Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)

1972-11-25 / 278. szám

Mit mondanál el az országos diákparlamenten ? TjléF A-kaleido Holnap utaznak a megye küldöttei Szerte a megyében lezajlot­tak a diákparlamentek, s most a legmagasabb diákfó­rumra, az országos diákparla­mentre kerül sor. Holnap nyolc diákfiatal ül vonatra, hogy részt vegyen Budapesten a háromnapos nagy tanácsko­záson, képviselje diáktársait, tolmácsolja az itthon elhang­zó javaslatokat, kéréseket. Ezekből pedig bőven van, gaz­dag útravalóval látták el az országos küldötteket a diák­társak. A nyolc fiatal között lesz Gérecz Erika is, a salgótarjáni Madách Gimnázium és Szak- középiskola negyedikes tanu­lója. Erika több iskolai par­lamenten vett részt. — Milyen tapasztalatokat szereztél ezekről? — Általában jókat. Ami az egvik legfontosabb: nem pa­nasznapokat tartottak a diá­kok, ellenkezőleg, nagyon tár­gyilagosak voltak, s igyekez­tek az érem mindkét oldalát figyelembe venni. Akadt per­sze egypár „kilengés”, de ez nem jellemző. Jogaik mellett a kötelességekről sem feled­keztek meg a diákok. A par­lamentek két fő témáját, a közéletiséget és az iskolai de­mokratizmust nagyon komo­lyan vették mindenütt a diá­kok is és a felnőttek is. Szá­mos javaslat és ígéret is el­hangzott a parlamenteken, ezek megvalósításának figye­lemmel kísérésével a megyei parlament megbízta a közép- iskolás és szakmunkástanuló rétegtanácsot. — Hogyan készültetek fel az országos diákparlamentre? — összeültünk nyolcán a küldöttek, és alaposan átta­nulmányoztuk a megyei dj- ákparlamentről készült jegy­zőkönyvet. Kiválasztottuk azo­kat a kéréseket és javaslato­kat, amelyek méltók arra, hogy hangot kapjanak az or­szágos fórumon, s amelyek megoldása valóban oda is tar­tozik. Ezek után felosztottuk a „területet”, azaz megnéztük, hogy melyikünkhöz melyik té­ma áll a legközelebb, melyi­ket tudja legjobban tolmá­csolni a diákok küldöttei előtt. — Ha szót kapnál az orszá­gos diákparlamenten, miről beszélnél? — Két témáról. Az egyik egy javaslat, amely a megyei parlamenten hangzott el és a következő: azok a középisko­lás, végzős fiatalok, akik pe­dagógusnak készülnek, s az iskolai KISZ-munkából önzet­lenül kivették részüket, az érettségi után mint függetle­nített KISZ-vezetők marad­hassanak továbbra is az isko­lában, s a pedagógusi képzett­séget levelező tagozaton sze­rezzék meg. A „képlet” ered­ményeképpen olyan pedagógu­sokat nyerhetnénk, akik „ben­ne vannak” a KlSZ-felada- tokba, s azon lesznek, hogy növeljék az iskolai KISZ- szervezet tekintélyét. Persze tudom, hogy itt közbeszólnak majd a státusz- és anyagike- ret-problémák, mindenesetre a javaslatot az országos diák­parlament elé valónak tartom. A másik témám az, hogy a diákok aktívabban vegyenek részt a város vagy falu poli­tikai, társadalmi életében, oldják fel kissé az iskola zárt­ságát. A Madách Gimnázium megtalálta ennek egyik for­máját: évek óta rendszeresen támogatja az öregeket. Ebből a kezdeményezésből szeret­nénk országos mozgalmat ki­fejleszteni. — szendi — PRÁGA Frantisek klubdélutánra ké­szülődik. — Erezd jól magad, fi­acskám — mondja az édes­anyja. Mire Frantisek a maga 15 éves önérzetével megszólal: — Mama, kérlek, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy ne mondd nekem állandóan, mit csináljak... BECS Hufnágel a kávéházban ré­gi cimborájával beszélget: — Ismerek egy embert, aki egy szál rossz nadrágban ment ki Amerikába, és most már ötszázmilliója van. — Mondd, Hufnágel, minek neki az a sok rossz nadrág?... VARSÓ — Meg akarok nősülni, jó öreg Tadeusz, hogy végre rendbe szedjem az életemet! — Milyen furcsa is az élet, kedves Waclaw! Én meg ugyanezért most válók!... LONDON A Bámexbumfért fennállá­sának tizedik évfordulóján nagy ünnepségeket rendeztünk a Ló utcai székházban, amely­re hatvanezer külföldi és harmincnégyezer belföldi ven­déget hívtunk meg. Az ünnepség programja a következő: 1. Kopjatörés a hivatal ud­varán, IV. Henrik-korabeli ru­hákban. 2. Lepényevőverseny. 3. Vadászat a Ló utcában, Idomított sólymokkal. 4. ökörsütés, tűzijátékkal. 5. Szarmata lovasroham, előadják a vállalat dolgozói. 6. Ultiparti — élő kártyala­pokkal. 7. A napközi otthon növen­dékeinek nonfiguratív kiállí­tása. 8. Tengeri csata egy mes­terséges tóban; a Főközpont engedélyével egy gályát és két naszádot elsüllyesztünk. 9. Monstre díszebéd a vál­lalat ebédlőjében, korhű ig- ricek részvételével. 10. Monstre bál a vállalat kultúrtermében. Mikeő György: Szervezés kérdése Néhány nappal az ünnepség előtt, amikor már minden elő volt készítve, amikor már minden úgy ment, mint a ka­rikacsapás, megjelent a. szer­vezőirodában a vállalat sza­kácsnője, Böbe néni, és sér­tődött hangon így szólt: — Rám ne számítsanak. Én ezt nem vállalom. — Mit nem vállal, drága Böbe néni? — kérdeztük kó­rusban. — Én nem fogok főzni any- nyi embernek. Hányán is lesz­nek? — Ugyan, Böbe néni, még százezren se ... Mi az ma­gának? — Nem vállalom. — Ha elvállalja, prémiu­mot kap. Nem is kis prémiu­mot! , APROMRDETESEK HYDROFORTARTÁ- LYOk a készítőnél, 80 literes 90, 100 literes UOO, 200 literes 1700 forint árban az ország bármely vasútállomá­sára expressként bér­mentve feladva. Kol­ler lakatosmester Bu­dapest, Xm., Róbert Károly krt. 32. Tele­fon: 203-219. BALASSAGYARMA­TON, 3 szobás, kom­fortos, hallos, ház részben beköltözhető, eiadó. Érdeklődni: Adamovics, Kossuth utca 56. \ SALGÓTARJÁN 4. sz. Postahivatal fel­vételre keres egy pos­tai es egy hírlap­kézbesítőt. Jelentkez­ni a hivatalban lehet. A Tiszántúli Talaj- védelmi és Talaj­javító Vállalat Szolnok megyei Irodája (Karcag, Püspökladányi út C2.) technikusi ké­pesítéssel és gya­korlattal rendelke­ző geodétát alkalmazna állandó munkára. Fizetés megegyezés szerint. Az állás azonnal betölthe­tő. Bányaipariak előnyben! Lehető­leg hétfői napon személyes »elentkezést vá- •unk fenti ci­nünkön a munka­jgyön. 2 SZOBÁS családi ház. 350 négyszögöl kerttel, termő gyü­mölcsfákkal eladó. Vizslás, Petőfi u. 76. ÓRIÁS gyümölcsű szentendrei egres és nagy gyümölcsű, piros és fekete ribiszketövek kaphatók, darabon­ként 8,— Ft-ért Toro­nyi kertésznél, Békés­csaba. Sztraka u. 27. KITŰNŐ állapotban levő. Skoda M.B íooo- es eladó. „Érdemes’* jeligére a balassa­gyarmati hirdetőbe. MINDENFELE rova­rok, rágcsálók, és lábizzadás elleni garanciális fertőtlení­téseket és irtásokat vállal Gyarmaty Fe­renc rovar-, és rág­csálóirtó kisiparos Nógrádmegyer, Alkot­mány u. 1. tD Wartburg de Luxe (fehér) eladó. Szerda­helyi. Pétervására. 275 négyszögöl telek eladó Felső-Idegér 8 Érdeklődni 10. szám alatt. PEST—NOGRAD megyei Allatforgalmi es Húsipari Vállalat Balassagyarmati Gyá­ra, felvesz szállítás: csoportvezetői munka­körbe gépkocsi-ügyin­tézői (gépkocsi-elő­adói) és szállításveze­tői képesítéssel ren­delkező munkaerőt. GYALUGÉP eladó. Tóth János Zagyva- pálfalva, Kinizsi u. 12. CIPZÁR, öngyújtó javítása, műanyag ru­hák. orkán-, esőkabá­tok hegesztése. Fara­góné, Salgótarján. Rá­kóczi u. 35. (Jégbüfé mellett.) VÁSÁROLNÉK, bé­relnék lakóházat. Cím: Czár Lujza, Gye- nesdiás, Veszprém rpegye. Fel­veszünk: Balassagyarmatra vegytisztító szalo­nunk vezetésére irányításban és szervezésben jár­tas, megfelelő mű­szaki képzettségű dolgozót, nyugdí­jast karbantartó­nak és üzleti dolgozót. Salgótar­jánban férfi- és női segédmunkást. Je­lentkezés: Patyolat Salgótarján, Rá­kóczi u. 227. Tele­fon: 11-76. A Nógrád megyei Tanács Kórháza felvételre keres férfi műszaki anyagraktárost Fizetés megegye­zés szerint, azon­nali belépéssel. J elentkezni lehet: a kórház anyag­raktárában. Érsekvadkerti MEZŐGÉP azonnali felvételre keres 3 fő teher­gépkocsi-karosszé­ria javításában lártas LAKATOST. Fizetés megegyezés szerint. NÓGRAD - 1972. november 25., szombat A mi Böbe nénink megeny­hült: — Hát jó ... Legfeljebb vá­rakoznak egy kicsit azok a vendégek... És mi lesz a ki­szolgálással? — Hogyhogy mi lesz? Hi­szen van egy felszolgálónk! Legyen nyugodt, mi minden­re gondoltunk. Valóban: mi mindenre gon­doltunk. Tudtuk, hogy a százszemélyes étteremben nem fér el egyszerre kilencven- négyezer ember, ezért hát ki­találtuk, hogy a várakozókat jelmezes-zenés felvonulások­kal, és középkori misztérium­játékokkal fogjuk szórakoztat­ni. A gyengébb szervezetűek vitamininjekciókat kapnak: mozgó orvosi rendelők ke­resik fel majd a sorbanálló- kat. Amikor minden a legna­gyobb rendben volt, amikor már minden úgy ment, mint. a karikacsapás, valakinek eszébe jutott, hogy csak egy mosdónk van, és abban is csak tíz ember fér el egy­szerre. Megnyugtattuk az illetőt, hogy nem lesz semmi baj, a mosdó mellett kiállítást ren­dezünk a Bámexbumfért tör­ténetéből, és ha a szórakoztat­va tanító táblák mégsem köt­nék le a vendégek figyelmét, akkor megindítjuk a mosdó előtt elhelyezett rejtett szö­kőkutak amely esténként több színben fogja gyönyörködtetni a mosdó előtt várakozókat. És ha még ezzel sem tudjuk el­vonni a kedves vendégek fi­gyelmét, akkor megszólaltat­juk a mosdó bejárata felett elhelyezett harangjátékot... — És mi lesz, ha mégis mo­rogni fognak? — kérdezte egy kollégánk. — Ha ők is kifo­gásolják, hogy egy mosdónk van? — Hadd morogjanak — fe­lelte a Bámexbumfért igaz­gatója. — Száztagú zenekar játszik majd, hát úgysem fogja hallani senki! A golfklubban cseng a te­lefon. — Ott van a férjem? — kérdi egy energikus női hang. — Nem, asszonyom, nincs itt — feleli a pincér. — Honnan tudja, hogy nincs ott, amikor még a nevét sem mondtam meg? — Onnan asszonyom, hogy Irakért Az iraki nemzeti ipar ter­melését több mint másfélsze­resére növeli az a 120 külön­féle létesítmény, amely Bul­gária, Magyarország, az NDK, Lengyelország, a Szovjetunió és Csehszlovákia közreműkö­désével eddig épült, illetve most épül Irakban. A Szovjet­unió részvételével 40-nél több ipari és egyéb üzem épült, köztük egy elektrotechnikai gyár, egy pamutipari kombi­nát. s Bagdadban egy ruha­gyár. Szovjet támogatással épült ki az Észak-Rumelja és a faoi kikötő közötti olajveze­ték. valamint a dél-iraki olaj­ipar. most pedig nagy vízi erő­mű épül az Eufráteszen. A nanáj ősök kőarcai Hatezer éves szobrocskát ta­láltak a Szovjet Tudományos Akadémia szibériai részlegé­nek régészei egy távol-keleti nanáj faluban végzett ásatá­saik során. A szobor finoman, plasztikusan adja vissza egy emberi arc vonásait. Hasonló stílusban készült ábrázolások találhatók az Amúr partjain előforduló bazalt görgeteg kö­veken is. Ezek és a kőkor- szakbeli településekről az ásatások közben előkerült egyéb leletek (kőkapák, ga­bonaőrlő kövek) a ma itt élő nanájok és nivhek őskori elő­deinek meglepően fejlett; ér­dekes kultúrájáról tanúskod­nak. Stílusos megálló (Takács Imre karikatúrája) ha a feleségek idetelefonál­nak, egyetlen férj sincs itt... BUKAREST Az áruházban egy férfi éb­resztőórát akar vásárolni. Sor­ra mutatják neki a különféle gyártmányú vekkerórákat, mindet ki is próbálja. Vé­gül dönt: — Nem kell. Egyik sem kell. Ki tud ilyen lármánál alud­ni... MILÁNÓ A szép Mariella születés­napjára udvarlójától gyönyörű nyakéket kap ajándékba. A lány nézi, nézegeti, majd há­lásan rebegi: — Igazán szép tőled, Mar­cello, hogy megjegyezted: nem szeretem a csokoládét... HAMBURG Halpemné rohan a férjé­hez, aki gondtalanul sörözget a vendéglőben: — Gustav, az a férfi ott előbb kihúzott a vizből, ami­kor fulladoztam. Igazán oda­mehetnél és megköszönhetnéd neki. Halpem legyint: — Felesleges, Ilse. Az a férfi már kétszer volt itt, és bocsánatot kért tőlem... NEW YORK Miamiba megérkezik egy texasi milliomos Nyomában szolgaszemélyzet cipeli bő­röndjeit, főleg téli sportfel­szerelést: síléceket, korcsolya­cipőket, szánokat. — De uram — szólal meg a portás megrökönyödve —, nálunk nincs sem hó, sem jég! Mire a milliomos unottan legyint: — Nem baj, a csomagom többi részével az is megérke­zik ... MONTREAL A klubban dicsekszik egy nerctenyésztő: — Hasznos újítást vezettem be. Állataimat kenguruval ke­reszteztem, s így a bundák­hoz nem kell zsebet csináltat­ni... BELGRAD A „jobb” családnál-megtud­ják. hogy a család két tagja, valahol Nyugaton, kétes hírű lokálokban dolgozik. — Borzasztó — sóhajt fel az egyik nagynéni —, családunk két. tagja munkára veteme­dett ... ZÜRICH Egy járókelő a kései órák­ban meglát egy ácsorgó kis­fiút az utcán és megkérdi tő­le: — Ilyen későn nem kellene már otthon lenned? — Miért kellene? Hiszen én nem vagyok nős!... Révész Tibor ELEKTRONIKUS KÖLTÉSZET A költők általában különös emberek. Hát még, ha egye­sül bennük a filmrendező és a szerkesztő is. Rajnai András immár 14 évvel ezelőtt verse- isvel jelentkezett a nyilvános­ság előtt. Már kezdeti versei­vel kereste a hétköznapok mélységeit, s kifejezésmódjá­ban is mindig újra törekedett. 1958-ban került a televízió nagy apparátusába. — Ügy éreztem és érzem ma is — mondja Rajnai And­rás —, hogy a televízió adja a legtöbb kifejezési lehetősé­get. Persze, költőket nem al­kalmaztak akkor sem a te­levízióban, ilyen státus nem volt. Díszítő munkásként kezdtem pályafutásomat. Egy évig hordtam, építettem a díszleteket a stúdiókban. Ek­kor kezdtem el egyetemi ta­nulmányaimat a bölcsész ka­ron. Közben átminősítettek a szerkesztők, rendezők sorába. — Milyen elképzelésekkel indult? — Szinte „mániám” volt és maradt is, hogy valamifé­le tömeghatású költészetet, audio-vizuális költeményeket, valósítsak meg a képernyőn; kísérletezés képben és hang­ban. Verseket publikálni, s azokat a legbonyolultabbat módszerekkel is érthetővé tenni. — Tudna erre példát? — Az éjszaka képei című Juhász Ferene-vers aratta az első sikert ebben a műfajban. Egyébként erre a versre mondták, hogy még olvasva Is nehezen érthető. Képpel, vizuálissá téve, úgy érzem, nagy tömegek előtt vált él­vezhetővé, érthetővé e nagy­szerű költemény. Miköz­ben ezen a fajta költészetát­ültetésen kísérleteztem az al­kotólaboratóriummal, ami ná­lunk az elektronika, a stúdió, erdekes eredményre jutottam Kicsit másra is, mint amire akartam. Rádöbbentem, hogy a televízióban az elektronika, milyen különleges lehetősége­ket kínál. Mert véleményem szerint — a film csak le­fényképezi, mintegy hűsé­gesen tolmácsolja, láthatóvá teszi a valóságot. Az elektro­nika viszont alkalmas a fan­táziakép megteremtésére. — Ez a tévében is új. — Talán. De mindenesetre közelebb került az írói, illet­ve általában a művészeti nyelvhez, és lassan, de teret is hódít. Ennek hírnöke pél­dául Az ének a galaktikáról című elektronikai költemény, melyet én írtam és rendez­tem is. — Egyébként ez a mű tu­domásom szerint elnyerte a trieszti filmfesztivál különdi- ját. Most min dolgozik? — Az első tudományos-fan­tasztikus elektronikai soroza­tot Lemm: Prix kalandjai cí­mű művéből rendezem. Csalt példaképpen említem, hogy a díszletet kedvem szerint variálhatom az elektronika segítségével. Negyven színész játszik benne, ötször egy óra az időtartam. Jövőre mutat­ják be, de most novemberben rögzítem az egész anyagot. Ha ennek sikere lesz, úgy érzem, egy izgalmas, kísérleti idő­szak zárult le. és aztán kez­dődhet az újabb, hiszen sok elképzelésem van. R. I. Dagályerőmüvek A dagály erejét hasznosító nagy teljesítményű erőműve­det terveznek a Szovjetunió­ban: az első ilyen erőmű há­rom éve létesült a Barents- tengeren. Ez nemcsak áram- fejlesztőként, hanem különle­ges tudományos laboratórium­ként is működik. Az új erőmű a Murmanszk melletti keskeny öblöt lezáró gáton épül. A da­gály vize a turbinákon ke­resztül jut az öbölbe és a tur­binákon át távozik. Az erőmüvet y gyárban szerelték össze és különleges pontonok segítségével vontat­ták rendeltetési helyére. Az új szerelési módszer haté­konysága és olcsósága különö­sen fontos, minthogy az út dagályerőműveket távoli, gyéren lakott körzetben építik fel. Egyikük az Ohotszki-ten- gernél létesül, ahol a Szovjet­unió felségvizein észlelt leg­magasabb — 12 méteres —. dagály szintkülönbségét mér­ték. I

Next

/
Thumbnails
Contents