Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

Közművelődés- munkáskuliúra

(Jánossy Ferenc metszete)

Kózművelödesűrife munkáscentrikus jellege társadalmiunk asztálystruktúrájának szerves következménye, teljes mértékben „szinkronban van” a munkásosztály vezető szerepéből adódó politikai követelményekkel- A munkásság politikai, általános és szakmai műveltségének fejlesztése* művészi ízlésének alakítása, azaz, művelődési igényeinek felkeltése és kielégítése nem az úgynevezett rétegtevé- kenység egyik formája, hanem — a termelőmunka és a szellemi ólet szükségszerű kapcsolatának megnyilvánulásaként — a közművelődés egész rendszerét mozgósító feladat, amely hangsúlyozottabban, koncentráltabban jelentkezik olyan településeken, megyékben városokban, ahol jelentős számban dolgoznak, élnek ipari, nagyüzemi munkások. A közművelődés színvonalának emelése ilyen megközelítésben az irányítás ösz- szehangoltságát, a magas fokú szervezettséget, a folytonosságot jelentő értékes hagyományok megőrzését, illetve a megújulás érdekében korszerű elemekkel való kibővítését követeli meg mini az állami, mind a társadalmi és tömegszervezetektől" mind pedig az intézményhálózattól. Erre utasítanak az e témában hozott párt- és tanácshatározatok is, amelyek végrehajtásához a jelen periódusban elsősorban a szellemi és anyagi erők céltudatosabb felhasználása, a tárgyi és személyi feltételek jobb kihasználása szükséges.

Salgótarján kultürálís életének arculatát 1972-ben a várossá nyilvánítás félévszázados jubileuma határozta meg. Az évforduló rendezvényeit egységes célkitűzés — melynek lényege, hogy a forradalmi hagyományoknak, a közelmúlt eredményeinek és a jövő prespektíváinak bemutatása révén növekedjék a lakosság érzelmi kötődése a városhoz, jobban ismerje meg a megye és az ország közvélemé" nye a város múltjának ég jeRégi monográfiák megsárgult lapjait olvasgatom, különös tekintettel o karácsonyi népszokásokra. Csodálkozva állapítom meg, hogy egy-két emberöltő előtt még mennyi babonás szokást őriztek megyénkben nagyapáink és nagymamáink. S mennyi ötlet! Például: fiatal gyík testét kell szétmorzsolni tenyerünk között ahhoz, hogy egészségünket újabb esztendőre tartósítsuk. Vagy pedig: bottal illik megbirizgálni a kakast a farktolla alatt, hogy a tyúkok teszemazt 1973-ban többet és nagyobbat tojjanak. (Máris magam előtt látom a fintorgókat, akik a néphit eme megnyilvánulásában némi logikátlanságot vélnek fölfedezni. Mondván: miért a kakast?) De mondom én ezeknek: vajon ma nem a titkárnőt kell megsimogatni ahhoz, hogy a főnök jobban és többet...?!)

Mindez azt is bizonyítja, hogy a babonák nem vesztek ki teljesen, csak alkalmazkodtak a technikai fejlettséghez, korszerű, civilizált világunkhoz. Bizonyítékul még egy példát. Régen (s ez talán ma is megvan még!) a karácsonyi előkészületek mór András-nap- kor megkezdődtek. András-naphoz fűződik az a hit, hogy ennek éjjelén a lánynak gatyával kell aludnia, hajnalban pedig meg kell ráznia az utcai kaput. Amerről a kutyaugatás hallatszik, arrafelé megy a lány férjhez. Ma ez a szokás a következőképpen él. Először is nem korlátozódik csupán András- napra, hogy a lány gatyával alszik. Viszont nem rázza meg a kaput hajnalban, hanem inkább arra vigyáz, hogy az ajtónyitást még a szülei se hallják meg. Amerre a motor, vagy a gépkocsi, esetleg a Trabant berreg el, arra mehet a lány férjhez. S ha mégis észreven- nénk, hogy ehhez a macához él-eljár- nak a két- és négyütemű motorral működő járművek, meg is jegyezhetjük palóc nagyanyáink módján: „Fényé nagy lagzi lesz itten, érzem mán a szagára, hogy még a kiskutyák is kávét fognak szopnyi.”

Luca napja régen a boszorkányok napja volt, persze a régi boszorkányoké. A mai boszorkányok megkövetelik, hogy minden egyes nap az övék legyen, s a férfiak remegve és rettegve várják utasításaikat. Régen elegenKarácsonyi jegyzet

Reformáljuk meg a babonákat

dő volt a küszöböt fokhagymával bekenni, hogy megszabaduljunk tőlük. Manapság legalább feleségül kell venni őket, hogy megszabadulhassunk tőlük. A régi boszorkányok seprűnyélen, pisz- kafán vagy fekete macskán, a tokaji Nagykopaszra, vagy Budára, a Gellérthegyre jártak gyűlésezni. Mai törzshelyük az eszpresszó, a bár, a legénylakás, az albérlet és különösen kedvelik a bélyeggyűjteményeket. S dehogy is utaznának ma már piszkaién, seprőnyélen, vagy fekete macskán, sokkal inkább ők varázsolják magukat hajfesték és paróka által fekete macskává, s válogatnak a Fiat és az Opel Record között. Nyári időszakban pedig nagyobbá- ra olaszok vezette személyautón igyekeznek a tóparti gyűlésező helyekre. Költői lelkű lények ezek a boszorkányok: imádják a lírát.

Amint láthatjuk tehát, egyes népszokásaink és babonáink önnönmaguktól is alkalmazkodnak a megváltozott, modem körülményekhez. Nem várhatjuk azonban, hogy az élet lassan, de biztosan önmaga végezze el ezt a folyamatot, szükségesnek látszik, hogy társadalmi munkában hozzákezdjünk a még át nem mentett népszokások megreformálásához.

Volt egy karácsonyi palóc szokás: az eladó lány kiszaladt a fáskamrába, felmarkolt egy nyaláb fát, s ha ezután megszámolta, és párosával akadt a fa a kezébe, akkor tudhatta, hogy hamarosan férjhez megy. Ha pontos időt is akart tudni, akkor rúgja meg bal lábbal az ólajtót, s ahányat a disznó röf- rent, annyi év múlva. Természetes dolog, hogy ez a babona napjainkban már nem állhat meg, hiszen, ha a lány férjhez akar menni, jaj annak a fiúnak. Hiszen teljes megvalósulás előtt áll a nóta sora: „maga jár a legény után”. Meg azután hiába is rúgná meg

karácsonykor az ólajtót, hiszen a disznót már ünnep előtt levágták és napok óta a füstön barnul a kolbász, a sódar és a sajt. De, ha még élne is szegény jószág, akkor se rúghatna szegény lány, legfeljebb csak mezítláb, mert egy ekkora igénybevételtől a mai cipő tönkremegy, nem is szólván a puha szárú csizmáról, amely azért olyan drága, mert egy percig sem vállal szavatosságot érte az áruház. S van-e egyáltalán akkora harang, amelynek a szavát a tévé hangjától meghallanánk? Szerintem az egész szokást úgy kellene megváltoztatni, hogy ne a lány, hanem a fiú szaladjon, ameddig nem késő. Ha nem fut elég gyorsan, akkor hamarosan megnősül. Ha azt is tudni akarja, mikor — legjobb, ha megkérdezi a kislányt, akivel együtt jár.

Másik ilyen fáskamrai próbatétel volt a múltban, hogy a lány csukott szénáméi felvett egyet a tűzifából. Ha egyenes fa akadt a kezébe, akkor csinos férjre számíthatott, ha görcsös fát fogott, akkor csúnya özvegyemberre számíthatott, ha szúette fára talált, öreg és beteges férj dukált neki. Hajdanában az egyenes fának örült a lány, s azt se nagyon bánta, ha nem módos a legény. A mai lányok, természetesen csak a ba- bonásabbjai, a szúette fára specializálják magukat. Ebben semminemű anyagiasság nincs, csak sajnálják az elesetteket, s imádják őket mindhalálig. A minél előbbi mindhalálig.

Azt mondja a régi babona, hogy az a lány, aki módos özvegyemberhez akar menni, karácsonykor üljön mozsárra. De a villanydarálók idején hol van már a mozsár, villanyda- rálóra pedig mégse ülhet szegény lány, De akkor hová üljön, mire üljön? Hát erre nincs már sem helyem, sem javaslatom. Az olvasóktól várjuk tehát az ötleteket. A legjobb pályázók között kisorsolunk egy „igazszívű szeretőt”, akihez azelőtt csak apróra vágott vízisikló fogyasztása által lehetett hozzájutni.

lenének, sajátos kultúrájának érdekeit — foglalta keretbe. A tudományos tanácskozások, kiállítások, színházi, zenei és filmbemutatók, versenyek, vetélkedők összhangban voltak művelődéspolitikai célkitűzéseinkkel. alkotóként és befogadóként egyaránt mozgósították az ifjúság és a nagyüzemi munkásság jelentős hányadát. A tiszteletet parancsoló munkáskultúra hagyományai új, egyre karakterisztikusabb törekvésekkel párosultak. A város nagyságrendjéhez mérten nagyszámú szakszervezeti, üzemi, művelődési otthonok részint önállóan, saját kereteik között, másrészt a városi programhoz példásan kapcsolódva emlékeztek meg e jubileumról Újabb szép eredményeket értek el a több évtizedes múltú művészeti csoportjaink: a Bányász férfikar aranykoszorús diplomát kapott az országos minősítő versenyen, a Kohász fúvószienekar „Kiváló Együttes” lett, a Bányász zenekar pedig franciaországi túrén szerepelt nagy sikerrel. Az öblösüveggyári művelődési házban működik, a megye egyetlen munkásfiatalokból álló irodalmi színpada, amely rendszeres résztvevője a megyei bemutatóknak. Ismét hallatott magáról a Petőfi nevét viselő színjátszóegyüttes. Tagjai közül néhányan szerepeltek Bacsó Péter munkástémájú filmjében a ".Jelenidő”- ben, amelynek Salgótarjánban volt az ősbemutatója. Az öblösüveggyári művelődési ház által évek óta rendszeresen megrendezett versmondó verseny — amely a munkásfiataloknak biztosít fórumot — ez évben átlépte a város halárait, megyei, illetve országos jellegűvé szélesedett. A leghosszabb — közel fél évig tartó —, a legnagyobb létszámot — mintegy százötven brigádot — aktivizáló és ezért a legnagyobb hatású verseny — amelynek irányítását a József Attila Művelődési Központ végezte — a helybéli üzemek várostörténeti vetélkedője volt Az új kezdeményezések sorából kiemelendő a .-Munka és művelődés napjá”-nak titulált rendezvény, amely az öblösüveggyár dolgozói1 számára biztosított egész napos programot a József Attila Művelődési Központban.

Az új esztendő a közművelődésben nem jelent korszak- határt Az érvényben levő középtávú tervek, határozatok 'ntemzív végrehajtási szakasza folytatódik. E dokumentumok értelmében továbbra is a munkáskultúra színvonalának fejlesztése képezi fő feladatunkat. Az aktualitások — tanácsválasztás, Petőfi-, Madách- és egyéb évfordulók — íelentik a tartalmi kötöttségeket. a formát illetően pedig az úgynevezett nagyrendezvények számának csökkentésére kell törekednünk,

A városban működő valamennyi közművelődési intézmény — tanácsi és szakszervezeti, megyei és városi jel- .egű — egységes szempontok alapján készíti el éves munkatervét. A tervezéshez segítséget nyújtanak a vizsgálatok, felmérések adatai. A munkás- akadémiák fejlesztésének és korszerűsítésének igénye vonható le következtetésként abból a felmérésből, amelyet a TIT helyi szervezete végzett a kohászati üzemekben. Reprezentatív, a salgótarjáni munkásság mintegy tíz százalékára kiterjedt vizsgálatot végzett az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete helyi aktivisták bevonásával. A tapasztalatok irányt szabnak további munkáknak, alapjait képezhetik a következő középtávú tervciklus irányelveinek. Az egyes részterületekre vonatkozó konkrét teendőket — például a bejáró munkások kulturális nevelése- a szakképzés, a szocialista brigádmozgalom stb, terén —

a cselekvési programot az állami, társadalmi és tömeg- szervezetek jövő évi, különböző szintű testületi ülései hívatottak meghatározni. Kiemelt feladatként jelentkezik a város és vonzáskörzete kulturális együttműködésének kidolgozása.

A közműveiődlés megyei szintű szakmai fórumainak — közművelődési kollégium, József Attila Művelődési Központ igazgatói tanácsa — terveiben is kellő súlyt kap a munkásművelődés problémája. A járási művelődési központok és a nagyobb üzemi intézmények igazgatói jövőre önálló napirendként vitatják meg például a szocialista bri- gádanozgalom művelődéssel összefüggő időszerű kérdéseit.

A munkások politikai műveltségének emelésére a >, fórumszerű” rendezvények látszanak célszerűnek. A József Attila Művelődési Központ jól bevált külpolitikaii ankétjai- nak sorát rendszeressé kell tenni, társítani belpolitikai tájékoztatókkal, amelyek látogatottságát neves szakembe- rek részvétele esetén biztosítani lehet. A várostörténeti vetélkedő tapasztalatait alapul véve kell kibővíteni a szocialista brigádok közötti versenyt, amelynek követelményei általános tájékozottságot tételeznek fel, illetve annak megszerzésére ösztönöznek. Jelentős a szerepük ebben a könyvtáraknak. A brigádmozgalom nyújtotta keretekben a közoktatás és a köz- művelődés szoros kapcsolatát igényli a felnőttoktatás továbbfejlesztése. A „síküveggyári példa” — ahol az üzem és a művelődési otthon hathatós anyagi és erkölcsi támogatásával, a Népművelési Intézet felügyeletével szerveződött sikeres vizsgára előké- szitő tanfolyam — nyomán az öblösüveggyárban folytatódik e kezdeményezés.

A munkásművészeti mozgalom jelen értékeit megyeszer te kell népszerűsíteni, s csoportjainknak, együtteseinknek elsősorban a munkáslakta községekben, munkásszállókon kell vendégszereplési le- netőséget biztosítani. A „tájolás” egyebek közt módot nyújt a megyei munkásfolklór hagyományainak gyűjtésére is. Nem megoldott patinás fúvószenekaraink és az ugyancsak nagy múltú Bányász férfikar utánpótlása. Ez is indokolja ifjúmunkáskórus létrehozását a Kohász Művelődési Központ és a Szakmunkásképző Intézet szervezésében. Az öblösüveggyári irodalmi színpad ég a Petőfi színtját- szószakkör további együttműködése egy munkásszínpad alapjait teremtheti meg. Több figyelmet érdemed a szisztematikusan tevékenykedő bányász képzőművészeti kör és az öblösüveggyárban kibontakozóban levő iparművészszak' kör. A bányász kulturális hónap keretei alkalmasak megyei és országos művészeti találkozók, fesztiválok megrendezésére. A többi szak- szervezeti művelődési intézmény — adottságai révén elsősorban a Kohász Művelődési Központ — is szívesen ad nelyet városi, megyei szintű rendezvényeknek, s ezt a lehetőséget a jövőben jobban ki kell használni.

E munkáscentrikus közművelődési program az intézményhálózat fokozatos bővítését — pédául a déli városrész, illetve Zagyvapálfalva üzemi dolgozóinak jogos igénye alapján — és korszerűsítését — néhány szakszervezeti és főként a peremkerület: művelődési otthonok esetében is feltételezi. Jelentős fejlesztésre szorul a klubmozgalom — adott esetben akár társadalmi akció útján —, bővíteni kell a munkásfiatalok Kulturált szórakozási lehetőségeinek körét.

Csongrádi Béla

NÓGRÁD — 1972. decembei 24., vasárnap 9