Nógrád. 1974. február (30. évfolyam. 26-49. szám)

1974-02-22 / 44. szám

A „Szakma Kiváló Tanulója” Az eszte és az autószerelő A lehetőség mindenkinek megvan rá A „Szálára Kiváló Tanuld- 3a” megyei versenyét az idén 10 szakmából rendezték meg. Mi négyet mutatunk be a győztesek közül két egymást követő lapszámunkban. A megszólaltatottak valamennyi­en a salgótarjáni 211. sz- Ipari Szakmunkásképző Intézet végzős tanulói, akik majd az iskola padjaiból kikerülve, az életben is szeretnének minél clerekasabban helyt állni. Kuris Ottó Szécsény felfalu­ból jár be naponta munkahe­lyére. az Országos Bányagép­gyártó Vállalat salgótarjáni gyárába. A gépi forgácsoló, más közkeletű megnevezéssel esztergályosszakmát válasz­totta. Nehéz volt-e a döntés, az elhatározás? — Hirtelen született az egész. Előzőleg Esztergomban jártam a műszeripari techni­kumba, de egy év után ki­maradtam- .. Nem ment a ta­nulás. meg itthon voltak a srácok is. honvágyam volt Először villanyszerelő akar­tam lenni, de már későn, au­gusztus végén jelentkeztem, betelt a létszám. Az eszter­gályos és még néhány szak­mában viszont volt hely; az esztergályos mellett döntöt­tem.­— Nem bánta meg? — Semmi esetre sem. sót mondhatom megszerettem. Fi­zikailag nem nehéz munka; jó szemet, kézügyességet pon­tosságot kíván. Kár, hogy nem propagálják eléggé ezt a szakmát. A végzős általános Iskolások, főleg a falusiak, nem is tudják: mi az, hogy esztergálni; még esztergapadot se láttak... Nagyon bele tu­dok mélyedni a munkába- Al­kotó jellegű: amikor megcsi­náltam egy munkadarabot, mindig leteszem magam mel­lé, és nézegetem egy ideig, gyönyörködöm benne. Nagyon jó érzés ez, különösen akkor, ha tudom, hogy jól sikerült megcsinálnom. — Véleménye szerint mi­vel nyerte meg a versenyt? — Azt hiszem, az írásbeli­vel. Jártam egy évet techni­kumba, így nekem ez köny- nyebb volt. A többiek még dolgoztak, amikor én már be­adtam a dolgozatot Utána meg otthon aztán ellenőriz­tem, hogy jól oldottam-e meg a feladatokat Megnyugodtam- Tudtam, ha másnap jól megy a munka, figyelmesen dolgo­zom, megnyerem a versenyt- A legnagyobb ellenfelem egyébként Tóth b. János, az osztálytársam volt. aki elő­zőleg az intézeti versenyen megelőzött Kuris Ottó most már a me­gyei győzelemmel a tarsolyá­ban az országos versenyre készül. Nincs mitől tartania — mint a többi győztesnek sem — hiszen nem veszíthet semmit sőt nyerhet, ha el­méleti és gyakorlati vonatko­zásban egyaránt lelkiismerete­sen és komolyan készül fel az újabb, az eddiginél na­gyobb jelentőségű erőpróbára­Lőrincz Sándor a 2. sz. Vo­lán autószerelőtanulója. Ho­gyan választotta ezt a napja­inkban divatos mesterséget? — Édesapám a síküveggyár­ban dolgozik, de én valahogy mindig féltem az üvegtől- Már kisgyerek koromtól a motorok érdekeltek: milyen a szerkezetük, hogyan működ­nek. Érthető, hogy az általá­nos iskola után mindjárt au­tószerelőnek jelentkeztem. Jól sikerült a felvételim. Benne voltam a több mint száz je­lentkező közül felvett 37-ben. Lőrincz Sándor társaihoz hasonlóan rendszeresen indult az évenkénti intézeti verse­nyeken. Máskor is ért már el helyezést, de ez a mostani ed­digi legnagyobb 6ikere. Ho­gyan vélekedik minderről? — Az utolsó pillanatig nem hittem a győzelemben, csak amikor már hivatalosan is kihirdették az eredményt. Ne­kem az elméleti rész nehezebb volt a gyakorlatinál- Az az igazság, hogy az osztálytár­saim közül többen jobbak nálam elméletiben, tartottam Is tőlük. A gyakorlatiban vi­szont már nem. De a ver­senyben úgy van mindig, hogy hiába tud az ember, csak iz­gul, mi lesz. A versenyzőknek a Csepel tehergépkocsi motorjának hengerfejét kellett elkészíteni. A legnagyobb gondot a felü­leti finomságra kellett fordí­tani, és arra vigyázni, hogy a szelepek tökéletesen zárjanak. A figyelem mellett ehhez biz­tos kéz. hozzáértés is szüksé­ges. Lőrincz Sándor mind­ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik. A további tanu­lás. a gyakorlás, és a szorga­lom az országos szakmai ver­senyen újabb sikert hozhat- A lehetőség mindenkinek megvan rá. — ok — Moziélet községben Ha nem volna, unatkoznék Tolmácson ezer, ezerkétszáz emoer lakik. Nem nagy köz­ség. Saját mozija van. A mo- zigépész-üzemvezető Dávid Béla. Lakatos, az Erdőkémiá­nál dolgozik. Ha valaki elkép­zel egy mozigépészt, üzemve­zetőt. szigorú arcú, meglett emberre gondol. Dávid Béla fiatal ember. 1959-től vezeti a tolmácsi mozit. — Keskenyfilm-berendezé- sünk van. persze azért széles­vásznú filmeket is játszunk, takarással vagy cinemascope előtéttel. Most ugyan bajban vagyok. Átcsoportosítottak egy másik filmellátó körzetbe és az átrendezés ártott. Azért i áriam rosszabbul, mert most régebbi filmeket kapok. Ré­gebben kedden, csütörtökön, szombaton, meg vasárnap volt mozielőadás. Az idén vala­hogy a keddiek kiestek, nem jött meg a film. Remélem, ez hamarosan megoldódik. — Kik járnak moziba? — Elsősorban a fiatalok. Közülük is valamivel több a fiú. mint a lány. A KISZ-kor- osztály. Száznegyvennégy ülő­helyünk van elméletileg, a terv a látogatást illetően át­lag ötven néző előadásonként. 1973-ban az átlag ötvenhárom volt. Évente 215—220 előadást tartunk. — Mit szeret legjobban a tolmácsi közönsée? — Hát. az igazat meg­vallva. legjobban a vadnyuga­ti filmeket, színes, látványos kalandfilmeket, krimiket. Sze­retik az új filmeket. — Most az átcsoportosítás miatt meg­történik az is, hogv pár hó- naoja iátszott film kerül újra műsorra. Ma például szovjet film megy: „A kétarcú felde­rítő”, ezt is másodszor játsz- szuk — Nincs messze Rétság. Je­len t-e ez elszívó hatást? — Nem hiszem. Igaz, van­nak. akik bejárnak dolgozni, iskolába, de estére azok is igyekeznek haza. Ha jobb film van, vagy tízen átmennek. Nem többen — Milyenek a technikai fel­tételek? — Véleményem szerint jók. A Moziüzemi Vállalat mindent megtett, hogy a gépház jól be­rendezett legyen. Nincs is ra- naszom. A vászon is 'jó. Nem mondhatom ugyanezt magá­ról a teremről. Régi, korsze­rűtlen az épület, nehezen ki- fűthető. nem valami szép. Megérdemelnénk talán egy szebb mozit. — Szokta nézni a filmeket, amiket vetít? — Legtöbbször nézem, de tulajdonképpen az, hogy ve­títek. maga szórakozás nekem. Ha nem volna, unatkoznék. A keddi vetítések, most, hogy kimaradtak, egyenesen hiá­nyoznak. Moziélet községben. Naevon sok helyen korántsem ilyen jók az eredménvek. Persze vannak „menőbb” községi filmszínházak is. Talán jobb vidéki műsornol’t.ikával a köz­ségi mozik profinát is át le­hetne kissé alakftani. a szó­rakozás területéről a művelt­ség tágabh lehetőségeire kitá­gítani. Ölvén emberekkel tniT,t Dávid Béla. nem lenne nehéz. — e — Mai tévéajánlatunk 20.00: Cserepes Margit házassága. rv-film — Irta: Fejes Endre. Csak a lexikonnak hisszük el hogy a József Attila-díjas író elmúlt öt­venéves. Ez ugyan még nem magas kor, de Fejes Endre írásait olvasva, friss, eredeti hangját íz­lelgetve szilaj, alkunélküli fiatal­embert képzelünk magunk elé. Írásai — csakúgy, mint élete java­része — a munkások között ját­szódik. Fejes Endre előbb Ipari tanuló volt, majd szakmunkás. 32 éves, amikor első novellái megje­lennek. Az első sikert — az első nagy, átütő sikert — 40 éves ko­rában éri el, a Rozsdatemetővel, 1962-ben. E regénye után művei egycsapásra elkelnek. A tévében először a Mocorgó arat sikert, majd a Kéktiszta szerelem, s har­madiknak — a Rozsdatemetővel vetekedő — a Jó estét nyár, jó estét szerelem című regény tévé­változata. Szőnyi G. Sándor ren­dező és Sipos Tamás dramaturg most készítették el a negyedik Fejes-tévéfilmet — a Cserepes Margit házasságá-t. Ez is a mun- kasok életéről szól. A hangvétel „ {orma, s a terjedelem is kissé szokatlan: az Író részt vesz j. tör­ténetben, feleselget magateremtet­te alakjaival. S a mű — két szü­nettel — teljes három óra hosz- szat tart. A főszerepekben Harsá- nyi Gábort, Csomós Marit, Men* sáros Lászlőt, Sulyok Máriát és Bessenyei Ferencet láthatjuk. Az esztétikai nevelés szolgálatában A salgótarjáni Bolyad János Gimnáziumban a Derkovits Gyuláról elnevezett, i&kolágalé- ria, 1966-ban nyitotta meg kapuit. A galé­ria, amely Czimke Ferenc Munkácsy-dí jas gra­fikusművész, az iskola tanára irányításával működik, programjával napjainkban már mind szervesebben illeszkedik a megyeszék­hely kiállításainak sorába is. A galéria, természetesen, elsősorban az Is­kolai esztétikai nevelést szolgálja, olyan ké­pességek fejlesztéséhez nyújt segítséget, ame­lyek birtokában a tanulók átérzik és helyesen értelmezik a szépet a művészetben, de a ter­mészetben és a társadalomban Is. Az ilyen képességekkel rendelkező fiatalok a szépet napi életükben is képesek lesznek megvalósíta­ni. A kultúra demokratizálódásával az embe­rek életében a művészetek ugyancsak nagy teret kapnak. Ahhoz, hogy az ember meg­valósítsa az esztétikumot az életben, munká­jában, környezetében, magatartásában, mun­katársaihoz való viszonyában, elengedhetetle-' nül szükséges az iskolai esztétikai nevelés is­mételt és fokozott hangsúlyozása. Ennek, persze, csak egyik módja az i&kolagaléria. Az évek során lapunk hasábjain i6 rend­szeresen figyelemmel kísértük a Derkovits- iskolagaléria tevékenységét, ki állításait, azok visszhangját. Nem vállalkozhatunk arra, hogy szóljunk a tárlatok hosszú soráról, a kiemelés igénye nélkül, egyet-kettőt említünk csak. Elsősorban — érthetően — azokról a kiállí­tásokról ejtünk szót, amelyek a Salgótarján­ban, illetve Nógrád megyében élő és alkotó képzőművészek alkotásait mutatták be. Az itt dolgozó művészek nagyrésze ugyanis már ki­állított az iskolagalériában. Fiatalokhoz szól­ni — bizonyos értelemben i— külön felelős­ség. Hiszen több ifjú számára éppen a galéria kamara jellegű tárlatai jelentették a képző- művészettel való első közvetlen találkozást, így az élmény hatványozottan jelentős. Bizton állítjuk, a nógrádi alkotók kiállításai sikert arattak a fiatalok körében, felkeltették igé­nyüket például a megyei képzőművészek munkáiból rendszeresen megnyíló gyűjtemé­nyes tárlatok iránt, egy-egy művész alakuló életműve iránt is. És ez rendkívül jelentős tény. Hiszen aki önmagával szemben igényes, az szűkebb es tágabb környezetével szemben is igényt tá­maszt, s igényességét a képzőművészeti alko­tásokon túl kiterjeszti az egyéb művészeti alkotásokkal továbbá egész életvitelével szembeni igényességre. Ilymódon az esztétikai nevelés a nevelés többi feladataival is szoros kapcsolatban áll. így az értelmi, az erkölcsi s-tb. neveléssel is. De külön szólunk azokról a kiállításokról, amelyek egy-egy országosan jelentős alkotó műveiből adtak az évek során ízelítőt, leg­többször körültekintő válogatásban. Itt me­gint csak igen hosszú lenne a sor. S nemzet­közi gyűjteményes kiállítás is volt az iskola aulájában. E tárlatok mindenekelőtt a mai magyar képzőművészeti törekvések változa­tosságának megismerését szolgálták, s ugyan­csak túljutottak hatásukban az érdeklődés felkeltésén, amely önmagában sem lenne le­becsülendő Miért szólunk most minderről? Az iskolagalériában jelenleg tömör váloga­tás látható azokból a művekből, amelyek nap­jainkban már a galéria tulajdonát képezik. Az itt kiállító művészek ugyanis az iskola ifjú­ságára hagyományozták egy-két művüket, amelyekből az évek során jelentős értékű anyag állt össze Ebből a nagy anyagból vá­logatták össze azokat a műveket, amelyek a galéria falain láthatók. Ez az anyag a közel­jövőben vándorútra indul a megye középisko­láiban. A vándorkiállítás minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy Nógrád középfokú in­tézményeiben eredményesen segítse az eszté­tikai nevelést. Az anyag vláogatása megfelel ennek a célnak, ízelítőt ad a megyei képző­művészek tevékenységéből, s természetesem szerény formában, néhány mai képzőművé­szeti törekvésre is felhívja a figyelmet. Tóth Elemér A jövő század szakmunkásai A fiatalság sziporkázó tü- zénél melegedtem nemrégi­ben. Az ifjú szakmunkások közötti vita lényegében — mint általában — valami semmiségből indult el. Azt hiszem, az egyik fiú állapítot­ta meg nevetve, hogy éppen 2014-ben megy nyugdíjba — gondoljunk csak bele: 2014- ben?! — és rákérdeztem: ugyanebből a szakmából?... A ma végző szakmunkások valamennyien a jövő század­ban mennek nyugdíjba, abban vagyis az új évezred szak­munkásai — megnyugtató volt, hogy tisztán látták; nem lehet beérni és megelégedni az egyszer megszerzett isme­rettel. szakmai minimummal. Ha valamit századunk utolsó harmadának a zászlajára le­het írni. akkor az: az ismere­tek szüntelen gyarapítása, a ma és holnap szükséges kész­ségek szüntelen fejesztése, egyszóval a tanulás!... De nem csak megismerni az S lehet, hogy holnap valami újjal kell ismerkedni — olyannal, amiről ma még fo­galmunk sincs —, de, ami holnapután már gyerekjáték számba megy. Nem lehet életünk végéig megélni csak abból, amit a szakmunkásképző intézetek­ben elsajátítottak, és amit eh­hez az üzemben hozzá tanul­tak. a mai fiatal szakmun­kásnak — a jövőben —. ha egyáltalán „felszínen” akar maradni, ugyanúgy „fejet kell lete már kezd elérni hozzánk, évtizede még újdonságként és annak ellenére, hogy a tu- bámultuk azt, amivel ma már dományos-technikai - forrada- kisiskolások ismerkednek az ál­újat. hanem annak részesévé, a században, amelynek lehel- alakítójává is kell válni. Alig cserélnie”, mint az értelmisé­ginek — és örülök, hogy a vitában az egyik fiatal mondta ki a következő szava­kat; „egyáltalán semmi bizto­síték nincs arra, hogy abból a szakmából megyünk nyug­díjba 2014-ben, mint amivel 1973-ban dolgoztunk!...” Bán János lom. kora nem szűkölködik a meglepetésekben, ezért már — Verne Gyula képzelőtehet­sége nékül is — sejthetjük, mivel kecsegtet az új évezred. Aki a technikai haladás tem­pójától — függetlenül életko­rától — nem akar lemaradni annak lépést kell igazítania. Pontosabban „fejet” kell igazítania. Az egykori „ezer­mester” kézügyességű szak­munkások megbecsülése mel­lett egyre többször találko­zunk azzal a fogalommal, hogy nemcsak a kezét, a fejét is használja... A nu­merikus vezérlésű szerszám­gépek mellé általában kiváló és általában ifjú esztergályo­sok kerülnek. Olyanok, akik ismerik az esztergályosszak­ma hagyományos fogásait, szépségeit, sokrétűségét, de még ismernek valamit: a számjegy vezérlés elvét és le­hetőségét Nem vitás, hogy az új technikához a fiatalok jobban vonzódnak sőt könnyebben is megtanulják, „megszelídítik” mint az idősebb szakmunká­sok. Az az érzésem viszont, hogy ezt túl sokszor mondtuk el, olyan gyakorta, hogy na­gyon sokan úgy érzik, hogy csak azért, mert fiatalok a legmodernebb. legújabb gépek mellett a helyük... Amikor a jövő századot emlegették a fiatalok —. talánosban; történelmi táv­latban még nem is olyan ré­gen szenzáció volt a tranzisz­tor. és mos mór „kilóra” mé­rik, és a szakkörökben a diá­kok azzal építik a vilógvevöt. NÓGRÁD - 1974. február 22., péntek 'I í Biztonsági öv. (A Stern-bői) Jegy »elf üzetemből Népművészeti alkotóműhelyekben j Egyetemista vendégekkel jártam a várost. Balassagyar­mattal ismerkedtek. A vasúton túl, a KISZ-lakótelepen át vezetett az utunk. Az udvarok felöl innen is, onnan is han­gos kotkodácsolás hallatszott. Az egyik hallgató meg is je­gyezte: — a tavasz csalhatatlan jele, hogy már ilyenkor, február elején is tojnak a tyúkok. Így fordult a beszélgetés a tojásra, a tojásról a népművészetre, és a lábunk a Klap­ka utca irányba. Dr. Ember Lajosnéhoz vezettem a kis tár­saságot, gondoltam, hagy lássanak másféle tojásokat is. no­csak fehér tojást.. Györgyi nénit — ahogy azt menetközben elképzeltük — valóban tojásfestés közben találtuk. Körülötte ecsetek, fém­tollak és piros-kék színű temperák, az asztalon ott sorakoz­tak a már kész, felfűzött hímes tojások. Több ezret megfes­tett már életében, akár csukott szemmel is tudná csinálni... — Igaz, valamikor, amikor nem jelentett kenyérkerese­tet, hanem nyugdíjkiegészítő volt a tojásfestés, bizony más eszközökkel és más technikával, többféle ornamenti­kával készítették a tojásokat. Állítását szép szemléltetés követte, előszedte fétve őrzött tyúk-, lúd- és madár­tojásait, amelyeket karcolt, viaszolt és festett valamikor. Láttunk szinte az egész országból való mintákat. Sárköztől — Háromszék megyéig használatos ornamenseket gyűjtött össze, és vitt rá a tojásokra. Legtöbb persze a palóc hagyo­mányt őrzi. a piros és kék színű virágokkal, madarakkal, Külön tetszettek a csodálatosan nagy lúdtojások. Ügy tudoan, hogy még a budapesti Néprajzi Múzeumban is mindössze 15 lúdtojást őriznek a kettőezer-ötszáz körüli tyúktojás mellett. Szó esett a tojások tartósításáról, azok díszítéséről és a tojások szerepéről a tásadalmi szokásokban. Györgyi néni szívesen mesélt a mátkatálról, a komatálról, tojást ajándékozó alkalmakról. Fehérre meszelt kis szobája valóságos kis múzeum, a palócföld használati és díszítőtár­gyait gyűjtötte össze ide, fiatal kora óta rajongója a nép­művészetnek. a palócföldnek. Az egyetemisták, akik az ország különböző részeiből érkeztek Balassagyarmatra, téli népművelési gyakorlatra, szívesen hallgatták Györgyi nénit, Kapros Márta néprajzost, a Palóc Múzeumban csakúgy, mint az Ifjú Népművészet Mesterét. Egri Istvánt, aki a palóc fafaragásról mesélt. A tolls Dk között időzve az egri származású tanárjelölt nevetve log .dia meg, hogy palóc tojásokkal várja a locsoló­kat az idei húsvéton, annál is inkább, mert Györgyi néni beavatta őt a tojás „hímzés” műhelytitkaiba... Elekes Ev*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents