Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)

1972-11-23 / 276. szám

Ica néni tízezer gyermeke Fekele tollú fehér madár . .Tudd meg: szabad csak az kinek Ajkát hazugság nem fertőzi meg, Aki üres jelszókat nem visít. Nem áltat, nem ígér, nem hamisít. Nem alkuszik meg. hű becsületéhez. Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.. (Idézet Heltai Jenő Szabadság című verséből.) Kedves, meleghangú szavak és a fenti verssorok kíséreté­ben, bensőséges ünnepség ke­retében búcsúztatták a na­pokban nyugállományba vo­nulása alkalmából Várhelyi Józsefnél, a salgótarjáni Bar­tók Béla úti Általános Iskola magyar szakos tanárnőjét, a megyeszékhely közmegbecsült Ica nénijét. A meghitt búcsú perceiben ott voltak a kollégák, a régi tanítványok és felsorakoztak az Iskola kisdobosai, úttörői. Az ünnepelt a nagyon ne­héz. felelősségteljes pedagólai pályán több mint 33 évvel ez­előtt lépett katedrára. Azóta határtalan lelkesedéssel, hiva­tás- és kötelességtudattal, anyai gyermekszeretettel, lel­kiismeretességgel és optimiz­mussal nevelte évről évre a gyermekek százait. Zsámbék. Törökbálint. Wekerlefalva, To­polya után 1943-ban lépett pa­lócföldre. Azóta Salgótarján több iskolájában tanított, fő­ként magyar nyelvtant és Iro­dalmat, de ha kellett földraj­zot és biológiát is. Kollégái körében a közok­tatás „közkatonájaként"’ ismeri Irodalmár, amióta kilépett az iskola nádjaiból mindig osz­tályfőnök volt. Irányította az Iskolai könyvtárakat, szervez­te és vezette az irodalmi szakköröket és színjátszócso­portokat. Fáradhatatlanul dol­gozott azért, hogy mindinkább tökéletesedjen a tanulók he­lyesíráskészsége, irodalomsze- retete. Népszerűsítette az ol­vasómozgalmat, átadta ta­pasztalatait a magyar szako­soknak, osztályfőnököknek. Ott volt az úttörőszervezet böl­csőjénél és több mint huszon­öt évig aktívan szervezte, irá­nyította a sokszínű mozgal­mat. Évente mintegy 300 tanuló nevelésével, tanításával fog­lalkozott. Pedagógus-pályafu­tása alatt Ica néni mintegy tízezer gyermek nevelését Irá­nyította fáradhatatlanul. Tíz­ezer gyermek tanulta tóle a jót, a szépet, az emberit. Tíz­ezer gyermek nyert betekin­tést és kapott ízelítőt Mik­száth, Móricz műveiből, Pe­tőfi, Ady verseiből. Színházi esték Viharos Több mint húsz esztendő telt el azóta, hogy a buda­pesti Magyar Színház, a Nemzeti Színház kamara­színháza hazánkban először játszotta el Leonyid Rach- manov: Viharos alkonyat című színművét. A darab országos sikerré vált hóna­pok alatt, hiszen felszaba­dulásunk fél évtizedében jártunk, formálódó társadal­munk jószerint még akkor Ismerkedett azzal a nagy sorsfordulóval, amit 1917. októbere Oroszország népei­nek jelentett. A szovjetha­talom létért vívott roppant küzdelmére nyitott — ha nem is tágas, de minden­esetre bepillantóablakot ak­koriban a Viharos alkonyat Is, mégpedig oly módon, hogy egyben szemlélői le­hettünk a különféle társa­dalmi osztályok zűrzavará­ban a fokozatosan és követ­kezetesen szilárduló rend­nek, emberi színvallásoknak, helyezkedési tendenciáknak az ellentétes pólusokon. A dráma központi alakja, Polezsájev professzor a tu­dós társadalomnak az a nagy egyénisége, aki nem­csak megérti a történelmi fejlődés ' dialektikáját, de kész is fenntartás nélkül szolgálni ezt a történelmi ha­ladást. Ez adja a Viharos alkonyat történelmi keretbe ágyazott drámai konfliktu­sait. A professzor közvetlen munkatársi környezete — társadalmi érdekei, nevelke­dése, világnézete szerint — két táborra szakad. A vá­laszút azonban, hogy me­lyikkel tartson végül is, egy pillanatra sem kétséges Po- lezsájev előtt, annál is in­kább, mert világosan látja, hogy tudományos álmáinak segítője és támogatója egye­dül a feltörő szovjethata­lom lehet, amely a legegy­szerűbb embereknek is sza­bad teret nyit a művelődés­hez, az ismeretekhez. Még dúl a polgárháború, a német intervenciósok megszegik a fegyverszüneti megállapodást, a szovjetha­talom új harcokra szólít­ja fiait, de az agg tudóst 4 NÓGRÁD - 1972. alkonyat mór Benin szavai sarkallják nagy terveire. Annak biztos tudata, hogy nem élt, nem munkálkodott hiába, s leg­jobb tanítványai népe, s az emberiség szolgálatába ál­lítják eredményeit. A miskolci Nemzeti Szín­ház választása most, az ok­tatásügyi határozatok szelle­mében különösen szeren­csésnek mondható. A Viha­ros alkonyat olyan emelke­dett szellemű dráma, ami nem csupán történelmi pél­dázat, de utat is mutat a szocialista társadalom fial­nak: az ismeretek, a tudo­mányok felé. Rachmanov drámája a magyarországi bemutató óta eltelt több mint két évtized óta sem vesztett mondandói érvé­nyességéből, sőt! És friss, élvezetes e gondolatok írói megfogalmazása is. A mis­kolci társulat tagjai kitűnő színészi teljesítményt nyúj­tottak. Különösen tetszett Polezsájev professzor alak­jában Simon György Jászai- díjas játéka. Az agg tudós­ban csupa vitalitás, külső és belső szenvedélyesség. Fele­sége, Maria Lvovna szerepé­ben Demeter Hedvig arany­ló derű, optimizmus, elraga­dóan zsörtölődő és kedves­kedő anyáskodás. Tehetség­gel formált Varabjovot lát­tunk Kulcsán Imrétől — még karrieristának is tehet­ségtelen és gyáva figurája hiteles volt, elsősorban re­mek dikciójával keltett fi­gyelmet. Varga Tibor Bocsá- rovja, mint ragaszkodó ta­nítvány és mint ifjú forra­dalmár hiteles volt. Kupri- janov matróz nyersebb, da­rabosabb alkat, mint ami­lyenre Gyarmathy Ferenc mintázta. A kisebb felada­tokban Szabados Ambrus, Nagy Mari, Kenderfy Gyu­la, M. Szilágyi Lajos, Hé- czey Éva és Molnár Anna elfagadhatóan állt helyt. Az előadási együttes jól segí­tette Illés István gondos és világos rendezői munkáját. A bemutatószámba menő felújítás méltán aratott si­kert a József Attila Műve­lődési Központ színpadán. november 23., csütörtök »ífifÓTA felcsillant ElDÍTE A MENEKÜLÉS « Ha, EGYEDÜL NEM IS VAUN AT NEKI A TENGERNEK. MASODMAGAVAL TÁLÁN MEGKOCKÁZTATHATJA AZ UTAT KENUVAL A TMOLt SZÁRAZFÖLDIG. ISMÉT FI­GYELNI KEZDI A SZIGETBE LATOSA TŐKANNIBALOKAI HÓNAPSZÁM, NAPRŐL-NAPRA OTT LAPUL ' H®" henye, Robinson peje \UJRA TtRVCKTgL ZSONG.ME­LIS HOSSZÚ időbe TELIK, MI­RE ELFOGADHATÓ TERVET ESZEL KU - Atm* A LMeg kell szabadítanom EGY RABOT „ „ / A VADAK KEZE! KÖZÜL! Egykori tanítványai közül többen, mint kollégák álltak könnyes szemmel az ünnep­ség résztvevői között. Marek Aladárné, Újhelyi Imréné és a többiek sok-sok csókkal hal­mozták el Ica nénit. De büsz­kén emlékezik vissza Végh Miklósra, Ménich Istvánra és másokra, akik most már elis­mert emberek hírében állanak szakmájukban. Az irodalom szerelmese tanított tanyai is­kolában, ahol mint mondotta: „A tisztalelkú gyermekek kö­rében sohasem érezte a fárad­ságot, a nap szinte minden percét értük, rájuk áldozta” A palócföldben sem csalódott. Megszerette az, embereket. Sőt, már annyira megszokta ezt a környezetet, hogy Sal­gótarjánt szülőföldjének vall­ja. Egész életében a könyv voll a mindene. Most az aktív pi­henés éveiben lapozgatja majd ezerkötetes könyvtára reme­keit, mert hiszen ebből so­sem elég és egyes művek, egyes versek ma is mondanak újat és mi tagadás számára egyre szebben hangzanak. így van a „Szabadság” című vers­sel is, amely számára minden­nap újabb és újabb erőt adott és nap mint nap csengőbben hangzik.........A szabadság nem perzsavásár. Sem a te. árud. Milliók kiuciie az, Mint a reménység, napsugár tavasz, Mint a virág, mely düs kelyhét kitárva Ráönti illatát a szomjazó világra, Hogy abból jó testvéri jusson. Minden szegénynek ugyanannyi jusson." Uemény László Megjutalmazzák a társadalmi aktívákat A Romhányi Építési es Ke­rámiagyárban régi gyakorlat, hogy november 7-én megju­talmazzák a legeredménye­sebben dolgozó társalalmi ak­tívákat. Az idén sem volt könnyű dolga a párt-, a szakszervezetnek és a gazda­ságvezetésnek, mert nagyon sok jól dolgozó aktivista kö­zül kellett választaniuk. Ugyanakkor kevés összeg állt rendelkezésükre. Az idén 15 ezer forintot fordított a vál­lalat vezetősége a társadalmi aktívák megjutalmazására. Az összegből 45 személy részesült 300—1000 forintig terjedő ösz- szegben. A szoviet filmművészet meglepetése Az utóbbi pár évben fil­mes-szakmai berkekben, de a közönség kö­zött is. kétség­telenül a leg­több vitát ki­váltó ok: a szovjet film helyzete volt. Elmarasztal­ták, dicsérték, keresték helyét a filmművészet hatalmas bi­rodalmában. Az vitathatat­lan, hogy a szovjet film­művészet sok nagyszerű, örökértékű al­kotással figyel­tetett fel ma­gára. Mégis úgy tűnt, hogy az utóbbi évek- ben egy-két film kivételevei mintha megingott volna hely­zete. A problémákat semmi­képpen nem lehetett súlyos­nak nevezni, mégis helyes volt az SZKP KB felülvizsgá­lata és határozata a „... szov­jet film fejlesztése ügyében teendő Intézkedésekről.” Ez a határozat ez év augusztusában látott napvilá­got. Hogy az Intézkedés meg­születése előtt is megindult valamiféle változás, egy bizo­nyos „öntisztulási” folyamat, arra ékes bizonyíték az 1971. évi moszkvai filmfesztivál aranydíjas filmje, Jurij Iljen- ko Fekete tollú fehér madár című alkotása. Egy film talán nem elég bizonyíték, azonban az elkövetkező hónapokban több olyan szovjet film ke­rül a mozik műsorára, mely bizonyítja az előbbieket. Iljenko neve elsősorban azoknak cseng ismerősen, akik a filmek címei mellett végig­böngészik az alkotók névsorát Is. így találkozhattak nevével az Elfelejtett ősök árnyai cí­mű filmben. Iljenkö operatő­re volt a műnek. Mint ren­dezőnek, a Fekete tollú fehér madár második filmje. Nem tartom szükségesnek a film tartalmából akár egy mondatot is leírni, hiszen ezt már megtette a NÖGRÁD, és más sajtóorgánumok. Viszont feltétlenül szólni kell azokról a dolgokról, melyek érdekes­sé, széppé teszik a filmet. Megszoktuk már, hogy a filmekben a hang többnyire azért és akkor szükséges, ami­kor már képpel nem lehet ki­fejezni valamit. Tudjuk, azt is, hogy milyen Jelentősége van a zajoknak, zörejeknek, hangeffektusoknak és a zené­nek, de ritkán találkoztunk még Ilyen filmmel, ahol a kép, a hang a film első per­cétől az utolsóig alárendelés nélkül kap funkciót. A szokatlan képbeállítások, a gyors jelenetváltozások, a történetszövés filmen eddig is­meretlen formája és stílusa, a szűkösen használt leíró és epi­kus eszközök egyfajta nép- balladai atmoszférát kölcsö­nöznek a filmnek a nagy je­lentőségű szimbolikus elemek mellett. A film értékét tu­lajdonképpen a tartalom és a forma ritkán megvalósuló tö­kéletes egysége adja, melyet Iljenko a társadalmi igazsá­gok szolgálatába állít. Érdemes itt felidézni a L’Humanité és a Variety kri­tikáinak egy-egy részét: „Il­jenko kiszélesíti a történelem­ábrázolást, és különféle ma­gatartások szintézisében mu­tatja be fő áramlatait. Az egyének érzelmeinek ábrázo­lásában költői hatást ér el, és romantikus erővel mutatja be a láncait széttörő, a re­mény fele siető embert.” „...az erőteljes népi költé­szet, az áradó líraiság és az emberszeretet kifejezésére tö­rekszik ., Szólni kell egy keveset » film történelmi hátteréről is. A történet Európa legzavaro­sabb történelmi időszakában játszódik. Az 1939—1940. kö­zötti időt felidéző esemény­sor valóságos történelmi hely­zetekre épül. Képekben nem látjuk, mégis tudjuk, hogy há­borúról van szó. Háborúról, mely o kisemberek, a csalá­dok életében külön háborút okoz. Ez a mű a szovjet filmmű­vészet meglepetése. A film drámaiságát új utakon keresi, döbbenetes, olykor meghök­kentő, s megrázó képi ábrázo­lással. A cselekmény önmagá­ban talán már sablon, köz­hely lenne a háborús filmek között. Iljenko ezzel az új képi megfogalmazással szé­pet, jót, modemet — mégis romantikusai — tudott alkot­ni ebből a történetből. Zengő Árpád Kiállításra készülnek a salgótarjáni bélyeggyűjtők A megyeszékhely bélyeg- gyűjtőd az utóbbi években egyre több kiállítást rendez­tek, s most ismét jelentős fi- latelista eseményre készülnek. Salgótarján várossá nyilvání­tásának, és az első bélyeg- gyűjtő kör megalakulásának 50. évfordulója alkalmából — a jogutód — a József Attila Megyei Művelődési Központ bélyeggyűjtő szakköre kiállí­neroi esénye lyotnáu irtai cs. Horváth riBOR. ajzolta: EBOK 1 MSB tűst rendez a Gagarin Általá­nos Iskola aulájában. Az igen szívonalasnak ígérkező bemutatót december 28. és ja­nuár 6. között tekinthetik meg a bélyeg szerelmesei, az érdeklődők. Az előzetes tájékoztatás sze­rint 200 keretoldalon. 2400 al­bumlap kerül bemutatásra. A Hélyegkiállítós alkalmi posta- hivatala „50 éves a városi bé­lyeggyűjtő kör” feliratú, a város címerét magába fogla­ló emlékbélyegzőt használ. Ez­zel együtt a fUatelisták em­léklappal és alkalmi boríték­kal is gazdagíthatják gyűjte­ményeiket. A kiállításon csak a sal­gótarjáni gyűjtők anyaga sze­repel. Éppen ezért ez ösztön­zően kell, hogy hasson a vá­ros bélyeggyűjtőire. Kívánatos tehát, hogy a féltve őírzött kincsek ezen a jelentős bé­lyegkiállításon előkerüljenek. A kiállítás szervezői merik remélni, hogy a város 50. év­fordulóját és a félévszázados bélyeggyűjtő múltat reprezen­tatív kiállítással tudják kö­szönteni. Bíznak ebben azért Is, mert 50 évvel ezelőtt csalt egy szűkebb baráti körben foglalkoztak az „országok névjegyedként is emlegetett bélyeggyűjtéssel. Salgótarjánban ma 20 fel­nőtt és ifjúsági körben közel 150o filatelista hódol ennek a hobbynalc. A rendőrök számá­ra külön öröm, hogy a bélyeg­kiállítás felett védnökséget vállalt a MABEOSZ, a Városi tanács, a Hazafias Népfront városi bizottsága, továbbá több üzem és hivatal. A véd­nökségvállalásokból az is ki­tűnik, hogy a bélyeggyűjtők tevékenysége ma már egyre inkább elnyeri a társadalmi elismerést Salgótarján város­ba» & t I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents