Nógrád. 1973. december (29. évfolyam. 281-305. szám)

1973-12-07 / 286. szám

1 A márka Nem véletlenül kapta meg az idén. az elmúlt évi eredmér a.yei alapján a 1 Kiváló Szö­vetkezet címet a dirégelypa- lánki Szondy Lakatos- és Szerelőipari Szövetkezet. Me­gyénk legfiatalabb, és egyben legdinamikusabban fejlődő ipari szövetkezete, évről évre, növeli termelését és mind ha­tékonyabban dolgozik. Négy évvel ezelőtt jött lét­re a szövetkezet, jóformán a semmiből. A szakértelem ad­ta az aranyalapot. Az indu­láshoz szükséges tőikét pedig a tagság forintjaiból szedték össze. Kiváló szerelőgárdája könnyen kapott munkát, a nagyberuházásoknál szüksé­ges technológiai szereléseken. Hírnevük hónapról hónapra erősödött. A Szondy név csak­hamar közismert lett. Dré- gelypalánkon a helyi foglal­koztatási gondok enyhítése ér­dekében. műanyag lámpates­tek. gyártásával kezdtek fog­lalkozni. Viszonylag kicsiny eszközigén.riyel tudtak kere­seti lehetőséget teremteni az asszonyok, lányok számára. Már az első éviben, jelentős si­kereket értek el és néhány év alatt a szövetkezet termelését megsokszorozták. Ma a drégelypalánki Szondy Lakatos- és Szerelőipari Szö­vetkezet 410 fős létszámot fog­lalkoztat. Az idei várható ter­melési értékük eléri a 80 mii-. ' lió forintot. Ebből a készáru- gyártás mindössze 15 millió, A többi főleg bérmunka, hely­színi szereles. Siker a cukorgyárban A sarkad! cukorgyárban 1972 júliusában kezdték meg a mészkemience tornya nans építését Ezt megelőzően a vállalt határidő előtt mintegy 500 tonna súlyú anyagot sze­reltek le. Ezután elkészítették a homok- es törmelékfogát, a szénsav-seivattyúházat. Befe­jezték a diffúziós állomás és egy DC—12-es típusú lengyei dlffuzőr, valamint a répa tisz­ti to berendezések szerelését. A cukorgyári rekonstrukció­ban reszt vevő mintegy 10 vál­lalat közül, a vállalat vezetői szerint a Szondy végezte a legjobb, legpontosabb munkát. A sarkadi cukorgyár bővítése pedig nem kevesebb mint 47 millió forint értékű munkát jelentett a számukra. Ök sze­relték a folyamatos mésake- mencét és a cukorgyári mész- teohnológiai sort. Mindezért az építési naplóban __„ct k aptak. A szondysokka! együtt dolgozott Willczek Wieslaw. a lengyel gyártó vállalat szere­lője, aki a következőket mond­ta: — Sok helyien, szereltem már hasonló lengyel berende­zést, de még ilyen sikeresen sehol. Itt semmilyen problé­mánk nem volt — mondotta. Jövőre még tovább folyta­tódik a samkadi ci: ’gyár bő­vítése, amelyben a drégelypa- lánkiak egiy automata vagon­vontató berendezés szerelésé­vel vesznek részt. Még más újabb munkákról is tárgyal­nak. A jó hírnév terjed. Nem vé­letlen, hogy már a selypi cu­korgyárral is tárgyalásokat folytatnak a jövő évi re­konstrukciós munkákról, ugyanakkor a ercsi cukorgyár is megkereste már a szövex- -kezetet. Munkát kínál. A szövetkezet egy másik részlege Lábatlanban, a ce­mentgyárnál végzett különbö­ző technológiai szereléseket, mintegy 10 millió forint ér­ték-ben. Hogy mennyire elége­dettek a végzett munkával, arra példa, hogy nemrég egy 1976" október végére befeje­ződő rekonstrukciósorozatra kaptak megbízatást. Ez 127 milliós munkát jelenít az el­következendő években a szö­vetkezeti szerelőgárda számá­ra Ugyancsak Lábatlanban, az új papírgyárban is van érde­keltsége a szövetkezetnek. Az idén egy nagvon gyors techno­lógiai szerelést vállaltak el félmillió forint értékben. A megrendelők megelégedését bizonyítja az is, hogy a jövő évben már javítási kapacitás lekötésére folytatnak tárgya­lásokat. Részt vesznek a vegyipari programban. Dorogon új. mészhid-rátüzam létesül, amelynek feladata lesz a Péti Nitrogénművek inészhid-ráttal való ellátása. A hidrátüzem gyártásszereiése, beüzemelése, a szondysuk feladata. Március végére már mészhidrátot kell adóiak Pétnek. Ez mintegy 13 és fél milliós münka. Ugyan­itt nagyjavítást is vállaltak. Almásfüzitőn a timföldgyár­nál a szövetkezet egy részlege üzemfenntartást végez. A jövő évben pedig két ülepítő Donr- kád szerelésére kaptak -megbí­zatást. Budapesten az Egyesült Ve­gyiműveknél a vegyipari be­rendezések létesítése, szerelé­se és javítása a feladatuk. Mindebből kiderül az is, hogy a technológiai szerelő­csoportjuk igen kvalifikált m-unkát végez, fontos népgaz­dasági Igényeket elégít ki. Több helyen külföldről beér­kezett gépek, berendezések szerelését végzik a szállító cé­gek és az üzemeltetők teljes megelégedésére. A nagy távolságok, a mun­kahelyek szétszórtsága sok gondot is okoz a szövetkezet­nek. Nehéz az ellenőrzés. a munkák összehangolása, irá­nyítása. De eddig meg mindig sikerült biztosi tani a kellő in­formációt, a munka szerve­zettséget. A külső szerelésen dolgozok tájékoztatását is rendszeressé tették, vagyis mindig időben értesülnek a szövetkezet életéről, gondjai­ról, megoldásra váró problé­máiról. Egyrészt írásban tá­jékozta fcják őket és a helyszíni rendszeres látogatások során kisebb termelési tanácskozá­sokon vitatják meg a felme­rült kérdéseket. A kölcsönös bizalom a kiváló eredmények egyik forrása. A szövetkezet, a sikerek el­lenére is törekszik mind ki­sebb területekre összpontosí­tani tevékenységét. Ezért van az, hogy'a közelebbi rendelő­ket, elsősorban a nógrádiakat előnyben részesítik. Így vál­laltak például munkát a sal­gótarjáni öblösüveggyárban, ahol a tetőszerkezetek átalakí­tására, cseréjére, ezenkívül egészségvédelmi berendezések gyártására és szerelésére kap­tak megbízatást. Bővítik a nógrádköve&di kőbányát és ebben ugyancsak nagy részit vállalt a dregely­palánki ipari szövetkezei. Augusztusban kezdték a mint­egy 12 milliós munkát és de­cemberiben már befejezik. TÖ- rőmű szerelése, osztályozó, tá­roló létesítése, ezenkívül ra- kodóberendeeések gyártása, szerelése szerepel a program­ban. Jelenleg itt összpontosí­tották a munkaerő nagy ré­szét A jó hírnév kötejez A szövetkezet fennállása óta még nem fordult ejő a szövet­kezetiek hibájából határidő- csúszás. Nem kaptak minősé­gi reklamációt sem. Kényesek erre a szövetkezet vezetői és dolgozói. Kooperáló partne­reikkel mindenkor igyekeztek jó munkakapcsolatot kialakí­tani, így pótolni tudták a má­sak hibájából előfordult el­maradást is. Így volt ez Sar­kadon és így van jelenleg Do­rogon is. \ Eddig általában a szövetke­zet külső szerelömunkjá járói beszéltünk, holott tevékeny­ségük sokkal szélesebb terüle­tet ölel fel. Nagyoroszában annak idején a Betonútépítő Vállalat által elhagyott felvonulási épülete­ket vásároltak meg telephely létesítése céljából. A telepített üzem létrehozása nagy erőfe­szítéseket kívánt a szövetke­zettől. Ahogy az anyagi alap-1 pok megteremtődtek, úgy ha­ladtak előre lépésről lépésre, és alakították ki az egyre ja­vuló munkafeltételeket Hétről hétre fejlődik ez a telephely és mind több előregyártott vasszerkezettel segítik a sze­relők munkáját Itt készülnek jelenleg a nógrádkövesdi kő­bánya bővítéséhez szükséges acélszerkezetek is. A nagyorosza telephelyen ma már készárut is gyárta­nak. Különböző típusú inű- szerszekré nyék, -dobozok egy részét itt, más részét a palán- ki szereidében szerelik készre. Ma már szériában gyártják a laboratóriumi szekrényeket. Ezekből robbanásba tió típust is kialakítottak. Kutatóinté­zetek, laboratóriumok számá­ra szállítanak nemcsak bel­földre, hanem jelentős meny- nyiségben határainkon túlra is. Ugyancsak itt készülnek a véranaiiza torok. Ezt is kül­földre szállítják. Az idén tej- szeparátorok gyártását is meg­kezdték. Törekvésük, hogy az igényeknek megfelelően egy- egy termék szérianagyságát bővítsék, a gyártást mind ha­tékonyabbá, gazdaságosabbá tegyék. Jó néhány olyan ter­mékük van, amelyeknek elő­ször csak a szekrényeit gyár­tották, ma pedig már itt vég­zik a műszerezést, végszere­lést is. Drégelypalánkon van a szö­vetkezet szereldéje. Itt erős­áramú berendezéseket, kap­csolószekrényeket készítenek, vagyis elektronikus és finom­mechanikai szerelést végez­nek. A jövőre vonatkozó ter­veik is igen sokrétűek. Ez a telephely a közeljövőben je­lentősen bővül. Budapesten, a nemzetközi vásár városligeti felszámolá­sával, bontási munkák válla­lásával viszonylag kedvező áron több előregyártott épü­lethez jutottak. Ezek felhasz­nálásával, most Drégelyipa­lánkon új, nagy gyártócsar­nokot létesítenek, ugyanakkor egy kisebb csarnok átalakítá­sával, megoldják az irodák elhelyezését ia Eddig erre nem volt mód. Csak mint ér­dekességet említhetjük, hogy a ma már 80 milliós évi ter­melési értéket előállító szö­vetkezet központi irodái egy bérleményben vannak. Elő­ször ,a termelés feltételeit igyekeztek megteremteni, mondván: irodára később is ráérnek költeni. Az új nagy gyártócsarnokban, ilidetve a panelokba! készülő , >ule.tefciben mintegy 200 em­berre terveznek. Száz fizikai nődolgozótra, 50 férfi dolgozó­ra es ugyanennyi központi lét­számra tervezik megteremteni a szükséges szociális létesít­ményeket is. Az építkezés már javában folyik. Itt újabb munkahelyeket teremtenek majd és ez az alapfeltétel ra­gyogó terveik valóra váltásá­hoz. A szereidénél a részmun­kák helyett egyre inkább elő­térbe kerül a különböző mű­szerek, komplett készre szere­lése, vagyis a végtermékek, gyártása. A Rádél. KISZ-' szel van egyre gyümölcsözőbb kooperációs kapcsolatuk. In­nen több termék készre szere­lését veszik át a közeljövőben, természetesen fokozatok sze­rint Van egy szövetkezeti talál­mány is, a Palánk objektum- védelmi készülék Balázs Sán­dor, a szövetkezet elnöke és Hídvégi László főmérnök, va­lamint a fizikai kutatóintézet két mérnöke közös munkával alakították ki ezt az igen sok­rétű, okos készüléket. Külön­böző érzékelők elhelyezésével veszély esetén hálózati és sa­ját áramforrás alapján kód­jelzéseket ad le az objektum­védelmi központban. Tárgyak elmozdítását, tűzveszélyt, gáz­m A sarkad! meszke tornya: szerelte a Szondy Szövet­kezei Szériában készülnek már a robbanásgátló laborszekrények a nagyoroszi telephelyen veszélyt azonnal jelez na­gyobb távolságokról is. A ta­lálmány prototípusa után már készül az első nullszéria. En­nek a készüléknek a sorozat- ;yártása.a jövő terveiben .sze­repel. A Az eddig elmondottakból is káderül, hogy az elmúlt négy év alatt, az indulástól eddig, igen nagy távolságot tett meg a fejlődés útján a Szondy La­katos- és Szerelőipari Szövet­kezet A tagok sajátjuknak érzik a közösséget és itt való­ban erős a tulajdonosi szem­lélet Ez megmutatkozott év­ről évre a mérlegzáró köz­gyűléseken, amikor a vezető­ség kéréssel fordult a tagság­hoz. A fejlesztés érdekében jelentős összegeket tettek át a részesedési alapról, a fejlesz­tési alapra. Ezenkívül részje­gyek jegyzésével, a tagság kolcsönéveí is segítették a szö­vetkezetét. Az összeadott fo­rintok valóban jó célt szolgál­tak. Végső soron a szövetke­zet eddig hitel Igénybevétele nélkül tette meg a fejlődés útját. Legutóbb a negyedik ötéves terv félidején számvetést ké­szítettek arról, hogy vajon mi valósult meg időarányosan az elképzelésekből. Ebből kide­rül. hogy az ötéves terv végé­re tervezett árbevételi szint­nek 50,8 százalékát már elér­ték a félidőre. Állóeszköz-állo­mányuk mindössze 458 ezer forint volt, amikor Indultak, ma már meghaladja a 3 mil­liót, az ötéves terv végére minden bizonnyal elérik a 7 milliós tervet. A szövetkezet tiszta vagyona 458 ezer forint volt, az idén eléri a 7 milliót, 1975 végére pedig bizonyára meglesz a tervezett 10 millió. Mindez bizonyítja, hogy a Ki­váló Szövetkezet kitüntetés nem véletlenül hullott az ölük­be. Igen jelentős fejlődésen, bár hozzá tehetjük, göröngyös úton jutottak el eddig. Gond, baj azért mindig volt és ma is van, de közös összefogással ezeken úrrá tudnak lenni. Az öt évre tervezett nyere­ségtömeg 50',6 százalékát már az első félidőben elérték. Az idén, várhatóan, mintegy 15 milliós nyereséggel számolhat­nak. A szövetkezet egyébként arról is híres, hogy fizetési kötelezettségeinek mindenkor időben eleget tesz. Létrejötte pem- csak munkaalkalmait, ke­reseti lehetőséget, megélhetést biztosít a környék lakosai számára, hanem jövőt is. Tár­sadalmi szempontból is jelen­tős a. szövetkezeit léte. Nyere­ségéből jut jelentős összeg kőaségfe^esatesre is. A lakosságnak is A Szondy Lakatos- és Sze­relőipari Szövetkezet elsősor­ban vasiipari profilú. Gyártó és szerelő szövetkezet, azon­ban igen nagy gondot fordít arra is, hogy a környék lakos­ságainak szolgáltatási igényeit kielégítse. Tavaly fuzionált a korábban állandóan pénzügyi gondokkal küzdő romhányi szövetkezettel. Ezzel jelentős szolgáltatóegységeik kerülitek át. Ezeket a jövőben is igye­keznek továbbfejleszteni oly mentékben, ahogy a lakosfiági igények megkövetelik. Nem a nyerészkedést, hanem az igé­nyek kielégítését tartják első­rendű feladatnak. A vasipari szolgáltatásokon kívül rádió- és televíziószerelő részlegük háztartási kisgép .javító részle­gük van. Foglalkoznak hűtő­szekrények, olaj kályhák javí­tásával, de van cipész- és fod­rászrészleg, sőt építőbrigádjuk is. Asztalos-, üveges-, parkettás- műn,kát is vállalnak és ezzel igyekeznek biztosítani a kör­nyék jobb ellátását. A nagy munkák mellett a kicsinyek­ről sem feledkeznek meg, és éppen ezért igyekeznek a fel­vevőhelyek számát bővíteni, a szolgál tatások kulturáltságát fokozni. Nem véletlen, hogy a szó lglá tatásban tévéké n yked ő- ket tanfolyamok útján tovább­képezik. Így készülnek fel a várhatóan növekvő feladatok­ra. Igaz, a szövetkezet ossz.te­vékenységéből a' szolgáltatá­sok aránya ma még csak 1, vagy 2 százalék. A szövetke­zet vezetői viszont úgy nyi­latkoznak, h>gy nem a száza­lékos elhatárolás a lényeg; hanem a jelentkező igények kielégítése, és bár ezen a te­rületen nem képződik nvere- mé®is fontosnak tartják, éppen az itt lakók érdekében. Helyes szemlélet ez. És ennek megfelelően keresik az új uta­kat, módszereket, hogy miként lehetne még inkább megfelel­ni a ’követelményeknek. Ha szükséges — ahogy ígérték — az árutermelő munkáról is csoportosítanak át hozzáértő embereket, amikor a szolgál­tatási igények úgv ltívánHk. (X) becsületéért «»*♦ *** ♦*« «*♦ **» *’♦ »’♦ ♦’* «j, ♦*„ **♦ ♦** ♦*» «*♦ *** ♦** ♦** ♦** ♦** **♦ ♦** ♦*« ♦*« ♦* \ „Szondy”

Next

/
Thumbnails
Contents