Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)
1973-04-22 / 94. szám
Látogatóban Mézga Aladár „szüleinél” Kissé meghatottan vettünk búcsút a Mézga családtól1 vajon találkozunk-e még velük a képernyőn? Igaz lenne a hír, hogy Aladár és Blöki nem indulnak többé kalandos, felfedező utakra, távoli bolygók és csillagok felé? Mézga Aladár „szüleit”, Romhányi József írót és Nepp József rendeződ kerestem fel kérdéseimmel. — Milyen jövőt szántak Aladárnak? — Már nyomdában van a könyvünk, mely Mézga Aladár különleges kalandjai címen Jelenik majd meg, természetesen 6ok-sok rajzos Illusztrációval. Bízunk benne hogy Ily módon Aladár jövőjét, itt a Földön sikerült megalapoznunk. Hogy Blökivel együtt, elindulnak-e újabb űrutazásokra? Nos, ez a rajzfilmek honában is, akárcsak a valóságban, nagyon sok pénzbe kerül. Mégis reménykedünk, hogy sor kerül egy újabb széria megrendelésére. — Most illetlen kérdés következik. Van-e valamilyen tudományos fedezete azoknak a szakkifejezéseknek, amelyek fölényes ismeretével Aladár t'gy-egy filmben nomcsak Blö- kit, de a jámbor televfzónéző- ket is ugyancsak elszédítette? — Nincs. Aladár és Blöki a szabadon csapongó fantázia „útjain” indultak el kalandjaikra. Az általuk használt fizikai szabályok, tudományos műszavak, mind hamisak: tréfák Természetesen tudományos „alapjuk” azért van, minden kifejezés egy olyan szójáték, amellyel meglevő, valóságban is használt tudományos kifejezésre utaltunk, — Ez annyit jelent, hogy a történetek írása közben semmilyen szabályhoz sem kellett igazodniuk? — Nem egészen. Ugyanis igen szigorúan betartottuk azokat a szabályrendszereket, amelyeket mi magunk állítottunk fel. Ha például kitaláltunk egy olyan bolygót amelyik egy perc alatt kerüli meg a Napot, a történés folyamán az összes többi időpontot már e „szabály” alapján számítottuk ki — Önök melyik kitalált bolygójukra utaznának el legszívesebben? Mind ez idáig Romhányi József és Nepp József, akikkel a Pannónia rajzfllmetúdió büféjében beszélgetek, közösen válaszoltak a kérdésekre. Am most mindketten hallgatnak. Végül a ,^szavak embere”, Romhányi József kiejti a bűvös nevet: Luxária. Mindketten nevetnek, visszaemlékezvén a kényelemmel sújtott Bolygóra. Majd Romhányi József gyorsan megjegyzi, hogy ezt csak viccnek szánta, fis nagyon komolyan folytatja: — A Mézga-sorozattal az volt a célunk, hogy felnagyítva mutassuk be azokat a torz Jelenségeket, amelyek veszedelmet hozhatnak az emberiségre. A robbanás, a zaj, ■ túlzott kényelemszeretet a PROHÁSZKA LÁSZLÓ: Kassákot olvasva unit« a pillán*« mikor hiánytalanul fem rokonaim küzelaágét” Kaaaák) Bazalt koponyádból felépült hát piramisod, roppant köveit hiába próbálgatták MkáUelkú senkik, talpnyaló ímokocskák # sivatagban széjjelhordani. All messzire merengőn, áll az időben társtalanul, csúcsa sasmagasán trónol a naparcú isten. És most itt szorongok emlékműved kapujában, de egyre beljebb csalogatnak mesteri kézzel faragott geometriáid, s bent, a boltozatos termekben térdre parancsolnak fáraó kincseid. gépek bűvölete — korunkban reálisan is létező ártalmak. Itt a Földön éljünk okosan: erre szerettünk volna figyelmeztetni a filmbeli bolygókon ábrázolt világokkal Mondanom sem kell, hogy egyikbe sem kívánkozunk el... — Voltak-e vitáik a közös munka sorén? — Soha. Olyan ideális egyetértésben dolgoztunk, amilyenről csak álmodni szoktak azok az emberek, akik nagyon szeretik munkájukat — Ki volt a kedvencük a Mézga családban? — Aladár és Blöki. . — Blöki nagyon sok ember Szivébe „bebeszélte” magát Ügy tudom, ő a rajzfilmek törvényeinek ia fittyet hányt akkor, amikor megszólalt. A rajzfilmekben az emberi hangon megszólaló állatok minden esetben egy embert jellemeznek, ezzel szemben Blöki, bár beszélt mindvégig Igazi kutya maradt — Mi sem természetesebb minthogy minden valamirevaló kutyának beszélnie kell — mondja Romhányi József, fis 6 biztosan tudja ezt Nemcsak azért, mert egy kuvasz tulajdonosa, hanem azért is, mert számos (rása is bizonyítja: „érti”, mit mondanak az állatok. — Miért írnak, illetve rendeznek szívesen rajzfilmeket? — A rajzfilm a megvalósuló csodák műfaja. Rajzfilmen minden lehetséges. Megvan az a jótékony tuladonsága, amely módot ad rá, hogy képi ötlettel olyan gondolatokat es történéseket fejezzünk ki, amelyek szavakkal csak hosz- szú dialógusokban írhatók le. Ebben a munkában a játék öröme a legvonzóbb. — Megkérem, mondjanak el néhány adatot a Mézga-soro- zat valamelyik filmjéről. — Egy film hossza 703 méter. Egy méteren 92 kocka van. Általában minden második kockát rajzolják meg, így egy film során 12 000 kockát kell berajzolni. Aladárt egyetlen filmben 9000-szer rajzolták le. — A Mézga család befejezése után együtt dolgoznak-e a jövőben is? — Igen. ÚJ filmsorozatunk „Kérem n következőt” címmel Romhányi József állatmeséiből készül László Hona Utcarészlet (Tváttyi Ödön rajza) KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: NŐK Nem kamasz-szerelem kis hevületében beszélek. Az életi közepén, megkoszorúzva hót karoktól vallók, nők, rokonaim. Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám, mint senki más. s szeretlek is benneteket Zavarosak, mint én, termékenyek, mint én, zavaros források, melyekből aranyat mostam, igazi aranyat. Természet, tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, de Igazabbak a meddő gondolatnál, a büszke hazugnál, a csontos, ijesztő, gyilkos férfinál. Hová is futhatnék én, kócos fejemmel, költészetemmel, rettenetesen cikázó tétovaságommal, ha nem volnátok ti, megértő, megbocsátők, elvtelen szentek, Jámbor pogányák, bizonytalan Jók, valóság hű sdráfjat, Ha varrtok, vagy vajat mértek, kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel, s hócipőben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok, főikacagok as örömtől, hogy vagytok, is én is vagyok mellettetek. Hozzátok kötözött engem a végzet, örökkévalóan, köldökzsinórral, azután a vágyak eleven kötelével. hogy mélyetekben keresem az utat az élet felé, i Öletekbe ejtsem le terhes koponyámat. Nem egy, hanem mindegyik. Mindegyik leányom, mindegyik feleségem, mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem. Mindegyik anyám. Volt egy álmom Volt egy álmom, szarvaslábnyom rajta volt egy fehér ágyon. Jött a szarvas, fénylett szeme fekete agancsa hegye. S patáját emelgette. Jött a vadász elkergette. Azután jött a királyfi, fájt a szívem szarvast látni. Napsugárból koronája, alig mertem nézni rája. Igazgyöngy volt foga helyén, s ült egy kecske szarva hegyén. Lábán gyémánt sarkantyúja már lehullott a por róla. Mondjátok meg mit jelent, múltat, jövőt, vagy jelent? MESE Égy indián s egy kisleány a folyónél ültének Rájuk borult csendesen az éji köpönyeg. A partra szállt egy kismadár csendben énekelt. Nászinduló volt füttyszava a férfi térdepelt. A hold fátyla volt a lány ruhája, mirtum a fa koronája, zöld levél volt mindene. » * Két domboldal közt kis patak, egyszer oda vártalak. B. Iván Gizella amMWSMMHMMW/itM: wm 'JLT. mutiWIfi > önt a Szabadság-hegyen. *■ a Vörös Csillag Szállóval szemben állt a parkírozó autók között, egy mustárszínű sportkocsinak dőlve. Dús, szőkére festett haját hátradobta, arcát a nap felé fordította. A leg valódibb saarvasbőrkabátja nyitva, alatta a legvalódibb pulóver feszült, a legvalódibb testek egyikén. Férfiszemem megakadt. sőt — mit tagadjam — meg is pihent rajta. De csak éppen hogy, mert ahogy pillái alól észrevett, rám nyitotta a nagy. sárga tekintetét és elmosolyodott Zavartan körülnézek, hátha nem engem illet ez a villanás. amely gúnyos, vagy kacér. vagy... — Csókolom — villogtatja rám ekkor egészséges fogsorát. A középső kettő saétáUó lapát, de nem csúfítja. — Nem tetszik megismerni? — Nem tetszem — próbálom visszaadni gúnyos hangsúlyát. — Szül. Kozár Magda — dalolja. — Édesapámmal tetszett együtt járni. — Affek- tálva teszi hozzá: —- Suliba. — Ó, persze, persze... — ütök a homlokomra, majd a „letetszikezett” jogán a kenem nyújtom. (Inkább azért mert az arcom előtt hadonászó ujján a kérkedve mutogatott karikagyűrű apró és a kísérő gyűrű nem egészen apró brilljein megtörő napsugár a szemem szurkálja.) Nem soká tart a kézfogásunk. mert ő valami nagyon fontosat közöl velem, az ujját Is billegeti hozzá — fenyegetően. Igyekszem értelSólyom László: Tehetséges kislány men arcot vágni, és bólogatok, pedig nem értem egy hangját sem, mivel a harmadik kocsi kegyetlenül túráztatja a motorját. Eltart ez a játék néhány percig (vagy csak másodpercig?) pontosan annyi ideig, amíg emlékezetemben lepereg a film. Tavaly ilyenkor fölkeresett Kozár Pál, bizonyos bolt vezetője, akivel négy elemit és négy gimnáziumot együtt „nyomtam le”. Magával hozta kislányát, akivel kölcsönösen kezicsókolomot köszöntünk egymásnak. Néhány sablonos mondat után „őszintén szólva”, kábökte, hogy „magyarán mondva” protekcióért Jött hozzám. Próbáltam egyből szabadkozni, de ő hunyorítva legyintett Sóhajtva megadtam magam, hagytam hadd mondja, hiszen amióta újságban kinyomtatják a nevemet nem lep meg a mellemnek szegezett legfurcsább kérdés és kérés sem. Most Is megadással vártam hát, amíg egykori osztálytársam fölsorolta egyetlen gyermeke érdemelt és értékeit majd rátért a lényegre. — Tudom, neked egy szavadba kerül — ütötte meg végre fülemet az egyhangú zümmögés után a tagolt szónoki fölezólítás —, ée ez a 8 NÓGRAD - 1973, április 22., vasárnap szegény gyerek bent van as egyetemen! A szegény gyerek, az ** atyai érvelést alátámasztandó, egyidejűleg a tükör előtt gyakorolt szende mosollyal bűvölt, szemhéja alól. — Hát kérlek, ez nem egészen úgy van, ugyanis... — kezdem a magyarázkodást, de amikor látom, hogy Zár- kó (közben eszembe Jutott, így hívtuk a suliban), a lányára pislog: „Nyugi, hadd beszéljen!”, fordítok a szövegemen, és megkérdezem: — Melyik egyetemre akar Jelentkezni ? (így könnyebb lesz megértetnem velük, mért épp oda nincs protekcióm.) — Azt teljesen rád bízzuk — dobja oldalt a fejét nagy szerényen Kozár Pál, s a kislánya szaporán bólogat, hogy „bizony, bizony, nem vagyok éti olyan válogatós, mint amilyennek kinézek”. — Nem értem — tátom dl a számat. És csakugyan nem értem. — Tetszik tudni — szólal meg most hangosain is a „szegény kislány” —, bennem még nem alakult ki pontosan, vagyis... — Vagyis — veszi át a magyarázkodást az apja — magunk között szólva — nevet vés kacsintgat és bizalma jeléül közelebb húzza hozzám a székét — Ma az érettségi, az semmi. Az ma annyi, mint a mi időnkben a négy elemi. — Avval legföljebb beáil- hatok apuékhoz a pult mögé, vagy leülhetek egy Íróasztalhoz penészednl bagóért — jön meg a kislány hangja. — Bocsánat, de valami elképzelést? csak van. Ha nem is hlvatáséraet, de... szóval... EJ, no, hiszen mégse mindegy, hogy valaki ügyvéd lesz, vagy orvos, vagy mérnök! — Tetszik tudni, amikor kiesd voltam, mindig azt mondtam, hogy „kajauznéni akajok lenni” — gügyögi Kozár Magda —, de azóta a „kajauznéni” kiment a divatból. Hehehe... — Hlhihü — helyesed neki az apja, ée kérdezi a tekintetével, hogy mit szólok ehhez a szellem ességhez. — Hát igen — mondom mély meggyőződéssel. —- Szóval — szól helyeedé semtől bátorítva Kozár Pál őszinte szóval — a matematika nem a legerősebb oldala, a vért nem bírja, a nyelvekhez nincs kimondott érzéke, de egyébként rendkívül tehetséges, és... és — mint mondtam — nekünk mindegy. /Vhova neked jobb a kapcsolatod. Magda tud alkalmazkodni. — Az nagyon fontos, de előbb le keli érettségiznie. Milyen lesz az érettségi bizonyítványa, kedves Magda? — Há-át — kezdte válaszát a kislány — tetszik tudni, ugye... — Tőled megkérdezte valaki a lapnál, milyen volt az érettségi bizonyítványod? — segíti lányát az apa. — Felesleges ezen vitatkoznunk I Az érettségi eredménye az első lépés, a felvételi vizsga sikere a második... — Értem — bólint, sokatmondóim volt osztálytársam, és föláll. — Pedig nagyon bíztam benned. — Nézd, Pali, döntse el a kislányod, hogy hova akar menni. Jelentkezzen, tegye le a fölvételit, és majd annak az eredményétől függően meglátjuk, mit csinálhatunk. — „Meglátjuk!”, „Mit csinálhatunk?”! — Csalódottan csóválja a fejét Kozár Pál. — Akár egy hivatalban lennénk. Bezzeg, ha te eljössz hozzám, nincs az a hiánycikk, amit én huszonnégy órán belül, nem teremtek elő neked, vagy akárkinek a régi srácok közül. — Sajnos, barátom, egyetemi helyeket nemhogy én, de maguk a professzorok sem tartanak a pult alatt. — Elhiszem — mondta volt osztálytársam. — Ha te mondod, elhiszem. A z előszobában értem ** utol őket Szerencsére sírva volt az ajtó. Amíg iltarotgettera, forgattam a kulcsot, megpróbáltam menteni a felújított barátságot — Az Ilyen szép kislány legrosszabb esetben férjhez megy. — Okos ötlet — nevetett rám a kislány nem egészen klslányosan, inkább hárpiához illő vicsorgással —, méltó egy újságíróhoz. — Aztán kihúzta magát, és rám fújt nagy önérzettéi: — Majd férjhez megyek, ha akad olyan, akit szeretek. Most itt állunk szemben egymással. Szótlanul mosolyog, kicsit gúnyosan, nagyon fölényesen. — Én vártam, hogy jelentkezzen — mondom, hogy mondjak valamit — Apu azt mondta, ha valaki nem exponálja magát igazán az emberért akkor úgyis hiába. — Meg sem próbált jelentkezni? — Nem. Még érettség! előtt megkérte a kezem Pubi. — A szálló felé bök az állával. — Tetszik Ismerni? — O, hogyne — mondom tekintetét követve némi meglepetéssel, és mielőtt megakadályozhatnám, kiszalad a számon —, ő Is velünk járt suliba, eggyel följebb. — Most hallom csak, mit mondtam, sietve javítani szeretnék: — Fontos, hogy szeressék egymást — Hát igen... — helyesel szül. Kozár Magda. — Én nagyon szeretem őt — é vallomását aláhúzva őszinti • rzéssel simogatja a kocsit
