Nógrád. 1973. augusztus (29. évfolyam. 178-203. szám)
1973-08-26 / 199. szám
A döntés és feltételei A vezető testületek és a vezetők tevékenységének egyik leglényegesebb része a döntések meghozatala. A pártalap- szervezetekben is, amelyek döntési határozatokban, állás- foglalásokban, irányelvekben, javaslatokban, intézkedési tervekben öltenek testet. Persze a feltételek és lehetőségek nem teljesen egyformák. Más a döntési lehetősége — és a vele szemben támasztott igény is — egy gyáregységi alapszervezetnek, amely zárt nagyüzemben működik, más a vállalati központtól távoleső telephelyi alapszervezetnek, és megint más az olyan önálló alapszervezetnek, amely egy alacsony létszámú kisüzemben működik. Bizonyos alapelvek azonban egyaránt érvényesek mindegyikükre. Néhány Jogyatékosság A pártalapszervezetek egyre inkább arra törekednek, hogy elöntéseikben a szakmai szempontok mellett a politikai elemek domináljanak. A munkahelyeken amúgyis igen szűk az a terület, ahol csak szakmai, vagy csak politikai megfontolások alapján lehet dönteni. Akadnak azonban olyan hibák is, amelyek kiküszöbölésére célszerű és érdemes az eddiginél nagyobb figyelmet fordítani. Sok esetben nem elég tudatosan, inkább ötletszerűen hoznak határozatokat vagy tesznek javaslatokat. Gyakori a határozatok túl általános megfogalmazása, a teendők és feladatok elvont megjelölése. Néhány alapszervezet egyszerűen lemásolja a felsőbb pártszervek határozatait. Másutt a vezetőség a határozatok előkészítésébe a tagságot nem, vagy nem megfelelően vonja be. Hibás gyakorlat az is, hogy a döntésre váró javaslatokat csak a taggyűlésen, egyszeri felolvasás alapján ismertetik meg az alpszervezet kollektívájával. Ezekben az esetekben az alapszervezet tagjai Inkább szemlélői, mintsem tevékeny résztvevői a döntésnek es a végrehajtásnak. Még nem általánosan követett az a módszer, hogy a munka konkrét tapasztalatai alapján szükségessé váló módosításokat újból a taggyűlés elé terjeszti a vezetőség. Nem mindenütt térnek vissza határozataik végrehajtásának ellenőrzésére, illetve a végrehajtás minősítésére, pedig ezek elmaradása kérdésessé teheti a további döntések eredményességét is. A hozzáértők bevonása Alapvető követelmény, hogy a pártalapszervezet vezetősége következetesen törekedjen a különböző határozatok, állásfoglalások jó előkészítésére és végrehajtásának megszervezésére. Itt nemcsak a vezetőségre hárulhat szerep a döntések előkészítésében. Igénybe vehetnek olyan szakértőket, akik az egyes témakörökben elméleti és gyakorlati jártassággal rendelkeznek. Fontos szerepet lehet szánni a pártcsoportoknak. A döntések előkészítésébe történő bevonásuk nagymértékben növeli a pártvezetőség tájékozottságig, az előkészítés demokratikus formáit és módszereit. Fokozza az egységes gondolkodás és cselekvés lehetőségét. Létrehozhatnak az előkészítés segítésére brigádokat, kollektívákat is. Jelentős segítséget adhatnak ehhez a munkához a vállalat gazdasági vezetői, szükség esetén a felsőbb szakmai szervek is. Igényelhetik az irányító pártszerv hozzáértő, a témában jártas munkatársának segítségét is. Célszerű felhasználni a különböző társadalmi szervek tapasztalatait, javaslatait, véleményét is. A döntések, eredményességét segíti elő, ha. pontosan feltárják a jelentkező problémák okait és nem állnak meg a felszínen, hanem igyekeznek tisztázni okait, és igyekeznek tisztázni, hogy eseti tünettel vagy mélyebb okokra visszavezethető jelentség- gel állnak-e szemben. A pártszervezetek által készített elemzések egyre alaposabbak. Gyakran sokoldalú vizsgálatokat folytatnak, amelyekhez esetenként a szociológia módszereit is igénybe veszik, és nagy figyelmet fordítanak az információk megszerzésére. Konkrétan és következetesen A konkrétság és következetesség ezen a területen is döntő fontosságú. Egy fontos feladatot ellátó üzemben például a gépek korszerűtlensége, elavultsága miatt ugrásszerűen növekedett a balesetek száma és csökkent a termelés, ami a dolgozók között rossz hangulatot szült. Az üzem vezetői a szűkös anyagi lehetőségekre hivatkoztak, türelmi időt kértek. A pártalapszervezet vezetőségét nem nyugtatta meg ez az érvelés, összehívták a taggyűlést, javaslatokat kértek a tagságtól olyan megoldásra, amivel e trthatatlan helyzeten változtatni lehet. Jónéhány javaslat született, amelyeket a tagság megbízásából a pártvezetőség eljuttatott a szakmai vezetéshez, s határidőt szabott a rossz körülmények megszüntetésére. A feladat nem teljesítése esetén — szólt a pártszervezet állás- foglalása — felsőbb párt- és állami irányító szervükhöz fordulnak segítségért. Az eredmény: a gazdasági vezetés határidőre megoldotta a feladatot. A fenti példa is jelzi, hogy a pártalapszervezetek döntései jelentősen befolyásolják a dolgozók és vezetők gondolkodását, magatartását, szemléletét és hangulatát. Az alapszervezetek szerepe ezért igen jelentős a gazdasági vezetők áltál hozott döntések előkészítésében, megalapozásában. Gyarapodik a pártalapszervezetek és az irányító j^árt- szervek ezirányú tapasztala ta is. Fennáll tehát annak a lehetősége, hogy az eddiginél gyorsabb ütemben tökéletesedjék az alapszervezetek döntést előkészítő, döntést hozó tevékenysége. Koszorús Ferenc, az MSZMP KB munkatársa Joguk ran a csendhez Salgótarján, mindannyiunk örömére, büszkeségére szépen fejlődik, sokasodnak a korszerű, szép lakóházak, középületek. Sajnos, az örömhöz üröm is vegyüL Jóllehet, a városi tanács minden igyekezetével azon van, hogy minél kevesebb — a technikai fejlődésből adódó — ártalom érje a lakosságot, mégis a zaj tekintetében lassan a nagyvárosokhoz kezdünk közeledni. A zajok hatása persze különböző az egyes emberekre. Ami az egyik embernek bántó, az a másik számára közömbös lehet, így például a kisgyermek lármája nem zavarja az édesanyát, a motorkerékpár bú- gása nem kellemetlen a tulajdonosnak, s a gazdáját hangos csaholással üdvözlő kutya örömet szerez a gazdinak. Ez azonban nem jelenti, hogy egymásra nem kell tekintettel lennünk. A Vásártér azelőtt csendes, nyugalmas helynek számított a városban. Ez 'már a múlté. A házak előtt edzésképpen vagy éppen szórakozásból sé- takeringest végző motorkerékpárok, mopedek felbúgó, éles hangja zavarja az itt lakók nyugalmát. Hasonlóképpen a tehergépkocsik robaja, s a személygépkocsik ajtajának csapkodása. Gondoljunk csak arra, hogy a nyári hőség miatt kinyitott ablakon minden zajt be kell engednünk a lakásba, márpedig vannak, akik napközben is szeretnének pihenni, az éjszakai műszakban dolgozók, a kisgyermekek és az idős, beteg emberek. Meg kell jegyezni, hogy a járművek indokolatlanul erős zaja még fokozódik a bérházak zárt kőrengetegében, a Vásártér belterület, s kérdés, hogy a járművek bejáratása, céltalan körözése itt megengedhető-e? A szabadban való parkolás is jár ártalmakkal; lehetetlenné teszi a régebben füvesített területen az újrafüvesítést, s ezzel rontja a levegőt, másrészt télen a motorok bemelegítésével a zaj fokozódik, s ezt a régi épületek eléggé rossz nyílászáró szerkezetei nem tudják tompítani. Végül fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a csendrendelet írott és íratlan szabályai szerint napszaktól és órától függetlenül nem szabad olyan zajt okozni, amely indokolatlanul zavarja a lakosság nyugalmát. . Dr, Németh Elemér Köszönfjük a hatvanéves Jestokin elvtársat Születésének 60. évfordulóját ünnepli A. F. Jestokin elvtárs, az SZKP Kemerovó Területi Bizottságának első titkára. Jestokin elvtársat sokan ismerik a megyénkben. Nagy szerepe van abban, hogy kialakult a gyümölcsöző testvéri kapcsolat Kemerovó terület és Nóg- rád megye között. Hatvanadik születésnapján levélben köszöntötte Jestokin elvtársat az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának Végrehajtó Bizottsága. A levél így hangzik: „A. F. Jestokin Elvtársnak! az SZKP Kemerovó Területi Bizottsága első titkárának, KEMEROVÓ. Kedves Jestokin elvtárs! Az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának Végrehajtó Bizottsága nevében forró szeretettel köszöntjük 60. születésnapján. Nógrád megye kommunistái, dolgozói úgy ismerik és tisztelik önt, mint tapasztalt, elvhű kommunistát, és nagy tekintélynek örvendő pártmunkást, aki odaadóan és következetesen tevékenykedik a marxizmus—leniniz- mus elveinek megvalósításáért. Ismerik és nagyra értékelik az SZKP Központi Bizottságának, valamint a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tagjaként kifejtett munkásságát is. Megyénk dolgozóinak küldöttségei a kuz- nyeczki földön tett látogatásaik során meggyőződtek arról, hogy milyen hatalmas sikereket értek el a kemerovói terület dolgozói a kommunizmus építésében, az ön által vezetett pártbizottság sokoldalú szervező és nevelő munkájának eredményeként. Nagy tisztelet övezi megyénkben az ön fáradhatatlan tevékenységét, amely barátságunk elmélyítését, a Kemerovó terület és Nógrád megye közötti sokoldalú, gyümölcsöző testvéri kapcsolatok megerősítését szolgálja. E munka eredményei nagy segítséget jelentenek számunkra, dolgozóinknak a magyar—szovjet barátság és a proletár internacionalizmus szellemében folyó neveléshez. A nógrádi munkások, termelőszövetkezeti parasztok és értelmiségiek legkedvesebb élményeik között tartják számon az ön nálunk tett látogatásait, az önnel történt meleghangú találkozások kedves emlékeit. Kedves Jestokin elvtárs! Örömünkre szolgál, hogy 60. születésnapján jó egészségben és alkotó erejének teljében köszönthetjük önt. Szívből kívánjuk, hogy további alkotó tervei maradéktalanul megvalósuljanak, a kuznyeczki föld és barátságunk további felvirágzásának javára. Az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának Végrehajtó Bizottsága, megyénk dolgozói nevében 60. születésnapja alkalmából friss erőt, és jó egészséget kívánunk felelősségteljes munkájához. Kívánunk további sikereket a Kemerovó megye pártszervezeteinek élén kifejtett irányító tevékenységéhez és sok boldogságot személyes életében. Az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának Végrehajtó Bizottsága nevében: Géczi János, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első titkára. Salgótarján, 1973. augusztus.’* KISZ- v ezet őségvá la szí ások előtt Sohasem elégedetten A SALGÓTARJÁNI öblös- üveggyárban az egyik utóbbi felmérés szerint 732 KISZ- korosztályú fiatal dolgozik. Közülük 347 tagja az ifjúsági szervezetnek. Ez 47,2 százalékos szervezettséget jelent Megyei viszonyok között jóval fölötte van az átlagnak. Ha viszont azt nézzük, hogy a nagyüzemi KISZ-bizottság 1971 októberében megtartott küldött- értekezletén feladatként vállalta, hogy az idei vezetőségválasztásokra négyszáz fölé emeli a taglétszámot, a látszat lemaradást jelez. — Szó sincs róla! A statisztika nem adja hűen vissza a jelenlegi állapotot. Most folyik több mint hatvan fiatal tagfelvételi kérelmének elbírálása. Ennek ellenére azonban nem vagyunk elégedettek, mert akad bőven javítanivaló munkánknak e területén. Különben is egy KISZ-vezető sohasem lehet elégedett — mondja Balya István, a nagyüzemi KISZ-bizottság titkára. A KlSZ-vezetősegválasztá- sok előkészületeiről érdeklődöm tőle. — Választási ütemtervünkhöz viszonyítva jónak értékeljük az előkészítést. Szinté kivétel nélkül megtörtént az új vezetőségi tagok kiválasztása. Az alapszervezetek elkészítették a vezetőségválasztó taggyűlés beszámolóit, melyeket a bizottság véleményezése után tárgyalnak a pártszervezettel közös vezetőségi ülésen. Az alapszervezetek kötelező napirendi pontokat tárgyalnak taggyűlésükön, s ahol szükséges, megválasztják a jelölő biTovábbf jó ütemben balad a Salgótarján—Budapest telefonkábel lefektetésének előkészítése, megyeszékhely határában dolgoznak, így ennek elkészülte után kezdődhet a kábelfektetés Az árokaségépek már a — kulcsár — zottságokat — tájékoztat a nagyüzemi KISZ-bizottság titkára. A korábbiakhoz képest a választások után négy alap- szervezettel több tartozik a bizottság irányításába, s létrehoznak egy csúcsvezetőséget is. összesen 103 vezetőségi és testületi tagot választanak. — Hogyan történt az új vezetőségi tagok kiválasztása? — Különböző okok miatt a régi vezetőséghez képest az új vezetőségek kétharmada most kerül először megválasztásra. Arra törekedtünk, hogy növeljük a katonaságtól leszerelt fiatalok, a lányok és az ifjúmunkások arányát. Így az új vezetőségek átlagéletkara 24 év körüli, ami kedvező, mert nagyobb mozgalmi tapasztalatokkal rendelkeznek. Munkájukkal növelhetjük a vezetés színvonalát, aminek hatása mindennapos tevékenységünkben jelentkezik. A vezetőségválasztő taggyűlések beszámolói az elmúlt két év tapasztalatait összegzik majd. Balya Istvánt a nagyüzemi tapasztalatokról kérdezem. — Arra törekedtünk, hogy az alapszervezetek önállósága, kezdeményezőkészsége javuljon. Ennek módját a sok alapszervezeti rendezvény szervezésében találtuk meg. Emellett azonban sor került nagyüzemi szintű akciókra is, amelyeket továbbra is szervezünk. Példának említenem a kommunista műszakokat, a városi úttörő váltótábor építésében való résztvételt, ünnepélyes KISZ-fogadalomtételt. Ezek mind elősegítették szervezeti életünk fejlődését. Nőtt a fiatalok aktivitása is. Ennek tudható be, hogy a most távozó idősebb ifjúsági vezetők közül több tmrrt fizen a pártban, szakszervezetben folytathatják közéleti tevékenységüket — sorolja a KISZ-titkár. KiET ÉV munkájának értékelése köziben önkéntelenül i# az elkövetkező időszak tennivalói kerülnek szóba- Az öblösüveggyárban is tudják, „hol szorít a cipő”. — Elsősorban a KISZ tömegbefolyását kell erősítenünk. Jobban oda kell figyelnünk azokra a fiatalokra, akik a gyárba jönnek dolgozni. Elhanyagoltuk a propagandát, pedig nekünk is van miről beszélni a KISZ-en kívüli fiatalok előtt. További célunk a* alapszervezetek öntevékenygégének fokozása. Még több program biztosítására van lehetőség. Az a tapasztalatunk, hogy a politikai oktatásokon olyan témákat kell tárgyalni, amelyek a mindennapi életben felmerülő ■ .kérdésekkel foglalkoznak. Nagy figyelmet fordítunk a helyi vezetőképzésre, melyet az aktivisták fórumán belül oldottunk meg az elmúlt időben is. Az ifjúsági törvény végrehajtásával kapcsolatos feladataink ugyancsak az elsők között szerepelnek — összegzi Balya István azokat a tennivalókat, amelyék már az új vezetőségek előtt állnak. A Jö MOZGALMI mtmka feltételei adottak náluk. A gyár gazdaságvezetése mesz- szemenően támogatja minden kezdeményezésüket. Csak egy példa: az elmúlt két év alatt 71 fiatal család jutott lakáshoz a gyár anyagi támogatását élvezve. A vezetőségválasztó taggyűlések beszámolóiból ez sem hiányzik majd. Szabó Gyula Gyorsult a tankönyvellátás vidéken A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat az idén is gondosan felkészült a tankönyvszezon lebonyolítására. A vidéki hálózat 73 könyvesboltja foglalkozik altalános és középiskolai tankönyvek árusításával. Közülük 14 bolt az általános, 12 a középiskolákat, 47 üzlet pedig mindkét iskolatípust ellátja könyvekkel. Jelenleg a 168-féle általános iskolai tankönyvből — az igénylések alapján — 167 már megjelent. A Művelt Nép működési területéhez tartozó mintegy 1700 általános iskola részére mintegy hárommillió tankönyv került forgalomba. A több mint száz gimnázium nappali tagozatának 128- féle tankönyve közül 119 már megjelent és várhatóan a . hiányzó tankönyvek is rövidesen kaphatók lesznek. A gimnáziumok esti és levelező tagozatán használatos 30-féle tankönyvből 28-at már kiszállítottak. A vidéken működő több mint 600 különböző szakközépiskola részére a Művelt Nép folyamatosan szállítja a könyveket. A vállalat külön felhívja a mezőgazdasági szakközépiskolák tanulóinak figyelmét — akik a tanév kezdetén mezőgazdasági szakmai gyakorlaton vesznek részt —, hogy időben, a gyakorlat megkezdése előtt vásárolják meg tankönyveiket. A szeptember 1-ig esetleg meg nem jelenő tankönyveket a könyvesboltok rövid időn belül eljuttatják a tanulókhoz. NÖGRAD - 1973. augusztus 26., vasűrnap 3