ mindjárt el­olvasom ‘— mondta, csak a szemüvegemet... Gyakorlottan nyúlt a táska egyiik sarkába, de mert ott nem találta amit keresett, fo­kozódó nyugtalansággal, s két kézzel kutatott a rekeszekben. — Csak nem hagytam ott­hon? — felemelte a fejét és ki.cs.it zavartan mosolygott rá barátnőjére. — Rossz érzés, ha nincs velem ... egészen meg­bénít, mintha a látásomat ve­szítettem volna el... Pedig mennyire szeretném elolvasni a Pista levelét. A táska fölé hajolt és most már ideges kapkodással tűrt a kulcsok, fésűk, szépítőszerek, apró kis tárgyak közé. — Hagyd már abba! Ha nincs, hát nincs! — szólalt meg fojtott ingerültséggel az ura. — Nem olyan fontos, majd Anni felolvassa nekünk, mit írt a fia. Igaz? — Persze, persze! — helye­selt gyorsan., udvarias készség­gel a háziasszony. — Előbb is eszembe juthatott volna. Per- Az uszony ebben a pillanat­sze, hogy felolvasom. Szabad, ban megrándult. A merev, ku- Mártám? tató tekintet megzavarta, mint­Valami anyagtalan, de még- ha valaki, egy idegen rányitott is jól érzékelhető feszültséget volna fürdés, vagy vétkezés érzett a levegőben. Bocsánat- közben, s hideg, kegyetlenül kérő mosollyal elvette Fábián- bíráló szemmel méregetné te­áétól a levelet és azonnal ol­vasni kezdte. „Drága szüleim! Már két napja, hogy megérkeztem. Ne haragudjatok, amiért csak most ültem le az asztalhoz, hogy írjak nektek, de annyi új benyomás...” Fábián, míg a levél szöve­gét hallgatta, a feleségére né­zett, aki változatlanul úgy ült, mint abban. a pillanatban, amikor ő rászólt, hogy hagyja abba a szemüvege keresését. A félig zárt táskában még min­dig benne voltak az újjai, fe­jét a figyelem mozdulatával barátnője felé fordította, de ő jól látta, hogy a csukott szájú, kicsit fájdalmas mosolyt, ami­vel elnéz az olvasó nő feje fö­lött, nem a levél szavai me­rev! tették az arcára. ..Ha hátradőlne, árnyék ve­tődne rál s nem látszanának annyira az apró ráncok a sze­me körül — gondolta a férfi. — Meg a nyakán sem. Miért nem ügyel eure?” tőtől talpig, önkéntelenül a hajához nyúlt, és ellenőrző te­nyérrel megérintette, eligaz- gatta a halántékánál és há­tul, a tarkója fölött. „ ... mért csak most örülök igazán ennek a kiküldetésnek” — dongott Apni hangja a füle körül. ,_A képzelet mindig mást mutat az embernek, mint a valóság. Most nemcsak a szakmai lehetőségekre utalok, amiből csak a szőkesége fény­tett elő. „Milyen szép volt. Milyen nagyon szép volt” — gondolta az ura. Nem elérzékenyiilten, inkább keserűen és haraggal, mint aki éppen az elmúlt ép és hibátlan, szépség elmúlása miatt érzi becsapottnak únagát. Akkor régen a haját még nem kellett festeni és a szeme alja sem volt ráncos és nem bugy- gyant meg árnyékosán. Per­sze, ez azért következett be olyan hamar, mert nagyon fi­nom volt a bőre, nagyon ér­zékeny és ezért rosszul állta az évek támadásait. Az ellen­tét hajdani és mai külseje kö­zött azért tűnik fel élesen. A csúnya, vagy mindennapi ar­con kevésbé vehető észre a változás. »Annyi mindenféle tárul1 fel és nyílik ki ...” — A szavak ott motoszkáltak emlékezeté­ben a tovább olvasott szöveg és tudatának felszíne alatt. »Mi tárulhat még fel és mi más, szubjektív vonatkozásiban nyílhat ki?” — gondolta. A is annyi mindenféle tárul fel keserűség a múlt mélyéből ér­és nyílik ki ...” kező másfajta érzéssel páro­„Milyen szép volt” — gon- suit, ama, mint egy orvul ki­dől ta Fábián. Az imént raj- lőtt nyty szúrt szívébe. A mér- takapottan elfordult a felesé- ge eLviselhetetlenül édes volt, gétől, de most a hang, amire egy pillanatra átsajdult tes- csak udvariasságból figyelt, s tón.-lelkén. Igen, a fiatalság ami éppen azt mondta, hogy lehetőségei... A keresés, vó- .jmás, szubjektív vonatkozás- rafcoeás, az új kinyilatkoztatás ban is annyi mindenféle tárul öröme, a tünékeny boldogság fel és nyílik ki” ismét azasz- szony felé húzta a pillantását. Az most már hátradőlt, testé­vel még kissé hátrább is tol­ta a fotelt, mintha el akarna és boldogtalanság. Ez már nincs és nem is lesz többé. Megint a feleségére nézett és megint haraggal, mint aki tu­lajdon eltorzított arcvonásait merülni a ráboruló árnyékban, szemléli egy-egy repedésekkel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents