Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)
1972-10-14 / 243. szám
VáIa«ztásol< előtt II. Erzsébet liétévtizedes uralkodása alatt most először esett meg, hogy a szigetországban tüntetlek ellene. A skóciai Stirlingbcn a királynő látogatási költségeivel szembeni elégedetlenségüket fejezték ki diákok ezen a módon Fegyveren összecsapások Saigon térségében Le Dúc Tbo Hanoiba utazott A dél-vietnami népi felszabadító erők csütörtökön 48 óra alatt már a második ellenséges támaszpontot foglalták el a déli országrész köz* ponti fennsíkján. Saigoni katanai körök szerint a fővárostól mintegy 150 kilométerrel északra a kambodzsai határ közvetlen közelében levő Den Het-i támaszpontra 1500 rakéta csapódott be. A forradalmi erők e tüzérségi támadás után rohammal foglalták el a bázist. Ez az egyetlen állás, amelyet a saigoni katonaság Kontumtól északnyugatra még ellenőrzése alatt tartott. Heves fegyveres összecsapásokról érkeztek jelentések Saigon térségéből is. Az amerikai légierő az elmúlt 24 órában is folytatta a VDK sűrűn lakott területeinek és Déi-Vietnam felszabadított körzeteinek bombázását. A nyugati tudósításokból kitűnik, hogy amerikai repülőgépek a VDK-ban elsősorban Dong Hói kikötőváros környékét, Pél-Vietnamban pedig Saigon térségét bombázták. Péntekre virradóan több száz tonna bombát szórtak le a dél-vletnaml fővárostól 40—90 kilométeréé körzetben a felszabadított területekre, De Due Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságénak tagja, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének különleges tanácsadója, akt a francia fővárosban négy napon át bizalmas megbeszéléseket tartott Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadóval, pénteken Párizsból Hanoiba utazott. Elutazása előtt az orly-i repülőtéren összesereglett újságíróknak azt mondotta: „még sok nehéz dolog vár rendezésre”. Kérdésekre válaszolva jelezte, hogy „bizonyára visz- sza fog még térni" Párizsba. A TASZSZ jelentése szerint pénteken Hanoiban ismét megszólaltak a légiveszélyt jelző szirénák. A légiriadó több mint egy óra hosszat tartott. * Az Albán Népköztársaság kormánya erélyesen tiltakozott a hanoi francia diplomáciai kirendeltség szerdai bombázása miatt, amelynek során megsebesült az épületben tartózkodó Kemal Rahmanaj ideiglenes albán ügyvivő és gépkocsivezetője. A Sziámi-öbölben levő Phu Quoc börtönszigeten csütörtökön fellázadtak a dél-vietnami politikai foglyok. A saigoni rezsim tábori csendőrsége tüzet nyitott rájuk, s négyet közülük megölt. Tizennégy politikai fogolynak azonban sikerült elmenekülnie a közeli erdőségbe. (MT{) Kissinger beszámolt Níxonnak Henry Kissinger, Nixon amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a pénteki nunka-villásreggeli során ■észletesen tájékoztatta az amerikai elnököt azokról a bi- ailmus megbeszélésekről, ámeneket négy napon át folytatott Párizsban Le Dúc Thó^ /al, a Vietnami Dolgozók Pártja PB-tagjával és Xuan rhuy-val, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetőjével. A villásreggelin jelen roll William Rogers külügyminiszter és Alexander Haig tábornok, Kissinger helyettese is. Tizenkét óra leforgása alatt ez volt Kissinger második személyes jelentéstétele az elnöknek. Az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó ugyanis már csütörtökön éjjel, nyomban Washingtonba érkezése után felkereste Nixont és röviden beszámolt neki. A szokásoktól eltérően pénteken a villásreggeli, ponto- sabban Kissinger beszámoló- jának megkezdése előtt újságírókat és fotóriportereket is bebocsátottak a Fehér Ház ebédlőjébe. Engedélyt kaptak arra, hogy pár percig felvételeket készíthessenek a négy politikusról. De miközben a fotóriporterek filmeztek, szó sem volt Kissinger és Haig párizsi útjáról, a társaság csak Nixon, csütörtöki atlantai választási körútjáról csevegett. Amerikai források szerint a párizsi bizalma« megbeszélések olyan szakaszba jutottak, amelyben mindkét tágyalófél- nek újból alaposan felül kell vizsgálnia álláspontját, mielőtt rászánná magát a következő lépésre. A Fehér Ház egyébként — akárcsak az előző bizalmas megbeszélések esetében — ezúttal is teljes titoktartásba burkolózott a párizsi tárgyalások tartalmát Illetően. (MTI) NÖGRÁD - 1972. október If* Scheel Csou En-lajnál Csou En-laj kínai miniszterelnök csütörtökön fogadta o pekingben tartózkodó Waller Scheel nyugatnémet külügyminisztert és megbeszélést folytatott vele. Jelen volt Csi Peng-fej kínai külügyminiszter is. A nyugatnémet diplomácia vezetője pénteken ellátogatott a nagy falhoz és az egykori tiltott városba, majd este fogadást adott vendéglátói tiszteletére. Szombat reggel Scheel Pekingbői Hongkongba utazik. (MTI) v Szovjet körúton az iráni sah Mohamed Reza Pahlavi iráni sah és felesége pénteken országjáró körútra indult a Szovjetunióban, Az Iráni személyiségek felkeresik Tallinnt, Észtország fő. városát, Voronyezsi. ahol atomvillanytelep épült. Ab ma-Atát, Kazahsztán fővárosát és Szocsi fekete-tengerparti üdülőhelyet. (MTI) Chili Rendkívüli állapot 13 tartományban Chile 25 tartományából már 13-ra terjed ki a magánfuvarozók .sztrájkja miatt bevezetett rendkívüli állapot., A közlekedés az ország középső és déli tartományaiban — Val- paraisótól Cautinig — csaknem teljesen megbénult* a benzinkutak zárva tartanak, több városban komoly nehézségek mutatkoznak az élelmiszer-ellátásban és a napilapokat sem lehet megkapni. A kormány felhívta a gépkocsivezetőket, hogy a vállalkozók manipulációinak meghiúsítására vegyék fel a munkát. Daniel Vergara belügylmlnisz- ter-helyettes, a rendőrség és a hadsereg védelmét ígérte a munkába álló sofőröknek. Erre azért volt szükség, mert a teherautó-tulajdonosok és a sofőrök összetűzései során már két sofőr életét vesztette. Jaime Suarez belügyminiszter közölte, hogy kormánya határozott intézkedéseket tesz a lakosság és az iparvállalatok áruellátásának biztosítására. A belügyminiszter nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a népi egység kormánya büntetőjogilag vonja felelősségre azokat a személyeket, akik ellenséges tevékenységükkel kárt okoznak az országnak. Salvador Allende köztársasági elnök csütörtökön rádióbeszédben szólította fel nyugalomra Chile lakosságát. A dolgozókat arra kérte: tanúsítsanak fegyelmet és türelmet az ellenség provokációival szemben, hogy elkerülhető legyen az összeütközés. A dél-amerikai országban továbbra sem csitulnak a felháborodás hullámai amiatt, hogy a Kennecott észak-amerikai réztársaság zároltatott egy Franciaországba tartó chilei rézszállítmányt. A szenátus táviratot intézett a francia szenátus elnökéhez, és abban fejezte ki tiltakozását a példátlan gazdasági agresszió miatt, Chile számos Ipari nagyüzemében' a dolgozók nagygyűléseken emelik fel szavukat az amerikai imperialisták mesterkedései ellen. Santiagóban ülésezik az Amerika-közi Újságíró Szövetség (IAFA) kongresszusa, amely legutóbb a chilei sajtószabadság kérdésével foglalkozott. A lapkiadók és -tulajdonosok érdekeit képviselő szervezet a chilei jobboldal kérésére tűzte napirendre ezt a témát, Allende elnök csütörtökön fogadta az IAPA vezető képviselőit és kijelentette: országában semmi nem veszélyezteti a sajtó szabadságát és semmilyen kísérletet nem tesznek e jog megnyirbá- lására. A chilei szenátus csütörtökön elejtette azt az alkotmányjogi vádat, amelyet Concepcion tartomány kommunista kormányzója, Vladimír Chavez ellen emelt a jobboldal, csaknem egy évvel ezelőtt, Tíz jobboldali képviselő aláírásával alkotmányjogi vádat terjesztettek a képviselőház elé Alfredo Joigtiant, Santiago polgármestere ellen Is. A „vádpontok” szerint Joignant a szeptemberi zavargások idején hatáskörét túllépve használta fel a rendfenntartó erőket a fővárosban folyó jobboldali rendbontás megfékezésére. (MTI) RÖVIDEN Damaszkusz Mahmud Szada Szíriái egészségügyi miniszter pénteken bejelentette, hogy sikerült megfékezni az ország Irakkal határos részének nyugati területén kitört kolerajárványt. Manila Pénteken Manilában letartóztattak két amerikai szerzetest. Azzal vádolják őket, hogy megszegték a szükség- állapot bevezetésével elrendelt törvényeket. Berlin Ünnepélyes keretek között átadták rendeltetésének a Berlin és Rostock között épülő, összesen 230 kilométere^ új autósztráda első, 30 kilométeres szakaszát. Ankara A török hatóságok pénteken szigorításokat és rendkívüli intézkedéseket vezettek be a mekkai zarándokokra. Ily módon akarják megakadályozni a Szíriában kitört kolerajárvány Törökországra való átterjedését. Bécs A bécsi Magyar Intézetben megkezdődtek azok a rendezvények, amelyek a Dózsa- Kodály- és Fetőfi-évíordulók- ra emlékeztetnek. Elsőnek Dózsa Györgyről hangzott el előadás, amelyet dr. Székely György professzor tartott. Varsó Pénteken Katowicében megkezdődött a több mint 670 fezer tagot számláló lengyel bányászszakszervezet X. kongresszusa. A tanácskozáson részt vesz Edward Gie- rek, a LEMP KB első titkára* Ma még senki nem tudná megmondani, mely ne párt alkotja majd a törvényt november 19-e után a hetedik bonni Bundestagban. Megőrzi-e pozícióját a szociáldemokrata-szabaddemokrata koalíció, vagy hároméves „kisiklás” után ismét a keresztény pártok képviselői lesznek többségben? Egy dolog azonban biztos: aki beül a kancellári székbe, az a mostaninál hosszabb időre tarthatja kezében az ország Irányítását. A hatalmas tét rányomta pecsétjét a választási harc első pillanataira Is. A CDU—CSU az NSZK 23 éves történetében páratlan kampányba kezdett. Százmillió márka segíti a hadjáratot. Elkészült a párt választási stratégiája is, amelynek legfontosabb új vonása, hogy a politikai improvizációt felváltja az átgondolt tervező- és szervezőmunka, összehangolták a párt szövetségi központjának tevékenységét valamennyi tartomány pártszervezeteivel. Majdnem ötszáz lap áll a kereszténydemokraták szolgálatában és a választás időpontja közeledtével hangvitelük egy kíméletlenebb lesz, Infláció, banditizmus, szocializmus! — ez a hármas jelszó szolgál arra, hogy ellenzéki hangvételben összefoglalja a Brandt-kormány hároméves- tevékenységét. A keresztény- demokraták vádjai jó néhány Mibe kerül november 19-e? tartományban, különösen Bajorországban, megértésre találtak. De vajon mi a tényleges alapja a három pontból álló „vádiratnak"? Az NSZK-ban az évi infláció elérte a 6 százalékot. A koreai háború időszakát — tehát az ötvenes évek elejét — kivéve hasonló méretű drágulás nem volt az NSZK-ban. Azt azonban minden nyugatnémet közgazdász és politikus tudja, hogy az NSZK még ezzel az árdrágulással is előkelő helyen áll a nyugat-európai országok között. Azt is kevesen vonják kétségbe, hogy a nyugatnémet infláció részben a tőkés nemzetközi drágulás következménye. Azt pedig csak az ellenzéki politikusok nem akarják észrevenni, hogy ezzel az inflációval szemben ők sem tudnak ellenszert ajánlani. A rend és törvény bűvöletében élő nyugatnémet polgár számára a bandltizmussal való fenyegetőzés különösen jó eszköz arra, hogy sokak hangulatát a kormány ellen fordítsa. A CDU—CSU jó! kihasználta tavasszal a Baader— Meinhof elnevezésű anarchista csoport tevékenységét, vagy a müncheni olimpiai faluban le' zajlott véres eseményeket arra, hogy bizonygassa: ; Brandt-kormány nem képe, fenntartani a rendet, garan tálnl a törvényességet. Ahhoz pedig, hogy a Brand —Scheel kormány „szocialista nem kell különösebb kommen tár. Hároméves kormányzás, idején a nyugatnémet nagytő ke csorbítatlanul megtartható pozícióit, a szociálpolitika nen változott lényegesen. A bato kispolgár mégis ellenségesei hördül fel, amikor azt hallj! hogy a Schamburg palotába! „szocialisták” ülnek. Nagyon nehéz felmérni, mi lyen következményekkel jár na az NSZK külpolitikájába a CDU—CSU kormány meg alakulása. Mindenesetre bízó nyos támpontot' nyújt a wies badeni kongresszuson elfoga dott külpoltikai prograrr amelyről sokat elárul az, hog; a demagóg békeszólamok mel lett kilátásba helyezi az NDK val esetleg addig megkötőt politikai szerződés érvénytele nftését. Az ellenzék nem vesz figyelembe azt sem, hogy : Nyugat-Berlinről kötött négy hatalmi szerződés kimondja a NSZK és Nyugat-Berlln jog különállását. Némi előnyt szerzett az SPD A Német Szociáldemokrata Párt dortmundi kongresszusán, a küldöttek csütörtökön este és pénteken egész nap részleteiben vitatták meg az SPD választási platformját, amelyet Herbert Wehner, a párt alelnöke terjesztett elő. A negyvenoldalas választási program az elkövetkező négy évre szóló célkitűzések között első helyen emeli ki az európai enyhülési politika folytatását, az NSZK és a szocialista országok viszonyának rendezését, konkrét formában foglalkozik a belső biztonság megszilárdítására, a stabilitás és a foglalkoztatottság biztosítására és a létkörüflmények megjavítására vonatkozó intézkedésekkel. E célkitűzéseket csak az garantálhatja — adta ki a kongresszus a fő választási jelszót —, ha Willy Brandt, az NSZK kancellárja marad. A felszólaló küldöttek — nem titkolták, hogy a program sok mindenben elmarad várakozásaik mögött, de még így is világos utat jelöl meg a lakosságnak, hogy kiket támogasson, hiszen a jobboldali CDU konkrét programmal adós maradt. Karsten Voigt, az SPD bal- szárnyának képviselője, (aki nemrég még az „Ifjúszocialisták” vezetője volt) felszólaláséban kifejtette: „támogatja az SPD-nek azt az igényét, hogy a kormány és a parlament kemény kézzel vessen véget az árak emelkedésének". Helmut Schmidt gazdaság- és pénzügyminiszternek igaza van abban — folytatta —, hogy a világméretű infláció oka az Egyesült Államok vietnami háborújában keresendő. Aki az áremelkedések ellen fellép, bírálnia kell azok egyik fő okét. Az USA vietnami imperialista háborúját is, különben szavai nem találnak hitelre. A vita után a küldöttek megszavazták az SPD választási programját, majd a késő esti órákban nagygyűléssel zárult a szociáldemokraták rendkívüli kongresszusa. Megfigyelők értékelése szerint a Német Szociáldemokrata Párt hosszú hetek, sőt hónapok tétlensége után kikerült a zsákutcából. Józan becslések szerint gz SPD—FDP koalíciónak alig őt héttel a cél — a november 19-i országos választások — előtt sikerült ellenfelével szemben ismét kis előnyre szert tennie. (MTI) Függetlenül attól, milyen színezetű kormány ül majd a bonni Schamburg palotában, az NSZK külpolitikái lehetőségeit hosszú távon megszabja az európai realitás, Ezt a CDU —CSU sem hagyhatná figyelmen kívül. Európa szempontjából azonban nem mindegy, hogy ez a szükség szülte felismerés évek múlva következik-e be, — egy esetleges CDU—CSU- kormányzás alatt — vagy pedig az NSZK a mostani reálpolitikát folytatja a Brandt- kormány irányításával, Brandték választási strata- giáját az jellemzi, hogy egyfelől támaszkodnak a külpoll- tikai sikerekre, és a jelenlegi irányvonal folytatását ígérik, másfelől igyekeznek meggyőzni a lakosságot arról, hogy saját belpolitikai és gazdasági programjuk mentes ugyan a látványos ígéretektől, de a realitásokon alapul, És mivel a választási harchoz hozzátartozik az ellenhadjárat is, a koalíció szintén nagyarányú sajtókampányt folytat. A központi kasszából 40 millió márkát szánnak a választásokra és ezt egészíti ki a tartományi pártszervezetek saját, jól fel- duzzasztott költségvetése. Nagyon nehéz lenne pontosan kimutatni, mibe kerül majd az NSZK-nak november 19-e, 150 millió márkába, vagy 200-ba? És ami pénzben sem fejezhető ki?,,, Dr, Gubesi Lajos