Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)

1973-04-25 / 95. szám

Brandt meghívására Srezsnyev látogatást tesz az NSZK-ban Dél-Viefnamban Kicserélik a polgári foglyokat Bochkor Jenő, az MTI tudó­sítója jelenti: Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének tagja Willy Brandt szövetségi kancellár meghívására látoga­tást tesz a Német Szövetségi Köztársaságban, jelentette be kedden hivatalosan Rüdiger von Wechmar, a nyugatnémet kormány szóvivője. A látoga­tásra május 18—22. között ke­rül sor. A bejelentéssel össze­függésben von Wechmar em­lékeztetett a szövetségi kancel­lár április 5-én a Bundestag­ban elhangzott szavaira, mi­szerint az NSZK vezetői nagy várakozással tekintenek a lá­togatás elé, mert a szovjet- nyugatnémet kapcsolatok óhaj­tott normalizálásának bizonyí­tékát látják benne. A szóvivő utalt Brandtnak arra a nyilatkozatára is. ame­lyet április 6-án a Politika c. Jugoszláv lápnak adott. A nyilatkozat — mint említette — politikai és gazdasági te­kintetben egyaránt méltatta a látogatás jelentőségét a szov­jet—nyugatnémet viszony ala­kulása szempontjából, más­részt felhívta a figyelmet az európai kérdések fontosságára is, kivált az európai biztonsá­gi értekezlet előkészítésére és a bécsi csapatcsökkentési megbeszélésekre. A Moszkvában kiadott köz­lemény nem tartalmaz rész­leteket Brezsnyev nyugat-né­metországi programjára vo­natkozóan, de minthogy az utat nem minősíti hivatalos látogatásnak, valószínű, hogy az idő jelentős részét — akár­csak Oreandaban — Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt négyszemközti, illetve szűk körben lefolytatott megbeszé­lései töltik majd ki. Figyelem­reméltó azonban az is, hogy a hivatalos bejelentés is hang­súlyozza • Brezsnyev nem csu­pán pártfőtitkári minőségében utazik, hanem a kollektív szovjet államfői testületnek, a Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek tagjaként is. A látogatás lehetősége már hetek óta erősen foglalkoztat­ja a szovjet főváros politikai köreit, hiszen bármennyire kedvezően alakultak a két or­szág kapcsolatai 1970. augusz­tus 12-e, a szovjet—nyugatné­met szerződés aláírása óta el­telt időszakban, mégis tény, hogy ilyen magas tisztségeket betöltő szovjet államférfi most. első ízben látogat az NSZK-ba. Leonyid Brezsnyev és Wil­ly Brandt májusi eszmecseré­in a gazdasági kapcsolatok kérdésein kívül — mint az előzetes szovjet kommentárok­ból kitűnik — nagy hangsúlyt kapnak majd Európa aktuális problémái is. Közöttük a hel­sinki biztonsági konferencia problémaköre, a KGST és a Közös Piac tagállamai közötti kapcsolatok, a két Németor­szág ENSZ-felvételének kér­dései. (MTI) A kétoldalú katonai ve­gyes bizottság keddi ülésén a két dél-vietnami fél megálla­podott az általa őrizetben tar­tott polgári foglyok szabadon bocsátásának megkezdésében — közölte egy saigoni katonai szóvivő. Az első csoportok átadásá­nak végleges időpontját még nem tűzték ki, de a Reuter szerint az akció várhatóan szerdán vagy csütörtökön kez­dődik. (MTI) Még közelebb a fővároshoz Lón Nol kompromisszumot sürget A kambodzsai főváros körűi mind szorosabb a népi erők ostromgyűrüje. Képűnkön: a hatóságok kiürítenek e*y falut Phnom Penh töl délre Egyiptomban Minden erőforrást a fegyveres erőknek Hétfő este visszaérkezett Kairóba El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter, aki New Yorkban a múlt héten részt • vett a Biztonsági Tanács kö­zel-keleti vitájában. A repülő­téren elhangzott sajtónyilat­kozatában a miniszter elége­detten szólt arról a fogadta­tásról, amelyben a Biztonsági Tanács tagjai — az Egyesült Államok kivételével — azt az egyiptomi javaslatot részesí­tették, hogy a BT külön ülé­sen foglalkozik a közel-keleti konfliktus átfogó vizsgálatá­val. Az egyiptomi diplomácia fe­je a Biztonsági Tanács vitá­ját értékelve hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok „Tel Aviwal fennálló abszo­lút szövetsége” miatt ellenez­te a francia—brit határozati javaslatot, és azt a kitételt, amely az Izraelnek nyújtott gazdasági és katonai támoga­tás megszüntetésére vonatko­zik. „Az Egyesült Államok szemében a közel-keleti egyen­súly. az agresszor és áldozata egy kalap alá vételét jelenti” — mutatott rá El-Zajjat. Az Izraellel való „teljes konfrontáció” stratégiájának megfelelően Egyiptomban hadműveleti térképszobákat fognak felállítani — hozták meg a döntést Abdel Kader Hatem miniszterelnök-helyet­tes elnökletével az egyiptomi kormány tagjai hétfőn meg­tartott négyórás ülésükön. A kabinet már egy ilyen hadmű­veleti térképszobában ülése­zett. Hasonló szobák kialakí­tása kézdődik már a héten minden tartományban, minisz­tériumban és a különböző szervezetekben. Az intézkedés azt a célt szolgálja, hogy az ország minden erőforrását a fegyveres erők rendelkezésére bocsássák. I te, ha az ellenzék ragaszkodik hozzá, kész elhagyni az orszá­got. A szabadságharcosok tovább közelednek a fővároshoz és elfoglalták a Phnom Penht Saigonnal összekötő 1. számú főútvonal egy újabb ötkilo­méteres szakaszát. Folytatód­tak a harcok vasárnap és hét­főn a 3. számú főútvonal men­tén és a Mekong foiyónál, ahol a szabadságharcosok szo­rongatják a behatoló dél-viet­nami csapatokat. Az összesítések szerint már­cius hónapban a kambodzsai felszabadító erők 12 500 ellen­séges katonát öltek vagy se­besítettek meg és 3500-at fog­lyul ejtettek, köztük 65 magas rangú tisztet. ★ Lón Nol tábornok, a Phnom Penh i rezsim vezetője hivata­losan bejelentette, hogy ápri­lis 24-1 hatállyal hathónapos időszakra feloszlatták a nem­zetgyűlést. A tábornok egyi­dejűleg közölte, hogy megala­kult a politikai főtanács. El­nöke Lón Nol tábornok. Kedden a politikai főtanács tagjai megtartották első ülé­süket, s ezen az új Phnom Penh-i kormány megalakításá­ról tanácskoztak, de megálla­podásra nem jutottak. (MTI) Az amerikai külügyminisz­térium hétfőn cáfolta, hogy a Nixon elnökkel megtartott múlt, heti találkozóján Andre­otti olasz miniszterelnök egy új Szuezi-csatorna építését ja­vasolta volna Charles Bray szóvivő kijelentette, hogy a két államférfi megbeszélésér valóban szerepelt a közel-ke­leti kérdés Is, de egy új csa­torna építése nem merült fel. (MTI) lirrsöi Szerződés Egyezmény-aláírás Moszkvában A szabadságharcosok gyűrű­jébe fogott kambodzsai fővá­rosban a rezsim vezetője, Lón Nol kompromisszumot kötött politikájának mérsékelt polgá­ri ellenzékével, hogy ily mó­don próbálja belülről megszi­lárdítani ingatag helyzetét. A kompromisszum értelmében „legfelső politikai tanácsot” hoznak létre az ország kor­mányzására. amely feladatát a jelenlegi elnökkel, Lón Nol- lal együttműködve látná el. Lón Nol e tanács tagságát felajánlotta Cheng Hengnek, aki egv rövid ideig ideiglenes köztársasági elnök is volt. Va­lószínűleg tagja lesz a kor­mányt helyettesítő tanácsnak, In Tam, a demokrata párt ve­zetője és Sírik Matak altábor­nagy is In Tam hétfőn közöl­te, hogy a Lón Nollal történt megállapodás lehetőséget nyújt a két kamarás, kizáró­lag az uralkodó párt képvise­lőiből álló parlament felfüg­gesztésére. Cheng Heng hétfői nyilatkozatában kiielentette. yéleménve szerint az új kor­mány első feladata, hogv tár­gyalásokat kezdjen a háború befejezése céljából. Mint a nyugati hírügynöksé­gek utalnak rá. valószínűleg e kompromisszumos koalíció „áldozata” lesz Lon Non, a rezsim vezetőiének öccse és katonai hatalmánál fogva ed­dig legerősebb támasza. Lón Non tábornok állítólag közöl­1973. április 24-én Moszkvá­ban aláírták a Varsói Szerző­dés tagállamai egyesített fegy­veres erői vezérkarának és más irányító szerveinek jog­képességéről, kiváltságairól és sérthetetlenségéről szóló egyezményt. Az egyezményt aláírták Ki- ril Nesztorov, a Bolgár Nép- köztársaság külügyminiszter- helyettese. Marjai József, a Magyar Népköztársaság kül­ügyminiszter-helyettese, Oskar Fischer, a Német Demokrati­kus Köztársaság külügymi­niszteirhelyettese, Jan Czapla, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszter-helyettese. Ni- colae Ghenea, a Román Szo­cialista Köztársaság külügy­minisztériumának főtitkára, Nyikolaj Rogyionov, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szö­vetségének külügyminiszter- helyettese, Frantisek Krajcir, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság külügyminiszterének első helyettese. Az egyezmény aláírásánál jelen voltak: Ivan Jakubovsz- kij, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződésben részt­vevő államok egyesített fegy­veres erőinek főparancsnoka. Dimitr Zsulov, a Bolgár Nép­köztársaság moszkvai nagykö­vete, Rapai Gyula, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete, Horst Bittner, a Német Demokratikus Köztár­saság moszkvai nagykövete, Zénón Nowak, a Lengyel Népköztársaság moszkvai nagykövete, Gheorghe Badrus, a Román Szocialista Köztár­saság moszkvai nagykövete, Jan Havelka, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság moszkvai nagykövete, vala­mint a Varsói Szerződés tag­államai egyesített fegyveres erői vezérkarának képviselői. (MTI) 2 NÓGRAD - 1973. április 25* szánta Dr. Bíró József Alff ér fába és Marokkóba utazott Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter vezetésével magyar delegáció utazott kedden Algírba. A tárgyalások be­fejezése után Marokkóba utaznak. (MTI) Közlemény Oreciko román isii Ist logst tilsáról Bukarestben közleményt ad­tak ki Andrej Grecsko mar­sall, a Szovjetunió honvédel­mi minisztere 197? április 20. és 24. közötti romániai hiva­talos baráti látogatásáról. Andrej Grecsko és a román vezetők tárgyalásain a felek „kifejezték elégedettségüket a Szovjetunió és a Román Szo­cialista Köztársaság fegyveres erői közötti együttműködés fejlődésével, véleménycserét folytattak ennek az együtt­működésnek a további erősí­téséről és bővítéséről mind­kétoldalú alapon, mind pedig a Varsói Szerződés keretében, valamint kölcsönös érdeklő­désre számot tartó más kér­désekről” — állapítja meg többek között a közlemény. Andrej Grecsko marsallt lá­togatása idején fogadta Ni co­lae Ceauseseu a Román Kom­munista Párt főtitkára, az ál­lamtanács elnöke, a Román Szocialista Köztársaság fegy­veres erőinek főparancsnoka is. Mint a közlemény megál­lapítja, Andrej Grecsko és a román vezetők tárgyalásait ál kölcsönös megértés és a ba­rátság légköre jellemezte. Ion Ionita hadseregtábor*' nők, román nemzetvédelmi miniszter elfogadta Andrej Grecsko marsall meghívását, hogy tegyen hivatalos baráti látogatást a Szovjetunióban: (MTI) Ultrabaloldali tüntetés Chilében A Népi Egység koalíciójá­ból kivált, szélsőséges balol­dali forradalmi mozgalom (MIR) tagjai keddre virradóan megszállták a chilei munka­ügyi minisztérium épületét- A Népi Egység hatalomra- jutása óta a MIR több alka­lommal folyamodott erősza­kos eszközökhöz állítólag a forradalom érdekében, de a radikális csoport, mindenek­előtt a Chilei Kommunista Párt széleskörű meggyőző te­vékenysége következtében gyakorlatilag elszigetelődött. Kedden délelőtt a munka­ügyi minisztériumot megszáll­va tartó tüntetők csak Salva­dor Allende elnök személyes felhívására voltak hajlandók elhagyni az épületet Allende nem sokkal később nyilatkozatban ítélte ej a MIR tettét, s hangsúlyozta: „tudok a munkásokat sújtó nehézségekről, de a problé­mákat nem lehet közhivata­lok elfoglalásával megoldani”. A hatóságok egyébként a tüntetőknek szabad elvonulást biztosítottak. (MTI) Eredményesen fejlődik a szovjet—amerikai tudományos-műszaki együttműködés Trapeznyikov akadémikus, a szovjet állami tudományos és műszaki bizottság első el­nökhelyettese a Pravda ked­di számában a Szovjetunió és az Egyesült Államok tudomá­nyos-műszaki együttműködé­sének fejlődéséről írt cikkében hangsúlyozza, . hogy ez az együttműködés nagy jelentő­ségű a világ tudományos-mű­szaki haladásának meggyorsí­tása. a kölcsönös megértés fejlődése szempontjából is. Amerikai energetikai szer­vezetek és cégek nagy érdek* íődést tanúsítanak a szoviet intézményekkel való együtt­működés iránt nagyfeszültsé­gű távvezetékek, mágneses hidrodinamikus berendezések, vízi erőművek tervezése és épí­tése területén. A Szovjetunió komoly tudományos sikereket vallhat magáénak a kémiái katalízis területén, eredmé­nyei iránt nagy érdeklődés mutatkozik az Egyesült Álla­mokban. (MTI) Nagojai tanulságok Utoljára néhány héttel ezelőtt, a szarajevói asztalitesz« világbajnokságon esett szó sokszor az előző VB színhelyéről, Nagojáról. Most újra televan a világsajtó ezzel a nagy ja­pán várossal, de a tanulságok ezúttal nem sporttal, hanem politikával kapcsolatosak. És hadd tegyük hozzá már elöljá­róban: nemcsak bel-, hanem külpolitikai tanulságokkal is, Nagojában polgármester-választások voltak és ezen a szocialisták és kommunisták közös jelöltje elsöprő győzelmet aratott — tulajdonképpen ennyi maga a hír. De az esemény jelentősége messze túlnő Nagoja határain. Ez ugyanis már az ötödik japán nagyváros, amelyben a politika porondján irn- már egységesen fellépő baloldal átveszi a helyi vezetést. Na­goja ráadásul az egyik legerősebb kormánypárti fellegvárnak számított és a liberális demokrata párt jelöltje közismert veterán politikus volt, akinek a kampányra a nagytőke nem sajnálta a pénzt. Ellenfele viszont teljesen új ember — két hete tűnt fel az újságok hasábjain. A tanulság kézenfekvő: a szavazók nem személyre, ha­nem a kormánypárt ellen, a baloldal politikai vonalának támogatására adták le voksukat. Az ötödik metropolis bal­oldali földcsuszamlása véglegesen elhallgattatja azokat, akik abban reménykedtek, hogy az egységes baloldal előre­törése a decemberi országos választásokon „egyszeri és elszi­getelt jelenségként” értékelhető Nagoja döntő bizonyság arra, hogy folyamatról van szó, amelynek háttere csak részben belpolitikai természetű. Az infláció, a fantasztikus méreteket öltött tőkekoncentráció kétségtelenül hozzájárult a legutóbbi szavazások eredmé­nyeihez. De mind több jel mutat arra, hogy a választók nö­vekvő Amerika-ellenessége még ennél is fontosabb motívum. A kínai nyitás, a japán exportot sújtó intézkedések, a dollár és a jen háborúja, az amerikai—japán küzdelem az olajért, az okinawai kérdés, japán amerikai lekezelése a nemzetközi porondon — csak ezeknek az előzményeknek az ismeretében válik érthetővé Nagoja is. Az új polgármester félreérthetetlen jelzés a Tanaka-ka- binetnek: még határozottabban el kell távolodnia az egyol­dalú washingtoni orientációtól és gyorsabban kell folytatnia a mindenoldalú nyitás tulajdonképpen már megkezdődött politikáját.

Next

/
Thumbnails
Contents