Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)
1973-07-27 / 174. szám
„Ä proletariátus saját halottja...” nXnrwät. aid nemzetét igazán szereti, a műveltség dolgában alkudozni, s annak egy alantabb fokával megelégednie nem szabad”. A fenti gondolat Eötvös Lo- rándtól származik, aki 125 évvel ezelőtt született, 1848. július 27-én Budán. Édesapja, a kiváló költő és író, az első felelős magyar minisztérium oktatásügyi minisztere volt, édesanyja Rosty Ágnes. A tehetséges fiú a legjobb nevelést kapta, a benne élő kötelességérzet és ambíció úgy teljesedhet ki, hogy emellett egyéni függetlenségét is megtarthatja. Amikor végérvényesen eldönti, hogy a tudománynak szenteli életét, édesapja egyetért szándékával: „Haladj bátran előre, és ne sajnáld fáradságodat. A tudomány körében a legnagyobb erőfeszítés eléri jutalmát, mert azt nem várja az emberektől, hanem magában a tudományban találja.” lenségeimet, ha varmaik, megjelölje, csak azt kívántam tőle: engedjen bepillantani annak az erőnek rejtélyeibe, amely e földön mindent mozgat. mindennek kijelöli a helyét.” Találmánya gyakorlati felhasználásaként széles körű vizsgálatokat indított előbb a Balaton befagyott jegén, majd az Alföldön, 'és eredményeivel igen nagy segítséget nyújtott a geológusoknak a nyersanyagkutatásban, mert a föld alatti tömegegyenetlenségek kimutatásával segített a kőolaj és földgáz lelőhelyeinek megtalálásában. Eötvös Lórándot sokat foglalkoztatták a magyar művelődésügy problémái is. A tehetséges, szegénysorsú egyetemi hallgatók támogatására megalapította az édesapjáról elnevezett kollégiumot, amely azután a magyar tudományos élet egész sor kiválóságát adta a magyar közéletnek. tanafc. De hozzáteszi: tudósnak nem a sokat tudót, hanem a tudomány kutatóját nevezem. Rövid minisztersége alatt életbe léptette a kisdedóvó törvényt, több mint négyszáz népiskolát létesített, lerakta az Iparművészeti Múzeum alapjait, lehetővé tette a Műcsarnok építését. A középiskolák tanárait is tudóssá akarja képezni. Azért, hogy tanítani tudjanak, de azért is, hogy pályájukon, amely a földi javakkal, dicsőséggel és bizony még az érdemelt elismeréssel is alig kecsegtet, „ne bénuljon el erejük a mindennap ismétlődő feladatok iránti közönyösségben, hogy legyen egy olyan foglalkozásuk is, amely varázsával mindig ébren tartsa törekvésüket.” Egész életében félreérthetetlenül vallotta, hogy nincsen öncélú tudomány, a tudósnak tudományos igazságaiEgyetemd tanulmányit Hei- debergben és Königsbergben végezte, a doktorátust „summa cum laude” fokozattal szerezte meg. Majd hazatért és a pesti egyetemen az elméleti, később a kísérleti fizikának á tanára lett. Tudományos kutatásainak tárgya az anyagi részecskék között működő három erő: a kapillaritás, a nehézségi erő és a földmágneses erő volt. Világhírét a róla elnevezett torziós inga megalkotásával alapozta meg. 1901-ben akadémiai elnöki megnyitójában saját gravitációs vizsgálatairól és a torziós ingáról ezeket mondta: „A középkor előítéleteinek és csodaszereinek lomtárából előkerestem a varázsvesszőt, s azt nem imádsággal, nem is ördöngösséggel, hanem a vesszőhöz, melyből a varázs az idők folyamán úgy is lekopott, jobban illő mechanikai érvelésekkel arra bírtam, hogy feleletet adjon. Az igaz, hogy nem arra kértem, hogy rejtett kincseket mutasson, arra sem, hogy el1894-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter lett Wekerle Sándor második kabinetjében. Jelentős szerepe volt a liberális egyházpolitikai reformok kivívásában, a polgári házasság és polgári anyakönyvezés bevezetésében. Sokat foglalkoztatták a tanárképzés kérdései is. A jó tanítás feltételeit első lépésként a tanárképzéssel, a fizetések rendezésével, jó tankönyvekkel kívánta megteremteni. Ma is érvényesek megállapításai: „Nekünk azon kell fáradoznunk, hogy a közművelődés virágos kert legyen, hogy ezt a célt elérjük, arra szükséges az, hogy minden növénynek megadjuk a maga helyét, de szükséges azután az is, hogy minden növénynek megadjuk a maga táplálékát, azt a talajt, azt a levegőt, amely mellett igazán fejlődhetik.” Az oktatásügy kulcskérdését látta abban, hogy „vajon tudósok avagy tudatlanok tanítanak az egyetemen”. Véleménye szerint tudományos az iskola ott, ahol tudósok taníEidobható papírhőmérő Amerikáiban újfajta orvosi hőmérőt gyártanak. amely egyszeri használat után eldob- iiató. Segítségével 30 másodperc alatt meg lehet mérni a beteg hőmérsékletét a szájban. Az eredeti műszer skálája apró korongokból áll, s ezeknek mindegyikében olyan különleges vegyi anyag van, amely bizonyos hőmérsékletre kellő pontossággal reagál. A hőmérőket húszas csomagokban árulják: gyártási li- cencüket több európai ország is megszerezte, ezeknek azonban előbb a Celsius-skála szerint át kell alakítaniuk az érzékeny műszert. val mindig a társadalmi haladást, a népmilliók boldogulásának ügyét kell szolgálnia A nemzetiségi kérdésben is a leghaladóbb gondolatok képviselője volt. Vallotta: csak akkor cselekszünk helyesen, ha nem teszünk olyat, ami fájna nekünk, ha velünk történne. „A gyűlölség ember és ember között, ez a koronként bár szunnyadó, de újra és újra egész nyerseségében kitörő, romboló erő sokkal inkább veszélyezteti a tudományos erősséget”, mint bármilyen természeti katasztrófa. 1919. április 12-én báró Eötvös Lorándot a „proletariátus nagy halottjaként” temették. Sírja felett Lukács György mondott beszédet. „Szimbolikus tény, hogy az első halott, akit a győzelmes proletariátus saját halottjának tekint, a legnagyobb magyar tudós. Szimbolikus, mert az a küzdelem, melyet a proletariátus folytat, a tudomány jegyében indult. Tudjuk, Eötvös nem volt politikus, hogy élete a tudományos zseni élete volt, ki nem tekintve egyéni érvénye- 'sülését, osztályérdekét, csak a tudománynak élt. Végtelen fájdalommal és szomorúsággal tölt el bennünket az a tudat, hogy az új állam küszöbén nélkülöznünk kell Eötvös lángeszét és munkáját. A világ proletariátusának zászlaját hajtjuk meg a tudomány előtt, mindőn Eötvös Lórándot, a proletariátus nagy halottját búcsúztatjuk.” Mi az eredményeiben,. szellemében tovább élő világhírű tudós előtt tisztelgünk. Csukly László I pókháló! I (10) | l írta: Galgóczi Erzsébet | — Hogy ilyen szigorú. Hogy ilyen szigorúan ítélte meg a maga hibáját. Mintha lenne ember hiba nélkül. Ö bizonyára soha nem követ el hibát, ugye? — Ö, dehogyisnem! — legyint a paraszt. — Egy ilyen nagy gazdaságban...! Nem is lehet az másképp. — És őt felelősségre vonták a hibái miatt? — provokál az újságíró. — Kapott fegyelmit, egyszer is? — Nem. Vezetőségi ülésen meg szoktuk bírálni. — Leváltották? — Dehogyis! — Akkor milyen jogon igazságtalan magához? Pigniczki iszik. Elég részeg már. — Ez az, hogy milyen jogon ... — A vezetőnek mindent szabad a beosztottnak semmit? Szerintem Niklai odadobta magát martaléknak. Pigniczki ködös szemmel ízlelgeti a szót. — Martaléknak .,. Galambos közelebb hajol, szinte szuggerálja a már nem egészen beszámítható parasztot. — Nézze, Pigniczki elvtárs, maga segíthetne nekünk. Mi az igazságért harcolunk. Mi azt akarjuk, hogy egyetlen té- eszelnök se ... érti, ugye? A járási elvtársak nem értenek egyet a maga leváltásával. Ök nem hagyják, hogy Ilyen ember, mint maga, elkallódjék. A paraszt igyekszik ültében kihúzni magát. — Hát, ugye ... — Mondjon el mindent, amit Niklairól tud. Attól kezdve, hogy tíz évvel ezelőtt megválasztották elnöknek. Késő este van. Egy motor áll be a téesziroda kihalt udvarába. Géza leszáll a motorról, kikapcsolja. Egy ideig hallgatózik a sötétben, aztán visszakerül az utca felé, s bemegy az irodával szomszédos házba. Ennek a háznak kéken derengenek az ablakai — odabent a televíziót nézik. Géza jó erősen kopog a bejárati ajtón. Kisvártatva egy fiatal, háziruhába öltözött, nagyon szép nő nyitja ki az ajtót. Csodálkozva mered Gézára. — Kézit csókolom. Zsiga itthon van? — Nini, elnök úr — a nő hangja neheztelő. Kíváncsian méri végig Gézát, aztán kitárja az ajtót. — Fáradjon be. Átmennek egy szobán, amelyben csak a televízió világít — a nő mentében felvesz valahonnan egy félig szívott cigarettát —, s benyit a szomszéd szobába. Itt ül Zsiga egy íróasztalnál, s az olvasólámpa fénykörében különböző számításokat végez. — Vendéged van, édesem ■— szól az asszony, s meggyújtja a mennyezeti világítást. Kezet fognak, s a dohányzógarnitúra mellé hellyel kínálják Gézát. Az asszony is leül. Géza zavarban van. — Elhelyezlek a szomszéd téeszben agronómusnak. Egy öreg paraszt ott az elnök, jó barátom... Ha akarod, holnap átviszlek motorral, bemutatlak neki. Nagy csönd. Erre nem számítottak. Géza sietve hozzáteszi: — Két év múlva nyugdíjba megy. Márcsak azért is, mert 4 NÓGRAD - 1973. július 27„ péntek Akik tudnak pihenni... Napok óta Krúdy Gyula egy sora motoszkál a fejembe. Legkedvesebb hőse és hasonmása, Színdbád mondja, morogja: „Nem tudok élni..” Tényleg nem tudunk. Naponta elkövetett kisebb-na- gyobb vétkeinkre gondolok: a tévé előtt eltöltött hétvégekre, a piacon vett vadvirágcsokorra, az állva bekapott reggelikre a „túlzottan kihasznált” kocsikra (sokan a sarok, ra, egy kávét meginni iß azzal lejtenek el), a nem figyelmesen, nem ízlelgetve, kóstolgatva elolvasott könyvekre — sorolhatnám tovább. Más ma a világ, megváltozott az életünk ritmusa, ennek velejárója a munka utáni elkényelmesedés, a hétvégek „kieresztettsége” a mindennapok rohanása után. De gyanakvás kel az emberben : nem a sablonos életet élő pihenni nem tudók sablonos magyarázkodása ez? Vajon tényleg illúzói ma olyan embereket keresni, akik képesek az apró kis örömök megtalálására és befogadására, tudnak a pihenés művészei lenni? Nem a dologtalanul élők régi szép harmóniája az, amit „siratok”. Űj harmónia kellene, új típusú „életművésziet”. Tudom, nemcsak engem foglalkoztatnak ezek a kérdések. A szabad idő hasznos, tartalmas eltöltésének problémáival kapcsolatban szinte egy új tudományág alakult ki a szociológián belül. Hosszabbak lettek a hétvégek — vajon sikerül-e az életünket is meghosszabbítani vele? Ez kissé patetikus csengésű kérdésfeltevés, de azt hiszem, nem indokolatlan. Az igazi pihenésnek talán a Állategészségügy legjobb módja a természettel megszakadt kapcsolatunk „új- raíelveteie”, megjavítása. Nem szabad beletörődni abba, hogy csak a gyerekek, és az öregek éreznek örömet a kis csodák láttán. Sok gyulai még nem járt a Városerdőn, sok pesti csak a villamossal, HÉV-vei elérhető helyeket keresi fél, sokan megelégednek a tarjániak közül is azzal, ha egyszer már megnézték a somoskői bazaltömlést, egyszer a salgói várat. Pedig ahogy új szavainkkal, mozdulatainkkal talán naponta is tudunk kissé ismeretlenek lenni egymásnak hosszabb együttélés után is, úgy a természetet sem lehet megúnni. Persze, az is kevés, ha csak a hét végére marad mindannak a korrigálása, amit a rohanó élettempó elszürkít, eltorzít bennünk. Talán csak húsz perccel kellene korábban felkelni, hogy nyugodt, barátságos légkörű reggelizés után esetleg gyalogosan menjünk be a munkahelyünkre. Útközben nemcsak konvencionális kapcsolataink fenntartása, azaz a köszöngetés miatt néznénk figyelmesebben magunk köré, hanem azért Is, mert minden reggel más, mint a többi. Néhány ilyen reggel után már frissebbnek éreznénk magunkat. Kulturális pihenésünk során is sok apró újítást vezethetnénk be. Sokszor azt olvassuk éppen el, amit ajánlanak, sokszor megelégszünk a tévésített formával. Elmegyünk a szellemi felfedezések öröme mellett! Pedig egy gyenge hétvégi tévéműsor helyett tisztábbra mossa az agyunkat egy Anatole France-regény — csak példaképpen. Akik tudnak pihenni — könnyebben tudnak szépen élni is. Tudom erre nincs recept, de néhány példát megemlítenék. Egy pesti ismerős házaspár egyik legkülönösebb ismertetőjéle, hogy eddig még nem vettek televíziót. Ez persze még nem feltétlenül tiszteletre méltói Az inkább, hogy az egyik hét végén felfedeztek Budapest mellett egy nemzetiségi falut, Solymárt. A német ajkú lakosság szokásainak, életformájának megismerése újabb hétvégek programja lehetett. Egy pici faluban él egy idősebb asszony ismerősöm, aki az ottani honismereti szakkör „patrórmsa”. Szenvedélyesen gyűjti a régi újságokat, dokumentumokat A Ki mit tud-ból biztosan sokan emlékeznek még az algyői oiajmunkások irodalmi színpadára, a képernyőről lehet ismerős a tatabányai bányászszínpad, talán személyes élményből is a helybeli bányászkórus. Több száz embernek tölti meg tartalommal, élménnyé! a szabad idejét a lelkesedéssel, hittel végzett öntevékeny művészeti munka. Természetjárás, hobby, és kissé a művészeti tevékenység kapcsolódik össze annál a sokigyerekes családnál, amelynek otthonában különös formájú gallyakból egész kis állatkertet gyűjtöttek össze. Több törődés a fizikai- szellemi regenerálódásunkkal, az egyéniségünkre szabott pihenési formák megtalálása — csak ez segíthet, hogy igazán tudjunk pihenni és a sablonosság, a kispolgári- ság kikerülésével élni. Ezt érdemes megpróbálni! G. Kiss Magdolna j Nógrádiak tapasztalatcserén Ausztriában A megye húsz állategészségügyi dolgozója a közelmúltban egyhetes tapasztalatcserén vett részt Ausztriában. Megismerkedtek a salzburgi tartomány állategészségügyi helyzetével, a városban megtekintettek egy modem vágóhidat, tájékoztatást kaptak a szarvasmarha-tenyésztéssel kapcsolatos kérdésekre, és meglátogatták a bécsi Állatorvosi Főiskolát. Ausztriában állategészségügyi feladatokat 1500 állatorvos lát el, közülük 500 a hatósági állatorvos. Gümőkór és brucellózis terén manapság kedvező a helyzet. A szűrő- vizsgálatokat kétévenként tartják. Néhány adat az ország szarvasmarha-állományáról: a négymillió szarvasmarhából kétmillió a tehén, amelynek 80 százaléka borzderes fajta. Az évi átlagos tejhozam 4 százalékos zsírtartalom mellett négyezer liter. A szarvas- marhát kiváló minőségű hegyi legelőkön tenyésztik. Olyan nagy létszámú állattartó telepekkel, mint Hazánk, nem rendelkeznek. Az állatokat szabadon, villanypásztoros és karámos rendszerben szakaszos legeltetéssel tartják. Takarmányozásra csak füvet használnak: nyáron zöldtakarmányt, télen pedig szénát és szilázst, A bécsi Állatorvosi Főiskolán a nógrádi szakemberek megtekintették az ipari televíziós rendszerű oktatást. Leszűrhető, hogy a tapasztalatcserén résztvevők látókörét sikerült bővíteni, melynek hasznát remélhetőleg mielőbb tapasztalhatjuk a megye állattenyésztésében. Kulcsár felv, j cukorbajos. Ha megkedvelnek az emberek, még elnök is... Az asszony nevetése szakítja félbe. Csodálkozva ránéz. — Bocsánat. Csak az jutott eszembe, hogyan visszük át a félkész házunkat. — S int, hogy csak folytassák, ő nem szólt egy szót sem. Géza türelmesen magyarázza. — Kilenc kilométer ide. Motorral átjárni nem távolság. Zsiga bizonytalan. — És... milyenek az adottságok? — Olyasfélék, mint nálunk. Ott is csak marhát termelnek, marhapörköltet nem. Ott is megvalósíthatod az elképzeléseidet. Zsiga felüti a fejét. — Tudod, mi lehetne egy ilyen halászcsárdának a neve? „Aranypotyka”. — Jó név — mondja Géza. Marica elneveti magát, az elnök idegesen pillant rá. — Mért nem védte meg Zsigát? — kérdezi élesen az asz- szony. — Nem szállhatok szembe az egész faluval — mondja Géza. — És ha a maga fejét akarná a tisztelt faluja, akkor se szállna velük szembe? — Nem, feleli Géza komolyan. — A nép szava, isten szava, ml? — Marica — szól közbe csillapítóan a férje. (Folytatjuk) A fiü
