Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)

1972-11-19 / 273. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESUUETEKI XXVIII ÉVF. 273. SZÁM ARA: 1 FORINT 1972 NOVEMBER 19,, VASÁRNAP Ötvennyolc támadás 24 óra alatt Ihieu leszámol az ellenzékkel PALÓC PÁR (Veres Mihály fotografikája) Befejeződött az őszi búza vetése a megyében Minden erőt a kukorieatörésre és az őszi mélyszántásra kell összpontosítani Készülődés a télre Nemrégen tartotta szoká­sos évi hóértekezletét a KPM Nógrád megyei Közúti Igaz­gatósága. Ezen a megbeszé­lésen az igazgatóság, a me­gyei rendőrkapitányság, a közlekedési vállalat és a megyei tanács képviselői egyeztették téli tennivalói­kat és elképzeléseiket. Nem szükséges különö­sebben bizonygatni, hogy a vasúti és közúti közlekedés zavartalanságán sokszor em­beréletek, milliós értékek sorsa múlik. Közlekedés nélkül megbénul egy ország gazdasági vérkeringése, át­meneti fennakadások is fel­becsülhetetlen károkat okoz­hatnak az egész népgazda­ságnak. Évenként valóságos „haditervet” készítenek a közúti igazgatóságok a köz­lekedést akadályozó időjárá­si tényezők embert és érté­ket veszélyeztető hatásai­nak megelőzésére és elhárí­tására. Készenlétben állnak már a különböző technikai eszkö­zök, ekék, só- és salakszóró­gépkocsik, hómarók. Szerve­zett az egész megyét, sőt az országot átfogó jelzőrend­szer, amelynek segítségével a közúti igazgatóságok tájé­kozódhatnak és tájékoztat­hatnak az időjárás alakulá­sáról. Az ügyeleti szolgálat emberei, a készenléti brigá­dok bármelyik percben mun­kához láthatnak. Ma még azonban senki nem tudhat­ja, hogy milyen izgalmas, nehéz perceket, órákat, eset­leg napokat tartogat szá­munkra a tél. Az időjárást nem lehet teljes biztonság­gal előre „megjósolni”, le­hetnek e télen is gondok és problémák, amikor különö­sen fontossá válik a pilla­natnyi helyzet alapos isme­rete, a gyors intézkedés, a megértő türelem és segítő­készség. Feltétlenül szükséges, hogy a lakosság adódó eset­ben megértést és türelmet tanúsítson a közúti igazgató­ság munkái iránt, hiszen „ítéletidő” esetén átmeneti­leg erősebbnek bizonyulhat, és győzedelmeskedhet a tél emberen és gépen, szorgal­mon és igyekezeten. Az is nélkülözhetetlen, hogy ki-ki tőle telhetőén kivegye ré­szét a tél elleni védekezés­ből. Ha kell, ne késlekedje­nek segítséget nyújtani az igazgatóságnak gépekkel és emberekkel a szövetkezetek, termelőüzemek, állami gaz­daságok. Az elmúlt évek tapaszta­latai azt mutatják, hogy me­gyénket általában nem sújt­ja szigorúan a tél, mégis sok bosszúságot okozhat. A bosszúságok tekintélyes ré­szét azonban nem lehet az időjárás számlájára írni. A hóértekezleten elhangzott néhány figyelmeztető „törté­net”, amiknek tanúlságait nem árt megszívlelni. A hó­fúvások gyorsabb eltakarítá­sa érdekében lezárt útszaka­szon hagyta például Tra­bant gépkocsiját egy tulaj­donos. A hó belepte a jár­művet, amit a hómaró sza­bályosan felszeletelt. Előfordult indokolatlan tü­relmetlenség és követelődzés is az elmúlt években. Érthe­tően, a saját lakóhelyéhez vezető útvonalat tartja min­denki a legfontosabbnak, akar mellékútról, vagy be- kötőútról van is szó, de meg kell érteni, hogy a közúti igazgatóság legelső teendője a főútvonalakat megtisztíta­ni a rázúduló hótömegtől, megóvni a jegesedéstől, csak utána következhetnek a töb­bi útvonalak. Nem hagyat­kozhat az igazgatóság meg­alapozatlan, „maszek” jelzé­sekre sem, nem tehet kivé­telt, legfeljebb életveszély esetén, ragaszkodnia kell a megyei tanács szakigazgatási szervével közösen összeállí­tott fontossági sorrendhez. Éppen ez az átgondolt és tervszerű következetesség a biztosítéka, hogy a legnehe­zebb körülmények között sem marad a megye egyet­len települése sem huzamo­sabb ideig elzárva a külvi­lágtól. K. S. A nyugati hírügynökségek idézik a saigoni katonai főpa­rancsnokság szombati bejelen­tését, mely szerint két hónap óta a legalacsonyabb szintjük­re süllyedtek a vietnami had­műveletek. Kivételt jelent a Dél-Vietnamban levő Quang Tri tartomány, az északi front, ahol a szabadságharcosok is­mét erős nyomás alatt tartják a rezsim csapatait. A saigoni bejelentés szerint az amerikai B—52-es bombá­zók az utóbbi 18 órában négy bevetést hajtottak végre a VDK területe ellen, tizet pe­dig Dél-Vietnam területén. A saigoni főparancsnokság közleményéből az derül ki, hogy a felszabadító erők az utóbbi 24 óra folyamán 58 tá­madást intéztek a saigoni egy­ségek ellen (ebből 44 rakéta- és aknavető-támadás volt.) ft Az elnöki palota hivatalos lapja, a Tin Song, egy hiva­talos forrást idézve azt írja, Szombaton délelőtt a Par­lament delegációs termében megkezdődött a magyar cseh­szlovák gazdasági és műszaki­tudományos együttműködési vegyesbizottság X. ülésszaka. A magyar delegációt dr. Aj- tai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, a csehszlo­vák küldöttséget Miloslav Hruskovic Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának titkára, a két ta­gozat elnöke vezeti. Az ülésszakon megvitatják Közelednek az év végi ün­nepek. Előtte a családokban meghányják-vetik, hogy mi­vel kedveskedjenek egymás­nak, milyen ajándékkal sze­rezzenek örömet. Ugyanakkor szóba kerül az ünnepi étrend is, mivel e tekintetben szoká­saink, igényeink, kívánságaink sokban eltérnek a más or­szágokétól. A kirakatok áru­bősége, a különböző cikkek­kel megrakott áruházi polcok szinte csábítanak a vásárlás­ra. Most pedig ismerkedjünk meg közelebbről, mit is aján­lanak, mivel biztatnak a kü­lönböző áruházak, kereskedel­mi vállalatok. Lesz mit tenni a fenyőfára A Nógrád megyei ÉlelmJ- .szer-kiskereskedelmi Vállalat a tavalyi tapasztalatok és a várható igények függvényében állította össze az év végi ün­nepekre szóló árubeszerzését A szezonárukból. így pél­dául szaloncukorból 160 má­zsát rendeltek, ami 10 száza­lékkal több mint az elmúlt évben volt. Ennek többsége minőségi áru — mártott és desszert — mivel tavaly is ezt keresték legjobban a fo­gyasztók. Csokoládéfügge­lékből 80 mázsa kerül majd a vásárlókhoz, ami hét-nyolc hogy továbbra sem változott Dél-Vietnam álláspontja, s nincs szó ideiglenes békeszer­ződés (tűzszünet) aláírásáról. ★ Thieu dél-vietnami elnök szombaton ismét találkozott nemzetbiztonsági tanácsának tagjaival — jelenti a francia hírügynökség jólértesült forrá­sokra hivatkozva, és utal ar­ra, hogy Henry Kissinger. Nixon nemzetbiztonsági főtanács­adója hétfőn ismét össze­ül Le Dúc Thóval, a párizsi tárgyalásokon részt­vevő VDK-küldöttség külön- tanácsadójával. A Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetsége nyilat­kozatában leleplezi a saigoni bábrendszernek a dél-vietna­mi politikai foglyok likvidálá­sára irányuló kísérletét. A nyilatkozat szerint Saigon rendszeresen terrorcselekmé­az előző ülésszak óta végzett munka eredményeit és a to­vábbi együttműködés alapvető kérdéseit, áttekintik a külke­reskedelmi forgalom alakulá­sát, napirendre tűzik az Adria kőolajvezeték' építésével és üzembe helyezésével kapcso­latos kérdéseket, megtárgyal­ják a dunai vízilépcsőrendszer létesítéséről folytatott tár­gyalások eredményeit, és be­hatóan foglalkoznak a KGST- országok integrációjával ösz- szefüggő kérdésekkel. (MTI)-százalékkal több mint egy év­vel korábban. Az előbb emlí­tett áruk 90 százaléka már kint van az üzletekben. Kará­csonyfából nyolcezer folyómé­ter kerül majd az elárusító­helyekre. A déligyümöles-ellátásban a következő a helyzet: a héten az első narancsszállitmányok igen elenyésző mennyiségben, de eljutottak a fogyasztókhoz. Ahogy a hűtőházakban érle­lődik a banán, úgy hozzák majd forgalomba. Elegendő ugyan nem lesz az idén sem, de több kerül a forgalomba, mint korábban. A bőséges és kiadós étel­ínyencségeket jófajta minősé­gi borokkal lehet majd meg­tetézni. Pezsgőből hétezer, habzóborból pedig ötezer pa­lack kerül a fogyasztókhoz. Ez utóbbiak már a raktárban vannak. Az olcsóbb borokból sajnos, nem lesz kielégítő az ellátás, az alapvető élelmi­szerekből viszont most sem lesz hiány. Uj cikkek, Centrum-hétfS A Centrum Áruházban két­millió-hatszázezer forinttal magasabb árukészlet várja a vásárlókat, mint tavaly ilyen­kor. Játékból például egymil­lió-kétszázezer forintra tehető a készlet. Az áruház vezetősé­nyeket és gyilkosságokat követ el a dél-vietnami börtönökben. Phu Quoc börtönében mintegy 100 fogoly esett áldozatul a terrorakcióknak, illetve sebe­sült meg ezek következtében. Félő, hogy az amerikai ha­tóságok és Thieu arra használ­ja fel a tűzszünettel kapcso­latos tárgyalási periódust, hogy félreállítsa az útból azo­kat a személyeket, akik fontos szerepet játszhatnak a tűzszü­net után — állapítja meg a nyilatkozat. A szövetség október 26-án tiltakozó levelet küldött a Thieu-rendszer párizsi konzu­látusára, s ugyanaznap üzenet­ben kérte Waldheim ENSZ- főtitkárt, küldjön vizsgálóbi­zottságot Saigonba annak megakadályozására, hogy le­mészárolják a foglyokat. + A VNA nyugati forrásokra hivatkozva jelenti, hogy az elmúlt hét folyamán a Thieu-rezsim 7200 razziát hajtott végre Dél-Vietnamnak, az ellenőrzé­se alatt tartott zónájában. Az akciók során 172 személy meghalt, több mint ezren meg­sebesültek. (MTI) Parlamenti delegáció utazik Bulgáriába A Bolgár Népköztársaság nemzetgyűlésének meghívásá­ra a közeli napokban Apró Antalnak, az országgyűlés el­nökének vezetésével parla­menti küldöttség utazik hi­vatalos, baráti látogatásra a Bolgár Népköztársaságba. (MTI) ge szerint folyamatosan ér­keznek a játékok, azonban nem árt. ha a mechanikai játékokat időben megvásárol­ják, mert nem biztos, hogy az utánpótlást biztosítani tud­ják. Gazdag választékot kínál a rádió- és televíziórészleg is. Nyolcszáz zseb- és táska­rádió között válogathatnak az ajándékozni szándékozók. Ér­demes ezeket a cikkeket meg­vásárolni, mert hétfőn a Cent­rum-akció keretében 20 szá­zalékkal olcsóbban adják, ki­véve a tőkésországokból szár­mazó készülékeket. Mindenki megtalálhatja a neki tetsző ajándékot a kötött- és fehérneműosztályon, ahol csaknem kétmillió forint érté­kű árukészlet vár gazdára. A tavaly alig kaoható Fékomp- ress színes férfiingekből az idén jó lesz az ellátás. Új­donság lesz a batisztanyagból készült férfiing is. Ezer pár női és férfikesztyű, cseh és bolgár nyúlszőrkalap áll még a fogyasztók rendelkezésére. Üj cikként kínálja a régiek mellett a férfikonfekció-rész- leg az Osaka nevű férfi téli­kabátot. A cipőosztály, a ha­risnyacsizma kivételével min­den igényt ki tud elégíteni. Ajándékboltok A Pécskő Áruházban az őszi és téli csúcsforgalomhoz szükséges áru 60—70 száza­A hűvösebbre fordult időjárás ellenére megyénk mezőgazda- sági üzemeiben az őszi mun­kák végzése nagy lendülettel befejezéshez közeledik. Az őszi vetések alá való szántás területe megközelítette a 28 ezer hektárt. Mezőgazdasági termelőszövetkezeteinkben az elmúlt évhez képest mintegy 200—250 hektárral növekedett a búza vetésterülete. A rozs és őszi árpa csökkenő terüle­ten került földbe, ennek el­lensúlyozására az üzemek bú­zát vetettek. Megyénk me­zőgazdasági termelőszövetke­zeteiben a búza vetése a hét közepére befejeződött, 23 053 hektáron. A tervezettől két százalékkal nagyobb területen, amely összefügg az ágazat kedvezőbb jövedelmezőségé­vel, nagyobb termésbiztonsá­gával és jobb gépesítettségé­vel. Az elmúlt heti stagnálás után a vetésektől felszaba­dult. erőgépek fokozott ütem­ben az őszi mélyszántást vég­zik. Eddig a terület 42—13 léka már a polcokon és a raktárakban van. Igen gaz­dag választékot kínál fazon­ban, színben a női konfekció­részleg, a női és férfi-kötött- áruosztály, valamint a gyer­mekrészleg. Minden osztályon sokkal jobb az áruellátás, mint az elmúlt évben volt. Az áruház vezetője mégis azt tanácsolja, hogy aki a leg­szebbet akarja megvásárolni, az már most tegye meg, meri előadódhat, hogy később nem tudnak a maihoz hasonló gaz­dag választékot biztosítani. Vo­natkozik ez mind a külföldi, mind pedig a belföldi áruié­ra. Az ajándékozás megkönnyí­tése céljából az áruház eme­leti részén megnyitották az ajándékbutikot, ahol mindent meg lehet kapni. Ezzel egy- időben bevezették az élővirág­árusítást is. Külön játékrész­leget hoztak létre. Ugyancsak játékrészleg kínálja majd a szebbnél szebb ajándékokat a megyei tanács halijában. Az áruház vezetősége no­vember elsejével kétmillióval nagyobb készlettel, sok kül­földi áruval sietett a vásárlói igények kielégítésére. százalékán 15 ezer hektáron került elvégzésre. Az üze­mekben a szántás gyorsítása érdekében nyújtott műszako­kat szerveznek. Az a tapasz­talat, hogy az üzemek többsé­gében ez év őszén nagyobb gondot fordítottak a munkák minőségére. A talajelőkészítést jó minőségben végezték el, amely alapja lehet a jó ter­méskilátásoknak. Lemaradás mélyszántásban a szécsényi és rétsági járás­ban jelentkezik. Igaz, e két járás tsz-ei fejezték be leg­később a vetést is. Legnagyobb gond megyénk­ben is a kukorica betakarítása. Az érést részben a későbbi vetés, a nyári napsütéshiány és több helyen a kora őszi fa­gyok is hátráltatták. Az or­szágos helyzethez képest en­nek ellenére megyénkben kedvezőbb a kép. A háztáji gazdaságokban a hét végére gyakorlatilag a kukorica tö­rése befejeződik. A közös gazdaságokban minden erőt a még hátralevő, mintegy 800— 900 hektár kukorica törésére •kell összpontosítani. A kuko­rica nedvességtartalma to­vábbra is magas, az üzemi szárítókat éjszakai műszakban is üzemeltetni kell. Az üze­meknek előre kell számolni azzal, hogy a kukorica letöré­se után gondot jelent majd a szár betakarítása. Ahogy mód és lehetőség adódik, ott töre­kedni kell. a takarmányozási célokra való felhasználásra, esetleg silózásra. összességében kedvező a helyzet. Nincs ok azonban el-, bizakodottságra sem, egyes üzemek lemaradtak a mun­kákkal. Nagy feladat lépést tartani az idő rövidségével. Mindenekelőtt jobb szerve­zésre, körültekintő és össze­hangolt munkára van szükség. Dajan bízik Washingtonban ® / Az Egyesült Államokban tett ötnapos látogatását be­fejezve visszatért Tel Avivba Dajan izraeli hadügyminisz­ter. Rövid nyilatkozatában ki­jelentette: az amerikai hiva­talos személyiségekkel folyta­tott megbeszélései meggyőzték őt arról, hogy Washington nem kíván nyomást gyakorol­ni Izraelre az arab—izraeli konfliktus rendezése érdeké­ben. Az izraeli hadügyminisz­ter „találgatásnak” minősítet­te azokat a lapjelentéseket, amelyek szerint további fegy­vereket, közöttük • rakétákat kért volna az amerikaiaktól. (MTI) Megkezdődött a magyar—csehszlovák eg) üttműködési vegyesbizottság ülésszaka a kereskedelem, bőséges választék, új cikkek

Next

/
Thumbnails
Contents