Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)
1973-06-03 / 128. szám
;V FsspsssüopsaSíisz elnökké lépett elő Konstantin sajnálkozik a trónfosztása felett Papadopulosz, aki a görög katonai junta volt miniszterelnökéből pénteken a megváltozott államformájú Görögország köztársasági elnökévé lépett elő, péntek esti televíziós beszédében a trónfosztást megindokolandó kijelentette, hogy a romában élő Konstantin király „az érettség megbocsáthatatlan hiányáról” tett tanúbizonyságot, amikor a görög haditengerészet múlt heti lázadása mellé állt. Papadopu- losz azzal vádolta Konstantint, hogy „minden rendű és rangú reakciósokkal működött együtt, és magát fosztotta meg trónjától”. Papadopulosz július 29-ét tűzte ki az új államforma feletti népszavazás dátumául, és azt ígérte, hogy a következő év végéig parlamenti választásokat tartanak az országban. A hivatalos szervek felszólították a görög lakosságot, ünnepelje meg a trónfosztást, és a köztársaság kikiáltását. A közhivatalokból péntek éjjel eltávolították a királyi pár arcképeit és szombat reggelre eltűnt a nagy kék korona az athéni katonatiszti iskola épületéről is. Egy kormányszóvivő a közvélemény „lelkes” reagálásáról számolt be, és azt mondotta, hogy Papadopulosz „gratulációtáviratok ezreit” kapta. Mindazonáltal a közzétett táviratok feladói mind kormánytisztviselők volak. Athén polgármesterének rendeletére péntek éjjel ünnepi fényárban úszott a görög főváros. A köztársaság kikiáltását követően szigorú biztonsági intézkedéseket hajtottak végre országszerte és továbbra is készenléti állapotban tartják a fegyveres erőket. A Reuter angol távirati iroda megbízható forrásokra hivatkozó jelentése szerint a görög biztonsági erők péntek éjjel előállítottak több királypárti beállítottságáról ismert személyt. Köztük van Krisztofer Sztratosz, volt belügyminiszter, akit még szombat reggel is őrizetben tartottak. Megfigyelők felvetik a köztársaság kikiáltásának jogi vonatkozásait. Általános vélemény szerint tekintettel arra, hogy nem új állam jött létre, nem szükséges a külföld hivatalos elismerése. Politikai megfigyelők annak a véleményüknek adnak hangot, hogy az új köztársasági rendszer olyan törvényerejű rendeletet adhat ki, amely elzárja az utat egyes politikusoktól a jövő évre tervezett parlamenti választásokhoz. A kormány megfoszthatja görög állampolgárságától azokat a külföldön élő, juntaellenes politikusokat, akik, mint például Karaman- lisz volt miniszterelnök, több ízben nyíltan támadták az ezredesek uralmát. Az 1967'-es sikertelen ellen- puccs óta önkéntes száműzetésben Rómában élő Konstantin görög király — aki történetesen szombaton ünnepli 33. születésnapját —, pénteken este szóvivője útján rövid nyilatkozatot tett. Ebben kijelentette, hogy „nem várta, és rendkívül sajnálja a történteket”. A trónjától megfosztott uralkodó, tanácsadóival, rokonságával folytat intenzív megbeszéléseket, mielőtt újabb nyilatkozatot tenne. Amerika várja Leonyid Brezsnyevet Amerikai távirati irodák jelentései szerint Henry Kissinger. az amerikai elnök főta- nácsádója újságírókkal beszélgetve közölte, hogy Leonyid Brezsnyevet e hó végén esedékes washingtoni látogató, sakor a Fehér Háznál ünnepi fogadtatásban részesítik. Kissinger elmondta, hogy a két ország vezetői a kérdések széles köréről folytatnak tárgyalásokat, beleértve a szovjet- amerikai kapcsola t okát, a kétoldalú kereskedelem bővítésének kérdését is. A nemzetbiztonsági főtanácsadó kijelentette. hogy a látogatás során nem írnak alá szovjet—amerikai megállapodást a támadó stratégiai fegyverek korlátozásáról, de hozzáfűzte, hogy az erről folyó tárgyalásoknak ^lendületet ad" a látogatás. Evans washingtoni kormányzó. Ulman, Seattle polgármestere és más amerikai hivatalos személyiségek üzenetet juttattak el Leonyid Brezsnyevhez, és meghívták, látogassa meg Seattle várost, Washington állam közigazgatási központját. Az üzenetben hangot adnak meggyőződésüknek, hogy Leonyid Brezsnyev amerikai tárgyalásai jelentős mértékben hozzájárulnak az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti kapcsolatok további megjavításához. Az Egyesült Államokban nagy példányszámban kiadták Leonyid Brezsnyev „A Szovjetunió politikájáról és a nemzetközi helyzetről” című könyvét, amely az SZKP KB főtitkárának legfontosabb politikai beszédeit tartalmazza. A kötet elején Leonyid Brezsnyev arcképe és életrajza található. A könyve* fényképek illusztrálják, ameiyek bemutatják a főtitkár sokoldalú tevékenységét, a szovjet emberekkel. továbbá külföldi párt- ég állami vezetőkkel történt találkozóit. (MTI) Szojuz—Apollo Kollektívák dolgosnak a kosos űrkísérleten Á Szojuz és az Apollo típusú űrhajók összekapcsolásának terve a legnagyobb olyan vállalkozás, amelyet két ország űregyüttműködése keretében megvalósítanak — írja szombati számában a Szovjetszkaja Rosszija című moszkvai lap. Mint Vladlen Verescsotyin, a Szovjet Tudományos Akadémia Interkozmosz tanácsának elnökhelyettese a lapban írja, a szovjet és az amerikai űrhajó közelhozásának és összekapcsolásának berendezéseit először a Földön próbálják majd ki, azután pedig 1975. nyarán közös szovjet—amerikai űrkísérlet keretében, amikor az űrhajósok kölcsönösen átmennek az egyik űrhajóból a másikba. A közös űrkísérlet megvalósításán mindkét részről nagy létszámú szakemberkollektívák dolgoznak. Az 1972-ben kötött szovjet— amerikai űregyüttműködési megállapodás széles területet ölel fel. Az együttműködés keretében * például, amikor a Mars—2 és a Mars—3 szovjet és a Mariner—9 amerikai bolygóközi űrállomások egyidejűleg vizsgálták a Marsot, szovjet és amerikai tudósok telexen kicserélték egyes kutatási adataikat. Közösen tanulmányozzák a két ország Mars- és Vé- nus-kutatásának eredményeit, valamint a naprendszer bolygói tudományos kutatásának távlatait. 1972. nyarán az Atlanti-óee- án keleti térségében szovjet kutatóhajók és amerikai repülőgépek közösen tanulmányozták a légköri jelenségeket, és az óceánt 1973. februárjában és márciusában szovjet—amerikai expedíciót szerveztek a Bering-tengeren. Szovjet és amerikai űrbjoló- giai és orvostudományi szakemberek többször találkoztak és megvitatták a Szojuz és az Apollo típusú űrállomás útjai idején végzett orvosbiológiai vizsgálatok eredményeit. A Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodása előirányozza a két ország kötelezettségvállalását arra is, hogy támogassák azokat a nemzetközi erőfeszítéseket, amelyek a békés célú űrkutatás nemzetközi jogi problémáinak megoldására irányulnak. Belgium együtímfiködÉsre törekszik a Szoujetuniöual Albert herceg, belga trónörökös, a belga külkereskedelmi hivatal díszelnöke szombaton hazaérkezett Moszkvából. A belga trónörökös a szovjet külkereskedelmi minisztérium meghívására egy belga—luxemburgi gazdasági delegáció élén, kéthetes látogatást tett a Szovjetunióban. A trónörököst pénteken fogadta Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb • Tanácsa Elnökségének elnöke. Belgium 10 évre szóló ipari, műszaki és gazdasági együttműködési egyezményt akar kötni a Szovjetunióval. (MTI) NÚGRÁD — 1973. június 3., vasárnap Olasz kitüntetés dr. S k Endrének A Camera Africano című olasz folyóirat évenként odaítélt díszoklevelével az 'idén dr. Sík Endrét az Országos Békefcanács Lenin-békedíjas elnökét tüntették ki. Azokat — szervezeteket és személyiségeket, — jutalmazzák ezzel az elismeréssel, akik kiemelkedő érdemeket szereznek az afrikai országok haladásának elősegítésében, a fekete kontinens problémáinak megoldásában és kultúrájának terjesztésében. A díszoklevelet — pergamenre rögzített magas elismerést — Antonio Acone, az olasz folyóirat igazgatója adta át szombaton Sik Endrének, akit ebből az alkalomból a Hazafias Népfront Be Igrá d - rakparti szék- házában láttak vendégül. Dr. Sima Mihály, az OBT alelnö- ke nyitotta meg a bensőséges ünnepséget, amelyen részt vett Sebestyén Nándormé, az OBT főtitkára és Fodor Zoltán, a Külügyminisztériűm főosztályvezetője is. Ismeretes, hogy dr. Sík Endre az afrikai népek történetéről végzett kutatásaival és a fekete kontinensről szóló nagy sikerű könyveivel szerzett olyan érdemeket, amelyekkel méltán rászolgált a mostani elismerésre. Egyébként a Corrie- ra Africano díszoklevelének korábbi kitüntetettjei között olyan jeles államférfiak is szerepelnek, mint Nyikolaj Podgornij, Pompidou, Tito, Bumedien, Burgiba, Aldo More. (MTI) Így látja a hetet kommentátorunk, RÉTI ERVIN: Kétszáz nap Helsinkiben A FINN fővárosiban ezúttal elmaradnak a diplomaták kedvelt víkendprogramjai, az európai biztonsági konferenciát előkészítő munkacsoportok még ma, vasárnap is tanácskoznak. A csaknem kétszáz napon á,t tartó megbeszélések után elérkeztünk az első nagy szakasz finiséhez. Valószínűleg már a jövő héten bejelentik, mikor ülnek ösisze a külügyminiszterek, hogy megnyissák az európai értfcezelet több hónapra tier- vezetlt, különböző szinteken lebonyolításra kerülő tárgyalási folyamatát. Ügy tűnik tehát hogy megkezdődnek az érdemi tárgyalások az európai biztonság kialakításáról, s a harmincnégy ország nevében maratoni tanácskozásokat folytató kétszázhatvan nagykövet és szakértő ehhez megteremtette az alapokat. A java még hátravan, hiszen a további megbeszélések hivatottak arra, hogy kibontsák a tömören megfogalmazott napirendi címszavakat. Az európai konferenciát sohasem tekintettük öncélnak, s ezért a legnagyobb eredmény, hogy az előkészületi szakaszban sikerült rendezni több vitás kérdést Ezek száma örvendetesen gyarapodott a héten, hiszen megoldást nyert a müncheni diktátum nemzetközi jogi érvénytelenítése, megszövegezték az érre vonatkozó csehszlovák—nyugatnémet megállapodást A külügyminiszter-helyettesek már befejezték a munkát, a jövő hónapban a külügyminiszterek találkoznak, s kora ősszel az aláírásra Brandt Prágába látogat Azt, hogy mennyire heves küzdelmet kell folytatni minden csekély haladásért, jól jellemzi a két német állam alapszerződése körüli hercehurca az NSZK-ban. A bajor kormány „zavaró repülése” következtében még mindig késik a törvénybe Iktatás, a müncheni panasszal egyelőre az alkotmánybíróság foglalkozik. A ratifikálás késedelmei miatt nem lehetett eredmé» nyes a heti Kohl—Bahr találkozó sem, újabb összejövetel időpontját nem tűzték ki. Nagy figyelmet keltett viszont az a tény, hogy Homec- ker, a NSZEP első titkára Berlinben fogadta a bonni koalíciós pártok parlamenti frakcióvezetőit és kifejtette előttük az NDK változatlan készségét a kölcsönös érdekű kapcsolatok gyors fejlesztésére. AZ EURÓPAI ÜGYEK alapjában kedvező menete további jó előjelként hat az esztendő minden bizonnyal legfontosabb csúcstalálkozója, Brezsnyev június 18-án kezdődő amerikai látogatása előtt A nagy ketet—nyugati párbeszédet, ezen a héten nyugat—nyugati tárgyalások előzték meg Brandt a brit kormányfővel Heath-hel találkozott Nagyobb érdeklődést váltott azonban ki Nixon és Pompidou kétnapos beszélgetése „félúton” Izlamd szigetén. A szóvivők egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy a reyk. javíki múzeumiján, ahol a csúosmegbeszélés zajlott nem voltak vesztesek és nem voltak győztesek, hanem a jobb •megértés jegyében valamelyest közeledtek az álláspontok. Az amerikai elnök az „új atlanti szövetség” jelszavának meghirdetése után most mindenképpen bizonyítani is szeretné az erősebb nyugati szolidaritást Némiképpen zavarólag hatott viszont hogy amikor az államfők udvariassági vizitet tettek Eldjam izlandi elnöknél, az saját országának álláspontját világította meg a London ellen viselt tőkehal- háborúban. Az atlanti építőmestereknek több tagállam belpolitikai helyzete sem kedvez, hiszen Olaszország egy újabb, tartósnak ígérkező kormányválság mezsgyéjére érkezett, Görögországban pedig kikiáltották a fekete ezredesek köztársaságát A római száműzetésben élő király trónfosztása nyilván összefüggésben lehet a hadiflotta lázadásával, a Vélosz hadihajó „disszidálásával” a NATO- gyaikorlatokróíL Dél-Vietnamban a héten bejelentették, hogy rövidesen megkezdődik a „térképcsere”. Ennek igen nagy jelentősége van, mivel első ízben határoznák meg pontosan, hogy mely területekre terjed ki a DIFK, illetve a saigoni rendszer fennhatósága. (Dél-Viet- námban ugyanis nem összefüggő területek alakulták ki, hanem foltosán, „leopárdbőr”- szerűen húzódnak a két fél által ellenőrzött vidékek. A feszültség, a tízezres nagyságrendben végbemenő tűzszünetsértések egyik alapvető oka éppen az volt, hogy Saigon! részről állandó területszerző akciókat indítottak. Ezek a provokációk megnehezülnek, ha elkészülnek majd a világos térképek.) Az indokínai fejlemények washingtoni híre, hogy a képviselőház után az amerikai szenátus is elhatározta az anyagi eszközök megvonását a kambodzsai bombázásoktól. A Pentagon, első visszhangja furcsa értelmezése volt a szenátusi döntésnek ,— csökkentették a haroi repülőgépek bevetéseinek számát, de egy-egy repülőgép nagyobb bombaterhef visz majd magáival.. VÉGÜL EGY jelentős hír La tin-Amerikáiból: helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok Kuba és Argentína között A szakítás idején, 1962-ben Argentína volt Havanna egyik leghangosabb ellenfele, de a változás, az új elnök beiktatása után, most felülvizsgálták a korábbi politikát. Ez annyit jelent hogy míg évtizeddel ezelőtt csupán egy állam — Mexikó — tartotta fenn diplomáciai viszonyát Kubával itta már tíz latin- amerikai országgal ismét helyreálltak a hivatalos kapcsolatok. Argentína aligha lesz az utolsó ebben a sorban mivel a héten kapcsolatfelvétel történt már Kuba és Venezuela között is ha egyelőre diplomáciai viszonyról még nincs is szó. Az argentin—kubai rendezés különben magas rangú amerikai tanú jelenlétébe történhetett, történetesen akkor tartózkodott Buenos Airesben Rogers külügyminisaer. Sharp kanadai külügyminiszter Nem veszélyeztetjük a tárgyalásokat Mitchell Sharp kanadai külügyminiszter egy pénteken közvetített nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy „józan derűlátást” tanúsít a dél-vietnami tűzszünet jövőjével kapcsolatban, annak ellenére, hogy Kanada kiválik a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságból. A külügyminiszter hangot adott annak a véleményének, hogy Henry Kissinger amerikai elnöki főtanácsadó és Le Duc Tho VDK különmegbízott jövő heti újabb tárgyalásai hasznosak lesznek. Sharp szerint Kanada azért csak július 31-ével lép ki a NEFB-ből, hogy „ne veszélyeztesse a Kissinger—Le Dúc Tho-tárgyalá- sokat”. Továbbra is rendkívüli állapot Uruguayban Juan Bordaberry uruguayi államfő pénteken „közvetlen, biztonsági intézkedésekről” szóló dokumentumot írt alá, s ezzel gyakorlatilag meghosz- szabbította az országban uralkodó rendkívüli állapotot. Az uruguayi parlament nem volt hajlandó ötödször is megszavazni a szabadságjogok felfüggesztésének meghosszabbítását. Az erre vonatkozó rendelkezés először 1972. áprilisában lépett életbe, és a kormány szerint a gerillaellenes harc sikerét hivatott elősegíteni. (MTI) Az angol Scylla, fregatt és az izlandi Thor ágyúnaszád manőverezik közsű egymáshoz Izlandtól délnyugatra, ahol az angol halászhajók újból halászni keudick bár Izland saját felségterületének tekintik ezt a sávot á í