Nógrád. 1973. november (29. évfolyam. 256-280. szám)

1973-11-04 / 259. szám

Védett nemzeti kincs ! A szocialista irodalmak Szécsényhen R fiV1H tudósításban számolt tu V Hl bg a sajtó arról, hogy a Nógráci megyei Múze­umi Szervezet megőrzésére bí­zott történelmi anyag jelentős XV—XVI. századi könyvgyűj­teménnyel gyarapodott. Ezen értékes gyűjteményre Szé- csény történetének lelkes ku­tatója Antal Károly hívta fel a múzeum dolgozóinak figyel­mét. A könyvéket —, melyek közül kettő nemzeti kincset képvisel — Lukács Béláné szécsényi lakos őrizte meg és ajánlotta fel a Nógrád me­gyei Múzeumok Igazgatóságá­nak azzal a kéréssel, hogy azokat továbbra is Szécsény- ben őrizzék. A volt szécsényi ferenicesrend könyvtárának védett példányai kerültek meg. A Nógrád megyei Múzeumok Igazgatósága a védett nemze­ti kincset a múzeumi célokra rendelkezésre bocsátott volt Forgách-kastélyban helyezte el, és Lukács Bélánét 15 ezer forint megőrzési díjban része­sítette. A 13 kötetből álló könyv- gyűjteménynek kétségkívül legértékesebb példánya egy XV. századból származó latin nyelvű, úgynevezett Ciceró- kódex, mely Marcus Tullius Cicero leveleit tartalmazza 16 könyvben. Ugyancsak nemzeti kincs az a német nyelvű gót- betűs ősnyomtatvány Herbá­rium, mely szintén e század végén, 1485-ben látott napvi­lágot. A két könyv két kor­szak mezsgyéjét jelzi. A kódex a középkor könyve. A XV. szá­zadban a kézzel másolt, fatáb­lák közé kötött kódexek már több mint ezeréves múltra tekintettek vissza, s e század­ban egyben hosszú életük vé­gére érkeztek. A Herbárium az immár ötszázéves múltra visszatekintő könyvnyomtatás első évtizedeinek terméke. A most múzeumunk birtoká­ba került, és így ismét köz­kinccsé vált Ciceró-kódex ma­gán viseli a kiválasztottság nyomait és díszkódexként tartható nyilván. Négyszáztíz hártyalapja —, mely mint tu­dott, egy-két napos bárányok bőréből készült — a leggondo­sabb kidolgozású és mindmáig csodálatos épségben maradt meg. Betűi gyöngyszemű fi- nomságúak, melyet esztétikai egységbe foglalt a tükör pon­tos mérete, az írás arányos ' beosztása. Mindezekből a leg­jobb itáliai műhelyek — a fer- rarai, vagy firenzei kódex­másolóinak gondos munkájára lehet következtetni. A fejezet­címek piros míniummal ké­szültek, melyek a fekete be­tűkkel írt hártyalapokat de­korativen is emelik. A kódex tizenkét iniciálé­val is díszített. A zöld-kék festékkel, valódi futtatott arannyal készült iniciálék mindvégig megőrzik eredeti rendeltetésüket, rajzuk csu­pán dekoratív jellegű, nem tartalmaznak szimbolikus áb­rákat. Szinte teljessé teszik azt a művészi élményt, melyet az egész mű tükröz. Sajnos, a korabeli, bizonyára értékes kö­tést, ma már csak egy XIX. szá­zadi, a kódexhez semmikép­pen nem illő és méltó, jellegé­től is elütő papírkötés pótol­ja. A kódex első könyve felső margóján (5. lap) Mátyás ki­rály könyvtárosának Bartho- lomeusnak — aki 1485-től kezdődően állt a budai királyi könyvtár élén — saját kezű bejegyzése olvasható. Ugyan­csak az első könyv első lap­jának és a negyedik könyv el­ső lapjának alsó margóin (5., 91-i lapokon) a magyar kirá­lyi címer ékesíti a kódexet, er­ről arra lehet következtetni, hogy a kódex a magyar király tulajdonában volt. Palóc falu — Márkháza Kulcsár felv. Mindezek azonban ma még csak feltételezések. További beható vizsgálat a kódex mar­góján levő latin-görög jegy­zetek áttanulmányozása, eset­leg szerzői kézjegyének bea­zonosításával kerülhet köze­lebb az igazsághoz. További kutatómunkát igényel, hogy mily kalandos úton került el aztán a kódex a királyi könyv­tárból évszázados hányódás után a szécsényi ferencesek kolostorába. Kultúrtörténeti szempont­ból ugyancsak rendkívül ér­tékes az a német nyelvű, gót- betűs Herbárium, melyet 1848. március 28-án nyomtattak Mainzhan. A Herbárium szépen tük­rözi a kézírásos kódexektől az ősnyomtatványok felé az át­menetet is, hiszen nem csak a benne levő képeket festették kézzel, hanem a kezdőbetűket, sőt szövegközi kiemelt betű­ket is. A szakirodalom „Hor- tus Sanitatis” „Ein Gart der Gesundheit” néven tartja szá­mon, mely magyarra az egész­ség kertjének fordítható. Rá­szolgál a nevére. Négyszáz­negyvenkét növény kézzel festett, bámulatosan élő, szin­te újnak ható képe mellett azok leírása tudományos igénnyel készült. A növény­nek nem csak német, hanem' latin, görög, és arab nevét is közli. Ismertetésüket a „mes­tereknek” nevezett nagy bio­lógusok, természettudósok Pi- linius, Isidorus, Serapio, Avi­cenna, Galienus, Diascondes meghatározásaival vezeti be. Háromszáztizennégy beteg­ségre, illetve különböző em­beri szervek egészséges mű­ködtetésére szolgáló növény­ajánlás egészíti ki a növény- határozót és így gyógyszer- könyvként is felfogható. A szövegben is állandó jellegű utalás van azokra a gyógy­szerekre, illetve gyógymódok­ra, melyekre a növény alkal­mas. Hasznos, értékes könyv volt, és azt a szakemberek fel­használták, ezt tán legjobban azok a különböző korokból származó bejegyzések bizo­nyítják, melyek mind a szö­veg között, mind lapszélén, jegyzeteik formájában olvas­hatók. ^ Hazánkban a Szécsényben őrzött példányon kívül még csupán három található, egy- egy az Országos Széchenyi Könyvtár ősnyomtatvány Tá­rában, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Buda­pesti Egyetemi Könyvtár tulajdonában. A Magyaror­szágon őrzött négy ősnyomtat­vány közül a szécsényi a leg­épebb és a legteljesebb pél­dány. Iplpritna felbecsülhetet­jriuu tus*, lenértékű nem_ zeti kultúrkincset képviselő ér­tékek kerültek a Nógrád me­gyei Múzeumi Szervezet tulaj­donába. A múzeum nem csak őrzi e becses értéket, hanem közkinccsé is teszi. Gondos res­taurálás után a jövő évben az érdeklődők is megtekinthetik. Dr. Szabó Béla szellemi közeledése KAPCSOLATAINK áttekin­tése — örvendetesen — rop­pant nehéz feladat. Örvende­tesen nehéz — ez a kifejezés frivol, iák tetszhet, de valóban fontos és pozitív tény az a szocialista irodalmak közös életében, hogy folyamatosan és fokozottan nő az igény egymás jobb, pontosabb meg­ismerésére. hogy fel kívánjuk fedezni mindazokat a történe­ti és eszmei szálakat, melyek összekötik irodalmainkat. Le­hetetlen nem örvendezni an­nak. hogy a históriai múlt megismerése mellett egyre égetőbb és sürgetőbb igény mutatkozik éppen a legfris­sebb művek, viták megisme­résére. Végül, de nem utolsó­sorban az is újfajta minősé­get jelez kapcsolatainkban, hogy szocialista irodalmaink aktuális problémáit koránt­sem csak egy-egy nemzeti irodalom tapasztalati anyaga alapján óhajtjuk megoldani, hanem a szocialista irodalmak általános, intemacionális gya­korlatára is felfigyelünk, idéz­zük ezeket a példákat is oku­lás végett. Vitalij Ozerov izgalmas ta­nulmányára szeretnék hivat­kozni, melyben sok gyakorlati tettet idézve világítja meg az írók nemzetközi találkozóinak, konferenciáinak értelmét. A haladé nemzeti kultúrák kép­viselőinek tanácskozásait — fejtegeti Ozerov elvtárs — „a közös szociális és esztétikai platform erősítése” teszi iga­zán értelmessé. „Ennek a plat­formnak az alapja pedig az irodalomban és a művészet­ben megnyilatkozó nemzeti, illetve intemacionális elemek organikus egysége...” „Az egyes országok és irodalmak lényeges problémáit lehetet­len elkülöníteni a világprob­lémáktól, hiszen a szociális és osztályfolyamatQk rendkí­vüli módon hasonlóak...” Ez az irodalmi együttmű­ködés megfelel azoknak az általános fejlődési tendenci­áknak, melyek a szocialista országok közösségére jellem­zőek. Természetesen képte­lenség lenne azt gondolni, hogy miközben a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsába tömörült országok egyre na­gyobb erőfeszítéseket tesznek a gazdasági élet integrálására — mindez teljesen észrevétlen marad az adott nemzetek szellemi, kulturális életére. Ugyanakkor a gazdasági in­tegráció tényeit is nehéz len­ne mechanikusan átvinni a kulturális élet, vagy akár csupán az irodalom szférái­ra. Az egyes országok irodal­maiban a szocialista pozíciók erősödésével egyenes arány­ban nöT Icszik az együttmű­ködésre való készség, sőt a közös munka szükségszerűsé­gének felismerése. Nem arról van szó, hogy a nemzeti sa­játosságok, illetve a szocia­lista realizmus általános tör­vényei között ellentétek len­nének, s a szocialista irodal­mak együttműködése a nem­Olvastam valahol egy fia­talról, aki lopott az üzemből, ahol dolgozott. Ráadásul nem is olvasott, de még mo­ziba se járt. Persze, a kérdés nem ilyen egyszerű. A szelle­mi érdektelenséghez nem tar­tozik hózzá mindenképpen a lopás. Ügy vagyok vele, hogy a könyv nélküli lakásban nyug­talanná válók Bizonyára nem­csak az esztétikai élmény hi­ányzik. inkább a lehetőség hi­ánya bizonytalanít el. Mert való igaz, a könyv — akárcsak a bútor és kép — dísze is a lakásnak de lényegesebb, hogy nem lehet az ember elég sza­bad, ha nem nyithat ki egy könyvet, amikor szüksége van rá. Szükségünk van könyvre. Ezért is ünnep az ember szá­mára a könyvek seregszemlé­je. A napokban fejeződték be a műszaki könyvnapok. Salgó­tarjánban külön is ünnepnek számított ez, hiszen az orszá­gos vidéki megnyitó itt zajlott le. Erre az alkalomra a Nóg­rádi Sándor Könyvesbolt rep­rezentatív műszaki könyvki- állítást rendezett a Megyei József Attila Művelődési Köz* II műszaki könyv pont üvegcsamokában, A könyvesbolt ünnepi külsőt öl­tött, a téren „megállítótáblák” hívták fel a figyelmet a mű­szaki könyvre, könyvsátrak, üzemi műszaki könyvkiállítá­sok és könyvvásárok zajlottak. A könyvesboltban is a műsza­ki könyvek kerültek előtérbe mind a polcokon, mind pedig a kirakatban. Ismételten érzékelhettük, amit egyébként a statisztikai adatok egyértelműen bizonyí­tanak, hogy Magyarországon a könyvkiadás mind erőtelje­sebben tudomásul veszi a tu­dományos-technikai forrada- lom követelményeit, s egyéb­ként erre ösztönzi az olvasói érdeklődés is. Aki böngészi az idevágó statisztikát, szinte meghökken a szépirodalom arányának viszonylagos ala­csony voltán a könyvkiadáson belül, napjainkban ez körülbe­lüli egyharmad részt tesz ki. Sajnos, meglehetősen alacsony a gyermek- és az ifjúsági iro­dalom aránya is. Mindenkép­pen örvendetes azonban, a könyvkiadás kétharmadát a tudományos, technikai, tech­nológiai. közgazdasági, neve­lésügyi, tehát általában a szakirodalom adja. Idén októberben tizenket­tedszer rendezték meg a mű­szaki könyvnapokat, amikor is fokozottan felhívták minde­nütt a figyelmet a szakiroda- lomra. Milyen eredménnyel? A salgótarjáni Nógrádi Sán­dor Könyvesboltban nyert ér­tesülés szerint, a műszaki könyvek iránt nagy volt az ér­deklődés. A forgalom a tava­lyinak csaknem a kétszerese. Erre az alkalomra 43 féle könyv látott napvilágot, ezek nagy része napokon belül el­fogyott, bizonyítva, hogy a vá­ros munkásai és műszaki dol­gozói éltek az alkalom kínálta gazdagabb választék lehető­ségével. A műszaki könyv­klub tagjai is jelentős vásár­lásokat bonyolítottak le. A klubnak Nógrád megye szék­helyén mintegy száz tagja van. szakosított bódékhoz tartó zik, azaz rendelkezik az itt ér­deklődésre számot tartó kiad­ványok választékával. A 43 féle könyvből azonban jelen­leg már csupán hat-nyolc könyvet tudnak kínálni. Pél­dául itt is szétkapkodták, töb­bi között e könyveket: Tietze, U.—Schenk, CH.: Analóg és digitális áramkörök (Integrált és diszkrét félvezetők kapcso­lástechnikája), Herpy Miklós: Analóg integrált áramkörök, Németh Tibor: Gépipari sze­relés, Karbantartási kézi­könyv. Szerkesztette: Szabó Bendegúz. Karapetyánsz: Az anyag szerkezete, Gyurkovics Attila: Tranzisztoros áram­körök javítása, Magnetofonok, s még sorolhatnánk. A salgótarjáni Nógrádi Sán­dor Könyvesbolt kirakatában újra megjelentek a szépirodal­mi művek is, a lelkesítőén szép kivitelű és gondosan szerkesztett művészeti köny­vek szomszédságában. A mű­szaki könyv azonban nem tű­nik el a kirakatokból és a polcokról. Az idei műszaki könyvnapok a kiadóknak, a könyvterjesztőknek is bizo­nyára szolgáltak újabb tanul­ságokkal is — az új alapozá­sokhoz. Tóth Elemér aeti sajátosságok rovására történhet. Az imperializmus ideológi­ai fellazító politikájának el­méleti szakemberei — első­sorban Zbigniew Brzezinski — egész elméletüket arra alapozzák, hogy áz ideológiai élet területén a nemzeti kü­lönállást kell hangsúlyozni. Ezen a különálláson ők nem a nemzeti kultúrált sajátos vonásait értik, hanem a na­cionalista örökséget, az egyes nemzetekkel szembeni múlt­ból reánk maradt előítélete­ket. De hát mi, akik itt élünk Kelet-Európábán, keserves történelmi tapasztalatok árán tanultuk meg, hogy az itt élő néoek mennyire egymás­ra utaltak. Példáimat a magyar iroda­lom köréből veszem. Ugyan miiként lehetne elválasztani egymástól a horvát szárma­zású Zrínyi Miklóst, aki az egyik legnagyobb magyar költővé lett, testvérétől, Pe- tar Zrinitől, aki viszont a horvát költészet jelese? Ne­künk Ady Endre hazafisága a példa, aki keserű és károm­ló szavakkal lázadt a Monar­chián belül érvényesülő ma­gyar imperialista törekvések ellen. „Magyar jakobinus” volt ő, aki tudta azt is, hogy „magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad” — és erre a dalra a román Octa- vian Goga és a szlovák Pavel Orszagh Hviezdoslav feleltek testvéri szóval. És ha József Attila közvetlen feladatként jelölte ki: „rendezni végre kö­zös dolgainkat ez a mi mun­kánk, s ez nem is kevés” —, akkor ez a rendezés nála sze­mélyesen. azt jelentette, hogy a magyar irodaiam történeté­ben először ő volt az, aki mű- fodítói munkássága centrumá­ba a nyugat-európai költők helyett a szomszédos népek poézisát állította Vannak újabb keletű példák is. Sőt, nem csupán az iroda­lom magasabb, „szervezettebb” világából valók, hanem az újkori folklór gyakorlata ez már. bizonyítva, hogy a szel­lemi együttműködés nem egyedül tudatos felismerés eredménye, hanem a népek legbelsőbb igénye is. 1953 őszén a moldvai Szabófalván egy értelmes siheder, bizonyos Pál Ferenc odaállt a népraj­zosok elé és magnetofonra mondotta csángó nyelvjárás­ban Mihai Eminescu híres me­séjét, a Calin nebunult, me­lyet — vallomása szerint — nem sokkal korábban olvasott románul. És mindezt afféle „mesefaként” tette, aki nem­csak őrzője, továbbadója, de gazdagítója is a nép mese­kincsének. A dologban a leg­különösebb az, hogy ez a ko­rántsem irodalmi szöveg, az illető Eminescu-mű első ma­gyar fordítása, mert a mese magyarul, nyomtatásban csu­pán 1957-ben jelent meg, Bö- zödi György átköltésében. Az ilyesfajta példák könnyűszer­rel szaporíthatok. Ion Agirbi- ceanu. a Kolozsvárott élő ki­tűnő román író még balázs- falvi gimnazista korából em­lékezett egy református ma­gyar emberre, akinek román meséit nagy áhítattal hallgat­ta. Megvallja azt is, hogy ké­sőbb sokat merített ezekből a regékből, s voltaképpen egy magyar paraszt előadásában találkozott először népének legősibb mondavilágával. Egy prágai kutató, Jaromir Jech a Bánságban bukkant egy nyolcvanéves cseh férfira, aki szerbül, németül, bolgárul mesélt — anyanyelvén kívül, s ilyenformán mintegy szemé­lyében testesítette meg azt a rejtett folyamatot, ahogyan egy-egy mese. vagy mesemo­tívum körbejárta hajdanán a világot. De ide tartozik annak a cáfo­lata, hogy az irodalom vilá­gában sem lehet szétválaszta­ni a nemzetközi és a nemze­ti fogalmát, a nagy és a kis feladatokat, amelyekre más és más törvényszerűségek len­nének érvényesek. A jelenkori világirodalom egyik legragyogóbb példájára szeretnék hivatkozni, a Lenin- és Állami-díjas szovjet-kirgiz író, Csingiz Ajtmatov munkás­ságára. Vajon egyik legutób­bi műve, a Fehér hajó, men­nek alcíme Mese után, vili j- san jel2i a mű ihlető forr/, sa­il — voltaképpen nem ugyan­annak a folyamatnak a ha­sonmása, melyről az előbb a magyar—román—cseh föllel ■’ r újabb jelenségei Kapcsán s. .- tam? Ajtmatov kisregény/ :ek .egyik vezérmotívuma a Ko­ronás szarvasanyáról sz"'ó ősi kirgiz monda, a kirgiz nép eredetmondája. Ennek a re­génynek az a funkciója — egye­bek között —, hogy a társ sr dalmi igazság, a minden :or kötelező emberség nagy és kö­zös törvényeire figyelmeztes­sen. Ajtmatov ért a kisregé­nyét orosz nyelven írta, tehát így ugyanaz a folyamat ját­szódott le — persze jóval tu­datosabb formában —, mint a moldvai Szabófalván Emine - - cu meséjével. De történt más is. Ajtmatov önnön nemzeté­nek legszebb humanista ha­gyományait a szocialista em­berség új törvényeivel ötvöz­te. És ez már nem nyelvi kér­dés, sőt nem is egyszerűen a közvetítés problémaköre. Ez már egy rnagasabb i/endű, mi- nőségileg változott kulturális egység új valósága. Nyikolaj Konrad akadémikus egyik ta­nulmányában a világirodalom fogalmáról értekezve kifejti, hogy az újkor szocialista tár­sadalmában az elsőrendű fel­adatok egyike a társadalmi tudat éti Icai színvonalának növelése. Ez a feladat, illetve ennek teljesítése egy új világ- irodalom korszakainak három nagydöntő fordulatot jellem­ző műve, Augustinus De civi- Dei_je. Dante Divina Co- media-ia. illetve a Kommu­nista Kiáltvány, Nos, ha ez a felosztás igaz — és én feltét­lenül annak tartom —, akkor Ajtmatov művében — és sok niás alkotásban — egy új, nagy egység létrejöttét keli megfigyelnünk. Ennek az egy­ségnek meghatározó eleme hogy a nemzeti . örökségre támaszkodva, azt maximáli­san fejlesztve, a humaniz­mus szocialista törvényeit ki­fejezve a kommunista társa­dalom intemacionális elveit és gyakorlatát tartja szem előtt A szocialista forradalom al­ternatívája kell, hogv megha­tározza a haladó irodalom tu­datat fejtette ki a kitűnő cseh kritikus, Jiri Hájek egyik tanulmányában, melyben 1963 cseh jobboldali teoretikusai­vá,! vitázik. Ezek a teoretiku­sok a „kjs „épek” hivatását ©hajtották szembeállítani a „nagy népek” szerepével. Há­jek felelete erre nem lehet más, mint az. hogy „részt kell vennünk annak a reményteli világnak megvalósításában, amely az összemberiség tör­ténelmi missziója, e megvaló­sításhoz egyéni ' teljesítmé­nyünkkel kell hozzájárulnunk — ez a mi kommunista vála­szunk kisnolgáraink úgyneve­zett »török kisnemzeti problé­máira«”. TELJES JOGGAL állapítot­ta meg Konsztantyin Katusev elvtárs, az SZKP KB titkára: „A kultúra és az ideológia szférájában is legalább olyan jól látható a szocialista álla­mok közeledése, mint gazda­sági téren. Bármiyen gazdag is és sajátos is szellemi éle­tük. bármennyire virágzik is nemzeti kutúrájuk, ahogy az új redszer fejlődik, mind mé­lyebben meggyökeresedik ezen államok kultúrájának és egész szellemi életének közös szoci­alista tartalma. Ennek a fo­lyamatnak legfontosabb alapja az egységes marxista—leninis­ta ideológia, az új társadalmi viszonyok megszilárdulása, amelynek legfőbb vonása a kizsákmányolástól megszaba­dult dolgozók baráti együtt­működése, az emberek és a nemzetek egyenjogúsága. A szocializmus minden ember­nek megadta a munkához és a művelődéshez való jogot valódi kulturális forradalmat hajott végre, megnyitotta a néptömegek előtt az utat a jó­lét, az emberhez méltó élet felé. Mindez szilárd alapot nyújt a népek szellemi köze­ledéséhez. . ” (K. Katusev: A fő irány. Béke és Szocializ­mus. 1973. 8. 10. 1.) E. Fehér Pál | NÓGRÁD - 1973. november 4., vasárnap 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents