Nógrád. 1974. február (30. évfolyam. 26-49. szám)
1974-02-10 / 34. szám
\ Senki sem születik olvasónak SÉTA A MAMÁVAL J OEMÉN Y OTTÓ Énekel egy lány Énekel egy lány ősrégi tiszta éneket a gépzene a magnó korszakéban olyan egyedül mint a hold csak a hangja fényeskedik csak varkocsa tündérkcdik egyetlen eszköze a hangja énekel szépen nagyszerűen item figyel csak saját magara magából is csak az örömre a dal gyönyörű áramara ami körülöleli őt egyenes mozdulatlan törzsét összefont nyugodt kezeit a. majd könnyedén elszökve tőle betölti e széles világot szeretném ha sohase volna, belőle több mint az ami ha együtt maradna e hanggal önnön szépsége szószólója- a hold a nap a csillagok fényének hű közvetítője könnyű tiszta és egyszerű énekszó ami messze szárnyal Olvasom a statisztikában, hogy a magyar munkásság 4' százaléka érettségizett. 51 százaléka elvégezte. 45 százaléka pedig nem fejezte be a nyolc általánost. Azt hiszem, ez az arány nem megnyugtató. A műveltebb, a világot, a társadalmat tudatosabban ismerő ember jobb munkás, töbhre képes, többet tud adni a közös cél, a szocialista társadalom kiteljesítéséhez. Ezek alapigazságok, és felismerésük vezethet csak oda, hogy 3 munkásművelődés lényegéről és szükségességéről elmondott szavaink, javaslataink. határozataink teremtő valósággá váljanak. A felmérések szerint 1965- ben a munkásháztartásokban egy családtagra 630. 1972-ben pedig 883 forint kulturális kiadás jutott. Mondhatja valaki: a 253 forintos emelkedés kitűnő! Mások meg igen. kevésnek tarthatják. Az igazság talán az, hogy az emelkedés nem nagy ugyan, de a munkásművelődés gyorsuló és bővülő folyamatát tükrözi. Ha ellenben azt vizsgáljuk, hogy miből adódik a hét esztendő 253 forintos emelkedése, már nem juthatunk egyértelmű eredményre. Egyrészt az 1965 óta eltelt időszakban megdrágultak a kuturálódássai kapcsolatos szolgáltatások, s drágultak a könyvek is (bár szebbek. mint voltak). Másrészt az is kérdés, hogy a szóban forgó 253 forintban milyen arányban szerepelnek a kultúra olyan határterületei, amelyek csak közvetve járulnak hozzá a művelődéshez. Érdekes adat, hogy 1971-ben átlag 60 forintot költött egy munkás könyvek vásárlására. : Átlagban igen kis összeg ez, két-hánam közepes árú könyv mindössze, mégis meg kell jegyezni, hogy ezzel a hatvan forinttal a munkásság az értelmiség é* a parasztság kör zött helyezkedik el. Ha csak ebből az egyetlen, tényből, ebből a hatvan forintból indulunk ki. akkor is egyre bonyolultabb és sokat mondó felfedezésekre juthatunk. A István forint tíz év alatt is csak húszkötetes házikönyvtárat eredményez. De milyen könyvtárat? S milyen könyvekből? Nyilván — és erre is számos felmérés válaszolt már — szépirodalomból, könnyű szépirodalomból elsősorban. Sőt — és hogy lá®uk miről van szó. és mi a teendő — túlnyomórészt giccses, selejtes művekből. Csak a könyvesboltok forgalmát kell figyelnünk: az erzeIgŐ6, „csodaszép” mű/y eB kell ahhoz nagyon öregnek lenni Salgótarjánban, hogy valaki emlékezzék arra, honnan költözött szép, modern betompalotájába a József Attila Művelődési Központ. Áll még a volt ipartestület épülete — ma kotöde van benne — ahova annak idején színházi előadásra, bálba, sót ifjúsági klubba is jártunk, mely otthont adott a kiállításoknak, és jobb híján évekig ide jártak zeneiskolások, mivel itt székelt az intézmény a hátsó traktusban... Sokan emlékeznek a megyei könyvtár régi helyiségére is, melynek helyén most toronyház és az új mozi építkezésének felvonulási épülete van, s hamarosan bontásra kerül a November 7. Filmszínház jelenlegi épülete is, mely utolsó mohikánnak maradt a városközpont kulturális létesítményeinek régi épületei közül. Emlékszem, micsoda nyüzsgés volt a régi könyvtár polcsorai között, hogy megteltek a kultúrház széksorai! Hogy most mind a két intézmény új, tágasabb épületben „lakik”, úgy tűnik, kevesebben járnak a rendezvényekre, mint akkortájt. ' Köztudomású, hogy az eddigi erőfeszítések ellenére a megyeszékhely kulturális élete jócskán hagy maga után kívánnivalót, különösen más megyékkel való összehasonlításban. Természetesen, a dolog így nem reális, hiszen Ncgrád a legkisebb megye talán, és Salgótarjánnak sincs túl sok hagyománya, mely alapul szolgálna, segítené a kulturális élet kialakulását. Közművelődési témák esetén az elmaradottságot. a nem kielégítő tevékenységet leggyakrabban és legelsősorban a tárgyi feltételek hiányával, nem kielégítő voltával szokás indokolni. Ahogy a közmondás szól, nincs az a szénás szekér, amire egy villával még rá ne férne, nincs az a közmüVASÁRN4PI JEGYZET LEHETŐSÉG VAN... velődösi intézmény, amely egyértelműen kijelentené, hogy munkájának minden feltétele száz százalékban biztosított. No, de nézzük csak meg a kérdést konkrét számokkal illusztrálva. A Megyei Művelődési Központ új épülete gyakran fogadja a város lakóit. Nemrég hibájául rótták fel, hogy a város igényeinek kielégítése miatt területi munkáját elhanyagolta. Ugyanakkor az idei tervek tárgyalása alkalmával arra a meggondolásra jutottak, hogy a rendezvények kihasználtságának javítására egy mód van, csökkenteni az előadások számát. Egy-egy kiemelkedő sikerű rendezvénytől eltekintve nehezen telik meg a félezres nézőtér. Más példa. A megyei könyvtár állománya, a salgótarjáni fiókokkal 119 ezer 409 kötet. Az olvasók száma 1561. Az elmúlt évben a hat és félezer olvasó összesen ^mindössze 189 ezer 727 kötetet kölcsönzött. Kevés az olvasók száma, ha figyelembe vesszük, hogy egy negyvenezret meghaladó lélekszámú városban talán több könyvet igénylő felnőtt ember él. A könyvtár állománya kétszer ennyi olvasót, kétszer ennyi forgalmat is elláthatna. Igaz ugyan, hogy ez a kép így nem reális, hiszen a városban különféle szakszervezeti könyvtárak és egy ifjúsági könyvtár is működik, azonban ezek állománya ugyancsak nem eléggé kihasznált. Ezek szerint mégsem elsősorban a lehetőségekkel van baj. Vagy legalábbis nemcsak azokkal. A lehetőségeket megteremtettük, nem kis áldozattal, s most nincs aki éljen velük. Mondjuk ki kereken, baj van a közönséggel. Alacsonyak az igények. Egy kicsit ed te kenyelmeskedtünk, egyszerűbb otthon a tv előtt ülni pizsamában, mint színházba, hangversenyre menni. Valahogy az életszínvonal emelkedésével a passzivitás is nagyobb tért nyert Természetesen, ezért nem az életszínvonal javulása okolható, hanem inkább az emberek kényelemre, lustaságra való hajlama. Felmerül a kérdés, és jogosan: nem gigantománia-e ilyen „nagy teljesítményű” intézmények fenntartása Salgótarjánban? Van-e egyáltalán megfelelő emberanyag, olyan rétege a lakosságnak, akik igényelhetnek emek- nek az intézményeknek a szolgáltatásait? Véleményem szerint nem túlzottak az elképzelések. A megyeszékhelyen egyre több üzem és leányvállalat működik. Ezeknek az értelmiségi, vezető dolgozói, egészen a technikusi gárdáig mind számításba vehetők, mint a kulturális intézmények látogatói. Tovább. megyek. A szakmunkások jelentős . része már elvégezte és ugyancsak jelentős hányada most végez középiskolát. Számukra is jó lehetőség tanulmányaik segítéséhez, általános műveltségük emeléséhez a művelődési otthonok és könyvtárak szolgáltatása. Hogy ennek ellenére miért kihasználatlanok bizonyos fokig ezek az intézmények, azt nehéz lenne részletes vizsgálódás nélkül eldönteni. Tény azonban, hogy sokszor a személyes példaadás hiányzik, és a propaganda sem mindig a leghatásosabb. Természetes, hogy az ómberek igényét csak kitartó munkával lehet növelni, az érdeklődés felkeltéséhez sok fáradozásra van szükség. A jelenlegi lehetőségek megteremtése után ez a munka a közművelődés egyik fő feladata. — gáspár — vészregények, a felületen fecsegő útleírásom, a krimik és más egyebek viszik el a pál" mát. Hangsúlyozni szükséges: ha ezt nem látjuk, évekre konzerváljuk a rosszat, a kétségtelen változó-bővülő érdeklődés sokszor még .mindig meghatározó vadhajtásait. Arról nem is beszélve, hogy szakmai ismereteket bővítő könyvet alig vásárolnak az emberek. Egyrészt, mert az igény még erre nem érlelődött meg általánosan, másrészt mert jószerével nem is kapnak ilyeneket. Ha pedig nincs elegendő népszerűén, közérthetően megírt szakmai könyv, akkor hiába a felismerés, hogy a munkásság általános műveltségével együtt szakmai műveltségét is bővíteni kell. A különböző tanfolyamok, továbbképzések erre nem elegendőek. Senki sem születik olvasónak. Senki sem tudja eleve: olvasás és művelődés összefüggő fogalmait, egyik nem létezik a másik nélkül. A könyvekhez már az általános iskolában el kell vezetni a gyermeket, és aztán végig erősíteni ezt a kapcsolatot a középiskolán át, tovább és állandóan. Hatásos könyvpropagandára és sok, jól összeválogatott állománnyal rendelkező könyvtárra is szükség van, hogy \ csak ezt a két fontos összetevőt említsük. Nem véletlen, hogy közművelődésünk irányítói és magas szintű szervezői annyi gondot fordítanak az iskolai könyvtárak bővítésére. Mert általában nem funkcionálnak megfelelően! Hogy miért, külön vizsgálódás tárgya lenne. Az sem véletlen, sőt művelődéspolitikánk jellemzője, hogy különböző mozgalmak szerveződnek. melyeknek egyetlen céljuk: az olvasó ember, és ezáltal a műveltebb ember. Az sem véletlen, hogy új könyvtárak épülnek. De látni k"‘l, hogy még sokkal többre van szükség, és a meglevők kau- csolata sem -a legjobb az emberekkel, akikért létrejöttek. Hogy miért nem az? Mert kevés a könyvtáros, és rn ■ inka- idejük nagy részét a mechanikus kölcsönzés foglalia le! Hol van ettől az az elképzelés, hogy a könyvtáros — k;s könyvtárakban is — olvasói tanácsadója legven. hogy jusson szellemi-fizikai ere5e új olvasók szervezésére, fa szervezést valami tartalmasabb fogalomként értelmezve).' Ez bizony még ritkán, elvétve valósul csak meg. Ezt megállapítani azonban nem elég, állandóan keresnünk és kutatnunk kell az új lehetőségeket és felhasználni a meglevőket. A munkásról, és a munkás^ művelődésről volt sző, arróL hogv mennyi a sürgető tennivaló, hogy tíz- és százezer munkás, olvasó emberré válva, művelt emberré legyen. Mert a műveltebb munkás nemcsak a közös cél, a szocialista társadalom kiteljesedéséhez ad többet: egyéni haszna, egyéni öröme is több. magánélete is boldogabb, tartalmasabb! Sasa Errtn FONTOSABB A NYITOTT SZEM A képen egy anya ül alvó csecsemője mellett. Tűnődve nézi a gyermeket. „Milyen lesz?” Ezt a címet adta a felvételnek Reismaiin Marian fotóművész. Gyermekfotói nem „szépek”. Humorosak, drámái ak, elgondolkodtatóak. Elsősorban ez volt az imditocika, amiért felkerestem. Gazdag munkássága hosa- szas elemzést érdemelne. Mégis, annak egyetlen — de talán legfontosabb fejezetéről ,— a gyermeki Ótokról szerettem volna kérdezni. Az élsó könyv, amelynek fotóíüusztrációit készítette 1938-ban jelent meg; „Mit tud már a baba?” — ez volt a könyv címe. Egy Fiatal gyermekorvosnő, Dr. Piíkler Emmi a gyermekek mozgás- fejlődéséről írt tanulmányt, ehhez kérte fel munkatársnak Reismann Majdanit. A könyv — három kiadást ért meg és azóta számos hasonló alkotás követte — abban a korban kihívásnak számított a hagyományos gyermekfotók ellen. Azazhogy... — fotóművészet, amint azt a szó is jelzi — ma már a művészet kategóriájához tartozik. Ám a gyermekfotózásban mintha megállt volna az idő. A kirakatokban látható kacagó, vagy éppen pityergő gyerrgekképek semmiben sem különböznek a 20—30 évvel ezelőtt készített felvételektől. Mi ennek az oka? Reismann Marian nagyot sóhajt és hosszasan fürkész. Valóban azt kívánom, hogy erre a kérdésre válaszoljon? — olvasom ki a tekintetéből. — 1951-től a Képződ és Iparművészeti Gimnázium fotótagozatán tanítottam — mondja, — Az' emberábrázolást mindig a gyermekfotózással kezdtük. A gyermek természetesen viselkedik, még nem alakít, mint a felnőttek. Arra tanítottam növendékeimet, figyeljék meg a gyermek spontán mozdulatait, reagálásait, és merjék rögzíteni, akkor is. ha ez nem látványosan szép. Fő, hogy igaz legyen. Sajnos sok tehetséges fiatal abbahagyta a fotózást, vagy áttért a riportfotózásra, ahol több lehetőségük nyílt alkotó munkára. — Az ön munkássága mégis példa rá: ha egy művész kitűz maga elé egy oéli, azt meg is tudja valósítani. — Ezért nagyon sokat kell látszólag értelmetlenül is dolgom!. Engem kezdettől fogva izgatott a mozgás. Amikor elkezdtem fotózná, egy pincehelyiséget bérelitem, ahol amatőr felvételeket hívtam elő. Is* mertem egy balettén oosnöt. Felkértem modellnek, megszámlálhatatlan felvételt készítettem róla támeközben. Első komoly megbízásomat ennek a munkámnak köszönhettem. — A csecsemők mozgásának aprólékos megfigyelése hosz- szú, fáradságos munka és nem tartozik a fotózás látványos eredményei közé. Miért vállalkozott erre a feladatra? — Izgalmasnak találtam. Ez az érzés azóta is kísér Dr. Pikier Emmivel ma is együtt dolgozom. — Mi szükséges a gyermekek fotózásához? — Gyors reagálás. — A fotós nem járhat mindig „nyitott lencsével”, Hogyan tudja mégis megragadni a ritka pillanatot. — A nyitott lencsénél fontosabb a nyitott szem. A fotósnak aki találkozott egyszer valamivel, ami őt megragadta, tudnia kell, hogy újból találkozhat az élménnyel! Akkor viszont már nem szabad elszalasztani az alkalmat. — A közelmúltban jelent meg „Vallomások” című kötete. Sok-sok felnőttportré mellett megkapó gyenmekfel- vételek láthatók benne. Közöttük különösen megragadott egy apró emberke ismerkedése a lépcsővel. Tétova tapoga- tása. és magabiztos győzelme, ahogyan egy lépcsőfokkal lejjebb érve nyugtázta diadalát. Hogyan készült ez a sorozat? — Az a kisfiú még nem tudott járni. Véletlenül tanúja voltam egyik kísérletének. Ezeket a mozdulatokat soha nem sikerült volna beállítani. — ön szerint mi szükséges ahhoz, hogy a gyermekfoto- zásról kialakult ósdi szemléletben változás történjen? — Ami természetes, az nem lehet csúnya. Ezt még meg kell tanulni. Pontosabban, jobban kellene hinni azoknak a művészeknek, akik munkásságukkal ezt szeretnék bebizonyítani. László Ilona NÖGRAD - 1974. február 10., vasárnap 7
