Nógrád. 1973. december (29. évfolyam. 281-305. szám)

1973-12-22 / 299. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NÓGRÁD AZ MS2MP NOGRÁD WP&VH BIZOTTSÁGA ÉS A MfGYÍl T'ANftCS LAPJA Kádár János látogatása az Athenaeum Nyomdában XXIX. ÉVF., 299. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR DECEMBER 22., SZOMBAT ÜBessf tartott a Minisztertanács Hér politikai intézkedések — Hogyan alakul a nők bérezése í Andrej Gromiko nyilatkozata Megyénk fejlesztésére 480 millió forintot szavaztak meg. Fényképünkön a megyei tanácstagok egy csoportja A Szovjetunióban mélysé­ges megelégedéssel fogadták a konferencia összehívását. Megtörtént az első. de igen fontos lépés az egyik legki- élezettebb nemzetközi prob­léma politikai megoldása fe­lé. Immár negyedszázada ez a probléma feszültség állan­dó forrása nemcsak a Közel- Keleten. de messze azon túl is. Időről időre — és ennek mindannyian tanúi vagyunk — a feszültség ebben a tér­ségben nyílt katonai össze­csapásokban csúcsosodik ki. s ez minden alkalommal fe­nyegeti a világbékét. Az izraeli politika követ­keztében a Közel-Keleten ki­alakult tűrhetetlen helyzet nem maradhat fenn tovább. Szeretnénk remélni, hogy a mostani konferencia összes résztvevői tudatában vannak ennek, és ezzel a szilárd szándékkal érkeztek ide. hogv lerakják az igazságos, békés rendezés alapjait. Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az arab ál­lamok sohasem nyugszanak (Folytatás a 2. oldalon) .1 kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács pénteken ülést tartott. Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke tájékoztatta a kormányt a Todor Zsivkov ve­zette bolgár párt- és kormány- küldöttség december 3—7. kö­zött Magyarországon tett láto­gatásáról. A tárgyalások a testvéri barátság és a kölcsö­nös egyetértés szellemében folytak, s minden kérdésben teljes nézetazonosság nyilvá­nult meg. A küldöttségek meg­állapították, hogy a két or­szág kapcsolatai eredménye­sen fejlődtek, és úgy határoz­tak, hogy azokat minden té­ren tovább szélesítik. A kor­mány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Lázár György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese tájé­koztatást adott a KGST vég­rehajtó bizottságának decem­berit—13. között Moszkvában megtartott 65. üléséről. A kor­mány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, és megbízta a nemzetközi gazdasági kap­csolatok bizottságát, hogy az ülésen elfogadott ajánlásokból eredő hazai feladatok végre­hajtására a szükséges intézke­déseket tegye meg. A nehézipari miniszter tájé­koztatta a kormányt a nagy erőművek beruházásainak helyzetéről. A jelentés megál­lapította, hogy komoly erőfe­szítések történnek a Duna- menti. az inotai és a tiszai erőművek építési, szerelési és bővítési, valamint a paksi atomerőmű előkészítő építé­szeti munkálatainak határidő­re történő elvégzésére. A fel­tételek biztosítottak ahhoz, hogy Pakson az első reaktor 1980-ban, azt megelőzően pe­dig más erőművek is meg­kezdjék működésüket, többek között 1974 végéig befejezik az inotaiy gázturbinás csúcserő­művet. A kormány a jelentést tudomásul vette," és felhívta az érdekelt minisztereket, hogy a beruházások időben történő befejezése érdekében tegyék meg a szükséges intéz­kedéseket. Az igazságügy-miniszter, va­lamint az Országos Anyag- és (Folytatás a 2. oldalon) Lakások, egészségügy, kultúra Megalapozott tervek a Ae idei esztendő utolsó ta­nácsülését tartotta tegnap dél­előtt Nógrád megye Tanácsa Salgótarjánban, Nagy érdeklő­dés, sok hozzá szólás kísérte a tanács elé kerülő előterjeszté­seket, amelyek Nógrád megye valamennyi lakosát érintik. Arányos gazdálkodás Elsőként Nógrád megye Ta­nácsának 1974. évi fejlesztési és fenntartási költségvetését vitatta meg a tanács. A terve­ző munkát alapos és sokoldalú számítások, felmérések előz­ték meg, hogy az ágazatok kö­zötti arányok megfelelő módon érvényre jussanak, és alkal­mazkodjanak a megyei viszo­nyokhoz és lehetőségeikhez. Első és legfontosabb megál­lapítás, hogy a tanácsi fejlesz­tési és fenntartási terv célki­tűzései reálisak és megalapo­zottak. Kiegyensúlyozott gaz­dálkodást tesznek lehetővé és jól szolgálják az itt élő embe­rek életszínvonalának további emelését, az élet- és munka­körülmények javítását. Az 1974-es évben Nógrád megye tanácsai több mint 480 millió forinttal gazdálkodnak, ennyi az az összeg, amelyet a fejlesztésekre fordítanak. A következő évben is a legfon­tosabb feladatok között szere­pel a lakásépítés, a munkás- családok kényelmes, korszerű otthonhoz juttatása. A tervek szerint Nógrád megyében kö­zel kétezer lakás megépítésé­vel számodnak, s ennek több mint fele telepszerű, többszin­tes, korszerű kivitelben ké­szül. Lakásépítésre 170 millió fo­rintot, a fejlesztésre szánt pénz 35,4 százalékát használ­ják fel. A lakásépítésben to­vábbra is legjelerjtösebb az úgynevezett célcsoportos épít­kezés. Ennek döntő része to­vábbra is Salgótarjánban, épül, ahol 1974-ben 364 új lakás épül. Balassagyarmaton 52, Nagybátonyiban 36, Pasztán 25, Rótságon 8 új otthon építése fejeződik be. A lakások nagy többségében beépített bútorok és központi fűtés található az eredeti terveknek és a koráb­bi óvek arányainak megfele­lően. Az épített lakások egy- harmadát tanácsi értékesítésű lakásként osztják szét, elsősor­ban a fizikai munkásoknak. Eltűnnek a kolóniák Nagybátonyban megkezdő­dik a bányakolóniák bontását megelőző lakásépítkezés, 185 a tervezett lakásszám, amelynek befejezése 1975-re várható. Salgótarjánban is folytatják a bontásira rég megéret^ elavult kolóniák felszámolását. Hat­vanöt lakás tűnik ed, hogy he­lyeit adjon a korszerű építke­zéseknek. Salgótarjánban emellett a Féeskő-dombi ci­gánytelep putrijainak eltünte­tését is meggyorsítják, hogy a negyedik ötéves terv végére a megyeszékhely szívéből eltűn­jenek a viskók. Az OTP saját beruházású táirsasházainiak építési üteme is meghaladja a korábbi éve­két Négyszáznegyvenötnek az átadását tetvezik, ebből 40 százaléka Balassagyarmaton, naivnincnégy százaléka pedig Salgótarjánban valósul meg Lesznek olyan építkezések amelyeket nem adnak át az 1974- es év végével, s minder kedvező átmenetet terem: 1975- re. Az egyéb tanácsi lakások építése — eflsősonban a közsé­gekben — a pedagógusok és orvosak lakásgondjainak meg­oldáséit segíti. Víz és csatorna A lakásépítési terv megvaló­sításának egyik legfontosabb feltétele az időben előközmű- vesített területek biztosítása. A következő esztendőben is jelentős anyagi eszközöket fordítanak a tanácsok e célra. Természetesen mindez a két varos területén jelentkezik erőteljesen. Salgótarjánban átadják a szennyvíztisztító második üte­mét és a Gorkij-telepen egy 500 köbméteres víztárolót. Emellett jelentőseim övekszik a víz-, illetve csatornahálózat is. Nógrád megyében sole gon­dot okoz a közműves víz, első­sorban a, községekben. Ezen a törpe vízművesítési program segítene, sajnos a negyedik öt­éves terv során sem oldódnak meg a gondok. Ennek legfőbb (Folytatás a 2. oldalon) Az MSZMP KB első titkára a Tükör című hetilap frissen készült példányát tekinti meg Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, pénteken az Athena­eum Nyomdába látogatott. A látogatáson részt vett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a buda­pesti pártbizottság első titká­ra, Katona István, a Központi Bizottság tagja, a Kg agitá- ciós és propagandiaosztályá- nak vezetője. A vendéget Deák Lívia, a VII. kerületi pártbizottság első titkára, va­lamint az Athenaeum Nyomda vezetői: Soproni Béla vezér- igazgató, Okresz István párt­titkár, Ondrejovics Károly né szb-titkár és Garamvölgyi László KlSZ-titkár fogadták. Soproni Béla és Okresz Ist­ván tájékoztatta az üzemben folyó gazdasági és politikai munkáról. A találkozón a nyomda műszaki, gazdasági és társadalmi vezetőin kívül a szocialista brigádok képvise­lői. s kiemelkedő társadalmi munkát végző aktivistái is részt vettek. Kádár János ezekután köz­vetlenül megismerkedett a példásan szervezett munkafo­lyamatokon, a rendezett, tisz­ta üzemekben dolgozók tevé­kenységével, a nyomda sok­irányú munkájával. Kádár János az üzemlátoga­tás tapasztalatait összegezve elismeréssel nyilatkozott az Athenaeum Nyomda tevékeny­ségéről, dolgozóinak munká­járól. Hangsúlyozta, hogy az Athenaeum országos feladato­kat ellátó szocialista nagy­ipari üzem. társadalmi funk­ciója azonban ennél is jelen­tősebb, hiszen termékeivel nap mint nap találkozik dol­gozó népünk. A Központi Bi­zottság és a kormányzat fon­tosnak tartja, hogy a nyomda­ipar, közte az Athenaeum Nyomda megfelelő fejlődésé: a jövőben is biztosítsák. Nem könnyű ennek a feltételeit megteremteni, de folyamato­san törekszenek erre. Kádár János szólt arról is. hogy további becsületes mun­kával. a pártnak mintegy másfél évtized óta folytatott, a gyakorlat által igazolt po­litikáját továbbra is töretle­nül követve, s a szocialista országokkal testvéri szövet­ségben bizakodva nézhetünk a jövőbe, békében haladha­tunk előre a szocializmus tel­jes felépítésének útján. A Központi Bizottság első titkára végül további sikere­ket kívánt a nagy múltú in­tézmény dolgozóinak, a rájuk háruló feladatok teljesítésé­ben. (MTI) Megnyílt Genta a közel-keleti békekonferencia Szíria és Palesztina képviselői távol maradtak Pénteken délelőtt 10 óra 30 perckor Genfben a Nemetek Palotája tanácskozótermében Kurt Waldheim. ENSZ-főtit- kár megnyitotta a közel-ke­leti válság rendezésére hiva­tott nemzetközi békekonfe­renciát. A konferencián a Szovjetunió és az Egyesült Államok társelnöksége mel­lett Egyiptom. Jordánia és Izrael vesz részt. A közel-keleti válság tör­ténetében igen nagy ielentő- ségű eseményt — hiszen 25 esztendő óta első ízben v’nek tárgyalóasztalhoz az érdekelt felek — a közvélemény és a sajtó hallatlan érdeklődése előzte meg. Közel 400 külföl­di és 300 svájci újságíró to­long a genfi ENSZ-székház sajtótermeiben és folyosóin, ahol a tanácskozások idejére kivételesen szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítot­tak. A sajtónak csak igen kisszámú képviselője jutha­tott be a tanácsterembe, s ez előtt mindenkit alaposan megmotoztak és átvizsgálták a tv- és fotóstábok felszere­léseit. A Waldheim ENSZ-főtit- kár által megnyitott tanács­kozást hosszú ideig tartó nemzetközi diplomáciai erő­feszítések előzte meg. Kés­leltette a megnyitást az a makacs izraeli törekvés, amellyel csökkenteni próbál­ja az ENSZ-főtitkámak és a világszervezetnek a tárgyalá­sokon betöltendő szerepét. A megnyitón nem vesz részt Szíria és nincsenek jelen a palesztin nép képviselői, akik esetleg később csatlakoznak a tárgyaló partnerekhez. A rendezés feltételei adot­tak. A Szovjetunió és az arab országok álláspontja világos: a Biztonsági Tanács 1967-es novemberi és 1973-as októberi határozatai végrehajtásán alapuló békét kell létrehozni a Közel-Keleten, Izraelnek fel kell hagynia agresszív po­litikájával és helyre kell ál­lítani a palesztin nép törvé­nyes jogait. Számos kérdőjel van még azonban a békekonferencia menetrendjével kapcsolato­san. amelyről feltehetően pénteken és szombaton dön­tenek a részvevők. A genfi lapok, egyebek között a ..La Suisse” izraeli forrásból úgy értesült. hogy a hivatalos megnyitó után január 7-én. kezdené Egyiptom és Izrael a tűzszüneti határozatok teljes végrehajtásáról folytatandó érdemi tárgyalásokat. Az egyiptomi fél, mint ismeretes a tárgyalások haladéktalan és késedelem nélküli megkezdé­se mellett foglalt korábban állást. Akárhogyan is alakult a végleges 'menetrend, a Pén­teken megnyílt konferencia biztató kezdete a közel-kele­ti béke felé vezető útnak.

Next

/
Thumbnails
Contents