Nógrád. 1973. március (29. évfolyam. 50-76. szám)
1973-03-11 / 59. szám
Mi kell a közönségnek? Negyvennyolcas iratok után kutatva Népművelők örökös fejtörése, milyen kulturális programmal csalogassák-hívják a művelődési házakba az embereket? Mézescukor” kell-e a kultúrafogy osztóknak, vagy a komoly művek nehezen élvezhető „ínyencíalataival” kell táplálni őket? A válasz látszólag egyszerű: inkább tápláljuk! Vagyis, olyan művelődési programot kínáljunk, amitől az emberi szellem és lélek erői gyarapodnak. Könnyű ezt mondani. De ki dönti el, hogy egy adott közönségnek mi jó és hasznos? Hol áz a küszöb, ahol a köz- művelődés kézen fogja emberét és a hellyel-közzel értékes szórakozástól elvezeti a szórakoztató valódi értékekig? Ki a műveltségűiéül ? Kikiálthatja-e önmagát műveltségideálnak a népművelő, holott neki éppen az a feladata, hogy — akár a képzett muzsikus — a népművelés mélyebb és magasabb ..fekvéseiben” egyaránt tisztán játsszon? Márpedig, ha a műsorpolitikát egyszemély- ben dolgozza ki, akaratlanul is önmaga válik a művelődés mércéjévé. Egy-egy község, vagy város műveltsége többszörösen rétegezett: ami az egyik ember számára magas kulturális követelmény, az a másik számára már alacsony. Az „egyfogásos” kínálat amazt elkedvetleníti (mivel meghaladja képességeit), emezt pedig visszafogja a szellemi továbblépésben. Az előbbit kirekeszti, az utóbbit pedig megrekeszti. A művelődési házak, programja tehát épp olyan sokarcú legyen, mint közönségük. S ennek megbeszélésére, kidolgozására — a népművelő helyismerete mellett —■ a legjobb fórum a helyi művelődési bizottság. Nem véletlenül szorgalmazzák ezek aktivitását a megyei művelődési központok. Mert elszomorító ha ezek éppen csak léteznek, de nem szólnak bele alkotő- an a közművelődésbe. Az értek ,,varázspálcája9 A közművelődés értékrendje (hasznossága) nem azonos a művek, az ismeretek értékrendjével. Az előbbi maga az út, mely az embert elvezeti a magasabb műveltséghez; az utóbbi pedig e felfelé vivő útnak megannyi lépcsőfoka. Ha a népművelő nagy ugrással próbálja magaslatra vinni embereit, meglehet, magasságiszonyt kapnak. Képtelenek lesznek átélni, befogadni a kulturális érték szépségeit. A közművelődés értékét az határozza meg: mennyiben fogant meg az emberben a magvetés? Az előadás, a zene, a színdarab, a vers, a festmény élményét képes volt-e befogadni, s ez az átélés a jobbá-többé válás, önmaga váltoaatatásának irányában hatott-e? A népművelő tevékenységében mindig azon kell lemérnie műsorpolitikájának —; ha úgy tetszik: művelődéspolitikájának — helyességét, hogy elsajátítható-e közönsége számára, s ez az • elsajátítás valamivel gya- rapította-e emberét? Legszebb emberi szándék Már a művelődési konferencia hangoztatta a művelődés helyi jellegét, s a köz- művelődés eszményképéül a tettre képes embert állította. E gondolat magva a legszebb emberi szándék: a változtatás !... Az a marxi tétel, hogy a marxista filozófia nem csak magyarázni akarja a világot, hanem megváltoztatni —, a kultúrára is érvényes. A közBelmondo magáról ...Nincs órám. Sofia sem nézem meg az újság dátumát. Nincs naptáram sem” — mondja Jean Paul Belmondo, a filmvilág híres vagánya. Közönyösen viseli negyven evének súlyát. „Híressé vált ráncaim nem aggasztanak. Gyermekkorom óta ilyen az arcom. A nőkkel remekül megvagyok. Bolondulnak a sikeres vagányokért. Én viszont nem kedvelem a túlságosan férfias és túlságosan sovány nőiket.” művelődés az ember .Változtatására — ismereteinek, képességeinek, jellemének, egész egyéniségének gazdagítására — törekszik, hogy olyan embereket neveljen-tnűveljen, akik — önmagukat változtatva — egyben az élet megváltoztatására képesek. Mi következik ebből? Az, hogy a népművelőnek fel kell ismernie: a kultúra nagy kincsestárából, kinek, mire van szüksége ahhoz, hogy a maga alkotói (szakmai, emberi, társadalmi) tevékenységét jobban végezze? A kultúra terjesztésének hasznossága nem a közönségtoborzó feladatban van, hanem a személyi szükségletek szerinti kultúra kiválasztásában, valamint az elsajátítás, feldolgozás segítésében. A művelődés csak így lesz alkotó, a befogadás csak így Í esz alkotó! Az ember így esz több a művelődés által. Mi szórakoztat ? Sok húrú hangszer a köz* művelődés: a szórakozástól a magas művészetekig hangolható. S mivel a szórakoztatás gyakran nem igényes — olykor igen olcsón szellemeske- dő —, nehéz tetten érni: hol található a kultúra „öv alatti” területe? Pontosabban: honnan ismerhető fel az álkultúra? Az a „mű”, mely az alkotói elsajátítást nem teszi lehetővé — mivel nincs semmi mondanivalója az ember számára, s a közhelyeknél megreked — az féromunka. Nem tartozik a kultúra nagy családjába. A tartalmasság és szórakozás nem mostohatestvérek. Ami valami érdekeset, hasznosat, nemeset közöl velünk — persze, kinek-kinek az érthetőség nyelvén —- az feltétlen szórakoztató. Az élmény, a felfedezés újszerűsége, az ismeretgazdagitás öröme mindig szórakoztat. Ne idegenkedjenek tehát népművelőink a szórakozás közönségkivánságától. Csupán arra kell vigyázniok, hogy ez rejtse magában az elgondöl- koztatás legalább parányi magvát. A műveltség bármely konkrét foka — akár- miily” alacsony foka — sem akkora veszély, mintha valaki végleg megreked, megáll a művelődésben. Balogh Ödön Látogatás a levéltárban Rendeletek, jegyzőkönyvek, honvédnévsorok A HÉT KÖZEPÉN ünnepeljük az 1848/49-es polgári demokratikus forradalom és szabadságharc kitörésének 125. évfordulóját. Ebből az alkalomból látogattunk el a Nógrád megyei Levéltárba, hogy a korszakra vonatkozó írásos emlékek után kutassunk. — A kérdéses időszakból különböző jegyzőkönyvek és egyéb írásos dokumentumok — mintegy ezer darab — törvények, rendelete'k, plakátok, - nyomtatványok honvédnévsorok maradtak ránk — mondja Leblanc Zsoltné levéltáros, aki e korszak iratanyagának ismerője, s rendezője volt. — A negyvennyolcas anyag jóval gazdagabb a negyvenkilencesnél, amely meglehetősen hiányosan maradt fenn. 1849-ből például nincs egyetlen jegyzőkönyvünk sem. Okát csak feltételezhetjük: a feszült háborús, politikai helyzetben nem készültek vagy elvtesztek. Nógrád vármegye nemesi közgyűlésének, s az ezt felváltó, a községek választott küldötteiből álló ideiglenes, majd állandó választmánynak a jegyzőkönyveit két nagy kötetben őrzik. Ezeket és a meglevő iratanyagot átlapozva, megismerhetjük a megye korabeli történetét. Az iratokból nyomon követhető a március 15-ét, és az áprilisi törvényeket követő forradalmi változás. Ez a változás tartalmilag is tükröződik a jegyzőkönyvekben. Illusztrálására idézünk az állandó választmány 1848. július 20-i ülésének jegyzőkönyvéből. A képviselők Mészáros Lázár hadügyminiszter rendeletének végrehajtására hoztak ekkor határozatot, amely szerint az ottani katonaság megerősítése céljából nemzetőröket küldenek a belső ellenségtől szorongatott déli országrészekbe. Egyes szavak és bizonyos kifejezések rendkívül szemléletes módon utalnak az —■ említett — megváltozott politikai viszonyokra. Az idézet egyúttal a korabeli, hivatali stílussal is megismerteti az olvasót. „Az eddig csak mellék hírek szerint értésül esett, jelenleg pedig már hitelesen tudomásul jött azon események, mellyek hazánk első vidékén a még zsenge magyar szabadság egyenlőség és testvériség, derűvel, s egy minden polgárt boldogító dicső jövővel kecsegtető egét, terhes borúval vonják be, komolyan bosszús érzelmeket idéznek elő, minden hazáért lelkesedni tudó honfi kebelben, hogy midőn a kivívott legújabb törvények nemzetiségek és osztályok különbsége nélkül, e haza minden lakosai irányában egyenlő testvéri szeretetben nyilatkoznak, ... akkor a hazának tulajdon gyermekei között találkoznak oly’ hűtlenek, kik... a haza megrontásában a köz- jólétet önnön alacsony czél- jaik utolérésére kizsákmányolni törekszenek.” — TÖBB HONVÉD-névso- runk mellett nagyon értékes az a jegyzék — folytatja Leb- Iancné, — amely a balassagyarmati nemzetőrök személyi és családi adatait tartalmazza. Vagy az az öt községi hirdetőkönyv — többek között a karancssági, a salgótarjáni és a Somoskőújfalui —. amely ránk maradt. IJjte- les képet kaphatunk belőlük a nemzetőrök kiképzésére, a fegyverbeszolgáltatásokra és más honvédelmi problémákra vonatkozóan. Komoly értékkel bír az a néhány, 1850-es évek elejéről, a, Bach-korszak idejéből származó ' irat is, amely a szabadságharc utáni, nógrádi gerillaharookról és megtorlásokról tájékoztat. A gondosan rendbe rakott iratanyag között lapozgatunk. Könyvek fotómásolataiból ismert aláírásokat nézegetünk: az első felelős magyar minisztérium tagjainak —■ Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Széchenyi István, Eötvös József, Szemere Bertalan, Klauzál Gábor, Eszterházi Pál, Mészáros Lázár — eredeti kézjegyét, a rendeleteken. Eredeti Kossuth-aláírással nem rendelkezik a levéltár. Személyére vonatkozó dokumentummal igen, bár meg kell vallanunk, hogy ebben más megyékhez ■1 viázöityítva nagyon szegények vagyunk. A levéltár egykorú másolátfeáh őrzi Kossuth Lajos 1849. augusztus 13-án írott búcsúlevelét. Ebben a hazáját elhagyni kényszerülő, de azt mindvégig hűséggel és odaadással szerető nagy politikus-hazafi fájdalmasan szép vallomását olvashatjuk. A megyében tevékenykedő politikusok jutnak eszembe. Kik munkájáról árulkodnak sárguló lapok? Repeczky Ferenc a szabadságharc idején stz Országos Honvédelmi Bizottmány kerületi megbízottja, megyei kormánybiztos volt ö intézkedett és döntött a legfontosabb helyi politikai, és honvédelmi ügyekben. Több irat is őrzi forradalmi tevékenységét. Eredeti dokumentumok bizonyítják, hogy Madách Imre nemzeti irodalmunk egyik büszkesége, megyénk szülötte — akinek születése 150. évfordulóját alig két hónapja ünnepeltük — az emlékezetes esztendőkben aktív politikai tevékenységet folytatott. Igaz, megyei főbiztossá még 184P- ban kinevezték, e megbízatás tartalommal azonban csak a márciusi forradalom után telítődött. Korábban csak afféle névleges hivatalt jelölt, amely ugródeszkául szolgál - hatott az alispáni szék felé. A függetlenségi harc idején » megyei főbiztos végezte a rendkívül fontos hadkiegészítést, gondoskodott a hadsereg ellátásáról, s közreműködött a nemzetőrség felfegyverzésében is. Madách Imre e tevékenységére vonatkozóan sok adatot és utalást találunk a levéltári iratokban és az állandó választmányi jegyző* könyvekben. A TUDOMÁNYOS alapossággal rendszerezett iratok egy régi kor mindennapjairól vallanak, hitelesen, érdekesen. A történelemmel való találkozás mindig mély benyomást tett rám. Most is; lelkesülten és jó érzéssel léptem ki hát a levéltár ajtaján, mert új élmények birtokosa, és egy kicsit régi „titkok” tudója is 'ettem. Sulyok László A farsang évszázadok óta a víg tnutatségked velők és -csinálok ünnepe volt és marad, amelyből csak azok maradhatnak ki, „akik kedvükre nézve hasonlatosak az savanyő uborkához”, ahogy erről egy .Jsedvtsináló”, tanácsaiból értesülhetünk. Hazánk számos területén kialakultak ennek az ünnepnek sajátos hagyományai, amelyek tovább élnek napjainkban, s hírük, mint például a mohácsi busójárásé, már túljutnak hazánk határain is, nemzetközi érdeklődésre is számot tartanak. De sorolhatnánk a külföldi liasonindítású eseményeket, amelyek ékesen bizonyítják, hogy a „homo ludens”, a játékos ember nem hagyja magát megfosztani örömeitől, szeret felszabadultan megfeledkezni a gondokról, s ha kell még a jótékony vígság szelleméit Is igénybe veszi, hogy a bút és bajt száműzze életéből, legalább néhány napra. Száz esztendővel ezelőtt még megyénkben is gazdag hagyományai voltak a népi farsangolásnak — mint ezt dr. Manga János könyvéből, az „Ünnepek, szokások az Ipoly-mentén” című munkából megtudhatjuk. A farsang itt is a lakodalmak, a disznótorok, a szórakozások Ideje volt, mas- Ivarakészitéssel, medvetáncoltal űisal, l egénymegkérő bokréták küldözgetésével. Kezdetben három napig tartott a nagy vigalom, később lerövidült egy napra, a farsang vasárnapiéra, hogy azután, mint népszokás, kimenjen teljesen a divatból. Magam is kimerészkedtem a farsangi vigalmakat kínáló táncos rendezvények sűrűjébe, s bár ritkán szoktak velem csodálatos varázslatok történni, most valami ilyesmiben volt részem. A múlton való erős elgondolkodás, vagy Bachus isten nedűinek jóvoltából szerencsém volt találkozni a nemzetközi művészvilágban közismert, olykor még házasságok összeboronálásá- val is foglalkozó Karnevál -herceggel. A harag pírja festette élénk színűUSiSHAPl Karnevál herceg tűnődéséiből re őfensége arcát, amikor üdvözöltük egymást és hosszas bizonygatásom után sem hitte el, hogy Magyarországra vetette a véletlen. Sikerült némileg lecsendesíténem, s amikor nagyot húzott az exportfa készített, tulipánokkal ékesített kulacsból, írni* gyen oktatott ki: — Ez ital még csak, emlékeztet Csokonai Vitéz Mihály csikóbőrös kulacsának felejthetetlen tartalmára, de e tömeg rnelabús gimnasztikázasanak semmi köze nincs althoz, amit én táncnak neveznék. Ha a maguk Kazinczy Ference, akit pedig a német szellem kiszolgálójának tekintettek sokan, ma feltámadna, bizony mondom, hogy megbotozná ez ifjakat. Hogy miért?! — Emlékezzen csak arra az esetre, amikor meglátogatta a váci síketné- mák intézetét es ott arra volt kiváncsi, hogy milyen fogalmaik vannak ezeknek a testi fogyatékos gyerekeknek. Az egyiket megkérdezte: — TuJod-e mi az táncolni? A gyerek boldog mosollyá! az arcén ujjaival keringést rajzolt a levegőbe. — Német vagy — dörmögte mérgesen a nyelvújítás mesteré —, ha magyar volnál, a bokádat cserdítetted volna össze. — Tehát felséged hiányolja a magyaros jelleget ifjaink táncából, szeretné, ha olykor csárdást is ropnának — jeleztem a rám oly* jellemző éleselméjűséggel, hogy megértettem a célzást. — Nemcsak ezt, a humort, az egyediséget is hiányolom. Nem csak a vendéglátói par konyháiban, de ezekben a tánctermekben is minden sablonosai). megy végbe. Hol vannak a régi, szellemes tilalmak,1 amelyekre oly’ szívesen emlékszem vissza. Például: „Egész estve tilos a tánc területen oly’ zöldség félék, mint az petrezselymeknek az ő árolgatások. Szigorúan tilos tánc közben az terem közepén való átsorgás, vagy más szavakkal az Majmok Szigetének létrehozása. Nem szükségeltetik tánc közben egymás lábainak tapodása, ezért leik is tánclépkedéseikben bizonytalanok, láttassanak el az KRESZ-ben előírt tanuló vezető jelzéssel.” Szerettem volna a Herceget meggyőzni állításának Valótlanságáról, azért elkalauzoltam egy diákbálra, ahol jelmezbe öltözve sürögtek-forog- íak a fiatalok. A felséges úr megeny- hülten nézegette a nyüzsgő sokaságot, látszott, hogy kedve telik a sok színes maskarában. — Hol tanultak meg e gyermekek ilyen ügyesen szabni-varrni? — kérdezte tőlem enyhe megelégedettséggel. Most rajtam volt a pirulás sora... Szánalmas dadogással próbáltam vele megértetni, hogy van nálunk jelmezkölcsönző, ahonnan jő magyar forintokért lehet kölcsönözni ezeket a maskarákat, vannak üzletek, ahol örökáron is meg lehet szerezni őket. Nálunk a szülők annyira szeretik gyermekeiket, hogy megkímélik drága csemetéiket a hosszadalmas tervezgetés és készítgetés nehéz munkájától, nem is szólva arról, hogy nekik sincs türelmük segédkezni e babramunkánál... Nem folytathattam, mert Karneválhercege éktelen mordulással, mérges felhőket hagyva maga után, hirtelen eltűnt. Ki tudná megmondani, vajon miért haragudott úgy meg Karnevál örökké vidám hercege? Csukly László . I Levelet hozott a postás —- Érsekvadkerteu TOLDALAGI PÁL: A VÉDTELEN A krokodilkönnyek, a sánta hazugságok, hamis mosoly a megszokott kellékek, senkit nem lep meg már, hogy nem komoly ahogy egymás kőzott mi mozgunk megszámlálhatatlan szerep vár minket és vállaljuk is mi, vannak bukások, sikerek, van mellékalak, főszereplő, van görögtűz, de van, aki mindenben mindig magát adja, csak igazat tud mondani, arca elárulja, mit érez, hogy mit szeretne, mi legyen, ő az igazi tiszta lélek, és éppen ezért védtelen. NGGF.ÄD - 1973, március vasárnap
