Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)
1972-10-05 / 235. szám
Valóság és érzet NEM CÉLOM, hogy e cikk keretében kifejtsem fejlődésünk, életszínvonalunk alakulásának jellemzőit. Tulajdonképpen lehetetlen is. Inkább vállalom az egyszerűsítéssel járó buktatókat. A Központi Statisztikai Hivatal rendszeresen közzéteszi a népgazdaságra, országunkra, az élet- színvonalra, a termelékenységre stb. vonatkozó számokat, adatokat. A számok valósak és az érdeklődőknek hozzáférhetőek. Rendszeresen megjelennek a napilapokban, tehát nyilvánosak is. Közért- hetőek, önmagukért beszélnek. Ezek azt mutatják, hogy a népgazdaság lehetőségeinkhez viszonyítva főbb arányaiban tervszerűen fejlődik. Vitatkozni akarok azokkal, akik fejlődésünk jelenlegi szakaszán életszínvonal-politikánkat részben elmarasztalják és illúziókban élve a Kánaánt akarják úgy, hogy a népgazdaság egy adott színvonalát elszakítják a valóságtól és gyorsítva kívánják megvalósítani azt, ami csak a holnap eredménye lehet. Másrészt — nem lélek a szótól — agitálni az eredmények mellett, hogy legyen nagyobb becsülete a munkának. Sokszor megfogalmazták — tulajdonképpen talán közhelynek is számít, hogy csak azt lehet szétosztani, amit megtermeltünk. A szocialista gazdálkodás számára tartósan más út: nem járható. Ezzel szemben még mindig vannak téves nézetek, kielégíthetetlen igények. Sokan a jövedelmek, a juttatások növekedését kívánják, a munkaidő rövidülését. Vagyis vannak olyanok, akik szerint a fejlődés az, ha a munka mindig kevesebb lesz, a jövedelem mindig több. Persze ennek tagadásával az ellenkezőjét sem állítom. Csupán azt akarom érzékeltetni, hogy fejlődésünk jelenlegi szakaszában még mindenkinek tudatosan, jól, a munkaidőt teljesen kihasználva kell termelni, még olyan munkahelyen is, ahol a munka nehéz fizikai igény- bevételt jelent. Mit értek a címben levő valóság és érzet alatt? Valóság alatt mindenekelőtt azt, hogy életszínvonalunk, az egész társadalom fejlődik, gazdagabbak vagyunk anyagiakban és szellemiekben is. Nézzünk csak körül. Egyre több a személygépkocsi, pedig a vonatok is mások, mint évekkel ezelőtt. Fölsorolták már sokszor, grafikonok ábrázolták a televíziók, mosógépek, hűtőgépek, bútorok és más tartós fogyasztási cikkek egyre növekvő számát, pedig közben rövidült a munkaidő is. Az aratás sem a legnehezebb paraszti munka. A faluvégen is új házak magasodnak, a központi és a gázfűtés is terjedőben van. Számos gyárban már nem szennyezi a levegőt a generátorgáz. Egyre többször közli a' sajtó, hogy mennyivel növekedett megyénkben a takarékbetétbe helyezett pénz összege, hogy hányán várják a személygépkocsit A FELSOROLÁSNAK nincs vége. Talán könyvek, kötetek kellenének a valóság teljes bemutatásához. Ha egyáltalán erről beszélni kell, hiszen mindenki naponta láthatja a változást, az élet szépülését. Ennek ellenére mégis beszélni kell róla, ösz- szehasonlításokat kell tennünk, mert hajlamosak vagyunk a felejtésre. Megszépül a múlt, egyeseknél pedig még egy emberöltő sem telt el azóta, hogy mezítlábasok csapata rongyos és foltos ruhákban járta az utakat. Még itt van előttünk a „Valahol Európában” című film ifjú hőseinek vágya, hogy „Csak egyszer jóllakhatnánk”. Igen, ez már a múlt. A felnőtteknek emlék, és ahogy többen mondják „álmunkban se jöjjön elő”. Gyermekeinknek történelem, néha lecke, bosszantó, mert holnap felelni kell belőle. És mit értek érzet alatt? Azt a helytelen viszonyosítást és az ebből fakadó asszociációkat, hogy „lemaradtam”, 040 OOO ifjú üjftö r Az NDK-ban minden üzem büszke fiatal újítóira, akiknek száma állandóan növekszik. 1971-ben 840 000 fiatal újítót tartottak számon (240 000-rel többet, mint egy évvel azelőtt): az NDK népgazdaságát energia- és anyagtakarékossági ésszerűsítéseikkel 2,7 milliárd márka megtakarításhoz juttatták. A jövő mesterei a minden évben sorra kerülő kiállításon és vásáron mutatják be újításaikat. Az újítók jogait új rendelet szabályozza, amely kimondja, hogy a jövőben jobban tájékoztassák őket az üzem racionalizálási terveiről és a nép- gazdasági terv előirányzatairól. A rendelet előírja az újítási javaslatok anyagi támogatását. Békealap Az észtországi értelmiség is részt vesz a Szovjet Békealap anyagi eszközeinek gyarapításában. Legutóbb a köztársasági írókollektíva az észt gyűjteményes kiadás honoráriumát utalta át a békealapba, míg a tallinni népszínház egyik darabjának egész bevételét ajánlotta fel. Sok ismert művész előadások és koncertek több ezer rubelt elérő fellépti díját ajánlotta fel. A Szovjet Békealapot társadalmi kezdeményezésre hozták létre, a szovjet békeharcosok tevékenységének anyagi támogatásara. Nincs írott nyelvük A 4,5 millió lakosú Szomáli Demokratikus Köztársaság Legfelső Forradalmi Tanácsa egy 21 tagú bizottságot nevezett ki az állami szomáli nyelv ábc-jének kidolgozására. A szomáli nyelvet, a fiatal kelet-afrikái állam nyelvét ugyanis csak beszélik, de végre írni is akarják. „másoknak jól megy, jobban mint nekem”, „nem alakul úgy az életszínvonal mint másoknak” stb. Mind megannyi helytelen felszíni megítélés, szubjektív viszonyítás. Nem ítélhetünk csak a látszatból, nem alapozhatunk „a mond- ták”-ra, nem viszonyíthatjuk a fejlődést másokhoz. Mindig önmagunkhoz, családunkhoz kell fordulni, hogy a valóságot jól ítéljük meg — és ez a dolog lényege, önmagunk, családunk, életkörülményeink megítélésében pontosabb kép tárul elénk és mindenki elvégezheti a számvetést, amely persze legalább 5—10 éves időszakot kell, hogy felöleljen. És ha azt tesszük, hogy 5—10 évvel ezelőtti lakásunkban, ruhatárunkban, könyvespolcainkon nézünk körül és a mait állítjuk melléje, máris adott a kép. Boldogabban, gondtalanabbul élünk. És ha új dolgok jelentkeznek, ezek olyanok amire 5— 10 évvel ezelőtt nem is mertünk gondolni. Munkánk gyümölcse ez. Szocialista rendszerünk élő valósága, az emberről való gondoskodás. Nem állítjuk, nem is mondtuk soha, hogy minden embernek, pontosabban minden családnak, minden időszakban az országos átlagnak megfelelően növekszik az életszínvonala, változik az életkörülménye. De azt igen, hogy a becsületes munka, a közösségért végzett tevékenység meghozza gyümölcsét, amelyben az egyes ember, a család is boldogul, a szocialista rendszer adta lehetőségek alapján. És ha vizsgálódunk, tegyük a1 mérleg serpenyőjébe azt is, hogy mit adtunk, mennyit tettünk a közért, amiből a javakat kaphatjuk. Az ügyeskedés, a más kárán való haszonszerzés nem biztosíthat senkinek sem tartósan életszínvonal-emelkedést, és főleg nem jelent tartós boldogságot. A dolgozók abszolút többsége el is határolja magát a harácsolástól, a kapzsiságtól. Ha ez így igaz, akkor az összehasonlítás az i.lyen személyekkel minden vonatkozásban irreális. TÁRSADALMUNKBAN elsősorban a végzett munka alapján részesedünk. Ha ez a munka jobb lenne, ha ez a munka társadalmilag eredményesebb lenne, annak hasznosságát a köz is becsüli, az egyén is megtalálja a számítását. De azért tenni, okosabban kell tenni. Okosabban és nem okoskodással. Nekem, neked és mindannyiunknak. K. G. Mi a legnagyobb gondja? A nagy percet drágán mérik Nem zavarják a körülötte sürgölődő emberek. Talán nem is hallja a csarnok megszokott lármáját, a mindennapi munka zaját, a kemencék sziszegését, a fémtárgyak csörömpölését, a szófoszlányokat. Benn áll a hármas kemencéhez csatlakozó automata gépek között, föl sem emeli a fejét érkezésemre, észre sem vesz, nézi a szalagon végiggördülő karcsú kelyheket, az „ügyes” gépet, amelyből ebben a pillanatban csak egyetlen egy van az országban. Aki a gépet „megálmodta”, s most féltő gonddal figyeli minden rezdülését: Stark Ferenc, a salgótarjáni öblösüveggyár főtechnológusa. Föl sem kell tenni a kérdést, hogy mi a legnagyobb gondja? Könnyű kitalálni. Hosszú idő óta szinte minden idejét és energiáját leköti ez a berendezés. Ez a gép olyasmit „tud”. aminek a hazai üvegiparban nem találni párját. Hogyan is kezdődött? Csak fehér asztalnál — Ügy három évvel ezelőtt vetődött fel először a gondolat, hogy szükség lenne a gépi kehelygyártás bevezetésére — mondja. — Nálunk eddig csak fárasztó, körülményes kézi munkával, alig-alig módosított, „ezeréves” módszerekkel tudtunk kelyhet csinálni. Nyugat-Európában a gépi kehely gyártást már ré gebben megoldották, ezért előbb körülnéztünk „odakinn”, hogy tapasztalatokat szerezzünk, s esetleg ki is válasz- szűk a számunkra megfelelő gyártási technológiát, amit átvennénk és itthon bevezetnénk. Nos, a kapitalista „üvegesek” — ahogy ezt most már nevetve Stark Ferenc elmeséli — őrizkedtek attól, hogy túlságosan sokat megmutassanak gyártási „titkaikból”. Fehér asztalnál nagyon szívélyesen el lehet diskurálni velük, de ennél tovább nemigen jutottunk. Háromszázezer dollár körüli összegen alul nem is lehetett komolyan tárgyalni velük, ráadásul az általuk ajánlott berendezés nem is felelt meg mindenben a hazai követelményeknek. — Amikor hazajöttünk, azt mondtuk — folytatja Stark Ferenc —, csak kapjunk meg minden támogatást és teljesen szabad kezet, majd mi megcsináljuk ezt a gépet. így is lett. Két éve dolgozom ezen a berendezésen, amelynek minden tartozéka itt nálunk* a mechanikai műhelyben készült, kivéve a műszereket és a „fiedert”, amely a folyékony üveg adagolására szolgál. Munkámban végig „jobb kezem” volt Sólyom Károly technológus kollégám, aki segített az elképzeléseimet végleges formába önteni. Jól sikerült házasság Mit „tud” ez a berendezés, amelyen — a kísérletek lezárultával — éppen ezekben a napokban kezdődött meg az első hatszázezer darabos ke- helyszéria üzemszerű gyártása. Milyen a felépítése és hogyan működik? A gyárban jól ismert Oli- vottó olasz automata présgép készíti a kehelycsészét, ezt a szalagról egy dolgozó átteszi az új berendezésre, amely a talpat, a szárat készíti, és összeragasztja a két kehely- részt. Azt is lehetne mondani, hogy az Olivottó és az új gép szerencsés házasításáról van szó, s ebből a jól sikerült házasságból percenként 16—20 kehely .,születik”. Ami szintén nem mellékes szempont: az új gép üzemzavara esetén az Olivottó szerszámcserével néhány percen belül átállítható pohárgyártásra, így termeléskiesést még ez sem okozhat. — Csak összehasonlításul — magyarázza Stark’ Ferenc — egy nyolctagú brigád egy műszak alatt mintegy nyolcszáz kelyhet készít. Az új berendezésnek ehhez a teljesítményhez legfeljebb egy órára van szüksége. Így ki tudjuk elégíteni a hazai tömegigényeket viszonylag^ olcsó kelyhekkel, a kézi erő pedig felszabadul a finomabb és értékesebb exportmunkák számára. Két év nagyon hosszú idő. Az alapötlettől a megvalósításig a kisebb-nagyobb műszaki és technológiai problémák egész sorát kellett megoldani. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ezalatt nem volt egyetlen nyugodt perce Stark Ferencnek. S most itt a „nagy perc”, amikor a gondokról lassan már csak múlt időben lehet beszélni, a siker percei- órái ezek, amikor két év fáradságos munkájának emléke átadja a helyét az elért eredmény felett érzett örömnek és elégedettségnek. Ha drágán is mérik ezt a percet, akkor sincsen más választása annak, aki szereti a munkáját. Mert az egyik izgalmas. nehéz feladatot a másik követi. A gépi kehelycealád Még hátravan a feldolgozás, a konyakos-, vizes-* boros- és pezsgőskelyhekből álló kehelycsalád kialakítása, aztán újabb nagy feladat következik: az edzett, hőálló poharak gyártási technológiájának kidolgozása. — De erről egyelőre még ne beszéljünk — mondja Stark Ferenc. — Nagyon korai lenne... K. &. Nagy figyelemmel lemét itt a dicsérő lap A mozgalom elérte célját A Volán Tröszt és annak szakszervezeti tanácsa 1971-ben a vállalataihoz tartozó gépjárművezetők részére felhívást adott ki az előzékeny, egymást segítő és biztonságos közlekedésre. A felhívás az értékelés szerint a gépjárművezetők körében elérte célját. Az elmúlt évben a közúti balesetekben némi javulás mutatkozott. A Volán Tröszthöz tartozó vállalatok többségénél is ez tapasztalható. A Volán gépjárművezetői a félév alatt, a múlt év azonos időszakához viszonyítva 130 személyi sérüléssel kevesebbet okoztak, a balesetek száma 22 százalékkal csökkent. Ezért dicséret és köszönet illeti őket Ennek figyelembevétele mellett a Volán Tröszt és szakszervezeti tanácsa úgy határozott, hogy a jól sikerült dicsérőlap-mozgalmat ez év október 1-től 1973. szeptember 30-ig tovább folytatja, fejleszti és ezzel a gépjárművezetők egybehangzó kérését teljesíti. A mozgalom célja hasonlóan az elmúlt időszakhoz most is az. hogy a Volán-gépjárművezetők az emberséges, kulturált és egymást segítő közlekedési magatartásban példát adjanak a közlekedés résztvevőinek. Saját életüket, közlekedési partnerük testi épségét és a társadalmi tulajdont megóvják, nem utolsósorban elősegítik a forgalom akadálytalan, biztonságos áramlását is. E mozgalom keretében különös gondot kívánunk fordítani arra. hogy gép- járművezetőink fokozottabban óvják és segítsék a gyalogjárókat, különösen a gyermekeket, akik nem ismerik a közlekedés veszélyeit és figyelmetlenek, az öregeket, a testi fogyatékosokat és mozgásukban bármi okból gátoltakat. Könnyítsék meg a gyakorlatlan, kezdő „T” betűsek, külföldiek közlekedését. a könnyelműen, vakmerőén. magukat elszámítva előzésbe kezdők számára veszély láttán tegyék lehetővé önmaguk elé vagy hátuk mögé a biztonságos besorolást. Ha a KRESZ- ben biztosított joguk érvényesítése az előrelátás és „bizalmatlansági elv” alapján veszélyesnek látszik, előnyükről inkább mondjanak le a biztonság érdekében. A tehergépjármű- és taxivezetők könnyítsék meg a tömegközlekedési járművek haladását, hogy a KRESZ-ben rögzített jogokon kívül is biztosítsák az áthaladási elsőbbséget, könnyítsék meg a kündiu- lásukat a megállóhelyekről, illetve beállásokat. A Volán Tröszt kiváló közlekedési szakembereket kórt fel arra, hogy példás magatartást látva a Volán- gépjárművezetőknek adjanak át dicsérő lap átvételére jogosító utalványlevelezőlapot. A dicsérő - lapok osztásának újabb szakasza 1972. október 1- én indult és 1973. szeptember 30-ig tart. Hasonlóan az elmúlt időszakhoz. a sorsoláson negyedmillió forint értékben egy Zsiguli személygépkocsi. tv-készülék, külföldi páros társasutazás, hűtőszekrény, mosógép stb. kerül kisorsolásra. A sorsoláson azok a gépjármű- vezetők vehetnek részt, akik a sorsolás napján a vállalat állományában vannak, a dicsérő lap kiadási napja után személyi sérüléssel, vagy 15 ezer forintnál nagyobb anyagi kárral járó, vagy kárértékre tekintet nélkül, ittasságból eredő „saját hibás” balesetet nem okoztak. Bízunk abban, hogy e mozgalom célját a gépjárművezetők is megértik, és példaadó magatartásukkal támogatják. Ezzel javítják a vállalat baleseti helyzetét, egyben pedig -országunk forgalmának biztonságosságát is növelik, ami valamennyiünknek közös érdekünk. Póczos Sándor, a Volán igazgatási csoport vezetője NOGRÁD - 1972, október 5., csütörtök )
