Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)

1973-06-14 / 137. szám

\ 'vcrA Világ proletárjai, egyesüljetek! NOQRÄD AZ -MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA £S A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIX. ÉVF., 137. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1973. JÚNIUS 14.. CSÜTÖRTÖK SlaSififlcältäk az lUDK-bcsn két német állam alapszerződését Pinczési Pál, az MTI tudósítója jelenti: Szerdán délelőtt összeült a Német Demokratikus Köz­társaság népi kamarája. A parlament ülésén megjelent Erich Honecker, az NSZEP első titkára, Willi Stoph mi­niszterelnök, valamint a párt és az állam számos más ve­zetője. Az ülés napirendjén az NDK és az NSZK alap­szerződésének a ratifikálása szerepelt. ^ Az ülést Gerald Götting, a népi kamara elnöke nyitot­ta meg, majd átadla a szót Otto Winzer külügyminiszter­nek, a szerződésről szóló törvényjavaslat előadójának. Winzer hangsúlyozta, hogy ez 1972. december 21-én alá­irt szerződés történelmi jelen­tőségű, nemcsak az NDK és az NSZK viszonyát. hanem Európa békéjét illetően is. A szerződési tető alá iozalalát az egész' be készé re tn emberi­ség örömmel üdvözölte A két német állam renneze Vn vi­szonya több mint két évtize­den át zavarta Európa béké­jét, és a különféle nemzetközi szervek humanisztikus felada­tainak teljesítését. A kapcso­latok normalizálása viszont máris kedvezően hat az eu­rópai politikai klímára. A továbbiakban arról be­szélt, hogy a Német Szövetsé­gi Köztársaság állami veze­tői, 'a Brandt—Scheel kor­mány felismerte: a múlt hi­bás politikája megbukott, s nem lehet figyelmen kívül hagyni a valóságos .helyzetet, a realitásokat. „A szocialista államközösségbe szilárdan be­ágyazott Német Demokratikus Köztársaságot nem lehet töb­bé elszigetelni1, s aki ezt meg­próbálja, az maga szigete- lődik el” — mondotta a mi­niszter. Otto Winzer kifejtette, hogy az alapszerződés a német kér­dést véglegesen lezárta, s mind a két német állam a nemzetközi jog alapján, nem­zetközi jogilag érvényes szer­ződést kötött egymással & szuverenitás, a függetlenség, a be nem avatkozás elvének figyelmbevételével. Nincs tehát semmiféle rendezetlen német kérdés, a benini szer­ződésből logikusan következik az a megállapítás, hogy az NDK nem belföld az NSZK, és az NSZK sem belföld az NDK számára. Winzer ezután arról szólt, hogy a Német Demokratikus Köztársaság, rendkívül nagyra becsüli az Egyesült Nemzetek Szervezetét, mivel ez a má­sodik világháborúban . vívott antifasiszta harc eredménye­ként jött létre. Az NDK már e héten kedden kérte felvé­telét a világszervezet tagjai sorába, s ezt meg fogja tenni az NSZK is. A négy hátalom már korábban megállapodott abban, hogy támogatni fogja a két német állam felvételi kérelmét. Az NDK azt kí­vánja, hogy a Biztonsági Ta­nács hamarosan letárgyalja és a közgyűlés is jóváhagyja ezeket a felvételi kérelmeket. A külügyminiszter elmon­dotta, hogy már az alapszer­ződés életbe lépése előtt szá­mos részkérdés rendezéséről tárgyalások indultak az NDK és az NSZK között. Hangsú­lyozta, hogy NDK realista po­litikát folytat: tudja, hogy bonyolult kérdéseket kell rendezni, de mivpl a két ál­lam alapproblémái a nemzet­közi jog alapján rendeződtek, nyilván a részletkérdéseket is meg lehet oldani. A békés együttélés többet jelent, miit a háborús állapot kizárását. Az NDK az NSZK-val jó­szomszédi kapcsolatokat akat kialakítani, s reméli, hogy a? (Folytatás a 2. oldalon) Az új tanév jegyében Általános iskolai igazgatók cs uttörőcsapat-vezetők tanácskozása A Nógrád megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya, s a megyei úttörőelnökség szer­vezésében tanácskozásra gyűl­tek össze tegnap Salgótarján­ban, a József Attila Művelő­dési Központban a megye ál­talános iskoláinak igazgatói és úttörőcsapat-vezetői. A ta­nácskozás még a tanévzáró ér­tekezletek előtt zajlott le, s így megfelelő időpontban kör­vonalazódtak már a követke­ző tanév feladatai. Az értekezleten Venesz Er­nő, a művelődési központ igaz­gatója köszöntötte a jelenle­vőket, hangsúlyozva az okta­táspolitikai határozatból is következően azt, ljogy a köz­oktatás, közművelődés a jö­vőben mindinkább szerves egységet jelent, együtt tevé­kenykedik a jövő generáció­jának nevelésében. Templom Józsefné, a KISZ központi bizottsága úttörőel­nökségének munkatársa az új úttörőév feladatairól, prog­ramjáról szólott részleteseb­ben. Többi között hangsúlyoz­ta, hogy az iskola és az úttö­rőmozgalom nevelési célja azonos! Ezután arról beszélt, hogy mindenekelőtt a közös­ségi nevelésben állanak előt­tünk nagy feladatok. A szocia­lista demokrácia fejlesztésé társadalmunk jelen szakaszá­ban elengedhetetlenül szük­séges. Már az iskolában, az úttörőmozgalomban arra kell törekedni, hogy a szocialista jogokkal és kötelességekkel élni tudó embereket nevel­jünk. Meg kell tanítanunk már gyermekkorban a szocia­lista demokrácia szabályait, most kell kialakítani annak az embernek a típusát, amely él­ni is képes lesz majd a szo­ciális! a demokrácia adta le­hetőséggel — az Iskolai évek után. E munkában is az úttö­rőmozgalom egyik legfonto­sabb partnere az iskolának. Az értekezlet másik fontos napirendi pontjaként Kalo­csai Miklós, a megyei műve­lődésügyi osztály csoportveze­tője szóiott a közoktatás és a közművelődés kapcsolatáról. A résztvevők megkapták azt az ajánlást, ameiy részletesen szól az alap- és középfokú ok­tatási intézményeknek az 1973/7-i-es tanévre a közmű­velődési intézmények által nyújtott lehetőségekről. Az oktatás módszereinek bővíté­sére, valamint tájékoztató jelleggel a megye (város) köz­művelődési intézményei elké­szítették azoknak a megyei (városi) közművelődési szol­gáltatásoknak az ajánló jegy­zékét,. melyet az oktatás dol­gozói (tanítók, tanárok, szak­körvezetők stb.) és a tanulók az új tanévben igénybe vehet­nek. Délután a megyei pártbi­zottság helyiségében folytató­dott a tanácskozás. Szabó Fe­renc, a megyei művelődésügyi osztály helyettes vezetője az 1973/74-es tanévben teendő in­tézkedéseket ismertette. ' (te) Á baloldal melleit Tüntettek a chilei asszonyok Kedden este a chilei fővá­rosban a Népi Egység kormá­nyának támogatására rokon- szenvtüntetést és nagygyűlést tartottak a haladó érzelmű santiagói asszonyok. Több tízezer nő tüntetett az ország tartományi központjaiban é« más nagyvárosaiban is. n balodali koalíció kormányát éltető chilei asszonyok és le­ányok a nagygyűléseken elfo­gadott határozatokban leszö­gezték, hogy megvédik a népi hatalom vívmányait a reakció polgárháborús kísérleteivel szemben. A nőtüntetéssel szinte azo­nos időben Santiago központ­jában reakciós diákok tüntet­tek az elnöki palota környé­kén. A diákok a jobboldal fel- bújtására sztrájkoló rézbányá­szok iránti rokonszenvük kife­jezéseképpen távol maradtak az előadásokról és a hatósá­gok engedélye nélkül az ut­cára! vonultak. (MTI) Újra kaszát fogtak a kallói közös gazdaság tagjai. No, még nem a gabonák aratásá­hoz, hanem a borsó betakarításával foglalkoznak a szorgos kezek. A kállói térmelőszö- vetkezetbep ugyanis nagyüzemi módon szerették volna az étkezési borsót „szüretelni”, gépesítették hát a betakarítást, az időjárás — mint oly sokszor —, most is közbeszólt. Eső híján nem nőtt meg a zöldborsó szára, így a kombájnok vágószerkezete nem tud a növények alá nyúlni. Az igen nagy mennyiségű termést azonban hamar kell levágni, tnajd a fejtőgépekhez szállítani, mert várják a konzervgyárak. 142 holdról takarítják be a. tagok a zöldborsót ily módon, ezenkívül még 100 holdról a jövő évi vetőmagnak va­lót. Képünkön: Ivanovics István, Magyar István és Kómár János vágják a zöldborsót Aratás előtt a rétsági járásban A júniusi csapadék igen jó hatással volt a mezőgazdaság­ra. A szárazságtól rendkívül szenvedő rétsági járásban is felüdült a határ. A növények rohamos fejlődésnek indultak. Különösen jó hatással volt az eső a kapásnövények mellett a gabonafélékre. Májusban a kalászosok fejlődése megállt. Több helyen gombabetegségek szárították az alsó leveleket. Az eső -hatására ezek a növé­nyek i« maguk?» báláitok. Szembetűnő az őszi árpa hirtelen érése. A szakem­berek véleménye szerint jó termést ígér. Egyes helyeken — ha az idő­járás kedvező marad — re­kord-gabonatermésre számíta­nak. Érthető, ha a járásban nagy szorgalommal készülnek me­zőgazdasági üzemeink a beta­karításra. Az elmúlt évi ta­pasztalatok is arra ösztönzik a tsz vezetőségét és tagságát, hogy a műszaki felkészültség­nek kifogástalannak kell len­ni. Ugyanis a múlt évben ke­letkezett veszteséghez — az időjáráson túl — az is hozzá­járult, hegy a gépek állapo­ta nem volt kielégítő. Ezért az idei aratásra készülés egyik legfontosabb tennivalójának a műszaki eszközök kifogástalan állapotának megteremtését tartják a rétsági járásban. A munkát a járási hivatal is ellenőrzi, ahol szüksége?, segítséget nyújt a végrehajtásá­hoz. A hivatal felmérése sze­rint egy kombájnra száz hek­tár aratandó terület jut. Nem kis feladatot jelent tehát a kombájnosok munkája, figye­lembe véve a rendkívül sze­szélyes földrajzi környezetet. A kombájnok javítása jó ütemben halad a tsz-ek leg­többjében. A legutóbbi felmé­rés szerint 76 százalékát kija­vították, és indulásra készen áll. Néhány üzemben viszont lemaradás van. Tereskén pél­dául a rendelkezésükre álló négy arató-cséplőből csupán egyet javítottak ki. Szendehe­lyen egy kombájnnal rendel­keznek, de ez is javítatlanul élli A javítással elmaradt tisz-ektöl azt várja a járás közvéleménye, hogy az aratás sikere érdekében mielőbb pó­tolják a teendőket. Ismerve az említett tsz-ek szorgalmát, minden remény megvan ar­ra, hogy teljesítik kötelessé­güket. Az aratás mellett a gabona szállítására is készülnek az üzemek. Az ehhez szükséges gépek — erő- és munkagép — javítása is befejezéshez köze­ledik. A szalmabálázók 75 szá­zalékát javították ki. Üzem­képesek. a terményszárítók is. Sajnos, ebből a fontos felsze­relésből kevés van a járásban. Mindössze két tsz-nek. Telje­sítményük egy óra alatt 11 tonna. Három tsz foglalkozik az­zal, hogy vásárol szárító­berendezést. Megkezdték a raktárak fertőtlenítését is. A rétsági járásban az üze­mek vezetőinek többsége nagy figyelmet fordít az aratásra való készülődésre. A gabona- betakarításának biztosítják a műszaki feltételeit. A közeljö­vőben vezetőségi ülésen tár­gyalják meg a gabona beta­karításával járó feladatokat. Kádár János fogadta az Indiai Kommunista Párt elnökét Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán fogadta S. A. Dange-1, az Indiai Kommunista Párt el­nökét. A szívélyes, baráti lég­körű találkozón kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjuk helyzetéről és eszmecserét folytattak a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. (MTI) Idén 54 millió forint Arab csúcs lesz Algírban Mint. az A1 Ahram című kairói lap szerdai számában Szajed Nofalra, az Arab Liga főtitkárhelyettesére hivatkoz­va írja, szeptember lü-én Al­gírban arab csúcsértekezlet kezdődik. Mint ismeretes, az algériai fővárosban rendezik meg az el' nem kötelezett országok csúcsértekezletét, amely elő­reláthatólag szeptember 8-án fejezi be munkáját. Az arab csúcsértekezlet ösz- szehívását a Jemeni Arab Köztársaság kérte. (MTI) Tervek Jobbágyiban Iskolát is, kultúrházat is — Évek óta mozi, és kul- tűrház nélkül vagyunk. Jobbágyiban mindenki er­ről beszél. Ezt halljuk a ta­nácson, erről beszélgetnek a buszmegállóban, s ha két is­merős összefut, biztos, hogy szót ejtenek róla. A községet 2500-an lakják, sok a fiatal. Az emberek nem, hogy elköl­töznének innen, inkább más­honnan jönnek. Ennek a mun­kalehetőség-teremtés az oka. A textilüzembe sok nő dolgozik, de még mindig fel tudnának ven­ni újabb dolgozókat. Egyik oldalon tehát az iparosítás, beköltözés, növekvő lélekszám — másik oldal pedig nincs. Illetve kultűrcentrum nincs. Egyelőre. — Nem is fogunk kultúrhá­zat építeni, ezt már eldöntöt­tük — mondták a tanács ve­zetői. Hogy miért nem? Más le­hetőség kínálkozik, amit meg­próbálnak okosan kihasználni. A régi általános iskola mai- nem felel meg az igényeknek. Állami támogatást kaptak, most épül az új iskola, a költség 2 millió forint. A ré­gi épület pedig kihasználatla­nul maradna — ha a tervek­ben ki nem jelölték volna a kultúra helyi fellegvárának. Csakhogy. Az építési határ­időket, sajnos, nem lehet min­dig komolyan venni. A terv szerint október 31-én átadják az új épületet, ott folytatódik az oktatás. Persze, szeptem­bertől még a régi iskola ter­meit kell igénybe venni. Ha netalán előbb fejeznék be az építést; hamarabb kezdődhet­ne a régi iskola átalakítása. Legfontosabb, hogy egy klub­könyvtárat be tudjanak ott rendezni. Itt kapna helyet a mozi, és jutna egy-egy helyi-. ség a pártszervezetnek, és a KlSZ-eseknek is. Így hát új kultúrház helyett - — ez to­vábbi milliókba kerülne — régi épületben, saját erőből, rövid jdőn belül új kultúr- centrumot hozhatnának létre. Ügy tűnik tehát, hogy a terv ’ megvalósítása kizárólag az építőkön, a határidő betar­tásán múlik. Mert minél előbb kiköltöznek a diákok régi is­kolájukból, annál hamarabb nekikezdhetnek az átalakítás­nak. Ebhez csak egy megjegy­zés: ha á községbeliek társa­dalmi munkával segítenek, bizonyára tartható lesz a ha­táridő. Mindfen segítő kéznek akad munkája egy átadás előtt levő épületben a takarítás­nál, berendezkedésnél. Ez pe­dig azt jelenti, hogy végre lesz kuitúrotthona is Jobbá­gyinak. O. J. munkakörülmények javítására Központi vezetőségi ülést tartott szerdán a Vas-, Fém­es Villamosenergiaipari Dol­gozók Szakszervezete a vasas­székházban. A tanácskozáson részt vett dr. Betlej Sándor, kohó- és gépipari miniszter- helyettes és Nemeslaki Tiva­dar, a SZOT titkára. Az ülés részvevői megtárgyalták a ne­gyedik ötéves tervidőszakra előirányzott vállalati, munka- védelmi, szociális és kulturá­lis tervek Végrehajtásának eredményeit, feladatait, Méhes Lajos, a szakszerve­zet főtitkára hangsúlyozta: a szakszervezetek munkáját is dicséri, hogy a KGM vállala­tainak első négyhavi ter­melése 8,3 százalékkal nőtt a műit év azonos időszakához hasonlítva. Örvendetes a dol­gozz hibátlanul munkarend- szer elterjedése, s most már 50 KGM-vállalat alkalmazza. Ezeken a helyeken javult a gazdálkodás hatékonysága. A szakszervezet fontos teendő­ket lát el a termelésszerkezet, korszerűsítése, változtatása miatt szükséges munkaerő-át­csoportosításnál és a dolgozók átképzésénél. A szakszervezetnek segíteni kell az iparpolitikai intézke­dések szocialista módon való megvalósulását. Farkas Lajoshé, a szakszer­vezet titkára a munkavédelem étkedében tett intézkedések­ről beszélt. A kohászati és gépipari vállalatok az idén pél­dául 54 millió forintot irá­nyoztak elő a melegüzemi dol­gozók munkakörülményeinek javítására. A zajforrások ha­tásának csökkentésére a tudo­mányos intézetek közreműkö­désével „zajtérképeket” készí­tenek, s ezek felhasználásával »védekeznek majd ez ellen az üzemi ártalom ellen. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents