Nógrád. 1973. augusztus (29. évfolyam. 178-203. szám)
1973-08-05 / 182. szám
Néhány gondolat a salgótarjáni színházi évadról Jobbágyiban jártunk Szeptemberben új iskola NYÁR, derekán járunk. És sokan inkább már a két hónap múlva kezdődő új színházi évadra gondolnak, mintsem az elmúlt év színházi eseményeire. A néhány hónappal ezelőtti színházi élményekre emlékezve azonban, úgy érezzük, hogy néhány gondolat, észrevétel erejéig érdemes megállnúnk és elidőznünk az 1972/73-as színházi évad bemutatóinál. Elöljáróban néhány jellemző számadat: A megyeszékhely és környékének közönsége az említett időszakban négy színház — az előző években kialakult gyakorlatnak megfelelően a szolnoki, a debreceni, a miskolci és az Állami Déryné Színház — művészeinek munkáját láthatta harmincöt előadáson, s ösz- szesen tizenhat darabban. Bemutatókban tehát nem volt hiány. ^Salgótarjánban több új produkciót lehetett látni, mint sok más városban, ahol önálló színtársulat működik. Különösebben nem panaszkodhatunk a színvonalra sem. Az előadások túlnyomó többsége jó átlagszínvonalat képviselt: sőt, akadt néhány — különösen az átgondolt és elmélyült színészi játék révén — sokáig emlékezetes, kitűnő előadás is. Ezek között említhetjük, mindenekelőtt a szolnoki Szigligeti Színház Szent Johanna című előadását és Leonyid Rahmanov Viharos alkonyat című színművének bemutatóját a miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásában. A közönség, sajnos — talán valamiféle de- zinfonmáltság, talán előítélet, talán hiányos szervezés miatt (tovább is lehetne folytatni a találgatást) — nem méltányolta eléggé a kitűnően megírt és rendezett darabokat: a bérletesek közül például sokan el sem jöttek, a bérlettel nem rendelkezők közül meg — pedig szép számmal akadnak a felnőtt lakosság körében — csupán százan voltak kíváncsiak. De ők bizonyára nem bánták meg, mert Csomós Mari — aki művészi teljesítményeiért az idén Jászai Mari-díjban részesült — Az orleans-i szűz, Simon György Polezsájev profeszor szerepében olyan kivételes színészi képességeket és erényeket csillogtatott meg, amelyekkel valóban csak az igazi, vérbeli művészek rendelkeznek. Salgótarján színházi életére összességében és lényegében még mindig az jellemző, ami néhány évvel ezelőtt. Ez vonatkozik a műsorválasztás — és a színházlátogatás kérdéseire egyaránt. A József Attila Megyei Művelődési Központ évről évre egy olyan színházi programot igyekszik összeállítani a színházakkal közös megegyezéssel, hogy az lehetőleg a legkülönbözőbb korú és foglalkozású, érdeklődésű és ízlésű embereket, egyszóval a meglehetősen heterogén összetételű közönséget kielégítse. Műsorának egyszerre kell szórakoztatnia és a művelődéspolitikai célkitűzéseknek megfelelnie, ami bizony nehéz és bonyolult feladat. A bemutatókon belüli helyes műfaj- és egyéb szempontú arányok megtalálása nem mindig sikerül. Az elmúlt színházi évad műsorára ez nem vonatkozik; az arányokat jónak találjuk, hisz’ egyformán láthattunk drámát és vígjátékot, színművet és zenés komédiát, operát, sőt balettet is hazai és külföldi klasszikusokat, mai drámairodalmat. A színházi élet másik oldalán a közönség áll, amelynek ízlése és érdeklődése alapvetően határozza meg egy-egy helység színházi kultúráját. Salgótarjánban — ahol a múltban alkalmilag összeverődött, s többnyire habkönnyű csacskaságokat bemutató vándortársulatok szerepeltek — a közönség többségének a színházzal szembeni igénye még ma is a könnyed szórakoztatáshoz, s műfajban, az úgynevezett könnyű műfajhoz kapcsolódik. Ezt jelzik az operettek telt házai, a komédiák és zenés vígjátékok nagy látogatottsága. A középfajú dráma, vagyis a színmű, a dráma és az opera — indokolhatóan és a kétségtelen fejlődés ellenére — még mindig jóval kevesebb nézőt vonz, mint az előbb említett műfajok. A SZÍNHÁZI jegyvásárlások statisztikáját nézve úgy tűnik, hogy a színmű a legkevésbé közkedvelt műfaj: a legkevesebb jegyet ilyen előadásokra váltották. Az operára jegyet vásárlók száma sem csökkent az előző évekhez viszonyítva: egy-egy operára átlagban megközelítőleg 220 jegyet vásároltak. A műfaj iránti érdeklődés stabilitása, illetve bizonyos fokú tapasztalható növekedése mindenképpen összefügg azzal a több évvel ezelőtt elkezdődött zenei pezsdüléssel, amely —, hogy csak egy példát említsünk — létrehozta a városi szimfonikus zenekart. A zenei élet fellendülése egyre több zenét értő és kedvelő fiatalt nevel és felnőttet nyer meg. S épp erre való tekintettel koncepciózusabb, körültekintőbb szervezéssel tovább lehetne szélesíteni — mert szükséges — az operalátogatók táborát. S ebből a szempontból is érdeklődéssel tekintünk hát az új színházi évad elé. (ok) Zárt világban? NAGYON sok ismerőse van; és mégsincs egy sem, nagyon sok kedves kis háza van, de egy sem a sajátja, van még rengeteg ideje is, és mégsem csinálhatja azt, amit ő akar, nem gazdálkodhat vele szabadon. Azért ne sajnáljuk, mert tulajdonképpen boldog ember. Amit csinál, maga vállalta és szívét, lelkét beleadja. Ki is ő? Ez a hosszú hajú, temperamentumos kislány? KISZ-berkekben bizonyára mindenki ismeri, nemcsak a megyében, de távolabbi vidékeken is. Népszerű ember? Tagadólag rázza a fejét; nem, azt azért nem mondaná. De sokan szeretik, szívesen jönnek vissza hozzá egy-egy tanácsért, vagy csak baráti szóra. De van-e joga ahhoz, hogy fiatalon oktasson, neveljen, olykor parancsot osztogasson, sokszor tőle jóval idősebbeknek is? Tulajdonképpen hány éves? Na, ezt ne írjuk meg — mondja nevetye. Jó, nem írjuk meg, de azt elárulhatjuk, hogy a második iksz határát alig súrolja. De, mutassuk be végre: Kincses Helénnek hívják és a salgói Lovász József KISZ- iskolán dolgozik. Mint oktató és mint táborvezető-helyettes. Hogyan jutott el idáig, mivel szolgált rá arra, hogy ekkora bizalmat kapjon? — Mozgalmi ember vagyok, mióta megszülettem. Először az úttörőmozgalomban vettem részt. Aztán, középiskolás koromban Balassagyarmaton másodikos koromtól csúcstitkár voltam. Egy évet tanítottam Nagylócon, képesítés nélkül. Az öthónapos KISZ- iskola elvégzése után jöttem ide dolgozni. Hogy honnan ismertek? Még az iskolából. Mindig nagyszájú, folyton beszélő ember voltam. Mindenben részt vettem, véleményt nyilvánítottam. Voltam irodalmi színpadi tag, néptáncos, felszólaltam a diákparlamenten .., Még 1971, januárjában — idekerülése után, megkapta az első csoportot, amelyben öt 29 éves ember volt. Nagyon megijedt a számoktól, sokáig nem merte megnézni, hogy a csoportjába tartozó emberek hány évesek. Aztán az idő múlása, a tapasztalat, a rutin megszerzése feloldotta a gátlásait, nyomasztó érzéseit. Ma már úgy mozog a gyerekek között, mintha ő is közülük való lenne. S a legszebb talán az, hogy a gyerekek igénylik, kérik is a jelenlétét. — A József Attila alapszervezet — amelyben Pest megyeiek vannak — az enyém. Titkárokat képzőnk itt szeptembertől júniusig. Mezőgazdasági, lakóterületi és üzemi titkárok ezek. Azt hiszem nyugodtan elmondhatom, hogy ide az emberek legtöbbször felkészületlenül jönnek. Nem tudják, hogy itt mit kapnak, hogy milyen normák szerint kell dolgozniok. Ezért kezdetben szokják a környezetet, s ezután lehet csak őket a komoly munkára fogni. Ideális körülmények között, szinte laboratóriumban dolgozhatnak itt az iskolában. Sok előadást, osztály- és csoportfoglalkozást, egyéni tanulást szervezünk, de a módszertani kérdésekkel is megismertetjük őket. A táborban diákönkormányzat működik, minden vitás kérdésben az iskolavezetés dönt. Az országban az egyik legdemokratikusabb iskola a miénk. Jól érzik magukat, akik ide jönnek, bár gyakran halljuk, hogy túl szigorúalt vagyunk. A SZOROS program miatt az egyik nap szinte észrevétlenül megy a másik után. Nincs hétköznap, meg vasárnap, összemosódik az idő. Kincses Helén egész évben a KISZ-iskolában lakik; reggel nyolckor kezd, de azt sohasem tudja előre, hogy mikor végez. Éjjel készül a foglalkozásokra, nappal a gyerekekkel foglalatoskodik. Hazajárás, szülők, barátok? Havonta egy alkalommal jut erre idő. — Zárt térben élek; már azt is megszoktam, hogy néha egyedül vagyok. A barátaim elmaradtak, nem tudok társaséletet élni. Ha néha lejutok a városba, beülök a moziba, gyorsan megnézem a legújabb filmeket, aztán irány vissza. Amikor elvállaltam ezt a beosztást sokan azt monták, hogy nem fogok én itt sokáig megmaradni. Bizony, sok kollégám férjhez ment vagy megnősült már mióta itt vagyok. No, ez nem panasz; mert nem tekintem áldozatnak, amit csinálok. Jól érzem magam, megszoktam ezt a környezetet. Jó, jó, de azért a jövő sem mellékes. A zárt világból egyszer csak kiszakad, kiöregszik az embeij. És akkor? Kincses Helén előrelátó ember lévén, erre is gondol. Befejezi a marxista esti egyetemet (most másodéves), aztán ősztől angolt tanul. S talán egyszer a nyelvvizsga is sikerül majd. DE ADDIG még nagyon sok újabb csoportot irányíthat, nagyon sok új ismerőst szerezhet, s bizonyára rengeteg lapot, levelet kap eddigi barátaitól, tanítványaitól, akikre mindig szívesen gondol vissza. —vékiss— T*é Egy fiú az autóbuszon nagyot tüsszentett, majd hangosan szipogott, ami nagyon idegesítette a mellette ülő hölgyet, aki megkérdezte: — Fiam, nincs zsebkendőd? — De van néni, csakhogy nem szabad, másnak kölcsönadom. Fák — Maga mentette meg a fiamat, amikor tegnap elmerült a folyóban? — kérdezi a skót egy fiatalembertől. — Az én helyemben mindenki így cselekedett volna. Nem érdemes beszélni róla. — Hogyhogy nem érdemes? Hol van a fiú sapkája? 4 NÓGRÁD — 1973. augusztus 5., vasárnap „Otthont kap a művelődés...” Jobbágyiban a tanácsházán Molnár Miklósnét és Miczki Györgynél találjuk. Ketten vannak egy szobában. — Ez a „lányszoba” — mosolyognak. Molnárné, Marika, adóügyi előadó, Miczkiné, Ági, gazdálkodási előadó. Mindketten jól ismerik a község örömeit gondjait. Szívesen beszélnek arról, mi újság Jobbágyiban. Marika viszi a szót. — Épül nálunk egy iskola. Már a befejezés körül tartanak az építők. Hattantermes, szép, modern épület, amelyben igazán öröm lesz tanulni. Nagyon várjuk már az iskolát. Azért is, mert régebben két épületben is dolgoztak a pedagógusok, nem fértek el a gyerekek. — Mi történik a régivel? — Már döntés született. A művelődést szolgálja majd. Abban az épületben, ahol a posta is van — egyébként egy régi kastély — művelődési ház lesz. A posta ott marad, a másik részben pedig klubkönyvtár, KlSZ-helyiség, mozi lesz, elsősorban a fiatalok érdekében. Van rá hely, akarat is, így reméljük, egykettőre élénk klubéletet hoznak létre a KISZ-esek. Ez minden bizonnyal sokat lendít majd Jobbágyin. Otthont kap a kultúra. — Most már csak az a fontos, hogy az építők betartsák az ígéretüket, és augusztus végére átadják az új iskolát. Amikor ott jártunk, éppen a tetőt rakták az épületre. — Rajtunk nem múlik, mi mindent megteszünk — fogad- koztak az ott dolgozók. — A gyerekeknek szeptember elsejére kell az iskola. Reméljük, így lesz. Egyébként Jobbágyiban nagy az építkezési kedv. — Aki teheti, új házbá költözik — mondta Molnárné. — Elsősorban a fiatalok raknak fészket. Már elfogytak a telkek az Arany János és a Lenin utcában. A szép, nagy ablakos, fürdőszobás házaknak mindenki örül Jobbágyin. Persze, újabb és újabb gondokat is fölvet a nagy építkezés. Például bővíteni kell a villanyhálózatot. Az utca feléig van csak villany, érthető, hogy az emberek sürgetik. — A napokban itt jártak az EMÁSZ-tól. A tervek már készülnek, a jövő év első negyedében megtörténik a hálózat bővítése. Több fényt kap Jobbágyi. Mindez több mint 150 ezer forintba kerül. De megéri, mert sokan kérték. Közben elmondják azt is, nemrég itt járt egy ügyfél a tanácson és virágot hozott. Azért, mert gyorsan, gondosan és udvariasan intézkedtek ügyében. A két előadó mosolyog: — Nem vár az ember külön köszönetét, mert ez a feladatunk. De mit tagadjuk, jólesik a köszönő szó, a virág ... Okvetlenül írjunk a Zrínyi utcaiakról. Megérdemlik, mert társadalmi munkában, komoly összefogással vizet vezetnek be az utcájukban. — Ez volt az egyetlen utca, ahol nem volt víz. Jól dolgozó, lelkes fiatalasszony a tanácstag; aki megszervezte a munkát. Ifjú Szarvas Jánosné vagy ahogy a községben ismerik, Mohai Zsuzsa, az édesanyjától „örökölte” a tanácstagi tisztséget. Kérdőíveket készített, minden családhoz elvitte és szinte kivétel nélkül, mindenkit mozgósított... A tanács csak a szükséges csöveket vette meg. Az ott- lakók ásták az árkot és hozzák utána rendbe az utcát. Csinálják lelkesen. Már csak arról folyik a szó, hogy néhány héten belül a Zrínyi utcában is víz lesz. j PÓKHÁLÓ \ (18.) \ írta: Galgóczi Erzsébet 0/VO/\^OX\y\XV\^UVA/\XVVO/\^/\»'W'VVA/V'W'\/V'\/\X\/V'\/V'WV\X\/V'V — A cikk az semmi! A sajtónak nincsen ma már semmi tekintélye. Ellenben __vél etlenül módom volt bepillantani egy jelentésbe. A jelentés rendőrségi vizsgálatot kér egy téesz ellen. Én nem mondtam semmit, de a maguk helyében felkészülnék ... Mert, ha a rendőrség kezd itt vizsgalatot indítani... Az ilyesmi hónapokig tart, több száz tanú kihallgatásával, s ha végül nem találnak semmit, akkor is tépett idegek, kozmás szájíz és megrendült bizalom marad utánuk. Galambos .feláll, végignéz rajtuk, s megbiccenti a fejét. — Elnézést kérek — s óvatosan, mint aki fél, hogy utána hajítanak valámit, kimegy az ajtón. Niklai Géza az íróasztalnál ül, s hátrafordulva beszélget a másik asztalnál szöszmötö- lő főagronómussal. — Milyen a szőlő, Sáray úr? — El lehet kezdeni a szüretet — feleli szolgálatkészen az öreg. — Legalábbis a felbüki részen, a pince körül. — Én is úgy láttam — mondja Géza. — Hogy állunk munkaerővel? — Ha nem lesz eső. az asz- szonyok egy-két nap alatt végeznek a krumplival, s akkor az egész erő mehet a szőlőbe. — Helyes. Szervezze meg, legyen szíves. Csorvás lép be a szokásos aláírnivalókkal. De mennyivel más ez a mindennapi „szertartás”, mint néhány héttel ezelőtt. Csorvás nem mosolyog, nem udvariaskodik, nem fűz megjegyzést minden darab papírhoz — Géza is hideg, mogorva. Amikor végez az aláírnivalókkal, belenéz Csorvás szemébe. — Regina néni két aláírását elzárd a páncélszekrénybe. Ha elvesznek, a fejeddel fizetsz érte! Csorvás rajtakapottan elvörösödik. Iszonyú zavarban van. — Nem találom őket, Géza. Épp most akartam jelenteni. Géza egy ideig nem jut szóhoz. — Micsoda? — Tegnap délután, amikor el akartam rámolni, nem találtam a két nyugtát! Újra átnéztem mindent... Nyolc óra volt, mire végeztem. Géza felordít. — Mi ez? Mi van itt? Mi történik itt? Csorvás sarokbaszorítottan támad. — Mert itt nincs semmi szolgálati fegyelem! Hányszor mondtam, vezessük be: félfogadás szerdán és pénteken, ekkor és ekkor... De nem! Ide bárki, bármikor bejöhet! ... Ha legalább lenne egy külön szobám... Ez nem téesz- iroda — ez putri... Tegnap is voltak itt legalább húszán! Bárki hozzáférhetett... Géza rámered, aztán kiiro- han az irodából. Csorvás riadtan néz utána, s az ablakon át látja, hogy Géza — bukósisakját sem csatolva fél — motorra pattan. Ősegei irodájában; Géza re-' meg az idegességtől, de fegyelmezi magát — ez egy kicsit még a parasztember ösztönös meghunyászkodása, amikor nagy hatalmú emberrel áll szemben. — Szeretném tudni, Csegei elvtáns, mi bajotok velem. És ha valami bajotok van, mért nem mondjátok meg a szemembe. Nem vagyok gyerek, hogy ne tudjam elviselni az igazat. Ha le akartok váltani — tessék! Nem volt nekem abból hasznom, hogy tíz évig a téeszért dolgoztam... De ez a pókháló, amit kivetettetek kö- rém, ez... ezt nem érdemiem. Csegei csodálkozik. — Miféle pókháló? — Miközben beszél, a különben üres páncélszekrényből előveszi a páliinkásdemizsont, meg két poharat, s a puszta asztallapra rakodik. Tölt. — Nem értelek. Niklai elvtárs. Miféle pókháló?... A felügyeleti szervnek az a kötelessége, hogy a törvényesség fölött őrködjön. .. — Node, hogy meritek feltételezni rólam... ? — Mi nem tételezünk fel semmit. Az ellenőrzés még nem gyanúsítás. Mért kell ezt úgy felfogni?... Mért vagy ilyen ideges? — Te is tudod, milyen köny- nyű megkeverni az embereket. Írtak rólam egy mocskolódó cikket, azóta is az motoszkál az emberek fejében: valami baj van az elnökünkkel? Ügy látszik, valami baj van az elnökünkkel! — Majd ez a vizsgálat tisztáz — vigasztalja Csegei. — Mi alól...? — kiált fel Géza tehetetlenül. Ügy látszik képtelen megértetni magát ezzel az emberrel. Csegei koccintásra emeli poharát. Géza is önkéntelenül felhajtja az italt. Csegei visszaül. Megváltozik a hangja. (Folwtat)uk)
