Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)

1972-11-06 / 263. szám

HYELVM ÍVELŐ SOROK Hoi beszélnek a legszebben magyarul ? Nem könnyű kérdés. Pelig nagyon gyakran feltesszük: „Hol beszélnek legszebben magyarul?” Mintha csak meg­nyugtatásra várnánk: az a magyar nyelv a legszebb, amelyet éppen mi beszélünk. Nem könnyű elfogadható vá­laszt adná, mert hogy ki mát érez szépnek, az erősen szubjektív jellegű. Az a be­szédmód a legkedvesebb, s hozzánk legközelebb álló, amelybe beleszülettünk, ame­lyet gyerekkorunkban beszél­tünk — otthon a családban. Abban azonban egyet kell érteni, mindnyájunknak, hogy érzéseinktől, elfogultságaink­tól független mércékre fel­tétlenül szükség van. Külön­ben lehetetlen lenne a kiej­tés köznyelvi normáira — egyáltalán a szép magyar be­szédre — tanítani. Van tehát egy objektív eszménykép, amely felé törünk, amelyet elérni igyekszik anyanyelvi oktatásunk. Dehát az ország melyik részén közelítik meg legin­kább ezt az eszményt? Me­lyik táj beszédmódja a leg­ideálisabb? A kérdésre — kissé sommázva — így vála­szolhatnánk: Ott beszélnek legszebben magyarul, ahol hiányoznak, vagy nagyon rit­kák a közvélemény által el­marasztalható hangtani jelen­ségek; ahol a kiejtés legjob­ban megközelíti az írást. Nézzük meg először — persze a teljesség igénye nél­kül —, hogy a művelt, az írás által is csiszolt nyelv­érzék milyen kiejtésbeli je­lenségeket ítélhet nem-szép­nek. sőt bántóinak! A köznyelvi ízlés nehezen bekül meg például a Dunán­túl északibb tájain található t-zéssel: szíp, fínyes. Kissé fülsértő ez a sajátosság. Nem véletlen, hogy elsőként szo­rult ki az írásbeliségből. Csú­nyának minősül a megemelt palóc á, s túl mélyen ejtett á is: kápái, mádár. Az elsőt idegenszerűnek, a másodikat „gombócosnak” érezzük. S ha ezekhez a jelenségekhez még társul — mondjuk — gy- zés és a ty-zés borgyú, ap- tya vagy az l nyújtó hatása: óma, hógat —, akkor ezek a vidékek nem igen tarthatnak igényt a szép magyar beszéd képviseleti rangjára. Érdekes, hogy a közvéle­mény általában rokonszenve­zik a Szeged környéki ésdél- dunántúli ö-zéssel, bár való­ban kirívó sajátosságról van szó: mögvan, embör. Viszont a Balaton mellett is tapasz­talható mély és nyílt e-zés (szäkärät, ämbert) általában nem tetszik az arra járóknak. Túlságosan „teleszájúvá” teszi a beszédet, s ezt sokan „pa­rasztosnak” érzik. Sok helyütt az országban az egyszeri magánhangzók helyett kettős hangzókat ej­tenek: óuma, uóma; főüd; széil, sziél. Mivel az általá­nos nyelvéraék a kettős hang­zókat is furcsának tartja, s az írással ellenkezőnek érzi, a diftongusos tájak sem ke­rülhetnek első helyre a szép kiejtés vonatkozásában. Sorolhatnánk még a ma­gyar beszéd szépségét szep- lősítő jelenségeket Ehelyett azonban tegyük fel a kér­dést: „Hol hiányoznak legin­kább a kifogásolt sajátossá­gok?” A nyelvtudomány sze­rint: Sárospatakon és környé­kén. A kizáró okok itt mu­tathatók ki legkevésbé. Itt közelíti meg a kiejtés leg­jobban az írást. Ezen a te­rületen beszélnek tehát leg­szebben magyarul. Kevés a rosszul hangzó eltérés még a Békés megyei budapesti és fővárost szegélyező vidék nyelvében is. Ebből adódik aztán, hogy nyelvünk egysé­gesedése ezeket a széohang- zású beszédmódokat veszi ala­pul. Dr. Szabó Károly PIHENŐ (Réti Zoltán szénrajza) A fokozatos megvalósítás időszaka A középiskolai igazgatók országos értekezlete Mint lapunkban már erről hírt adtunk, november 1-én a Művelődésügyi Minisztérium rendezésében országos érte­kezletre jöttek össze a közép­iskolák igazgatói és az általá­nos felügyelők a Kertészeti Egyetem nagytermében. Az értekezlet célja az volt, hogy megbeszéljék a KB június 15-i oktatáspolitikai határoza­tának a középiskolákat érintő feladatait. Az értekezleten részt vett Ilku Pál művelődés- ügyi miniszter vezetésével a minisztérium, a párt, a KISZ, a nőszövetség több vezető munkatársa. A pedagógusok egysége A bevezető referátumot dr. Gosztonyi János miniszterhe­lyettes elvtárs tartotta. A be­számoló és a vita anyagából, amelyet több mint félezer kö­zépiskolai vezető nagy figye­lemmel hallgatott végig, az alábbi gondolatokat emeljük ki olvosóinknk számára. Az állami oktatás helyzeté­ről és fejlesztésének feladatai­ról szóló határozat, amelyet a pedagógustársadalom széles körű bevonásával készített elő a párt, elérkezett a fokozatos megvalósítás stádiumába. A határozatot nem a látványos változtatások jellemzik; ezt a helyzet nem tette sem indo­kolttá sem időszerűvé. A párt vezető fóruma azokat a gon­dolatokat fogalmazta határo­zattá és tűzte ki feladatául, amelyek régóta érlelődnek a pedagógustársadalom felelős­ségük tudatában dolgozó tag­jaiban. A határozat szellemé­ben kell most megindulni az iskolákban annak a hétköz­napok munkájában realizáló­dó tevékenységnek, amely hosszú távon átformálja a magyar oktatásügyet, és szinkronba hozza szocialista társadalmunk jelenlegi fejlett­ségével. Ennek érdekében nagyon fontos, hogy a pedagógusok alaposan megismerjék, értsék és egységesen értelmezzék a határozatot. Ezt kell most szolgálnia egész pedagógiai propagandánknak, és különö­sen a soron következő neve­lési értekezleteknek. Új lendület A Művelődésügyi Miniszté­riumot nem érte váratlanul, és felkészületlenül a határo­Ü gy hírlik. Hogy Saigonban pa­naszkodnak az örömlányok, a miniszterek és a kormányhű po­litikusok. A bárcások és a tárcások. Különösképpen Thieu haragszik tekin­télyes házibarátja hűtlenségéért. A pa­nasz oka nem csupán a titokban le­folytatott párizsi béketárgyalások lát­szólagos előre haladása, hanem egyide­jűleg az utóbb kivont, csaknem félmil­lió amerikai katonát sírják vissza. A bábrezsim gazdasági élete utóbb már nagyrészt a költekező és seftelő ameri­kai katonák jelenlétére épült, akik szórták a dollárt és amerikai konzer- vekkel árasztották el a feketepiacot. Egyidejűleg pedig nagyfogyasztónak számítottak a kábítószer-kereskedelem számára, amelyet viszont a tisztikar és Thieu-rezsim politikusainak egy cso­portja tartott a kezében. Ahogyan mondani szokás, meg kell szakadnia a szívnek, ha arra gondo­lunk, hogy a bárok és mulatónegyedek örömlányai kuncsaftok nélkül marad­nak, hogy Thieu trónja abban a pilla­natban meginog, mihelyt az amerikaiak kivonják a térségből B—52-eseiket és vadászgépeiket. A b-Ustára került höl­gyek és az aggódó miniszterek tehát egyről álmodoznak, mégpedig arról: jön még olyan szép idő, hogy az ame­rikai gyalogság irtja-pusztítja Dél- Vietnam békés falvait. Mert számukra az volt ám a szép idő! Az, amikora vértenger szelén egy parazita politika, gazdaság és ,kultúra” virágzott. Ami­kor vietnami gyereklányokat áldozhat­tak a harcok heveben és idegőrlő nap­jaiban elcsigázott gyilkos amerikaiak oltárán. S amikor az amerikai fegyve­resek megszállva tartották Saigont, vé­delmet nyújtva politikus bábjaiknak, akiket meg saját katonáiktól és a fő­város népétől is meg kellett és kell ma is védeni. Az amerikanizált vietnami élet nem került sokba: csupán ártatlan emberek életét kellett áldozni érte, s az ember­élet Thieuék költségvetésében filléres áru. Nixon elnöksége idején, a hivatalos ÜNNEPI JEGYZET Az örömlányok bánata jelentések szerint 'Rideuék 80 ezer ka­tonája vesztette életét és mintegy ,240 ezren sebesültek meg A polgári lakos­ságból, főleg az amerikai bombázások és népirtó merényletek következtében, 165 ezer dél-vietnami civil vesztette életét, 400 ezer sebesült meg és csak­nem kétmillió a menekültek száma. Persze, amerikai életekben is számotte­vő volt a pusztulás e viszonylag „rö­vid” ciklus alatt: több mint 15 ezren vesztették életüket a háborúban, s több mint ötezren egyéb körülmények közt, verekedésben, túlzott alkoholfogyasztás­ban. kábítószertől vagy különféle bale­setek következtében. Például olyan ösz- szeosapásokban, amikor a fehér kato­nák a négerekre támadtak és azok vé­delmezni próbálták életüket. Eltávozott a temgerészgyaiogság je­lentős része, de megnövekedett a piló­ták és a légierőt kiszolgálók száma. Három óv alatt ugyanis mintegy tizen­kétezerrel növekedett az amerikai ten­gerészet és légierő létszáma az indokí­nai térségben, és ez a szám 'állandóan növekvőben van. A B—52-es bombázók száma megkétszereződött, s az amerikai gépek utóbb már havonta 100 000 tonna súlyú bombát szórtak és szórnak le még napjainkban is, amikor a beke ki­látásaival hitegetik a jámbor amerikai választópolgárt az elnökválasztás elő­estéjén. Nixon minden bizonnyal tuda­tában van, hogy négy év előtti béke­ígéreteiből immár valamit valóra is kell váltani, bárhogyan is sírjanak a saigoni örömleányok és politikus se­lyemfiuk pénzes amijeik után, (A viet­nami háború 1969. óta hatvanmilliárd dollárjában van az Államoknak, de ez eeupán a háború költsége, nincsen ben­ne a Thieuéknak nyújtott gazdasági se­gély és dollárkölcsön, hiányzik belőle még a környező légitámaszpontok fenn­tartási költsége is!) Thieuéknak nem hiányzik a béke, hiszen az pozícióik és üzleti vállalkozá­saik elvesztésével járna. S abban bíz­nak, hogy egyes amerikai monopóliu­moknak és politikai-gazdasági érdek­köröknek ugyanaz az érdekük, hogy Vietnam véráztatta földje továbbira is hadszíntér legyen, s egyidejűleg egy hatalmas kantin, ahol minden bóvli és minden tiltott árucikk égig érő áron ér­tékesíthető. Nincs mit csodálkozni, ha könnyeiket morzsolgatják a saigoni örömleányok és örömfiúk, akiket re­mélhetőleg előbb-utóbb már csak a vérbaj emlékeztet az amik jelenlétére. S ugyanúgy zokog Thieu tábornok is, akit — mint. jól emlékszünk rá — az ellenzék megfélemlítésével, féktelen terrorral, a választási eredmény arcát­lan meghamisításával, amerikai segéd­lettel emeltek elnöki tisztségébe. Zokog és mint a megvert gyerek fenyegetőzik, hogy nem enged a jussából egy jottá­nyit sem. A nnak idején 5 Is segítette elnöki posztjába Nixont, Nixon tehát lekötelezettje. S Thieu abbbn is bízik, hogy Nixon újraválasztása után nyomban harcosabbá válik, hiszen ak­kor újabb négy évet nyert már. S nem először fordulna elő, hogy nem teljesí­tené az emberség, a humanizmus, az egyetemes kultúra és civilizáció iránti kötelezettségét. Mindenesetre az a politika, amely ár­tatlan százezrek halálával, népirtó, faji jellegű háborúkkal és tömeges prostitú­cióval jár együtt, az valóban csak bár- cával is rendelkező örömleányoknak okoz örömet. Mert a züllöttségnek leg­nagyobb mélysége kell ahhoz, hogy va­lakit, vagy valakiket bánatba ringasson a megbékélés, a béke puszta lehetősége. Lakos György zat, felelősséggel vállalja a rá vonatkozó feladatokat. A legfontosabb munkálatok már megindultak, így a tananyag- csökkentés, az érettségi és fel­vételi vizsgák egymáshoz való közelítése. Az új iskolai rendtartás, felügyeleti sza­bályzat részben már régebben is készült, részben új lendüle­tet kapott a határozat hatá­sára. Komoly előkészületek történtek, sőt már kísérletek is folynak a fakultatív tan­tárgycsoportok, a komplex tár­gyak, az ellenőrzés és értéke­lés korszerűsítése területén. Erősíteni kell és lehet az egyes Iskolákban folyó kísér­leteket, és ezeket a határozat célkitűzéseinek megfelelően kell koncentrálni. A készülő új dokumentumok tételesen is körvonalazni fogják azokat a legfontosabb elvi kérdéseket, amelyek a határozatban ki­emelt hangsúlyt kaptak, igya tantestületi demokrácia, az igazgató egyszemélyi felelőssé­ge, a pártszervezet, szakszer­vezet, KISZ és az SZMK együttműködése az iskola ve­zetésében. Nagyon lényeges a tantes­tületek szemléletformálása, az egységes álláspont kialakítá­sa. A határozat értelmezése, az iskola jelenlegi helyzetének reális elemzése, a közeli és távlati fejlesztési elképzelések jó alkalmat adhatnak egy magasabb szintű tantestületi egység kialakítására. A hatá­rozat alapos megismerésén túl arra kell törekedni, hogy minden testület és ezen belül minden pedagógus lássa a konkrét feladatát, a határo­zattal kapcsolatban. Nem in­tézkedéssorozatokat kell vár­ni, a határozat nemcsak és nem elsősorban ezekben rea­lizálódik. A központi intézke­dések mellett olyan egyénileg végrehajtott, elsősorban neve­lési és módszertani újításokat kell most kezdeni, amelyek megindítása azonnal lehetsé­ges. Nem képzelhető el pusz­tán intézkedésekkel a mód­szertani korszerűsítés, a diffe­renciált foglalkozások beveze­tése, a gondolkodás fejleszté­se, vagy a permanens műve­lődésre való előkészítés. Ezek­kel a gondolatokkal először a pedagógusoknak kell egyetér- tenie, és pedagógiai törekvé­seik személyes céljául kitűz­nie. A határozat egyik köz­ponti gondolata: a tanulói ak­tivitás, öntevékenység fejlesz­tése is csak úgy valósítható meg, ha a pedagógusok ma­gukévá teszik és maguk is hozzánőnek az ebből fakadó feladatok megoldásához, szem­léletben, módszerben és peda­gógiai gyakorlatban. Közösségi nevelés Nevelési kérdésekben is feltétlenül komoly előrelépést kell tennünk, ha oktatási fel­adataink megvalósításáért össze akarjuk fogni erőnket. A határozat szelleme ezt egyér­telműen sugallja. Az új szo­cialista szellemű iskola nem épülhet sem tanári, sem tanu­lói individualizmusra. Az új oktatási módszerek határozot­tan megkövetelik a közösségi nevelés egyértelmű fejleszté­sét.' Világnézeti, hazafias és internacionalista nevelésünk egyaránt őszintén szocialista meggyőződésű pedagógusok lelkes és hozzáértő munkáján múlik. Semmiképpen sem tűr­hetjük, hogy destruktív han­gok, képmutató emberi maga­tartások nehezítsék az átme­neti korszak amúgy sem ellent­mondásmentes pedagógiai lég­körét. Iskoláinkban minden szin­ten: a testületek és a vezetés, a diákok és a tanárok vi­szonylatában egyaránt a szo­cialista demokratizmus elvei szerinti gyakorlatot kell meg­valósítani. Ez nemcsak neve­lési célkitűzés, mint a szocia­lista közéletre való előkészí­tés, hanem ez az a légkör, amelyben az önálló, öntevé­keny, kezdeményező iskolai munka kibontakozhat. Ebben az atmoszférában valósulhat meg nevelési és oktatási te­vékenységünk hatékonyságá­nak jelentős fokozása. Az ön- kormányzat kiszélesítéséra irányuló törekvéseink nem el­lentmondásban, hanem össz­hangban állnak az öntudatos fegyelemre neveléssel. Ezt egyébként a IV. diákparla­ment eddigi iskolai előké­születei is biztatóan igazolj ált Az ifjúságpolitikai és az ok­tatási párthatározat egymás­sal szoros egységet alkot. A Kettő együt ad egész nevelés­ügyünk számára egy nagyvo­nalú perspektívát és egy, már most megindítandó feladat- rendszert. Alkotó együttműködés Befejezésként hangsúlyozta a miniszterhelyettes elvtárs, hogy az elvi viták után a mun­kahelyi kivitelezés gyakorlatá­nak kell megindulnia. Erre kell minden rendelkezésre ál­ló erőt koncentrálni. A neve­lési értekezletek nagyszerű alkalmai az értelmezésbeli egyenetlenségek tisztázásá­nak. A túl optimista vagy pesszimista várakozások he­lyett a pontos helyzetelemzé­sen és feladatkitűzésen alapu­ló munkának kell mindenütt megindulnia. A pedagógus- társadalom várta a határoza­tot, részt vett előkészítésében, most minden eszközzel bizto­sítani kell a megvalósításban való alkotó együttműködést. Versényi György gimnáziumi igazgató. Balassagyarmat Platon Voronyko: RIASZT ENGEM Riaszt engem a lakások magánya, hol a redőny a fényt karóba vonja .. Riadó-jellel lelkemet bejárja Garda Lorca sorsa. A vers — csillagkép. Repülés az égi mezőkön, a néma sírok fölött, a Fallange míg üvöltve összetépi a dal vásznát, a selymes örömöt... Addig a száj a hard kürtöt fújja, az éji őrjáraton menni kell, míg le nem számolunk tisztítva-sújtva a szmog fojtó, barna füstjeivell Utána majd — a szobákban ha a fényt már kioltják — elsiratom szegény Garda Lorcát. Fordította: Havas Ervin j NOGRAD — 1972. november 6., hétfő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents