Nógrád. 1974. február (30. évfolyam. 26-49. szám)
1974-02-15 / 38. szám
Városunk fi BÁNYÁSZ ILegfontosabb a lakásépítés A bányász ott áll Salgótarjánban, az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága székháza mellett, kis parkosított részen. Vasas Károly Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. A bányász nem emlékmű! Nem akar emléket állítani a bányászoknak. a bányászatnak. Igaz. Salgótarján közvetlen kornyékén már régóta nincsenek szénbányák, a medence nagyiparának megteremtői. Salgótarjánt az ismeretlenségből a szén emelte ki, 6 tette ipari centrummá. A környéken elterülő szénmezők már a XVIII században ismertek voltak, hasznosításuk a múlt század második felében kezdődött. Salgótarjánban 1856- ban kezdték meg a szén feltárását. Vasas Károly szobrászmű" vés: maga is Salgótarjánban született. 1930-ban. A Képző- művészeti Főiskolán 1956-ban végzett. Essen alkotásán kívül más köztéri szobrai is megtalálhatók már Salgótarjánban és Balassagyarmaton. Ezt mondja a Bányászról: — Valóban, nem emlékművet. köztéri szobrot készítettem. Sok bányászszobrot láttam már. én el akartam térni a megszokott formai megoldásoktól. Nem annyira a bányászt kívántam megformálni, inkább a bányászat nehéz munkája kapcsán, az anyaggal küzdő, azt napról napra legyőző embert. Amint éppen „kiverekszi” magát a kemény anyagból, legyőzi az anyagot. Remélem, szülővárosom lakói is gyönyörűséget találnak benne. legalább annyit, mint én, amikor készítettem. (lóth) Megalapozott tervek a lakosságért Cj esztendőt kezdtünk. Ilyenkor készülnek el azok a tervek, amelyek a következő hónapok munkáját meghatározzák, napvilágot látnak az elgondolások, javaslatok, elképzelések. Valamennyi Salgótarján fejlődéséért. Sok millió forinttal gazdálkodni, egy város terveit elkészíteni nem könnyű feladat. A tervezés munkájában a tanácsot elsősorban az a cél vezette, hogy a negyedik ötéves terv elgondolásainak megfelelően határozzák meg az idei feladatokat. Jó ulapok Az 1974-es fejuesztési es fenntartási költségvetés, a fel- használásra szánt forintok valamennyi iink érdekeit szolgálják. Az is természetes, hogy az idei tervek folyamatosan következnek a tavalyi eredményekből. Lakásokból kiemelkedően sokait adott át az elmúlt évben a városi tanács. Hétszázkiienevenhét lakás épült meg, amire a megyeszékhelyen . eddig még nem volt példa Megfelelőnek mondható a közintézmények építése, amely nemcsak Salgótarján lakosságának, hanem — megyeszek- hely lévén, — egész Nógrád- nak érdeke. Átadták a lakberendezési áruházat, amely országos hírnevet vívott ki magának. A Mérleg utcában egy modem ABC-áruház könnyíti meg a vásárlást, és javítja az áruellátást. A tanács mögötti 21-es jelű épületiben pedig ugyancsak üzletek és a szolgáltatást javító egységek kaptak helyet. Ezekkel a munkákkal párhuzamosam a városközpontban. megkezdődött a 3-as számú üzletház és a Mérleg utcában épülő kereskedelmi-szolgáltató központ terület- előkészítése. A társadalmi munkáibain is jó eredményeket mandha'tuink magunkénak. A Húszezer munkanapot Salgótarjánért mozgalom kenetében a gyárak, üzemek, szocialista brigádok és egyéb kisebfo-magyobb közösségek szorgalmasam, és lelkesedéssel tevékenykedtek a városért. A tanács az elmúlt évben fontos feladatának tekintette Emelkednek az új salgótarjáni filmszínház falai. Régóta várják már a megyeszékhely film- kedvelői, mert a mostani a jóval korábbi követelményeket is kinőtte jelölő gyűléseken felvetett jogos észrevételek. javaslatok megvalósításé t. Lakások munkáscsaládoknak Az idei feladatokat a tanács a pénzügyi lehetőségek figyelembevételével, a párt- határozat és a negyedik ötéves terv előírásainak megfelelően rangsorolta. A most jóváhagyott éves terv legfontosabb feladatai között továbbra is a lakásépítés áll az első helyen. Sokszor él-, mondtuk — a gyakorlat bizonyította helyességét —, hogy a negyedik ötéves terv középpontjában az emlber áll. Ezért első és legfontosabb a lakásépítés, a munkáscsaládok kényelmes, korszerű otthonhoz juttatása. Lakásépítésre több mint 190 millió forintot költ idén a tanács. Elsősorban, a városközpontban adnak át új lakásokat, de nagy ütemben folytatódik az új lakótelepek építése is. Rövidesen befejeződik a garzoraház munkálata. A lakások átadása után jelenleg az úgynevezett ..lepémyrészeuí’ dolgoznak a szakemberek. Ide a városközpontból oly régen hiányzó ezer adagos önkiszolgáló étterem, presszó, Csemegebolt és egyéb szolgál tatást létesítmények kerülnek. Ezektől a munkáktól elválaszthatatlan, és folyamatosan végzik a járulékos létesítmények, a közműrendszer kiépítését. Ezeknek teljes befejezéssé — mivel kapcsolatban van. az épülő filmszínházzal, a tervezett múzeummal, kiállítási jsaraokkal és a tanácsi irodaházzal — még évek múlva várható. Megépül az Arany Janos utcában, a 29-cs és 30-as jelű épület százhiatvan lakással. A Gorkij-telepen, a Breaina- domborn mér elkészült lakásokat újabbak követik, melyek átadása jövőre várható. Az acélgyár környékén befejeződik az úgynevezett fog- híjbeépítési program. A harmincnyolc kétszobás lakás és az ezen a területen épülő 42 lakásos OTP-társiasház a kohászati üzemek dolgozóinak — elsősorban a munkások — életkörülményeit javítja. A Seb aj-telepen mar megkezdődött kétszer tizenhat lakás alapozása. Mivel a lakások átadási határideje 1975, még az idén a tanács elkezdi további lakóépületek — mintegy százötven lakás — előköz- művesítését. Nem marad ki a sorból a Kemerovo-telep sem, A hetvenkét lakásos épület és a földszintjén levő óvoda, valamint ABC-áruház megépítését a tanács elsősorban az ott lakóút jobb kereskedelmi es szolgáltatási ellátása érdekében tervezi. A kivitelezés — az építő vállalat ígérete szerint — 1974 első félévében megindul. összességében Lehat bárótn- s iázhusaonnyolc úgynevezett célcsoportos és egyéb allami lakás épül Salgótarjánban. Ha ehhez még hozzávesszük a lakásépítő szövetkezeteiket, ma; gániakásokat. OTP-társashő zakat és egyéb lakásépítési tormákat 665 lakással számolunk 1974-ben.. Mindannyiunk örömére folytatódik a kolóniái lakásait, valamint a szociális követelményeknek meg nem felelő épületek bontása. A végrehajtó bizottság határozatának megfelelően nagyabb lendülettel történik a Pécsfcő utcai cigánytelep felszámolása. A tanács úgy döntött, hogy a lakásoknak mintegy 40—45 százalékát azok a családok kapják, akiknek régi lakását a város átépítése érdekében szanálták Épül a városközpont A városi tanács vezetői az éves terv elkészítését megelőzően fontos tárgyalásokat folytattak Salgótarján iegjeientó- sebb kivitelező vállalataival, egyeztették a tanács és az építők elképzelésein. röviden érintve már az ötödik ötéves tervi feladatokat is. A tárgyalások eredményeképpen a realitásoknak megfelelően tovább folytatódik a városközpont átépítése. illetőleg új középületek kivitelezése. A 3-as SBámú üzletház terület-előkészítése, illetőleg a szükséges kiviteli tervek már 1973-ban elkészültek. A társ- beruházók pénzügyi lehetőségeivel kapcsolatosam most folytat tárgyalásokat a tanács. De az építkezés előreláthatólag az idén megkezdődik, és várhatóan 1975 lesz az átadás éve. Salgótarjánban a városközpont óvodai és bölcsődei férőhelyeinek száma már a korábbi években sem volt megfelelő. Az Arany János utcában 1Ö71—74-ig például közel 1109 lakást adnak át. Az egyre inkább tarthatatlan, helyzet miatt — sok a gyermekes fiatal család — a tanács úgy döntött, hogy indokolt és szükségszerű az Arany János utcai lakótelepre tervezett százötven férőhelyes óvoda és nyolcvan férőhelyes bölcsőde építésiének megkezdése. A pénzügyi lehetőségek figyelembevételével az építkezés minden bizonnyal még az idén megkezdődik. Rendkívül fontos lenne a tizenhat tantermes általános i6ikola mielőbbi megépítése is. Az építéshez szükséges területet előkészítik, és a tea-vek év végéig megérkeznek. Ha már az iskoláknál tartunk, nem mondható kedvezőnek a zagyrapál fal v i városrész iskolai eiiáíása sem. Éppen ezért az építkezés a régi iskola udvarán az idén megkezdődik, annál is inkább, mert a kiviteli tervek már 1971-ben elkészültek. De a tanács megrendelte ugyanarra a részre az ifjúsági ház terveit is, és a területelőkészítés megindult. Az idén végire teljesen hefejeződik — az 1973-ban műszaki okok miatt elmaradt — az Arany János utcát a Bécskő j,utcával összekötő úgynevezett „B” út átadása. Az ok, hogy a távfűtő vezeték javítása indokolatlanul elhúzódott, és ilyen módon el leheteti; kerülni a felesleges útborutásokat. A távfűtés javítása érdekében a tanács egymillió formate juttat &■ kohászait üzemeknek. A gyár ae összeg felhasználásával felújítja a tartalék kazánjait és ezek üzemeltetésével segítséget nyújt a váró» távfűtésében. A városépítés elképzelhetetlen közműberuházások nélkül. Ebben az évben több mint huszonhétmillió forintot költ Salgótarján városa az aiap- közművekre. A föld alá épített milliók ezek. de reaidkívüi fontosak, ezért a tanács meg húszmillió forint összegű közműfejlesztési hitel felvételét terved. Hosszú volna felsorolni a különféle csatornák elhelyezkedését, valamint az ivóvízvezeték építésének gondjait. Mindenesetre ezeket a munkákat a tanács elvégezteti, mert enélkül további építkezés és a város ellátása nem megoldott. Már igazán indokolt lenne a régóta épülő sportcsarnok befejezése. A hosszúra nyúlt kivitelezés a nehezen beszerezhető anyagok miatt még tovább nyúlik, és előreláthatóan csak 1975 második felében adják át a sportcsarnokot. Kilencvennyolc- millió fenntartásra Az új építkezések fejlesztése mellett rendkívül fontos a meglevőik fenntartása. Éppen ezért Salgótarján város idei terveiben a tanács közel 190 millió forintot költ a meglevő intézmények fenntartására. Az össizeg biztosítja a megfelelő színvonalai, az iskolák, óvodák, bölcsődék és egyéb intézmények jó ellátását. A gyakorlatban ez annyit jelent — Salgótarján város valamennyi lakosának érdekeit szolgálja —. hogy a tanács az előző évinél valamivel magasabb szinten működteti intézményeit. Külön egymillió forintot terveztek a tanácstagi panaszok orvoslására. Ezzel lehetővé válik, hogy a tanácstagok körzetükben azokat a kisebb- nagyobb feladatok megoldják, amelyeket az ott lakók a legsürgősebbnek éreznek. Az utak, hidak .iavitasara több mint tizenegymillió forint jut. Ennek mintegy felét felújításra, korszerűsítésre < használják fel. A Malmov- szkij út további munkálataira 2.5 millió forintot, a zagyva- rónai Saliai útra egymillió forintot költenek. Szükségsessé ralik a Dimitrov és a Kemerovo körút felületi javítás*., valamint az idegért út felújítása. A tanács tervezi ae Ady Endre út, valamint a Fürdő út egy részének korszerűsítését is. A közvilágítás négy és fél millió forintot igényel, emy- nyiiit fizet áraindíjként a tanács. Korszerűsítésre három - százezer forint jut. Építünk parkokat, pénz szükséges a belvízelvezetési és vízrendezési feladatokra. Szociális es egészségügyre közel tízmillió forintot, kultúrára negyvenhárom millió forintot költünk. A sportcélok, a városi sportiskola támogatásához százezer forinttal, az SBTC működéséhez há-romseázezer forinttal járul hozzá a tanács. A további összegeket az egyéb kiadások viszik el. A fejlesztési és tennitartasi tervet a tanács jóváhagyta. Mindezek lehetőséget adnák a legfontosabb feladatok rnegva- Iceitására, a városátépítés továbbá folytatására, az itt lakó emberek jogos igényeinek ki- e-égítósere.