Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)

1972-10-27 / 254. szám

Pozitív tapasztalatok az együtt-tervezésben Befejeződött a KGST vb ülésszaka Október 24—26-án Moszk- államok népgazdaságának fej- együttes tervezésére vonatko­vában megtartották a Kölcsö- lesztésével, valamint gazda- zó intézkedéseket. Megbízta a nős Gazdasági Segítség Ta- sági és tudományos-műszaki KGST szerveit, hogy a to- nácsa Végrehajtó Bizottsá- együttműködésükkel kapcso- vábbiakban munkájukat e gának 60. ülésszakát. Az latos főbb kérdésekben köl- területen az 1976—1980. évi ülésszakon részt vettek: T. csönös konzultációkat folytat- népgazdasági tervek koordi- Colov, a Bolgár Népköztársa- nak hosszú távra és az 1976— nálásával összhangban vé- ság Minisztertanácsának első 1980 közötti időszakra vonat- gezzék. elnökhelyettese, Vályi Péter, a kozóan. A végrehajtó bizottság a Magyar Népköztársaság Mi- A végrehajtó bizottság meg- KGST tudományos-műszaki nisztertanácsának elnökbe- vitatta a KGST 26. ülésszakán együttműködési bizottságának lyettese, G. Weiss, a Német hozott határozatok teljesítésé- tájékoztatója alapján megál- Demokratikus Köztársaság re irányuló további intézkedé- lapította, a KGST-tagállamok Minisztertanácsának elnökhe- seket. Utasította a KGST kifejezték azon készségüket, lyettese, C. R. Rodriguez, a megfelelő szerveit, hogy dől- hogy részt vegyenek Mongóli- Kubai Köztársaság Forradal- gozzanak ki intézkedéseket az ában több tudományos kutató­mi Kormányának minisztere, együttműködés gazdasági ha- létesítmény létrehozásában és M. Jagielski, a Lengyel Nép- tékonysagának növelésére, a a tudományos szakemberek köztársaság Minisztertanácsé- szocialista munkamegosztás felkészítésében, nak elnökhelyettese, G. Radu- tökéletesítésére, és a tudó- A végrehajtó bizottság ülés- lescu, a Román Szocialista mányos-műszaki haladás szaka során egyéb kérdéseket Köztársaság Minisztertaná- meggyorsítására. is megvizsgáltak, így többek csának elnökhelyettese, M. A végrehajtó bizottság meg- között véleménycserét foly- Leszecsko. a Szovjet Szocia- vizsgálta a KGST tervezési- tattak a Nemzetközi Beruhá- lista Köztársaságok Szövetsé- együttműködési bizottságának zási Bank 1971. évi tevé- ge Minisztertanácsának el- beszámolóját az érdekelt or- kenységéről. nökhelyettese és F. Hamouz, szágok között folyó együttes A végrehajtó bizottság meg- a Csehszlovák Szocialista tervezéssel foglalkozó ideig- vizsgálta és jóváhagyta azt Köztársaság Kormányának lenes munkacsoportok tévé- az okmányt, amely a KGST- elnökhelyettese. Az ülésen kenységének eredményeiről tagállamok tudományos-mű- Frantisek Hamouz, a Cseh- és megállapította, hogy a szaki együttműködésének szer­szlovák Szocialista Köztársa- KGST-tagállamok együttmű- vezeti-módszertani, gazdasági ság képviselője elnökölt. ködösének ezen az új terüle- és jogi alapjait szabályozza. A KGST és a Jugoszláv tén pozitív tapasztalatokra Ebben felhasználták a KGST­Szocialista Szövetségi Köz- tettek szert. tagállamok által eddig szer­társaság közötti egyezmény ér- A végrehajtó bizottság zett pozitív tapasztalatokat, telmében a végrehajtó bi- megvitatta a bizottság beszá- figyelembe vették továbbá a zottság ülésszakán egyes kér- mólójában szereplő javaslato- tudományos-műszaki egyiitt- dések megvitatásában részt kát, valamint a KGST kő- működés új, tökéletesebb for- vett M. Orlandics, a JSZSZK olaj- és gázipari állandó bi- máit és módszereit, szövetségi végrehajtó tanácsá- zottságának javaslatait, majd A végrehajtó bizottság ülés- nak tagja. jóváhagyta egyes termékfaj- szaka a barátság és a kölcsö­A végrehajtó bizottság elő- táknak az érdekelt KGST- nős megértés szellemében irányozta, hogy* a KGST-tag- tagállamok által végzendő folyt le. (MTI) Vietnami tervezet 3 béke helyreállítására Kétszínű magatartás Washington részéről A TASZSZ-hirügynökség je neti: zött létrejött megállapodás magatartás az amerikaiak ré- aláírása megfelelne a vietna- széről, s csak azt bizonyítja, mi nép, az amerikai nép és a hogy az amerikai fél nem A VDK kormánya csütörtö- világközvélemény reményei- óhajtja békésen rendezni a kön nyilatkozatot adott ki a nek. vietnami problémát, hanem Vietnami Demokratikus Köz- Binh asszony ezután hang- szándékosan el akarja húzni a társaságnak és az Egyesült súlyoztg: az amerikai fél most tárgyalásokat, hogy megte- Államoknak a vietnami prob- arra hivatkozik, hogy Saigon- vessze a közvéleményt és foly- lémáról folytatott tárgyalásai- ban nehézségekbe ütközik, tassa a háború „vietnamizalá- ról. Mint a VNA jelenti, a Thieu valóban akadálya a sának” politikáját, nyilatkozat a többi között békének, s ez a tény csak ★ hangoztatja, hogy a VDK ok- megerősíti azt, amit a DIFK Bombarobbanásként érte az tóber 8-án előterjesztette már régóta hangoztat, hogy amerikai fővárost helyi idő megállapodástervezetét a há- amíg az amerikai kormány szerint csütörtökön hajnalban ború beszüntetéséről és a vi- Thieut támogatja, nem vet- a VDK kormánynyilatkozata, etnami béke helyreállításáról, hét véget dél-vietnami köte- ^ a bejelentés, hogy a Ni- Ezt a tervezetet a két fél ősz- lezettségeinek. xon-kormány Saigon vonako­szegyeztette és az Egyesült Thieu egyedül a saját aka- dására hivatkozva halogatja a Államok elnöke október -u".ratából nem szegülhet szembe párizsi bizalmas tárgy aláso- án jóváhagyta az okmányt. az amerikai döntésekkel. Az kon létrejött 9 pontos megái Az ezt követő tárgyalásokon való hivatkozás kétszínű lapodás aláírását megvizsgálták a háború be­szüntetésének rendjét és ki­tűzték a szóban forgó megálla­podás aláírásának időpontját. A felek abban állapodtak meg, hogy az Egyesült Álla­mok beszünteti a bombázást és feloldja az aknazárat, ok­tóber 24-én Hanoiban para- fálják és október 31-én Pá­rizsban aláírják a megállapo­dást. A nyilatkozat szerint az Egyesült Államok az utofíó pillanatban „saigoni nehézsé­gekre” hivatkozott. Ezt a VDK kormánya a tárgyalásokkal szemben tanúsított komolyta­lan magatartásnak tekinti. A VDK kormánya úgy vé­li, hogy nyilatkozatának nem szabad befolyásolnia a tár­gyalások sikerét, és sürgeti, hogy a megállapodást október 31-én aláírják. Államcsíny Dahomeyben A hadsereg csütörtökön át­vette a hatalmat Dahomey­ben és államcsínnyel meg­döntötte Justin Ahomadegbe elnök uralmát. A Cotonou-i Rádióban fel­olvasott közlemény szerint feloszlatták Dahomey elnöki tanácsát, kormányát, tanács­kozó gyűlését, valamint az ország más politikai és tár­sadalmi szervezeteit és szer­veit. A rádióközlemény idején lövöldözés hallatszott Coto- nou-ban és a hadsereg egysé­gei körülvették az elnöki pa­lotát. (TASZSZ) Szudán Jordánia nyomdokain jár? A kairói A1 Akhbar éles hangnemben foglalkozik azok­kal a kijelentésekkel, amelye­ket Nimeri szudáni elnök — a bejrúti An Nahárban közölt interjú tanúsága szerint — Szadat egyiptomi elnöknek tulajdonított. Nimeri azt mondta a libanoni lap tudó­sítójának, hogy Szadat maga közölte vele: a Szuezi-csator­na megtisztításához szükséges munkálatok elvégzésére 100 millió dollárt fogadott el az Egyesült Államoktól. Az A1 Akhbar most hitét „vagy leg­alább reményét” fejezte ki az­iránt, hogy Nimeri megcáfol­ja majd a „vele kimondatott hazugságot”. A kiárói lap egyébként azt a nézetét han­goztatta, hogy Szudán Jordá­nia nyomdokain jár: szakít a haladó arab rendszerekkel és teljes mértékig aláveti magát az Egyesült Államoknak, kö­vetkezésképpen Izraelnek is. Az An Nahar hírét egyéb­ként a washingtoni külügymi­nisztérium is „tiszta spekulá­ciónak” minősítette, noha hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok „kész más országok­kal együtt közreműködést megkísérelni” a Szuezi-csator- na megnyitását célzó időleges (közbenső) megállapodás ügyében. (MTI) Szovjet—olasz megállapodások Csütörtökön Moszkvában a nagy Kreml-palotában aláír­ták a szovjet—olasz konzultá­ciók jegyzőkönyvét, valamint a két ország kereskedelmi, tengerhajózási szerződését. Az okmányokat Alekszej Koszigin szovjet és Giulio Andreotti olasz kormányfő írta aiá. (TASZSZ) A VDK kormánynyilatkoza­tának közzététele után felfo­kozott érdeklődés várta Pá­rizsban csütörtökön a Viet- nam-konferencia 164. ülését. Xuan Thuy, a VDK kül­döttségének vezetője a kon­ferencia ülésén részletesen is­mertette a VDK kormány- nyilatkozatát, majd kifejtette: nyilvánvaló, hogy jelenleg immár minden előfeltétel megvan a vietnami probléma gyors rendezésére és a béke azonnali helyreállítására. A kérdés ma az: a Nixon-kor- mányzat békéről beszél, de a háborút folytatja. 3inh asszony, a DIFK kül­ügyminisztere felszólalásában kiemelte: a VDK és az Egye- tos részei a teljes sült Államok kormányai kö-1 rendezésnek. Kilenc pont a békéről A Vietnami Demokratikus A megállapodástervezet bázását és a kikötőkben léte- Kóztársaság kormánya csú- egyébként az indokínai orszá- sített aknazárat, s a két fél törtökön nyilatkozatot tett gok függetlenségét és szuvere- október 19-én Hanoiban para- közzé a vietnami problémáról oltását, valamint Laosz és fálja, 26-án pedig a két or- folyó tárgyalások jelenlegi ál- Kambodzsa semlegességét ga- szág külügyminisztere Párizs- lásáról. A nyilatkozat a törté- rantáló genfi egyezmé- ban hivatalosan aláírja a nelmi visszapillantás mellett nyekre alapozódik. Ennek megállapodást, emlékeztet arra, hogy a VDK szellemében kimondja egyebek Az Egyesült Államok azon- kormánya, a DIFK-kel teljes mellett, hogy a vietnami nép ban október 11-én, majd 20- egyetértésben bizalmas megbe- önrendelkezési jogát az Egye- án ismét javasolta az ütem- széléseket tartott az USA kor- sült Államoknak szavatolnia terv módosítását, mondván: mányával a vietnami problé- kell, s nem kötelezheti el ma- néhány pontban még nem ál­ma békés rendezése érdeké- gát semmiféle dél-vietnami lapodtak meg. Ezt követően txjn. politikai irányzat vagy szemé- 22-én megállapodtak anról, nkfőbor R-án eav bizalmas lyiség mellett és nem igyek- hogy október 31-én hivatalo- találkozó keretében a VDK szik Amerika-barát kormányt san aláírják a megállapodást, kormánva a tárgyalások'előbb- ráerőszakolni Saigonra. Az amerikai fél azonban Sai­revitele érdekében 9 pontból A VDK kormánya által elő- gonban támadt állítólagos ne- álló meaállapodástervezetet terjesztett megallapodásterve- hézsegeire hivatkozva egy nap. intett elő a háború be- zet tartalmazza a rendezes pal később újból a megbeszélé- c7(intetőséről a béke helyreál- ütemtervét is. Első helyen em- gek folytatását kérte, s egyet­meiről k indítványozta' hogy lfti a tűzszünet megvalósítá- len szót sem szólt vállalt kö- ^l^m^í^r kormá- sát, az amerikai harci cselek- telességei ütemterv szerinti menyek beszüntetését, majd teljesítéséről. az Egyesült Államok kormá 1173 eSelőrehlaladásk°érdekében hangsúlyozza: az amerikai Az aláírást és ezzel együtt elorenaiaaas eraes.eueu Qsapatok klvonásával párhuza- a megállapodás életbelépésé­NÓGRÁD - 1972. október 27., péntek gyors írják azt alá. mosan átadják a felekhez tar- nek elodázását szolgáló huza­A megállapodástervezetet (-oz(j foglyul ejtett és vona azt bizonyítja, hogy a méltán nevezhetjük alapvető grízben tartott személyeket. Nixon-kormányzat nem tár­dokumentumnak, mivel maga- ^ továbbiakban Dél-Vietnam- gyal komolyan és jóindulattal ban foglalja mindazokat a (->an három összetevőből álló a háború beszüntetéséről, a tennivalókat, amelyeknek el- országos tanácsot alakítanak, vietnami béke helyreállításá- végzése elengedhetetlenül amejy elősegíti a megállapo- ról. A közvélemény megté­fontos a vietnami béke helyre- -iások végrehajtását és meg- vesztése céljából elhúzza a állításának érdekében. Alap- gzerVezi az általános válasz- megbeszéléseket, továbbra is vető továbbá azért is, mert a (ásókat. hatalmon akarja tartani a vietnami nemzet érdekei mel- Felvázolja a következőkben saigoni bábkormányzatot, s lett síkraszáll a laoszi és a Vietnam újraegyesítésének bé- folytatni igyekszik a vietnami kambodzsai probléma rende- kgs eszközökkel történő sza- és indokínai agressziót. Pedig zése mellett is, s azokat úgy kaszonkénti megvalósításának a VDK által előterjesztett 9 fogja fel, mint amelyek fon- tervét, majd rámutat, hogy a pontos megállapodástervezet politikai párizsi megbeszéléseken meg- teljesítése a legjobb lehető­állapodtak az aláírás ütemter- ség a béke helyreállítására, a ______ vében is, amely szerint októ- véres indokínai probléma po­I b er 18-án az Egyesült Álla- litikai úton történő reijdezé- mok beszünteti Vietnam bőm- sére. Azíz Szidki beszámolója Kairóban Normális keretek között fejlődik a szovjet — egyiptomi viszony Aziz Szidki egyiptomi mi­niszterelnök kijelentette: biz­tosítékokat kapott Moszkvá­ban arra vonatkozóan, hogy a Szovjetunió „lehetőségeinek megfelelően teljesíti köteles­ségeit” az Egyiptomba irá­nyuló hadiszállítások terén. A szovjet vezetők, akikkel a szovjet fővárosban tárgyalt, biztosították őt afelől is — hangoztatta Szidki —, hogy semmilyen megegyezés nem Jött létre az Egyesült Álla­mokkal, az arabok rovására. Szidki az egyiptomi parla­ment és az Arab Szocialista Unió Központi Bizottságának együttes ülésén tartott beszá­molót moszkvai útjáról. A tárgyalásokon — jelen­tette ki — a szovjet veze­tők hangsúlyozták, hogy „ka­tonai téren a Szovjetunió tel­jes mértékben tisztában van a helyzettel, s képességeinek megfelelően tesz eleget köte­lességeinek”. A Szovjetunió — mondották a továbbiakban Szidki szerint á szovjet ve­zetők — „teljesíti és teljesí­teni fogja mindama kötele­zettségeit, amelyek az Izrael ellen vívott harccal függenek össze”. Szerintük a szovjet— amerikai megegyezéssel kap­csolatos „rémhírek terjesztői az imperializmus ügynökei, akik széthúzást próbálnak szítani az arab országok es a Szovjetunió között”. A to­vábbiakban azt a nézetet hangoztatták, hogy az Egye­sült Államok nem kívánja előmozdítani a válság igaz­ságos rendezését, mert támo­gatásban részesíti az izraeli agressziót. Szidki kijelentette, hogy moszkvai látogatása „olva­dást” idézett elő a szovjet— egyiptomi viszonyban, amely mostantól fogva normális ke­retek között fejlődik majd. Szidki elmondta végül, hogv „bizonyos gyakorlati lépések már történtek is szovjet ígé­retek teljesítésében”. Utalt arra még, hogy a szovjet ve­zetők elfogadták az általa át­nyújtott Kairóba szóló meg­hívást, s hozzátette, hogy a látogatás időpontját később rögzítik. (MTI) Technológiai átcsoportosításra less szükség Nincs pénzügyi akadálya a gyorsabb A KISZ Nógrád megyei bi­zottsága mellett működő KISZ-védnökség operatív bi­zottsága tegnap Budapesten a Közmű- és Mélyépítő Vállalat központjában tartotta ülését Bállá Istvánnak, az Országos Vízügyi Hivatal főmérnöké­nek elnökletével. Bejelentette, hogy az előző ülésen hozott témákból egy kivételével — vízügyi kérdé­sek tisztázása az érdekelt csehszlovák szervekkel — va­lamennyit megvalósították. Ez azonban nem zavarja a kivi­telezési munkálatokat. A Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság képviselője beje­lentette, hogy a vízikiviteli művel kapcsolatos vízjogi kér­désekben a különböző egyez­tető tárgyalások az Ipoly-al- bizottságon belül megtörtén­tek. Döntés a csehszlovák fél kérésére még nem született, ök most készítik azt a tanul­mányt, amely alapját képezi annak a döntésnek, hogy az előbb említett vízgyűjtő te­rületen mennyi víz maradjon a mederben és mennyit lehet majd hasznosítani. Ez a ta­nulmány december végére ké­szül el. A csehszlovák partne­rek segítőkészségét mutatja, hogy az előbb említett ügy­ben az albizottság már de­cember elején az előzetes fel­mérések birtokában tárgyal erről a magyar féllel. Az itt hozott állásfoglalások alapján lehetőség nyílik a vízkiviteli mű végleges terveinek elké­szítésére. A tervező intézet képviseletében megjelent szak­ember kijelentette, hogy ez esetben is csak február 15-ig tudják átnyújtani a kiviteli tervet. Ez a határidő azonban késő a kivitelezőnek, a Köz­mű- és Mélyépítő Vállalat­nak. Ugyanis ennek a léte­sítménynek az elkészítését a jövő évi tervébe programoz­ta. Ehhez a tervhez kellene már most megrendelni a kü­lönböző anyagokat. Mivel a kiviteli mű építése pillanatnyilag bizonytalannak látszik, az OVIBER főmérnö­ke bejelentette, hogy a mun­ka folyamatosságának bizto­sítása céljából a kivitelezőnek rövid időn belül átadja a ket­tes telep és a négyes telep­nél felépítésre kerülő kiviteli, illetve tározó tervét. A cseh­szlovák szakemberekkel való megállapodás után pedig, az év második felében hozzá­kezdhetnek eredeti elkép­zelésük, a vízkiviteli mű és a nyersvízvezeték építéséhez. Ez az új helyzet megkíván­ja, hogy a kivitelező néhány helyén megváltoztassa a tech­nológiai sorrendet. Ez az munkának újabb megoldás viszont nem­csak nagyobb választékot tesz lehetővé a kivitelezőnek a műszaki megoldásokban, ha­nem segít az eredeti cél vég­rehajtásában, a regionális vízmű kettes szakaszának mi­előbbi felépítésében A nagyobb műszaki telje­sítésnek pénzügyi akadályai nincsenek. Az Állami Fejlesz­tési Bank jelenlevő képviselő­je bejelentette, hogy erre a létesítményre engedélyezett összeg terhére a bank finan­szírozza az elvégzett munkát. Ez válasz volt arra az előké­szítésre, amelyet az operatív bizottság a kivitelezőtől kért. A kivitelező ellenterve azt tanúsítja, hogy a korábbi el­képzeléssel szemben 1975-ig 50—60 millió forinttal több munkát tud elvégezni. Az OVIBER képviselője közölte tovább a kivitelező vállalattal, hogy a kért szerződésmódosí­tásokat november 15-ig el­végzik. Érthetetlen viszont az ÉMÁSZ Salgótarjáni Üzemigazgatósá­gának magatartása. írásos ké­rés ellenére sem voltak haj­landók eddig az energiaszol­gáltatást biztosító transzfor­mátort üzembe helyezni. Szó­ba került, hogy a mihályger- gei munkahelyen az alválal- kozó dolgozóinak megfelelő élelmiszer-ellátást kell bizto­sítani. Ennek megoldását a KISZ Nógrád megyei bizott­sága képviselője vállalta. Nem döntött az operatív bizottság az egy év óta hú­zódó csőkérdésben. Döntésre vár, hogy olasz, vagy magyar csőből építsék meg a 2 kilo­méter hosszúságú nyersvíz- vezetéket. A végleges döntés a csehszlovákokkal való tárgya­lás után születik majd meg, a beruházó és az üzemeltető közös állásfoglalása alapján. Az operatív bizottság elnöke ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a ''■tervezésnél a hazai csövek felhasználását kell előnyben részesíteni. Az operatív bizottság híven nevéhez most is konkrét meg­oldásokat dolgozott ki a mun­ka meggyorsítására. Megol­dotta azt a kritikus problé­mát, amely a vízjogi engedé­lyek hiánya és a vízkiviteli mű építése között megvolt. Ennek nyomán módjuk van az építőknek a gyorsabb mun­kára. Tisztázta azt a kérdést is, hogy a Selypi Cement- és Mészművek a kívánt mennyi­ségben és minőségben elő tudja állítani a 600-as csö­veket a nyersvízvezeték építé­séhez.

Next

/
Thumbnails
Contents