Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)
1973-01-11 / 8. szám
Döntött o Legfelsőbb Bíróság Jogos járadékigények — Mulasztott-e a vállalat • m Ötvenéves a debreceni sebészeti klinika EGV TSZ-TAG betegségi segély iránti kérelmét a szövetkezet vezetősége elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy bár a tag a megbetegedése előtti évben a részére megállapított munka- mennyiséget teljesítette, de engedély nélkül, egy barátjának segítve, a lovakat ki akarta fogni a kocsiból, közben az egyik ló megrúgta, mire nekiesett a jászolnak, s bordatörést, valamint mellkassérülést szenvedett. A baleset tehát nincs összefüggésben tsz-beli munkájával. Végső fokon az ügyben a Legfelsőbb Bíróság a következőképpen döntött: Betegség címén a termelő- szövetkezetnek azt a tagját kell jövedelempótló készpénzsegélyben részesíteni — hangzik az ítélet —, aki a körzeti orvos igazolása szerint keresőképtelen beteg, és a kereső- képtelenné válását megelőző egy évben a részére előírt munkát teljesítette. Ennek alapján a felperes betegségi segélyre jogosult. Akkor nem lenne az, ha betegségét, vagy balesetét szándékosan okozta volna. Tragikus szerencsétlenség történt egy vidéki vállalatnál. Az egyik fűtő munkaideje este 10 órakor véget ért. A szokásostól eltérően, másnap reggel 6 órakor kellett volna kezdenie. Messze lakott, a vonatok indulása folytán pihenésre nem maradt volna ideje ha hazatér, ezért elhatározta; a portásfülkében tölti az éjszakát. Hideg idő volt, s hogy a fülkében meleg legyen, fával, valamint faszénnel befű- tött. Reggel holtan találták: szénmonoxidtól gázmérgezést szenvedett. Özvegye üzemi baleseti kártérítés címén a maga és két kiskorú gyermek részére havi járadékot kért, de a vállalat, valamint a munkaügyi döntőbizottság azzal az indoklással utasította el, hogy az elhunyt a műszak befejezésével indokolatlanul maradt az üzem területén, szabálytalanul faszénnel fűtött, tehát halálát maga okozta. Ezek után az özvegy a vállalat ellen pert indított. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely határozatában a következőket mondta ki: Az elhunyt a cég érdekében vállalta az úgynevezett gyorsváltást. Ilyen eset többször is előfordult. Éppen ezért nem közömbös annak tisztázása, hogy ilyenkor a dolgozók részére a kellő időben való hazatérés, majd a gyár területére való visszaérkezés lehetősége biztosítva volt-e, illetve, hogy az ilyen dolgozók részére — tekintve, hogy a gyorsváltást vállalati intézkedés tette szükségessé —' gondoskodtak-e a gyár területén, vagy közelében szálláslehetőségről, esetleg úgynevezett készenléti szállásról. Ugyanis rendkívüli gyorsváltás esetén elvárható, hogy a dolgozó részére a megfelelő pihenési idő biztosított legyen. Tehát a vállalatnak nyilatkoznia kell, hogy az ilyen dolgozók pihenését miképpen oldotta meg. Tisztázni kell azt is: az elhunyt felettese a műszakváltás közlésénél tudta-e, hogy a fűtő esetleg nem tud hazautazni, és mint mások, a portásfülkében kénytelen aludni. Ebben az esetben ugyanis alaptalan az a védekezés, hogy engedély nélkül maradt az üzem területén. Ha így történt, nem lehet szó arról, hogy a halálos balesetet kizárólag saját magatartása idézte elő. Amennyiben azonban az derülne ki, hogy az elhunyt engedély nélkül maradt Elnézést; tévedtem Testes asszony megy előttem a hegyre vezető úton. Ráérősen lépeget, be-benéz a családi házak kerítésén. Az egyik mögül vicsorgó eb ugrik elő, a földet harapja dühében, Nem sokáig. Az asszony táskájából finom falatok kerülnek elő, amelyeket egyenként bedobál a kertbe. A kutya csámcsogva falja. Még morog, de ebből már hiányzik a meggyőződés. — Jól van kutyuska, jól van — duruzsolja barátságosan az ismeretlen jótevő. Még egy húsdarabot áthajít a kerítésen, de előbb óvatosan körülnéz, majd megnyalja a kutyának szánt csemegét. Az eb holnap már ismerősként fogja üdvözölni,.. * Fiatal mama utazik az autóbuszon. Mellette rég nem látott barátnője, ölében másfél éves forma kisfia ül. Finom arcú, gesztenyebama hajú kisbaba. Hosszú szempillája árnyékot vet nagy barna szemére. Nincs utas, akinek a tekintete meg ne állna rajta egy pillanatra. — Szép gyerek — mondja a barátnő ás elismerően. A mama kritikus szemmel méregeti kisfiát. — Igen, azt hiszem, elég jól sikerült — mondja végül, amikor már minden oldalról jól megszemlélte. — Tudod, alig egy évvel később született, mint amikor a lakást megkaptuk. Az ember addig szüljön, amíg fiatal, nem igaz? Meg azután a pénzen kívül ó volt a lakás ára. Gondterhelt sóhaj: — Csak az a baj, hogy még egy gyerekkel tartozom a tanácsnak. *■ . — És ezenkívül mit csináltatok tegnap a napköziben? — Hóvárat építettünk — mondja a nagymama érdeklődő kérdésére a tíz év körüli kislány. — Olyan nagyot, hogy ketten kényelmesen elfértünk benne. Már majdnem készen volt, amikor az utcabeli gyerekek elkezdték hógolyóval bombázni. Megpróbáltuk elzavarni őket, de hiúba. A végén kiszóltam nekik a kerítésen: „olyan szamarak vagytok! Ahelyett, hogy segítenétek nekünk. Tudjátok, milyen nehéz egy ilyen várat felépíteni?” Egyszerre mind eltűntek. És képzeld, nagyi, hirtelen megjelentek nagy fazekakkal és vödrökkel, összeszedtek minden havat, amit csak találtak az utcában. Aztán együtt felépítettük a várat. — így is kell — bólogat a nagymama helyeslőén. — No, de — folytatja az elbeszélést a kislány — amikor felépült a vár, kiderült, hogy ők is be akarnak jönni, mert segítettek az építkezésben. „Még mit nem”, mondtuk, és elkezdtük őket hógolyóval dobálni. Ök meg vissza. Sajnos, az egész várat földig kellett rombolni, mert csak ott volt hó. De végül mégis sikerült őket kifüstölni az udvarból — fejezi be büszkén előadását a kislány. ★ Köpcös, alacsony, középkorú férfi. Készségesen megáll, lerakja a csomagokat, amelyeket egy idős néni helyett cipel, megtörli verejtékező homlokát. — Kandó Kálmán utca, Kandó Kálmán utca — ismételgeti elgondolkozva. , — Az lesz az, ott, az acélgyár nagy kéménye előtt. Ha jól emlékszem, ott laknak a szüleim... Szöghy Katalin 6 NÓGRÁD - 1973. január 11-, csütörtök ötvenedik születésnapját ünnepli Debrecenben az 1. számú sebészeti klinika. Több mint százezer műtétet végeztek el, 180 ezer beteget kezeltek itt fél évszázad alatt. Képünkön: televíziós röntgen képerösítős készülékkel ellenőrzik az epeutakat műtét közben t&e$zélqe1é$ az álon a portán, akkor is a faszén használata egymagában nem vonja maga után a szénmo- noxidgázt és a mérgezést. A rendőrségi iratok beszerzésével tisztázni kell, milyen volt a kályha; mitől keletkezhetett a gáz. Ha ugyanis a kályha jó állapotban volt, és a füstvezeték hibátlanul működött, akkor az égési terméknek a kályhacsövön át távoznia kellett volna. Mindezek tisztázására a Legfelsőbb Bíróság az alsófokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Egy kemencekőműves 27 évig dolgozott a vállalatnál. Az Országos Munkaegészségügyi Intézet megállapítása szerint munkahelye szilikózisveszélyes volt, s ennek következtében szilikotuberkulózis lépett fel nála, ami 67 százalékos munkaképesség-csökkenést vont maga után. Ennek ellenére a munkás egy ideig — bár többször volt közben táppénzes állományban —, mint kőműves dolgozott tovább, míg végül nyugállományba kényszerült. Később nyugdíj előtti jövedelme és a nyugdíja közötti különbözet megfizetéséért pert indított, továbbá arra hivatkozva, hogy időközben a kemencekőművesek átlagkeresete lényegesen emelkedett, ennek figyelem- bevételével a vállalattól havi járadékot követelt. Törvényességi óvásra ez az ügy is a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely megállapította: vitathatatlan, a kőművesnél fennálló szilikózisos állapot a vállalati munkakörülményeknek a következménye. Egyébként is a vállalata kőműves részére a kereset- veszteséget, amíg dolgozott, de már kisebb jövedelemmel járó munkakörben, éveken át megtérítette, s ezzel mintegy elismerte, hogy a megbetegedésért felelősséggel tartozik. Orvosi szakvélemény szerint 67 százalékos munkaképességcsökkenése miatt kereső foglalkozásra alkalmatlan. Nem kétséges tehát, hogy a nyugdíj és az átlagkereset közötti különbözeiért a vállalatot kártérítési kötelezettség terheli. Még megjegyezte a Legfelsőbb Bíróság, hogy a baleseti járadékfizetési kötelezettség időtartamának, vagy összegének megállapítása szempontjából közömbös, hogy a dolgozó a nyugdíjkorhatárt mikor éri el. Tekintve tehát, hogy a kemencekőművesek keresete időközben emelkedett, az ennek figyelembevételére irányuló kérelem is indokolt. Hajdú Endre Egyik reggel, amint Szad- dikidzsán motorkerékpárján munkába igyekezett, az útkereszteződésnél már messziről észrevett egy embert, aki elkeseredetten integetett. Megállt mellette. — Jó reggelt! — Jó reggelt! — Bocsásson meg, önt ugye, Szaddikidzsánnak hívják? — Igen, Szaddikidzsánnak... — Tudja, nekem nagyon kellemetlen, hogy most feltartom önt.., — Na, nem olyan nagy dolog... Miben segíthetek? — Szívességet szeretnék kérni öntől! — Kérem... — Nem tudom, lenne-e önnek, ami nekem kellene...? — És mi lenne az? — De valószínű, nincs önnek ilyesmije .. * látom az arcáról. — Mi látszik az arcomról? Valóban, mondja már gyorsan, mert elkésem a munkából! — Látja, tudtam! Ön máris haragszik! — Nem haragszom. Csak mondja végre, mit kíván tőlem? — Ön, ugyebár, az egészségügyi állomáson dolgozik? — Igen, miért? — És igaz, hogy az egyik faluban vesztegzár van? — Igen, igaz... Két bárány patája megbetegedett Önnek talán szérumra lenne szüksége? — Á, dehogyis! Szerencsére, bárányaim nincsenek, ilyesmivel nem tud nekem segíteni... x — így valóban nem..; — Köszönöm! — Mit köszön? Hiszen semmit sem tettem önnek! — De ön mondta, hogy nem tud nekem segíteni. Azt köszöntem meg. — Dehát, végül is, mit kíván? — Bocsánat, nem tartom fel túlságosan? — Hát.... de azért majdcsak eljutok a munkahelyemre. — Az egészségügyi állomásra igyekszik? — Igen... — Nem akarom önt feltartani. Majd valaki máshoz fordulok... — Dehát miért állított meg? Mondja már! — Kérem, ha megengedi... Valakit fel akarok hívni telefonon. De nincs aprópénzem ... —- Ennyi az egész? Ezért vesztegettünk itt el ennyi időt? Fogja, itt van három telefonérme! • — Bocsásson meg, nem tudna visszaadni egy rubelből? — Nem, és fogadja el csak hagyja a fizetést! Az idő pénz! — Nem, nem fogadhatom el. Nem akarok az adósa lenni! Ha lenne mégis aprója... — Fogadja el az érmét és fejezzük be. Én már megyek is... — Jó, elfogadom... De félek, hogy fölöslegesen tartottam fel. Közben sajnos, elfelejtettem a telefonszámot... A. Huszanov Fordította: Antalfy István
