Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
DECSEY FERENC, LÖVÉSZÉT, HELSINKI. 1952. SZÁLÁT MIKLÓS, labrtarúgis, MF.XIKÓ. 1968 Két barátommal egész nap a rádió mellett ültünk, hallgattuk az olimpiai közvetítést Londonból. Nagy magyar lövészsiker: Takács Károly olimpiai bajnok az ötalakos gyorspisztolylövésben! Ekkor, ott a rádiónál fogadtam meg, hogy ha törik, ha szakad, ha tűzön, vízen át is, de ki kell jutnám a következő olimpiára! Edzéstervet csináltam — persze saját magam — es naponta hétszer ott voltam a lőtéren. Otthon a lakásban állandóan célra tartottam egy fából készült posztollyal. Öt alakot helyeztem el a rádió tetején és emelgettem a pisztolyt a céltáblára. Így ment ez egy darabig, amíg aztán lejöttek az olimpián részt vett lövészek Tarjánba. Takács is itt volt, megmu- 'tatta pisztolyát, mint régi ellenfelének, és volt egy verseny is a városi lőtéren. Szép eredményt értem el és ennek köszönhettem, hogy beválogattak az olimpiai utánpótlás keretbe. Egy évvel voltunk a londoni olimpia után, 1949-et írtunk. Ekkor saját költségemen és az MHS segítségével hetenként feljártam a fővárosba a keretedzésekre. Üjabb egy év és 1950-ben olimpiai kerettag lettem és amikor a sportszázadba bevonultam, mondhatni minden fegyvernemben, minden egyéni bajnokságot megnyertem! Nagy év volt és első nemzetközi sikeremre még ma is emlékszem, amikor Bukarestben 537 körrel nyertem a sportpisztolyt és 11 körrel előztem meg a második helyezettet. Helsinkiben 530 körrel 14. lettem a sportpisztolyosok között, de elindultam a nagyöbű puskában is, ahol a 20. helyen végeztem. Puskánk akkor még nem volt és úgy indítottak útnak, hogy ha Balogh Ambrussal tudunk puskát venni Helsinkibe, akkor induljunk el. Sikerült fegyvert vásárolnunk, elindultunk! A számot egyébként a szovjet Bogdanov nyerte. Az olimpia nagy eseménye volt a szovjet sportolók megjelenése. Ekkor ingott meg először lövészetben is az északi hegemónia és a szovjet sportolók bizonyították, hogy a világ élvonalába tartoznak lövészetben is. A véletlenen múlott, hogy nem voltam ott Melboume- ben. Harminc éven át versenyeztem, 46 éves vagyok, a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben dolgozom. BÁSTI ISTVÁN labdarúgás, MEXIKÓ, 196«., MÜNCHEN, 1972. Ha az olimpiákról van szó, mindig összehasonlítom Mexikóvárost és Münchent. Egyérteműen Mexikó a kedvesebb, mert onnan aranyérmet hoztam olajfaággal. Tökéletes volt a rendezés Mexikóban, de Münchenben, ha szabad így mondanom, percről percre mindennek helye volt. Szeretem az úszóversenyeket. Mexikóban láttam Ada Kokkot' Münchenben Mark Spitzet életemben először és talán utoljára. Nem az éremről szeretnék beszélni. hanem Kozma Pistáról. Állandóan köztünk, a labdarúgók között volt Kozma István, a birkózósport kiemelkedő egyénisége. Szerette a focistákat, és mindig, amikor bejött közénk, ezzel kezdKATKÓ PÄL lövészet, Elsőként érkeztünk az olimpia színhelyére, mégpedig augusztus 19-én és 27-ig min- oennap edzéssel telt el. A lőtér hat kilométerre volt a s /álláshelyünktől és negyedóránként közlekedett a busz oda és vissza. Félautomata lótér, 102 lőállással! Tíz leállásonként 50 méterig kötélhá- 16 volt rendszeresítve szélfogónak. Gombnyomással cserélhettük a lapot, egy táblára öt lövést adhattunk le. A löállások mögött kettős sorban foglaltak helyet a nézők. Mindegyik széken hamutartó volt, és hangtalanul közlekedhettek a borításos padlón, nem zavarták a versenyzőket, mindig odamentek, ahol érdekes eredményre volt kilátás. Az edzéseken minden jól ment, két-három körrel túllőttem, legjobb eredményem: az 557 kör. A megnyitó augusztus 26-án volt szombaton és másnap már mi pisztolyosok ott álltunk a táblák előtt és lőttük a sorozatokat, én 9 órától fél te: „na, mi van ízeltlábúak”? Állandóan jókedvű volt, viccelt, minden vidámság tőle jött. Együtt sétált az olimpiai faluban Kocsissal, aki a kétméteres „Pici” mellett valósággal gyereknek tűnt. Amikor mgehallottam, hogy Kozma nincs többé, nem tudtam elhinni a hírt, csak ültem és magam elé bámultam. Münchenben egy percet sem voltam a pályán, pedig mindent úgy csináltam, mint a többiek, napi edzés, két értekezlet ... A városban mindössze kétszer voltam, egyszer másfél óráig, aztán két óráig, amikor hazautaztam. A sajnálatos terrorakció még ott ért. Kitekintettünk az ablakon: távcsöves puskákkal mesterlövészek a háztetőkön! Félelmetes volt! Rendőrkordon az olimpiai falu körül, kilépni a szálláshelyről nem lehetett. Mindenki az ablakban volt és egyszercsak látjuk, hogy 20— 30 férfi puma melegítőben sétál, de a felső melegítő alaposan ki van tömve. Kiderült, kézigránátok lapultak a melegítő alatt és a rendőrök sportolóknak öltözve igyekeztek megközelíteni a gerillák által elbarikádozott helyet. Közben szünet nélkül folyt az egyezkedés, állandó határidő- módosulásokkal. A fáradtságtól kimerültén, csak késő este tértünk nyugovóra, és reggel tudtuk meg mi történt a repülőtéren. Mindkét helyről emléktárgyakat is hoztam, Mexikóból, például egy sombrerót, MÜNCHEN, 1972. 12-ig két és fél órán át. Nem volt szerencsém. Háromszor 89-et lőttem és ehhez jött még a 90-es, 94-es és a 97-es sorozat. Akárhogy számoltam, ez összesen 548 köregység volt és ezzel az 39 induló közül Salgótarjániak az olimpiákon Párizsban vagyunk, 1892-ben, november 25-én. Egy pedagógus szónokol az összejövetelen, egy pedagógus, aki történész és irodalmár is, a neve: Pierre de Coubertin. Felhívja munkatársait, segítsenek, hogy a világ sportolói békés nemzetközi vetélkedésen mérjék össze tudásukat és ez a vetélkedés legyen a béke ügyének támasza. Az álmok valóra váltak, mert a görögök nemzeti ünnepén 1896. április 6-án megrendezik az első újkori olimpiai játékokat és az athéni stadionban 40 ezer néző köszönti a felvonuló sportolókat. Az olimpia évében vagyunk, hiszen nemrégiben fejeződött be a XX. nyári olimpia Müncehnben. Aktuális téma ha úgytetszik karácsonykor is olimpiáról, beszélni, hiszen a fenyő is békét jelent csakúgy mint az olimpia eszméje. Aktualitást ad a témának, hogy az újkori olimpiai játékokon szép számmal találunk salgótarjáni sportolókat, akik ott küzdöttek a világ legjobbjainak versenyén. A sort Décsey Ferenc nyitotta meg, őt tekinthetjük az első Nógrád megyei olimpikonnak, amikor 1952-ben Helsinkiben lövészetben állt rajthoz. És a labdarúgók! Aranyéremmel tért haza Szalai Miklós és Básti István Mexikóból, Szojka Ferenc ott volt az aranycsapattal Helsinkiben. A salgótarjáni atlétika hírnevét, erejét dicséri, hogy Mecser Lajos és Komka Magdolna két olimpián is jelen volt. Újra a lövészet: Katkó Pál, mint ahogy húsz évvel ezelőtt Décsey Ferenc, a sportpisztolyosok legjobbjai között emeli fel fegyverét Hét olimpián járt sportoló beszél élményeiről. Elmondják — ha szűkszavúan is — mit láttak, mit éreztek, milyen benyomásokat hoztak haza a nagy világversenyek színhelyéről. a 20. helyet szereztem meg. KOMKA MAGDOLNA atlétika, MEXIKÓ, 1968, MÜNCHEN, 1972, Ha öt-hat körrel jobbat lövök, akkor egészen más a helyzet. Nem voltam megelégedve az eredménnyel, bár itthon a klubtársak mondták, hogy teljesítettem amit vártak tőlem. Nem sokkal az olimpia után Gyöngyösön egy sportpisztolyos versenyen 561 kört lőttem. Hű, ha ez Münchenben sikerült volna! De az izgalom! Mert ilyen nagy versenyen több dologgal meg kell küzdenie az embernek, ott a lőállásbán. Először azzal, hogy nem szabad rosszul szerepelni, mert mindenki figyel, várja az eredményt otthon. így voltam én is ezzel, mert a gyárban mindent megkaptam a készüléshez, a barátok, klubtársak, munkatársak pedig biztattak, szurkoltak nekem. Ezért szerettem volna jobb eredményt. így sikerült. Ezen az olimpián meglátásom szerint, közelebb hozták a rendezők a lövészetet a közönséghez. A Salgótarjáni Kohászati üzemekben dolgozom, mint kovács, 34 éves vagyok és 19 éve vagyok a gyárnál. Elképzelhető, hogy milyen izgalommal készültem első olimpiámra, mert Mexikóvárost érdekes hírek előzték meg. Először rendeztek több mint kétezer méterre a tengerszint felett olimpiát, és így nekünk, ugróknak két magassággal is meg kellett küz- denünk. Elérkezett az indulás napja és meglehetősen hosszú repülőút után érkeztünk Mexikóvárosba. Először Amsterdamban álltunk meg, majd Montreálon át érkeztünk meg a színhelyre. Felejthetetlen élmény maradt számomra a megnyitó, amikor a résztvevők, 112 ország sportolói felvonultak és tettek nitet a béke és barátság mellett. A legfontosabb dolog az akklimatizálódás volt és elmondhatom, hogy nekünk ugróknak úgy ahogy sikerült átállnunk, a futóknak már kevéssé. Eljött a verseny napja. Magasugrásban 40-en indultunk és köztudott, hogy ez a szám mindig elhúzódik. A döntőbe jutáshoz 174 cm-t kellett teljesíteni, ez sikerült nekem is és 14-en kezdhettük el a döntőt. Első nagy világversenyem volt és bátran állíthatom, nem voltam ideges. Sőt: titokban magyar csúcsra számítottam. Ahogy emelkedett a magasság, sajnos úgy fokozódott idegességem, átvettem a drukkot a többiektől. A 160 SZOJKA FERENC, labdarúgás. HELSINKI, 1952. Egyetlen percet sem játszottam az olimpián, érmet sem kaptam, csak az olimpiai jelvényt és az emblémát őrzöm, mégis életem nagy élménye, hogy az aranycsapattal ott lehettem Helsinkiben. Gyönyörű helyen, festői környezetben volt a szálláshelyünk és az épületet köröskörül fenyőerdő övezte. Az érkezés napján este 8—9 óra lehetett, amikor szálláshelyünkre értünk, lepakoltunk, átöltöztünk, kényelembe helyeztük magunkat, amikor Puskás kitalálta, hogy focizzunk egyet. Több sem kellett a társaságnak, máris rúgtuk a labdát és éjfél felé járhatott az idő, amikor Kalmár edző bezavart aludni A döntőt is nézőként láttam és soha ilyen izgalmas mécsesét, mert akkor, ott Helsinkiben Európa két legjobb csapata találkozott Féltünk a ju- goszlávoktól, tartottunk tőlük, hiszen nem játszottunk még velük. Ideges hangulat volt a döntő előtt, hát még amikor Puskás kihagyta a 11-est. Aztán az első gól után megnyugodott a társaság. Nagy siker volt a győzelem, hiszen olyan nagy nevekből állt a jugoszláv csapat, mint CsaJ- Kovszkij, Boskov, Horváth. Beara. Igaz, a magyar csapat játékosainak nevét sem kell felsorolnom, minden kisgyerek fújja! A döntő után elmentünk egy kerthelyiségbe, ital is került az asztalra, magyamótáz- tunk. Ahogy a finnek megtudták, hogy magyarok vagyunk, azonnal körülfogták az asztalunkat, együtt énekeltek velünk, invitálták a játékosokat és egyszerre nem volt egy tenyérnyi hely, tele lett az asztalunk itallal. Helsinkiből az olimpiai stadion kicsinyített mását hóztam el. Az itthoni fogadtatás? Amíg élek nem felejtem el, milyen ünneplésben volt részünk Budapesten. Szüleim és Manyasz Sándor, az SBTC elnöke várt ram és olyan nagy volt a tömeg, hogy elkerültük egymást. Én a rokonoknál voltam már Űjpesten, de ők csak két-három óra múlva értek ki hozzánk, nem tudtak elszabadulni az ünneplő tömegből. Még nagyobb meglepetés várt rám Salgótarjánban, amikor megérkeztem a vonattal. A főtéren a Bányász-zenekar játszott és ahogy leszálltam a kocsiból felsorakoztunk, elöl a zenekar, mögöttük én mentem végig a főutcán, karonfogva a szüleimmel. Megható pillanat volt. A Nógrádi Szénbányák Vállalatnál dolgozom, 41 éves vagyok, műszaki rajzoló a foglalkozásom. elsőre sikerült, a 168 másodikra csakúgy, mint a 171 cm. Ekkorra már jó néhány esélyes elbúcsúzott a versenytől, rutinos, esélyesként emlegetett ugrók öltöztek újra melegítőbe. A 171 centiméternél megálltam, nem ment a következő magasság. Ezzel a 9. helyet szereztem meg és ha nem is tudtam pontot hozni, úgy érzem sikerült helytáll- nom. Az élen óriási harc volt a két szovjet versenyzőnő Okorokova és Kozir, valamint Rezková, a csehszlovákok legjobbja között. Utóbbi 182 cm-rel megszerezte az olimpiai bajnoki címet, a két szovjet kislány 180-at ugrott. Tetszett a mexikóiak figyelme, körültekintése. Nagyon meghatódtam, amikor meg- Kaptam a táviratokat. Táviratozott a szalagedző Komarov origádja, az MTS Nógrád megyei Tanácsa és egyesületem, a Kohász. Münchenben is ott voltam, de érthető, hogy Mexikóról beszélek szívesen, mert ez volt az első olimpiám és húszévesen vettem részt a nagy világversenyen. MECSER LAJOS atlétika, Nagy hatást tett rám a milliós város Tokió. Tetszett az utcák és terek tisztasága. Nem tudtam elképzelni, hogyan lehet az, hogy óriási a forgalom, ember, ember hátán és mégis tiszta minden. Bámultam az épületeket is, csodáltam a japán építészetet. Több híres sportolót láttam már életemben, de minden idők egyik legnagyobb atlétáját Jesse Owenset itt láttam először, igaz csak távolról. Ké • sőbb nagy örömömre, amikor az amerikai fedettpályás versenyeken indultam 1966-ban, újra találkoztam a kiváló néger atlétával, sőt az egyik verseny után odajött hozzám és gratulált. Tokióban 5000 m-en indultam, de sajnos Pintérrel együtt kiestünk az előfutamban. Mexikóvárosra már szívesebben emlékszem, mert itt 5000 és 10 000-en is óriási mezőny jött össze és nyugodtan mondhatom minden idők egyik legnagyobb versenye volt, ezen a két távon. Éppen a magassag miatt „labdába sem tudtunk rúgni” mi európai versenyzők. Az oldalt összeállította: Szokács László Nekem sikerült to 000-en a 22. helyet megszerezni, és csak az lehetett a vigaszom, hogy kiesett Norpoth, Clarke és helyettük jöttek az afrikaiak. Valósággal háziversenyt rendeztek mind a két számban, mert az 1—3. hely hozzájuk került. Jó formában voltam ebben az évben, hiszen egy nőnappal az olimpia előtt leKülönrepülőgépen érkeztünk Mexikóvárosba és már a repülőtéren hamisítatlan mexikói hangulat fogadott. Tüzes szambákat játszott a zenekar, amelynek tagjai népviseletbe voltak öltözve. Az olimpia forgataga lenyűgözött. Fehérek, feketék, sárgák, színek kavalkádja, hires sportolók ... Itt láttam Zsabotyinsz- kijt, a nehézsúlyú szovjet súlyemelőt, aki óriási alakjával kimagaslott a többiek közül. Nemcsak alakban, tudásban is, mert utcahosszal nyerte a nehézsúlyúak versenyét. Csapatunk a csoportmérkőzések után biztosan vette az akadályokat és bekerült a döntőbe. Nem játszottam a bolgárok ellen, de átvettem az aranyérmet, és meg sem kísérlem, lehetetlen visszaadni azt az érzést, amit akkor érez az ember, amikor ott áll a dobogó legmagasabb fokán, nyakában az éremmel és hallgatja a Himnuszt. Inkább a döntőről! A bolgárok két magyar gól után egy kicsit elveszítették a fejüket és hármat közülük ki kellett állítani. Repültek a párnák a játéktérre. Újságot őrzök Mexikóról és ha előveszem, újra megelevenedik minden ami négy év előtt történt. Ott a játékosok becsülték egymást, küzdöttek egymásért. Nem játszottunk valami nagyon jói, de mindenki igyekezett. A mexikóiak kedvét hamar megnyertük, nekünk szurkoltak és szálláshelyünk körül mindig ott őgyelegtek, szünet nélkül mondták: ti fogtok nyerni, ti lesztek la bajnokok! Egy hónapot töltöttem Mexikóban, de körülnézni sajnos nem volt időm, mert csak a döntőre jöttünk be a fővárosba. Szerencsém volt, mert egy évvel később, 1969-ben tagja voltam annak a ligaválogatottnak, amely Mexikóban portyázott. Ekkor már jutott idő arra is, hogy az Azték-stadion mellett megnézzem az olimpiai stadiont is. Láttam azokat a szeparékat. amelyeket 99 évre adtak el, minden kényelmet kielégítően voltak berendezve, de az áruk rendkívül magas volt. Szakítottam arra is időt, hogy megnézzem a főváros nevezetes építményeit és világhírű könyvtárát. Mai napig a legkedvesebb trófeám a mexikói aranyérem. TOKIÓ, 1964, MEXIKÓ, 1968. győztem Gammoudit, Temut, Norpothot, sőt Clarkét is! Itt sajnos nem tudtunk akklimati- zálódni, és hiába kíséreltem meg, hogy a marathonin javítsak, nem sikerült. Pedig micsoda különbség lett volna, ha nem Stockholmban, hanem Mexikóban futom a magyar csúcsot. Csodálatos az olimpia! Fanatikusan, mindent félretéve kell készülni bármilyen sportágról is legyen szó, hogy valaki kijusson a világ sportolóinak legnagyobb versenyére. Emlékeztetőül Tokióból miniatűr Gésát hoztam, Mexikóból pedig apró indiánszobrocskákat. Nagyon szerettem volna kijutni a harmadik olimniára. Münchenbe, de ez sajnos nem sikerült. Még nem adom fel, hiszen 31 éves vagyok, és úgy érzem, tudok még néhány ió eredményt hozni a városnak, az egyesületemnek.
