Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)
1973-06-13 / 136. szám
TERMESZETVEBELE ' yvvw'VAxvv'\A*Afw\/\xvvAA^*A*'\A'A/VA/v'\A*A/v^/w>/v'\/v\/v/’ Feladataink a környezetvédelemért Uhu a Medves-fennsíkon Napjaink időszerű problémájává lett a természeti környezet védelme, a levegő, a víz tisztaságának biztosítása, a pihenést nyújtó természeti táj, a rhargarétás mezők, vadvirágos erdők védelme. A természetbarátok őszinte örömmel fogadják az intézkedéseket. Hiszen a természetbarátok azok, akik hosszú évek óta húzzák a vészharangot. Tudjuk, hogy éltető elemünk a szép, tiszta, zavartalan természeti környezet. Ebből következik, hogy szívesen teszünk a környezet védelme érdekében. Mit tehetünk? A vizek tisztaságára a horgászok őrködnek, méghozzá szakszerűen, szervezetten. A levegő, sajnos, az ipari létesítmények miatt nem a legtisztább. Van azonban nekünk, természetjáróknak is saját munkaterületünk: az erdők. További nagy feladat vár' a szervezett természetjárókra, biztosítani az erdők tisztaságát, s ebben messzemenőkig támogatni kell az illetékes szerveket hatóságokat. Eddig is végeztünk munkát e téren, figyelmeztettük a szemetelő kirándulókat, összeszedettük velük a pihenőhelyük körül szétszórt papírhulladékot, konzervesdobozokat. Túrázzunk, szórakozzunk kulturáltan, ne dobáljuk el a hulladékot, ne feledjük: az erdő nem szeméttelep! A hazai bagolyfélék legnagyobb és egyben a legritkábban előforduló madara a pulyka nagyságú uhu. Néhány éve a Medves hegység túloldalán egy clhullajtott szárny tollát találtam, de magát a madarat nem sikerült meglátnom azért sem, mert mint általában a baglyok, csak éjjel járnak élelem után. A nappalt valamely sötét, árnyékos helyen átalusszák. Május 22-én az esti órákban gépkocsival jöttünk a fennsíkon, amikor az egyik útjelző oszlopra esett a gépkocsi fénycsóvája, amelynek a csúcsán egy uhu ült. Körülbelül öt—hat méterre lehettünk tőle, amikor szárnyra kapott, és lomha repüléssel eltűnt a szemünk elöl. Az uhu medvesi előfordulása azért is figyelemre méltó, mert országos viszonylatban is ritka madár. Az Országos Természetvédelmi Tanács mint természeti értéket különleges védelem alá helyezte. Szeretném felhívni a vadászok, vadőrök és erdészek figyelmét arra, . hogy ne lőjék le ezt a rendkívül ritkán látható madarat! Varga Ferenc Ne háborítsuk madarainkat Madaraink javában fészkelnek. A bokros erdőrészeket ne zavarjuk, hanem kíméljük. A természetvédelmi törvény többek között kimondja, hogy védett madarak fészkelőhelyein április 1. és augusztus 1. között szüneteltetni kell a bokrok irtását, ritkítását, március 1. és augusztus 1. között a nád és sás vágását, égetését. Tartózkodni kell a fészkelőhelyek mindennemű há- borításától, így a fényképezéstől, a filmezéstől és a hang- felvételtől is. nem az égből hozza a tüzet, de olaj- és gázégőinek üzembiztonságát szavatolja a Prométheusszal kötött rendszeres karbantartási szerződés WZELÉSTECHMKAI VÁLLALAT SZERVIZFÖOSZTÁL V Budapest X., Gyömröi út 140. fetefon: 272-01S; 274-092. ÜZEMBIZTOSSÁG KARBANTARTÁS AZ IBUSZ salgótarjáni irodája három—négynapos magas-tátrai társasutazásokat indít 1973. VI. hó-tól X. hó-ig. Részvételi díj: kb. 550—650 Ft. Jelentkezni lehet az IBUSZ salgótarjáni irodájában. AZ ORSZÁGOS Szak- ipari Vállalat felvételre keres: könnyűépület, ég nyílászáró szerkezet gyártásához asztalos szakmunkásokat budapesti munkahelyre, hő-, hang- és épületszigetelő, szak- és segédmunkásokat, valamint szállítómunkásokat változó munkahelyre. Különélési pótlékot, útiköltséghozzájárulást fizetünk. Felvétel: Budapest V„ Báthory u. 12. II. em. 229. Telefon: 114-004. IS proHirdetés KISTÉRÉN YÉN szo- ba-konyhás, komfortos lakás 540 négyszögöl ♦^lekke1 ^adó. Érdeklődni I>eák u. 7.. vasárnaponként. FEHÉR előnevelt csirke f. hó 15 és 16- án kapható. Mihály- gerge, Rákóczi u, 51. NÖGRAD megyei Tanács VB Szécsényj i á rá sí Hivatalának műszaki osztálya műszaki főelőadói munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Előírt képesítés: építész, általános vízügyi, mérnök. üzemmérnök vagy technikum. MÉSZÉGETÉSRE keresünk 4 vagy 6 tagú brigádot. Telefon : 218. Bátaszék, pf. 4. tsz-megbízott- nál. Ugyanitt megrendelhető boroshordó 25 litertől 1000 literig. I. oszt. VÖRÖS előnevelt csibe 20—25 dekás 14.—Ft, nagyobb tételnél díjtalan szállítás. Üzletszerzőknek db-ként 0,50 Ft juta lék. Azonnali szállítás. Jászberény, Kürt utca 1. Medve FELVESZÜNK férfi segédmunkásokat kő művesek mellé salgótarjáni munkahelyre. Diákok is jelentkezhetnek. Cím: Salgótarján, Faiskola út 24 Kéményépítő Ktsz. B—C kategóriájú épületgépészt azonnali belépéssel felveszünk. SZÖVTERV Nógrád megyei irodája, Salgótarján, Arany János u. f 6. Telefon: 32-30. Jogi lanöcsadó Milyen felelősség terheli a munkáltatót a MIL-lap késedelmes kiadásáért? K. M.-né olvasónk munka- viszonya megszüntetése alkalmával csak munkakönyvét kapta kézhez. A társadalom- biztosítási szolgáltatásokról szóló igázolványt és a munka- vállalói igazolási lapot azonban csak másfél hónapot követően küldték ki címére. Ezen okmány hiányában elhelyezkedni nem tudott. Sérelmezi azt is, hogy (szerinte alaptalanul) MIL-lapján 1028 Ft. túlfizetést mutattak ki. Hová forduljon, hogy problémái kedvező megoldást nyerjenek, kérdezi levelében. A munkavállalói igazolási lap tekintetében egyértelműen előírja az 5/967. (X. 8.) Mü.M. sz. rendelet 13. § (1) bekezdése, hogy a vállalat a munka- viszony megszűnése esetén MIL-lapot köteles kiállítani, és azt a munkakönyvvel együtt a dolgozó részére kiadni. Ugyanezen jogszabály 14. §-a viszont azt írja elő, hogy az alkalmazó vállalat a dolgozót csak akkor állíthatja munkába, ha munkakönyvével munkavállalói igazolási lapját is átadja. E két szabály összevetéséből értelemszerűen következik, hogy amennyiben a dolgozó bizonyíthatóan a MIL-lap hiánya miatt nem tudott elhelyezkedni, a MIL-lapot késedelmesen elküldő munkáltató ezen időre átlagbér megfizetésére kötelezhető. Levélírónk forduljon panaszával a munkáltatónál működő munkaügyi döntőbizottsághoz. Ugyancsak a munkaügyi döntőbizottság illetékes annak elbírálására is, hogy a MIL-lapon kimutatott tartozás jogszerű-e, és meg kell-e fizetni, vagy jogsértő, és el kell törölni. Dr. 3. S. FIAT 850-es eladó. Érdeklődni a síküveggyár főportáján. Hirdessen Ön is a NÓGRÁD-ban! A BUDAPESTI FINOMKÖTÖTTÄRUGYÄR BALASSAGYARMATI GYÁREGYSÉGE AZ ŰJ. KORSZERŰ GYÁRÁBA FELVESZ VARROÖAI GÉPI MUNKARA NŐI DOLGOZÓKAT, — kultúrált munkakörül menyek, — két műszakos munkabeosztás, — kéthetenként szabad szombat, — üzemi étkeztetés, — üzemorvosi ellátás. — vidékiek részére útiköltség-térítés,. — természetbeni juttatás, — biztosított bér a betanulási időre. M unkáiéi vételre jelentkezés: Budapesti Finomkötöttárugyér balassagyarmati gyáregysége, Balassagyarmat. Horváth E. u 2 (Déli ipartelep) 2. se. a munkaügyi csoportnál. Megajándékoztuk, ha élei ini^/erliolíjain kkan vásárol! 1973. április 1-től minden 100 Ft-on felüli vásárlás esetén l db ajándéksorsjegyet adunk a 222. sz. ÉLELMISZERBOLTBAN (Pécskö út), 201. sz. ÉLELMISZERBOLTBAN (városi tanács melleit), 168. sz. ÉLELMISZERBOLTBAN (Kulacs étteremmel szemben). A sorsjegyek húzására első ízben 1973. augusztus 13-án kerül sor. A sorsoláson az 1973. július 30-ig kiadott sorsjegyek vesznek részt. rr er NYEREMÉNYEK-I. 1 db 150 literes LEHEL HŰTŐSZEKRÉNY. II. 1 db MOSÓGÉP 4- 1 db CENTRIFUGA. III. 1 db PORSZÍVÓ. 20 db 500 Ft-os élelmiszer-vásárlási utalvány. 30 db 300 Ft-os élelmiszer-vásárlási utalvány. 10x10 db ajándéksorsjegy a második fordulóra. A második fordulóban az 1973. augusztus 1-tői 1973. december 1-ig kiadott sorsjegyek vesznek részt. Sorsolás: 1973. december 12. NYEREMÉNYEK :-Azonosak az első forduló nyereményeivel (kivéve a 10x10 db ajándéksorsjegy). A nyerte sorsjegyek számait a megyei sajtóban közzé tesszük. Nógrád megyei Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat. A FÜTOBEll Nagybátonyi Gyáregysége felvesz a jövő hónapbah. beinduló új, modern gyárába icskotas, hegesztő, J szakmunkásokat és betanított munkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. A képzetlen dolgozóknak betanulási és szakképzési lehetőséget biztosítunk folyamatosan induló tanfolyamainkon.