Nógrád. 1973. november (29. évfolyam. 256-280. szám)
1973-11-04 / 259. szám
GYŐRRE ZOLTÁN '. Füzek között a lelked vízbe áztatják lábukat a kertek dunára járnak vízért a házak vasúti sín páros varrása ki ne foszoljon beszegi a partot hol vagy mihály országos csavargó annyi lilla van parázs-szívó költő, s itt vergődik mégis sebzett madárként ■mesélő füzek között a lelked kövek magánya homlokod magánya megnyílnának pedig előtted homáromig a hullámok sáncai csak intenél verset faragó ceruzáddal kőarcodra ráfagytak a ráncok kő alá sárgul fény nélkül a vágy lilla felszaladt a hegyoldalra hó-melléből kőkereszt sarjadt két karját a semmibe tárja miért hitted hogy mégis reád vár (Csokonainak) jönnek megidéznek megsajnálnak sirály-szél bolyong a víz felett felhő-jegykendőt visz a város feli a hegyen márványoszlop foszforeszkdl ráfeszítve az idő halhatatlan hej szerelmes vérű ükapám tudom előbb ideérsz pecsétes levelednél ne bújj hát el a füzek sátrába belenőttél kőgyökerekkel a partba várod felkeltse őt a hajnal kakasa a átöltözzék hullámkék ruhába átölelni úgyis előjössz megnyílnának pedig már előtted homáromig a hullámok sáncai csak intenél verset faragó ceruzáddal annyi lilla van parázs-szívü költő miért ezért az egyért epedsz el Dunaalm&s, 1973. Egy hajdani pedagógus arcképe | A PROFESSZOR. | A GRÓF. Kemény wnású, kimé teteit, most azonban mintha hiegea lenne. Az ajka rángatózik néha. — Mtesek hoaafcodSc ezzel e&fi, kénem? Kit érdekel az moot már, hogy milyen pedagógus volt? Arról írjon as úr, milyen költő volt! Ahhoz semmi közöm! fis tudj® mit?! Fenntartom azt, hogy pimasz volt, fennhéjázó és pökhendi, így könnyű a diákok kegyeibe belopni magát.. Olvassa kérem a Jegyzőkönyvet: «... a poétái osztály praeceptora ügyében a vizsgálat megtörtént oly* módon, hogy a saját mentségére felhozott feleleteit is meghallgatták, a. a tanúk ellene szóló vallomásait is gondosan összevetették..." Láthatja az úr, körültekintőek voltunk. A költészetben lehet valaki bátor, de a kollégium falain belül húzza meg magát, alkalmazkodjék a törvényekhez, az előírásokhoz és a feljebbvalóhoz. Végeztem, kérem. A professzor kidobott Mit tehetnék mást, én is elsétálok a város széléig, öt is eddig kísérték a diákok... Aztán másfele vette az útját Költött és kormait, örült a szerelemnek és csalódott a szerelemben, fis másutt újra a katedrára állt | A TANÍTVÁNY. Tisztségviselő a vármegyénél, megfáradt ember már. Amikor a renitens pedagógusról kérdezem felderül az arca. I — Milyen Jó, hogy erre is kiváncsi. Az emberek többsége a költőt tartja számon, s ez így is van rendjén. De a katedrán is nagyszerű volt.. Ezt számon tartja-e az utókor? fin az emlékezésemben csak erről írtam. «... nappal a tanítványai között volt, kellemesen és mulattatólag tanította a különben száraz deák retorikát Tanított egyebeket is — mint száraz tudományt Botanicát, Históriát, természet-históriát, —.melyet tanítványai tőle gyönyörűséggel — sőt örömmel ialiottak és tanultak — szerették. .. mint barát jókat test- férjeket, attyokat, soha egyik tanítványát se bántotta, de 6 se tett embertelenséget, se törvénytelenséget.. — ha tanítványa gyengélkedett felfogásban, ott kezdette a világ06Ítást, ahol tanítványának fel fogható eszét állani észre vette —, s a tanítvány örült útba vezette- tésén — s nem volt oka eltsüg- gedni." Tulajdonképpen nem csalódtam benne. Kissé fáradt, vagy inkább fáradtságot mímelő, felvilágosodott úr, hanyag eleganciával fogad. Kissé cinikus is. — Nem is gondoltam, hogy az utókort érdekli a mecénás véleménye róla. Hiú volt és érzékeny, amilyennek egy költőnek lennie kellett Én szerettem, főleg az öntudatát Következetes Rousseau-vonzal- mát. Kitárulkozásait egy finomkodó, arcrejtegető, udvari- askodó karban, öntudatát szerettem azért ahogy parolázott velem: az iskolaalapítóval s nem mint földesúrral. Hogy milyen pedagógus volt? Erről nemigen tudok. Tudom már mire céloz, a feddésre, amit tőlem kapott! Amiért abban a darabban a Rákóczi-dalt énekeltette diákjaival a játékszínen! Nézze, tulajdonképpen nekem tetszett az a darab... A feddést meg ő sem vette komolyan ö tudta azt, amit maga talán nem, hogy néha „reálpolitizálni" is illik egy magyar grófnak, aki a hírhedt felvilágosultsága miatt amúgy sem túlságosan kedves az udvarnál. I A KÖLTÖ. Szeretnék eloszlatni egy tévhitet. Nem olyan fennkölt és klasszikus, mint amilyennek az eszmények és versek alapján képzelik. Látszik, megint átírta az éjszakát, — TOmjént és korbácsot igen bátran osztogatni! Hisz* te ebben? Ha igen, csak akkor érdemes szót váltanunk... fin azzal a poétával szemben is ezt tartottam mércéül, akit te emleget Meggyűlt a bajom a civis professzorékkal emiatt Pedig ők gyűlölték. Kicsapták a kollégiumból is. Jóllehet érdemes magister volt Persze, persze, ön éppen arra kíváncsi, hogy milyen volt a katedrán. De miért erre? Arról Írjon, zengjen, hogy milyen volt a költészetben. A pedagógia egy aprócska darab csak életében. No igen, pedagógusnak kiváló volt dehát mit tesz ez? Követte Rousseau-t a pedagógiában. Lássa, én a politikában próbáltam követni és Kufsteinben volt némi alkalmam elmélkedni efelett.. A magatartás persze lényeges. A pedagógusmagatartást nála a költészete határozta meg. Ezt leírhatja a lapjában, kérem. De tudja én bizonyos vagyok benne, hogy nemigen fontos az olvasóknak. Hiszen a korban, ahonnan ön Idejött, már nem újdonság ez a pedagógustípus. .. Az a kor... az a kor... | A TANÁRNŐ. Óráról jön. ö is meglepődik, amikor nem a költőről, hanem a pedagóguselődről faggatom. — Nézze, én azt hiszem, ha magunk elé képzeljük, mint pedagógust, akkor példakép lehet ma is Kevés ilyen pedagógus van. Gondoljuk csak végig. Amikor ebbe az iskolába érkezett, nagyon közel volt már az éwégi egzámenek ideje. Ahogy a jegyzék mégis megemlíti: a vizsgákra már egészen nagyszerű eredményeket produkáltak diákjai Tehát a didaktikához kiválóan értbe tett. A visszaemlékezések arról tanúskodnak, hogy rajongtak érte a diákjai. Nem használta a korban egyébként általánosan elfogadott fenyítést, mégis fegyelmet tartott Nem vak- fegyelmet hanem olyan rendet melyet szívvel, önként vállal a diák. Esténként is találkozott gyerekeivel, őszintén beszéltek a világ dolgairól. Ezt nevezzük ma egyébként a demokratikus tanán—diák viszonynak. fis ami fő: híve volt az öntevékeny műkedvelő mozgalomnak. Már akkor! — gondolja csak végig. Hány iskola van, ahol ennek még mindig nem látják értelmét. Darabot írt a diákjaival közösen játszották. | A DIÁKLÁNY. Felszabadultan beszél erről, hogy szívesen írna pályázati dolgozatot a költőről. A szerelmi lírájáról elsősorban. — Higgye el, én is azt mondom, hogy a költő és a tanár egy volt benne. Hiszen nagyon kevés lehet azoknak a magyartanároknak a száma, akik olyan felszabadultan beszélnek a szerelmes versekről, ahogyan ő beszélt róla akkor. Szinte élvezi az ember, ahogy maga elé képzeli az óráját! Ahogy gátlás nélkül, őszintén beszélnek a diákok. Mi itt a gimnáziumban büszkék vagyunk arra, hogy az iskola az ő nevét viseli. Csak tudja, arra is gondol az ember, hogy ezt 6 akikor hitte-e, gondolta-e itt. Azt hiszem, igen. Talán... A renitens pedagógust Csokonai Vitéz Mihálynak hívták, hívják. A róla mondottakat a debreceni kollégiumban, a keszthelyi kastélyban, a kapóéi megyeházán, a széphalmi kúriában és a csurgói gimnáziumban a XIX század elején és 1973-ban feljegyezte: Tröszt Tibor Családi vihar Kogy ez az éti férjem milyen féltékenyt Már 5 nem lehet vele sehova menni. Múltkor is mit csinált! Szombat este volt, mondom neki, menjünk el valahova, az ember egész héten csak dolgozik, legalább szombaton szórakozzék egy kicsit. El is mentünk, tudod itt közel van egy kisvendéglő, egy ugrás az egész, hát oda. Én jól éreztem magam, igaz, hogy csak sört ittunk, hónap vége volt. Jenőnek sem volt pénze, nekem sem. Szóval, azért jól éreztem magam, nézelődtem, hallgattam a zenét. De a férjem mintha rosszkedvű lett volna. Nem tetszik neki valami, tisztán látom, de azért nem zavartatom magam. Ajaj! Volt ez már így máskor is, és ha adnék az ilyesmire, akár ki se mozduljak a lakásból hétről hétre. Mert Jenő féltékeny! Moßt is az volt a baja. Persze! Alig töltöttünk el egy félórácskát, már unszolt, hogy gyerünk. Haza természetesen. Nahát én meg maradni akartam ! Azt hiszi, azért töltöttem el másfél órát az öltözködéssel, hogy riáris Induljak haza? És vetkőzzem le és befejeztük az egész szombat est: „kiruccanást”. No, nem. Szó sem lehet róla! — Azért mégse sokáig maradtunk. Jenő egyre mogorvább arcot vágott, úntam nézni. Otthon aztán kitört a vihar. Jenő egészen kikelt magából. Hogy nem jön velem többet sehova. Mert botrányos amit én csinálok. Igen! Hogy mit csináltam? Természetesen kacérkodtam, kihívóan viselkedtem, szemtelenül szemeztem a háta mögött ülő fekete hajú férfival, ö látta! öt nem lehet félrevezetni! Egész idő alatt le sem vettem a szemem róla! — Hát mit szólsz? Mondanom sem kell, hogy én azt a férfit észre sem vettem. De beszélhettem Jenőnek akármit. ö csak megmaradt az állítása mellett. Én ezentúl Otthon fogok csücsülni. Még szombat este is. Nahát! — Én pukkadoztam persze. Szép kis jövő, gondoltam. Szép kis házasság, remek férj. Meg azt is gondoltam, megbüntetlek egy kicsit, drágám. Ha már ilyen ostoba vagy. És kieszeltem valamit. — Volt nekem egy igen régi barátnőm, még tíz-tizeinkét éves koromból való. Annak volt egy öccse, még akkoriban meg is halt szegény. Hogy mit akartam ezzel a nem létező 8 NÓGRÁD — 1973. november 4« vasárnap öeasrt? A nevére volt szükségem, ■ azt föl te írtam egy levélpapírra, mintha egy levelet kezdenék. Azután hanyagul ott felejtettem az asztalon. És vártam a fejleményeket. Akkor is szombat délután volt. Jenő egy órával később végzett a munkájával mint én. Szívdobogva lestem a hazaérkezését. Hallottam, hogy fordul a kulcs a zárban, hamar kisiettem a konyhába pepecselni valamit. De az üvegajtón át minden mozdulatát láttam. Rögtön észrevette a papírt, elolvasta a nevet és megfigyelhettem az arcán, hogy szinte reszket a gyönyörűségtől, amiért így rajtakapott. Most már bemehet- tem én is. Nyugalmat erőltetett magára és faggatni kezdett. Őszinte voltam, mint egy pohár víz. Mindjárt megmondtam az Igazat Olyan ártatlan arccal, hogy ő — hiszen ismered a férfiakat — egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy ha- zudok. Ugyan mit xnaszlagolok itt neki — mondta ő — asak a szeretőm lehet ez a bizonyos Csikós János. Éh erőlködtem, erőlködtem, de hiába. Pedig igazán szerettem volna most már véget vetni ennek a buta komédiának. így bedőlni! Azt hittem, hogy magától rájön arra, amit hiába magyaráztam neki. Csak nem képzeli, hogy akad asszony, aki felírja egy papírra a szeretője nevét és kiteszi az asztalra? No, annak beszélhettem. Ismered a férfiakat! — Erre aztán igazán dühös lettem. Hogy lehet valaki ilyen szörnyen vak! Ez ugyan még hagyján. De, hogy merészel engem ilyen butának tartani! Felháborító! — Na, jó! Ha neked csak ez kell. Fogtam magam, átmentem a másik szobába öltözködni. A legszebb harisnyámat vettem föl. Meg az új nylonféhérneműket, amit születésnapomra kaptam tőle! Úgy kell neki! — A ruhámat is, amit a legjobban szeretek, azt vettem fel. Kis kölni, egészen enyhén rúzs. púder, az új kis kalapom, minden rendben van A cipőm hibátlan, a körmöm fényes, kifogástalanul va>gyok öltözve. No és a szemem? Az veszedelmesen csillog! A bosszú édességétől, meg a bűnös szerelem titkos varázsától, ami a férjem szavain keresztül érintett meg. Érdekes! Pont úgy érzem magam, mintha csakugyan találkára mennék! __ jYTprt 3l7-‘í a látszatot akartam kelteni, kétségtele- 1 1 nül. Kimehettem volna annak a szobának ajtaján is, melyben öltözködtem. De én szándékosan arra mentem, ahol Jenő ült a rádió mellett és a levegőbe bámult * Nem olvasott, pedig könyv volt a kezében. Rám nézett és rögtön tudott mindent Mindent, amit én el akartam vele hitetni. A kölnim illatát is megérezte, láttam remegő őrre napáiról. — Hová mégy? — kérdezte. — A hangja gyanúsan remegett. Gondoltam, szenvedj csak. Elsuhantam mellette és kajánul feleltem. — A szabónőmhöz. Képzeld, — hazudtam folyékonyan — pont most kell próbálni mennem. Most, amikor te itthon vagy. Bosszantó! — Magamban azt gondoltam sétálok egyet, azután visszajövök. — Nem igaz! — kiáltott rám Jenő. — Ahhoz a Jánoshoz mégy! — csikorogta. — Szamár! — kacagtam én. — Mondom, hogy nem is iétezik. Gyere velem, ha nem hiszed! — Itt egy kis szívdobogást kaptam, mert hátha szót fogad. De nem. Csak nézett rám meredt szemekkel, láttam, hogy még most sem hisz nekem. Akkorra már az ajtóig értem, odadobtam neki egy hetykén titokzatos mosolyt és ellebegtem. — fis? — szólt közbe most Izgatottan a barátnőim, akt eddig figyelmesen hallgatott. — Azután? — A többi már nem érdekes. Körülbelül másfél őrá múlva visszajöttem, és mit látok? Megjegyzem, mindjárt gyanús volt nekem a csend, amint beléptem. Végigfutok a lakáson, hát nem akarok hinni a szememnek. Jenő, a féltékeny férj, a megvadult szerelmes, fekszik a rekamién és alszik. Még horkol is hozzá a drága! Hallatlan! — lihegtem a tükörképemnek, amint vetkőzéshez látok. De hiszen ez nem is féltékeny! Aki így tud aludni, amikor azt hiszi, hogy a felesége a szeretőjével randevúzik! — Ilyeneket gondoltam, meg hogy ez a Jenő rajtam is túltett komédiázásban. Hanem akkor az asztalra esett a pillantásom. Ott feküdt egy levél, az igazi. Csikós Vera írta nekem, mikor a hetedik általánosba jártunk. Abban aztán minden benne volt Az öccs is. Jenő, úgy látszik, nagy kutatást rendezett, amikor elmentem. Megtalálta a levelet, elolvasta és lefeküdt, hogy kipihenje. a kis „családi vihar” fáradalmait. ... .. Ifjanpm szőrt nemhiába csinosítottam mielőtt elmentem. Egy darabig c gattam, azután gondoltam egyet és felmentem Nagy társaság volt nála éppen, csupa asszpny, akik végigmustráltak. Micsoda sikerem volt! Te! És a metlen vén' hárpia, az a Kormosné, tudod, akine magam, ssak sétál- Piriékhez. c aztán jól z a kelteik az arca fel van varrva, hogy az hogy pukkadt! Ez maga megérte az egészet! Jícmény Erzsébet i
