Nógrád. 1974. február (30. évfolyam. 26-49. szám)
1974-02-07 / 31. szám
* luggye'ev sajtóértekezlete A KGST kész a kölcsönös együttműködésre Érdeklődés Mexikó, Jemen és Irak részéről Aj dók Lajos, az MTI tudó- titója jelenti: A KGST-bagonszágok együtt- működinek és készek együttműködni más, a szervezethez nem tartozó harmadik országokkal, függetlenül azok társa aalmi és politikai rendszerétől, az egyenlőség, a kölcsönös előnyök és a be nem avatkozás elvei alapján. — jelentette ki szerdán moszkvai nemzetközi sajótórtekezletén Nyikolaj Faggyejev. Hangsúlyozta, hogy a KGST tagállamai nagyarányú, tartós es hosszú távú együttműködésre törekszenek a nyugati országokkal. Mint Nyikolaj Faggyejev mondotta, arra kell törekedni, hogy kapcsolatok épüljenek ki a KGST és a közös piaci országok között. A KGST titkára tavalyi koppenhágai látogatása idején javasolta magas szintű delegációk cseréjét az együttműködés elősegítésére. A Közös Piac azóta is tanulmányozza Faggyejev ja /aslatát. 'ügyes kapitalista országok foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy bizonyos ügyleteiket átutalási rubelben born» olí teák le a KGST-országokkal. A szervezet kollektív Valutája, az átutalási rubel igien szilárd pénz, jól szolgálja a szocialista országok gazdasági együttműködését és méltó helyet kér magnak a nemzetközi pénzpiacot! — állapította meg a KGST titkára. Faggyejev méltatta a KGST kimagasló eredményeit, amelyeket a szervezet 25 éves fennállása alatt elért. Jól beváltak a KGST nagyszabású vállalkozásai. A „Barátság” kőolajvezeték 12 éves működése alatt összesen 245,5 millió tonna olajat szállítottak a Szovjetunióból Magyarországra, az NDK-ha, Lengyelországba és Csehszlovákiába. Az egységesített KGST-energia- rendszer 20 nagy elektromos távvezetéket foglal magába. Tavaly a „Béke” nevet viselő energiarendszerben mintegy 17 milliárd kilowattóra energiát szállítottak összesen. A 250 000 vagonból álló közbe, tehervagonpark nagymértékben. elősegítette a nemzetközi vasúti szállítások javítását.. Jelentősen kibővült a KGST-tagonszágok együttműködése a tervezésben, az ötéves népgazdasági tervek összehangolásában, valamint a távlati tervezésben is, Mint Faggyejev hangsúlyozta, a KGST-országok állandóan támogatják Mongólia anyagi-műszaki bázisának fejlesztését. A KGST szorosan együttműködik Jugoszláviával. Széles kön! gazdasági kapcsolatokat tartanak fenn a KGST-tagországok a VDK- val és a KNDK-val. A KGST-tagországokban és Finnoszágban helyeslésre talált a tavaly májusban kötött együttműködési megállapodás. Érdeklődést tanúsít a KGST-vei való együttműködés iránt Mexikó, Irak, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság és több más ország is. Kérdésekre válaszolva Nyi- Kolaj Faggyejev elmondotta, hogy a Szovjetunió közreműködésével jelenleg 18, egyenként 440 megawattos, úgynevezett „Novovoronyezsi-típu- su” atomerőmű épül a KGST- országokban, többek között az egyik Magyarországom. Általános megállapodás cjületett arról, hogy közös KGST-erőfeszítéssel felépítik az évi 500 000 tonna kapacitású Uszty-Ilimszk-d celluloz- kombínátot és a szintén 500 ezer tonnás kiembajevi azbesztdúsító művet a Szovjetunió területérj. Az eddigi 25 éves időszak eredményei alapján a KGST magabiztosan tekint a jövőbe — állapította meg Faggyejev, a szervezet titkára. (MTI) Párizsban február végén nyitják meg sz áj nemzetközi központot, ahol ipari és kereske ^■i kmfyyMiúnt rendeznek majd. Képünk: a központi üléstermet mutatja. Válság Angliában Amikor 1970. június 18-án az általános választásokon óriási meglepetésre, győzelmet aratott a Konzervatív Párt és Edward Heath megalakította a tory-kormányt. senki sem gondolta volna, hogy rövid három és fél esztendős uralom után Nagy-Britanniában kirobban a második Világháború ótn legsúlyosabb belpolitikai és gazdasági válság. A legkevésbé sem feltételezték és látták ezt előre azok a szavazópolgárok. akik — elfordulva a Munkáspárttól — a konzervatívokra adták voksu- kat. Heath ígéretei igen sok, politikailag kellőképpen nem tájékozott embert tévesztettek meg. Elhitették, hogy a toryk valamiféle „csodaszerrel” rendelkeznek a már akkor is veszedelmes infláció megfékezésére, a feltornyosult gazdasági bajok orvoslására. Csakhamar csalódni ^ kényszerült azonban a szí eét ország lakossága, főként a bérből és fizetésből élők sokmilliós serege. Az tmalkodó osztály érdekeit képviselő konzervatív kormány adó* maradt valamennyi fogadkozása beváltásával. A Heath-íéle különböző „szakaszok” voltaképpen azt jelentették, hogy a dolgozók kiharcolt béremeléseit felemésztette a rohamos pénzromlás, a? adóterhek növekedése. Az életszínvonal bebizo- nyíthatóan csökkent. A „nad- rágszíj-megszorítási” politika természetesen fokozta a dolgozók, az egyszerű emberek elkeseredését, különösen pedig a családanyák: a háziasszonyok felháborodását; Az utóbbi hónapok fontos világpolitikai és nemzetközi gazdasági fejleményei természetszerűleg közvetlenül hatottak a szigetországra te. A nyersanyagárak, elsősorban az olaj árának emelkedése komoly „kihívást” jelentettek a kormányfő „stabilizációs programnak” nevezett elképzeléseivel szemben. Tavaly rekord- magasságot ért el Nagy-Bri- tannia fizetésimérleg-hiánya, ismét meggyöngült a font helyzete, az infláció szorítását pedig még ázok a rétegek is mindinkább megérezték, amelyek szerény háztartásukat eddig még egyensúlyban tudták tartani. A szakszervezetekbe tömörült dolgozók közül a leghatározottabban a bányászok léptek fel bérköveteléssel, s látva a kormány halogató taktikáját, beszüntették a túlórázást. A brit ipar változatlanul nagymértékben függ a széntermeléstől, s a kormány a bányászok „letörésére”, a munkásság megfélernlítésére január elejétől bevezette a háromnapos munkahetet, amely hatalmas arányú munkanélküliséget eredményezett. Edward Heath és miniszterei több megbeszélést tartottak a bányászszakszervezet. valamint a TUC, a Szakszervezeti Főtanács vezetőivel. A tanácskozások nem vezettek sikerre, mivel a kabinet nem volt hajlandó teljesíteni a bányászok jogos Igényeit. Közben a vasutasok is széles körű mozgalmakat szerveztek, s állandósultak a zavarok, a közlekedést megbénító akciókA konzervatívok stratégiája arra irányult, hogy megpróbálja elszigetelni a .bányászokat, s a lakosságot ellenük hangolni, mintha ők lennének felelősek a gazdasági káoszért, az immár fenyegető teljes csődért. A bányászszakszervezet politikai harcokban érett vezetősége — amelyben jelentős helyet foglalnak el a tömegek bérküzdelmeit támogató kommunisták —, megcáfol2 NÖGRAD - 1974. február 7, csütörtök j Gerilla honira Több fegyveres szerda délelőtt megtámadta és elfoglalta, Japán kuvaiti nagykövetségét. Túszul fogva tartva néhány követségi tisztviselőt. A támadók üzenetet dobtak ki a követségi épületből. A levélben azt követelik, hogy Japán bocsásson repülőgépet a singapúri kikötőben tartózkodó terroristák rendelkezésére, akik a múlt héten felrobbantottak egy Shell olajtartályt, majd egy komphajóra menekültek néhány tússzal. A kuvaiti támadók azt követelik, hogy singapúri társaik túszaikkal együtt Kuvaitba repülhessenek. Az ablakból kidobott üzenetet Szabah al Ahmed al- Dzsaber 'kuvaiti külügyminiszter is tanulmányozta, majd tanácskozást tartott a kuvaiti belügyminiszterrel és a hadügyminiszterrel. 1 A japán diplomáciai képviselet épületét körülzárta a kuvaiti rendőrség. A japán kormány elfogadta a Palesztinái Népi Felszaba- dítási Front ultimátumát és bejelentette, hogy a kuvaiti japán nagykövetséget megszállva tartó fegyveresek követelésének megfelelően kü- lönrepülőgépet küld Singa- púrba az ott tartózkodó négy terrorista elszállítására. A japán közlekedésügyi miniszter a döntést követően azonnal elrendelte a gép elindítását. A terroristák ultimátumának vétele után Tanaka miniszterelnök vezetésével, azonnal összeültek a kormány és a rendőrség képviselői és rendkívül rövid idő alatt döntöttek az ügyben. A kormány ugyanakkor elrendelte Slnga- púr, Izrael és az arab országok tokiói nagykövetségeinek fokozott rendőri védelmét és rohamrendőröket irányított a japán repülőterekre. Folytatódik a kiürítés Azzal párhuzamosan, hogy az izraeli hadsereg folytatja a Szuezi-csatoma nyugati partján elfoglalt területek kiürítését a Sínai-félszigeten is megkezdődött — a tervezettnél korábban — az egyiptomi és az izraeli csapatok szétválasztása. Az izraeli csapatok a sínai front déli szektorában, a harmadik egyiptomi hadsereg vonalaitól délre fekvő térségben kezdték meg a visszavonulást a csapatszétválasztási megállapodásban kijelölt vonal irányába. Mint az ENSZ- csapatok szóvivője közölte, a kiürített ütköző övezetben finn békefenntartó erőket helyeztek el. A /harmadik egyiptomi hadsereg frontszakasza Ejun Muszától El-Kebritig terjed. hatatlan érvekkel bebizonyította, hogy „az ország romlását” nem a bányászok megmozdulásai. hanem a kormány gazdasági intézkedései okozták. Edward Heath közben úgy igyekezett feltüntetni a dolgot, mintha napirendre került volna a kérdés '• voltaképpen ki kormányozza Nagy- Britanniát. a legutóbbi választásokon többséget kapott konzervatív kabinet vagy a szakszervezetek? Holott a TUC — amelyet közismerten, szoros szálak fűznek » Laboar Partyhoz sohasem tette kérdésessé: a választásokon létrejött mindenkori többsén akarata a döntő. A bányászok viszont még az eddiginél is erőteljesebben , léptek fel: országszerte titkosan arról szavaztak, elfogadják-e a szakszervezeti vezetőség javaslat; i általános sztrájk rendezésére. A kormány további ellen - rendszabályok kilátásba helyezésével fenyegetőzik. Lord Carrington, az új energiaügyi miniszter már „ két vagy két és félnapos munkahét bevezetéséről beszél. Heath változatlanul „titkos fegyverként” rejtegeti az idő előtti új választások megfontolását is. Mindenki jól tudia azonban, hogy nem választásokra, hanem megfelelő tét- tekre van múlhatatlanul szűk- sági Matolesy Károly gerillaakciú Bányászsztxájk fFolytatás az 1. oldalról) Jack Jones, a szállítómunkások szakszervezetének vezetője bejelentette, hogy a kérdést a TUC „belső kabinetjével” a pénzügyi és általános kérdésekkel foglalkozó bizottsággal együtt vizsgálja meg. Jones, aki az ország legnagyobb létszámú szakszervezetét vezeti, rokonszenvéről biztosította a bányászokat. A vasasok sürgetik a szakszervezeti főtanács összehívását a Bányászoknak nyújtandó támogatás megszervezésére. Gormley és kollégái szerdán Harold Wilsonnal az ellenzék vezérével is találkoztak. Wilson ezután a televízióban kijelentette, hogy a bányászok bérkövetelését a bértörvények kisebb korrigálásával, vagy pedig a javasolt bérviszonylagossági elemzés alapján kellene rendezni. A társ-szakszervezetek szolidaritása kulcsfontosságú a bányászsztrájk sikere szempontjából. A kormány legutóbbi adatai szerint a háromnapos munkahét alatt annyi szenet takarítottak meg, hogy a készletek jelenleg 13 és fél millió tonnára rúgnak. Az 1972-es bányászsztrájk öt és fél millió tonnás készletekkel párhuzamosan kezdődött meg, A jelenlegi széntartalék egy részét —az erőművekhez még el nem juttatott mennyiséget — a sztrájkőrségek használhatatlanná tehetik. A készletek együttes mennyisége elegendő ahhoz, hogy becslések szerint — 6—8 hétig viszonylag folyamatos legyen az áramellátás a szigeten. A várható energiatakarékosság azonban ekkorra már katasztrofális helyzetet idézhet elő az iparban. Az angol sajtó szerdán első oldalas tudósításokban számolt be arról, hogy a választási láz valóságos járvánnyá hatalmasodott el a parlamentben. A megfigyelők azt hangoztatják. hogy ha a bányász- sztrájk valóban megkezdődik, Edwart Heath miniszterelnök ilyen lehetőségek elé néz: 1. enged a bányászoknak, de ehhez nincs kedve, s ha lenne, pártján belül nem járulnának hozzá döntéséhez. 2. asszisztálhat egv igen hosszúi ba- nyászsztrájkhoz, amely vállalatok csődjéhez újabb államháztartási adósságokhoz vezet, vagy, 3. kitűzheti a választásokat, s így ú.i felhatalmazást kérjen a gazdasági gondok meggyógvttására. (MTI) SZIUIT-iiles f Folytatás az 1. oldalról) Gyenge Sándor, a KISZ megyei bizottságának titkára. A tanácskozáson részt vett és felszólalt dr. Boros Sándor, a megyei pártbizottság titkára. A múlt év elemzése kapcsán hangsúlyozta, hogy megyénkben is tovább erősödött a munkásosztály vezető szerepe, kedvezően alakultak munka-, életkörülményei, nőtt a munkások részvétele a különböző testületek tevékenységében. Nemcsak a párt-, hamem a szakszervezetek is nagy figyelemmel kísérik a munkások véleményét, észrevételeit, kritikai megjegyzéseit, javaslatait, s a megvalósíthatókat a döntéseknél figyelembe vestaik, A munkások vezető szerepének erősítése megkívánja, hogy a szakszervezetek az eddiginél többet tegyenek a munkások általános és szakmai művelődéséért. Ez is fontos érdekvédelmi feladat. Utalt arra, hogy a tehetséges munikásembere- ket megfelelő felkészítéssel alkalmassá kell tenni vezető posztok ellátására, majd rátért az ifjúságpolitikai határozat végrehajtáséval kapcsolatos helyzet . elemzésére. Hangsúlyozta: a fiatalok eszmei-politikai fejlődése lassú, bizonyos kérdésekben, értetle- nek, türelmetlenek, esetenként túlhanigsúlyozzák az egyes negatív jelenségeket, nem mindegyiküknek -életcél ja a szocialista eszme, annak szolgálata, a közösségi gondolkodás, a közösségért való élés. Közöttük is fellelhető a túlzott anyagiasság, a fegyelmezetlenség, a kényelemszeretet, a felelőtlenség. Segíteni kell nekik az előbb említett hibák leküzdésében, abban, hogy reálisan, mértéktartóan, helyesen ítéljék meg helyzetünket. Segíteni kell nekik a mai forradalmiság követelményeinek megértésében. Legfontosabb feladat az eszmei-politikai nevelés. Utalt arra, hogy a szakszervezeteknek fokozottan, a munkásifjúság felé kell ford ülni. A felszólalásokra Lipták József, az SZMT vezető titkára válaszolt. Az írásos és szóbeli előterjesztést, a felszólalásokkal együtt a Szakszervezetek Megyei Tanácsa elfogadta. Kinevezték az MLSZ elnökségét Dr. Becki Sándor államtitkár, az OTSH elnöke jóváhagyta az MLSZ vezetésének szervezetét és személyi összetételét. A labdarúgósportág előtt álló feladatok megvalósítása érdekében a jövőben az MLSZ vezetése nagyobb létszámú elnökségből, s intéző bizottságból áll. Az OTSH elnöke — az elnökön és a főtitkáron kívül az elnökség tagjaiként az alábbiak részére adott négyéves időtartamra szóló megbízást: Dr. Anctó Ferenc, Ádám József, dr. Árky Nándor, Barcs Sándor, Báró ti Lajos, Berzi Sándor, Bozsik József, Csanádi Ferenc, dr. Garai Vilmos, Góliás Róbert, Hoffer József, Iklódi Gábor, Illovsz- ky Rudolf, Koltai István, Pusztai László. Sebes Gusztáv, 3ós Károly, Szepesi György, dr. Szilágyi József, dr. Ter- pitkó András, Tibor Tamás, Tóth József, Varga Miklós, Zalka András, Zsolt István. Az intéző bizottság tagjai: Kutas István (elnök), Kri- zsán József (főtitkár), dr. Anil Ferenc. Baróti Lajos, Berzi Sándor, dr. Garai Vilmos; Pusztai László, Szepesi György, Tibor Tamás. Az MLSZ új elnöksége szerda délután megtartotta alakuló ülését. Az ülésen megjelent és felszólalt dr. Becki Sándor államtitkár, az OTSH elnöke. Felszólalásában foglalkozott a szövetség előtt álló feladatokkal. Hangsúlyozta, a sportágban a rend, a fegyelem és az ezt elősegítő légkör megteremtésének, a bajnokság színvonala emelésének a fontosságát, valamint ■ a fejlődést hosszabb távon biztosító tennivalók kidolgozását. Az elnökség szakbizottságokat hozott létre, és kijelölte azok vezetőit. A szakbizottságok és vezetőik: edzőbizottság Baróti Lajos; utánipótlás-bizottság Tibor Tamás; játékvezető-bizottság Zsolt István; közgazdasági-jogi bizottság dr. Garai Vilmos; nemzetközi bizottság Szepesi György; propagandabizottság Hoffer József; igazolási, átigazolási bizottság Góliás Róbert; orvosi bizottság dr. Árky Nándor; fegyelmi bizottság dr. Szilágyi József. Casaröli Varsóban tárgyal Agostino Casaröli óreek, a vatikáni diplomácia vezetője folytatja hivatalos tárgyalásait Varsóban Stefan Ol- szowski lengyel külügyiminiszterrel és Aleksander Skar- zynskival, az állami egyházügyi hivatal vezetőjével Lengyelország és a Vatikán kapcsolatainak rendezéséről, s a lengyel állam és egyház viszonyáról. Casaröli kedden megbeszélést tartott a lengyel katolikus püspöki kar titkárságának tagjaival is. Este a Jablfirmai kastélyban vacsorát adott Olsaowski külgyminiszter tiszteletére.