Nógrád. 1973. december (29. évfolyam. 281-305. szám)
1973-12-09 / 288. szám
Martinász (Kajári Gyula rajza) így beszélünk mi (5.) Képtelen képek „Beremendi ősz. A hegyeik felől érződik a must íze, amelyből bor lesz...” — olyasom egy tudósítás sorait. ■ Az előzőekben a brigádokról. az eredményekről írt a szerző. Ügy érezte, a száraz adatokat fel kellene hígítania egy kis musttal. Vagyis a must ízével, amely a hegyek felől érződik. Bizonyára a must illatára gondolt, mert az íze nemigen szállhat a hegyek felől —- csak. a kanoséból. Egy ilyen kis „félrekapcsolás” a hangulatosságot nevetségessé. legalábbis mosolyt fakasztővá változtatja. Mosolyt fakasztott az a régebbi híradásban olvasott mondat, ami szerint ..a füstbe borult pákozdi domboldalon eszmei ütközet folyt”. Esetleg eszmék képviselőinek ütközete, de sehogyan sem volt eszmei az. ágyúdörges, a roham és a többi. Aki a közösségnek szól. olvasóival. hallgatóival minél érthetőbben szeretné közölni mondanivalóját. Az élénk, színes stílus a könnyebb meg értés, a befogadás kiváló segítője. Az unalmasság ellen küzdve kerülnek ilyen mondatok az újságokba, előadásokba: „X és Y alaposan ösz- szerúgták a port, mivel mind a ketten erősen kötötték az ebet a fához..„Szorít a kapacitás szűk keresztmetszete, de mindnyájan tudjuk, hol szorít igazán a kapca.. Az élénkítési szándék — dicséretes. Az ilyen megvalósítás — mosolyt fakasztó. Ugyanis , összerúgni a patkót, szokás. A port legföljebb föl-í verik, elverik, lefújják, hintik (a hallgató szemébe __). A sz egény ebet valóban kötik, de sohasem a fához, hanem a karóhoz. A kapca sem úgy szűk, mint a „kapacitás”. Való igaz, szokott szorulni, ha nagy a baj. A csizma viszont szorít, akárcsak a „szűk keresztmetszet”. Tehát beszéljünk. írjunk színesen, élénken. Használjuk a képeket — de ne képtelenül. VJncze István Új formák a közművelődésben mak-mar mozgalomjelleget ölt a törekvés: új, célravezetőbb és hasznosabb formákat találni a tömegek művelésére. Mozgalmon nem kampányt értünk, amely bizonyos eredmények elérése, esetleg csak megközelítése — után lezárul, hogy aztán, talán csak sokára, ismét életre keljen vagy elfelejtődjék. Az évekkel korábbi felismerés, hogy a felszabadulás után kialakult, majd az ötvenes években meghonosodott — akkor még népművelésinek nevezett — formákat kinőtte az élet, gondolkodásra késztetett mindenkit, akinek e rendkívül fontos társadalmi tevékenységben szerepe és szava van. Nem sorolható itt fel, hogy az oktatásban, a levelező és esti iskolák szerkezetének és tartalmának megváltoztatásában. a művészeti nevelő- és ízlésformáló munkában milyen új módszereket és eszközöket alkalmaztunk az utóbbi időben; aki nem vett vagy nem vesz részt is benne. a televízióból, rádióból, sajtóból tudhatja. Milyen kezdeti eredményeket mutathatnak fel a közművelődés munkásai — erről szólnánk most. „Mérleg” készítésére természetesen még nincs lehetőség. A művelődési munkában ez nem is veszélytelen dolog: az adatok lehetnek imponálóak, s mégsem fedik mindig a valóságot. (Korábban, egykét évtizeddel ezelőtt, nem egyszer áldozatul is estünk látványos statisztikáknak. például a könyvforgalom tekintetében. Hogy mást ne említsünk: nem vettük észre, hogy egyes falvakban ugyanazok a könyvek találhatók a könyvtárak polcain, amelyeket húsz évvel ezelőtt szereztek be. mert az összesítések nem részleteztek és így nem volt mód különbséget tenni, mennyit vásárolt — mondjuk — egy főiskola, vagy egyetem és mennyit egy községi könyvtár). Mérleg tehát nincs, de vannak tapasztalatok és információk, amelyeknek értékük van. A frissen meglelt „kis formákról” mindenekelőtt. A nyári programok szervezésénél dolgozták ki. vezették be. s alkalmazzák mind több megyében sikeresen a — jobb szó híján — rétegműsornak nevezett közművelődési módszert Annyit jelent ez. jy emiény a kéasaarítása, mint a vas. Azat mondják róla a környékem; öreg dalos. Hetven műit Számára a kézfogás ma sem egyszerű formaság: többet jelent Szövetséget. Be a kézfogásról egy elmaradt kés- csők is eszébe jut Az úgy volt, hogy maga a megyés püspök látogatott el az iskoláiba, ahol hajdan ő is tanított, ellenőrizni a hitoktatást. A tantestület az igazgató vezetésével térdet hajtva, kéz- csókfcai fogadta a püspököt a folyosón. Ö egyszerűen csalt kezet fogott vele. A közeli teherpályaudvar vagonjainak asabtamása behallatszik az ablakon. Olajos kezű vasutasok szerelvényeket állítanak össze. — „Előkelő” családiból származom — mondja az öreg dalos. — Dédapám napszámos volt, apám néptanító. Feleségem apja vas-úti Jámpaszerelő. A' pályaudvar pislákoló lámpáit javítgatta. Amikor sápadttá vált az ég és este lett, megigyúj tóttá a lámpáikat. Bein,ne is van „valami” rokona Mng- élesztgető szenvedélyéből. Az emlékezetes 1938. éviig volt egy munkásdal- kar karnagya. Azért emlékezetes ez az év, mert a kórust ekkor oszlatták fel az akkori hivatalos szerveik a tüntetéssé „fajult” szombathelyi munkáadalos találkozó után. Napjainkban a hazánkban rendszeresen működő énekkarokban több minit negyedmillió ifjú és felnőtt énekel. 5300 általános iskolában körülbelül 2000 énekkar működik (ebből 200 kiemelkedő), az 530 gimnáziumi énekkarból százat tartanak nyilván a legjobbak között, a szakmunkásképző intézetekben és a szakközépiskolákban a száz énekkar köziül körülbelül. 20—25 a legjobb. Összesen a 2630 általános és középiskolai énekkarból, mélyeknek 207 ezer tagja van, körülbeiül 325 a kiemelkedő. Az egyetemeken és főiskolákon 25, a laktanyákban száz jobb énekkarról tudnak, a 600 falusi népdalVASÁRNAPl JEGYZET A dal öröme körből és paraszté nokkarbol 30>—40 a legjobb, a csaknem 400 városi felnőtt tanácsi énekkarból száz minősült jobbnak, az ugyancsak 400 városi, üzemi, szövetkezeti énekkarból 150 a kiemelkedő. Tehát a mintegy 1425 felnőtt énekkarból körülbelül 425 a számottevő énekkar. A felnőtt énekkarokban körülbelül 50 000 ember énekel. Piitani szerint: „Boldog, aki énekel.” A bánat, az öröm egyaránt fakaszthat dalt az emberi szí vekben. Bánat, szomorúság idején rnegkönnyebbülést jelent, öröm idején az öröm felső fokát jelenti a dák „Szép, ha egyedül dalolnák, szebb, ha ketten összedáLolnafc” — hangzanak Kodály Zoltán szavai. De még szebb, ha többen és egyre többen dalolnak össze, hogy létrejöhessen „a nagy harmónia, amiben valamennyien egyek lehetünk.” Mind többen dalolunk össze. A kórusimozgalimat legutóbb 1969-ben elemezték, s születtek határozatok fejlesztése érdekében. Megalakult a Kórusok Országos Tanácsa (KÓTA), amely a megyei kórusszervezetek hálózatának fokozatos kiépülését is eredményezte. Becsülendő eredmény az is, hogy a televízió „Röpülj páva” adássorozata nyomán két év alatt több száz falusi pávakör jött létre. A V:- 'or Sándor szemle és fesztivál hatására ugyancsak több száz ifjúmunkáskórus alakult. A Zúgjon dalunk címmel meghirdetett: munkásdalgyűjtő akció időközben társadalmi méretű mozgalommá szélesedett. A rádió Éneklő ifjúság című sorozata az iskolai énekkarok számára nyújt szereplési lehetőséget. S termésBetesen, még soiölhaitnánk az eredményeket. A Kórusok Országos Tanácsának, a budapesti Fészek Művésziklubban most” lezajlott közgyűlésére a kórusmozga- lom helyzetéről készült jelentésben szó van mindezakirölL. Azonban éppen e dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a számszerű emelkedés ellenére az élgárdában ma is ugyanazt a 300 körüli iskolai és 200 körüli felnőtt énekkart tartják nyúlván, mint négy évvel ezelőtt. Persze, valamennyi énekkar működési helyién fontos művelődéspolitikai tényezőként működik, és a társadalmi szervezeteik által is gyakran igénybe vett előadótestületet jelenít. A jelentés hangsúlyozza: „Annak ellenére, hogy a derékhadhoz sorolható ezernyi együttes állandó közönségbázist teremteni a kórusmuzsika számára csak igen nehezen, vagy egyáltalán nem tud, mégis szerepük hézagpótló.” Valóban, 'családi, baráti köreikben társadalmi vonzásuk rendkívül széles körű lehet, ezzel a'helyi népművelési intézmények is számolhatnak. Hiszen ezáltal olyan falusi és munkásrétegekhez is el lehet jutni, amelyek egyébként zenei élményeikben nem részesülnének. Fejlesztésükre a jövőben éppen, ezért kell mind több gondot fordítani. A KÓTA közgyűlésén az ezzel összefüggő teendőkről teljes részletességgel szó esett. — Énekel még? — kérdezem az öreg dalost. 1-Telrezzen merengéséből. Az ablak- 1 hoz indul. — A régi dal,kaiból még többen élnek, majdnem az egész basszus és bariton. De a tenor hiányaik — mormolja. A rendszeresen működő hazai énekkarokban ma "több mint negyedmil- lióan énekelnek. Pitoni szerint: „Boldog, aki énekel.” Tóth Elemér fiogy egy-egy, a körzetét, faluját, nagyközségét jól ismerő pedagógus, vagy hivatásos népművelő javaslatára — nem ritkán saját szervezésében — olyan műsorokat, ismeretterjesztési formákat kísérleteznek ki. amelyek a közönségnek egy-egy kisebb csór portját érintik és érdeklik elsősorban. Két-háromtagú előadói gárda hirdet meg estét, amelyen — például — a régi magyar költészetből mutatnak be metszetet. Rövid előadás, jellemző részletek, esetleg zenés kísérettel. Klubokban rendezik, s nem várnak tizen- őt-húsz főnél népesebb közönséget. Veszprém és Békés megyében kezdték; az országos rendező szervek habozás nélkül ugyan, de bizonyos kétséget fenntartva segítették a vállalkozást; attól tartottak, nem lesz átütő sikere, túlságosan kicsi a kör, amelyet érint. Kellemes csalódás volt tapasztalni, hogy a gyakorlat mást mutat; ezek a „kis körre” méretezett műsorok elérik céljukat. Elsősorban ott. ahol a művelődési ház igazgatóját — s már mind több helyen így van — nem „szorongatják” a gyors bevételért. Mert ezek a műsorok nem hoznak nyomban kimutatható anyagi fellendülést. Az elszámolásokban talán később sem lesz nagy súlyuk. De annál több az emberek tudatában. VAGY ITT VANNAK az ismeretterjesztés „speciálkollégiumai”. Helybeli — rendszerint a megyeszékhelyek múzeumaiban dolgozó — etnográfusok előadássorozata a tájegység néprajzáról. Az előadások kompozíciója olyan, hogy nemcsak azokat érdekli, akik a szűkebb értelemben vett néprajzról akarnak hallani, érinti az irodalmi, történelmi, helytörténeti témákat és összefüggéseket. ■ Megemlíthetjük azt a nagyszerűen bevált népfront-kezdeményezést is, hogy felkérnek távoli országokban — vagy közeli, európai országok turistái által nemigen látogatott városaiban, tájain — megfordult embereket, számol iának be élményeikről. Nem előadások ezek, a szó megszokott értelmében. Beszélgetések a helybeli népfrontklubban, esetleg az illető munkahelyén (konkrét példa: Tapolcán például egy kórházi ebédlőben) mesélés, felvételek közreadása. Olykor csak egy tucat ember a hallgató. De ennek a tucat embernek valami iránt megnyílik az érdeklődése. ■— utána könyveket vásárol. könyvtárban válogat, esetleg maga is hasonló utazást határoz el, Részéi róla ismeretségi körében, családjában. S máris széthullmázik. szertegyűrűzik egy értékes élmény. Ugyancsak kezdeti lépés, de nagyon fontos, amit. a Baranya és a Zala megyei Tanács próbált ki, sikerrel. Szakembereket — művészettörténészeket — alkalmaztak a képzőművészeti ügyek intézésére. Felismerték, hogy bár a tanácsoknál dolgozó munkatársak tárgyismerete, képzettsége alaposabb és elmélyültebb lett, a hatósági teendők oly mértékben lefoglalják őket, hogy nem minden esetben tudnak hatásosan és eredményesen végezni ízlésnevelő munkát, közvetlen módon. A tanácsadók támogatják és tehermentesítik őket; kiállításokat készítenek elő. előadásokat tartanak, képzőművészeti ismeretterjesztő programokat dolgoznak ki. kiadványokat terveznek. Igen nairv sikere volt például az egyik járásban annak az előadás- sorozatnak. amelyet — éppen a képzőművészeti szakmunkatárs kezdeményezésére — az építkezések korszerű formáiról rendeztek. Ennek az ízlésformáló tevékenységnek egyébként nagy jövője van: falvaink gyarapodnak, kiépülnek, mind jobban látszanak rajtuk a jó életszínvonalra mutató jelek. De ezek formája gyakran nem örvendetes, szakképzettség híján, fájdalom, egész tájegységeket hintenek tele oda nem illő — néha kiáltóan' ízléstelen — épületekkel. A hatósági tiltásnál eredményesebb és hatásosabb a megelőzés — az ízlés formálása. Egyes helyeken — hogy ismét más példát említsünk bekapcsolták a közművelődési munkába a környék főiskolai. egyetemi hallgatóit is. Vitákat vezetnek. előadásokat tartanak. tárlatlátogatóknak szolgálnak magyarázattal. Veszprém. Csongrád. Somogy és Borsod megyében — a megyeszékhelyeken megnyíló őszi képzőművészeti kiállítások alkalmából — több tucat egyetemi hallgató vezet tárlatlátogatást. Nem valamennyien szakértők. Nem művészeti szakelőadásokat tartanak; egyszerűen csak beszélgetnek a látogatókkal arról, hogy a bemutatott alkotások nyomán milyen — esetleg kritikai — gondolatok keltek életre bennük, hogyan nézik a képeket, mi a benyomásuk a kiállító művészek tevékenységéről, művészi előrehaladásáról, előadásmódjáról. stílusáról. Alig múlik el nap, hogy rt« kapnánk hírt valahonnan egy- egy új közművelődési forma megvalósításáról, esetleg csak próbálkozásról, kísérlet- rőL Nagyon jó dolog ez.. AZT JELENTI: nemcsak a felismerésig jutottunk el. Tovább léptűnk. Az elavult módszereket és eszközöket habozás nélkül elvetik ott, ahol jobbat képesek kialakítani. S mind több példa akad a jobbra, a célravezetőbbre. Nyilván lesz ezek között is olyan, amelyet levet magáról az élet. a gyakorlat. Többségük azonban már most, a kezdetben is életrevalónak, hosszabb időre érvényesnek létezik, mert alkalmasabban illeszkedik az életritmushoz, a mai követelményekhez, hajlékonyabban követi az emelkedet- tebb igényeket és differenciálódó érdeklődést. Tamás István Nemzetközi fizikusiskola Több mint száz, a nagy energiák fizikájával foglalkozó fiatal elméleti és kísérleti szakember gyűlt össze a belo- russziai Gomelben. A fiatal tudósok e nemzetközi iskolája a dubnai Egyesítetett Atomkutató Intézet gondoskodása eredményeképpen indult fejlődésnek és most fogad másodszor fiatal kutatókat a Szovjetunió, Bulgária. Csehszlovákia és az NDK tudományos központjaiból. 60 000 kötetes k önyvtár A lipcsei építészeti főiskola hallgatói saját könyvtárukban jelenleg 60 000 kötet között válogathatnak, ezenkívül 633 folyóirat áll rendelkezésükre. A főiskola könyvtárát — amelyhez két'olvasóterem, továbbá mindé- fakultáshoz egy fiókkönyvtár -is tartozik — évente több mint 1300 állandó olvasó látogatja. Az egyre növekvő érdeklődésre, a diákok „buzgalmára” jellemző, hogv míg 1962-iben alig valamivel több mint 12 000 kötetet kölcsönöztek ki, addig tavaly ez a szám már elérte a 28 ezret. A főiskolai könyvtár hat ország 455 könyvtárával áll „távkölcsönzői” kapcsolatban. | NÖGRÁD — 1973, december 9., vasárnap 7
