Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)

1973-06-13 / 136. szám

Kézilabda NB II. Hatalmas küzdelem — értékes győzelem! NŐI: SBTC—MÁTÉSZALKAI MEDOSZ 8:7 (2:4) St. Építők-palya, v.: Hor­váth J., SBTC: Kollárné — l,u- kács (7), Oláhné, Kissné, Nagy (1) , Sulyok, Deák. Cs.: Pozsár, Hulska. Edző: Szabó Gábor. Meleg Időben, jó talajú pá­lyán kezdett a két együttes. Már az I. félidő elején nyil­vánvaló volt, hogy a csoport­ban élen tanyázó vendégcsa­pat mindent elkövet a győze­lem érdekében. A félidő vé­géig' ez sikerült is. Szünet után a hazai csapat fokozta az iramot, s a labdákat a „ziccer” - helyzetekig kijátszottak, ezt viszont a vendégek csak sza­bálytalanságokkal tudták aka­dályozni. A játékvezető az esetek többségében megítélte a jogos hétméterest. A bün­tetőket Lukács sorra értékesí­tette, így 8:5-ös vezetéshez ju­tottak a hazaiak. A mérkőzés hajrájában a vendégpk támad­tak'és 8:7-re feljöttek Az utolsó percben az SBTC-nek hétméteres dobásából alkalma lett volna előnyét növelni, de ezt a büntetőt Lukács kihagy­ta. s így az eredmény már nem változott. FÉRFI: NYÍREGYHÁZI SP. PETŐFI— ST. ÉPÍTŐK 25:20 (12:12) Nyíregyháza, v.: Deák h.’, Szabó T. St. Építők: Kiss J. — Nádudvari, Nagy (3), Boronyal (2) , Kovács (6), Horváth (7), Az SBTC—Mátészalkai MEDOSZ NB Il-es női kézilabda- mérkőzésen Lukács Mária, az SBTC játékosa nyújtotta a legjobb teljesítményt. Képünkön: a győzelmet jelentő gólt dobja a hálóba Kőtár (2). Cs.: Szentpéteri, Brén, Győri, Szabó, Kiss. Ed­ző: Czimmer János. A természet kedvelőinek figyelmébe! Az SKSE természetbarát— szakosztálya az idén is meg­újítja a dolgozók körében köz­kedvelt nagykercseglaposi sá­tortábort. Ez a festői környe­zetben elterülő kirándulóhely igazi pihenést nyújt a munká­ban elfáradt dolgozóknak, a természet szerelmeséinek. Az SKSE természetjárói már megkezdték a sátortábor építését. Ügy- tervezik, hogy június 16-tól az érdeklődők már igénybe is vehetik a léte­sítményt. Mivel a centrum­tól nem fekszik messze ez a. turistaparadicsom — és már járművel is megközelíthető — úgy az idei nyáron a korábbi­aktól is nagyobb forgalomra számítanak. A táborvezetőség hűsítő italt is biztosít a ven­dégeknek. Herbst Rudolf felvétele A mérkőzés elején a vendé­gek játszottak jobban és egé­szen a félidő végéig vezettek. Csak a befejezés előtt közvet­len tudott egyenlíteni a hazai csapat. Fordulás után fej-fej melletti küzdelem alakult ki. A IX. félidő közepétől az Épí­tők legénysége elfáradt, kiüt­köztek az erőnléti hiányossá­gok. Eladták a labdákat, s ezt az ellenfél kihasználva el­húzott, megérdemelt ötgólos különbséggel győzött. A salgótarjániak a tőlük megszokott taktikát alkalmaz­ták, sajnos, a mérkőzés utolsó 15 percére erőnléti, hiányossá­gok miatt az iramot már nem bírták, s a vendégek az irá­nyítást is kiengedték kezükből. jEZŐGÉPl mm Hulladékégető kemence Nagy gond a szaporodó, a környe­zetet szennyező hulladék, különösen a nehezen égő — pl. a nagy ned­vességtartalmú — anyagok megsem­misítése. Hulladékégető kemencéink minden olyan hulladék égetésére alkalma­sak, amely 1000 C«-on elhamvad, kivéve a cseppfolyós vagy por ala­kú anyagokat. Teljesen elégethető benne pl. az étel-, a gyümölcs- és a aöldséghulladék, az állati belsőrész, az elhullott állat (a nagy állat da­rabol tan), a csont, a hús, a kórházi hulladék, az olajos rongy, a vegyes dárabos szemét, a szennyezett cso- 'magolóanyag és minden olyan ve­gyipari hulladék, amely a kemen­ce savas kémhatású falazatát hem_ támadja meg. Háromféle kemence készül: a KHK típus teljesítménye az MHiK típus teljesítménye lőó kp/óra, az NHK típus teljesítménye 300 kp/óra. Ez a teljesítmény kb. 70°,0-os nedvességtartalmú hulladék égetésére vonatkozik. Ala­csonyabb nedvességtartalom, vagy könnyebben égő anyag esetén, a teljesítmény ará­nyosan növekszik. Á kemencében keletkező, szennyező égéstermékek utánégetése az MHK és az NHK típusú kemencékben megoldott, így ezek a levegőt nem szennyezik. Pernyeképződésre hajlamos anyagok (pl. szennyezett papír stb.) égetéséhez — külön kívánságra — pemyeleválasztót is szállítunk. A kemencéket teljesen automatizált, fűtőolaj-, városi vagy földgázüzemű blokkégökkel adjuk át. Gyártja és részletes tájékoztatást ad a MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ VALLALAT M O N O R Levélcím: MEZŐGÉP 2201 Monor Pf.: 13. Telefon: 10, 77, 290. 36 kp/óra, Megyei I. osztály Izgalmas bajnoki hajrá Versenyfutás a kiesés elöl — Csak Dejtár nyert nagy arányban Mohorán egy néző berohant a játéktérre A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi XIII. Oláh, Rigó, Jenei, Molnár, fordulójában még mindig nyílt a bajnoki cím kérdése. A Takács. Edző: Benke János, két ponttal vezető somosiak otthonukban győztek Hugyag Mohora: Petrik — Dudás F.. ellen nehéz mérkőzésen, a ZIM pedig három perccel a be- Szentgyörgyi, Tolnai — Nagy, fejezés előtt lőtté győztes és 100. gólját Romhányban. Le- Kukucska, Vidámj —- Dudás hét, hogy ez pecsételte meg a romhányi együttes sorsát, L, Petrás, Osztrovics, Vrbovsz- amely hazai vereségével hátrányba került a kiesés rémétől ki. Cs.: Szilfai. Felkészítő: Vi- fenyegetett ellenlábasaival. Az ugyancsak nehéz helyzetben dámi József. Az első percben levő Dejtár a forduló legnagyobb arányú győzelmét aratta Oláh beadását Molnár lefe- a már kiesett Egyházasgerge ellen. Mohorán is óriási küzde* jelte a kapuvonalra, de a lab- lem folyt a Bányagép SK ellen döntetlenre végződött mér- da csodával határos módon kőzésen, s a' 85. percben kétséges volt a mérkőzés folytatá- egy fűcsomóról átpattant a sa. Ekkor ugyanis egy magáról megfeledkezett néző bero- kapu felett. Belemelegedett a hant a játéktérre. hazai csapat, de a vendégek _ adogattak jobban. A 18. pere­_ . . ___ ,. ,, ben Molnár Jenei elé tálalta S t. ZIM—Romhany 3:2 (0:0) majd a befejezés előtt három a xg.fcdát, s a középcsatár a . megszerezte a j0bb sarokba lőtte 1 f) A 30. Romhány, 300 néző, v.: Sza- mérkőzés sorsat eldöntő győz- Dereberi Tamás meeWiilt « bő II. St. ZIM: Fenes - Pál, tea gólt. Jó: Kókai, Szabó, ?tperCes £%£ után^e ke] Rácz — Halmost, Molnár, Perez, ill.: Kaden,sz- . . > .. . . .. Fóczos, Nagy L. — Dudás L, Dudás ky, Kormos Gy, Balogh Gy, Oravecz, Bandúr Gy, Hu­szár (Egner). Edző: Bandúr Mihály. Romhány: Varga J. — Varga, S, Pásztor, Zagyvái — Gyurcsó, Kaliczka I. ötvözet MTE—St. Volán 2:1 (2:1) lett cserélni. A 40. percben egy tértölelő átadással Petrás lefutotta a védőket, és tíz méterről a kapu jobb oldaléba vágta a labdát. 1:1. A kiesés Zagyvaróna, 300 néző, v.: euen küzdő hazai együttes Balázs II. ÖMTE: Rácz (Föl- szünet után nagy lelkesedéi" Túri, Kaliczka H, Balázs, Me- di) — Benkő, Kakuk, Gajdár sel kezdett, s az 55. percben ix t »/r-ix t ''r— Bábéi, Hulitka II. — Nagy megszerezte a vezetést. Ekkor J, Nagy K, Simkovics (Kár- Vrbovszki elhúzott a lest vi­páti), Hulitka I, Horváth, tató vendégvédők mellett, s Felkészítő: Szabó János. St. a bal sarokba lőtte a labdát. Volán: Nagyfejeő — Kővári, i;2. Erősítettek a vendégek, s Szolnoki,, Lovasi — Iványi J, a 75 percben érvénytelenített Pusnyik, Muflár — Demeter, gólt lőttek. A 80.' percben Oláh elfutott, keresztbe lőtte a ló L, Meló J. (Termán). Ed' ző: Nagy László. A mindvégig nagy iramú mérkőzés I. fél­idejében mindkét támadósor Felkészítő: sok jó helyzetet hibázott. A 48. percben Bandúr Gy. azon­ban kapásból a bal felső sa­rokba bombázott. 1:0. Két Iványi G, Muzsik, Eppich. perc múlva Oravecz a kapust Edző: Salgó György. A 16. labdát, s Takács a léo alá fe- is kicselezte, de két méterről percben jókora kapushibából jelte. 2:2. A 85. percben Oszt- fölé durrantott. Az 55. percben Horváth megszerezte a veze- rovics megrúgta Ferenczet, s Pásztor gyenge felszabadító tést a hazaiaknak. Ezután a játékvezető kiállította. Ék­rúgásából Bandúr megszerezte jobbára a vendégek irányítót- kor egy dühös néző berohant a labdát, a fedezetlenül ha- ták a játékot, de a kemény, a játéktérre, a játékvezetőt gyott Oraveczhez továbbítót- szoros hazai védőzárat nem fenyegetve. A rendezők utána- ta, aki egyből a hálóba tudták feltörni csatáraik. Sőt, eredtek, s elérték, mikor a lőtt. 2:0. Öt perc múlva mind- a 35. percben egy súlyos vé- rendzavaró megrántotta a }á- két csapat cserélt, és a rom- delmi hibából Horváth újabb tékvezető mezét. A magáról hányjak támadtak nagy él- gólt szerzett csapatának. A megfeledkezett nézőt eltávoli- 'szántsággal. Nyólc perc alatt 40. percben a zagyva! védők tották a pályáról, s három Kaliczka I. és Túri góljával ki buktatták a kitörő Muzsikot, perc múlva folytatódott a já- is egyenlített a hazai együttes. A 11-est Iványi G. másodszor- ték, az eredmény azonban 2:2. Ezután is mindkét kapu ra belőtte. 2:1. A következő már nem változott. Jó: Fe- egyaránt forgott veszélyben, percben Iványi G. megsérült, rencz, Váradi, Szegedi, Kővá- de a»86. percben eldőlt a s szünetig ápolták. A II. fél- ri, ill.: Szentgyörgyi, Petrás* mérkőzés sorsa. Ekkor Du- időben megnyugodtak a kedé- Vrbovszki. dás Gy. szerezte meg a láb- Ivek, s csak a két 16-os közt dát, átadását Oravecz átlépte, folyt a játék. A mór kiesett hazai csapat az első ízben s Bandúr Gy. a meglepett vé­dők közt berúgta csapata Zagyvarónán rendezett mérkő- harmadlk, s a bajnokságban zésen megérdemelten nyert. 100. gólját. 322 Jő: Bandúr Jó: Benkő, Kakuk, Bábel, Gy. (a mezőny leg j óbb j a), _ Nagy J„ Nagy K., ill.: Muzsik, Dudás Gy., Rácz, Pöczos, ill.: Iványi G. Kaliczka I, Pásztor, Túri. Dejtár—Egyházasgerge '' 5:0 (0:6) Dejtár, 200 néző, v.: Rajnai.' L. Dejtár: Mészáros — Gál, Fábián, Farka« I. — Mituk (Kremnicsán S-), Sárosi — Da­nicz (PiKács); Trubin. Kovács F., Mackó, Csókási. Felkészítő: Bgy. Volán—Kazár-Mátraszele Kremnicsán Sándor. E.-gerge: Vörös Csillag SE— Mátraverebély 3:2 (1:1) 2:1 (1:0) Simon — Gordos Z., Pilisi, ■a i - , ... . - Gordos V. — Gordos L„ Ju­Balassagyarmat, 200 néző, hász — Geese J., László Z.. T 1 y° an: SU‘ László Gr- Gordo, O., Geese Rútság, 100 néző, v.: Bures. Syecz — Kalmar, Loksa, De- A. (Tóth I). Felkészítő: Ru­Vörös Csillag: Csonka J. — Katyi, dr Halasz — zsinszki László. Az I félidő­Kókai, Mihály, Zachar - pal, Szalay, Fedor, Bérezi, ben több gólhelyzetet terem- Szabó J., Miklóssy — Bállá ^ Cs;: Naszály. Felkeszi- tett a vendégcsapat, szünet S„ Kecskés, Molnár Gy., Póth, Fabi^n István Kazár: Ra- után azonban a hazaiak egyre Perez. Cs.: Szadlis, Lisovszki. *?tt — Kovács T., Molnár B., biztosabban lőtték góljaikat. Felkészítő: Győri Ferenc. M.- Homoki — Kovács B., Csapó Madkó kettőt, Trubin, Kovács verebély: Kadenszky — Za- . T®“~* Toasér G., Liszkó- f. és Csókási egyet-egyet szer- gyi L., Kormos Gy., Kormos J. Pf1 (®alo®h,, í*’_Kovács V, zott. Jó: Fábián, Farkas Nagy G Felkészítő: Balogh Mackó, ill.: Gordos Z„ Gor- Gyula. A sportszerű, közepes dós L.< Juhász, iramú, tét nélküli mérkőzésen — Jakuibovics, Zagyi G. Halla J., Zeke, Kormos S., Zagyi F., Balogh. Cs.: Verebé1 lyi Gy. Edző: Pál József. A megérdemelten nyert a hazai 22. percben Molnár 30 méter- együttes. Góllövő: Szalay, ről váratlan lövéssel szerezte Berkl> iu.: Tolnai. Jó: Szalay, meg a hazaiaknak a vezetést. ^TrczJ; Berki, ill,: Rátóti, Ko- A vendégek nagy erővel tá- vacs , ................. m adtak, « a szögletrúgásból beívelt labdát Zagyi F. fejes­sel juttatta a hálóba 1:1. Szünet után Kormos S. egyé­ni játékkal megszerezte a ve- rebélyiek vezető gólját. 1:2. A Karancskeszi—Karancslapujtö 2:0 (1:0) Karancskeszi, 400 néző, v.: Somoskőújfalu—Hugyag 3:0 (1:0) Somoskőújfalu, 300 néző, V.: Kakuk. Somos: Budai — Szabó A., Eisler, Berta — Csi­kóra, Szabó O. — Horváth (Bodzási), Séber, Kakuk. Ba­lázs (Gabora), Mag, Edző: Tóth István. Hugyag: — Nagy J. K.-keszi: Gombkötő pzuhánszky — Sándor B. — Nagy B„ Básti, Lőrincz — Mel<5 F. hajrában Molnár kiegyenlített, Vanya, Sikna (Egyed), Kaza- Győri F., Balia J. — Sándor Tar jani, Lt Kiseimon G., Pénzes I., DUNAKESZI munkásszállás biztosításá­val azonnal felvesz állandóra és idényre dolgozókat: anyagmozgató, nyersanyagátvevő, mérlegelő, targoncavezető, raktári rakodó, áruminősítő meo-s, targoncajavító, hegesztő, elektroműszerész, segédmunkás, anyagkönyvelő, pénzügyi előadó munkakörbe. Jelentkezés: Dunakeszi, Üjtejep. reczki — Gordo«, S, Romhányi Gy, (Szőüős), Henzes G. Cs.: Hoffmann, Fe Szecskó. Edző: Koüár Gyula. "ervan Edző: Vidomusz Jn* K.-lapujtő: Tóth A. — Gordos J“*- A 25. percben Kakuk R„ Bodor, Lavaj — Telek S., bombáját Szuhánszky csak Kovács «Gy. (Lipták) — Ju- ,..u , /tudta, de a befutó Mag hász I.,. Horváth, Juhász II., h°2elrol a jobb sarokba tr. Tóth S., Juhász III. Edző: |flte a labdát. A mezőnyjáték - Lantos Ede. Az I. félidőben J/an a vendégek jól adogattak, nagy fölényben játszott a les- “e vaszélyes gólhelyzetet nem taktikát eredményesen alkal- o - terernfeni. A 60. pert- mazó hazai csapat. A 25. perc- . .n Seber átadását Mag leke­ben Romhányi szögletrúgásá- ^ ^e’ s a sarokba lőtt. A bői beszálló labdát két lépés- 7 , Percben Gabora átadásá­ról Tariáni fejelte a hálóba. , . Kakuk a 16 és felesről Szünet után az első negyedóra mmmszerűen bombázott a végén Szőllős lövését Tóth A. •£?b sarokba. Jó: Kakuk, Sza- Szecskó elé ütötte, « a bal- Berta' ül.: Szuhánszky, szélső egyből a jobb felső sa- WaSner> Győri F. rokba lőtte a labdát. A ven­dégek az utolsó tíz percben, támadtak erőteljesen, de há­rom biztosnak látszó gólhely­zetüket elhibázták. Jó: Nagy B., Básti, Lőrincz, Tar jani, ill.: Juhász I., Bodor. A bajnokság állása ’■ 28 23 4 1 81:18 5« s' K-28 21 6 1 100:27 48 3. K.-Iapujt5 28 13 6 9 48:42 32 V s('k£íZ1 28 13 6 9 44:44 32 1- St. :Bfoyag. 28 12 7 9 62:45 31 7' kIÍí,. M°lán 28 12 511 36:44 79 I' "ilz?r-M--SZ 28 12 5 11 54:48 29' 3. Vörös Cs. 9. M.-verebély 10. st. Volán 11. Hugyag 12. Dejtár St. Bányagép—Mohora 2:2 (1:1) Mohora, 400 néző, v.: Ben- kő: St. Bányagép: Szegedi — at^az.anMTr: Váradi, Tamás (Juhász), Kő- 15. E.-gero» vári — Ferencz, Fiikor 11 54:48 29 28 12 3 13 53:62 27 28 10 6 12 42:52 26 28 10 6 12 44:55 2« 28 10 5 13 37:38 25 28 9 4 15 30:52 22 28 8 5 15 31:50 21 28 8 4 16 31:53 29 28 4 8.16 33 •9" 1« 4 19 • x összeállította: Andó Miklós NÓGRÁD - 1973. június 13., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents