Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)

1974-03-15 / 62. szám

Ahogy a beruházó látja a regionális vízmű II. ütemének építését Nem máról holnapra Két hónap Csecsén A megye második -nagy beruházása ez, amelyet nem­csak az érUekeit szakemberek, hanem a megyeszékhely la- t jsága is nagy íigyelemmel kísér. Bár hivatalosan még tél un, s nagy általánosságban Folyamatos a vízellátás, mégis a .adnak, akik akarva vagy akaratlanul szóba hozzák: vajon n "yen lesz a vízellátás nyáron? Lesz-e fennakadás? Mire lehet számítani stb. Végül szóba hozzák azt is, hogy mi­korra ad vizet a regionális vízmű most épülő II. üteme. sértek befejezése május végiére várható. Ezt ígérték a salgó­Dénes Vilmost, az Országos Vízügyi Beruházó Vállalat (OVIBER) kirendeltségének ve­zetőjét kértük meg, tajókoz- tasson az építkezés jelenlegi helyzetéről, a várható kilátá­sokról. — Eddig a csaknem négy­százmillió forint értékű beru­házásiból százmilliót költöttünk el — kezdte, majd így folytat­ta: — Menjünk a térképhez, ennek segítségével minden ért­hetőbbé és világosabbá válik. — Az Ipoly vízkivételi mű tervei most készülnek. Innen. 4723 méter csővezetéken, ke­rül majd az Ipoly vize a Komra-vöLgyi tározóig. Pilla­natnyilag több mint egy kilo­méter hosszúságú vezetéképí­tése van még hátra. A tározó 4.2 millió köbméter vizet ké­pes befogadni. Itt az egyesí­tett műtárgy — az alagút és a 29 méteres torony — építésé már befejeződött. A gát is 50 százalékban készen van. A tó­ból az előbb említettek közre­működésével négy különböző helyen, különböző mélységben lehet kivenni. A víz minősége ennek'megfelelően változik. A bározóból 1800 méter hosszú nyomvezetéken jut be a víz a Il-es telepre. Ez a vezeték is készen van. A gátőrház építé­tarjáni Építő és Tervező Szö­vetkezet vezetői. — Ki készítette az utakat? — Az úgynevezett fekete­munkát az Egri Közúti Építő Vállalat, a Il-es telep és a tá­rozó közötti útszakaszt pedig a generálozók. — Az építkezés során ho­gyan változik meg a víztisztí­tó központ arculata? — A tározóból a víz ide, a víztisztító központba érkezik — mutatja a térképen a vizet szállító csővezeték nyomvona­lát Dénes Vilmos. — Előbb a dobszűrőházba kerül, onnan indul útjára a különböző tisz­tító berendezésékbe. Mivel az eddigi szűrőház kapacitása ke­vésnek bizonyult, egy egység­gel majd megtoltíjúk. A folya­matos vízutánpótlás biztosítá­sára újabb 500 köbméteres víz­tároló medencét építünk. En­nek fenék lemez-betonozása már befejeződött. — Innen miként jiut majd a víz Salgótarjániba? — A már meglevő 300-as át­mérőjű nyomóvezeték mellé egy 500 milliméteres átmérőjű vizet továbbító vezetéket fek­tetünk lé. Ennek hossza 18 ki­lométer lesz. A vezeték lakott területeken húzódik majd ke­resetül, kertek, házak mellett, szántóföldeken, és útpadkában kerül a född mélyébe. Az ide használatos acélcsöveket Du­naújvárosból kapjuk. — Hol tartanak a vezetek építésével ? — Salgótarjániban a 2000 köbméteres víztartály mellé egy 1000 köbmétereset építüniK. Karancsalján pedig egy át­emelő telep létesül. A máso­dik negyedévben megkezdjük a vizet szállító csövek fekte­tését Salgótarján és Karamcs- alja között. A következő, majd az azt követő évben kerül sor Miihálygerge és Karancsalja között az előbb említett csőve­zeték földbe helyezésére. — A munkához megvannak a tervek? — Az Ipoly vízkiivételá mű kivételével — igen. — Ez nem akadályozza a fo­lyamatos munkát? — Szerintem nem. — Milyen értékű munkát vámnak ebben az esztendőben a kivitelező építőktől? — ötven-haitvanmililió fo­rint között. — S vállalják? — Mi azt szeretnénk, ha a tervezettnél jóval előbb jutna el az új vezetéken a víz Salgó­tarjánba — hangsúlyozta Dé­nes Vilmos kiremdeltségyeze- tő. Élőben a törekvésében a leg­messzebbmenőkig támogatjuk a beruházót, mivel igen fontos társadalompolitikai kérdés mi­előbbi megoldásáról van szó. V. K. Fokozott figyelmet fordítanak az újonnan belépő dolgozókra T A Salgótarjáni Kohászati üzemekben 1974-ben 238 mil­lió forint nyereség elérése a terv. Ehhez, e feladat teljesí­téséhez sok tényező járul hoz­zá. A termelés korszerűsítése, a gépi kapacitás jobb kihaszná­lása mellett fontos személyi tényezőre is figyelnek a drót- húzó üzemben. Az üzembe gyakran érkeznek új felvéte­lesek, akik az üzemi fegyelem és a begyakoroltság híján nem mindig biztosítják a várt eredményeket. Észrevették ezt a brigádok vezetői, de az (üzem- és gyárrészlegvezetők is. A szocialista brigádok hatá­rozott törekvése, hogy mind mennyiségben, mind értékben és minőségben a megkívánt színvonalon termeljenek. Tö­rekvésük során csökkent a reklamáció és javult az anyag­betét. Az új felvételes dolgo­zók munkába állását kellő megértéssel és barátsággal kell fogadni, de a jövőben sok­kal nagyobb gondot kell fordítani szakmai műveltségük fokozására. Az elmúlt hóna­pokban tapasztalható volt, hogy az új dolgozók által ké­szített huzalok nem minden­ben feleltek meg az előírt technológiai követelmények­nek. Előfordultak bizonyos mérethibák, de a karikák kú- száltsága és rossz kötése is fe­nyegette a teljes értékű mun­kát. A dróthúzóban az elmúlt évben 20 dolgozó összesen 124 napot volt távol igazolatlanul munkahelyétől. Ennek fő okát elsősorban abban lát­ják. hogy az új felvétele­seknél előfordulnak magatar­tásbeli problémák. Ezúttal a művezetők és csoportvezetők feladatává tették az új felvé­telesekkel való fokozottabb foglalkozást. De megfelelően felkészítik az új embereket a munkavédelmi előírások pon­tos betartására is. Az elmúlt ev intő példája, hogy 10 dol­gozó szenvedett balesetet, s ennek következtében 909 nao esett ki a termelésből. A mű­vezetők, csoportvezetők és munkavédelmi őrök az új év­ben már nagyobb felelősséggel törekszenek a dolgozók szak­mai és munkásvédelmi előké­szítésére. Feladatuk: a mun­kavédelmi és technológiai uta­sítások szigorú betartása és betartatása, de az is. hogy a munkavédelmi öltözeteket és felszereléseket mindenki kö­telezően és rendeltetésszerűen használja. Ebben a munkában egyetlen vezető beosztású dol­gozó sem enged meg semmi­féle elnézést. A fokozottabb fegyelmet az indokolja, hogy a dróthúzó üzemben növekednek az igé. nyék. Ez évben az elmúlt év­hez viszonyítva 11 500 tonna többlethuzalt kell legyártani. Igaz. ehhez nagy segítséget nyújt majd a rekonstrukció során belépő korszerű beren­dezés is. de a korszerű beren­dezésekhez igazodó felelősség- teljes munkára és korszerű szemléletre is szükség van. Orosz Béla Készéijünk róla a jövendő nemzedékért Nemrégiben láttak napvilá­got azok a fontos népesedés- politikai határozatok, amelyek az édesanyák és a jövendő nemzedék érdekeit szolgál­ják. Az intézkedések ország­szerte nagy visszhangot vál­tottak ki, kedvező fogadtatás­ra találtak. A helyeslés és egyetértés nyilvánvaló, mert egyikünknek sem lehet kö­zömbös, mennyi gyerek szüle­tik, azok milyen körülmények között nőnek fel. A népesedéspolitikai felada­tok megvalósítása Nógrád me­gyében is megkezdődött. Akár­csak a nő- vagy az ifjúság- politikai határozat, ez is hosz- szú és sokoldalú munkát igé­nyel. Ha a lényegét nézzük, szorosan összefügg a két em­lített határozattal, attól elvá­lasztani talán nem is lehet a népesedéspolitikai intézkedé­seket. Országos gond — ez jellem­ző Nógrád megyére is —, hogy kedvezőtlenül alakul az élveszületések aránya. Ami még ennél is szomorúbb, évek óta kevesebb gyermeket vál­lalnak a családok. Ugrásszerű­en megnövekedett a gyermek­telen, vagy az egy gyermeket nevelő családok száma. Ezrek­re tehető a testvér nélkül fel­növő gyermek. Egyre ritkább a három-, vagy annál több- gyermekes család. Az öt-hat gyerek pedig már szinte kuri­ózumszámba megy. Sok összetevője van ennek. Beszélhetünk arról, hogy az édesanyák nagy többsége mun­kába jár, így az óvodai vagy bölcsődei elhelyezésre szük­sége van. Az óvodai férőhe­lyek száma pedig Salgótar­jánban még nemrégiben na­gyon sok gondot okozott. Ha itt meg is oldódott a társa­dalmi összefogás révén az óvodák bővítése, a megyében — elsősorban a nagyközségek­ben — még mindig probléma. A népesedéspolitikától elvá­laszthatatlan a lakásépítés. Egyre több lakást adunk át, elsősorban a munkáscsaládok­nak. De még mindig nem ele­get. A jó- és kényelmes la­kás nélkül igencsak nehéz több gyermeket fölnevelni. Ezért a tanácsok külön fi­gyelmet fordítanak a három­vagy annál többgyermekes családokra, és soron kívül la­káshoz juttatják őket. Salgó­tarjánban —, de említhetnénk Balassagyarmatot is — a kö­zelmúltban költözött be tíz háromgyermekes munkás­család új lakásba, ' A több gyermek vállalását nem egyszer anyagiak is gá­tolják. Az a szemlélet, hogy a gyerekek nevelése sok pénz­be kerül. Azok a házaspárok sokkal kényelmesebben élnek, akik csak egy gyereket vál­laltak. Ott könnyebb megsze­rezni a hétvégi házat, az autót, vagy egyéb anyagiakat, mint például egy többgyer­mekes családban. Ez a hely­telen, csak a pénzt, a kényel­met, a megszerezhető javakat tekintő szemlélet gyakran tet­te gúny tárgyává azokat a szülőket, akik esetleg a har­madik gyermeket is szívesen és örömmel vállalták. Beidegzett szemléleteken változtatni eléggé nehéz. Má­ról holnapra nem is sikerül. Hosszú és kitartó munkára van szükség minden fórumon ahhoz, hogy olyan jó társa­dalmi légkör alakuljon ki, amely megbecsüli és tiszteli az anyaságot, a gyermekeket akaró és nevelő szülőket. A gyermeknevelés anyagi terheiben sokat segít az ál­lam. Megkülönböztetett figye­lem veszi körül a terhes anyá­A tavaszit már új helyzet­ben fogadják Csecsén a ter­melőszövetkezeti tagok. Nem­régiben a zárszámadó közgyű­lésen egyhangúlag úgy döntöt­tek; egyesítik erőiket az ecse- gi gazdasággal. Nem vitatkoztak az ecse- giek, érezték, hogy szükség van erre, mert csak így tud­ják a termelést növelni, s a sa­ját jövedelmük is így emel­kedhet. Tavaly, igaz, nem pa­naszkodhattak, de ők maguk sem látták biztosítottnak sa­ját jövőjüket. így van ezzel Sáfár Miklós mezőőr is, aki egykor a ter­melőszövetkezet élén állt, az idő azonban eljárt a feje fe­lett, már egy hónap sincs hát­ra a nyugdíjazásáig. Az ember azt hinné, érdektelen számá­ra, hogy mi lesz ezután. Sáfár Miklós azonban tele remény­nyel néz az idei esztendő elé: — A csécsei nép örül az egyesülésnek. Ecsegen vala­hogy mindig jobban ment. Nem mintha ott szorgalmasab­ban dolgoznának az emberek. A körülmények játszottak Sáfár Miklós mezőőr már sok- mindent áitélt a gazdaságban, most azonban bizakodik össze ellenünk. A szakmai hoz­záértéssel sem volt probléma. Az egyesüléssel mindkét ter­melőszövetkezet tovább erősö­dik. A mi földjeink jobb mi­nőségűek, az ecsiegi gazdaság fejlettebb. Nehézségek mindig voltak. Most az a legfonto­sabb, hogy az új úton az első lépéseket közösen, biztonságo­san tegyük meg — magyaráz sepregetés közben. Sok viha­ros közgyűlést átélt, s mintha maga is csodálkozott volna az egyesülést kimondó közgyűlé­sen levő egységről. Minit a termelőszövetkezet leendő nyugdíjasát közvetle­nül érinti az az intézkedés, amellyel a közös gazdaság ve­zetői a csécsei nyugdíjasok számára is biztosították a ha­vi nyugdíj- és járulékkiegé­SEátést, — Szép gesztus... — mor­molja a mezőőr. ö is tudja, több ez annál. A csécseiek és ecsegiek a ko­kat. A Munka Törvénykönyve szigorúan megszabja, milyen munkakört tölthetnek be, és minden segítséget megkapnak ahhoz, hogy egészséges gyer­meknek adjanak életet. A szülési segélyt kétezer-ötszáz forintra emelték fel, amely sokat segít a kisbaba kelen­gyéjének beszerzésében. A gyermekgondozási segély is lényegesen emelkedett. A kisgyermekes édesanyákat táppénz illeti meg a gyermek betegsége esetén. Mert a csa­ládtervezés nem csupán ma­gánügy, abból részt kér és vállal az egész társadalom. Olyan dolgokban is, hogy a többgyermekes családok is jussanak szakszervezeti be­utalóhoz nyaranként, hogy le­gyen az üzletben olcsó, és jó minőségű gyermekruha és cipő. Az édesanyák otthoni munkáját elfogadható áron tegyék könnyebbé a szolgál­tatások, ne okozzon külön gon­dot és bosszúságot a bevásár­lás. A nők munkakörülmé­nyeinek javítása, az otthoni terhek könnyítése, a gyer­mekintézmény-hálózat fejlesz­tése, a jó napköziotthonos el­látás, az egyéb, az élet jófor- már minden területére kiter­jedő rendelkezések mind egy célt szolgálnak, a jövő nem­zedékének érdekeit. C& E. zárdiakkal együtt egyforma tagjai a közös gazdaságnak. A kötelességek és a jogok is azo­nosak. Csécsém az állatgondozók a magúik módján tárgyalták meg az új helyzetet. Eddig is meg­voltak az együttműködés jól kialakult formái. Ott segítet­tek, ahol tudtak. Gépjavítások idején, betakarításnál. — Látja? — mutat Biró Ist­ván tehenész az istálló mel­letti kazlakra. — Tavaly szű­kében voltunk a takarmány­nak. Gazból pedig, tehenész Bíró István: Tehenész legyen a talpán ... legyen a talpán, aki tejet ter­mel. Most nincs ilyen gond, s bízunk benne, hogy az elkö­vetkezendő években sem lesz. Ami igaz, igaz. a vezetők sem álltak feladatuk magaslatán. Valahogy nem találták helyü­ket. Alig hogy az egyiket megismertük, máris az utód­ját mutatták be.. A tagsággal, velünk sem tudtak jó kapcso­latot kiépíteni — mondja Bí­ró István tehenész. Az állattenyésztés, különö­sen a szarvasmarhatartás alap­vető követelménye a jó takar­mány. Azonban nem elég azt megtermelni, be is kell taka­rítani. Most az erők egyesíté­se után a szarvasmarhaprog­ram végrehajtásában nagyol léphetnek előre. — Nagyobb üzem, nagyobb lehetőségek — így summázza röviden véleményét Gócza Gócza László keresete máris több László, a fiatal fogatos. Csak azt sajnálja, hogy az orvos nem engedte gépre ülni. — Az egyesülés után a ke­reseti lehetőségeink máris ja­vultak. Az ecsegi bérezési fel­tételeket alkalmazták nálunk is. Mit jelent ez? Nekem ha­vonta majdnem kétszáz forin­tot — mondja. Hármuk véleménye azonos a többi csécsei tsz-tag gondo­lataival a közös gazdaságról. Az eddig eltelt két hónap rövid idő ahhoz, hogy alapve­tő változások következzenek be a szövetkezet életében. Nem is várják ezt a csécseiek. Abban bíznak, hogy sikerül a tartósan jövedelmező gazdál­kodás feltételeit közös erővel megteremteni. — Mik ezek a feltételek? A korszerűbb technológiák meghonosítása a növényter­mesztésben és állattenyésztés­ben egyaránt. Ez nem megy máról holnapra. A munkafe­gyelem javítása sem utolsó fel­adat, mert előfordul még egy­két kirívó eset. — Tudjátok-e, mit hallot­tam? — kérdezte minap Gó­cza Lászlóéktól munkatársuk. — Tavasszal helikopter végzi a gyomirtást... A nagy táblák kialakításá­val erre is mód nyílott a kö­zös gazdaságban. Szabó Gyula Fodor felvételei Lelkiismeretes munka - korszerű lakások Pásztón új lakótelep épül. A Nógrád megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat előregyártott elemekből állítja össze a korsze­rű lakásokat. A Csépe Miklós vezette szocialista brigád — közöttük Pásztor László, Verebélyi Gyula, Forgács János — lelkiismeretesen dolgozik Kulcsár József felvétele NÓGRÁD - 19}?. márcift 15., péntek 3

Next

/
Thumbnails
Contents